Az eltévedt demokrata

AlexNet


134. Ukrajna - Magyarország

A két Viktor

2014. február 21. 08:00 - Alex_W

Ukrajnában az egész egy EU melletti tüntetéssel kezdődött, de végül forradalom és szabadságharc lett belőle. Na nem olyan "fülkeforradalom" és nem olyan "szabadságharc", mint Magyarországon, hanem olyan igazi fajta, amikor az emberek tényleg megharcoltak azzal a rendszerrel, mely szabadságukat korlátozta és az országot egy idegen elnyomó hatalom karjaiba lökte.

Egy igazi forradalom igazi hősökkel. Nem a politikusok beszéltek, hanem egyszerű emberek. Emberek, akik ott voltak, mikor tiltakozni kellett, és ott voltak, mikor harcolni kellett. Emberek akik kitartottak a hidegben, esőben és vérzivatarban. Emberek, akik kiállása megdöntötte Janukovicsot, aki szívesen lett volna az újjá éledő Szovjetunió tagköztársaságának az elnöke, Putyin első számú talpnyalója.

Már az elmúlt napokban is önkéntelen összehasonlítottuk magunkat Ukrajnával. Igen, rémisztő a hasonlóság: Az elmúlt években Orbán Viktor is ugyanazon az úton járt, mint Janukovics: lassan meglopta a demokráciánkat, meglopta szabadságunkat, korlátozva mindent és mindenkit, ahol neki ellent mondhatnak. Beteg elméjükben mindketten szentül hiszik, hogy a "nép" mögöttük áll, ők azok akik meghallották az új idők szavát, ők a meg nem értett zsenik, akinek mindenben igazuk van, s az ellenzék csak egy bolha a nadrágjukban, mely bosszantásra jó.

A párhuzamot tovább erősíti, hogy a Kijevből menekülő Janukovics-hívek jelentős része - állítólag - pont Budapestre menekül. Ez egy nagyszerű bizonyítvány arról, hogy Orbán Viktor rendszere mennyire korrupt és antidemokratikus. Mondjuk Berlinben, Prágában, vagy Varsóban valószínűleg rég rendőrök várnák Janukovics híveit a reptéri terminálokon.

Azzal, hogy a Kormánymédia teljes mértékben elhallgatja a harcokat, a fegyvertelen tömegre leadott sorozat lövéseket, a mesterlövészeket, akiknek a vöröskeresztes mentők a kedvenc célpontjaik, egyfajta beismerése annak, hogy joggal vonunk párhuzamot a két rendszer között. Beismerése annak, hogy Orbán Viktor nem csak gyengíti a demokráciát, hanem egyszerűen semmibe nézi. Nyílt beismerő vallomásnak számít az is, hogy az Unióban és a környező országokban egyedül Orbán Viktor nem ítélte el a rohamrendőrség és egyéb belügyi erők, valamint a civil ruhás, de felfegyverezett provokátorok bevetését. Ezzel azt is bevallotta, hogy hasonló szituációban, bizony ő is ezt tenné.

Az ukrán példa mutatja, mennyire nincs igaza a Janukovics és Orbán Viktor féléknek: egy valóban demokráciára törekvő társadalom igenis elűzi azokat, akik a valóságtól teljes mértékben elszakadva, saját beteges rangkórságuk, rögeszméik és képzelgéseik szerint vezetik az országot, miközben kapaszkodnak saját hatalmukba, elfelejtve, hogy csak ideig-óráig bitorolhatják azt. Orbán Viktor megláthatta sorsát a Janukovicsban, mert ugyanilyen megalázottként, vesztesként kell majd távoznia, mint keleti kollégájának.

Talán Magyarországon nem lesz szükség fegyveres harcokra, de csak egyetlen esetben: ha április 6.-án megmutatod Orbán Viktornak, hogy nem szeretnéd ha folytatná, s megadod neki a lehetőséget, hogy békében távozzon a magyar politikai színpadról. Örökre.

213 komment

107. Szövetségesi rosszallás a kiadott azeri gyilkos miatt

Balta a hátunkba

2012. szeptember 02. 08:00 - Alex_W

Az Orbán kormány tud valamit. Valahogy egy roppant átkozott tehetsége van a politikához. Tehetség kell ahhoz, hogy minden idők legmagasabb költségvetési bevételét - a nyugdíj einstandot - egy év alatt nyom nélkül eltüntesse, tehetség kell ahhoz, hogy két év alatt Magyarország a fejlett világ legelszigeteltebb államává váljon, és tehetség kell ahhoz, hogy egyetlen mondattal, egyetlen lépéssel kivívjuk minden szövetségesünk nyílt rosszallását, és nem csak azokét, akik eddig is gyanakodva figyelték lépéseinket. A második Orbán kormány valamit nagyon tud.

Vagy roppant naiv.

Tényleg elhitték az azerieknek, hogy nem engedik szabadon a hősüket? Még ha nem is egy poszt szovjet rendszerről lenne szó, akkor is minden nemzet elsőre szabadon ereszti azokat akiket hősnek kiállt ki. Így tennénk ezt mi is, az Amerikai Egyesült Államok, Németország, mindenki. Mindenki hazudna mindent, mindent megígérnénk, csak hogy hazánk nemzeti hőse itthon legyen, és ne szenvedjen tíz éveket még valahol külföldön.

Mi is megtennénk mindent - vagyis számítani lehetett arra, ami történik. A NATO tagállamok - és ezzel az összes biztonságpolitikai szövetségesünk - joggal néznek ferde szemmel Magyarországra, mint olyan szövetségesre, aki a barát helyet az ellenségnek kedvezett.

Cserébe nem kapunk mi az azeriektől semmit, ahogy az első perctől nyilvánosságra hozták azt, hogy egy éve folynak már a tárgyalások - egy év alatt egyszer sem kérdeztük meg a szövetségeseinket, egyszer sem jeleztük Örményországnak mire készülünk! - ugyan úgy ejtik a magyar államkötvény vásárlását, a három milliárd dolláros befektetést, mindent. Nem hiszem, hogy egy centet is látunk tőlük.Nem érdekük, nekik a hősük kellett és megkapták.

Viszont megkapjuk azt, hogy a Orbánt ezentúl mind az Európai Unióban, mind a NATO-ban kifogják hagyni minden egyeztetésből, és igazából az is nagy engedmény lesz, ha a díszes záró szavazáson - amikor már minden eldőlt - szavazhatunk. Nem érdekük formálódó - és épp ezért bizalmat igénylő - terveiket az orrunkra kötni, egy olyan szövetségesre aki bármely percben a szövetségesei ellen használhatja fel az információit.

Röviden: Viktor adminisztrációjának sikerült az egész országot árulónak beállítani, miközben el (ki) árulták az országot.

Szólj hozzá!

101. Nemzeti és nemzetközi egységfront Orbán ellen

Falba fúródott bika szarvak

2012. január 06. 08:00 - Alex_W

Ugyan egy mezei szarvasmarha sokkal okosabb Orbánnál, és a hasonlatért előre is bocsánatot kérek a marháktól, nem akartam őket lealacsonyítani.

Ugyanakkor a hasonlat helyes, hisz Orbánnal pontosan ez történt.Figyelmeztették, hogy jön a fal, voltak korlátok is előtte, de Orbán átugrotta - mit ugrotta áttörte azokat nemzeti kétharmados gőzerővel - és leszegett szarvakkal neki ment a falnak, melybe szépen bele is fúródott és most se előre, se hátra, ötlete semmi, csak kapálózni tud.

De minek. A Bika jobb ha megadja magát, mostantól a fal úgy sem ereszti.

Orbánnak sem belföldön, sem külföldön sincs hitele, és ez már nem az a helyzet, hogy valaha is visszaszerezhetné hitelét. Nagyot mert álmodni, de megvalósításához nem értett. Nem csak politikai, de mindenféle tekintetben elvesztette a racionalitás érzékét: pontosan úgy, mint egy teljesen begőzölt, bevadult bika.

Ne csodálkozzon hát, hogy rövid úton, mind külföldön, mind belföldön a vágóhídra került. Most már nem Orbán kormányoz, mostantól interregnum van, míg az ellenzék le nem tesz három tervet: egy törvényhozói programot a demokráciáért, egy gazdasági programot az államcsőd elkerüléséért, és egy stratégiai programot a Magyar Köztársaság fennmaradásáért.

Szólj hozzá!

85. Magyarország Kelet és Nyugat közt

Példaképek

2011. augusztus 03. 18:30 - Alex_W

Orbán Kína mániája érthető: nyugaton nem ismerték el - nem volt miért -, így keleten keres valakit, aki megérti és elismeri őt.

Ezen kívül azonban semmi sem változott: Orbán ugyanazokkal a mély nyelvcsapásokkal lihegett a kínai miniszterelnök alfelében, mint amilyenekkel a korábbi miniszterelnöksége idején a nyugati kormány és államfők - vagy épp a pápa - alfelében volt. Ugyanúgy utánozni fogja példaképét és meg fog tenni neki mindent, mint tette ezt korábban másokkal, hogy elismerést vívjon ki magának...

Nem majmolni kell a Nyugatot, hanemMagyarország az EU tagja - nyugat követni, megérteni és átültetni a magyar gyakorlatba a pozitív példákat - azok negatívja nélkül. Be kell illeszkedni, megtalálva Magyarország szerepét és saját hangját, mert olyan, hogy Nyugat nem létezik. Olyan államok vannak, melyek egy közös értékrend mentén megértik a szót egymással, ez a demokrácia. Ezek az értékek megkérdőjelezhetetlenek a "Nyugatban",  de szó sincs arról, hogy másolják, majmolják egymást.

Magyarországnak végre példaképet kell választani, melyet követ - és megtalálnia a saját hangját.

Kína persze kapva kapott az alkalmon, hisz mindig jól jön egy állam, mely le van kötelezve neki. Magyarország esetében ez akár számszerűsíthető is: egy milliárd euró. Szép összeg, amit nem lehet egy nap alatt visszaadni...

Szólj hozzá!

#76. Hidak helyett botrányok:

Elszigetelve

2011. május 22. 22:51 - Alex_W

Orbán Viktor, mint mindennek, a soros magyar EU elnökségnek is nagy szavakkal ment neki, nagy ígéretekkel, sőt egyenesen az euró és az európai civilizáció megmentőjének aposztrofálta magát.

De mint sok mindent, ezt is az előtt elrontotta, mielőtt hozzálátott volna. Nagy kijelentéseit nem kísérték tettek, a médiatörvénye kísértetként követte, és az Európai parlamentben programadás helyett rendszerint védekezni és magyarázkodni kényszerült. Az euró zóna tagok nélküle ültek össze, Magyarország Miniszerelnöke (és egyenlőre koronázatlan királya) vagy pénzügyminisztere sem kapott még tiszteletbeli meghívót se. Megjegyzem a soros elnököt illendőségből meg szokták hívni, még ha szava (legalábbis ez esetben) nincs.

Európa figyelve Orbán Viktor lassan egy éves ténykedését, apránként visszavonta azt a bizalmat, amit a győzelme után kapott. Annak az Európai Néppártnak a tagjai is bírálták, amelynek alelnöke. A soros EU elnökség kezdetére Orbán elvesztette mind azt a mozgásteret és tiszteletet, amit minden elnöknek megadnak.

Olyannyira elszigetelődött külpolitikailag, hogy Lengyelország - mellyel sok kérdésben egy hajóban evezünk - szintén jobboldali és konzervatív vezetői se veszik észre "Orbán közeledését" hozzájuk. A lengyel lapok a hétvégén arról cikkeztek, hogy Orbán még EU elnökként sem tud hidat építeni - szó szerint inkább kiröhögték ezért, joggal. 

Talán halványan Miniszterelnökünk emlékszik még arra, hogy előző miniszterelnöksége idején mennyire szigetelte el külpolitikailag hazánkat, s talán meg is akarja előzni ezt, mégis rendre elköveti a hibákat, melyekkel nem csak az Unióban, hanem a a Kárpát medencében is elszigetelődik.

A kettős állampolgárság, a határon túli magyarok szavazati joga nem alkotmányos kérdés. Sem a magyar demokrácia, sem a határon túli magyarok élete nem lesz attól jobb, ha küldhetnek pár képviselőt a parlamentbe. Maguk a határon túli magyarok szervezetei sem tartják ezt jó ötletnek, és felesleges is, hisz az ő életüket és mindennapjaikat már nem Budapesten, hanem Pozsonyban, Bukaresten, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában, Bécsben, vagy Kijevben határozzák meg. A határon túli magyarok szavazati joga csak a kampányt exportálná közéjük, megosztottságot szítva, rontva annak az esélyét hogy az ottani magyarok képviselhessék a saját érdekeiket.

És pont ezért, a magyar kisebbségek érdekeinek minél hathatósabb képviseletért, kultúrájuk, identitásuk megmaradásáért nem szabad a választójogot megadni nekik, hanem Magyarország tekintélyével segíteni azt, hogy ők képviselhessék a saját érdekeiket. Ehhez viszont tekintély kell, melyet Orbán eljátszott, s melyet visszaszereznie nagyon nehéz lesz.

Annál is nehezebb, hisz ehhez le kell győznie saját hibáit, felül kerekednie önmagán, és nem csak szavakban demokratának lenni, hanem tettekben is, tisztelnie kell a másik véleményt, sőt figyelembe kell vennie és igaz európai demokratának lennie. Csoda számba menne.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása