Csak nézem, ahogy behunyta a szemét, és szuszog, finoman szorongatva a kezem, néha elmosolyodva, mikor végigsimogatom. Csendben szuszog, édeseket álmodva, igen ez az, erre vártam, mondja valami bennem, vagy valaki, nem érdekel hogy ki; csak az érzés a lényeg, hogy szuszog itt a csendben, a szombati hajnalban, és a kezemet szorítja; leírhatatlanul jó.

És mégis le akarom írni, alig hallhatóan csendben magam elé suttogva, mintegy magamnak, mégis hangosan, kiabálva, ki akarom ordítani, hogy milyen jó és hogy jó és szép, pedig csak szuszog és fogja a kezemet és néha mosolyog egy kicsit, álmában.  Magamhoz akarom ölelni és elakarom engedni, mert szép és aranyos és szabad, de ő nekem kell és csak olyan jó, és jó...

Szombat reggel van.