Az eltévedt demokrata

AlexNet


195. Nemzetközi összefogás a CEU mellett

Centrális erőtér a nemzetközi előtérben

2017. április 03. 09:00 - Alex_W

Lassan egyetértés alakul ki, hogy Orbán Viktor célja a Közép-európai Egyetem (CEU) elleni támadással az, hogy párbeszédre kényszerítse Trumpot, aki annak ellenére nem foglalkozik a magyar miniszterelnökkel, hogy az ritka kivételként az elsők közt támogatta, és roppant közel érzi magához.

Hogy a CEU léte - nem léte körüli huzavona mennyire egy külpolitikai manővernek és nem Soros György elleni támadásnak tekintendő az is jelzi, hogy a kormány abban a pillanatban, hogy az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége kiállt a CEU léte mellett, azonnal átváltott abba, hogy ha leáll vele társalogni a washingtoni kormányzat, természetesen az egyetem működhet tovább.

Itt és most Orbánnak szembe kell néznie azzal, hogy bár belföldön már rutinszerűen képes pusztán hatalomtechnikai manővereket végrehajtani, a nemzetközi színtéren az ő centrális erőtere semmit sem ér. Mint ahogy szembe kell néznie azzal is, hogy az itthon erőből átvert logikátlanságai a világ szemében semmit sem érnek. Trump hülye, de nem ennyire: pontosan tudja, hogy nem a Soros György és nem egy egyetem az ellenzéke, így esze ágában sincs nekirohanni a milliárdosnak. Sőt, kifejezetten büszke arra, hogy az amerikai értékeket ilyen messzire eljuttatja egy egyetem. S míg Trump egy amerikai egyetemként tekint a CEU-ra, addig megvédi.

ceuval.png

Ráadásul Tump nem teheti meg, hogy a CEU-ról tárgyaljon: az amerikai egyetemek tagállami hatáskörbe tartoznak, így New York állammal kellene a felcsúti csodacsatárnak tárgyalnia. Őszintén már az is röhejes, hogy Orbán Viktor Trump irodájába indulva Andrew Cuomo demokrata new yorki-i kormányzó irodájában köt ki. Ám a megállapodás így is kérdéses, hisz az amerikai alkotmány nemzetközi szerződések kötését szigorúan tiltja a tagállamainak.

Ha valaki a miniszterelnök mellett egyszer is kinyitná a szemét, pontosan látná, hogy ezt a meccset már a kezdősípszó előtt elvesztették, mert jobban elkúrták, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet. Továbbá abban az esetben, ha Victor Ponta korábbi romániai államfő lexCEU mintájára készülő javaslata megfolytja az erdélyi magyar felsőoktatást, akkor akár a parlament erkélyéről is kinyilatkoztathatná Orbán Viktor, hogy mennyire böszme.

Hogy miért ácsingózik ilyen kétségbe esetten a magyar miniszterelnök az Amerikai Egyesült Államok elnökének a figyelmére? Ugyan azért, amiért tegnap még Putyin pincsije volt. Felmérte, hogy 26 demokratikus állam mellett ő sosem lesz Donald Tusk, nem lesz Európa vezetője. Sőt, ami ennél is rosszabb, némán kell tűrnie, hogy alávaló gazembernek bélyegzik azok az átkozott németek. Persze, ha Trump belátná, hogy az ő helyzetbe hozásával mennyit nyerhetne az egységes Európával szemben...

Bármennyire is fáj, Orbán Centrális erőtere egyszerűen nem létezik a nemzetközi erőtérben. Ezen nem segít sem Putyin - aki természetesen hálás a hátsó ajtókért, de annyira mégsem - és nem segíthet Trump is. Más lenne a helyzet, ha Orbán Viktor tényleg zseniális politikus lenne - de lássuk be ez csak a hazai politika korlátozott erőforrásai között igaz, nagy jóindulattal. A nemzetközi politika nem eszi meg a fals hangzatokat, sokkalta nagyobb merítéssel, sokkal tehetségesebb embereket karol fel.

A kérdés csak az, hogy egy ilyen - szinte példátlan - széles összefogás Budapest ellen mire lesz elég. Persze egy kicsit is normálisabb kormány a több mint 30 ezer nemzetközi tiltakozó előtt meghátrál. Ha más nem intő jelként kezeli, hogy még Oroszországból(!) és Törökországból(!) is érkeztek tiltakozások. Ám a jelenlegi lendületet nem könnyű megfékezni - különösen úgy, hogy Orbán jelenleg nem is akarja. Ez viszont könnyen visszacsaphat, sőt ha tovább feszíti a húrt Orbánt saját pártjának a konszolidáltabb szárnya fogja arcul csapni. Egy ilyen égető pofonnal nekiindulni a 2018-as választási szezonnak pedig nagyon nem jó jel.

139 komment

194. Central European University

Bezár a Sapientia is?

2017. március 30. 09:00 - Alex_W

Palkovics álomtitkár úr kénytelen kelletlen elismerte, hogy az új felsőoktatási törvény direkte a Közép-Európai Egyetemre, a CEU-ra van hatással. Tulajdonképp az összes többi egyetem már most megfelel a törvénynek.

Vajon tényleg arról van szó, hogy olyan kis apróságot szeretnének tisztázni, ami egyetlen egyetemet érint? Esetleg a CEU oly hanyag és lusta, hogy utolsóként vesz át valami olyasmit, amit a többiek már jó előre megléptek?

Szó sincs róla. Sokkal inkább arról van szó, hogy a CEU az egyetlen olyan intézmény, ami valódi kultúrmissziót lát el. A CEU nem csak Budapestnek, vagy Magyarországnak fontos, hanem az egész közép-európai régiónak, mert ez az egyetlen olyan egyetem, ahol úgy ismerheted meg, mit gondolnak a világ másik oldalán, úgy szerezhetsz ismereteket egy multikulturális környezetről, hogy nem kell végérvényesen kiszakadni a környezetedből. Nem véletlen, hogy Vilnius már bejelentkezett az egyetemért. Ráadásul a CEU az egyetlen olyan magyarországi felsőoktatási intézmény, ami ugyanolyan - vagy nagyobb - arányban vonzza a külföldi hallgatókat is, mint a magyarokat.

A felsőoktatási törvény pedig pont ezt a kultúrtranszfert szeretné korlátozni.

Valljuk be, ha egy hasonló törvényt Románia alkotna meg és a Sapientia Egyetem lenne a célkeresztben, akkor Orbán Viktor lenne a legelső, aki nekiesne a román kormánynak. (Ne feledjük a Sapientia Romániában működő magánegyetem, aminek nincs magyarországi campusa, mégis magyar költségvetési támogatásból él.) Itt is erről van szó - csak épp nem nemzet kultúráját, hanem egy egyetemes gondolatok, a hidak társadalmát terjesztő misszióról van szó.

S ha a CEU megszűnik, akkor mi következik? Leállítják az ösztöndíjakat? Illegális lesz a Fullbright ösztöndíj, az Erasmus? Vagy a Fidesz vezérkar, mint egy hisztis ovis elégedetten hátradől, miután sikerült egyszer véletlen megpofoznia az apját?

A másik értelmezés igazán konteó szagú, de az Orbán kormány nem egyszer a legvadabb konteókat is megvalósította - lásd nyugdíj pénzek elkötése.

A CEU elleni támadás másik oldala talán az, hogy az Orbán kormány meg van sértve: Viktor hiába tett hitet mindenki előtt Trump elnöksége mellett, mégis azzal kell szembesülnie, hogy az amerikai elnök még csak nem is fogadja. (Bezzeg Merkel asszonyt...) A bilaterális megállapodás megkötésének korai hangoztatása talán egy üzenet Washingtonnak, hogy ideje lenne leülni a világpolitika újabb hisztis kisgyerekével tárgyalni - s nyomás a CEU vezetőin, hogy juttassák be Viktorkát a Fehér Házba.

A lényeg az, hogy egy egyetemet, ami egyedüliként képviseli Magyarországot az oktatás európai térképén felesleges szétverni. A kormány azon tagja(i) - például a szóvivő Kovács Zoltán - aki nem védi meg saját Campus-át legyen szíves a diplomáját is visszajuttatni a CEU-nak. 

13 komment
süti beállítások módosítása