Ma mindenki elmondja a maga 56-os beszédét. Ma mindenki úgy tesz, mintha ott lett volna. Ma mindenki a harcolt a Corvin-közben, mindenki vállvetve harcolt Maléter Pállal. Manapság mindenkit elítéltek, sőt majdnem kivégeztek forradalmi cselekedeteiért.

S Isten tudja, mikorra fog lemosódni az a rengeteg hazugság, ami az elmúlt hatvan évben rakódott az ötvenhatos forradalmárok alakjaira.

Time címlap 1957. január 7.-én

Pedig az október 23.-i forradalom nem kommunisták ellen szólt fel, nem akartak privatizációt és nem akartak Fidesz-féle demokráciának álcázott maffiaállamot sem. Mindössze az önrendelkezést akarták visszaszerezni, mindenféle személyi kultusz, s megszálló szovjet csapatok nélkül. Nem többet: csak azt, hogy mi rendelkezzünk a saját jövőnkről, s ne kívülről, vagy belülről jövő hatalmasságok limitálják lehetőségeinket.

Nagy Imre sosem tagadta meg hithű kommunista mivoltát, s ez volt a legszebb a forradalomban. A szabad önrendelkezésünk visszaszerzéséért mindenki összefogott, összeállt. Legyenek kommunisták, szocialisták, kisgazdák, vagy dolgozók, egyszerű egyetemista diákok, vagy bármely más nemzeti formáció tagjai, a cél érdekében képesek voltak együttműködni. Nem borultak egymás nyakába,, nem bocsátottak meg a másiknak automatikusan, nem szerették egymást, s nem féltek attól, hogy összemossák őket, de a cél egybekötötte mindegyikük akaratát és lelkét.

Kedves barátaim,

Ismét elérkezett egy újabb március 15.-e, újra elővesszük folyamatosan ismételt frázisainkat a bátor márciusi ifjúkról, kik egyetlen nap alatt alapjaiban rengették meg Metternich cenzúrára, titkosrendőrökre, spiclikre és fizetett zavarkeltőkre épülő rendszerét.

Egy olyan rendszert rázott le magáról az ifjúság, ami a kevesek hatalmának fenntartásáért áldozta be a sokak Magyarországát, a gondolkodás és a szólás szabadságát, valamint mindannyiunk jövőjét. Egy olyan eszmerendszer igáját rázták le magukról, ami a jelenbéli előnyökért lelkiismert nélkül feláldozta mindenki jövőjét.

Barátaim, a magyar nemzet azon kevesek közé tartozik, akinek két forradalom és három szabadságharc is osztályrészül jutott. Mindegyik dicső harcunkat példátlannak nevezett nemzeti egység táplálta, ám a jelek szerint mégsem tanultuk meg a történelmi leckét.

1848/49-es forradalmat tápláló nemzeti egység nem az az összefogás, amit manapság el tudunk képzelni. Kossuth és Széchényi, a forradalom két nagy államférfija közti különbségeket oldalakon és dolgozatokon keresztül lehetne sorolni, mégis a két férfi egyezséget kötött a nemzet érdekében. Ez nem az egyformaság, de nem is a tekintélyek egyezsége, hanem az ésszerű kompromisszumok egysége volt. Olyan egyezségeké, amik nem arról szóltak, hogy kié a hatalom, hanem egy olyan együttműködés keretét biztosították, amely minden fél érdekeit a lehető legteljesebb mértékben elégítette ki. Megegyeztek, mert ez a nemzet érdeke, pont úgy, mint a sajátjuk, hisz a nemzet hátránya mindannyiunk vesztesége.

Be kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk a múltunkból tanulni, és példaképeinknek megfelelni. Be kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk a nagyobb jó érdekében összefogni és képes vagyunk a közös ellenség, a közös ellenfél ellen civakodás, hatalmi harcok nélkül fellépni.

Ehhez pedig nem vezet más út, mint a folyamatos önvizsgálat, mely az egyéni érdekeket képes a közösség érdekében kordába tartani. Nem lehet az a célunk, hogy a legkisebb közös minimumot találjuk meg, hanem épp ellenkezőleg, e minimumot kell megemelnünk.

Mert összefogás hiányában nem lesz sem forradalom, sem szabadságharc, nem lesz semmi változás: harcunk nem lesz méltó arra, hogy a márciusi ifjakkal együtt emlegessék, hisz inkább Martinovics – összeesküvés lesz a sorsa: hamarabb elhal, mintsem kibontakozna.

Számomra ez március idusának az üzenete: addig hamvába hal minden ellenállás, ha nincs mögötte olyan szövetség, mely nem képes az egyéni ambíciókat kordában tartani, pont úgy, mint a tanárok és az ápolók teszik.

Köszönöm figyelmüket, Isten áldja magukat, Isten áldja Magyarországot!