Amikor 2019. május 29-én a Viking Sigyn összeütközött, s a víz alá nyomta a Hableány nevű városnéző hajót, nem csak az elmúlt évtizedek legsúlyosabb dunai katasztrófája történt, de kis híján elsüllyedt a dunai hajózás biztonságába vetett bizalom is.

A vizsgálat kisebb döccenőkkel ugyan, de sorban szállítja a vizsgálati eredményeket: jelen állás szerint a Viking hajó kapitánya nem volt a helyén, nem figyelte a radart és a forgalmat sem, a hajó gyakorlatilag elszabadulva, magára hagyva, kegyelmet nem ismerve, a hajózási szabályokat megszegve rohanta le a minimális személyzettel hajózó Hableányt.

De az ügynek nem szabad itt megállnia. A 28 áldozat - köztük a hajó magyar kapitánya és matróza - kötelez minket arra, hogy a vizsgálat tanulságait levonva, tegyünk azért, hogy még egyszer ilyen katasztrófa ne ismétlődhessen meg. Különösen, hogy -- bár erre vonatkozó adatok még nincsenek, de szemre legalábbis -- ugyan úgy rohangásznak a folyó budapesti szakaszán a nagy szálloda- és a hozzájuk képest kicsi városnéző hajók, éppen ezért nem kellene megvárni, hogy a Duna legzsúfoltabb szakaszán mindennaposak legyenek az ilyen katasztrófák. Akármennyire is kínosnak érzik az illetékesek, szembe kell nézni a balesettel és változtatni kell a szabályokon. Tartozunk ennyivel a Hableány áldozatainak.

A Dunáról nézve a folyó leglátványosabb városa Budapest, és erre legyünk büszkék. Azt nem kívánjuk - sőt turisztikai rémálom lenne - ha akár a dunai városnézéseket, akár a szállodahajók forgalmát korlátoznánk vagy megtiltanánk. El lehet és kell érni, hogy a Dunán a legkisebb motorcsónaktól, sőt evezős kajaktól a legnagyobb szállodahajókig mindenki biztonságban elférjen. A folyó nagy és hál' istennek a huszonegyedik században minden adott a feladat megoldásához.

Egy hagyományos jól bevált módszer a révkalauz rendszer. Ez azt jelentené, hogy Budapest területére csak olyan hajó haladhat be, aminek a fedélzetén van egy olyan ember, aki az adott tengerpartot-folyószakaszt alaposan ismeri. A révkalauz a szakasz határán felszáll és az egész hajót irányítja egészen addig, amíg a hajó ki nem köt, vagy el nem hagyja a szakaszt. Nagy előnye, hogy kiépítése nem kerül milliárdokba. Ám valószínűleg nincs elég hajózási szakember, aki ismerné a Duna budapesti szakaszát, így nem jutna révkalauz a szakaszon manőverező mintegy húsz-harminc-negyven nagyobb hajóra.

Egy gyors internetes keresés, és látható, hogy nem is egy cég foglalkozik olyan rendszerek fejlesztésével és építésével, melyek lehetővé teszik a hajók valósidejű, méterpontosságú követését és irányítását. Ezek a rendszerek lehetővé teszik egy központban ülő operátornak, hogy figyelmeztesse az egymást veszélyeztető hajókat, az aktuális helyzet alapján engedélyezzen vagy tiltson manővereket, mozgásokat. Tulajdonképpen nagyon hasonló az egész a sokak által ismert légi irányítási rendszerhez, csak épp vízen, hajókkal. Ennek kiépítése nem olcsó, jó pár milliárdba kerül, de az emberélet ennyit megér.

Persze egy központi forgalomirányítás csak akkor ér valamit, ha van karja: ha a vízirendészet is kap annyi erőforrást és fejlesztést, hogy mind a személyi, mind a tárgyi feltételei adottak legyenek ahhoz, hogy perceken belül ott tudjanak lenni bármely, a szabályokat megszegő hajónál. Magyarul: több és korszerűbb motorcsónak és több vízi rendész kell.

A több vízi rendész már csak azért is kell, mert láthatóan a dunai hajók igyekszenek lazán értelmezni az előírásokat. Gondolok itt arra, hogy a hírek szerint a Hableány sem teljes személyzettel indult útnak, s ugyan ennek elhanyagolható szerepe volt a balesetben, ráadásul még megy a vita a cég és a hatóság között, hogy a minimális személyzet számának értelmezéséről: a cég szerint a hajóbizonyítványba írt számot az utasok számával kell arányosítani. A szükséges személyzet jelenlétét csak is sűrű, személyes razziákkal lehet ellenőrizni.

A lényeg, hogy létezik olyan rendszer, amiben valószínűleg időben ki lehetett volna szűrni, hogy a Viking ukrán kapitány a nem a forgalommal törődik és figyelmeztetni lehetett volna mind Jurij Csapliszkij kapitányt, mind a körülötte hajózókat a balesetveszélyre. Ezzel jó eséllyel megmentve 28 ember életét.

Biztonságosabbá kell tenni a dunai vízi közlekedést, különösen a folyó legszebb szakaszán, hogy valóban kifejezzük tiszteletünket a Hableány koreai és magyar áldozatai felé.

Menekültek milliói állnak Európa kapuiban, miközben határokon belül egyre gyakoribbak a terrortámadások - Párizs és Brüsszel után mindenki arra gondol, hogy hol lesz a következő?

Valakit okolni kell a veszteségeinkért és problémáinkért, vagy kiállni, vállalni a felelősséget - ami sok vezető szemében egyenlő lenne a bukással. Ez a politika vezetett el oda, hogy sokan ma az "európai" és "keresztyén" értékek védelmére hivatkozva megtagadják európai és keresztyén mivoltukat és értékeiket.

Nyilvánvaló ellentmondás, amihez az összetett helyzet és az egyszerű üzenetek találkozása vezetett el.

Azon kevesek, akik tényleg elkötelezett hívei a keresztyénnek és európainak nevezett értékeknek, azokat folyamatos támadás éri. Akkor is, ha többször bebizonyították, hogy képesek egy komplex probléma - mint például egy gazdasági válság - kezelésére. Igen, Angela Merkelről van szó, akinek köszönhetően Németország tényleg jobban teljesít.

A terrorizmusban és menekült - közismert nevén migrációs - válságban egy közös van: Mind a kettő jelentős probléma, mely megoldásra vár. Összefüggnek? Biztosan. Ám összefüggéseik közel sem olyan egyszerűek, tisztázottak és főleg egyáltalán nem bizonyítottak, mint ahogy a bevándorlásellenesek lefestik.

Mert a bevándorlók nem terroristák. Sőt a terrorizmusról is teljesen fals kép él bennünk, mert ma már a terroristák - az ISIS-től a Tálibokig - már nem ortodox iszlamisták, nagy szakállal, kendővel. Sokkal inkább pszichopaták és szociopaták gátlástalan gyülekezete, akik találtak maguknak egy olyan eszmét, amit engedtek nekik kiforgatni saját szájuk íze szerint.

Ezek az emberek nem kecske legeltető pásztorok, sőt. A terroristákban a legszörnyűbb, hogy míg akcióba nem lépnek, igyekeznek minél jobban beolvadni a környezetükbe. Akik szakállas pásztoroknak tűnnek a közel-kelet hegyei közt, azok öltönyös üzletemberek is lehetnek a szomszédban, tisztességes embernek álcázva magukat.

Itt épp az álca a lényeg: a terrorista mindenképp bejön az országba, az Unióba, lehet üzletember, lehet utas a repülőn, hajón, lehet illegális bevándorló: bármi, ahogy épp megtudja oldani. Azt sem tartom kizártnak, hogy magyar letelepedési kötvényt vásárol.

Ne legyenek illúzióink: az iszlám nélkül, migrációs nyomás nélkül is ölnének ezek az emberek. Legfeljebb nem terroristának, hanem sorozatgyilkosnak vagy ámokfutónak neveznénk őket.

Ám míg a terrorizmus és a migráció közt inkább csak a politikusok fejében létezik egyenesági kapcsolat, van egy összefüggés, amit inkább félnek kimondani: összefüggés a belföldi szegénység és a bevándorlás kezelése közt.

Az is keresztyén és európai érték, hogy segíteni szeretnénk az elesetteken. Az egyik legszebb. Mégis mind azok, akik az európai és keresztyén értékeinket, kultúránkat féltik, nem gyakorolják. Ám nem csak a határokon kívül, de határainkon belül sem - hozzáteszem következetesen. Szó sincs róla, hogy előbb a belföldi szegényeken akar valaki segíteni: ilyen nincs. Azok, akik nemet mondanak a bevándorlókra, ugyanazok az emberek, akik elfordítják a fejüket, amikor meglátnak egy hajléktalant, és segítség helyett oktatásban részesítik: "Dolgozni kellene!" Ilyenkor mondom: Adjatok munkát nekik ti! 

Két embertípus mutatkozik meg a migrációs politikában: a Merkeli út, az érték vezérelt európai emberé, aki a vallott értékei mentén szeretné megoldani, feldolgozni a problémát; és az Orbáni út, az érték tagadó, képmutató, aki igazából azt hiszi, hogy ha elég ideig a szőnyeg alá söpri a problémát, az magától elmúlik.

Lehet támadni Angela Merkelt, de az tagadhatatlan - hogy Orbán Viktorral szemben - következetesen ragaszkodik azokhoz az értékekhez, amikkel korábban Németországot is kihúzta a válságból.

Lehet kritizálni Európát, hisz elfelejtett harcolni. A második világháború nehezen gyógyuló sebet ejtett az öreg kontinensen. Az akkor harcolók békevágya olyan mélyen beleivódott az utánuk következő generációkban, hogy akkor is húzódzkodunk fegyverhez nyúlni, amikor saját biztonságunk a tét. Igen, Európának újra meg kell tanulnia, hogy a saját biztonsága és a globális béke érdekében időnként fegyverhez kell nyúlnia. Nem totális, nem elnyomó háborút, világégést kiprovokálnia, hanem épp ellenkezőleg: megoldani a lokális konfliktusokat, mint a szír válság, mielőtt egy csapat szociopata harmadik világháborúvá szélesíti, ahol mindenki lő mindenkire, mert csak.

S mielőtt megkérdezed, hogy miért kell elmennünk Szíriába és ott harcolni, mi közünk van ahhoz ami ott folyik, gondolj arra, hogy amíg az Iszlám Állam létezik, addig célkeresztben van a fejed. Mert a máshol gerjesztett indulatot be lehet csempészni egy konténerben az országomba és itt fog robbanni, ezért igenis közöm van hozzá, hogy ott mi folyik. Csak néz a határaink elé, a milliónyi menekültre.

Illúzió, hogy a migrációs helyzetet Európán belülről lehet kezelni. Fel kell venni a kesztyűt, odamenni és rendet tenni.

Rendőrökre mindig szükség van, legyen akármilyen jó a közbiztonság, ám így államok közt is szükség van a a világ csendőreire. Ugyanakkor képtelenség egyetlen államtól várni a megoldások szállítását, legyen az akár az Egyesült Államok. Az USA is kimerült, és gazdasági lehetőségeinek a végén inkább a saját biztonságára koncentrál, sem ereje, sem akarata nincs a Szír helyzet rendezésére, így Európa felszabadítására.

Csak Európa szabadíthatja fel saját magát. Sem Magyarország, sem Németország, sem Görögország, egyetlen egy európai tagállam sem tudja akárcsak magát is megmenteni.

A szír helyzet, a Közel-Kelet és így Európa határainak a megmentése csak úgy lehetséges, ha egységes akarattal, és kemény összefogással, saját szuverenitásunk feladásával, erőforrásaink közösbe adásával egyetlen európai "szupernemzetként" lépünk fel az ISIS ellen, a helyzet és legalább egy látszólagos béke elérésért. Ez a véráldozat ránk vár.

Ellenkező esetben megcsal a békevágyunk, s arra fogunk ébredni, hogy a fejlett Európa egy gyenge, ám épp szerencsés helyen lévő állam - vagyis Törökország - autokratikus vezetőjének, Erdogának lesz mind gazdaságilag, mind lelkileg kiszolgáltatva. Neki viszont nem a rendezés az érdeke, hanem hogy a szírek helyett a törökök árasszák el szabadon Európát.

Rendet tenni és egy viszonylagos békét teremteni nem egyszerű, hisz nekünk európaiaknak minden történelmi tapasztalatunkat fel kell használni, hogy látszólagos békét teremtsünk egy vallásháborúban, mely a fejünkre nőtt.

Ha a miniszterelnökünk csak tized annyira lenne zseni, mint ahogy a kerítés kapcsán magát feltünteti, akkor a határzár mellett már rég nem a kvótákról egyeztetne, hanem a helyzet hosszútávú rendezésről, hisz nem sokat érünk azzal, ha a kvótákban nyerünk, de a határainkon összeomlik a kerítés a milliónyi ember nyomásától.

Egyetértek Angela Merkellel: Európa sebezhető. Ám mindig is az volt, mióta megszületett.

Nézzünk szembe a tényekkel: Az Európai Unió alapjai egy olyan világban születtek, amikor két, minden mást elnyomó szuperhatalom folyamatos rivalizálása - ironikus módon - biztosította a kontinens békéjét. Az európai államok beletörődtek abba, hogy hatalmi státuszuk a nullára redukálódik, gyarmataikat elvesztik, klasszikus hatalmi szerepeik a kontinensre korlátozódnak. Cserébe béke van.

Ennek szakadt vége negyedszázada.

A bármikor átmelegedő hidegháború végével Európa népeinek az összessége előtt megcsillant egy remény: közösen akár szuperhatalom is válhat az Európai Unióból. Ám e reményt eltörli a gyengülő szuperhatalmak mellett ismét megerősödő nemzetállami hatalmi törekvések, hisz minden ország a saját érdekeit, jogait előrébb tartja a közösség érdekeinél.

Eme kicsinyes és értelmetlen mini-imperializmus rekesztette meg az Európai Unió közös Alkotmányát épp úgy, mint ahogy megakadályozza, hogy az Unió - jól megfontolt biztonsági érdekekből - védelmi, befolyásolási zónát alakítson ki magának.

Legyünk őszinték: Európa tehet a menekültválságról, hisz egyetlen, magát valamire is tartó ország sem engedte volna meg, hogy a határihoz ilyen közel ekkora bizonytalanság, ekkora humanitárius katasztrófa alakuljon ki, s így törvényszerűen meginduljanak a menekültek és a terroristák.

Hogy kinek van igaza menekültválság ügyben? Senkinek.

Esetleg azoknak, akik azt mondják, hogy rég rossz az, hogy menekültválságról kell beszélnünk, és talán azoknak, akik nem faék egyszerű dolgoktól várnak csodát, hanem akik hajlandóak dolgozni a probléma megoldásán. Legyen szó a menekültek megszűréséről, vagy az eredendő probléma, a szír válság megoldásáról, egy erősebb és egységesebb Európai Unió kiépítéséről.