Az egyszerű ellenzéki szavazók körében még mindig népszerű a teljes, a nagybetűs összefogás, hogy egyszer mindenki, Karácsony Gergely, Molnár Gyula, Fodor Gábor, Kunhalmi Ágnes, Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett (egyesek szerint még Vona  Gábor is) egy színpadra áll és együtt vonulnak a Fidesz ellen, egy jelölt, egy lista alapon.

Vágyálom, amit maximum a számítógépek választási kalkulátorai tudnak díjazni.

Ha meg lenne a hajlandóság a feltétel nélküli összefogásra, ha meg lett volna a hajlandóság, hogy mindenki feltartott kezekkel és prekoncepciók nélkül egyszerre ül a tárgyalóasztalhoz, talán működött volna. De lássuk be, mi magyarok, nemzeti hagyományainkhoz híven inkább hiszünk a mexikói felállásban, hogy mindenkinek a fejéhez fogjunk fegyvert. Egyszerűen nem bízunk annyira a szövetségeseinkben, hogy hátat merjünk nekik fordítani.

A hétvégén sokan értetlenül álltak, hogy a szeptember óta létező DK-MoMa szövetség felbomlott. Ahogy e sorok írásakor Gyurcsány Ferenc is megerősítette, az oka az, hogy a Modern Magyarországért Mozgalom és Bokros Lajos nem ért el akkora támogatást, hogy a nevüket felvétele ne okozna komoly fejfájást a Demokratikus Koalíciónak. Mert ugyan a közvélemény kutatások szerint a gyurcsányisták önmagukban érnek 10-13%-ot, de ez épp csak a bejutási küszöb felett lenne egy két neves listával. Ráadásul ha a formálódó szövetséget nézzük, egy DK-Együtt-Moma listára már a 15%-os bejutási küszöb vonatkozna, ami -- tekintve, hogy a választásokon egy meg egy sosem kettő -- kockára tenné mindhárom párt bejutását a Parlamentbe.

Hozzáteszem, az MSZP pont ezt a hibát követte most el. Ha lehet hinni a pletykáknak és Fodor Gábornak, akkor már formálódik egy MSZP-Párbeszéd-Liberálisok lista, aminek még matematikailag sincs ki a 15%-a. Mondjuk a Liberálisoknak a MoMá-hoz hasonlóan még az 1% se. Vagyis a nagy összefogás kényszerben a Szocialista Párt jó eséllyel aláírta a halálos ítéletét. Mondhatni kész öngyilkosság. Innentől őket csak az mentheti meg, ha a DK-t vagy az LMP-t be tudják vonni, ami jelenleg esélytelennek tűnik.

Úgy hogy remélem csak félreértés az egész.

Vagyis jelenleg el lehet engedni a népszerű slágertémát, az összefogást, inkább izguljunk a minél teljesebb együttműködésért. Vagy mindenki a saját ízlése szerint.

A választási esélyekkel foglalkozó elektor.hu -n olvastam, hogy mekkora hiba a DK és az MSZP lassan körvonalazódó, várva-várt megállapodása a koordinált indulásról. Mindezt arra alapozza, hogy a két párt koordinált indulása minden körzetre kiterjed és kizárja az egymás ellen indulást még olyan körzetekben amik nyerhetetlenek az ellenzéknek.

Mintha már az is baj lenne, hogy körvonalazódik valami választási szövetség.

Először is nevezettek naivnak, de öt hónappal a választások előtt nem merném magabiztosan kijelenteni, hogy nyerhetetlen egy körzet, még akkor sem, ha négy évvel ezelőtt a Fidesz tényleg kétharmaddal nyerte meg. Ráadásul vagyok akkora demokrata, hogy azt mondjam: aki már a verseny előtt lemond a győzelemről, az nem is érdemli meg.

Másodszor ne nézzük a szavazót hülyének! Attól hogy az egyik lapon csak az egyik párt jelöltje szerepel név szerint, a másik lapon - a listáson - úgyis a szívének kedves logót fogja megkeresni, a szívének kedves politikai formációra fogja leadni a voksát. Csak azt veszíti el az egyéni jelöltet nem indító formáció, amit a vesztes egyéni jelölt után kap a lista, ám ezek a számok kompenzáltak: az egyik itt veszít a másik ott. 

Nem hiszem, hogy az elektor.hu által hiányolt 26 verseny töredékszavazatin múlna a DK, vagy épp az MSZP 5%-a. Nem is kell hinnem, elég a számokra pillantani. Az hogy egyes közvélemény kutatók ma már 10% körülire is betudják mérni a Demokratikus Koalíciót, azt is jelenti, hogy hacsak Gyurcsányék valami bődültess nagy hibát nem követnek el a kampányban, ha  tudják tartani a lendületüket, az bejutásukat semmi az ég egy adta világon nem fogja veszélyeztetni.

Ellenben huszonhat súrlódási ponttal kevesebb a kampányban amúgy is hiperérzékennyé váló testvérpárt felé.

Ugyanakkor vitathatatlan, hogy ez a megállapodás nem bővíthető a végtelenségig. A törpepártokon - LMP-től a Momentumig - elúszhat a kormányváltás nagyon halvány esélye. Ám addig, amíg ezen pártokban nem alakul ki az összefogás igénye, az a politikai józanság, ami nevet egyet azon, hogy egy 6%-os párt miniszterelnök jelölt asszonya mennyire komolyan veszi magát, addig kár a bővíthetőségen gondolkodni. Csak fölösleges vita gerjesztés beszólni egy még meg sem született megállapodásra. Hisz a szövetkezés nem baj!

Nem értem mit csodálkozik Botka azon, hogy ki akarják golyózni a miniszterelnök-jelöltségből - én csak azon csodálkozom, hogy miért vártak vele eddig? Mert ahhoz képest, hogy Szeged polgármesterének milyen jó ajánlólevelet adott a város; ahhoz képest, hogy mekkora önbizalommal, a győzelem tervével fogott az Orbán-kormány lebontásához, siralmas eredményeket ért el.

Botka párti voltam, nem tagadom, ám most úgy érzem magam, mint akit Isten megakart büntetni, ezért meghallgatta imáit.

Mert Botka 9 hónap alatt egy téglát sem bontott le az Orbán-rezsimből, ellenben sikereset szétvert minden kezdeményezést az ilyen-olyan összefogásra. Jobban szétverte a kormányváltók demokratikus gyülekezetét, mint az Orbán tehette volna, ha a lopott vagyona minden fillérét az ellenfelei lejáratására költötte volna; tálcán nyújtva Orbán Viktornak a következő kétharmadot. És az egész csak arra volt jó, hogy immár a szebb napokat látott vörösök sincsenek a kanyarban sem, és a Jobbiknak jelenleg ezerszer nagyobb esélye van arra, hogy a kormányt váltson, mint a demokratikus siserahadnak.

Ritka alkalom: egy színpadon, egyszerre minden ellenzéki pártvezető.
Csodálom hogy itt nem estek egymásnak, pedig a sajtóban sokszor kígyót-békát kiabálnak egymásra. Lehet, hogy itt rontottuk el: addig nem kellett volna leengedni őket a színpadról, amíg minden vitás kérdést nem tisztáznak, s nem írnak alá együttműködést - vagy legalábbis meg nem támadási szerződést!

A számok jól mutatják: a választók el akarják zavarni Orbánékat, ha lenne olyan demokratikus erő, mely képes erőt felmutatni. De az ellenzék egyenlőre a 2013/2014-es úton jár, miközben természetesen Botkától Karácsonyig mindenki mantrázza, hogy tanultak az előző választási kudarcból. S mantrázva megint kifutnak az időből.

Mondjuk ki: az ellenzék összességében balfaszkodik és töketlenkedik. Miért?

Tán mert is túl nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy előre meghatározzák a leendő miniszterelnök személyét. Egyedül a sokat szidott-utált DK mondta ki, hogy előbb választást kéne nyerni. Egyedül szerencsétlen Gyurcsány Ferencnek nincs miniszterelnök-jelölti címe - Botka, Karácsony, Szél Bernadett mind-mind magára aggatta a címet, gondolom időnként összejárnak és összemérik kié a nagyobb, a szebb. - Most komolyan, akármennyire is jól mutatna a kormányfő bársonyszékben, ki hiszi el, hogy a Párbeszéd (vagy bármelyik) olyan erős párt, hogy Karácsony Gergelyből (vagy akárkiből) miniszterelnök lehet? Ha nyerünk, a választás eredménye úgyis megmutatja milyen felállásban lehet majd kormányozni, majd akkor kiválasztjuk azt a személyt, aki a kormányt vezeti.

Miniszterelnök aspiránsok helyett felelős pártvezéreket szeretnék látni, ám az előbbiekkel ellentétben ilyenekből meglehetős hiány van. Mint ahogy hiány mutatkozik kompromisszumkészségből, államférfiból és bizalomból is. Mindegyikből kéne még egy kicsi.

Az is benne van, hogy a Demokratikus Koalíció az MSZP minden imája és reménye ellenére nem pusztul ki, Botka minden érve ellenére Gyurcsány az egyetlen olyan ellenzéki politikus, aki telt házas fórumot képes tartani akkor is, ha az utcára szorul ki, ergo csak tud valamit. Naivitás azt hinni, hogy egyetlen ember miatt nem szavaznának egy közös listára, ha lenne. Például ma már nekem egyáltalán nem tetszik a Botka László, akkor én se szavazzak a Nagy Közös Listára, mert bár rajta van hat név is, akinek bírom a buráját, de ez a Botka gyerek - vagy akkor se Botka, se Gyurcsány, se Karácsony, se Széll, senki a húzó nevek közül ne szerepeljen azon a listán, nyerjenek egyéniben. Ha már itt tartunk, akkor rövidre zárnám a lista vitát: javaslom minden párt írja fel a javaslatait egy papírcetlire, mondjuk mindenki maximum hatvanat (mondjuk ez néhányuknál a teljes párttagságot jelenti!) és utána közjegyző jelenlétében sorsoljuk ki sorrendben a listát alkotó hatvan embert. 

Utána végre elkezdhetnénk kampányolni, elkezdhetnénk Orbánra olvasni a bűneit? Elkezdhetnénk dolgozni végre azon, hogy a szarból visszahozzuk ezt a kampányt? Elkezdhetnénk végre valami kis esélyt megmenteni a kormányváltásból, mielőtt végleg szertefoszlik?

S arról sem felejtkezzünk el, hogy Botka kezd Orbánhoz hasonlítani, hidak építése helyett árkokat ásni. Nem múlik el úgy hét, hogy ne sértené meg az ellenzék egy részét vagy egészét. Ám ami a sértegetésnél is rosszabb: ellenzéki ügyekben mindig olyan kemény, kompromisszum képtelen módon fogalmaz, készít javaslatokat, mintha ő találta volna ki a Golf-áramlatot. Kösz, már van egy regnáló istenkomplexusosunk, több nem kell.

Ha Botka keménykedni akar, akkor lenne kivel. Érdekes módon - ellenben az ellenzéki ügyekben történő megszólalásaival - választási lelkesítő beszédeiben mégis olyan visszafogott, puha, már-már megbocsátó a regnáló hatalommal szemben. Hibákról beszél bűnök helyett; megbocsátóan szól Orbánról ítélet helyett; korrekcióról, javításról újjáépítés helyett. Pedig a valóság az, hogy a rendszernek nem hibái vannak, hanem bűnei; Orbánt tavasszal el kell ítélni; a rendszert javítani nem lehet, hanem újjá kell építeni.

Az ellenzéki oldalon belül láthatóan működik a parlamentáris demokrácia, legalábbis az ellenzéki pártok jelentős része azzal van elfoglalva, hogy leváltsák egymást. Közben láthatóan senki sem törődik azzal, hogy a kárpátok plüss géniusza, a tacskó-Horthy (copyright: Bödőcs) az ellenzék nagy erőlködése eredménye képen nem csak újra kormányt alakíthat, de kétharmadot szerezhet....

Megjegyzés: akinek nem inge, miért hordja?!

Őszinte vallomással kezdem: egyre kevésbé tudok, egyre kevésbé akarok hinni egy nagy közös ellenzéki összefogásban. Ezen szombati Gyurcsány Ferenc beszéde sem változtatott. Bár volt a beszédnek néhány olyan pontja, ami határozott előre lépés az ellenzék 2018-as kampánya szempontjából.

Először is létrejött egy Gyurcsány-Bokros megállapodás a Demokratikus Koalíció és a Modern Magyarországért Mozgalom közt. Ezt az tette ehetővé, hogy a DK bár balközép pártnak definiálja magát, mégis sokszínűsége, elfogadó jellege miatt határozottan képes uralni a választások szempontjából kulcsfontosságú középső, centrista szektort, így hidat tud képezni a demokratikus jobboldal felé, ahova MoMa, ezen kívül az LMP és minden jel szerint a Momentum is tartozik.

Ez lehet, hogy egyeseknek baloldalon ijesztő, de az az igazság, hogy aki meg akarja állítani az ország darabokra esését, annak ilyennek kell lennie: nem kell szégyellnie, ha a demokrácia helyreállítása érdekében más demokratikus pártokkal össze mer fogni. Aki ezt nem tudja belátni a baloldalon, az nem a rendszerrel elégedetlen, csak másik kedves vezetőt szeretne.

Ráadásul két komoly, tiszteletben álló, s a múltban már bizonyított figura szövetkezett: Bokros és Gyurcsány - bár közösen sosem kormányoztak, a maguk idejében becsülettel kiálltak az ország érdeke mellett és ha kellett, akkor népszerűtlen intézkedéseket hoztak meg, sokszor akkor is, ha tudták hogy a saját bukásukhoz vezet. A történelem mégis őket igazolta. A Bokros-csomag számos eleme a mai napig hatályos, A Fidesz sem 1998-as sem a 2010-es győzelme után nem nyúlt hozzá. Gyurcsány  esetén a kép nem ilyen tiszta, de tény, hogy a DK - bár az MSZP-sek sokszor remélték - még mindig nem csuklott össze, még mindig él, fejlődik, működik - s ez pont az MSZP-ről nem igazán mondható már el.

Ráadásul, ha a pletykák igazak, a Bokros Lajos és Gyurcsány Ferenc kézfogása minden naracsvérű fideszesnél inkontinencia problémákat okozott.

A másik pont, amikor felcsillant a szemem, az Ferenc keresztyén politikai hitvallása volt.

Mikor a magyarországi keresztyén egyházak elfelejtkezvén fő feladatukról, a bűnbocsánat és az isteni szeretet, az első szeretet hirdetéséről, s inkább lesznek az állampárt egy templomos frakciója, mintsem Krisztus igaz képviselői a földön, pont akkor a legváratlanabb helyről kapjuk a legőszintébb hitvallást, Gyurcsány Ferencét.

Ferenc hisz a keresztyén értékekben, hisz abban, hogy a keresztyénség tartotta meg és formálta az ezeréves történelmünket. Hisz az igaz keresztyén értékekben, ha úgy tetszik, hisz az igazi keresztyén Európában. Hisz abban, hogy az államnak nem kell megvédeni a keresztyénséget, hisz megvédi az önmagát. Hisz abban, hogy az állam akkor igazságos, ha vallási, felekezeti megkülönböztetés nélkül végzi a feladatát. Meg van az a keresztyéni alázata, hogy egyedül Istent tartja tökéletesnek és nem hiszi, hogy ő jobban tudja.  

Lehet hogy politikai számításból ad segédkezet azoknak a hívőknek, akiknek elege van az átpolitizált egyházi élettől, lehet hogy politikai számításból erősíti meg azokat a keresztényeket, akiknek elege van püspökeik ostobaságából, krisztus- és bibliatagadó megnyilatkozásaiból, de akkor ez jó matematika. Ám nem hiszem, hogy valaki számításból képes lenne kép mutatás nélkül tenni bizonyságot, anélkül hogy előtérbe nyomná magát és egyes szám első személyben fényezné magát. Mert ő a a keresztyén hit értékeiről beszélt, arról ami igazán bibliai: a keresztyén gyökerek, a keresztyén értékek megbékélésre, és segítségnyújtásra, békés munkára és összefogásra köteleznek minket.

Ezektől még nem fog nem fog Orbán veszteni, nem fog Gyurcsány nyerni, de talán egy lépéssel közelebb vagyunk hozzá, s ez megnyugvással töltötte meg eltévedt demokrata lelkemet.

A többi csak fecsegés.

Megmondom őszintén nem voltam hajlandó este a körmömet rágni: megnéztem egy nagyon jó vígjátékot a Centrál színházban. Választás előtt annyi feltételes, sőt egymással ellentétes információ látott világot, hogy elemző legyen a talpán, aki rendet mer tenni ebben az őskáoszban, mely mértékre jellemző, hogy még azt sem tudták megítélni a szakértők pontosan, hogy a Bajnai-féle vitát ki nyerte.

Estére még cifrább lett a helyzet, amikor a Mandiner szivárogtatni kezdte a híreket - melyek később meglepően pontosak lettek: az MSZP veszített.

Nem kicsit, nem nagyon: ez bizony megsemmisítő vereség. Minden MSZP székházat el lehet adni, a maradékot lerombolni és behinteni sóval. Igazából a mai MSZP-ért nem kár.

Most belekezdhetnék egy nekrológba, de nem teszem. Egy kicsit még korai temetni - bár nem ártana. Mesterházy Attila biztosan megpróbál még keresztbe tenni a változásnak, pedig az egész baloldalnak és főleg a pártjának tenne nagy szolgálatot azzal, ha végleg elköszönne. Ma már számai vannak arról, mennyire nincs semmi keresnivalója a politikában.

Az is igaz, hogy az MSZP válságát könnyű lenne egy bukott pártelnök nyakába varrni, de nem lenne igazságos. Az MSZP-nek ugyanis nem Mesterházy Attila a legnagyobb problémája. Az MSZP mindig is azzal küzdött, ami előbb vagy utóbb a FIDESZ-t is utoléri: mivel nem volt utód nemzedék kinevelve, a párt sosem tudott ritmust váltani. Pontosabban egyetlen egyszer sikerült neki: az azóta - lehet pont ezért - kiutált Gyurcsány Ferenccel. Azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki órási munkát fektetett a Demokratikus Koalícióba, s a nagy rohanásban is mindig figyelt arra, hogy a saját nevével segítsen a fiataloknak és ismertté tegye nem csak a pártját, de annak képviselőit is. Ma egyedül Gyurcsány dolgozik aktívan azon, hogy ne csak most, de húsz év múlva is legyen pártja, egy fiatal, rugalmas, ritmusváltásra kész DK.

Az MSZP válsága - mely tegnap óta már számszerűen sem a baloldal válsága - ugyanis nem más, mint egy generációs, egy megújulási válság. Csak hogy a régi, a kiégett garnitúra ezt nem ismerte fel és pont azokat ijesztette el a párttól, akik a pártért dolgoztak volna. Ennek köszönhetjük ma az Együtt-PM formációját és a DK-t.

Bajnai is bizonyította, hogy ma Magyarországon nem csak a szenvedélyes Gyurcsányista beszédeknek, de a megfontoltabb, kicsit talán elitista, de határozott bal-liberális Együtt-PM-nek is van keresnivalója, talán több is mint amennyi elsőre látszik, hisz Bajnaiék pártja az elmúlt egy évben hibát-hibára halmozott, az elrontott választási szövetségek és elrontott kampányok mellett ért el egy nagyon szép, 7-8 %-közötti eredményt. Fáj belegondolni, hogy a hibák nélkül hol tartana az Együtt-PM korszakváltása.

Az EP választás után egyetlen kérdés maradt nyitott: a jövő. Az, hogy a baloldal vezetésében mennyire tud együttműködni a DK és az Együtt, valamint az, hogy helyi szinten mennyire szeretne keresztbe tenni nekik a haláltusáját vívó MSZP.

Kérdés, hogy Gyurcsány meddig bírja megtartani a lendületét, és kérés mennyi időbe kerül Bajnaiéknak a nagy "újratervezés", egyáltalán újra kell-e tervezni mindent, vagy csak elég elkerülni a múlt hibáit?

Egy valami viszont biztos: a baloldali politika életképes, sőt nagyon is van bázisa ma Magyarországon. Ez nem a baloldal válsága, mindössze szót kér a következő generáció.

Az "elmúlt-nyolc-évezés" ősi Fideszes hagyomány. Olyan reflex, mint kutyánál a nyáladzás: roppant gusztusos. Fröcsögve dobják oda mindig mindenkinek, ha olyan kérdéssel találkoznak, melyre nincs válaszuk, mely őket nem érdekli. A munkanélküliség, a devizahitelesek, a közbiztonság, az oktatás, és az egészségügy, vagy épp a nyugdíjrendszer: minden problémára egy magyarázat van: az "elmúlt-nyolc-év".

A kampányban is szerepet kap, Fideszes aktivisták mai napig nem felejtettek el "elmúlt-nyolc-évezni". Pedig nincs igazuk. Ez a baloldal már nem az a baloldal, amely 2010-ben csúfondárosan kikapott. Ez a baloldal már nem az a kormányképtelen, ötlettelen, megbénult kacsa, amely 4 évvel ezelőtt volt.

A baloldal megújult. A létrejövő új pártok sok új arcot, új embereket hoztak a felszínre. Elég ha csak a jelöltek listáját végignézzük, az ellenzékben a húzónevek, a régi nagyok mellett rengeteg új név van. Új belépők a politika színpadára.

Ezek az emberek motiváltak: őket már Orbán Viktor teremtette, ők Orbán Viktor miatt és ellenében álltak politikusnak. Ezek az emberek Viktornak ismeretlenek, de az embereknek nem. Ezek az emberek őszinték kemények és kitartóak, ezek harcosok. Ezekre az emberekre nem számított Orbán, hisz a totális viktorizmusában fel sem merülhet az, hogy az emberek ellene forduljanak.

Ezekkel az emberekkel nem lehet "elmúlt-nyolc-évezni", semmi közük sincsen hozzá. Ezek az emberek más politikát folytatnak, még őszinték, támadhatatlanok. A FIDESZ kampánygépezet nem tud velük mit kezdeni, sőt ezektől az emberektől félnek. Félnek, mert ezek az emberek okosa, ezek a jelöltek kitartóak, ezek a jelöltek edzettek. Ők azok, akik az utolsó pillanatig harcolni fognak, mert hisznek egy demokratikus, modern Magyarországban, hisznek abban, hogy a politikusoknak a problémákat kell kezelni és végül hisznek abban, amiben Orbán már rég nem: hisznek a saját választóikban.

Az elmúlt nyolc év végleg kimúlt, csak a Fidesz sírja vissza. A nyolcból négy úgyis az övék.