Nagy Nemzeti Megmentőnk Médiaalkotmányának hatásai

2010, a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata (NENyi) és I. avagy Orbán Viktor a Nagy Nemzeti Megmentőnk, valamint a NENyi Legfőbb Letéteményesének hatalomból való száműzetéséből való visszatérésének az éve volt.

Elmondhatjuk, hogy Nemzetünk Legfőbb Ura tanult a hibáiból, amiért 2002-ben a vörösök vezette ellenforradalmi csapatok elől elmenekülni kényszerült és itt hagyni szeretett nemzetét és nyolc évre száműzni magát, mint választott politikust a hatalomból.

Nemzete 2010.-ben mégis megtért és bűnbánóan azonnal teljhatalmú vezetőjévé tette a válságos időkben Orbán Viktort, akit később a történelem csak I. Viktorként, harmadik államalapítónkként jegyez. Hálája jeléül pedig új időszámítást vezetett be egész Európa: ezentúl nem Jézus Krisztus születésétől, hanem Orbán Viktor visszatéréstől számítjuk az időt.

Hatalomra lépésének első évében azonnal leszámolt a gonosz nagy hatalmakkal, melyek az első uralkodásának a bukásáért voltak felelősek: a médiával és a hatalmas internet nevezetű szörnnyel, melynek új neve OVSZ. 1. újév napjától (2011. január 1. a gyengébbek kedvért) InterNYet. Innentől fogva egy hangot lehetett hallani: Orbán Viktor mélabús szavait, melyet átitatott a nemzete jövőjéért való állandó aggodalmaskodás.

Sokan felismerték a Nagy Viktorunk eme nagy lelki vívódását és örömmel segítették abban, hogy külföldi, nemzet alázó és semmihez sem értő emberek ne zavarhassák a gyötrődő lelkét, és betiltottak minden blogot és lehető legjobban szabályoztak minden véleményt a Szavazófülkék Narancsos Forradalma nevében.

Ezzel a törvénnyel a későbbiekben is rengeteg gondtól védte meg a magyarokat. A magyaroknak ezentúl nem kellett gondolkodni, nem kellett eltérő vélemények összevetésével foglalkozniuk, és egyszerűbbek lettek a mindennapok is, hisz mindenkinek elég volt naponta egyszer egy híradót megnézni, amiben Orbán Viktor személyesen biztosította őket, hogy minden a legnagyobb rendben van és ettől az emberek megnyugodhattak és éjszaka nyugodtan mertek nagyokat álmodni.

A média ugyan még fellármázta a külföldi birodalmakat, de Orbán Viktor minden idők legnagyobb államférfijához méltó sztoikus nyugalommal fogadta a kritikákat, majd mindegyik meghallgatása után csillogó bölcsességével bemutatta a követeknek az új médiatörvény előnyeit, akik az Ő  bölcsességétől elámulva tértek vissza hazájukba, magukkal víve Orbán Viktor eszményét, amit a hatásukra mindegyik ország - példaként követve a Magyar Bölcset - bevezetett.

Elmondhatjuk, hogy Nemzeti megmentőnk a Médiaalkotmánynak nevezett médiatörvénnyel nem csak megalapozta hazánk felvirágzását, de először csillant meg benne az a fényes alak, akinek bölcsességéhez nem volt fogható, és melyet azóta is a világon mindenütt emlegetnek: fiam, olyan bölcs vagy mint Orbán Viktor.

Egy hideg téli napon Orbán "Micimackó" Viktor a meleg otthonában üldögélt és lóbálta a lábát, ami még nem nőtt a földhöz, amikor híreket kapott.

 Videó innen.

Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, a létrejött. Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

János evangéliuma 1, 1-5

Advent. Semmihez sem hasonlítható, ha mégis kellene, akkor olyasmi érzés, mint a hideg, fagyott téli sötétben feltűnő gyertyafény, melynek fénye és bűvköre melegen takar.

Az adventnek a reményről kell szólnia. Arról hogy a remény gyertyalángja ragyog fel mindenkinek, akinek nem jutott otthon. A remény, hogy bármily küzdelmes is volt a mögöttünk álló esztendő, a jövő több lehetőséget ad nekünk, mint amennyit elvesztünk. A remény, hogy meleghez jutunk a hideg télben, a remény, hogy megmarad az otthonunk, vagy hogy otthonra találunk.

Az advent az alázatról szól. Egy kicsit abbahagyjuk a lökdösődést, egy kicsit félreállunk. Egy kicsit jobban odafigyelünk a többiekre és nem magunkat toljuk a középpontba. Arról szól, hogy észrevesszük azokat, akik minket körülvesznek, a hajléktalant az oszlop tövében, a didergőket, és azokat a családokat, akiknek holnap talán nem lesz mit enni. Vegyük észre azokat akikkel elbánt az élet, és most egy kicsit, pár napra, pár hétre tegyük félre a saját érdekeinket és szélmalom harcainkat, lökdösődéseinket és kardoskodásainkat. Az advent nem rólunk hanem a másik emberről szól.

Az adventi csendről, mely megaláz és közelebb hozza a másik embert hozzád.

Nem tudom, milyen magas láza van Hoffmann Rózsa államtitkár asszonynak, de szerintem életveszélyes. Más magyarázat nem lehet azokra az ötletekre, amiket korábban megszellőztetett, és amiket most közzétett. Annyi kapitális marhaság van benne, hogy ha van is benne használható, sőt jó ötlet, elvész.

Úgy kavar feleslegesen nagy indulatokat a koncepciótlan, átgondolatlan, összevágott és összedobott oktatási tervével, hogy a magyar oktatás rákfenéjét mindvégig elkerüli: nem határozza meg a kereteket, azt az egységes rendszert, és tudás mennyiséget, amit érettséginek garantálnia kell, amire a felsőoktatás építhet.

Mert a legnagyobb feszültségforrás az oktatásban és egyben a felsőoktatás elnyúlásának az egyik okozója az, hogy a középiskolák nem tudják meddig adják le az anyagot, az egyetemek nem tudják mit követelhetnek meg. Ennek a nem tudásnak ára van: a középiskolai törzsanyag változásai olyan messzire lökték egymástól a közoktatás végét és az egyetemek elejét, amennyire csak lehetséges.

Az oktatási kormányzatok pedig évek óta adósak ezzel a pedagógusoknak: nem azt kellene megmondani, hogy hogyan, hanem hogy a felvételi tárgyakból mennyit. Egy fix követelményrendszert kell kialakítani, amit az egyetemek megkövetelhetnek a BSc. belépési feltételeként, és amihez igazodhatnak a középiskolai tanárok és beoszthatják az anyagot ennek elérésére. Ha ez megvalósulna, egy nagy lépést tennénk afelé, hogy belátható időn belül az egyetemek ismét megbízzanak a középiskolákban, és egy egységes skálán értékelhessék a jelentkezők képességeit.

Viszont amíg ez hiányzik feleslegesnek tartom az olyan határozottan népnevelő jellegű, populista, de semmire se jó elképzeléseket, mint a kötelező közmunka. Sokkal célravezetőbb lenne a tananyagok racionalizálása, olyan kimeneti feltételek felállítása, melyek elsajátítása fontos a mindennapi életben. Ilyen lenne a például a magyar nyelv és irodalom oktatásában a nemzetközi irodalom (főleg az ókori) súlyának csökkentése a magyar irodalom és a fogalmazási, szövegalkotási készségek fejlesztésének a javára. A mai kommunikatív világban nem feledkezhetünk meg arról, hogy bizonyos szövegfajták megértését és megtanulását nem bízhatjuk a harmadik és negyedik osztályban tanított fogalmazás órákra. A kommunikáció fejlesztése az érettségig szükséges.

És ez csak egy tantárgy volt.

Határozzunk meg minimum célokat, amit magabiztosan kell tudniuk a diákoknak. Kevesebbet, de azt jól tanuljuk meg, és magabiztosan használjuk. Felesleges kettő - három nyelv tanítása addig, amíg 12 év alatt egy nyelvből nem sikerül a nyelvvizsga a tanulóknak. Nem azért katasztrofális a magyar nemzet idegennyelv tudása, mert egy nyelvet tanítanak, hanem azért mert egyetlen egyet sem oktatnak alaposan, egyetlen 12 évet átfogó programmal. Persze van akinek egy idegnyelv kevés. Akinek van érzéke hozzá, az nyugodtan felvehet kettőt, vagy akár ötöt is, de a kormányzatnak nem a nyelvzsenikre kell építenie, mert van akinek ez az egy is éppen elég.

Amikor felrajzolódtak a követelmény rendszerek, a konkrét témakörök, amiket az egyetemek várnak és amit a középiskolák nyújtani szeretnének, csakis ekkor jöhet szóba az, hogy a kimeneti rendszer egy vagy kettő szintű legyen. Ekkor figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy bár az érettségi mindig az aktuális 18-19 évesekre van hatással, a mai világunkban nem egyszer felnőtt fejjel kell új képességet elsajátítanunk, visszaülni az egyetemek padsoraiba. Úgy kell kialakítani a felvételi rendszert, hogy az aki másod-harmad diplomát szeretne, vagy csak egyszerűen évekkel később dönti el, hogy mit szeretne tanulni, azok is beléphessenek a  felsőoktatásba.

Nem, Hoffmann Rózsának nincs semmilyen koncepciója. Meggyőződésem, hogy a KDNP oktatás politikusa, ha keresztül viszi ezeket a terveket (és miért ne tenné?), egy év alatt nagyobb kárt tesz az oktatásban, mint az előtte lévő kormányok összesen. Sajnos eljutottunk oda, hogy az oktatást, mint fogalmat, mint intézményt és mint folyamatot kell megvédeni, vele együtt azt a több generációnyi fiatalt, akinek az életét teheti tönkre ez az ámokfutás.

Szörnyű, hogy egy nevelés pedagógus fejében ilyen gondolatok kapnak helyet, melyek már-már sértik a tanuláshoz való alkotmányos jogot.

Bár kétharmaddal nem nehéz törölni ezt a jogot az Alkotmányból...

Láttam M. szemében a csodálkozást, mikor nem értettem meg, mi csodálatos van abban, hogy advent első hetében esik a hó. Fáradt voltam neki elmagyarázni, hogy a világ legszebb hóesése is mennyire csúnya lesz, ha a hópihéken túl meg látom az út túl oldalán azt a kis kuckót, amit az utóbbi hetekben erősítettek meg a hajléktalanok.

Nem merek belegondolni mit érez az, akinek ilyen időben nincs hova mennie, beleborzongok abba, hogy én már este fáztam, mikor alig volt -3, reggelre lement -7-re, és van ahol ennél is hidegebb van: mínusz tizennégy fok! Gyilkos éjszaka!

Kinézek az ablakon, keresem az időnként feltűnő, pislákoló tüzet, és bűntudatom támad, szégyenérzet, amiért nem tudok segíteni. Szégyenlem magam azok helyett is, akik szerint a hajléktalanokat ki kell seperni a városból, kitiltani a közterületekről. Szégyenlem, hogy ez nekik a megoldás.

Van olyan, aki önnön magának köszönheti, hogy velem szemben lakik a bozótosban, de olyankor, amikor a devizahitelesek sorra veszítik el házukat, lakásukat, amikor mindennap több ember kerül az utcára, mint amennyi munkahelyet talál, azt hiszem nincs jogom mérlegelni ki miért került az utcára, csak azt látom, hogy egy ember fekszik kint, s nincs ami megvédje a hidegtől, a metsző széltől.

Arra gondolok, mennyivel értelmesebb lenne a vita és jobb az ember közérzete, ha a kormányt nem az mozgatná, hogy saját kényelme érdekében hogyan tegye rá a kezét az emberek vagyonára, hanem azon munkálkodna, hogy kevesebben legyenek azok, akik egész éjjel kint vacognak.

A hideg nem válogat, mindenkit egyformán mar. De a szerencsésebbek megtehetik, hogy elbújjanak előle.

A nagy hajcihő közepette, két alkotmányozás, oktatási törvény és magánnyugdíjpénztár államosítás közt elfelejtkeztünk egy jelentős csoportról, akik eleve segítségre szorultak és a Fidesz dobálózásainak közepette egyenesen a csőd felé tartanak.

A deviza hitelesekről van szó.

Sokaknak ismerős lehet a következő helyzet: Adott egy fiatal pár, egy gyerekkel. Évekkel ezelőtt a lakásvásárlásra felvettek CHF alapon kölcsönt. Körülbelül 300 EHUF-ot kerestek ketten, megengedhették maguknak a 65EHUF-os törlesztőt.

Nem is lett volna ezzel semmi probléma, de a válság hatására ez felment előbb 105EHUF-ra, majd 140EHUF-ra, miközben a futamidő felment 25 évre és bevállalták a második gyereket is, akit régen terveztek.

Jelenleg a 140EHUF-os törlesztő részletet fizetik egy fizetésből és a GYES-ből, összesen 180EHUF-ból. Közel lehetetlen matematikai feladatot végeznek el nap mint nap. Rezsi, ruha koszt, a nagyobbiknak iskola...

Ez természetesen nem jut el a kormány elé. Inkább erőszakkal államosítják tőlük mindazt, amit öregkorukra tettek félre, és amellett hogy meglopják, el is veszik tőlük a biztos öregkor minden reményét. A nyugdíjadó kialakítása egyet jelent azzal, hogy mi fizetünk nekik, ők meg már ígéretet sem adnak, hogy mi abból viszontlátunk valamit.

A kormány leghűségesebb szavazóit kopasztja meg, és ha abban reménykedik, hogy az emberek nem veszik észre, akkor rossz hírem van. Ezek az emberek még nem estek át a Hoffmann-féle vizsgálaton és tudnak gondolkodni. Szerintem észrevették.

Ahogy az emberek vagyonokat veszítenek a hiteleken és a nyugdíjakon, úgy, vagy még jobban veszti el a kormány azt a kevéske hitelét is, mind a külföld, mind a választók szemében. Kétséges, hogy kitart-e a ciklus végéig.

Legkésőbb 2014-ben választások lesznek, és ne higgye a Nemzeti Egységet Megszemélyesítő Személy, hogy az emberek addig elfelejtik mindezt. A 2002-es választási eredmény tisztes vereség volt, a 2014-es viszont a Fidesz-KDNP - és Orbán Viktor - végét jelenti. Akkor majd mehetnek a hullaházba, a most kirabolt devizahitelesek és magánnyugdíj-pénztári tagok, vagyis a kisemberek mellé.

Oktatás, nyugdíj... Orbán Viktor kormánya lassan mindenkit halmozottan hátrányos helyzetbe hoz, s ahelyett hogy a középosztályt és a kisembereket - a választóikat - szolgálnák, gátlástalanul teremtik meg annak a fedezetét, hogy legyen mit elpocsékolniuk a következő két évben.

Két év múlva pedig csődbe megyünk, de gondolom ez nem Orbánnak lesz majd a gondja...

Sajnos a kétharmaddal semmi sem kivitelezhetetlen, beleértve az alkotmány olyan mértékű deformálását, mely lehetővé teszi a lopást.

A kérdés az, hogy miért és meddig hagyjuk.

A kérdés az, hogy az ellenzék miért járkál egy helyben, miért nem ár...asztotta el már módosítókkal a törvényhozást. Lehet ez mind a bizottságokban elakadna, de lehet kommunikálni, hogy legalább próbálkoznak.

Nem értem az ellenzék miért nem szervez a magánynyugdíjpénztár tagokkal, és a diákokkal, a HÖOK képviselőivel és a sajtóval látványos és eredményes (!) konzultációkat, tárgyalásokat. Juttassuk el mindenkihez, hogy ez lopás, és ezt meg kell akadályozni, és vissza kell csinálni.

Az emberek nem azért szavazták be Orbán Viktort kétharmados többséggel, hogy mindent szét romboljon és nem is azért mert úgy gondolták, hogy Orbánista Köztársaságra van szükségünk, esetleg királlyá kell kennünk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát Megtestesítő Személyt, hanem azért mert úgy hitték, a biztos parlamenti többséggel Orbán hajlandó lenne a már halaszthatatlanná vált államigazgatási reformot végrehajtani, hogy egy minden szempontból hatékonyabb államigazgatást létrehozni. Pont ez az amiben egy lépés nem történt.

Nem hogy kisebb lenne az állam, hanem nagyobb, nem hogy hatékonyabban gazdálkodna, de minden várakozást felülmúlóan rosszul. A költségvetési hiány a rendkívüli adókkal és járulékokkal sem tud csökkenni ezért szüksége van az országban létező utolsó pénz tartalékra, arra amit MI emberek raktunk félre öregkorunkra. TŐLÜNK akarja ezt Orbán nem elkérni, hanem elvenni, úgy hogy cserébe nem ígér semmi kompenzációt. Úgy hogy a jövő évi költségvetésben már elköltötte ennek az összegnek az egyharmadát - a semmire.

Mi lesz itt?

Mi lesz négy év múlva?

Mi lesz velünk hatvan év múlva?

Igen, nem lehet hatvan évre előre tervezni, de mint politikusoknak, nekünk képesnek kell rá lennünk. Nem úgy hogy ismerünk minden változót hatvan évre előre, hanem hogy a jelenben hozunk olyan döntéseket, melyek kiállják az idők próbáját.

Orbán döntései már két-három év múlva - mikor elfogy a MNYP-ből származó pénz katasztrófába sodorja Magyarországot. Nem olyanba, mint Görögországé, nem is olyanba, mint Írországé, hanem a történelemben eddig példátlan hatalmas katasztrófába, melynek során könnyedén válhatunk Európa egyetlen latin-amerikai köztársaságává.

Emberek, írjunk levelet a képviselőnknek, árasszuk el e-mailekkel, hívjuk fel őket, és kérdezzük meg, hogy miért szavazzák ezt meg, mert ennek fényében akarom behúzni az X-et legközelebb. Írjunk blogot, tiltakozzunk hangosan, szervezzünk tüntetéseket országszerte, és hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ez nem Nemzeti együttműködés, hanem szabad rablás, ezzel NEM értünk egyet. Hangoztassuk szavunkat!

Mi a baj Orbán Viktorral?- Hogy jelenleg nincs kivel megverni.

Az ellenzék nem csak ellenzékiségből kap egyest, nem csak politikai program alternatívát nem képes felmutatni, de egyetlen személyt sem, aki mögé felsorakozna.

Mert ugyan ki lehetne? Gyurcsány kompromittálódott. Túl hamar került túl magasra és bár jól akarta csinálni, rengeteg amatőr hibát is elkövetett és belehajszolta magát egy olyan vereségbe, amiből nincs nagyon visszatérés. Nem csak az balatonöszödi beszéd, de egész bukása kísérteni fogja sokáig - mindhalálig. 

Pedig Gyurcsányban megvolt a lehetőség, hogy olyan kaliberű baloldali vezér szülessen belőle, mint amilyen a Fidesznek Orbán Viktor. Aki megannyi helyzetben és megannyi változás közt ott áll a helyén pártvezérként szervezi a párt és most a forradalmi kétharmaddal mindenki életét. Beváltatlan ígéret maradt.

Többiek? Mesterházy, akit az párt egy akkor már lejátszott bokszmeccsre vett elő? Szili Katalin, aki sosem jut el az emberekig? Az öreg Kovács László? A Schiffer András? Van olyan, akire rá tudok mutatni: "Igen, vele meg lehet verni Orbán Viktort"?  Van-e olyan, akinek vannak elvei, akinek vannak gondolatai, aki megtudja testesíteni a baloldal, a liberálisok értékeit, álmainkat, vágyainkat, akinek vannak tervei a jövőre, aki alternatív programot tud adni az ellenzéknek, vagy csak egy pártnak, - egyáltalán van alternatívája az ellenzékben Orbán Viktornak? 

S míg nem találjuk a vezérünket, a hangunkat vagy a programunkat, addig az ellenzék kevesebbet ér annál is, amennyi helyet foglal a patkóban, egész pontosan semmit.

EZ maga a pokol. Az agyrém.

Természetes élőhelyükön megfigyelni a gyerekeket? És ennek a nőnek van két gyereke és két unokája? És felnevelte, vagy felneveltette őket? Esetleg már eleve diplomás 23 évesnek szülte őket? Másképp elképzelni sem tudom, hogy engedhet ki ilyen gondolatokat. Esetleg az egyik mesterét Mengelének hívták? Jó, hogy nem fejforma alapján dönti el, hogy ki mi legyen, mint az Isteni színjátékban...

Tévedés ne essék, a gyerekek nem egyformák, de megérdemlik, hogy egyformaként induljanak. Igen, van akinek segítségre lesz szüksége, de nem egyszerűbb eldönteni az iskolában? Egy gyerekben annyi minden rejtőzhet. Senki, de senki nem tudja megmondani, egy hatéves mire lesz képes, mit tud majd holnap. Megérdemlik, hogy egyenlők legyenek mikor kezdik.

Lesz olyan, aki több odafigyelést igényel. Van olyan, akinek kétszer kell elmondani valamit. Lehet, hogy valaki elakad a szorzótábla egy-egy soránál, de megérti, és kis odafigyeléssel akár közgazdász lesz.

Lehetőség. Erről szól az egész. És arról, hogy kötelességünk többet nyújtani gyermekeinknek, mint amit mi kaptunk. Kötelességünk lehetőséget nyújtani nekik, több lehetőséget. Ha nem megy, akkor lehet korrepetálni, ha nem megy, akkor lehet lassabb, speciális osztályba irányítani, de kérem ne ránézésre döntsük el! Inkább legyen ezer oldallal kevesebb szabály, és legyen több lehetősége a pedagógusnak és a szülőnek, rugalmas programokat szeretnék, azt hogy az aspergereseket is belehessen vonni az iskolába, és az autistákat is - végül is csak annyit, hogy mindenki megtalálhassa a maga sávját, ahol tud tanulni és elsajátíthat mindent, ami kell, ami fontos.

Adjuk meg a jogot mindenkinek a tanulásra, és arra, hogy bármikor válthasson fölfelé, és ne tereljük, hanem foglalkozzunk a lemaradókkal. Adjuk vissza a gyerekeknek a gyermekkort, de tanítsuk meg mindenre őket, ami az egyre összetettebb életünkhöz kell. Tanítsuk meg őket a devizahitelezésre, a csalók elkerülésére, a közlekedésre, politikára és a bürokráciában való eligazodásra; az önkifejezés módjaira és egymás elfogadására, matematikára - csupa hasznos dologra. Adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy gondolkodó felnőttek legyenek.

Idealista vagyok? Talán. Tudom, nem könnyű megvalósítani ezeket, de az alapok jók. Ha nem tesszük tönkre ezeket is végleg, akkor még sikerülhetne is közelebb kerülni a megvalósuláshoz. Az utóbbi hetek-hónapok viszont arról győztek meg, hogy adott egy büfészakos államtitkár, aki kapott egy kalapácsot és azzal addig ütögeti az oktatást, amíg van mit.

Valaki állítsa meg Terézanyut Hoffmann Rózsát!

Most őszintén, nem lenne egyszerűbb két pontos alkotmányt írni (ha már ennyire ráérünk alkotmányozni)?

1. Az van amit Orbán Viktor és örökösei és azok barátai (alias sleppje) akar.
2. Ha valami nincs úgy, akkor automatikusan az első pont lép érvénybe.

Na ugye, milyen egyszerű ez így? És nem kell rajta sokat vitázni, a nemzeti felhatalmazás megvan...

Bármennyire is tudom, hogy az alkotmányunkra ráférne némi nemű átírás, mégsem gondolom azt, hogy ez lenne a legfontosabb feladata a Magyar Köztársaság Kormányának.

Először is ott van a gazdaság. Nem is olyan rég a kampányban ígértek egymillió új munkahelyet, amiből egyenlőre százezer új munkanélküli született meg, stabil gazdasági növekedést, amiből egyenlőre csak a táncoló forint árfolyamot látom.

S mikor devizahitelesek ezrei veszítik el az életüket, generációk a nyugdíj megtakarításaikat, akkor azt hiszem irritáló az alkotmánnyal foglalkozni.

Hacsak...

Hacsak nem akarunk államformát váltani. Mert a kép nagyon úgy fest, hogy most születik meg a fasizmus és sztálinizmus után a harmadik Magyarországot pusztító izmus: az orbánizmus. Magyarország államformája Orbánista Köztársaság.

Egyszerűen elegem van abból, hogy azt sugallják, hogy ezek a lépések fontosak, mert nekik így jó és nem tudnak alternatívákról. Elegem van abból, hogy elszalad mellettünk ez a század is, mert egy hatalommániás őrült - az ellenzék szerencsétlensége mellett - parkoló pályára állítja az országot.

Egyszer egy ember egy tanyára ment a kocsijával, de elakadt az úton egy hatalmas pocsolyában. Épp arrafelé szántott a gazda, aki meglátta és azt mondta neki: "Kihúzom önt, de tízezer forint lesz, mert ma már ön az ötödik autós akit ki kell húznom." Az autós megdöbbent: "Az ötödik? Te jó ég! Akkor mikor van ideje szántani? Éjjel?" "Nem" - válaszolta a gazda - "Éjjel a pocsolyát hordom tele vízzel."

Nem irigylem a Orbánt és a sleppjét. Úgy tesznek, mintha ez lenne a nép akarat, és egyetlen reményük az, hogy nem vesszük észre, hogy ők azok, akik feltöltik a pocsolyát minden este. De az emberek okosabbak, mint hiszik: Szerintem észrevettük.

Alternatív energiaforrásokat kéne találnunk. Megoldást a beázó iskola tetőkre, megoldást a házukat elvesztő devizahitelesek problémáira, megoldást az infrastruktúrára, a széthulló utakra és a tönkremenő vasútra. Megoldást a munkanélküliségre, megoldást a csődbemenő önkormányzatokra. Megoldást a fiatalok életkezdési nehézségeire. Több orvost, több ápolót, több jól fizetett tanárt az iskolákba. Fejlesztenünk kellene a közbiztonságot, több rendőrt, több eredményesen lezárt bűnügyi nyomozást. Jobban felszerelt kórházakat. Kutatás-fejlesztési programokra több pénzt.

A Kormány úgy látszik ezekre nem ér rá, elfoglalja őket hogy beássák magukat a hatalomba, lehetőleg minél mélyebbre.

Nem irigylem őket, csak egy reményük maradt, hogy nem vesszük észre. Pedig de....

Komolyan szeretném egyszer megkérdezni Hoffmann Rózsától, hogy a hülyesége genetikai eredetű, vagy hosszas munkával ért-e el erre a szintre? Bár gondolom nem értené...

Hoffmann Rózsa, aki kijelentette, hogy az óvodáknak a lányoknak a nemi szerepük megélésére kéne nevelni - vagyis arra, hogy vele ellentétben maradjanak otthon a kuktánál és maximum titkárnők legyenek - arra vállalkozik, hogy megreformálja azt, amiről azt se tudja, hogy mi fán terem.

Vajon Hoffmann Rózsa meg tudna írni egy érettségit? Kitudna járni egy egyetemi szakot, úgy hogy mellette dolgozik, szakmai gyakorlatot szerez? Szerintem a mai szabályok szerint sem tudná megtenni, nem hogy azok szerint, amiket kitalál.

Ha azt várjuk - félig joggal - hogy a diákok viseljék a felsőoktatásuk költségeinek egy részét, akkor a diákok joggal várják el, hogy a felsőoktatás lehetővé teszik nekik azt, hogy ne pusztán a diákhitel (ami mellesleg sokszor a tandíjra is alig elég) segítsen nekik, hanem maga a felsőoktatás tolerálja azt, hogy a nappali tagozat mellet is sokan dolgoznak, szakmai gyakorlatot szereznek, vagy csak egyszerűen kell nekik a pénz megélhetésre, mert - ó, fájdalom! - nem csak a milliomosok gyerekei szeretnének tanulni. És ha munka mellett nem sikerül egy - két (négy-hat) vizsga, hát előfordul, különösen, ha valaki nem büfé szakon tanul. (Mint a francia-orosz szak, hehe).

Nem mindenki lustaságból bukik. Hoffmann mivel akarja kárpótolni azokat a diákokat, akik azért buknak meg és ki az egyetemekről, mert szüleiknek szerettek volna segíteni?

A felsőoktatásuk nem tökéletes, ez igaz, még azzal is egyet tudok érteni, hogy súlyos problémák vannak benne. De amit Hoffmann csinál az csak egy visszatáncolás egy régi, dicsőségesnek hitt korba, mely ugyanúgy elavult, mint ma a gőzmozdonyok: múzeumokba való.

Pedig az oktatás - alsó és felső szinten egyaránt - a jövő záloga. Itt dől el, hogy nyugdíjas korunkra lesz-e elég orvos és ápoló mellettünk. Itt dől el, hogy gyerekeink és unokáink mit és milyen színvonalon fog tanulni. Mikor az oktatásra gondolok az jár a fejemben, hogy egy ma született gyereknek jó esélye van arra, hogy olyan helyre jusson, ahol még ember nem járt vagy gyógyítson egy ma még veszélyes és halálos betegséget. Ez a jövő. És az oktatás az amit tehetünk érte.

Lehetne ezt másképpen csinálni tanárnő: tegyük lehetővé, hogy mindenki hozzájuthasson megfelelő mennyiségű konzultációhoz, hogy a tanárok tegyenek fel olyan jegyzeteket, melyeket megtanulva a diák legalább átmegy. Tegyük könnyebbé azok dolgát, akik szakmai gyakorlatot szeretnének szerezni, vagy magukat tartják fent - egyszóval dolgoznak az egyetem mellett.

Higgye el tanárnő - pont magának kéne magyarázni, aki nevelés elméletből doktorált? - azok, kik lustaságból bukdácsolnak az egyetemen, maguktól is ott hagyják a felsőoktatást. Nézzen a számokra: minden 10 felvett elsősből 5-6 diplomázik csak le.

Dolgozzunk ki módszereket inkább arra, hogy a középiskolában a gyerek azt tanulja meg, amit kell, de azt nagyon, dolgozzunk inkább azon, hogy általános iskoláink ne ázzanak be, dolgozzunk azon, hogy tanárnak lenni megérje a diplomázás után is.

És tegyük lehetővé, hogy mindenki tanulhasson, aki akar, mert egyre gyorsabban változó világunk elzakatol mellettünk, ha nem tartjuk vele a lépést.

Van tenni való az egyetemi kibuktatások nélkül is.

Tudom, a Parlament azért van, hogy vitázzanak. Tudom, az ellenzék meg azért van, hogy kontrollálja a kormányt. Azt is tudom, hogy a kétharmados kormánytöbbség mindent megtehet - és mindent meg is enged magának. Ezt mind tudom.

De tudom azt is, hogy akkor, amikor a kormánytöbbség mindent megtehet, amit akar - és mindent meg is tesz, mert az orbánviktornak se lelkiismerete, se felelőssége, csak felhatalmazása van - csak a határozott ellenzékiség vezethet tartós eredményre. Igazából a konstruktív ellenzékiség fontosabb, most mint a kiegyenlített helyzetben, mikor a kormánynak csak szűk többsége van.

Aki Orbánnal egyetért, az mind ott van a kormány mögött. Schifferéknek éppen ezért nem azt kell megmutatniuk, hogy nem értenek az Orbáni Szent Akarattal egyet, hanem azt, hogy ők milyen választ adnának a modern kor kihívásaira. Itt az alkalom, modnja el a kamerába, hogy az LMP nem csak nevében csinálná másképpen, hanem akarja és tudja is másképp csinálni.

Nem könnyű, de ha az ellenzék konstruktív módon, módosítókkal és javaslatokkal árasztja el a parlamentet, egyrészt elvesz valamennyit a kormány levegőjéből, másrészt határozottan a kamerába mondja bele, hogy emberek, nekünk van valós alternatívánk. Igenis tudjuk másképpen csinálni.

Addig viszont az LMP - és az ellenzék - nem lesz más, mint egy bénán hápogó kacsa, melyen Orbán Viktor nyugodtan röhöghet, mert nemek nem veszélyeztetik az ő többségét. Csak a valós alternatívák.

Csak szeretném összefoglalni az utóbbi egy-két hét eseményeit. Semmi több.

Orbán Viktor több százezer embertől lop el kétharmadnyi forradalmat felhasználva összesen ezerötszáz milliárd - leírni is szörnyű! - forintot. Ezenkívül egy intézkedéssel ezektől az emberektől elvonja a jobb nyugdíj lehetőségét, a békésebb, nyugodtabb öregkort, a paraszthajszállal (rossz gazdasági helyzet esetén is 1%) jobb életszínvonal lehetőségét és másik kétmillió ember nyakába varrja azt, hogy az üres kasszából nem lehet annyit fosztogatni, amennyire kiéhezett 8 év alatt.

Pedig milyen egyszerű az egész. A magánnyugdíj pénztárra való átállás nehéz, de nem lehetetlen, csak erős akarat kell hozzá, ami még meg is volt Nemzetünk Felkent Királyában alias Orbán Viktorban még 1998 és 2002 közt, és ez az ami eltávozott belőle. Nehéz, mert ki kell állni amellett, hogy az állami nyugdíjat 20-30 évig befizetések nélkül üzemeltessük. De ha a szemünk előtt a jövő lebeg akkor tudhatjuk, hogy nekünk ugyan nehéz, de fiainknak könnyebb lesz és unokáinknak még könnyebb fenntartani egy olyan rendszert ami több nyugdíjat jelent.

Persze ha nincs jövő képünk akkor könnyű elcsábulni: Ismételgessük csak: 1 500 000 000 000, azaz ezerötszáz milliárd forint plusz pénz. Amit az emberek a nyugdíjukra tettek félre. És amit Matolcsi és Orbán szabadon elgazdálkodhat.

Valahogy nekem kimaradt az ahol felhatalmaztam volna erre a Nemzeti Felkentet.

Bár az orbáni retorika mind a mai napig a felhatalmazás megerősítésének és abszolút győzelemnek állítja be az önkormányzati választások eredményét, az új önkormányzatok megalakulásával egyre inkább láthatóvá válik, hogy egyre nagyobb rések tátongnak a Fidesz vezetők fejében még létező egységes nemzeti akaraton.

Esztergom az iskolapélda.

Iskolapélda volt: ha a tényeket nézzük, Meggyes Tamás nem volt rossz polgármester, de közel sem volt olyan jó, mint amilyennek hitte magát, és mikor az első kritikák hangot kaptak, mint például a szeretgom.hu -n, úgy viselkedett, mint egy önérzetben nagy, észben kicsi, hatalmát túlbecsülő mimóza: mindent elsöprő erővel akarta minden ellenségét elpusztítani. Persze mindezt azzal a jelszóval, hogy Esztergom lakossága erre őt felhatalmazta.

Vajon mennyi ideig gyakorolta a tükörben mire el hitte, hogy erre kapott felhatalmazást?

Esztergom iskolapélda lett: A választóknak - az eredményeket elnézve azoknak is, akik amúgy Fidesz szavazók - elegük lett és páratlan többséggel utasították el a kritikát nem tűrő, hatalom ittas Meggyest.

És Esztergom iskolapélda most is: Miközben a Fidesz országos vezetése csak két (több?) rikító pöttyöt lát, ami szúrja a a szemüket, a lakosság kényszeríti arra a Fideszt, hogy tegye meg - legalább helyi szinten - amit hirdet: nemzeti összefogást, és együttműködést.

Vagy ez a programpont csak arra vonatkozik, hogy mindenki működjön együtt, legyen meg az amit A Pártunk és Vezérlő Elnökünk, a Magyarság Jövendőjének Hiteles Záloga, Hazánk Harmadik Államalapítója kíván?

Nem tudom, hogy a parlamentben a tisztel(e)t(len) honatyáink és honanyáink mit szívnak, de valaki szerezzen belőle nekünk is!

Estére annyira feltudok pörögni, hogy hiába vagyok álmos - majd le ragad a szemem - de egyszerűen képtelen vagyok aludni. Napok óta mint egy holdkóros járok, de pörgök mint egy búgócsiga, és mindenféle (hülyeségeket?) dolgokat találok ki, melyeknek néha mintha értelme is lenne (csak egy egészen kicsi...).

S miközben rengeteg dologgal foglalkozom, sajnálom azt a másik rengeteg dolgot, amivel foglalkozhatnék, ha kétszer ennyi időm lenne, mint most, de hát egy nap nekem is csak 24 órából és egy éjszakából áll:)

A hétvége tiszteletére pedig első nap az új helyen. (DE miért pont pénteken?)

Néha úgy irigylem az egyszerű embereket. Azokat akik letudják redukálni a szivárványt feketére és fehérre, az életet igenekre és nemekre, az embereket jókra és rosszakra, Jókai-i jellemű hősökre. Az életük olyanná lesz, mint egy filléres regény rosszul megírt gyenge hőse, két ecsetvonás az egész, ezer oldal hosszan elbeszélve.

Én meg csak nézem, hogy ezek az egyszerű igen-nem, fekete-fehér emberek miken tudnak problémázni, és veszik a fáradtságot, hogy mindent leredukálva veszekedjenek olyasmin, amihez nem értenek, ami jóval összetettebb az igen-nemeknél, a fehérnél és feketénél.

És igen-nem emberek körül vesznek minket. ÉS nem érdekli őket, hogy ha kinéznének végre az ablakon rájönnének, hogy a fekete és a fehér igen csak ritka párosítás, mert először is ott a szürke, de egy kicsit távolabb ott a fűzöld, az őszi levél-sárga, sőt vörös és az erdő barnája.

És vannak igenek és nemek és kimondatlan igenek és a nemek, és a "talán"-ok, és ha-k, rengeteg árnyalat, melyet az emberek tömegesen kerülnek. Az autisták nem tudják megérteni az árnyalatokat, az emberek nem akarják megérteni, miért? Miért nem vesszük a fáradtságot kicsi agyunk használatára, megnézve az átmeneteket, megtalálva a mindenkinek jót, a közöset, a kombinációt. Megtalálva az erdőt, mely itt van az ablak előtt.

Hű, de költői voltam.

Csak nézem, ahogy behunyta a szemét, és szuszog, finoman szorongatva a kezem, néha elmosolyodva, mikor végigsimogatom. Csendben szuszog, édeseket álmodva, igen ez az, erre vártam, mondja valami bennem, vagy valaki, nem érdekel hogy ki; csak az érzés a lényeg, hogy szuszog itt a csendben, a szombati hajnalban, és a kezemet szorítja; leírhatatlanul jó.

És mégis le akarom írni, alig hallhatóan csendben magam elé suttogva, mintegy magamnak, mégis hangosan, kiabálva, ki akarom ordítani, hogy milyen jó és hogy jó és szép, pedig csak szuszog és fogja a kezemet és néha mosolyog egy kicsit, álmában.  Magamhoz akarom ölelni és elakarom engedni, mert szép és aranyos és szabad, de ő nekem kell és csak olyan jó, és jó...

Szombat reggel van.

A címben szereplőszemély vagy dilettáns, vagy minket néz annak.

Révész Máriusz arról beszélt: "elszoruló szívvel" látta a Hír TV-ben, ahogy a feldühödött tüntetők egy lángoló vízágyús kocsiból rángatnak ki a rendőröket, és azokban a percekben senki nem tudta volna megmondani, hogy meglincselik-e őket, vagy elengedik. A fideszes politikus szerint "elfogadhatatlan abszurditás", hogy mindeközben a rendőri vezetők másfél órát késlekedtek a riadó elrendelésével.

(Metro)

Nekem is elszorult a szívem a Hír TV-től:

A legtöbb országban amikor bevezették a számítógépeket a bürokrácia egyszerre felgyorsult és kisebb lett - legalább látszólag. Egyetlen hely van az egész hétmilliárdos bolygónkon, ahol ennek egyenesen az ellenkezője történt: Magyarország.

Vegyük az egyik legegyszerűbb esetet: az egyetemi beiratkozást.

Valamikor még az ős-hős korban ez a legegyszerűbb volt: kitöltöttél egy formanyomtatványt, amiben megerősítetted, hogy továbbra is ott akarsz tanulni, vagyis eszed ágában sincs meggondolni magadat és odaadtad az ügyintézőnek és az indexedbe bevezetted a tárgyakat melyeket tanulni akartál, vagy legalábbis tanulnod kellett (volna).

Aztán bejött a kredites rendszer, ami annyival bonyolultabbá tette ezt az egészet, hogy ellenőrizni kellett, hogy az előfeltételeid megvannak-e. Ekkor előugrottak ez egyik egyetemországi törzs tagjai, hogy ez kézzel hosszadalmas és rávették az egyetemi egyesült törzsek választott királyát, hogy paktáljon le egy varázslóval, hogy az ő dolguk könnyebb legyen.

Le is paktált, de a varázsló gonosz volt és egyetem népeire sok aranyért szörnyet szabadított kapzsiságból, ezt nevezték Neptunnak. Az Egyetem megrontója lett ez a s szörny, mely mindent összekavart, mindent megnehezített. Az ügyintézőknek egyeztetnie kell az indexet a Neptunnal, a Neptun okoskodik a beiratkozáskor, a tárgyfelvételkor, Ő mindent jobban tud, még a királynál is, adóztat, keresztbe áll és akadályoz.

A deákok pedig, mint megannyi Sárkányölő (pontosabban Neptun-ölő) küszködik tovább hogy évek múltán meggyőzve más törzsbelieket a Szent Grálhoz érjen, ami egy papír állítólag, melyre azt írják arany betűkkel: Diploma.

Ennyi volt mese volt, ha nem hiszed nem baj, én sem láttam még ilyet.

Amúgy meg nem a valós életben kéne nemzeti szinten együttműködni?

Navracsics Tibor azzal védte a nyilatkozatot, hogy egy papír nem lehet veszélyes, a nyilatkozat pedig minden magyar számára elfogadható értékrendet közvetít. Navracsics szerint  rossz társaságba került Schiffer András, mert az MSZP is tapsolt neki, akinek pedig nem tetszik a kifüggesztendő nyilatkozat, az szerinte Gyurcsány szekerét tolja.

Index

Ugyan ezt már elsütötték, a németeknél, az olaszoknál, a kínaiaknál, a szovjeteknél és Észak-Koreában, és még pár helyen. Biztos, hogy erre a papírra kapott felhatalmazást a Fidesz?

Minden személyi kultusz ilyesmivel kezdődik: És most minden közintézményben jó látható helyre kiteszük ezt a nyilatkozatot.