Az eltévedt demokrata

AlexNet

Gyöngyöspata

A jövő ára

2020. január 15. 11:44 - Alex_W

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke, és de jure doktor az évi egyetlen sajtótájékoztatóján egyszerűen csak "mindenfajta munkavégzés nélkülinek" nevezte a azt, hogy a Gyöngyöspatai romák 100 millió forintot kapnak a kárpótlásul az iskolai szegregációért.

Bár tény, hogy első blikkre talán még igaza is van, hisz a százmilliót nem a munkájuk elismeréseképpen kapták. A pénz inkább nekünk szánt büntetés, annak kompenzálása, hogy ok nélkül elvettük bizonyos gyerekek jövőjét. Az hogy ezen a pénzen a szüleik hallgatását, vagy egy jobb oktatási rendszert vásároltunk meg... a jövő zenéje.

Nem vitatom, hogy nagy a felelőssége a Roma Közösségnek, hogy a kártérítési összeggel - ha egyáltalán a gyerekek jövőjére lehet kártérítést fizettetni: ez is abszurd - mihez kezd. Ha csak felélik a családok, akkor tényleg igaza lesz a Miniszterelnöknek, és csak munka nélkül kapott pénz - sőt rosszabb: gyakorlatilag saját gyermekeik jövőjét adták el, élték fel. De ha a családok ebből a pénzből a gyerekeknek biztosítanak jobb jövőt, akár ösztöndíj alapként kezelve a pénzt, akár más módon, akkor minden egyes forintot megérdemelnek.

Épp azért, amíg nem tudjuk mi lesz a gyöngyöspatai szegregációs kártérítés sorsa, a pódiumról ilyet, emberként, pláne jogászként, sőt miniszterelnökként kijelenteni: káros, felesleges sárdobálás, a magyar társadalom már így is darabokra vágott testén egy újabb mély vágás. Ráadásul most a ténybeli súlya pont akkora, mintha én mondanám, hogy a Magyar Kormány tagjainak a tiszteletdíja munka nélkül keresett pénz.

Amúgy tény, hogy sokkal igazságosabb lett volna az, hogyha a kompenzáció az lett volna - mint a végrehajtó hatalom feje, és mint mindenért is felelős ember - Orbán Viktor személyes költségén kerüljenek megszüntetésre a szegregációs körülmények, és kapjanak esélyt a gyerekek a tanulásra, egy jobb életre. Persze ezt már nem mondta ki a miniszterelnök, pedig így lenne fair a megkezdett gondolat.

De a miniszterelnöknek fontosabb volt új ellenségképet kreálni, mint az országot szolgálni.

39 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr8415400604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.15. 12:05:37

A valóságban mindneki, még a legvadabb liberálisok is tudják, csak a szegregáció hoz megoldást. Ők se járatják gyereiket, unokáikat gettócigánokkal egy iskolába, csak ők politikai okokból elhazudják a valóságot.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.15. 12:09:01

Orbán nem jogász, hanem politikus és amit kimondott, azt sokan ugyanúgy gondolják! A szegregáció már lerágott téma, szintén mindenki tisztában van a kérdéssel és a képmutató kezelésével! A kártérítés meg...........hahaha, leírtad röhögés nélkül, hogy a gyerek jövőjére költik a családok? De ha nem, akkor Orbánnak lesz igaza? Neki lesz!

a nagy hohohorgász 2020.01.16. 15:04:58

Az én kérdésem az hogy miért nem 100 millió forintnyi oktatást kapnak ha már oktatás lett elvonva tőlük. Kedves posztoló szted mihez kezd a pénzzel? Visszaoszt a fajvédőknek meg feléli és kezdődik minden előröl. A Te hazudozásoddal együtt.

Gery87 2020.01.16. 22:31:31

@MAXVAL bircaman közíró:

Elmondanád hogy fognak beilleszkedni és a többségi társadalom normáit felvenni, magáévá tenni a cigányság követelőző nemzedékei, ha szegregáljuk és külön osztályba, iskolába járatjuk őket, ahol csak azzal a fajta viselkedéssel találkoznak és élik meg amit otthon is? Hisz minden társuk onnan jön ahonnan ők?
A tanár elmondja hogy nem kéne 14 évesen szülni, meg felrúgni a másikat, lopni nem szép dolog....aztán hazamegy a nyomorba a 30 éves anyjához és a börtönviselt apjához, meg a balhés haverokhoz....hát biztos a napi 6 óra ezek után majd megváltoztatja.

Persze ugyanez van gyakorlatilag ha sok a cigány gyerek az osztályban.

A megoldás mindig az hogy rákényszerüljön az illető arra hogy változzon mert másképp nem boldogul...(ez a nyelvi, hitbeli, etnikai asszimiláció feltétele is) ilyen körülményeket kell teremteni....nincs kivel bandázni....pl egyedül van cigány az osztályban, bentlakásos iskola magyarok közt, kollégium...
Hogy messzire, száz felé szétszórva kell járatni egyetlen falut? hát legyen....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.17. 06:00:28

@Gery87:

Különleges igényekre különleges oktatás kell, erről szól a szegregálás.

Totálisan különböző gyerekeket egyeb zsúfolni sehová se vezet. Ill. vezet: káoszhoz.

Hungryhorse 2020.01.17. 07:10:18

Orbánnak igaza van.
A cigányok a saját jövőjüket pusztítják 500 éve.
Akarat híján képtelenek a társadalmi integrációra.
Mindazoknak - akiken élősködnek - pedig csak hálával tartozhatnak.
De ennek nyoma sincs.
Rossz vége lesz előbb-utóbb.
Zsidók detto.

Hungryhorse 2020.01.17. 07:12:37

@Gery87: járj te meg a gyerekeid cigányokkaliskolába!
Élj velük te egy helyen!
Ha túlélitek, majd mesélj!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.17. 07:52:37

Az alternatív libsi valóságból kiprédikáló fogalmatlan összevissza hablatyoló hülyék pofájába pedig beletolnám példának, hogy a cigány mennyire is fogja felhasználni a munka nélkül ölébe hullott pénzt, a "híd a munka világába" elnevezésű program történetét, hogy mennyi kérót és kocsit vettek belőle maguknak, meg egyéb és mennyi munkahely jött létre ezzel szemben!

Gery87 2020.01.20. 23:46:16

@MAXVAL bircaman közíró:

Pont az írtam hogy nem kollektíve kell őket benyomni valahová, meg elzárni őket külön.....mert egyik sem vezet sehová!
Egymástól kell őket szegregálni: a cigány kortársaiktól, a szüleiktől, a nyomortól.....drasztikus, fájdalmas, hosszadalmas, drága, meg marhára nem PC.... de máshogy nem megy....
Erőszakos asszimiláció? Az.
De ha a cigányság nem hajlandó a saját identitásával végre nemzetté válni, európai értelembe vett nemzetté...azok normáit, életmódját elfogadó és magáévá tevő néppé válni, akkor nem marad más választás mint a saját és többség érdekében az erőszakos asszimiláció az adott többségi társadalomba!!! Ez van.
Tetszettek volna saját nemzeti ébredés projektet csinálni.....

Gery87 2020.01.20. 23:50:05

@Hungryhorse:

Figyelj pöcs!
Jártam cigókkal egy osztályba! Pont azért mondom hogy 1 gyerekkel még nincs baj, mert ha nagyon "rajoskodik" meg lop akkor pofán lesz baszva a többiektől nagyon hirtelen!
Ha meg pl 30 Km-re van a legközelebbi gádzsó meg banda meg a tesvírek, szülők, ő meg egy koleszban a "parasztokkal" és oda is emg vissza tentézni suli után, akkor jó esetben meg se próbálja....mert nincs akivel bandázzon, meg nem tudja behívni anyut meg aput a tanárra.....
Értelmezz előbb kis haver!

Gery87 2020.01.20. 23:55:24

@Hungryhorse:

A zsidók nem élősködtek....!!!!
A többségi társadalom volt az amelyik kitaszította őket időről időre a társadalomból, nem önálló gondolatuk volt ez!
Az meg hogy a beszűkült lehetőségeik és a tanulás, tudás, kereskedés tisztelete, hagyománya jól fizető orvosi, ügyvédi, üzlet és vállalat tulajdonosi stb pályára vitte őket és ez a sok kékvérű, a jóba beleszülető rátarti nemesnek nem tetszett, a tudatlan hülye megvezetett parasztoknak meg végképp és a saját nyomorukat a "másokon" vezették le.....hát nem az ő vétkük!!!!

Hungryhorse 2020.01.21. 05:53:39

@Gery87: összekeversz apáddal cigó zsici!
Ne hazudozz, sosem voltunk haverok!
Nem is leszünk!
Takarodj haza a ciganysorra, ott nyomd az éceszt a tesóidnak!
De kevesebb herbált tolj, mert nem érteni mit hadoválsz!

Hungryhorse 2020.01.21. 06:03:13

@Gery87: a zsidók saját magukat szegregálták minden korban.
A brutális fajelméletük példátlan a népek között, a gojok iránti talmudi gyűlöletük okán minden korszakban kihúzták a gyufát azoktól, akiken élősködtek.
A világ legjobbjai Strabontól, Kálvintól, Shaespearen át, Tolsztojig ugyan úgy írták le őket, évezredeken át.
A zsidó felsőbnrendűségről tolt ordas hazugságaidat pedig nyugodta feldughatod magadnak, mert a kiválasztottsagukról tolt hazugságaikat nem szooja be a genetikájukat és történelmi "teljesítményüket" ismerő goj.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.21. 09:11:23

@Gery87: "A zsidók nem élősködtek....!!!!
A többségi társadalom volt az amelyik kitaszította őket időről időre a társadalomból, nem önálló gondolatuk volt ez!"

Hát haver, ha csak az itteni és mostani megnyilvánulásaikat nézzük, akkor sincsenek eléggé kitaszítva, marha nagy a velük szemen tanúsított türelem! A folyamatos magyarokozásuk, bűnös népezésük, nácizásuk, holokausztozásuk, vagy a genetikai hulladékos és a moslékzabálózós dumájukat soha nem követte méltó válasz! Bátran mondhatom, hogy világszerte közutálatnak örvendenek ugyanezért és a gazdasági bűncselekményeikért, a politikába játszott szerepeikért, de ha a történelmüket nézzük, sőt a vallási könyveiket, hát az is arról szól, hogy mindenütt tele lett velük az őshonos nép fasza és próbáltak tőlük megszabadulni!

Gery87 2020.01.21. 15:20:07

@Hungryhorse:

Látom segghülye vagy, értő olvasás nem megy mi? idióta.

Gery87 2020.01.21. 15:29:10

@Hungryhorse:

Na ide figyelj te antiszemita büdös bunkó proli.
Az hogy a zsidók megtartották vallásukat, identitásukat a többségi társadalomban és nem olvadtak
be az még nem ok arra hogy pogromokat szervezzenek ellenük vagy diszkriminálják őket!
Pláne nem lehet ok, ürügy arra hogy megöljék elűzzék őket hazájukból, otthonaikból!

Ilyen alapon akkor a nyelvét és magyar identitását a többségi román, szlovák stb társadalomban megőrző határontúliak is "önmagukat szegregálják"? Te nagyon hülye...

A zsidók ellen atrocitásokat, diszkriminációt mindig a hatalom és az emberi butaság, irigység, félelem okozta, ami a saját frusztráltságukból, hozzá nem értésükből táplálkozott...

Szarul megy a gazdaság? Vesztes háború? Belpolitikai válság? Kenjük a zsidókra, a "másokra" legyen egy kis pogrom amin a kisember kiélheti a gyűlöletét és tehetetlenségét!

Ez így működött és láthatóan működik ma is....te vagy rá a példa....

Olvasni kéne, meg kellene egy kis empátia is az életedbe te büdös bunkó.

Gery87 2020.01.21. 15:33:00

@Grimbusz Makszimusz:

Velünk is mindenkinek tele van a fasz akkor ilyen alapon.
A románok már 300 éve utálnak bennünket, a szlovák identitás alapja a "magyar úr, szlovák jobbágy" szemlélet stb....
Ez nem érv.
Sokszor utálják, félik az emberek azt, amit nem ismernek.

XY zsidó személy, politikus, üzletember meg ugye nem az egész zsidó nép, ahogy én sem vagyok Orbán és a magyar nép sem orbán Viktor, gyurcsány, stb egymaga.....ugye.
Szóval ez egy "kollektív bűnösség" elvén alapuló érvelés amit itt lenyomtál, de ez így fasság.

Hungryhorse 2020.01.21. 16:11:46

@Gery87: nem a magyar szöveg mmegértésével van gondom, hanem cigómosdató antimagyar mesügékkel.

Hungryhorse 2020.01.21. 16:20:01

@Gery87: zavarnak a tények mesüge?
A zsidók saját magukat szegregálták minden korban.
A brutális fajelméletük példátlan a népek között, a gojok iránti talmudi gyűlöletük okán minden korszakban kihúzták a gyufát azoktól, akiken élősködtek.
A világ legjobbjai Strabontól, Kálvintól, Shaespearen át, Tolsztojig ugyan úgy írták le őket, évezredeken át.
A zsidó felsőbnrendűségről tolt ordas hazugságaidat pedig nyugodtan feldughatod magadnak, mert a kiválasztottságukról tolt ótvaros hazugságaikat nem szopja be a genetikájukat és történelmi "teljesítményüket" ismerő goj.

Büszke vagyok rá, hogy olyan történelmi nagyságokkal tanúsítom eme történelmi tényeket, a fentielen túl, mint Széchenyi, Liszt, Churchill, Szolzsenyicin, Szabó, Wass, Illés, Csurka....
Jó társaság ez a magadfajta mesügékkel szemben.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.21. 18:03:32

@Gery87: "Velünk is mindenkinek tele van a fasz akkor ilyen alapon.
...................................................................................................................................................................
Szóval ez egy "kollektív bűnösség" elvén alapuló érvelés amit itt lenyomtál, de ez így fasság."

Az első mondatod üti az utolsót és a románokat meg a szlovákokat felhozni sem jó példa, mert szomszédos nemzetalkotó népekről van szó, akiknek területi vitájuk van! A kivándorolt magyar pedig nem hírhedt, mint a szétrajzott zsidó, ők asszimilálódnak és nem akarják megragadni a hatalmat mindenhol folyamatos ajvékolások közepette az üldözésükről!

Gery87 2020.01.22. 23:38:53

@Hungryhorse:

Nem mosdatok senkit, csak képtelen vagy szöveget értelmezni!
Pont arról beszélek hogy ami van az nem jó, nem eredményes....de mindegy, téged nem a tények érdekelnek hanem az hogy a beszűkült világnézetedre visszacsatolást kapj, aztán ha nem ez jön szembe akkor fröcsögsz és tagadsz.

Gery87 2020.01.22. 23:40:08

@Hungryhorse:

Látom egy frusztrált antiszemita kis seggel van dolgom...nincs értelme reagálnom erre, élj a saját kis gyűlölködő hülye szar világodban.

Gery87 2020.01.22. 23:42:56

@Grimbusz Makszimusz:

Nem üt semmit, csak nem érted amit olvasol, ez a baj!
A példa pedig jó: van egy kisebbség ami őrzi indentitását, vallását....ha ez a magyar akkor neked ez elfogadható, támogatandó, tetszik és elfogadható (semmi baj ezzel eddig) , ha a zsidó, akkor meg "önmagukat szegregáló" "felsőbbrendű tudatú" különcködő koncok....nem érzed az ellentmondást, a kettős mércét? szomorú!

Hungryhorse 2020.01.23. 06:01:07

@Gery87: a tényekkel, no meg a valósággal van vitád mesüge.

Nem velem.

Hungryhorse 2020.01.23. 06:10:16

@Gery87: nem látsz te semmit mesüge.
Nincs semmi gondom a sémi népekkel.
A zsicikkel sincs, mig nem viselkednek olyan arcátlan magyarellenességgel, mint ez esetben is.
A megvetésem a fajelméletükre, az élősködésükre, a gyűlölködésükre, a magyarellenességükre - reakció.

Felhívnám a zavart figyelmedet, hogy nem a magyarok kaptak menedéket a zsidók országában, hanem vice versa.
Ezért a minimum, hogy a menedéket adóklgaiba nem ugatok bele.
Ha nem tetsz itt, velünk, eltakarodhattok haza.

Már loptatok magatoknak földet ti is - másoktól, leszarva a saját vallásotokat is.

Gery87 2020.01.23. 15:14:48

@Hungryhorse:

Azt sem tudod ezek mik!
Nem írtál semmit érvként csak puffogsz te gyökér....

Gery87 2020.01.23. 15:22:28

@Hungryhorse:

Mi ez a mesügézés papi?
A náci klubban most ez megy?

"A zsicikkel sincs,"

áh, nincs, azért se tudod leírni a nevüket se rendesen te gyökér...
A nácik szeretnek azzal érvelni hogy "ők nem nácik, DE..."
Még ti is érzitek mekkora ciki ez.....ezért nem vállaljátok fel...gyáva kis szarok.

"A megvetésem a fajelméletükre, az élősködésükre, a gyűlölködésükre, a magyarellenességükre - reakció."

Csak hogy ezek kollektíve nem húzhatóak rá a zsidóságra (meg semmilyen népre) te szerencsétlen....olyan bolond nyominger gyűlölködő szar mint te, ott is akad, de ettől még nem kollektíve ilyenek!

Egyébként ha nem vagy antiszemita akkor mi faszért erről dumálsz itt? Idekeverted őket, mert szerinted mindennek ők az okai....
retardált.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 15:38:52

@Gery87: Tévedsz, mert nálam ez csak reakció, tőlem járhatnak kipában, kaftánban, a másik meg bazseválhat napestig, én nem szólok egy szót sem. Viszont ha moslékzabálónak neveznek, a másik meg agyra főre bűnözik, azt nem csípem!
Egyébként ha azt mondod, hogy a zsidó nem különül el önként, akkor nagyon nem látsz te az orrodtól komám! (az orr nem célzás volt, bár felvetődött bennem, hogy hazabeszélsz)

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 15:40:38

@Hungryhorse:
- Szia Anti vagyok!
-Van egy szemitád? :DDDDDD

Hungryhorse 2020.01.23. 19:45:11

@Gery87: az a gáz mesüge, hogy nem csak magyarul nem tudsz, de buta is vagy, mint a tök.

Ahol a magadfajta gyökerek antiszemitákat, nácikat vélnek látni, ott emberek vannak, szomorú tapasztalatokkal.

Antiszemita az, akinek valami gondja van a szemitákkal.
Nekem nincs.
Nekem a magukat származási alapon nyilvántartó, saját magukat évezredek óta szegregáló, más népeken élősködő, a saját társaik, családjuk hulláikból is végtelen üzletet csináló gyűlöletzsidókkal van gondom, olyanokkal, akik az őket befogadó, nekik menedéket adó magyarokat fikázzák szakmányban, amióta ideette őket a rosseb, onnan, ahol pont annyira utálták őket, mint a világ bármely sarkában.
No meg az olyan tök buta mesügékkel, mint te, aki még primitíven hazudozik is.
Nem írtam soha sehol, hogy "mindennek az okai" a zsicik lennének.
Lószart.
Van bőven a rovásukon, de ez csak egy magadfajta mesüge hazugsága.
Magaddal vitasd meg!

Ha nem érted, akkor kérdezd bátran a rabbit mesüge!

Gery87 2020.01.23. 21:55:18

@Grimbusz Makszimusz:

Nem tudom ki kinek nevezett, de mindegy...
Egyébként se értem a zsidók hogy jöttek ide....ezt ti hoztátok fel....ez már beteges.

Gery87 2020.01.23. 21:58:56

@Hungryhorse:

egyértelműen antiszemita kis szar vagy. nincs ehhez mit hozzáfűzni.

"őket befogadó, nekik menedéket adó magyarokat fikázzák"

A saját démonaiddal vitázol öreg...

Mit hazudtam buzi? Írd már le.
Hogy nem tekintem kollektíve magyargyűlölőknek a zsidókat?
Azt mondod te sem, akkor mit pörögsz ezen már ennyit és miért bizonyítod folyton az ellenkezőjét?

A mesügézést meg továbbra se tudom hová tenni.....nem vagyok zsidó se, te nagyon hülye.

Gery87 2020.01.23. 22:05:26

@Grimbusz Makszimusz:

A zsidók sok helyen őrzik identitásukat, vallásukat....ez elkülönülés? Annyira mint magyarnak maradni Szlovákiában....attól még mindkettő a többségi társadalomba mélyen beágyazott kisebbség, elfogadva a többségi normákat....
Mások meg asszimilálódtak...
mi a problem?

Hungryhorse 2020.01.23. 22:07:14

@Gery87: az a gáz mesüge, hogy nem csak magyarul nem tudsz, de buta is vagy, mint a tök. Ráadásul suttyó módon hazudozol.

Ahol a magadfajta gyökerek antiszemitákat, nácikat vélnek látni, ott emberek vannak, szomorú tapasztalatokkal.

Antiszemita az, akinek valami gondja van a szemitákkal.
Nekem nincs.

Nekem a magukat származási alapon nyilvántartó, saját magukat évezredek óta szegregáló, más népeken élősködő, a saját társaik, családjuk hulláikból is végtelen üzletet csináló gyűlöletzsidókkal van gondom, olyanokkal, akik az őket befogadó, nekik menedéket adó magyarokat fikázzák szakmányban, amióta ideette őket a rosseb, onnan, ahol pont annyira utálták őket, mint a világ bármely sarkában.
No meg az olyan tök buta mesügékkel, mint te, aki még primitíven hazudozik is.

Nem írtam soha sehol, hogy "mindennek az okai" a zsicik lennének.
Lószart.
Van bőven a rovásukon, de ez csak egy magadfajta mesüge hazugsága.
Magaddal vitasd meg!

Ha nem érted, akkor kérdezd bátran a rabbit mesüge!

Gery87 2020.01.23. 22:43:06

@Hungryhorse:

Antiszemita az aki utálja a zsidókat! Bármit is akarsz itt bemagyarázni fogyi....
Egyébként meg olvass vissza....te kezdtél belém kötni és "cigózsidóztál" le szóval....
Ennyi eszed van.
Az is nyilvánvaló hogy utálod a zsidókat.

"Nem írtam soha sehol, hogy "mindennek az okai" a zsicik lennének.
Lószart."

"zsicik" ja....
Lófaszt nem.....átlátszó vagy köcsög: idézlek te fasz:

"A brutális fajelméletük példátlan a népek között, a gojok iránti talmudi gyűlöletük okán minden korszakban kihúzták a gyufát azoktól, akiken élősködtek.
A világ legjobbjai Strabontól, Kálvintól, Shaespearen át, Tolsztojig ugyan úgy írták le őket, évezredeken át.
A zsidó felsőbnrendűségről tolt ordas hazugságaidat pedig nyugodta feldughatod magadnak, mert a kiválasztottsagukról tolt hazugságaikat nem szooja be a genetikájukat és történelmi "teljesítményüket" ismerő goj. "

Tipik zsidógyűlölő szar duma ez ami önmagukat hibáztatja a pogromokért, népirtásért....mintha megérdemelték volna....hányinger....aztán itt tagadsz....idióta.

A mesügézés is kurva szánalmas....

Gery87 2020.01.23. 22:45:08

"Élősködőnek", meg" genetika"...de te nem gyűlölködsz...ja....balfasz!

Hungryhorse 2020.01.23. 22:45:39

@Gery87: az a gáz mesüge, hogy nem csak magyarul nem tudsz, de buta is vagy, mint a tök.
Ráadásul surmóként hazudozol.

Ahol a magadfajta gyökerek antiszemitákat, nácikat vélnek látni, ott emberek vannak, szomorú tapasztalatokkal.

Antiszemita az, akinek valami gondja van a szemitákkal.
Nekem nincs.

Nekem a magukat származási alapon nyilvántartó, saját magukat évezredek óta szegregáló, más népeken élősködő, a saját társaik, családjuk hulláikból is végtelen üzletet csináló gyűlöletzsidókkal van gondom, olyanokkal, akik az őket befogadó, nekik menedéket adó magyarokat fikázzák szakmányban, amióta ideette őket a rosseb, onnan, ahol pont annyira utálták őket, mint a világ bármely sarkában.

No meg az olyan tök buta mesügékkel, mint te, aki még primitíven hazudozik is.
Nem írtam soha sehol, hogy "mindennek az okai" a zsicik lennének.
Lószart.
Van bőven a rovásukon, de ez csak egy magadfajta mesüge hazugsága.
Magaddal vitasd meg!

Ha nem érted, akkor kérdezd bátran a rabbit mesüge!

Gery87 2020.01.24. 12:46:18

@Hungryhorse:

Se buta, se hazug nem vagyok, csak te vagy egy frusztrált zsidógyűlölő szardarab.
Ha leírod ezt a sületlenséget 5-ször akkor se lesz igazad....náci vagy és pont.

Hungryhorse 2020.01.24. 14:30:51

@Gery87: az a gáz mesüge, hogy nem csak magyarul nem tudsz, de buta is vagy, mint a tök.
Ráadásul surmóként hazudozol.

Ahol a magadfajta gyökerek antiszemitákat, nácikat vélnek látni, ott emberek vannak, szomorú tapasztalatokkal.

Antiszemita az, akinek valami gondja van a szemitákkal.
Nekem nincs.

Nekem a magukat származási alapon nyilvántartó, saját magukat évezredek óta szegregáló, más népeken élősködő, a saját társaik, családjuk hulláikból is végtelen üzletet csináló gyűlöletzsidókkal van gondom, olyanokkal, akik az őket befogadó, nekik menedéket adó magyarokat fikázzák szakmányban, amióta ideette őket a rosseb, onnan, ahol pont annyira utálták őket, mint a világ bármely sarkában.

No meg az olyan tök buta mesügékkel, mint te, aki még primitíven hazudozik is.
Nem írtam soha sehol, hogy "mindennek az okai" a zsicik lennének.
Lószart.
Van bőven a rovásukon, de ez csak egy magadfajta mesüge hazugsága.
Magaddal vitasd meg!

Ha nem érted, akkor kérdezd bátran a rabbit mesüge!
süti beállítások módosítása