Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke, és de jure doktor az évi egyetlen sajtótájékoztatóján egyszerűen csak "mindenfajta munkavégzés nélkülinek" nevezte a azt, hogy a Gyöngyöspatai romák 100 millió forintot kapnak a kárpótlásul az iskolai szegregációért.

Bár tény, hogy első blikkre talán még igaza is van, hisz a százmilliót nem a munkájuk elismeréseképpen kapták. A pénz inkább nekünk szánt büntetés, annak kompenzálása, hogy ok nélkül elvettük bizonyos gyerekek jövőjét. Az hogy ezen a pénzen a szüleik hallgatását, vagy egy jobb oktatási rendszert vásároltunk meg... a jövő zenéje.

Nem vitatom, hogy nagy a felelőssége a Roma Közösségnek, hogy a kártérítési összeggel - ha egyáltalán a gyerekek jövőjére lehet kártérítést fizettetni: ez is abszurd - mihez kezd. Ha csak felélik a családok, akkor tényleg igaza lesz a Miniszterelnöknek, és csak munka nélkül kapott pénz - sőt rosszabb: gyakorlatilag saját gyermekeik jövőjét adták el, élték fel. De ha a családok ebből a pénzből a gyerekeknek biztosítanak jobb jövőt, akár ösztöndíj alapként kezelve a pénzt, akár más módon, akkor minden egyes forintot megérdemelnek.

Épp azért, amíg nem tudjuk mi lesz a gyöngyöspatai szegregációs kártérítés sorsa, a pódiumról ilyet, emberként, pláne jogászként, sőt miniszterelnökként kijelenteni: káros, felesleges sárdobálás, a magyar társadalom már így is darabokra vágott testén egy újabb mély vágás. Ráadásul most a ténybeli súlya pont akkora, mintha én mondanám, hogy a Magyar Kormány tagjainak a tiszteletdíja munka nélkül keresett pénz.

Amúgy tény, hogy sokkal igazságosabb lett volna az, hogyha a kompenzáció az lett volna - mint a végrehajtó hatalom feje, és mint mindenért is felelős ember - Orbán Viktor személyes költségén kerüljenek megszüntetésre a szegregációs körülmények, és kapjanak esélyt a gyerekek a tanulásra, egy jobb életre. Persze ezt már nem mondta ki a miniszterelnök, pedig így lenne fair a megkezdett gondolat.

De a miniszterelnöknek fontosabb volt új ellenségképet kreálni, mint az országot szolgálni.

A Sargentini jelentést ünnepelni jó, de ez nem győzelem, főleg nem az ellenzék győzelme. A Jelentés annyi amennyi: hivatalos dokumentum arról, hogy az Európai Parlament, az európai emberek nép képviseleti szerve szerint Orbán Viktor sikeresen bontotta le a jogállamot, sikeresen építette ki az illiberális demokráciát, ami viszont pont annyira demokratikus, mint amennyire a az NDK volt.

Meg kell jegyeznünk, hogy a jelentés elfogadása sokkalta inkább néppárti tűzoltás, mert egyre több képviselő szembesült azzal, hogy a hazai választó számon kérik, hogy meddig tűrik, hogy a magyar miniszterelnök segget csináljon a szájukból. Hogy az utóbbi időben a jobb oldali keresztyéndemokrata - nemzeti konzervatív pártok mind várakozáson alul szerepelnek Orbánnak (illetve annak, ahogy a magyar miniszterelnököt kezelik) is jelentős szerepe van. Emiatt a számonkérés miatt volt az, hogy olyanok,, akik korábban Orbán-barátoknak mutatták magukat, most mégis megszavazták, vagy a jelentés megszavazására szólítottak fel, mint Sebastian Kurz osztrák kancellár.

S épp ezért reménykedek abban, hogy az Európai Néppárt végre kizárja a Fideszt tagjai közül.

A Sargentini-jelentés ugyanakkor nem jelenti Orbán végét, legalábbis látványos bukását semmikép. Az a bizonyos hetes cikkely egy ponttal tovább lépett, most már a Tanácsnak foglalkoznia kell a magyar jogállamiság helyzetével. Ez Orbán szemszögéből egyetlen dolgot jelent: mindig jóban kell lennie azzal, aki az adott fél évben a Tanács elnöke. Ezt azt jelenti, hogy januárig pont Kurz és az osztrák EP választási kampány startja fogja eldönteni, hogy Orbánnak még idén, vagy csak a választások  után kell megjelennie a Tanács előtt.

Mondjuk érdekes helyzetben lesz, mert Ausztriát majd Románia fogja váltani és lássuk be Tusnádfürdő minden évben felbőszíti a román kormányt. Lehet, hogy ők - EP kampány ide - EP kampány oda -, most puszta revans-vágyból is megmorzsolgatják a kárpáti géniusz tökeit.

Románia után a liberális Finnek jönnek majd azok a Horvátok, akik vérig vannak sértve Hernádi ki nem adatása, de főleg az INA miatt. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Tanács elfogja kapni még párszor Viktort.

És még egy: most ugyan a lengyelek (és csehek) fogadkoznak, hogy blokkolnak mindent, ami Orbán ellen készülne a Tanácsban, de lássuk be, ha választaniuk kellene Németország és Magyarország között, akkor mégis csak az előbbi a fontosabb szövetséges. Ez inkább csak tesztje annak, hogy van-e az ügyben valamennyi zsarolási potenciál. Amikor szavazni kell, cseppet sem fognak számítani a mostani nyilatkozatok, csak az számít, hogy kivel járnak jobban: Orbán szégyenpadjával, vagy Németországgal és Franciaországgal ápolt jó viszonnyal.

S kis hazánkban fog-e változni valami? - Nincs sok esély rá, de van egy halvány reménysugár.

Az ellenzék természetesen euforikusan győzelemmé fújta fel a jelentés elfogadását, pedig ez még messze van attól. Az EP nem szólítja fel Orbánt lemondásra, nem teheti meg és nem is akarja - ezt nekünk kell megtenni. Mindenestre a baloldali ellenzék közös Bem téri tüntetése most vasárnap biztató jel - különösen ha még hétfőn sem akarják a pártvezérek egymásban forgatni meg azt a kést, aminek már rég a kormány pártban lenne a helye.

Nem elég az EP-ben megverni Orbánt, itthon is meg kell.

Ám demokratikus jobboldali párt hiányában még mindig nagyon kevés esélyét látom annak, hogy a NER lebontása elkezdődjön.

De az is igaz, hogy azt is meg kell becsülni, ha legalább baloldalon kitör a békesség és közösen tudnak szervezni valamit, talán majd közösen tudnak harcolni valamiért. E halvány eredményhez is három vereség és egy Orbán-rezsim kellett.

Rengeteg - s főleg közösen elvégzett - munkával persze tényleg kellemetlen helyzetbe hozható a jelentés nyomán Orbán, s reméljük vasárnap kiderül, hogy legalább az egy politikai oldalon állók hajlandóak-e végre erre a közös munkára.

Ukrajnában az egész egy EU melletti tüntetéssel kezdődött, de végül forradalom és szabadságharc lett belőle. Na nem olyan "fülkeforradalom" és nem olyan "szabadságharc", mint Magyarországon, hanem olyan igazi fajta, amikor az emberek tényleg megharcoltak azzal a rendszerrel, mely szabadságukat korlátozta és az országot egy idegen elnyomó hatalom karjaiba lökte.

Egy igazi forradalom igazi hősökkel. Nem a politikusok beszéltek, hanem egyszerű emberek. Emberek, akik ott voltak, mikor tiltakozni kellett, és ott voltak, mikor harcolni kellett. Emberek akik kitartottak a hidegben, esőben és vérzivatarban. Emberek, akik kiállása megdöntötte Janukovicsot, aki szívesen lett volna az újjá éledő Szovjetunió tagköztársaságának az elnöke, Putyin első számú talpnyalója.

Már az elmúlt napokban is önkéntelen összehasonlítottuk magunkat Ukrajnával. Igen, rémisztő a hasonlóság: Az elmúlt években Orbán Viktor is ugyanazon az úton járt, mint Janukovics: lassan meglopta a demokráciánkat, meglopta szabadságunkat, korlátozva mindent és mindenkit, ahol neki ellent mondhatnak. Beteg elméjükben mindketten szentül hiszik, hogy a "nép" mögöttük áll, ők azok akik meghallották az új idők szavát, ők a meg nem értett zsenik, akinek mindenben igazuk van, s az ellenzék csak egy bolha a nadrágjukban, mely bosszantásra jó.

A párhuzamot tovább erősíti, hogy a Kijevből menekülő Janukovics-hívek jelentős része - állítólag - pont Budapestre menekül. Ez egy nagyszerű bizonyítvány arról, hogy Orbán Viktor rendszere mennyire korrupt és antidemokratikus. Mondjuk Berlinben, Prágában, vagy Varsóban valószínűleg rég rendőrök várnák Janukovics híveit a reptéri terminálokon.

Azzal, hogy a Kormánymédia teljes mértékben elhallgatja a harcokat, a fegyvertelen tömegre leadott sorozat lövéseket, a mesterlövészeket, akiknek a vöröskeresztes mentők a kedvenc célpontjaik, egyfajta beismerése annak, hogy joggal vonunk párhuzamot a két rendszer között. Beismerése annak, hogy Orbán Viktor nem csak gyengíti a demokráciát, hanem egyszerűen semmibe nézi. Nyílt beismerő vallomásnak számít az is, hogy az Unióban és a környező országokban egyedül Orbán Viktor nem ítélte el a rohamrendőrség és egyéb belügyi erők, valamint a civil ruhás, de felfegyverezett provokátorok bevetését. Ezzel azt is bevallotta, hogy hasonló szituációban, bizony ő is ezt tenné.

Az ukrán példa mutatja, mennyire nincs igaza a Janukovics és Orbán Viktor féléknek: egy valóban demokráciára törekvő társadalom igenis elűzi azokat, akik a valóságtól teljes mértékben elszakadva, saját beteges rangkórságuk, rögeszméik és képzelgéseik szerint vezetik az országot, miközben kapaszkodnak saját hatalmukba, elfelejtve, hogy csak ideig-óráig bitorolhatják azt. Orbán Viktor megláthatta sorsát a Janukovicsban, mert ugyanilyen megalázottként, vesztesként kell majd távoznia, mint keleti kollégájának.

Talán Magyarországon nem lesz szükség fegyveres harcokra, de csak egyetlen esetben: ha április 6.-án megmutatod Orbán Viktornak, hogy nem szeretnéd ha folytatná, s megadod neki a lehetőséget, hogy békében távozzon a magyar politikai színpadról. Örökre.