Az eltévedt demokrata

AlexNet


177. Érvénytelen népszavazás

Az ég kék, a fű zöld, az Orbán bukott

2016. október 03. 08:00 - Alex_W

A tegnapi estén az ellenzék hozta a kötelezőt, még ha kicsit nyögvenyelősen és izzadtság szagúan is - kivéve a Kutyáékat, ők nem izzadtak, gondolom azért, mert két farkuk van.

De végül letudták ezt a szavazást is, pedig hát ez a szavazás mindenkinek csak púp volt a hátán. Némi szerencsével az ellenzéknek sikerült - és ez a javukra írandó - hogy a kampány végére azért Orbánnak is ciki lett ez a szavazás.

Pedig erről maga Orbán is tehet. Feltette a tuti kérdést, de nem elégedett meg azzal, hogy a tuti kérdésen összezavarodott az ellenzék, hanem túlzott önbizalmának és mérhetetlen hatalomvágyának engedve eszetlenül emelte a tétet, de Andy Vajna a megmondhatója, hogy az ilyen játékosokon mindig csak a bank nyer. Most is, hisz az ellenzéknek a végére csak beütött egy tuti lap.

A tuti lap az MKKP, hisz a Kétfarkúak izzadságmenetesen és töredék pénzből olyan kampányt kanyarítottak, hogy öröm volt nézni. Nemigen láthattunk még a profi politikacsinálóktól sem ilyen jól megszervezett kampányt. Az első perctől kezdve volt válaszuk, ami önmagában telitalálat volt, amit értettek az emberek, amivel azonosulni tudtak az emberek és főleg amin mosolyogni tudtak az emberek.

 14361219_10154570753878293_4781605747921799795_o.jpg

 

Megemelem a kalapom a Magyar Kétfarkú Kutya Párt előtt.

Sőt üzeneteiket példának emelem a DK és az MSZP és a baloldal lassan csak összefogó társasága elé: íme a recept a fiatalokhoz, az emberekhez, a kiábrándultakhoz, a szegényekhez, a gazadagokhoz, a startupok vezetőihez, az értelmiséghez, a dolgozókhoz és a munkanélküliekhez, a borsodiakhoz és a nyugat magyarországiakhoz, a kivándoroltakhoz és a kivándorlást fontolgatókhoz, vagy az oly makacsságból itthon maradókhoz. Íme a recept, amivel legyőzhető a Fidesz és a Jobbik egyszerre. A recept, amivel talán egyedül Bödőcs Tiborék veszíthetnek.

Ám ezt ők bánnák a legkevésbé.

133 komment
süti beállítások módosítása