Az eltévedt demokrata

AlexNet

Niedermüller-ügy

Fehér, keresztény és heteroszexuális, meg a többiek

2020. január 31. 11:30 - Alex_W

Most minden a fehér, keresztény és heteroszexuális férfiakról szól. A teremtés önjelölt koronái, a két lábon - időnként járókerettel - járó rambók, akik mindennel szembenéznek, de ha valaki beszól nekik, akkor rögtön olyan picsogást rendeznek, mint három kollégiumnyi elkényeztetett buta liba.

Pedig hát van az a szép magyar mondás: akinek nem inge, nem veszi magára. Kétlem hogy a valódi hívőket annyira megsértette volna Niedermüller Péter mondata. Sokkal inkább megsértette azokat, akik azt hiszik, hogy ez a három szó olyan nagy érdem, hogy miatta lenézhetnek, gyűlölhetnek másokat. Mondjuk ki: rasszisták.

Én is fehér, keresztény és heteroszexuális vagyok.

- írom le, csak hogy ne maradjak ki a sorból, de rögtön meg is bánom.

Mert fehérnek lenni nem érdem, csak genetika. Semmi mást nem jelent, csak hogy őseim java részt északon éltek és pont. Azon túl, hogy milyen napvédő krémet kell vennem, vagy milyen sminket tesznek fel, semmi jelentősége sincs. A milliárdos brókerbotrányokat is fehérek követték el. Rákosi Mátyás, aki ok nélkül ezreket hurcolt meg és egy nemzetet fosztott meg a szabadságától: fehér volt. A börtönök is tele vannak fehér emberekkel.

Mint ahogy heteroszexuálisnak lenni sem érdem. Hozzáteszem homo-, bi- és egyéb szexualitásnak sem. Egy hetero is lehet szélcsap, egy hűtlen, mint Deutsch Tamás, aki isten tudja hanyadik feleségét fogyasztja a hűség nevében. Egy hetero is lehet erőszaktevő. De egy homoszexuálisnak is lehet szerető és stabil családja, élhet példamutató életet. Ha beteg vagyok, akkor azt az orvost választom, aki meg tud gyógyítani és nem érdekel, hogy öt perccel korábban láttam őt, ahogy búcsúzkodik szakállas szerelmétől.

Az igaz keresztény nem hirdeti magáról úton-útfélen hogy az. Mert nem kell hirdetnie magáról, hisz az írás számos helyen megfogalmazza, hogy nem attól vagy Isten báránya, hogy magadra tetováltatod, hogy nyilvánosan imádkozol, hogy videófelvételekkel bizonyítod, hogy templomban vagy, vagy hogy egy osztályon aluli politikai cikk minden bekezdésében kétszer megemlíted. Ez nem érdem. És ha az, akkor sem saját, hanem a kegyelmes Istené, ezt minden -- khm ... ! -- igaz hívő tudja. Mint ahogy azt is, hogy nem az számít ki állítja magáról, hogy keresztény.

A Biblia egyértelműen fogalmaz:

"gyümölcseiről ismeritek fel őket"

(Máté evangéliuma 7.rész 20. vers)

mármint a keresztyéneket. Hogy ne legyen kétség, a lélek gyümölcsei is pontosan le vannak írva:

 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

(Pál apostol Galatákhoz írott levele 5. rész 22. és 23. vers)

Hát igen a tegnapi tüntetés ezekről a gyümölcsökről szólt, igaz?

Az igazság az, hogy a keresztyénség legnagyobb ellensége nem a muszlimok, nem a homoszexuálisok, nem a marslakók, hanem ezek a farizeusok, akik előkelő helyeket szeretnének maguknak, akik nyilvánosan ecsetelik kereszténységüket és 1000 éves keresztény gyökereiket - miközben elfordulnak a szegényektől, az elesettektől, miközben gyűlölködést szítanak és háborúságot mértéktelenül.

Pont az ilyen hazug, magukat vallással takargatók robbantott ki háborúkat a vallás nevében, pont az ilyenek miatt háborúzott egymással Európa a tizenhatodik században, pont az ilyen mentalitás miatt küldték gályára a protestáns lelkészeket és prédikátorokat.

Így hát törlöm és nem írom le jó szívvel, hogy fehér, keresztyén és heteroszexuális vagyok, mert nincs semmi jelentősége.

72 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr4915448128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungryhorse 2020.01.31. 12:09:11

Szar alak vagy poszter.

A kedvenc alembereddel és elqróval együtt mentegetitek a menthetetlent.

Az lemúlt napokban már leírtak rólatok mindent, amit lehetett ezért felesleges megismételni.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.31. 21:18:19

Mi van apukám? :D Ezt (is)jól elkúrtátok és jó gyorsan! Tudtam hogy ez lesz, de későbbre tippeltem! Ősszel önkormányzati választást nyertek pár helyen és már itt tartotok tél vége felé?
Leszerepeltetek, elegük van az embereknek a libsi baromkodásaitokból, ez az összefogás összeadja a tévében fetrengést, Nagy Blankát, a Brüsszeli műsorotokat, a lófaszos Hadházyt, meg most ezt is! Ügyes! Felesleges magyarázkodni, pláne így, ilyen nagyképű lekezelő módon, még tovább sértegetve a megsértettet! Állatok vagytok! :P

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.01. 07:47:21

A liberalizmus nagy ellensége a normalitás, ezt mondta ki Niedermüller őszintén.

midnight coder 2020.02.02. 11:56:26

"Mert fehérnek lenni nem érdem, csak genetika. Semmi mást nem jelent, csak hogy őseim java részt északon éltek és pont."

És mellesleg megteremtették azt a civilizációt amiben élünk. És persze azt a szellemi fertőzést is, ami ma épp ezerrel dolgozik a lerombolásán.

DFK 2020.02.02. 12:00:12

Hirtelen minden libsi biblia szakértő lett. Hirtelen minden libsi fehér keresztény heteró lett. Hirtelen minden libsi átértelmez
Hirtelen minden libsi védi Niedermüllert, egyszerre, mintha szóltak volna valahonnan...

Alick 2020.02.02. 12:26:16

Alkalmasint a képmutatást illetően jogos az írás, de N.P. azért a "rémisztő képződmények" általánosított, kollektív jelzőzésével bizony felszállt a protofasiszta vonatra.

Az volt igazán vicces, amikor ezt utána az Udvari Bolond elkezdte magyarázni...
:)

(ápdét Norbinak még lenne hová "fejlődnie")

Ad Dio 2020.02.02. 13:08:17

Csak tudnám mi olyan értékes számotokra ezen az idiótán, hogy így bevéditek. Politikus. Hibázott. Nem kicsit. Nagyot. A legkisebb veszteség (lenne) visszaléptetni. Erre bevállaljátok ezt az értelmetlen arcvesztést... bár ha jobban belegondolok, ott ahogy GyF még mindig vezéralak, ott szinte erény egy kicsit cikinek lenni...

bölcsbagoly 2020.02.02. 14:28:43

Most képzeljük el, hogy a keresztényt behelyettesítjük zsidóval, a heteroszexuálist homoval, a fehért feketével, mekkora visongás lenne balféken butapesttől Brüsszelig s a Washington post-ig! A tollerancia csak a jobbosokra érvényes, nem de?
Amúgy, a haladároknak a szemük sem rebbent amikor a kvízmesterük kifogásolta a Dohány utcai ortodoxok kinézését!

midnight coder 2020.02.02. 14:32:20

"Mert fehérnek lenni nem érdem, csak genetika"

Amúgy embernek lenni is leginkább genetika. A fákon ugráló csimpánztól első körben a génjeid különböztetnek meg. Persze nem csak ez, hanem Pl. az is, ami a fejedben van. Az viszont Pl. az afrikai kecskepásztortól is megkülönböztet.

illaim 2020.02.02. 17:26:52

A fidess SA csürhéjét nem érdekli mit mondott Niedermüller! Nem érdekli, mert gyűlölködni akar!
Farizeus módon, a kereszténységre hivatkozva! Szerintem meg sötét lumpenproletárok, nulla személyes siker nélküli flusztrált senkik! LOL

Muhammad Balfas 2020.02.02. 17:47:05

A korunkban viruló fanatikus iszlám nemcsak a kereszténység, hanem a többi vallás legnagyobb ellensége is :

zsido.com/gettokba-zarja-magat-franciaorszagi-zsidosag/

"A zsidók elleni erőszakos támadásokat túlnyomórészt muzulmán szélsőségesek követik el. A „belső alija”, tehát a zsidók biztonságosabb negyedekbe költözése csaknem 60 ezer embert érint a nagyjából félmilliós franciaországi zsidóságon belül. Ezzel párhuzamosan teljes negyedekből tűnnek el a zsidók, ilyen La Courneuve is, ahol 25 éve még 4 ezer zsidó lakott. Ma ott tart a helyzet, hogy a megmaradt ortodox rabbinak komoly erőfeszítésébe kerül 10 férfi összegyűjtése az imához. Saint-Denis-ben is több ezer zsidó élt korábban. Most nagyjából 100 család tart ki, a zsinagógájuk ellen folyamatosan követnek el támadásokat."

---

bölcsbagoly 2020.02.02. 17:54:58

@illaim: S te infantilis idióta ballibsiként mit akarsz?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.02. 17:56:12

A sok fideszgeci hogy vergődik.
Amúgy én is benne vagyok ebben a halmazban.
Most mit csináljak?
Hisztizzek?

illaim 2020.02.02. 18:06:00

@bölcsbagoly: Azt, hogy én mit akarok, ahhoz neked semmi közöd! Amit viszont szeretnék, hogy te is gondolkodó értelmes emberré váljál! LOL

bumposs213 2020.02.02. 18:11:04

.... .... pénzt kaphatott a troll gyár , mind itt nyüzsög . Egyébként jellemző , hogy kivétel nélkül mind szövegértéssel küzd .

rasztaszív 2020.02.02. 18:12:50

született már pár jobbos komment a témában mindenfele,de én még nem találkoztam olyannal,amelyik a kijelentéssel magával az ő valós jelentése alapján vitatkozni próbált volna...

rasztaszív 2020.02.02. 18:14:45

@bölcsbagoly: "Most képzeljük el, hogy a keresztényt behelyettesítjük"

úgy nem lenne igaz.így meg az.

bölcsbagoly 2020.02.02. 18:19:26

@rasztaszív: persze, persze... úgy nem....

bölcsbagoly 2020.02.02. 18:20:27

@rasztaszív: ki tehet a gyenge szövegértésedről:

Andy73 2020.02.02. 18:21:52

"Én is fehér, keresztény és heteroszexuális vagyok."

Ha ez igaz, akkor N.P-nek te is egy rémisző képződmény vagy. Ettől persze még jogadban áll védeni őt, ha mazochista vagy. Csakhogy nyilvánvaló, hogy hazudsz te is, akár a pártotok szüntelenül, ahogy azt a pártelnökötök is elismerte anno - zárt körben.

"Így hát törlöm és nem írom le jó szívvel, hogy fehér, keresztyén és heteroszexuális vagyok, mert nincs semmi jelentősége."

Nem is ezt írtad ez elején, ez mutatja, hogy fogalmad sincs azokról a vallási kérdésekről amiről írtál össze vissza, csak hazudsz te is egyfolytában.

Ha esetleg nem érted: először döntsd el, hogy keresztény vagy keresztyén akarsz lenni - vagy nem akarsz, hanem csak gyalázod mindkét felekezetet.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.02. 18:33:35

@rasztaszív: Már mivel? Hogy a keresztény, hetero férfi egy rettenetes képződmény?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.02. 18:34:59

@Muhammad Balfas: Amit nem fejeztek be Hitler nácijai, azt befejezik a liberálnácik..

rasztaszív 2020.02.02. 18:37:08

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: a kijelentéssel.összefoglalom számodra:ha kirekesztjük a kirekesztendőket,maradnak a kirekesztők,akik ezzel magukat azonosítják.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.02. 18:46:30

@rasztaszív: született már pár jobbos komment a témában mindenfele,de én még nem találkoztam olyannal,amelyik a kijelentéssel magával az ő valós jelentése alapján vitatkozni próbált volna...

Akkor majd én! Menj a kurva anyádba Niedermüllerrel együtt!

Volocsájev nem eshet el 2020.02.02. 19:00:55

Kiment az ukáz, hogy Nidermüller túl finom volt, rá kell tenni még néhány lapáttal? Olvasom sorra a blogokat, egyik vadabb mint a másik. Nidermütyi szavai termékeny talajra hullottak, a támogatói pontosan értik miről beszél

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:03:55

@Muhammad Balfas: a kereszténység is ellensége minden vallásnak. még magának is. minden valamirevaló vallás ellensége minden vallásnak. mind hülyeség. Magyarországon a keresztények azok, akik hülyék, és elég erősek ahhoz, hogy szétbasszák az országot, őket kell kritizálni. ennyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:05:25

@midnight coder: "Pl. az is, ami a fejedben van. Az viszont Pl. az afrikai kecskepásztortól is megkülönböztet. "

igazolás arra van, hogy a keresztények hülyék, tehát Niedermüllernek igaza volt.

hu.wikipedia.org/wiki/Statisztik%C3%A1k_az_ateizmusr%C3%B3l_%C3%A9s_vall%C3%A1sr%C3%B3l

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:06:22

@bölcsbagoly: amíg Erzsébetvárosból nem toloncolják ki a keresztényeket, addig Orbán ezerszer durvább, te kis idióta náci! addig kussolsz!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.02. 19:07:01

@Volocsájev nem eshet el: Nidermütyi szavai termékeny talajra hullottak, a támogatói pontosan értik miről beszél.........................

Nem meglepő, csodálom, hogy néhány jobboldali csak most kezd ébredezni! Egy ismerősöm szavai szerint, ezek nem nyugszanak, ha nem kezdik el irtani őket ötvenévenként!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:07:37

@Alick: nem, a keresztények tényleg rémisztő képződmények. nincs ebben semmi fasizmus. vannak rémisztően hülye ideológiák. a nácik is azok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:08:25

@DFK: én nem vagyok keresztény. a keresztények tényleg rémisztő képződmények. ennyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:09:24

@midnight coder: a magyarok állítólagos ősei kurvára keveset tettek a civilizáció megteremtésében, te idióta fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:11:10

@midnight coder: "És mellesleg megteremtették azt a civilizációt amiben élünk."

ha megnézzük, hogy mit adott a civilizációnak Magyarország, és összehasonlítjuk, hogy mennyit adott mondjuk Kína, India, Arábia, Perzsia, Egyiptom, stb, akkor Magyarország nagyon hátul van.

ti nácik meg a listából felsoroltak jelentős részét gyűlölitek, mert primitív, sötét selejtek vagytok.

Muhammad Balfas 2020.02.02. 19:11:22

@math0: A zsido.com fentebb linkelt cikke nem erről tanúskodik..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:12:06

@MAXVAL bircaman közíró: te nem vagy normális, magad vallottad be, hogy abnormális, elmebeteg selejt vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:14:50

@Muhammad Balfas: a kereszténység is ellensége minden vallásnak. még magának is. minden valamirevaló vallás ellensége minden vallásnak. mind hülyeség. Magyarországon a keresztények azok, akik hülyék, és elég erősek ahhoz, hogy szétbasszák az országot, őket kell kritizálni. ennyi.

egy cikket akarsz az egész, sötét, keresztény történelemmel szembe tenni, te szerencsétlen?!

Ekrü 2020.02.02. 19:51:32

Úgy látom megrémítette az ellenzéki pártokat az a tény ,hogy Bayer Zsolt szavára két napos szervezés után több ember ment tüntetni,mint amennyi volt az összlétszám a tavalyi egész évi ellenzéki tüntetésen.Ezért aztán kiadták az Index blogíróinak,hogy cikkek tömkelegét kéne lehozni,hogy elvegyék az emberek kedvét a tüntetéstől.Mert ugye mégiscsak ciki,hogy a kormány MELLETT többen tüntetnek mint ELLENE. :)))))

Muhammad Balfas 2020.02.02. 19:55:24

@math0: A megmaradt nyugat-európai zsidóságot a behurcolt fanatikus iszlám veszélyezteti , nem a kereszténység. A zsido.com belinkelt cikke is erről szól..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:58:44

@Muhammad Balfas: a faszt. az európai, fehér, keresztény férfiak öltek meg 6 millió zsidót, ne gyere már nekem ilyen faszságokkal!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 19:59:46

@Ekrü: a rabszolgatörvényes tüntetésekhez képest alig voltak, ne kamuzz, idióta náci!

Ekrü 2020.02.02. 20:01:05

@math0: Hát én nem úgy láttam...:)))

Ekrü 2020.02.02. 20:07:42

@math0:
"ne kamuzz, idióta náci! "-Engem aztán nácizz nyugodtan,nem fogok megijedni tőle,inkább csak szórakoztat.Tudod az egyik nagyapám teljes családját Auschwitz-ben irtották ki.( A másik a németek mellett harcolt az orosz fronton.)De ha a Niedermüller-félék a nem nácik,akkor én inkább a náci jelzőt választom...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 20:10:37

@Ekrü: a tüntetés egy nevesincs téren volt, alig fér el ott pár száz ember, te szellemi toprongy!

a legutóbbi befosásotok, ti náci selejtek:

hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2018/12/DBZOL20181213003-1024x681.jpg

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 20:11:50

@Ekrü: rendben, büdös náci! a nácinak levés nem genetikus, a nagyapáidat feldughatod magadnak!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 20:13:57

@Ekrü: értem, hogy selejt vagy, és a látásod se jó, Alzheimered is van, itt van egy kép a rabszolgatörvény ellenes tüntetésről:

infostart.hu/images/site/articles/inline/2018/12/1544985444-68Aj2rMIF_md.jpg

Ekrü 2020.02.02. 20:14:45

@math0: Oh,látom kissé felhúztad magad...:))) Abban meg,hogy a nácinak levés nem genetikus,igazad van ,ez látszik Niedermüller nyilatkozatából is...

Ekrü 2020.02.02. 20:17:28

@math0: Ez biztos nem onnan van,hisz itt csupa idős ember van és mint tudjuk az ellenzéki tüntetéseken csakis kizárólag fiatalok vannak,de itt nem látok egyet sem....:))))))))))))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 20:21:07

@Ekrü: értem, hogy apád Auschwitzban felcsinálta anyádat, de mi következik ebből?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 20:21:38

@Ekrü: már mondtad, hogy rossz a látásod, nem kell ismételgetned.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 20:23:07

@Ekrü: a terminológiában már megegyeztünk, te ajánlottad fel. Niedermüller nem náci, te az vagy. magad mondtad.

Ekrü 2020.02.02. 20:24:29

@math0: Ne légy már ennyire frusztrált...így már csak untatsz...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 20:24:51

@Ekrü: a terminológiában már megegyeztünk, te ajánlottad fel. Niedermüller nem náci, te az vagy. magad választottad. most már ne hisztizz!

Ekrü 2020.02.02. 20:27:38

@math0: Mint írtam nem érdekel ha nácizol.Igazából csak szórakoztat,hogy mennyire kiszámíthatóak vagytok.Ha elfogynak az érveitek,jön a nácizás,mert azt hiszitek ettől megijedünk majd.Pedig ha túl sokat mondjátok az bizony előbb-utóbb hatástalan lesz...

nemecsekerno_007 2020.02.02. 20:33:38

Hát gyerekek, se lenyelni, se kiköpni nem tudjátok a történetet. Még jó sokáig :))))

Ennél még Gréczy gyíkverése is egyszerűbben megoldódott.

Milyen vicces is az élet :)))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 20:38:39

@Ekrü: a helyzet pont fordítva van. te vagy kiszámítható, ha elfogynak az érveid, akkor hisztizni kezdesz. egész pontosan 2020.02.02. 20:07:42-ban csináltad ezt. érvekre hisztivel válaszoltál, és nem az érvekre.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 20:48:07

@Ekrü: a helyzet pont fordítva van. te vagy kiszámítható, ha elfogynak az érveid, akkor hisztizni kezdesz. egész pontosan 2020.02.02. 20:07:42-ban csináltad ezt. érvekre hisztivel válaszoltál, és nem az érvekre.

tudod, kis náci pszichopata, te mást se csinálsz, csak hazudozol. a tüntetésről hazudtál, képekkel húztam rád a vizes lepedőt. meg ugye azzal az érvvel, hogy a ti tüntetésetek egy olyan kis téren volt, amely 20x30 méter, ami hangyafasza. de azért behazudod, hogy nagyobb tömeg volt, mint az ellenzéknél a Kossuth téren.

ja és azt is behazudod, hogy mit írtál kommentben ebben a blogban, amit bárki utánanézhet, hogy hazugság.

pszichopata vagy és náci

Ekrü 2020.02.02. 20:53:50

@math0: "pszichopata vagy és náci "-Hát akkor maradjunk is ennyiben,mert bármennyire is szeretném folytatni ezt az épületes vitát amit itt előadsz,sajnos egyéb irányú elfoglaltságaim elszólítanak.Jegyezd meg hol tartasz épp (nem lesz nehéz) ,azt holnap innen folytathatod...Üdv!Egy pszichopata náci :)))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 21:05:20

@Ekrü: no, elmenekült a pszichopata náci.

a helyzet pont fordítva van. te vagy kiszámítható, ha elfogynak az érveid, akkor hisztizni kezdesz. egész pontosan 2020.02.02. 20:07:42-ban csináltad ezt. érvekre hisztivel válaszoltál, és nem az érvekre.

tudod, kis náci pszichopata, te mást se csinálsz, csak hazudozol. a tüntetésről hazudtál, képekkel húztam rád a vizes lepedőt. meg ugye azzal az érvvel, hogy a ti tüntetésetek egy olyan kis téren volt, amely 20x30 méter, ami hangyafasza. de azért behazudod, hogy nagyobb tömeg volt, mint az ellenzéknél a Kossuth téren.

ja és azt is behazudod, hogy mit írtál kommentben ebben a blogban, amit bárki utánanézhet, hogy hazugság.

pszichopata vagy és náci

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 21:07:36

@Ekrü: és a vitát te azzal az épületes hazugsággal kezdted, hogy most Niedermüller ellen többen tüntettek, mint az ellenzék tüntetésein. arra már nem tudtál mit vakogni, hogy egy 20x30 méteres térre hogy fért el több ember, mint egy nagy tüntetésen a Kossuth térre. és mivel erre nem tudtál felelni, ezért inkább hisztiztél, hogy te nem vagy náci, aztán elmenekültél. ennyire futja a náci selejttől.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.02. 21:13:48

@Muhammad Balfas: Nemrég még fehér keresztények mintegy 30 ezer ártatlan muszlimot nyírtak ki Európában.

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

a kereszténység a legnagyobb népirtó vallás. úgyhogy ne hisztizz, náci köcsög!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.02.02. 22:15:56

Szerintem ezt a blogposztot egy 8 éves gyerek írta. De azon a szinten elég jó, szóval lesz ebből valami, a jelek alapján úgy 30 év múlva, csak addig még sok könyvet kell elolvasni és sok dokumentumfilmet kell megnézni a témában.

Tisztességes Természettudomány 2020.02.02. 22:42:47

Igenis van jelentősége annak, ha fehér és keresztény vagy. Sőt heteroszexuális.
Évszázadokon át ez jelentette ez európai kultúrkör virágzásának alapjait.
Most is csak azok számára veszti el ez a jelentőségét, akik temetni akarják a régi Európát.

A farizeus ismert tulajdonsága pedig a képmutatás. A cikk szerzőjében is bujkál egy kicsi belőle, amikor nem a fő problémával, az ateista alapú liberalizmussal és annak pusztításával foglalkozik, hanem egyes keresztényeket ütlegel, amiért ők nem elég türelmesek...

Erre hadd reagáljak egy bibliai idézettel én is:

Máté 24,42-24,51
Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.
Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön.
Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.
Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?
Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.
Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt.
Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt;
És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene:
Megjő annak a szolgának az ura, amely napon nem várja és amely órában nem gondolja,
És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Muhammad Balfas 2020.02.03. 11:56:21

@math0: Ettől még a megmaradt nyugat-európai zsidóságra a liberálnácik által behurcolt fanatikus iszlám jelenti a legnagyobb veszélyt, ahogy arról a zsido.com cikke is szól..Ezen a tényen nem változtat terelési kísérleted..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.03. 17:56:29

@Muhammad Balfas: Európában a keresztények jelentik a legnagyobb veszélyt. Tehát, ha ki akarsz valakiket irtani vagy toloncolni, akkor a keresztényekkel kell kezdeni, te elmebeteg, náci selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.03. 17:57:24

@Muhammad Balfas: Hazudsz, a megmaradt nyugat-európai zsidóságra a nácik jelenti a legnagyobb veszélyt, ahogy a történelem mutatja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.03. 17:59:05

@Tisztességes Természettudomány: és miért kell azt úgy felfújni, hogy a kereszténység egy múló epizód volt Európa történelmében.?!
süti beállítások módosítása