Szomorú hétvége ez. Magyarország legnagyobb független szerkesztősége, az Index.hu egy emberként állt fel és mondott fel a lapnál. Az elmúlt hetek pörgős eseményeit tekintve nem véletlenül.

Zugügyvéd sztori

Én szívesebben láttam volna Bodolai László lemondását. Nem kétlem, hogy ő csak jót akart - de a mondás szerint a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A végén látszott, hogy elfogyott, nem elég tökös a lap egyben tartásához.

Ha jól sejtem, a helyzet nem egyszerű. Ahogy a töredék foszlányokból összeraktam, a lapot az a bevétel tartja el, amit az Inda Média Csoporttól kap, ugyanakkor a lapot tulajdonló alapítvány tartozik ugyanennek a csoportnak. Ráadásul most ebben a koronavírusos helyzetre hivatkozva az Inda kevesebbet számol el az Index felé - gyakorlatilag a NER vezette gazdasági társaság átkarolta és fojtogatja a céget. Bodai csak ezt a helyzetet akarta megoldani.

Mennyire valós ez? Magyarország legnagyobb látogatottságú portálja tényleg annyi hirdetőt vesztett, hogy gazdaságilag megroppanjon? Az oldal reklámhelyei ránézésre nem tűnnek üresnek, sőt szépen ki vannak használva. Ha mégis csökken a pénz, akkor minden rendben van az elszámolással? Nem lehet, hogy a legfőbb üzleti partner, aki egyben hitelezője is az alapítványnak egyszerűen elkezdett ügyeskedni a számokkal? Ha az Index hirdetései bezuhantak, akkor mi van a többi portáléval? A TotalCar, a Dívány és a többiek?

Más kérdés, hogy az a jogász, aki amúgy nagyon sikeren képviselte a jogi herce-hurcákban a lapot, és sokáig kitűnő egyensúlyozó művésznek tűnt, jelen esetben pocsék emberismerőnek, kommunikátornak, és médiavezérnek bizonyult.

Tájékozatlan volt, amikor az igazgatóság és a szerkesztőség közelébe engedte a lap feldarabolásával kísérletező terveket. Ha jobban átgondolja, akkor pont az Index az, ami megmutatta, miért ne daraboljunk fel médiavállalkozásokat: a lap sokkal jobban teljesítene, ha még a része volna a TotalCar és a többi, eredetileg Index-mellékletként induló portál.

Naivitás lett volna azt hinni, hogy dönthet a szerkesztőség feje felett, a szerkesztőség elől titkolva akart dönteni olyasmiről, ami a szerkesztőség elemébe vág. Nehezen hihető, hogy a feldarabolási tervek - miket néhány nyilatkozat szerint Bodolai sem vett komolyan, ám mégis az igazgatóság elé vitte - titokban marad. Hisz az ember szereti tudni, hogy holnap hogy hívják a céget, ahonnan a fizetését kapja. Ez nagy hiba volt.

Mint ahogy hiba volt azt sem fel- és elismerni, hogy minden lap titka az előállító emberekben, az készítő csapatban van. Különösen fontos a főszerkesztő személye, hisz a lap függetlenségét, stílusát nem a tulajdonos, hanem a főszerkesztő határozza meg, s a kirúgása mindenhol mindig irányvonalak módosítását jelentette. Magyarország legnagyobb független szerkesztősége különösen érzékeny erre, hisz más szerkesztőséggel ellentétben igazi csapat volt. Itt még élt az érzés, hogy ez nem csak egy taposómalom a sok közül, ez nem egy szokványos vállalkozás, ez az Index.

Nagy hiba volt Bodolai részéről nem megállni azután a botrányos igazgatósági után. Legalább okosabb enged alapon megvárni, míg lehiggadnak a kedélyek. Az a bizonyos függetlenség mutató - bár lenne minden magyar lapnál ilyen) magától is visszaállt volna, ha a fenntartó alapítvány elnöke soha többet nem emlegeti az Index feldarabolását. Nagyon nagy hiba volt azt hinni, hogy a bevételek attól a függetlenség mutatótól függnek. Nagy hiba volt erővel kényszeríteni annak visszaállítását. Hiba volt nem felismerni, hogy egy bocsánat kérés - és annak elfogadása, hogy Dull Szabolcs (ha nem is az Index történelmének legjobbja, de) nagyon jó főszerkesztő, akit szakmai hiba után lehet csak a tulajdonosnak leváltani.

Az hogy a végén már össze-vissza vádaskodik, hogy magyarázza a magyarázhatatlant, olyan stílusban, amilyenben - már csak az a kérdés, hova tűnt a régi Bodolai és ki van itt helyette?

Dul(l)nak a kérdőjelek

Milyen hallgatás, milyen pénz? Kaptam fel a fejem amikor előkerült, hogy Dull Szabolcs a kirúgása előtt komoly hallgatási pénzt dobott vissza. Reméltem erről kicsit többet is megtudunk majd. Mit akartak megvenni? A csodát, hogy a szerkesztőség visszadugja a szellemet a palackba? Hogy ismét zöld legyen a függetlenség mutató? Ha már vége a lapnak jó lenne látni tisztán mindent, minden szálat és mondatot.

És van-e a főszerkesztőnek B-terve? Dull Szabolcs össze tudja-e tartani a társaságot addig lelkileg és fizikailag, míg újra lesz valamilyen Index mentalitású lap? Tud-e a társaság nevében tárgyalni potenciális befektetőkkel? Le tudja e zongorázni a szerkesztőség átmenetét egy másik formációba? Mert ha itt nem a válasz, akkor a főszerkesztő is bűnrészes a független magyar média utolsó nagy bástyájának szétverésében.

Inda vége - mi vár az Indexre?

A NER nem igazán hatékony média vállalkozás. Erőből lenyom, megvásárol és megszerez népszerű médiumokat, amik heteken belül degradálódnak. Az Origó hiába volt Index méretű lap, megszerzése után nagyon gyorsan elvesztette szavahihetőségét, és ma már azt sem hiszik el, amit kérdeznek. Ugyan ez van/volt a TV2-vel, és gyakorlatilag a teljes NER médiával.

Egy országhatár és húsz lépés távolságból ez még vicces is lehetne. Hisz a rengeteg pénz ellenére nincs olyan ember a NER médiában, aki képes lenne egy közepes középiskolai esszé színvonalát hozni. Persze az is igaz, hogy a NER média nem szereti azokat, akik ennél a szintnél jobbak, egyszerűen saját újságíróikban sem bíznak, hogy képesek lennének a tények kormányoldalnak kényelmes tálalására, inkább felépítenek egy alternatív világot.

Még megélhetjük, hogy a NER média egyszer majd a magyar emberek Napra szállását fogja közvetíteni.

Pedig pénz az van bőven, állami és állami cégek hirdetéseiből milliárdok landolnak ott, de a tehetséget nem lehet pénzzel pótolni.

Mint ahogy pénzzel nem lehet szerkesztőséget venni sem. És ez nagyon nagyon fáj a NER-nek. Képtelenek a hülye, tekintélytiszteletbe fulladó fejükkel felfogni, hogy sem tiszteletet, sem tekintélyt, sem szerkesztőségi véleményt nem lehet megvenni - van akiét igen, de az olyan is -, sem Dull Szabolcsét, sem az Indexét.

Magyarország legnagyobb lapjára sem vár más: heteken, órákon belül nem marad belőle más, mint egy kiüresedett brand, egy szerkesztők nélküli szerkesztőség, egy üres rendszer. Nem marad más mint egy iNteRNeTTo.

Legyen másik! Újabb iNteRNeTTo sztori?

Aki olyan régi motoros az interneten, az jól emlékszik az iNteRNeTTo-ra. Az Index elődje egy kezdetben - jobb szó híján - hobbiból indult hírportál volt. Az IDG finanszírozta Nyírő hobbiját, ami elég jó befektetés lett nekik. Amikor elindult a kilencvenes évek végén az internetes vállalkozások első nagy hulláma, akkor befektetők jelentek meg körülötte. De a tulajdonos és a szerkesztőség akkor is  - hasonlóan a mai állapotokhoz - külön utakon járt, és az IDG jószerivel le szarta a szerkesztőséget. A szerkesztőség ezért ki akarta vásárolni a vállalatot, de a cég - merő gőgből - az ajánlattevőket kirúgta. Erre a teljes szerkesztőség lemondott és alig egy hónap múlva elindult az Index.

Remélem ez lesz.

Mert az Indexet nem lehet megölni. Az Index nem egy brand, hanem egy szellemiség. Az Index a szerkesztőség maga, a szerkesztőséget alkotó emberek, akik az integritásukat és a lapot pont azzal őrizték meg, hogy felálltak és lemondtak a pozíciójukról. A többi csak külsőség, brand. Ezek mind pótolhatók.

Nem tudom Dull Szabolcséknak mi  lesz a következő lépése, de történetük itt és most még nem ért véget, csak egy új fejezet kezdődik. Nincsenek egyedül és mögöttük vagyunk. Magyarországnak szüksége van egy ilyen lapra - azzal megbarátkozunk hogy ha nem Index lesz a neve, de olyan a szellemisége.

Kell másik! Kell egy olyan lap, amely legalább megpróbálja a "hír szent, a vélemény szabad" újságírói parancsát követni. Magyarországnak kell egy független lap, amely a hatalmat ellenőrzi és amely piszkálja az ellenzéket. Kell egy tükör a Fidesznek is, még ha a NER ezt nem is meri bevallani. Kell, hogy legyen másik.

Indexes vacsora átkai

Pénteken rekordot döntött Arany János Wales-i bárdok című verse. Egy ország  szavalta magában vagy hangosan: "egy se bírta mondani, hogy éljen Eduárd!"

A mi Eduárdunk és kísérete, a NER lovagok - most úgy látszik - kissé elszámították magukat. S bár voltak figyelmeztető jelek, amikor az Európai Unió legfelsőbb szintjéről jöttek aggódó hangok a magyar sajtószabadságért. 

Egyrészt ez az eset valószínűleg újabb lendületet fog adni Orbán Viktor mumusának, az EU-s pénzek jogállami követelményekhez való kötésének. Egy újabb - nem gyenge - érvet adott európai ellenfelei kezébe a kárpáti géniusz. Ráadásul pont akkor, amikor az Európai Parlament már jelezte, hogy számára töketlennek tűnik az Európa Tanács javaslata. Ősszel nagyon könnyen lehet, hogy a magyar miniszterelnököt már azzal fogák szembesíteni, hogy még a most kialkudott - nem épp eget verő - összegnél is kisebb vagyon felett fog diszponálni.

Másrészt Orbán nem akarta a háború egekig érő füstjét és zaját hallani. A NER sem. Sőt, nekik az igazi eredmény az lett volna, ha Dull Szabolcsot és a szerkesztőséget is meg tudják tartani, és beidomítani. Erre most Sydney-től Washingtonig, minden országban arról cikkeznek, hogyan szántja be a magyar miniszterelnökhöz ezer meg egy szállal kötődő gazdasági kör a magyar sajtószabadság utolsó bástyáját. Lesz mit kimagyarázni.

Harmadrészt a NER barátai és üzletfelei az Index elleni hadjárattal pont azokat sértették meg, ahol már így is pocsékul állnak. Mert ugyan jól hangzik, hogy az Index csak a városi "libernyákok" újsága, de igazából ez a választásokon egyre népesebbe, és egyre aktívabb fiatalok újsága is volt. A kormánypárt meg pont a fiatalok, pont a városiak körében eredt nagy zuhanásnak. Ami persze ki hat a vidékre is, hisz ma már a legtöbben nem egyszerűen városiak vagy vidékiek: olyan vidékiek, akik városban éltek, éltek, ott tanulnak, dolgoznak, olyabn városiak, akik vidéken éltek. Ma már nincs olyan, hogy a Fidesznek a vidék a bázisa, mert nincs olyan, hogy vidék - város szembeállás. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a NER magának ártott a lap bedarálásával, a szerkesztőség szétkergetésével.

Én nem ismertem személyesen Bogdán Lászlót, egyszer ha találkoztunk. Ettől még figyeltem, hallgattam előadásait, szerepléseit, figyeltem tetteit. Egy jobb világért küzdött, egy teljesebb, szabadabb világért, amiben egyszerűen jobb élni. 

Küzdött az előítéletek ellen. S bár volt olyan, amikor maga is inkább festette magát, tény hogy élte nagyobbik részében az ország lelkéért harcolt: az embereket a maguk teljességében ítéljék meg és a csoportok - legyenek társadalmiak, nemzetiségiek, politikaiak - és számoljanak le az előítéleteikkel a más frakciókba tartozó emberek felé. Nem egyszerűen a cigányság elismerésért, hanem minden ember elfogadásáért, lelkéért akart harcolni.

És ezért nem csak magyaroknak beszélt a cigányokról, hanem a cigányoknak a magyarokról, sőt mindenkinek az életről, a felebarátról, az embertársról.

Bosszantotta az igazságtalanság, bosszantotta, ha a vezetőik kihasználják a csoportokat, legyenek azok az ORÖ, az önkormányzat, az állam, vagy pártok vezetői. Nem egyszer borította a bilit. Megtette azt, amit sokan szerettek volna, de végül a vezetőink közül senki sem merte: megkérdezte hogy merre tűntek el a milliárdok, amik a cigányság segítésére, kultúrájának ápolására, iskoláztatásra és segélyezésére adott a magyar állam? Munkája nem csak a cigányokra volt hatással. Bátran rákérdezett mindig mindenkinél arra, hogy ki mit tett az elesettekért. Utálta a maszlagot, a köntörfalazást, a lényeget, az egyenes választ kérte. S Mivel bátor volt kimondani az igazságot sokfelé szerzett ellenséget karrier politikusok és saját népcsoportjának vezetői között.

Nem elégedett meg azzal, hogy mi van. Mindig előretört és erre biztatott másokat. Nem hitt az erőfeszítés, a munka nélküli előrehaladásban és nem szerette a gyors és látszat megoldásokat. Hosszútávon akart egy jobb, egy nyitottabb magyar társadalmat, egy szebb, békésebb országot felépíteni.

Miközben olvasom Bogdán László nekrológjait azok tollából, akik ismerték, ismerni vélték, vagy csak egyszerűen kapcsolatban voltak vele, sajnálni kezdem, hogy nem volt merszem, erőm, időm beszélni vele. Szerintem jól kijöttünk volna egymással.

Sokan nevezik őt "a remény"-nek. Szerintem nem volt az. Ő csak ajtót nyitott és beeresztette a világba a reményt, és most, amikor már nincs, akkor a mi kötelességünk az ajtót nyitva, az általa beeresztett reményt életben tartani. Át kell vennünk a feladatait - nem csak Cserdiben. Bogdán László értékei, a világ, amiért harcolt, minden magyar demokrata értékei. Kötelesek vagyunk folytatni a munkát, segíteni azokat, akik folytatják a harcot az elfogadóbb társadalomért, az önmagunk és mások megismeréséért, a szegények segítésért, egy igazabb társadalomért, saját és a másik ember lelkéért. Remélem mindazok - velem együtt - kik nekrológot írtak róla, neki, kiveszik részüket Bogdán László életművének továbbviteléből.

Mert tovább kell vinni a lángot, a példamutatást, megmutatni az embereknek, hogy bár sokszor a vezetőiktől is ezt látják, de nem a lopás, nem a bűn visz előre, hanem a becsületes kemény munka, a tanulás, önmagunk és a közösségünk fejlesztése és gazdagítása. Tovább kell vinni az általa elkezdett programokat a köcsögmentesítéstől a szegények önellátásán át, a roma szervezeteke belüli korrupció és sikkasztás felszámolásáig. Hatásos programok kellenek a vidék elszegényedése és a társadalmi csoportok, etnikumok között húzott falak ellen.

Rengeteg munka, s nem tudom, készen állunk-e rá.

Laci, megpróbáljuk folytatni. Nem állunk készen, hisz túl korán mentél el, de legalább megpróbáljuk. Ígérem.

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik.

A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők (ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott) és kötelek.

Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget.

Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hogy az embert a mentésére igyekvők juttatják az intenzív osztályra. Sőt nem csak az ejtőernyőst, sodorták életveszélybe, hanem azokat a civil mentőket, orvost, és tűzoltókat, akik a földön várták azt, hogy szakemberek szakszerűen lehozzák a bajbajutott ernyőst.

Szakszerű segítség helyett megjelent egy, a civilekkel kommunikálni képtelen óriási helikopter, melynek a pilótája olyan gyakorlatlan volt, annyira rutintalan, hogy képtelen volt felmérni, milyen hatással van a gépe az alatta állókra. Képtelen volt felismerni azt, hogy a MI-8-as ebben a helyzetben csak sokkal magasabb helyzetből lett volna képes csak segíteni.

Ebben nem a MI-8-as (igaz ötven éves konstrukció már) és nem is a helikopter pilótája a hibás. Nem ő tehet róla, hogy a MI-8-asokkal nem lehet elég gyakorlórepülést végezni, mert nincs elég pénz és nincs elég gép. Márpedig a légi mentési képességet nem lehet az iskolapadban megszerezni. A gyakorlat hiánya olyan veszélyhelyzeteket teremt mint ami a múlt héten történt Vértesszőlősön.

Ezzel foglalkozni kell. Nem várhatjuk meg, hogy ez a rutintalanság elharapódzom. Mert most egy fát tépázott meg egy katonai helikopter a személyzet rutintalansága miatt, de holnap lehet hogy a z árvíznél segédkező helikopter fogja a gátról lefújni az embereket, vagy épp a saját katonáink fognak belehalni egy helikopteres mentési kísérletbe. 

A katonai helikoptereket - különösen amik civil műveletekben is bevethetők, fel kell szerelni olyan rádióberendezéssel, amivel civilekkel illetve a katasztrófavédőkkel is képes a helikopter kommunikálni. Légi mentő szolgálatba csak is kellő rutinnal rendelkező pilótát lehet vezényelni. A mentő helikoptereknek a felszereltsége hiánytalan legyen és hibátlan. Ha ezek nem teljesülnek, a Magyar Honvédség légi-mentő alakulata sajnos nem szolgálatkész, nem combat ready. Amíg a szolgálatképtelenség fennáll, a Belügyminiszternek - akinek ez az egész igazából a felelőssége lenne - a Magyar Honvédség helyett igenis magán alpinistákat kell igénybe vennie.

Ez mind politikai hiba, különösen ebben az országban, ahol sajnos a politikusok nem csak megszavazzák a hadsereg büdzséjét, hanem a hadseregünk helyett el is költik. Hisz csak kíváncsiságból:  a honvédség alig használt Airbus A320-asának az árából hány órát tudott volna gyakorlatozni egy MI-8-as pilóta?

Hogy hívő keresztyén valaki nem lehet mentség, nem kibúvó. Különösen nem az a bíróság előtt, amikor a világ legundorítóbb bűncselekményében ítélnek el. Ahogy a gyilkosoknál sem számít, úgy pedofiloknál pláne nem kellene számítania annak, hogy valaki mélyen vallásos-e vagy sem. Sőt, inkább azt kell hogy mondjam, hogy ez súlyosbító tényező kell, hogy legyen.

A Római Katolikus Egyház is ott követi el a hibát, hogy alapvetően képmutatásból, de sok esetben az egyházi vezetők érintettségéből is kifolyólag abszolút tabuként kezeli a gyerekmolesztálási ügyeket. Minden erejével fenntartva a papok tökéletességnek látszatát. Ám ezzel csak tetézi a bűnöket eltussolással, és még jobban az egész közösségre vonja a bűnök pecsétjét. Hisz a papok is csak emberek, akiknek épp ugyanúgy szükségük van megváltásra, és ha olyan bűnt követnek el, akkor világi ítéletre. Jézus azt mondta: "Adjátok meg Istennek ami Istené, a császárnak, ami a császáré".

Jelen esetben mind a császár, mind Isten ugyanazt akarja: ítéletet.

Mert a keresztyénség nem jelenti a világi törvények alóli felmentést, az egyházi tagság nem jelenti azt, hogy kivonulunk a világból és annak szabályai nem vonatkoznak ránk. Sőt épp ellenkezőleg: a keresztyénség magasabb erkölcsi mércéje még inkább megköveteli a bűnökkel való szembenézést.

A nagy hallgatással, az eltussolással, a felháborító ítéletekkel az egyházi és világi közösségek inkább csak magukra vonják az utálatos bűn ragadós bélyegét. Ezt nem vagyok hajlandó tűrni: a világ összes Istent kereső hívő és hinni akaró emberének a nevében elítélem, hogy valaha valaki ilyen utálatos bűnöket a keresztyénséggel akarjon mentegetni, vagy a büntetését ezzel kisebbíteni.

És elítélem azokat is, akik ennek bedőlnek: akik bármilyen közösséghez tartozást fontosabbnak tartanak a gyermeki lélek épségének a megőrzésénél, akik szemében bármilyen közösséghez tartozás az ilyen utálatos mocskos bűnöket vagy az értük járó büntetést csökkenti. 

A biblikus tanok védik a gyerekeket: a kíváncsiságukat a nyitottságukat, a tisztaságukat emeli ki, sőt a felnőttek elé példának állítja. Hisz nekünk felnőtteknek a legnagyobb kihívás úgy szeretni, mint egy kisgyermek, megbocsátón, elfeledőn, feltétel nélküli bizalommal fordulni a másik felé. Épp ezért mocskos - sőt, hogy egy katolikus dogmát idézzek: halálos és megbocsáthatatlan fő bűn a gyermeki lélek megtörése - pláne ha az éveken keresztül, rendszeresen és módszeresen történt mint esetünkben.

Mert ugyan hol volt a vasárnap templomba látogató énje, amikor a felvételeket gyűjtötte?

Az utolsó független lapnak nevezik, az utolsó hírportálnak, vagy épp ellenkezőleg az ellenzék vagy épp a kormánypárt irányába elfogult médiumnak, sorosbérencnek, migránspártinak, a háttérhatalom kiszolgálóinak, a gyíkemberek szolgáinak. Nekem az Index.hu kicsit olyan, mint az első szerelem: mindig velem marad - vagy én vele. És ez időtlen-idők - de legalábbis 1999 - óta tart.

Mire fel ez a rajongás? Sőt mire fel az, hogy sokan azok közül is tisztelik az Indexet, fontosnak tartják a függetlenségét, akik egy követ fújnak a hatalommal? Az Index alkotói egy, Magyarországon igen ritka és épp ezért védendő állatfajhoz tartoznak a független gondolkodókhoz. Épp ezért csípi a lap mindenki szemét - legyen az bármely, de tényleg bármely csoportosulás tagja -, akik képtelenek szembenézni a valósággal, ha az ellentmond a világképüknek; és azoknak is, akik képtelenek elfogadni a pluralizmust, képtelenek elfogadni, hogy egy másik ember másként látja a dolgokat.

A médium fontosságát pont ez adja: lényegtelen ki van hatalmon és ki kényszerül ellenzéki szerepbe, lényegtelen, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki gondolatról van szó, lényegtelen, hogy a neve után milyen betűkombinációt tesznek: az Index megmutatja - vagy legalábbis igyekszik - a gondolat, a cselekedet színét és fonákját. Sokszor nem értettem egyet én sem az interpretációikkal, de épp ezért sokat tanultam belőle, mert egy másik nézőpontot adtak.

Így sosem kérem számon a véleményüket sem akkor, ha párhuzamos, sem akkor ha ellenséges. Mert van egy nézőpontjuk, amint nem én - nem a kormány, nem az ellenzék, nem Soros, nem a migránsok de nem is a gyíkemberek - határoznak meg. Ez becsülendő egy olyan világban, amikor a közéletben résztvevők azt hiszik, hogy az igazodás a karrier egyetlen útja.

(Az „igazodás” akkor történt meg, ha a beosztott az iránybeosztott felé eső szemével csak a szomszédját látja, másik szemével pedig csak az arcvonal képzelt vonalát, kivéve Hahn-Hahn grófnőt, aki félszemű.)

Esterházy Péter - Termelési regény

Mintha Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből képződött multiverzumban élnénk, amikor mindenki igazodik egy elhibázott rendszerhez, hogy aztán majd - de addigra ők is a rendszer részei. És ezt a gyorsuló folyamatot csak egy Index.hu képes megzavarni, fékezni, megállítani. Képes megtörni az igazodáskényszert, alternatívát adni, megmutatni, hogy csak azért mert azt állítják, valami még nem biztos hogy rendben van.

A más nézőpont, a vélemények szabadsága: ezek igazi nemzeti kincsek, s ezeket csak azok nem tudják elfogadni, akik vannak annyira önteltek, hiúk, önzők és zsarnokok, hogy azt higgyék náluk van az isteni igazság, az abszolút és hiteles, akik elvakultan hisznek a saját tökéletességükben, akik azt hiszik istenek. Számukra az Index tényleg egy bibliai sorscsapás - de ez így van jól.

Miközben a miniszterelnök úr évet értékelt, Dunaújváros választott, az eredmény egyszerre volt fenomenális, és szürreális, pont mint a magyar politika java: Orbán Viktor kijelentette, hogy megNERt, akarom mondani megnyert mindent (természetesen nem magának, a hazának) tíz és százéves távokon is, s közben Dunaújváros és környéke kijelentette, hogy akkor sem kér a "nyertes" miniszterelnökpártjából, ha azok megbújnak egy független mögött.

Ha egyszer kérdezik, az okok ott voltak Orbán Viktor beszédében, az utolsó vesszőig. Hogy hol hibázott a miniszterelnök? Ott hogy tökéletesen hozta a a fiatalokat lenéző, "OK, Boomer" mentalitást.

A fiatalokat nem érdekli a múlt, kár azzal védekezni, hogy miféle más szolgaságot cserélt le, a fiatalok a mostanitól szabadulnának. Ráadásul abban is téved a miniszterelnök, hogy a fiatalok nem ismerik a szocializmust, a kádárkort, hisz tanulnak róla, s azt látják, hogy amit most látnak, kísértetiesen hasonlít a történelem könyvek utolsó fejezeteiben leírtakra. Ráadásul azt is látják, hogy ezért a miniszterelnök a felelős.

Mindig is ez volt a miniszterelnöki gondolatok rákfenéje: sosem törődött ő a jövővel. Mindig elment a könnyebb ellenállás felé, hatalma megtartásáért pont azt a korosztályt áldozta be az elmúlt harminc év folyamán, akik körében "most oly rosszul áll". Hogy mennyire végzetes volt ez elég csak végignézni a közönségen: majd mindenkinek megvolt a nyugdíjszelvénye.

Orbán Viktornak 56 évesen kevesebb esélye van megszólítani a fiataloknak, mint Bernie Sandersnek 78 évesen. Egyszerűen nem érti az "OK, Boomer" jelenséget. Nem érti meg, hogy a hozzá hasonló, a hatalmához ragaszkodó, tekintélyelvű, arrogáns, pökhendi, ugyanakkor a világ változásait észre nem vevő emberekkel tel van a hócipője a fiatalságnak. Az alfák, a Z-generáció, de tulajdonképp az X és Y-nosok nagyobbik fele inkább arra szavaz, akinek a teljesítménye a jövőben is pozitívan értékelhető. Nem egyszerűen az időseket léptetik le: igenis becsülik azokat, akik számot vetnek a világ változásaival és víziójuk, tervük van arra nézve, hogyan győzhetik le azokat a problémákat, amiket pont a miniszterelnök nemzedéke, és a miniszterelnök által képviselt elveket valló korábbi nemzedékek okoztak. Legyen szó környezetvédelemről, legyen szó társadalmi feszültségekről, szabadságról.

De a teljesítmény nélküli, kikövetelt tekintély elvének vége. Mert a most felnövő fiatalok megmérik a vezetőket egyenként, s -- helyesen -- a teljesítmény alapján értékelnek.

A világunk változik. Az is, amit megdönthetetlennek éreztünk: a sok ezer munkahelyet teremtő gyárak, az állások, a foglalkozások. Nem új keletű a dolog, hisz régen is haltak ki foglalkozások, ki emlékszik már a lámpagyújtogatóra, vagy a kerékgyártóra? Vagy épp ki emlékszik arra, hogy milyen megbecsült foglalkozás volt régen a pénztárgép és írógép műszerész, vagy épp mennyire jól jött egy szemfelszedő, egy műstoppoló? A nyomdász is ritkán hallott foglalkozás, a linoszedő, sorszedőgépkezelő viszont végképp. Pedig voltak. Megbecsült, népes szakmák voltak, ám a technika, a technológia fejlődése szép lassan kiszorította őket.

A világunk változik: megdönthetetlennek hitt óriás cégek inganak meg és biztosnak hitt munkahelyek vesznek el. Az amerikai gyáregység című, Oscar-díj esélyes film, pont ezt a folyamatot dokumentálja: az amerikai, megdönthetetlennek hitt óriás egyszerre meginog és és bezárja az ohioi gyárát, ezreket téve az utcára. Majd ugyan a helyén nyitnak a kínaiak egy üzemet, de teljesen más munkakultúrával, más közeggel szembesülnek az amerikaiak. De a legnagyobb pofon a film végén van: amikor éreztetik, bevallják, hogy teljesen mindegy, hogy a munkás kínai vagy amerikai; fekete vagy fehér, már megvannak a tervek az összes munkás lecserélésére, gépekkel való helyettesítésére.

Igen, a technikai fejlődés elveszi a munkájukat

. A robotok veszik el a munkádat. Robotok veszik el a gyerekeid munkáját.

És te csak ülsz, s nézed.

A NAT körüli vitában mindenki elment abba az irányba, hogy melyik írók kerültek be és melyek ki: igen, ez is nagy probléma. Nem az, hogy jobboldalinak hitt írók kerültek be, hanem az, hogy másodvonalbeli írók nyertek teret az élvonalbeliek rovására, miközben a nagy magyar írókra és költőkre sincs elég idő. Az a gond, hogy a NAT-ot írók agyában a pillanatnyi politikai értékek győztek a józan ész, és a jövő felett.

A NAT-nak arra kéne válaszolnia, amiről egy szó sem esett az elmúlt időkben: hogyan tudjuk felkészíteni gyermekeinket egy olyan világra, amit mi magunk sem ismerünk. Csak azt tudjuk, hogy azok a szakmák, amiket mi ismerünk, természetes módon kihalnak, a tömeggyártásban a fizikai munka feleslegessé válik. Egy olyan gyáróriást, ami ma tízezreket foglalkoztat, a robotok korában elműködtet néhány tíz, maximum néhány száz ember.

Sokak szerint ilyenkor fékezni kellene a technológiai fejlődést, s sokan a történelemben megpróbálták, de senkinek sem jött be. Persze állami támogatással olcsóbbá lehet tenni ideig-óráig az élő munkaerőt, de ahogy egyre több és jobb robotot gyártanak, úgy lesznek olcsóbbak, és előbb utóbb mindenhol és mindenütt olcsóbbak lesznek mint az ember. Ez ellen nem tehetünk semmit.

Gyermekeink olyan szakmákat fognak űzni, amik ma nem léteznek, gyermkeink gyógyíthatnak majd ma még gyógyíthatatlan betegségeket.

De azért tehetünk és tennünk is kell, hogy a gyermekeink, amennyire csak lehetséges felkészültek legyenek egy ismeretlen, erre a gyorsan változó világra. Tennünk kell azért, hogy alkalmazkodni tudjanak bármihez, ami jön. A szalagmunkások legnagyobb államában, Kínában már megértették: évtizedek óta stratégia, hogy minél képzettebb emberek kerüljenek utcára, akkor is ha nem lesznek élvonalbeli kutatók, vagy mérnökök. A céljuk az, hogy mindenki fel legyen készülve egy rohamosan változó világra.

El kell engedni a kézzel írást, akármennyire is fáj, és ez tapasztalat: szeretek kézzel írni, de egyre kevésbé van rá szükségem, sőt: kevésbé engedhetem meg magamnak.

Vissza kell szorítani a puszta lexikális tudást, viszont alapvető készségé kell tenni az információ keresést és a kritikai gondolkodást. El kell engedni a nagyon távoli múlt irodalmának és történelmének részletes ismertetését, el kell engedni a bemagolt évszámokat, viszont hangsúlyt kell fektetni az érvelésre, a komplex gondolkodásra, az interdiszciplináris - tudományok közti - logika kifejlődésére. Minden tantárgynak hangsúlyt kell fektetni az alkalmazhatóságra: a matematikának a pénzügyi ismeretekre, a történelemnek az állampolgári jogokra, a biológiának az alapvető járvány és közegészségügyi kérdésekre - mint a védőoltások szerepe! - , a fizikának a hétköznapi jelenségekre, mint a gyorshajtás és következményei, vagy a repülőgépek kondenzcsíkja (bármennyire is fura, de az nem permet!). Egyszóval általános hangsúlyt kell fektetni a hiszékenység, a fake news elleni védelemre.

A NAT-ban kellene szerepelnie - ha már ilyen vállalkozó fókuszú világot építünk - vállalkozási és céges alapismereteknek. Hogy a gyermekeink készség szinten tudják mi a részvénytársaság, mi a káefté. A gyermekeinket fel kell készíteni a szabadabb világ nagyobb kockázataira, fel kell vérteznünk őket a készséggel, hogy különbséget tegyenek kényszervállalkozó és egyéni vállalkozó között.

Visszaolvasva - ez inkább tűnik paradigma váltásnak, mint NAT kritikának. És tényleg: nem egyszerűen toldozni és foldozni kellene a NAT-ot hanem gyökeresen átírni. Nem szégyen tanulni a jobbaktól, legyenek azok keleten, vagy nyugaton. de nem szabad elmenni egy ilyen heted rangú vitába, amikor sokkal fontosabb dolgunk is lenne a Nemzeti Alaptantervvel (és Hazánk jövőjével) kapcsolatban.

Most minden a fehér, keresztény és heteroszexuális férfiakról szól. A teremtés önjelölt koronái, a két lábon - időnként járókerettel - járó rambók, akik mindennel szembenéznek, de ha valaki beszól nekik, akkor rögtön olyan picsogást rendeznek, mint három kollégiumnyi elkényeztetett buta liba.

Pedig hát van az a szép magyar mondás: akinek nem inge, nem veszi magára. Kétlem hogy a valódi hívőket annyira megsértette volna Niedermüller Péter mondata. Sokkal inkább megsértette azokat, akik azt hiszik, hogy ez a három szó olyan nagy érdem, hogy miatta lenézhetnek, gyűlölhetnek másokat. Mondjuk ki: rasszisták.

Én is fehér, keresztény és heteroszexuális vagyok.

- írom le, csak hogy ne maradjak ki a sorból, de rögtön meg is bánom.

Mert fehérnek lenni nem érdem, csak genetika. Semmi mást nem jelent, csak hogy őseim java részt északon éltek és pont. Azon túl, hogy milyen napvédő krémet kell vennem, vagy milyen sminket tesznek fel, semmi jelentősége sincs. A milliárdos brókerbotrányokat is fehérek követték el. Rákosi Mátyás, aki ok nélkül ezreket hurcolt meg és egy nemzetet fosztott meg a szabadságától: fehér volt. A börtönök is tele vannak fehér emberekkel.

Mint ahogy heteroszexuálisnak lenni sem érdem. Hozzáteszem homo-, bi- és egyéb szexualitásnak sem. Egy hetero is lehet szélcsap, egy hűtlen, mint Deutsch Tamás, aki isten tudja hanyadik feleségét fogyasztja a hűség nevében. Egy hetero is lehet erőszaktevő. De egy homoszexuálisnak is lehet szerető és stabil családja, élhet példamutató életet. Ha beteg vagyok, akkor azt az orvost választom, aki meg tud gyógyítani és nem érdekel, hogy öt perccel korábban láttam őt, ahogy búcsúzkodik szakállas szerelmétől.

Az igaz keresztény nem hirdeti magáról úton-útfélen hogy az. Mert nem kell hirdetnie magáról, hisz az írás számos helyen megfogalmazza, hogy nem attól vagy Isten báránya, hogy magadra tetováltatod, hogy nyilvánosan imádkozol, hogy videófelvételekkel bizonyítod, hogy templomban vagy, vagy hogy egy osztályon aluli politikai cikk minden bekezdésében kétszer megemlíted. Ez nem érdem. És ha az, akkor sem saját, hanem a kegyelmes Istené, ezt minden -- khm ... ! -- igaz hívő tudja. Mint ahogy azt is, hogy nem az számít ki állítja magáról, hogy keresztény.

A Biblia egyértelműen fogalmaz:

"gyümölcseiről ismeritek fel őket"

(Máté evangéliuma 7.rész 20. vers)

mármint a keresztyéneket. Hogy ne legyen kétség, a lélek gyümölcsei is pontosan le vannak írva:

 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

(Pál apostol Galatákhoz írott levele 5. rész 22. és 23. vers)

Hát igen a tegnapi tüntetés ezekről a gyümölcsökről szólt, igaz?

Az igazság az, hogy a keresztyénség legnagyobb ellensége nem a muszlimok, nem a homoszexuálisok, nem a marslakók, hanem ezek a farizeusok, akik előkelő helyeket szeretnének maguknak, akik nyilvánosan ecsetelik kereszténységüket és 1000 éves keresztény gyökereiket - miközben elfordulnak a szegényektől, az elesettektől, miközben gyűlölködést szítanak és háborúságot mértéktelenül.

Pont az ilyen hazug, magukat vallással takargatók robbantott ki háborúkat a vallás nevében, pont az ilyenek miatt háborúzott egymással Európa a tizenhatodik században, pont az ilyen mentalitás miatt küldték gályára a protestáns lelkészeket és prédikátorokat.

Így hát törlöm és nem írom le jó szívvel, hogy fehér, keresztyén és heteroszexuális vagyok, mert nincs semmi jelentősége.

Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot.

Mert ugye világos, hogy a Fideszben, pontosabban Orbán Viktor és slepjének a politikájában olyan dolgokat találtak, amikkel nem tudnak, nem akarnak együtt élni. Ezért hát nem fogadták vissza. Ugyanakkor nem is távolították el, bár ennek már nem sok köze van a Fideszhez.

Hogy megértsük, hogyan győzött a megalkuvó politikai stratégia az értékek felett a Néppártban, tekintsünk egy kicsit Európa térképére. A távozó Nagy-Britanniában épp úgy, mint a poszt-merkeli Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, kis hazánkban, de számos más országban is startra készen állnak az értékmentes, romboló populisták, és ők elsősorban a Néppárt uralmát fenyegetik. Még most sem szeretnének teret és lehetőséget adni, hogy egy kizuhanó Fidesz maga köré gyűjtse, egyesítse a populista jobboldalt, és ha ideiglenesen is, de lendületet vegyenek az európai színtéren. Még akkor sem, ha a Néppárt az Európai választásokat torony magasan megnyerte, és igazából nincs szüksége a Fideszre.

Ennyi elég volt a Néppártnak, hogy lealkudjon valamennyit az elveiből. Pedig a jobb oldal válságára, a populizmus tér hódítására nem az a válasz, hogy le kell süllyedni a populisták pillanatnyi érdeken kívül semmit sem ismerő politikusok és pártok szintjére. Sőt! Mint ahogy a zöld mozgalom újrafogalmazza a baloldalt, úgy kell újracsomagolni a jobboldali érzelmeket is. Ilyenkor kell mindennél jobban ragaszkodni vitathatatlan értékeinkhez. ellenkező esetben viszont a közkeletű mondás közepén találjuk magunkat: Ne süllyedj le a hülyék szintjére, mert ott ők legyőznek a rutinjukkal!

A Néppárt bölcsei ezt az utcai bölcsességet nem ismerték. Nem dobták ki a Fideszt, pedig tisztában vannak vele, hogy úgy mint eddig, ezután sem lesz hatékony kontrolljuk felette, sőt, még tovább fog csökkenni a Fideszre a befolyásuk.

De vizsgáljuk meg az egészet az asztal túloldaláról! Vajon a Fidesz kilép a Néppártból? Sokat dobálózott ezzel a Fideszes kommunikáció -- "nem függesztettek fel minket, mi függesztettük fel magunkat"; "majd eldöntjük, hogy maradunk-e az Európai Néppárt tagja" szólamok még itt visszhangzanak a Kárpátok fenséges csúcsai között!

Természetesen, ha Salviniék nem szerepelnek le, vagy a Néppárt nem nyer olyan nagyon tavaly az Európai Parlamenti választásokon, és így a Fidesz 13 képviselője elegendő lenne az erőviszonyok megváltoztatásához, akkor valószínűleg még a "bölcsek" tanácsa előtt meglépték volna a távozást. Ám mivel kevesek ahhoz, hogy a populistákból, akárcsak meghatározó erőt csináljanak, kevesen vannak ahhoz, hogy a Néppártot bosszúból jelentősen meggyengítsék, marad Orbán Viktor nyertesekhez dörgölőző attitűdje, maradnak a Néppártban.

S hogy mi az egésznek a summázata? A salamoninak egyáltalán nem nevezhető, megalkuvó néppárti bölcsek tovább mélyítik a jobb oldal válságát ezzel a döntéssel. Így a "bölcsek" játékában egyenlőre inkább Orbán alakítja a Néppártot a saját képmására, mintsem fordítva.

Nagyon nagy megelégedéssel olvastam a Fidesz szócsövének számító Lokál egyik főcímét: Fizessenek a klímarongálók! Vagyis, hogy Magyarország kormányának fontos szempont, hogy azok fizessék meg, a klímaváltozás árát, akiknek köszönhetjük.

Mert tény, hogy a környezetvédelem nem olcsó, csak olcsóbb. Olcsóbb, mint kezelni az elsivatagosodást, miközben paradox módon a gátakat is az egekbe kellene magasítani. Olcsóbb, mint mint kezelni a negyvenfokos melegben hőgutát kapó magyarokat, időseket, kismamákat és fizikai dolgozókat. Olcsóbb, mint kifizetni az óriási szélviharok rombolását, olcsóbb, mint egy generációt kezelni bőrrákkal és légúti betegségekkel. Olcsóbb megvédeni a tiszta vizet, mint előállítani.

Vagyis tény, a környezetvédelemnek ára van.

De kiknek köszönhetjük, hogy idekerültünk? Az elmúlt hatvan-hetven év minden egyes generációjának. A kutatók már a hetvenes években figyelmeztettek a föld légköri egyensúlyának a megbontására, és a klímaváltozásra. De süket fülekre találtak egészen mostanáig.

Köszönhetjük azoknak, akik a Mátrai-erőművet felépítették, azoknak, akik valaha is birtokolták és hasznot vettek ki belőle. Köszönhetjük azoknak, akik korszerűtlen ipari technológiákat hoztak, üzemeltettek és erőltettek ebben az országban. Köszönhetjük azoknak, akik kivéreztették a BKV-t, a helyi tömegközlekedési társaságokat és a Volánt s így minőségi tömegközlekedés helyett sokan kénytelenek autóval járni. Köszönhetjük azoknak, akik a busz helyett a városi autópályát tartják mai napig a közlekedés csúcsának, és az autóbuszsávok megszüntetésén dolgoznak, dolgoztak. Köszönhetjük azoknak, akiknek bár dolguk lenne, mai napig nem dolgoztak ki épkézláb koncepciót a városkörnyéki közlekedésre. Köszönhetjük az újgazdagoknak, akik a wc-re is autóval járnak. Köszönhetjük azoknak, akik számolatlanul adják ki a veszélyes anyagokra az engedélyt, bele sem gondolva a következményekbe. Köszönhetjük azoknak, akik éveken, évtizedeken keresztül tagadták, hogy ebből a nagy úri kényelemből bajunk származhat.

A klímavédelmi konzultációból kiderült - miután kiperelték - hogy Orbán Viktorék számításával ellentétben a környezet és klímavédelem nem egy szűk kisebbség sajátja, hanem minden, a jövőért kicsit is felelősséget vállaló magyar ember szívügye, most a kormány igyekszik magát mosdatni. Hevenyészve összedobtak egy klímavédelmi tervet látványos és fontos, ám közel sem elégséges intézkedésekkel szúrva ki a környezetvédők szemét. Mert az nem környezetvédelem, ha a Mátrai erőművet egy százszor veszélyesebb Paks2-re cseréljük.

Mert vegyünk egy, a hirosimainál ezerszer nagyobb nukleáris láncreakciót, és naponta ezerszer futtassuk át az ország kellős közepén. Csak egyszer romoljon el valami, vagy hibázzon valaki --- nem folytatom. A sugárzás nem lesz tekintettel a családnevekre.

Az meg a képmutatás netovábbja, hogy a környezetvédelmi törekvések közepette a magyar kormány összekötötte az országot a robbanómotoros autók gyártásával. Az képmutatás, hogy miközben a szennyezőket keresi, újabb és újabb potenciális szennyezőket hív az országba. Ráadásul pont ez a kormány az, ami a környezet védelmi előírásokat is és az azokat betartó szervezetet is annyira legyengítette, hogy esélyük ne legyen hatékony munkavégzésre. Álszent ez a kormány, amely - úgy látszik a környezet védelem nevében - felszámolta az ország legnagyobb fenntartható gazdaságát, csak azért, hogy ismerősöket kifizethesse az EU földalapú támogatásaiból.

És ez oldalakon keresztül folytatható. Ha belegondolnak, az elmúlt években a stadionokra elpocsékolt milliárdok is olyan épületeket eredményeztek, amik nem igazán takarékoskodnak a környezetterheléssel: a pályafűtések, a rengeteg beton, a hivalkodó "díszkivilágítás" - mind mind  feleslegesen emelik a környezetszennyezést.

A globális klímakatasztrófáért nem tehető egy ország sem felelőssé, vagy inkább mindegyik. Mert a klímakatasztrófában benne van a korán kezdő angol ipari forradalom szennyezése, épp úgy, mint az azóta összeomlott nagyra fúvatott, már akkor is korszerűtlen magyar nehéz iparé. Benne van minden egyes személyautó, ami az utóbbi hatvan-hetven évben közlekedett egyetlen utassal a fedélzetén. Benne vagyunk mi és benne vagytok ti, és benne vannak ők. Így csak a saját házunk táján söprögethetünk.

Persze valljuk be, ez a "fizessenek a felelősök" szólam a miniszterelnök egész tevékenységét tekintve könnyen tekinthető zsarolásnak a pénzről, a könnyen jövő, könnyen zsebre tehető pénzről: a magyar miniszterelnök uniós pénzeket akar, amiket becsatornázhat a jelenlegi elosztási rendszerébe.

Szerintem Magyarország egyik legnagyobb szennyezője, maga Orbán Viktor és köre. Ha valakiknek, akkor neki is, barátainak is és üzletfeleinek is be kell állni a sorba és anyagi felelősséget vállalni, épp úgy mint a hőerőművek tulajdonosainak, a Paks2 döntéshozóinak, a vegyi cégeknek, vagy azoknak, akik mindenféle ellenőrzés nélkül engednek akkumulátor gyárakat.

Szóval akkor miniszterelnök úr, kiállíthatjuk a számlát?

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke, és de jure doktor az évi egyetlen sajtótájékoztatóján egyszerűen csak "mindenfajta munkavégzés nélkülinek" nevezte a azt, hogy a Gyöngyöspatai romák 100 millió forintot kapnak a kárpótlásul az iskolai szegregációért.

Bár tény, hogy első blikkre talán még igaza is van, hisz a százmilliót nem a munkájuk elismeréseképpen kapták. A pénz inkább nekünk szánt büntetés, annak kompenzálása, hogy ok nélkül elvettük bizonyos gyerekek jövőjét. Az hogy ezen a pénzen a szüleik hallgatását, vagy egy jobb oktatási rendszert vásároltunk meg... a jövő zenéje.

Nem vitatom, hogy nagy a felelőssége a Roma Közösségnek, hogy a kártérítési összeggel - ha egyáltalán a gyerekek jövőjére lehet kártérítést fizettetni: ez is abszurd - mihez kezd. Ha csak felélik a családok, akkor tényleg igaza lesz a Miniszterelnöknek, és csak munka nélkül kapott pénz - sőt rosszabb: gyakorlatilag saját gyermekeik jövőjét adták el, élték fel. De ha a családok ebből a pénzből a gyerekeknek biztosítanak jobb jövőt, akár ösztöndíj alapként kezelve a pénzt, akár más módon, akkor minden egyes forintot megérdemelnek.

Épp azért, amíg nem tudjuk mi lesz a gyöngyöspatai szegregációs kártérítés sorsa, a pódiumról ilyet, emberként, pláne jogászként, sőt miniszterelnökként kijelenteni: káros, felesleges sárdobálás, a magyar társadalom már így is darabokra vágott testén egy újabb mély vágás. Ráadásul most a ténybeli súlya pont akkora, mintha én mondanám, hogy a Magyar Kormány tagjainak a tiszteletdíja munka nélkül keresett pénz.

Amúgy tény, hogy sokkal igazságosabb lett volna az, hogyha a kompenzáció az lett volna - mint a végrehajtó hatalom feje, és mint mindenért is felelős ember - Orbán Viktor személyes költségén kerüljenek megszüntetésre a szegregációs körülmények, és kapjanak esélyt a gyerekek a tanulásra, egy jobb életre. Persze ezt már nem mondta ki a miniszterelnök, pedig így lenne fair a megkezdett gondolat.

De a miniszterelnöknek fontosabb volt új ellenségképet kreálni, mint az országot szolgálni.

Van, amit jobb volna 2019-ben hagyni, mintsem áthozni az új évbe, ilyen például a faragatlan Schmidt Mária és a és a még viccnek is rossz Bayer Zsolt kettőse. Az elmúlt év utolsó napjain sikerült mindenkit, akinek van jövője - beleértve saját gyermekeiket és unokáikat is megsérteni, egyetlen interjúban.

A klímaváltozás a mindennapjaink része. Amikor az egész ország szenved a 35°C-tól, amikor a nyári kánikulában megugrik az idősek halálozása, amikor hőgutát lehet kapni a buszra, villamosra várva, amikor Budapesten kilátszik az éhség sziklája a Dunából, amikor már annyi víz sincs a folyóban, hogy a hajók közlekedjenek rajta: mind a klímaváltozásról beszélünk. Klímaváltozásról beszélünk, amikor párakapukat kell felszerelni minden sarokra, hogy egyáltalán élve eljuss gyalog valahova: a klíma változásról beszélünk. Amikor megjelennek a trópusi szúnyogok és velük a trópusi betegségek: a klímaváltozásról beszélünk. Amikor drágul a csokoládé, drágul a banán, drágul a gyümölcs, az a kenyér, a zöldség, az élelmiszer, mert aszály van: a klímaváltozásról beszélünk.

Amikor a tévéhíradó mutatja az országnyi és kontinensnyi erdőtüzeket, amikor Magyarországon sűrűsödnek a tetőket letépő nagy viharok, amikor az aszály után egyszerre annyi eső esik, hogy mindenki mehet homokzsákokat tölteni, lapátolni: na az a klímaváltozás.

A klímakutatók és a klímaváltozást is figyelembe vevő szakemberek figyelmeztetnek: Ahogy Afganisztánban a termőterületek fele elsivatagosodott a globális felmelegedés miatt, ez Magyarországon is bekövetkezhet. Át kell építeni meglévő útjainkat, mert ha nem tudjuk megfékezni a klímaváltozást, akkor nyaranta a most használt aszfaltkeverék egyszerűen le fog folyni az útról. Délben nem lehet majd embert látni az utcán, de szabadtéri munkahelyeken sem, mert olyan nagy lesz a hőség, hogy be kell vezetni a déli, sőt a nappali sziesztát. A klímaváltozás miatt bevándorolnak a trópusi kártevők, vérszívók és betegségek, és ezeket egyetlen műszaki határzár sem állíthatja meg.

Fideszes nyelvre lefordítva: nem vehetitek el gyermekeink egészségét! Nem vehetitek el a dús mezőket, a fás ligeteket, a napozás, vagy épp a szánkózás, hógolyózás és hóember építés élményét. Ne tegyük egy kíméletlen harccá az életet, ne vegyük el tőlük a havat, a tavaszt, az őszt. A nyár ne a tűző nap elöli bujkálásról szóljon. Ne arról szóljon az élet, hogy ha esik, akkor homokzsákot lapátolunk és azért éhezünk, mert a víz elviszi a termést, ha meg nem esik, akkor azért éhezünk, mert minden kiszárad.

Ráadásul Magyarország pont hogy semennyire sincs felkészülve a klímaváltásra. A Fideszes megmondóemberek valóságtól elszakadt elméjében persze egy dubai-jellegű kép él, hisz a világ egyik legmelegebb - ugyanakkor egyik leggazdagabb országában együtt élnek a forrón tűző, égető nappal: minden, még a buszmegálló is hűtve van, és senki sem lép ki az utcára, csak ha nagyon muszáj, s lehetőleg akkor is csak a légkondis autó és az iroda, otthon bejárata között. 

Az hogy a klímaváltozás elleni harc az egyik legfontosabb dolog, hogy ez tényleg arról szól, hogy valamit megőrizzünk és átadjunk gyermekeinknek, könnyű elfelejtkezni, ezzel könnyű viccelődni, ha a légkondicionált lakás és az iroda között egy klímás gépkocsi szállít minket, és csak annyit látunk a világból, amennyit az autóból felfogunk. De van egy rossz hírem: a klímavédelmet lenéző két -- hogy finoman fogalmazzak -- korlátolt értelmi képességű személy is elég fiatal ahhoz, hogy ezeket megérje, és egy legyen a nyári nagy melegben a sürgősségit ellepő szenvedő, rosszul lévő idősek közt. De nekik nem ágy kell akkor, csak játsszák le ezt a szép, 2019. végi videót, biztos segíteni fog ...

Esterházy Pétert manapság nem sokat emlegetik a hivatalos kultúrpolitikában, nem véletlenül. EP ugyanis nem volt jobb oldali, igaz nem volt baloldali sem. Ellenben megmaradt magyarnak mindig. Nobel-díjasan* is, akkor is, amikor Németországban is sikeres írónak számított, amikor szembe nézett a családja jó és később a z árnyékos oldalával is.

Megmaradt magyarnak, mert mint mondta, magyar író az, aki magyarul ír.

Nos, magyar kultúra az, amit Magyarországon hoznak létre. Legyen szó festészetről, digitális művészetről, komolyzenéről, irodalomról vagy színházról. Magyar kultúra Ákos és magyar kultúra a 30Y. magyar kultúra egy Vidnyánszky rendezés épp úgy, mint egy Alföldi rendezés. Magyar kultúra a Vígszínház, a Nemzeti Színház, az Operett, az Opera, a Katona, a Centrál, a győri, a miskolci, a kecskeméti, a szegedi, a szolnoki vagy pécsi színházak darabjai. 

Nincs jobb, se baloldali kultúra, és végképp nincs magasabb, felsőbbrendű kultúra. A magyar irodalomban épp ugyanolyan helye van Petőfinek, Kosztolányinak, mint Márainak vagy épp Göncz Árpádnak. A kánon részei és nem azért, mert jobboldalian gondolkodtak, vagy épp baloldalian, keresztyének voltak, vagy ateisták, konzervatívok, vagy liberálisak. Az kultúra egységes.

A politika nem irányíthatja a kultúrát. Aki politikai identitással határozza meg a művészetét, azok bizonytalanok a saját művészeti értékükben és kívülről kérnek megerősítést. Voltak, vannak és lesznek Vidnyánszky Attilák, akiknek politikai megerősítés kell, mert művészetükben bizonytalanok; de a művésznek - van ugyan politikai véleménye - de alkotásai egyetemlegesen értékelhető. Ezt az idő dönti el, nem véletlen, hogy a kánon utólag bővül, egyenként és könyvenként, sokszor évtizedekkel a megjelenés után.

Annak a politikusnak is, akiknek megfordul a művészetek irányítása, annak nincs valami rendben a kobakjában. Kisebbségi tudata van, vagy totalitárius irányítási mániája, esetleg szimplán hazaáruló, hogy megbontja a kultúra egységét, az egyetlen dolgot, ami alapján egy nemzet definiálható, ami egy nemzetet összeköt.

A kultúra politikai irányítása sosem volt sikeres, sem a szocializmusban, sem előtte. Sosem az állam irányításával születtek a korszakalkotó regények, versek. nem az állam döntötte el, hogy Szinyei Merse Pál mit fessen. Egyet tudtak: elsorvasztani, szűkíteni a kereteket, elodázni és gátolni a terjedését, hogy aztán elnyomóként vonuljanak be a történelembe. Azok gondolatai, akik ellen fordult az aktuális kultúrpolitika, mindig túlélték az őket elnyomó rendszert.

ne legyen tévedés: ez nem Gothár Péterről szól, a mai magyar kormány magasról ejti a nők tiszteletét, csak egy jogot ismer el nekik: a szülés jogát, sőt kötelességét. Ha az MMA átszervezése arról szólna, hogy Gothár Péter - amúgy tényleg elítélendő módon - közeledett egy munkatársához, akkor Semjén Zsoltnak, a törvény beterjesztőjének a mai napon párbajra kellett volna hívnia a Klauzál térre Dörner Györgyöt és Mihályi Győzőt, aki eltussolt egy ugyan ilyen - vagy súlyosabb - ügyet a nemzeti tudatáról híres Új Pesti Színházban. Nem tették meg.

A kormány épp úgy elfogadja a liberális emberek adóját, mint a saját szavazóiét. Vagyis az állami támogatás a mi közös mecénás programunk, nem a Kormányé. Ha Orbán, vagy Habony, vagy bármely csatlósuk szeretne valakiket jobban támogatni, felőlem megteheti - a saját vagyonukból, saját magán mecénás programjukból. De ez így nem más, mint a művészethez nem konyító, színházba nem látogató barbárok nemzetárulása.

Persze akkor már annyira nem fontos.

Megjegyzés: a cikk elkészülése alatt a kormányzó többség látszólag meghátrált. De mivel ebben a kormányban nem lehet bízni, maradjon itt mindenkinek mementóul: a szabad kultúra egységes, a szabad kultúra összeköt, a szabad magyar kultúrától vagyok mi magyarok.

*Utólagos kiegészítés: Keveredés állt fenn a fejemben, Kertész Imre volt Nobel-díjas és nem Esterházy Péter, mea culpa. Ám az is igaz, hogy nyugodtan helyettesíthető a cikkben EP Kertész Imrével. Sőt akár Máraival is. Ugyanannak a szabad magyar kultúrának a részei, amit most gúzsba akartak kötni.

A kormány nagyon tagadja, hogy bármilyen köze is lenne a klímaváltozás megfékezéséről kezdeményezett konzultációhoz, pedig ez volt az évtized legjobb húzása, még ha Brüsszel kényszerítő, sok millió eurós keze is kellett hozzá. Természetesen kitöltöttem.

Nincs abban semmi meglepetés, hogy ha nincsenek a szemfüles internetfelhasználók, akkor a klímavédelmi konzultációból nem lesz semmi. A Fidesz elaggott vezetői egyáltalán nem tartják a lépést a világgal. De hát mit is várunk Orbán Viktortól? Nemzedékéből annak a csoportnak az oszlopos tagja, akik egyedüliként a történelemben szívügyévé tette, hogy utódaira sokkal nehezebb világot hagyjon, mint amit örökül kapott.

A deficit miniszterelnök csak a vagyon harácsolásából és mások tönkretételéből mutatott - negatív - példát. Mind emberségből, mind nagylelkűségből, mind szeretetből, mind védelemből, mind jövőépítésből olyan deficites, mint egy átlag magyar kórház költségvetése. Igazából még saját érdekéből sem képes hosszabb távon gondolkodni, nem hogy a a következő nemezedék - saját fiai és unokáinak idejébe - belegondoljon.

Azoknak a politikusoknak, akik csak kisemmizni akarják a világot saját hatalmuk érdekében - legyen jobbosok vagy balosok -, a napjaik megvannak számlálva. Feljövőben van az új generáció, a mai harmincasok, húszasok és - igen örvendetesen - a tizenévesek, akik helyet kérnek a világháború utáni nemzedékek által kisajátított politikai asztalnál.

S helyet kell adni nekik. Egész egyszerűen a miniszterelnök és sleppje eljutott a plafonig és nem képes áttörni rajta. Nem képes szembenézni azokkal a problémákkal, amiket javarészt az ő nemzedékük (is) okozott a világ felelőtlen kihasználásával, a javak mértéktelen harácsolásával, mind a természetben, mind a társadalomban. Helyet kell adni az olyan új témáknak, mint a zöld ipar, meg kell reformálni a társadalombiztosítást, változtatni kell életmódunkon, hogy a a földi klíma változásának ember általi gerjesztett gyorsulását a saját kihalásunk, a saját gyermekeink és unokáink érdekében lelassítsuk.

Orbánnak ezek nem számítanak. Ő csak a hatalmát akarja megőrizni, nem érdekli, hogy maga után mit hagy. Ő már jó eséllyel nem éli meg a Kárpát-medence jelentős részének elsivatagosodását, mint ahogy azt sem, amikor a klíma és az időjárás (a korrupciót nem is említve) miatt fel kell újítani a veszélyes anyagok temetőjét.

És a legszomorúbb, hogy a sleppje, a kormánytagok, a szóvivők és a Fidesz támogatóinak nagy része nyíltan bevallja, hogy nem érdekli* sem a mi sem a saját gyermekeink jövője; ellenben ismeretlenül nekimennek Great Thunbergnek, a klímavédelemnek, pedig ez az ő unokájáról is szól.

Ez a kormány képtelen tanulni. Képtelen alkalmazkodni, még akkor sem, ha a saját túlélése múlik rajra. Pedig a Fidesz számára itt most már tényleg a lé a tét.

A miniszterelnök maga nem nyilatkozik - mint ahogy tette azt 2002 és 2006 országgyűlési választásai után. Mondjuk a hivatalába bejár - ez meg is látszódik az országgyűlési többség sértett gyorsított törvényalkotási rendjén, amiben semmit sem kímélnek: sértett óvódásként rontanak neki az ellenzéki önkormányzatoknak, a tudományos központoknak, az MTA-nak, mindennek, amire a központ ideológia rásütötte, hogy liberális, s ezért bűnbakok lehetnek a vereségért.

Az ámokfutás célja, a határok és a rendszerek merevítése, a az urambátyám viszonyok, a benyalás képességének a felemelése, az abszolút hatalom illúziójának erősítése nem egyszer visszaköszönt a történelemben, elég a huszadikszázadik visszamenni: úgy Horthynál, a Harmadik Birodalomban, vagy mint a Szovjetunióban vagy az NDK-ban: minden helyen dicstelen véget értek.

Ha már Horthy és a hortizmus: egy érdeme van Magyarország utolsó kormányzójának: kiemelte a káoszból a világháborús vereség után az országot. De utána számos jelét adta annak, hogy képtelen alkalmazkodni, képtelen levonni a konzekvenciákat: az ország belemerevedett a dualizmusból átmentett keretekbe, és ebben, épp úgy mint a második világháborús tragédiában, a volt kormányzónak aktív szerepe volt. Az tudomány már nem volt szabad és az oktatás ugyan jó alapokat adott, de nem hagyta az embert kiteljesedni: nem véletlen, hogy akármilyen büszkék is vagyunk Nobel-díjasainkra, közülük nagyon kevés, aki magyar állampolgár volt, Magyarországon érte el eredményeit, Magyarországon élt, amikor átvette a díjat.

Orbán Viktor a saját jövőjét pusztítja: az ország nem lesz tudományos központ, nem tud kiemelkedni, nem tudja utolérni Ausztriát, amíg a politika felhatalmazva érzi magát arra, hogy megsértse a tudomány integritását, hogy a teljesítmény helyére a kapcsolatokat, a rendszerrel való kompatibilitást állítsa. A politika és főleg a politikai ideológia nincs és nem is lehet feljogosítva arra, hogy a tudományos eredményeket a saját szája íze szerint alakítsa, vagy figyelmen kívül hagyja.

Ha a kutató csak külföldön tud megbecsülést szerezni, ha adminisztratív úton ültetnek a nyakára olyan professzorokat, akik a tizedét sem értik a kutatásának, de mégis az övék lesz a végső szó, ha olyanok képzik őket, akik úgy lettek tanárok, hogy ismerték a megfelelő embert, veszik a sátorfájukat és kimennek, árkon-bokron, vasfüggönyön át. S megint csak elfogjuk érni, hogy "kitántorogjon Amerikába másfél millió emberünk". Egyszerűen nem lesz, aki gyógyítson, nem lesz, aki megalapozza az ipari fejlődést, nem lesz technológia, a magyar tudósok és magyar Nobel díjasok eredményeit úgy kell majd kézzel vissza vásárolnunk, majd megkapjuk német, angol, amerikai, japán vagy épp kínai közvetítéssel, méregdrágán azt, amit Magyarországon is megalkothatott volna, hasznosíthatott volna egy magyar kutató, akit mégis inkább elzavartunk.

Így hogy érjük be Ausztriát? - Talán ha megkérjük őket, hogy várjanak meg minket, nem sok, csak még kétszáz-háromszáz év és ott vagyunk....

Fideszes berkekben a következő két és félévben biztosan mindennapi téma lesznek a 2019-es önkormányzati választások, és az, hogy az előzetes közvélemény kutatások, saját belső felméréseik és egyáltalán, a tuti biztos taktikájuk ellenére hogy szaladtak bele egy ilyen pofonba, különösen ami a Budapesti főpolgármesteri széket jelenti.

Tagadhatatlan, hogy ez a meglepetés nem volt előzmények nélküli. 19-re beért a Momentum és a DK hosszas és következetes pártépítő munkája, megtalálták a saját színeiket, üzeneteiket és hangjukat. Képessé váltak nagtömegek behúzására, vezetésére. Ennek köszönhetően mind a kép politikai erő nagyot lépett előre az EP választásokon.

S bár Karácsony Gergely - akkor még közel sem főpolgármester úr - és a szocik árulásnak tekintették az EP választások sikerét kihasználó DK és Momentum hirtelen elővett ellenjelöltjeit és az újabb előválasztási fordulót, így rá lettek kényszerítve arra, hogy a nyarat aktív kampányolással töltsék. Nem vállalkoznék arra, hogy számszerűsítsem, hogy ennek köszönhetően mennyit nyert a "karigeri" az október 13-i választáson, de tény, hogy lendületből fordulhatott rá az igazi, éles kampányra. Ráadásul - az esztelen Puzsérral szemben - nem azt akarták bizonyítani az előválasztáson kampányoló felek, hogy a másik miért nem alkalmas, hanem hogy ők mit gondolnak Budapestről. Valós alternatívák ütköztek egymással.

De hogy az előválasztás ne csak kidobott pénz és energia legyen, kellett az a már-már államférfiúi magasságokat jelentő mentalitás, hogy sem a Karácsony-, sem a vesztes felek kampány csapata nem sértődött meg, hanem már a következő nap képesek voltak egymással dolgozni, egymás szemébe nézni. Igaz a kampányban sem ástak mély árkokat egymás ellen, de tényleg örömteli volt nézni, ahogy a gyakorlatban megvalósult, mind Budapesten, mind a kerületekben - és a fővárosi mintára vidéken - az egy a tábor - egy a zászló gondolata.

Ezt a világos közös cél, a a jobb és baloldali elemeket egyaránt felvonultató program és csapat, a közös és egységes megjelenés és arculat is elősegítette, s talán ennek köszönhető, hogy alig volt a szövetségből kiugrás. Inkább bele sem álltak azok a helyi szervezetek, ahol olyan helyi politikusok emberek indultak, akik képtelenek voltak személyes ellenérzéseiket félretenni a közös cél érdekében.

A Fidesz túl későn vette észre, hogy nem egy háborgó, kiforratlan 14-es összefogással, vagy egy 18-as koordinációval áll szemben, hanem - legalábbis Budapest nagyobb részén - egyetlen, nagy és egységes ellenzéki szuperpárttal.Remélem ezt a nem hivatalos pártot nem most láttuk utoljára, mert csak így van esélye annak, hogy egy valós alternatíva, egy valós demokrácia, egy valós változás kitörjön végre a NER által megszabott keretekből. 

Tegnapra örömünnepet kovácsolt magának az ellenzék: ahol összefogtak, ahol csapattá tudtak válni, ott nem egyszerűen megszorították a kormánypártot, hanem le is győzték. Mindenkinek köszönöm ezt a szép estét. 

Reggel már úgy éreztem magamat, mint egy box meccs szünetében, amikor a majdnem kiterült, és sok sebből vérző ellenzék összeszedte magát és a negyedik menet végén szédelegve feltápászkodott és bevitt egy gyomrost. Egy nem is akármilyen milyen ütést, amitől egy kicsit az ellenfele is szédelegve vonul a sarokba.

Igen a Fidesz még nincs legyőzve, Orbán ugyan szédelegve zuhant a mostani menet végén a sarokba, de mindenki tudja róla, még összeszedheti magát, és a következő menetben akár egyetlen ütéssel padlóra küldhet mindenkit.

A legnagyobb katasztrófa, ami az ellenzékkel történhet, hogy ott ahol tegnap nyertek, fél év múlva felbomlik a szövetség és hatalmi harcokba fulladva omlik össze az önkormányzat.

Ma ünneplünk, és számba vesszük a győzelmeinket, és szűk két évre szögre akasztjuk a kampányainkat, a következő menetre készülve.

A harcok után egy másik harc kezdődik, a mindennapok harca, az ellenzék megkapta a hőn áhított alkalmat, és bemutathatja, hogy igen is képes kormányozni, nem csak plakátokon és nem csak az ellenzéki színpadokon fontos az ember véleménye, hanem tényleg. A kis emberek kis mindennapjai, választási krumplitól és megafontól mentesen. 

Az ellenzék bemutathatja, hogy a demokratikus értékek melletti összezárás nem csak kampányfogás, hanem valódi és igaz érték. A megválasztottak felelőssége, hogy megmutassák a gyakorlatban, hogy nem az a különbség Fideszes és a ellenzéki között, hogy ki teszi zsebre a pénzt. Az ellenzék megmutathatja, hogy tisztesség és demokrácia mentén tényleg félre lehet tenni a gyilkos ellentéteket, és nem csak akkor segíteni egymást, amikor minden sarokról árgus szemekkel figyelnek a kamerák.

Ha ez bejön, és nem csak Karácsonyéknál, hanem Mindenhol Miskolctól Szombathelyig, ha minden most megválasztott ellenzéki becsülettel teszi a dolgát, és nem a marakodás érdekli: na akkor nem kell majd félni a következő menettől. Akkor majd igaza lesz Gyurcsánynak: ez a Fidesz Waterloo-jának kezdete. De addig még hosszú út vezet.

Amikor 2019. május 29-én a Viking Sigyn összeütközött, s a víz alá nyomta a Hableány nevű városnéző hajót, nem csak az elmúlt évtizedek legsúlyosabb dunai katasztrófája történt, de kis híján elsüllyedt a dunai hajózás biztonságába vetett bizalom is.

A vizsgálat kisebb döccenőkkel ugyan, de sorban szállítja a vizsgálati eredményeket: jelen állás szerint a Viking hajó kapitánya nem volt a helyén, nem figyelte a radart és a forgalmat sem, a hajó gyakorlatilag elszabadulva, magára hagyva, kegyelmet nem ismerve, a hajózási szabályokat megszegve rohanta le a minimális személyzettel hajózó Hableányt.

De az ügynek nem szabad itt megállnia. A 28 áldozat - köztük a hajó magyar kapitánya és matróza - kötelez minket arra, hogy a vizsgálat tanulságait levonva, tegyünk azért, hogy még egyszer ilyen katasztrófa ne ismétlődhessen meg. Különösen, hogy -- bár erre vonatkozó adatok még nincsenek, de szemre legalábbis -- ugyan úgy rohangásznak a folyó budapesti szakaszán a nagy szálloda- és a hozzájuk képest kicsi városnéző hajók, éppen ezért nem kellene megvárni, hogy a Duna legzsúfoltabb szakaszán mindennaposak legyenek az ilyen katasztrófák. Akármennyire is kínosnak érzik az illetékesek, szembe kell nézni a balesettel és változtatni kell a szabályokon. Tartozunk ennyivel a Hableány áldozatainak.

A Dunáról nézve a folyó leglátványosabb városa Budapest, és erre legyünk büszkék. Azt nem kívánjuk - sőt turisztikai rémálom lenne - ha akár a dunai városnézéseket, akár a szállodahajók forgalmát korlátoznánk vagy megtiltanánk. El lehet és kell érni, hogy a Dunán a legkisebb motorcsónaktól, sőt evezős kajaktól a legnagyobb szállodahajókig mindenki biztonságban elférjen. A folyó nagy és hál' istennek a huszonegyedik században minden adott a feladat megoldásához.

Egy hagyományos jól bevált módszer a révkalauz rendszer. Ez azt jelentené, hogy Budapest területére csak olyan hajó haladhat be, aminek a fedélzetén van egy olyan ember, aki az adott tengerpartot-folyószakaszt alaposan ismeri. A révkalauz a szakasz határán felszáll és az egész hajót irányítja egészen addig, amíg a hajó ki nem köt, vagy el nem hagyja a szakaszt. Nagy előnye, hogy kiépítése nem kerül milliárdokba. Ám valószínűleg nincs elég hajózási szakember, aki ismerné a Duna budapesti szakaszát, így nem jutna révkalauz a szakaszon manőverező mintegy húsz-harminc-negyven nagyobb hajóra.

Egy gyors internetes keresés, és látható, hogy nem is egy cég foglalkozik olyan rendszerek fejlesztésével és építésével, melyek lehetővé teszik a hajók valósidejű, méterpontosságú követését és irányítását. Ezek a rendszerek lehetővé teszik egy központban ülő operátornak, hogy figyelmeztesse az egymást veszélyeztető hajókat, az aktuális helyzet alapján engedélyezzen vagy tiltson manővereket, mozgásokat. Tulajdonképpen nagyon hasonló az egész a sokak által ismert légi irányítási rendszerhez, csak épp vízen, hajókkal. Ennek kiépítése nem olcsó, jó pár milliárdba kerül, de az emberélet ennyit megér.

Persze egy központi forgalomirányítás csak akkor ér valamit, ha van karja: ha a vízirendészet is kap annyi erőforrást és fejlesztést, hogy mind a személyi, mind a tárgyi feltételei adottak legyenek ahhoz, hogy perceken belül ott tudjanak lenni bármely, a szabályokat megszegő hajónál. Magyarul: több és korszerűbb motorcsónak és több vízi rendész kell.

A több vízi rendész már csak azért is kell, mert láthatóan a dunai hajók igyekszenek lazán értelmezni az előírásokat. Gondolok itt arra, hogy a hírek szerint a Hableány sem teljes személyzettel indult útnak, s ugyan ennek elhanyagolható szerepe volt a balesetben, ráadásul még megy a vita a cég és a hatóság között, hogy a minimális személyzet számának értelmezéséről: a cég szerint a hajóbizonyítványba írt számot az utasok számával kell arányosítani. A szükséges személyzet jelenlétét csak is sűrű, személyes razziákkal lehet ellenőrizni.

A lényeg, hogy létezik olyan rendszer, amiben valószínűleg időben ki lehetett volna szűrni, hogy a Viking ukrán kapitány a nem a forgalommal törődik és figyelmeztetni lehetett volna mind Jurij Csapliszkij kapitányt, mind a körülötte hajózókat a balesetveszélyre. Ezzel jó eséllyel megmentve 28 ember életét.

Biztonságosabbá kell tenni a dunai vízi közlekedést, különösen a folyó legszebb szakaszán, hogy valóban kifejezzük tiszteletünket a Hableány koreai és magyar áldozatai felé.

Orbán Viktor keresi a konfrontációt a saját pártcsaládjával: azokkal, akik eddig megvédték. Nem tetszett a véleményük, amit addig ignorált, hogy felfüggesztették; s így már nem tetszik a Néppárt által Európai Bizottság élére szánt Weber sem.

Orbán Viktor hallgatja Sargentini képviselő asszonyt az Európai Parlamentben -
Ekkor még a Néppárt jelentős része támogatta.

Egyszerűen nem bírja megemészteni, hogy az európai országokban nem szokás olyan politikai árkokat ásni, ami a politikán kívül is hat, amin családok és barátságok mennek szét, ami annyira polarizálja az életet, hogy emberek inkább nem is beszélnek politikáról, csak beszélőviszonyban maradjanak. Európában az együttműködés a jelszó - a jobb és baloldal szélsőségek nélkül, közös munkával elérhető legnagyobb közös hasznot keresi.

Mindeközben Orbán természetesen találkozik a neki rokonszenves Salvinivel, és mindenkivel aki osztja azon nézetét, hogy csak is egy elnyomáson alapuló Európa lehet az Unió jövője. Az sem érdekli őt, hogy az egyetlen olyan ország, ahol tényleg stabilan és hosszútávon felmaradt az elnyomás alapú politika az Magyarország: mert csak mi hagytuk, hogy Orbán leszűkítse a magyarság fogalmát: mindenki érez, hogy csak az Orbán-kegyelt milliárdos, és a határon túl született lehet magyar.

Magyarország lakosság száma alapján jelenleg 21 képviselőt küld az Európai parlamentben, de ha a kormánypárt által gerjesztet utálatos légkör marad ebben az országban lassan ideje lesz újraosztani a helyeket: 9 millió alatt eljön a pont, amikor már nem jár ennyi képviselő.

Ebből a 21-ből az Orbán vezette Fidesz és láthatatlan, ám annál hangosabb szövetségese, a KDNP nevű szellempárt összesen 11-15 helyet vihet az eredménytől függően. 15 hely a 750 fős Európai Parlamentből. Nem mindegy tehát, hogy ez a 15 fő, a küldöttségünk kétharmad melyik frakciónak lesz a tagja.

Nem mindegy tehát, hogy a támadott, a javaslatot tevő, vagy tárgyalási pozícióban az ember mögött az Európai Néppárt majd 200 mandátumnyi ereje áll, vagy csak egy 25-30 fős szélsőjobb frakciócska. Ráadásul a szélsőjobb önmagával sem képes megegyezni és két ilyen frakció lesz: egy Salvini-féle és egy Le Pen-féle. Az esetek többségében ezeket a frakciókat ugyan meghallgatják, de mivel a három nagy: a Szocialisták, a Liberálisok és a Néppárt együttesen dominálni tudja a döntéseket, az egyeztetések általában csak a három nagy között folynak. És ebből akkor Orbán kimarad.

Még az is elképzelhető, hogy mind a 12-15 Fideszes képviselő a függetlenek közé kerül: Ott fognak a padsorok szélén ülni a sarokban - szimbolikusan és valóságosan is.

A Néppártnak nem fog fájni Orbán páros lábbal történő kirúgása: ha még a választások előtt megtennék gyanítom sokkal több helyet nyernének, a Fidesz kritikus európai országokban, mint amennyit a Fidesz ad nekik. Sőt a párt sokkal könnyebben figyelhetne a fontos célokra, ha megszabadulna a kritikáktól, amit a magyar törpediktátor miatt kap.

Fidesz Exodus

De Magyarországnak érdeke, hogy minden pártcsaládban, így a Néppártban is legyen magyar képviselő. Csak így lehet biztosítani, hogy mi magyarok benne legyünk, hozzászólhassunk, alakíthassuk az Európai Parlament javaslatait. Ehhez persze Orbánnak is szembe  kellene néznie a valósággal, ám ebben sosem volt jó, sőt egyre messzebb sodródik a politikai, társadalmi, európai realitásoktól. Elég ha csak a cikk elején emlegetett helyzetre gondolunk: Orbán Viktor hasonlatossá lett az ernyőjét szakadó esőben saját kezével szétszaggató emberhez.

Arra fogadni lehetett, hogy a kampány alatt elszigetelik a Fidesz kínos ügyeit az Európai Néppárttól. Az Orbán szavaival egyszerűen csak "hasznos idiótáknak" nevezettek ugyanis - az előbb említett miniszterelnökkel ellentétben - tudnak kettőig számolni: pontosan látták, hogy a Fidesz politikája miatt több mandátumot veszítenek, mint amennyit a magyaroktól kapnak.

Manfred Webernek pont ezért volt lényegtelen, hogy a Néppárt függeszti-e fel a Fideszt, vagy fordítva, a Fidesz a Néppárti tagságát, mert neki csak annyi kellett, hogy Orbán ne szólhasson bele a Néppárt kampányába, hogy a közelgő Európai Uniós parlamenti választásokon ne legyen téma, ne nőjön a fejére Orbán.

Egyszersmind egy jelzés volt a magyar miniszterelnöknek, hogy nem tudja áttörni az üvegplafont, belőle nem lesz Donald Tusk, semmi keresnivalója az európai politikai színtéren.

De változik-e attól valami, hogy Orbán Viktor nemes egyszerűséggel lefocizta saját magát és pártját az európai politikai pályáról?

Nos az Európai Néppárt további lépései attól függnek, hogy Weber számításai bejönnek-e, a felfüggesztés tényleg minimalizálja azokat a károkat, amiket Orbán okozott az európai keresztyén-konzervatív erőknek. Ha a pártszövetség várakozáson alul teljesít, akkor valószínűleg a bölcsek tanácsa kétharmaddal fogja seggbe rúgni a Fideszt, Orbánt és amúgy Webert is, hogy öröm lesz nézni. Ha legalább a várakozásokat fogja tudni hozni az EPP, Orbánnak akkor is fájdalmas gesztusokat kell gyakorolnia ahhoz, hogy a pártcsalád része maradjon.

Rövidtávon sok következménye nem lesz - azon kívül, hogy elbúcsúzhat attól az álmától, hogy valaha is az egész kontinensnek (a) vezető politikusa legyen.

De ezen kívül nem lesz semmi: a híveinek megmagyarázza, sőt! Az első felmérések alapján sikerült aktivizálni a szavazóit. Mint egy szektavezető: mindig áldozatnak tudja magát feltüntetni. Talán, ha kizárják, de addig kellemetlenül hosszú ideje van, hogy a nyilatkozatok manipulálásával megágyazzon ennek a lehetőségnek.

Pedig önmagában az, hogy egy meghatározó magyar pártot - sőt a kormánypártot! - azért kell vizsgálni, hogy mennyire tartja be az európai demokrácia szabályait: önmagában katasztrófa. A sokat idézett osztrák esetben Jörg Haider  nem kancellár volt, csak Schüssel koalíciós partnere, mégis egy időre kirekesztették az országot az európai politikából.

Weber nem fog energiát fordítani egy kampány közepén, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Egyértelmű nyilatkozatok helyett a "mindenki magyarázza úgy, ahogy akarja" politikát választotta.

A magyar ellenzéknek kell(ene) kihasználni a megingást és a kormányfő sebzett önérzetét kihasználva további hibákba hajszolni. Így hosszabb távon talán elmondhatnánk, hogy íme, ez a vég kezdete. De lássuk be, az ellenzék meglehetősen nagy fázis késésben van az eseményekhez képest és a helyzet kihasználása olyan, mint a magyar válogatott: egyszerűen pocsék.

Pedig Orbánnak mostantól papírja - igaz brüsszeli papírja - van arról, hogy nincs demokratikus értékrendje. Papírja van arról, hogy egyszerűen képtelen bárkivel együttműködni. Papírja van arról, hogy önérzete mind országánál, mind pártjánál fontosabb. Papírja van arról, hogy nem tartozik a sikeres jobbközép pártokhoz, olyan erősségekkel kell majd körbebástyáznia magát, mint Marine Le Pen, aki olyan sikeres nemzeti mozgalmat alapított, hogy talán 10 képviselője is van a teljes francia parlamentben. Ráadásul a miniszterelnök - bár szívesen hangoztat szélsőjobboldali szlogeneket - mindig is szívesen mutatkozott a néppárt nagyjai között és mindig derogálónak, csőcseléknek nézte a szélsőjobbot.

Orbán Viktor személyes politikáját illetően nem számíthatunk nagy változásra: marad a látszólag idegenellenes, atlanti-moszkovita politika, a versenyképesség és az ország tudásbázisainak további erodálása, a stadionépítési láz, az egészségügy problémáinak és a szegényeknek a semmibevétele. A botrányt kiváltó CEU valószínűleg távozik, csak akkor maradhat, ha a Fidesz ezzel válthatja Orbán Viktor félévenkénti csoportkép-szereplését az EPP prominensei között. 

Maradni fog a haveri demokrácia, a fékek és ellensúlyok nélküli, kiüresített demokratikus keretek között megvalósított félautokrácia.

Kommunikációban marad a brüsszelezés - és most már senki sem mondhatja meg nekik, hogy Brüsszel csak egy város, hisz egyszer ülésezett az Európai Néppárt a városban, és rögtön felfüggesztették a keresztyénség hős, 170 centis védelmezőjét, Európa védőpajzsát, a mindenhol lógó öltönyök divatdiktátorát, a néppárt pocakos  a vezért, aki hősiesen szembeszállt a liberalizmussal: Orbán Viktort!

Nagy Blanka kiskunfélegyházi középiskolai tanuló felszólalt egy tüntetésen, kifejezve, hogy nem ért egyet a kormány politikájával. 

Én alapvetően ilyenkor büszke vagyok, hogy a mai fiatalok milyen éretten használják a fejüket, sokkal, de sokkal érettebben, mint például én tettem az ő korukban. 

Persze ahogy Simicskának, úgy neki sem nézi el az orbáni rendszer, hogy a kormányfőtől független gondolatai, önálló nézőpontja és véleménye van. Annak rendje módja szerint be is támadta a teljes sajtó. Mintha bármi közük lenne a hölgy középiskolai eredményeihez.

De ha már a kedves kormánypárti sajtó így felhozta: vajon Bayer Zsolt főfirkász úrnak milyenek voltak a középiskolai eredményei? Mert hogy mára odajutott, hogy még az egyszer egyet is egyezteti előbb Orbán Viktorral, az is biztos. Vagy milyen eredménnyel vizsgázott a jogi egyetemen Orbán Viktor, aki saját bevallása szerint nem is akart egyetemista lenni, csak még a magyar foci színvonalához képest is tehetségtelen volt?

Vagy emlékeznek még Deutsch Tamásra, aki már sportminiszter jelölt volt, mire diplomáig jutott? Esetleg önök nem kíváncsiak arra, hogy a nemzeti illiberális helyesírás verseny győztes tollának, Schmidt Pálnak milyen érdemjegye volt magyar nyelvtanból?

Vagy nem akarunk csámcsogni az Orbán gyerekek, sőt unokák bizonyítványán?

Persze, mert van egy határ. Például itt is, amitől a kormánypárti sajtó - beleértve a főtollnok Bayert is - már réges-rég távolodik, csak épp a rossz irányba.

De nem is a bizonyítvány a lényeg. Mert érdekes módon a kormánypárti sajtó érdemben nem mert belekötni Nagy Blanka beszédébe. Azzal nem mer vitába szállni, mert  még a végén kiderül, hogy a tények alapján - az ő szemszögükből nézve - egy liberális, bukásra álló fiatalnak van igaza. Márpedig hogy ne neki legyen igaza, egy miniszterelnök - legalábbis a Fidesz olvasatában - nem engedheti meg.

Viszont az a minősíthetetlen, szemtelen, határtalan, aljas és képmutató támadás sorozat, amit megengednek maguknak a Közép-európai Média Alapítvány sajtótermékei, az egyszerűen vérlázító. Mert lehet hogy megszokták, hogy a felnőttekkel azt csinálnak, amit akarnak, a magyar munkavállaló lehet, hogy nem mer kiállni a rabszolgatörvény ellen, mint szamár hagytuk hogy elvedd a szabadságot, de a gyerekeinket ti csak hagyjátok békén.

Különösen ha hozzátesszük, hogy ha az Orbán vagy bármely társa a kezdőmondat első negyedénél a szedte volna darabokra a sajtót, ha a saját gyerekét érte volna ilyen támadás.

A  Direkt36 és a 444 összerakta a Simicska és Orbán szakításának a teljes történetét egészen a HírTV átvételéig és az oligarcha feltétel nélküli kapitulációjáig.

Nem akarom megismételni a sztorit, ami amúgy is nagyrészt a szemünk előtt zajlott, bár sokkoló így egyben s egészében elolvasni.

Ha nem ebben az országban élnék, akkor már sorban állnék a megfilmesítés jogáért.

Csak néhány momentumot emelnék ki: Simicska - bár valószínűleg megúszhatta volna vele a háború felét - nem zárta be az Index portált, sőt amennyire lehetett biztosította annak függetlenségét. És a mint az ősszel elindult támogatási akció is bizonyította, az portál képes biztosítani a megélhetését a piacról, de adott esetben magán finanszírozásból is. Mert mindenki elismeri, hogy szükség van egy személyeskedéstől mentes, objektivitásra törekvő sokszor az ellenzékkel szemben is kritikus sajtóra.

Az is világít a cikkből hogy Orbán sosem képes munkatársként tekinteni senkire sem. Mert bár Simicska volt az, aki 1998-ig és 2002 és 2010 között ételt adott a Fideszeseknek - vedd szó szerint: akinek nem volt más, az egy, az oligarchához köthető cég fizetési listáján szerepelt - abban a pillanatban megtört a "barátság", hogy Simicska önálló véleményt kezdett hangoztatni, ami nem volt feltétel nélkül Viktor véleménye alá rendelve.

Kicsiben ez ismétlődött meg Lázár  János esetében is: amikor az önálló vélemény utat tört magának a miniszterelnökséget vezető miniszternek is távoznia kellett.

Magyarul: a miniszterelnöknek nincsenek barátai, csak szolgái. Orbánnal kapcsolatban nem biztosíték a barátság, nem biztosíték a több éves lojalitás és hűség, csak az, ha valaki kikapcsolja az agyát - lehetőleg még azt is Orbán vezérli, hogy mikor lélegezzen.

Hibás a cím, mint ahogy a tegnapi ATV-s Heti Napló kérdése is inkább kötözködő: meg lehet-e szervezni egy országos sztrájkot január 19-re?

nem lehet, kell

Nincs más megoldás. Ha az ellenzék egy kicsit is komolyan gondolja, hogy visszaszerzi az emberek politikusokba vetett bizalmát, ha a szakszervezetek kicsit is komolyan gondolják tagjaik és egyáltalán a dolgozók érdekeinek képviseletét, ha a pártok valóban felmondják a látszat demokrácia alkuját a NER-rel, ha a képviselők kicsit is komolyan gondolják a parlament lépcsőjén nyilvánosan letett esküjüket, akkor ez nem kérdés. Le kell állítani az országot.

Amikor még nem Orbán Viktor bitorolta a miniszterelnöki széket, akkor egy bizonyos Gaskó István az egyik legkisebb vasúti szakszervezet vezetője sikeresen okozott nagyobb fejfájásokat az országnak, amikor sztrájkokat hirdetett. Pedig ő csak vasutasokat képviselt, s még köztük is csak egy törpe kisebbséget, mégis sikerült neki olyan nyomás alá helyezni a kormányzatot ami jelentős visszakozásokra kényszerítette a rendszert.

Szóval a példa adott.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, s nem a miniszterelnöki bársonyszékben, szenteltessék meg a Te neved a miniszterelnöké helyett!

Váltsa fel a NER-t a Te országod, hogy ne politikusok, és álnok számítók hirdessék a Te akaratod, hanem mint a mennyben, legyen úgy Magyarországon is.

A mi mindennapi kenyerünk ad meg nekünk ma, a stadionjainkba úgyis beletörik a fogunk.

Bocsásd meg a mi vétkeinket és azokat is, amiket a Fidesz erőltetett ránk.

Ne vigy minket anarchiába vagy korrupcióba, de szabadíts meg a bársonyszéket bitorló képmutatóktól!

Végre legyen Tied az ország, a népé a hatalom, s akkor lesz dicsőség.

Mindörökké, ámen.

A nap legújabb vicce: Kórházszövetség elnöke szerint a Sürgősségi ellátás a betegek miatt omlik össze a Sürgősségi Betegellátás - írja a Magyar Idők. 

A megoldás a kevesebb Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) lenne...

Szóval tetszenének inkább meghalni, mintsem elmenni a kórházba, értem?

Persze sem a Magyar Idők, sem a Kórházszövetség nem vette a fáradtságot hogy A-Z átnézze a teljes  problémát.

Első: az SBO-k sűrűségét a mentéshez kell igazítani. A kevesebb osztály szükségszerűen maga után vonja, hogy nem csak azoknak nehezebb bejutni, akik csak foglalni akarják a rendszert, hanem azoknak is, akiknek valóban szükségük lenne rá. Az országban mindenhol vannak olyan pontok így is tömegesen állnak olyan települések, ahonnan kész bűvészet eljutni az SBO-khoz, mert a kijelöléskor még véletlen sem vették figyelembe a megközelíthetőséget. Ez igaz Budapestre és vidékre is. Apropó vidék: tudták, hogy Magyarország peremvidékein sok helyen a szomszéd ország sürgősségi kórháza közelebb van, hamarabb megközelíthető, mint a hazai? A kevesebb SBO másik oldala a több, jobban felszerelt fiatalabb mentőautó és a több mentő helikopter.

Az másik, hogy a Sürgősségi Betegellátó Osztály egyben a legfontosabb betegirányító is, képletesen a kórház kapuja. Persze ez nem jelenti azt, hogy a szakellátáshoz egyfajta gyorsító sávként kell működnie. Elegendő számú orvos esetén ennek nem is szabadna problémát okozni, mert a katasztrófák miatt az SBO-kat mindig felül kell tervezni. Így békeidőben, napi szinten sosem szabad előfordulnia, hogy az osztály, az ellátás összeomlik.

Az egészségügyben az orvos-, asszisztens- és nővérhiány generális. Ha végre hozzányúlhatnánk a szent teheneinkhez, ha végre egy igazságos, ha a főorvosok luxus-autókereskedőit kevésbé támogató rendszert tudnánk felépíteni, akkor a létszámmal sem lenne semmi gond. Persze hozzáteszem, a Kórházszövetségben lényegében mindenki főorvos. Márpedig, ha nem a nem szabdalást, hanem a tisztességes ellátást, a biztonságos ám lehető leggyorsabb felépülést támogatnánk, ha a főorvosok, szakorvosok és a rezidensek; a z orvosok és ápolók közti bérolló csökkenne, és mindenki tisztességes, szaktudásához, lelkiismeretes munkájához mért bért kapna, akkor nem kellene orvos- és nővérhiányról beszélni.