Miskolc nem Budapest. Miskolcon a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció és Együtt helyi szervezetei ismerik egymást, és képesek arra, hogy együttműködjenek. Budapesthez képest példamutató volt a helyihatósági választások előkészítése, a jelöltek kiválasztása. A szakmai érvek döntöttek, és az a közös cél, hogy a jelenlegi vezetést leváltsák. Erre a budapestiek képtelenek voltak.

Most mégis a budapesti Együtt veri el a port a Miskolci csapaton.

Náluk ez a demokrácia?

Én megértem, hogy az Együtt-PM budapesti gárdájának kínos dr. Pásztor Albert személye, kínos az a régi immár négy-öt éves mondat. Kínos nekik, hogy magyarázkodniuk kell, kínos nekik, hogy egy, a liberalizmust csak tankönyvekből ismerő embernek el kell magyarázni, hogy mi a különbség a rasszizmus és egyetlen, félreértett, kiragadott és számtalanszor megbánt és tisztázott mondat között. De ők ezért kapják a fizetésüket.

A két hónappal ezelőtti nagy tiltakozó akciójuk során - amikor érdekes módon hirtelen jutott ideje mind Szigetvári Viktornak, mind Karácsony Gergelynek lejönnie Miskolcra, ami első és utolsó volt a 2014-es kampányidőszakokban - kifejetették már ezt. Utána beállt egy status quo: az országos elnökség, úgyis mint Együtt-PM (így országosan),, nem támogatta a polgármester jelöltet, ezért  le is lettek takarva a párt logók a plakátokon. A helyi szervezet viszont logók nélkül, munkával, szervezetileg és erőforrásaival továbbra is támogatja. Kész, ez egy tisztességes, elfogadható, még valamelyest demokratikus megoldás is lett.

Tegnap ezt a status quo-t rúgta fel az Együtt országos elnöksége, mikor leváltotta Iván Tamás miskolci elnököt. Ami több kérdést felvet.

Egyrészt, s ez a nagyobb: miféle demokratikus párt az, ahol Budapesti központ jelöli ki, hogy kit támogathat egy helyi szervezet, egy helyi ügyben? Visszatekintve végig csak az látszik, hogy a budapestiek szerint a miskolciak, sőt a vidékiek, nem értik a demokráciát, nem értik a politikát, nem értik a liberalizmust; fogni kell a kezüket, hisz még azt sem tudják, hogy kit tudnak támogatni, ki az aki nyerhet. Egy demokratikus pártban, akinek a zászlaján a demokrácia szerepel és a jelenlegi rendszert antidemokratizmussal vádolja, hogy lehet, hogy felülről szólnak bele egy helyi ügybe? Miskolc a miskolciaké, és Iván Tamás sem nyilatkozott semmit Falus Ferencről, pedig mint ahogy a sikeres "jeges" videó - az első kampányvideó - "sikere" mutatja, bőven lehetne rajta is fogást találni. Amúgy mi lesz a következő? Pestről fogunk kapni egy listát, hogy ki az a megbízható ember, aki küldött lehet a következő kongresszuson? Kérem, ha így gondolják Budapesten, akkor azonnal jelentkezzenek át a Fideszbe.

Másrészt, hogy higgyenek az emberek egy olyan pártban, melynek vezetője már elismerte, hogy Pásztor Albert nem azonosítható a mondataival, és ő maga is belement egy status quo-ba, amit alig egy hónappal utána saját maga rúgott fel. Ráadásul pont a kampány közepén. A vezetőség megint el akarja amatőrködni a kampányt? Szigetvári Viktor, maga egyre jobban hasonlít Viktorra. Az Orbán Viktorra.

Harmadrészt Szigetvári úrnak sürgősen át kell gondolnia a stratégiáját. Azt, hogy rossz kompromisszumokat kötöttek az országgyűlési választásokon, nem úgy kell kijavítani, hogy az Együtt elszabotál és képtelen mindenféle kompromisszumra. Inkább azt kellett volna kihangsúlyozni, hogy lehet, hogy Debrecenben vagy Budapesten kútba esett az együttműködés, de Miskolcon jól működik. Igenis, tudunk tisztességes alkukat kötni.

Negyedrészt, mint egy mellékesen, milliószor ismételtem már: az hogy valaki liberális még nem feltétlenül jelenti, hogy hülye is. Arról nem is beszélve, hogy egy demokratikus vezetőnek nem az a feladata, hogy megkeresse a legnagyobb közös nevezőt, hanem hogy megemelje. Példát kell mutatnia, hogy okosabb, mint azok, akiket vezet. A politika nem a gyávák sportja. Egy politikusnak időnként igenis bele kell nyúlnia a szarba, hogy eltakarítsa az útból. Az okosabbja ezt természetesen gumikesztyűben teszi. Miskolcon pont ezt teszik.

Vasárnap szavazni kell menni. Választani. Itt az ideje, hogy ha csak nyolcmilliomod részben is, de beleszólj Magyarország történelmébe. Döntsd el, milyen országot szeretnél magadnak, gyerekednek, unokádnak.

Mert a választás tulajdonképp erről szól: az időt nem forgathatjuk vissza. "A múltat végképp eltörölni" mentalitásnak egy eredménye lehet a bukás. De arról dönthetünk, hogy gyermekeinknek érdemes legyen itt felnőni, itt maradni Magyarországon. Arról dönthetünk, hogy unokáink magyarul beszéljenek, vagy csak törve, nehezen beszélve magyarul, a "nagymama kedvért".

Elégedett vagy az országgal? Van biztos munkád, nyugdíjad? A gyermeked, unokád be fog tudni jutni egy Egyetemre? A munkájából megtudja teremteni saját egzisztenciáját, biztos hátteret a családalapításhoz? Ezekre a kérdésekre kell választ adnunk a szavazófülkében.

A szavazás nem vallási kérdés, a szavazás politika! Ne csinálj belőle hitbeli kérdést! Ne azonosulj a választásoddal, sem a 2010-essel, sem a 2014-essel! Egyszerűen tedd fel a kérdéseket, válaszolj rájuk a szavazófülkében és tedd be az ikszet! S négy év múlva, a kell tedd máshova!

Ha jól csinálod, akkor frusztrált leszel és dühös, úgy érzed majd, hogy nem jól választottál, hogy nincs jó választás, de ennek ellenére a gyerekeidért, az unokádért kérlek tedd meg! Menj el, és megfontoltan tedd be az ikszet. Tartozol ezzel az utódaidnak.

Mert mindenkit egy cél vezérel: hogy egy kicsit jobb világot hagyjunk gyermekeinkre. Egy kicsit egészségesebbet, biztonságosabbat, egy kicsit szabadabbat, hogy gyermekeinknek több választása legyen, mint nekünk volt. Hogy gyermekeinknek ne kelljen átmenni mindazon a szenvedésen amin mi átmentünk.

Utódaink rajtunk kérik majd számon, hogy milyen országot hagytunk rájuk, mint ahogy mi is a szüleinket kérdezzük: te mit tettél? Ha elmész szavazni, akkor nyugodtan nézhetsz a gyerek szemébe: "én megpróbáltam!"

Mert egy választás erről szól gyermekeinkről, unokáinkról. Válassz és ne hallgass a bolondokra!

Megjelent egy jogszabály tervezet az EMMI honlapján, mi szerint a korszerű, életmentő, életet hosszabbító gyógyszeres kezelés csak azoknak a rákbetegeknek járna, akiknél javulás várható.

Nos én keresztyén embernek vallom magam. Többször kiolvastam a Bibliát. Ugyan magyarázza már meg nekem Balog Zoltán miniszter úr, ki maga teológiát végzett, sőt református lelkészként tevékenykedett, hogy a Bibliában hol szerepel az, hogy a betegeket lőjük ki? Ugyan mely ige az mely alapján feljogosítva érzi magát arra, hogy Isten helyett maga döntse el - vagy másokkal döntesse el - ki az, aki élhet, ki az aki nem? Keresztyénként nem érzi kissé visszásnak azt, hogy míg az eutanáziát elutasítja, saját maga azon gondolkodik, hogy lehetne legyilkolni a betegeket?

Miért nem fogalmazza meg nyíltan, ama fasiszta gondolatát, hogy egyenesen lőjük le a beteg és elkorcsosult embereket? Ugyan mit mondana (lelkészként!) annak a családnak, akinek a gyermeke idő előtt ment el, mert nem kapta meg azt a gyógyszert, ami meghosszabbította volna az életét? Ön aki hisz Istenben, honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy azt mondja "vannak emberek ki nem érdemlik meg a lehetőséget, mert nem fognak jobban lenni!" Hogy lehet Ön ilyen kegyetlen, akiért meghalt Krisztus?

Tán nem olvasta a Bibliát, hogy Istené a döntés, ki meddig él? Tán nem olvasta a Bibliát, hogy Krisztus a betegekért jött el? Hogy engedheti meg, hogy az ön által vezetett minisztérium, Szócska Miklós vezette egészségügyi államtitkársága ilyen javaslatokat fogalmazzon meg?

Nem gondolja, hogy ez egyszer vissza fog még magára szállni? Nem gondolja, hogy lesz, aki számon kérje önön, hogy egy-két milliárdért családokat fosztott meg szeretteiktől? Nem gondolja, hogy egyszer megkérdezi valaki, és te mit csináltál az én nevemben, mit tettél a betegekért, a szenvedőkért?

Vagy esetleg ez az ön eutanáziája? Egyszerűbb módja is van ennek: a lemondás. nem kell ezért még a szenvedő családokon rúgni még egyet.

Remélem magába száll egyszer, tisztelt miniszter úr. Magába száll és kijelenti: nem vagyok méltó keresztyénnek nevezzem magam, nem vagyok méltó arra, hogy református legyek, nem vagyok méltó arra, hogy miniszter legyek. Mert ilyen javaslatokkal ön a legnagyobb betegség az országban.

Isten irgalmazzon!

Magukat keresztyénnek nevező erők szeretnek a földön fekvő, a fagyhatár szélén lévő emberbe belerúgni. Mely pap prédikálta nekik, mely templomban, milyen biblia magyarázat mellett altatják el a lelkiismeretüket, nem tudom.

A keresztyénség eleme a kormánynak: belevették az Alaptörvénybe, belevették a Keresztény Demokrata Néppárt nevébe. Gyakorló keresztyénként olvasom nap mint nap a Bibliámat és keresem, hogy vajon melyik rész az, ami alapján belerúgnak az éhező emberbe. Az én Megváltóm nem ezt tanította.

Keresztyénként mélységes szégyennel tölt el, hogy olyan magukat keresztyénnek nevező emberek ülnek a parlamentben, akik azokat ütik, és sanyargatnák még jobban, akiknek tényleg semmijük nincs, akik védekezésre képtelenek.

Tisztelet Képviselő Urak, Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Nem ismerek olyan embert, aki gyerekként hajléktalan szeretett volna lenni nagy korában. Nem ismerek olyan hajléktalant, aki a saját elhatározásából választotta volna azt az életformát, ami így decemberben, karácsonyra fagyhalállal jár. Ők az áldozatok.

Nem törvényen kívül kell helyezni a hajléktalanokat, hanem kezünkkel odafordulva segíteni őket és felemelni. Amit önök akarnak mindenféle szempontból rossz törvény: ellentétes a keresztyénséggel, a bibliával, az emberi jogokkal, és saját lelkiismeretünkkel.

Lukács evangéliumának 3. fejezetében, a 10. verstől így szól Isten Igéje: "A sokaság pedig megkérdezte tőle:  »Akkor hát mit tegyünk?« János így válaszolt nekik: »Akinek két ruhája van, az adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.«"

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön, aki kiemeli, hogy vallása református, Ön, aki szeret egyházi méltóságokkal pózolni, Ön, aki vagyon nyilatkozatában hat ingatlant sorol fel, miért nem ad át egyet a hajléktalanoknak? Talán a hajléktalanok is érnek annyit, mint egy fociakadémia Felcsúton. Ekkor elmondhatná, és őszintén dicsekedhetne azzal, hogy ön tett egy csekély dolgot a hajléktalanság ellen. Igazán megtehetne ennyit, és minden képviselőtársa is, kiknek nevén több ingatlan van.

Ez a törvény nem oldja meg a hajléktalanok helyzetét, sőt végleg elveszi az esélyt tőlük, hogy kilábaljanak, hisz ezentúl mind rovott múltú emberek lesznek a rendszerben, utolsók lesznek mind közül, kiket felvennének egy munkahelyre.

Ezek után a "keresztyéni" megnyilvánulások után, önök sok jelzőt kiérdemelnek maguknak, de pont a keresztyénit nem: mint keresztyén követelem, hogy a Keresztyén Demokrata Néppárt törölje a nevéből a "Keresztény" szót - és a ha már itt tartunk a "Demokratát" is -, mert csak lejáratják a vallásomat.

Isten áldja Magyarországot!

Az Alkotmánybíróság Alaptörvény ellenesnek mondta ki mindazokat a jogszabályokat, melyek - nevezzük nevén - tiltották a hajléktalanságot. Persze a hajléktalanságot tiltani persze olyan dolog, mint törvénybe iktatni, hogy a pártrendezvények alatt ne essen az eső: ostobaság. Ha esik úgyis mindenki elázik, ha valaki elveszíti a házát hajléktalan lesz, függetlenül attól, hogy befér-e az ideiglenes szállásra, vagy sem, hogy parkban, vagy kórházban, esetleg börtönben alszik.

A legviccesebbek mégis a nyilatkozatok. A FIDESZ nyilatkozata gyakorlatilag az Alkotmánybíróság nyakába varja az összes megfagyott hajléktalanért a felelősséget. Azt viszont jótékonyan elhagyja, hogy az emberek a hidegben nem csak az utcán, hanem minden nem fűtött helységben halálra fagynak. Vajon a bíróság felelős a fagyhalálért?

Mikor jut eszébe a FIDESZ-nek betiltani a téli nagy hideget? A mínuszokat? Mikor jut eszébe, hogy a kormány tehetné a legtöbbet az ország összes hajléktalanjának védelmében?

Barack Obamának, aki jogász, mellesleg a világ még mindig legnagyobb tekintélyű hivatalának a viselője, nem derogál kiállni és azt mondani, hogy a szegények elnöke kíván lenni. Nem megy bele semmi olyan megszorításba, melyek a szegény embereken akarja leverni a meggondolatlan háborúk hatalmas költségeit.

Ellenben dr. Orbán Viktornak nem tekinti magát egész Magyarország miniszterelnökének. Ő nem majd tízmillió magyar miniszterelnöke, ő nem a szegények miniszterelnöke, ő nem a hajléktalanok miniszterelnöke, nem a diákok miniszterelnöke, nem a dolgozók miniszterelnöke. Ő a gazadagok miniszterelnöke, a közgép miniszterelnöke. A felelőtlen gazdaságpolitika, a meggondolatlan törvénykezés és saját hatalmának a miniszterelnöke.

A fagyhalálért a fagy a felelős, és mindazon város és országvezetők, akiknek hatalmában és módjában állt volna az embereken segíteni, de nem tették. A hajléktalanokat nem az utcáról kell eltüntetni, hanem a hajléktalanszállókról, hogy önhibáján kívül ne legyen senki sem fedél nélkül.

Nehéz oktatási államtitkárnak lenni egy jobboldali, időnként retorikailag nemzeti, megszorításokra kényszerített Orbán-kormányban. Még nehezebb a huszonegyedik században, ahol a fiatalok jól ismerik az internetet és beszélnek élő idegen nyelveket.

A XXI. század a tudás évszázada. Egy ma születő gyerek megélheti a huszonkettedik évszázadot, meggyógyíthat egy ma gyógyíthatatlan betegséget, olyan helyekre juthat el, melyekről mi csak álmodunk, vagy olyan tudományágat művelhet, mely ma nem létezik. A XXI. század arról szól, hogy a tudás mindenkié, a tudomány közkincs. Nem a szabadalmak és titkok számától erős egy ország, egy nemzet, hanem attól, hogy hány tanult ember él ott.

Az új felsőoktatási törvény egy olyan bűn, mint a hazaárulás. A történelem úgy fogja emlegetni, mint a huszadik század elejét, mikor "kitántorgott Amerikába egymillió emberünk". Most egy egész korosztály - a frissen érettségiző fiatalok egész hada - hagyja majd el az országot és semmi sem garantálja visszatérésüket, mert aki menekül, az nem tér vissza. És ők menekülnek. Menekülnek egy infantilis ország, egy infantilis nő miatt, aki egyetlen tollvonással vette el a jövőjüket, tette értelmetlenné négy év kemény munkáját.

Rózsa, ha elfogadsz egy tanácsot, többet nem szólalsz meg. A történelem már keresztre feszített, a szülők a véredet kívánják - szó szerint és joggal. Nem szólalsz meg, mert nem tudsz válaszolni. Nem tudsz válaszolni a szülőknek, hogy milyen alapon kérdőjelezted meg és romboltad le a gyerekek munkáját, nem tudsz válaszolni a gyerekeknek, akik azt kérdezik, hogy ezért maradtam otthon, ezért tanultam, ezért mondtam le a bulikról? Nem tudsz válaszolni arra az egyszerű kérdésre sem, hogy ha a magyar egyetem nem ad oly elismert diplomát, mint a bécsi, akkor miért háromszorosa a magyar tandíj az osztráknak?

Amíg nem tudsz válaszolni Rózsa, jobb ha hallgatsz.

Ugyan egy mezei szarvasmarha sokkal okosabb Orbánnál, és a hasonlatért előre is bocsánatot kérek a marháktól, nem akartam őket lealacsonyítani.

Ugyanakkor a hasonlat helyes, hisz Orbánnal pontosan ez történt.Figyelmeztették, hogy jön a fal, voltak korlátok is előtte, de Orbán átugrotta - mit ugrotta áttörte azokat nemzeti kétharmados gőzerővel - és leszegett szarvakkal neki ment a falnak, melybe szépen bele is fúródott és most se előre, se hátra, ötlete semmi, csak kapálózni tud.

De minek. A Bika jobb ha megadja magát, mostantól a fal úgy sem ereszti.

Orbánnak sem belföldön, sem külföldön sincs hitele, és ez már nem az a helyzet, hogy valaha is visszaszerezhetné hitelét. Nagyot mert álmodni, de megvalósításához nem értett. Nem csak politikai, de mindenféle tekintetben elvesztette a racionalitás érzékét: pontosan úgy, mint egy teljesen begőzölt, bevadult bika.

Ne csodálkozzon hát, hogy rövid úton, mind külföldön, mind belföldön a vágóhídra került. Most már nem Orbán kormányoz, mostantól interregnum van, míg az ellenzék le nem tesz három tervet: egy törvényhozói programot a demokráciáért, egy gazdasági programot az államcsőd elkerüléséért, és egy stratégiai programot a Magyar Köztársaság fennmaradásáért.

Az nem kérdés, hogy Orbán bukik. Szépen vagy csúnyán: rajta áll. De mi várható utána?

Kevesen mernek lehetséges forgatókönyvekről beszélni, pedig épp a forgatókönyveken múlik, hogy vissza tudjuk-e állítani és meg tudjuk-e erősíteni a Köztársaságot. Egyáltalán beszélhetünk-e majd Köztársaságról a következő ötven évben, vagy csak egymást váltó rendszerekről, anarchiáról és káoszról.

Az Orbán után következő kormány ezért nem hibázhat. Sőt nem csak egyszerűen nem hibázhat, de vérprofinak kell lennie mind gazdasági, mind szociális területen, egyaránt aktív, következetes bel-, kül- és biztonságpolitikát kell folytatni, ahol nincs hibának lehetősége, csak következménye.

Első lépés: tűzoltás. Azonnali hatállyal felfüggeszteni az új alkotmányt, a médiatörvényt, a költségvetési törvényt, a köz és felsőoktatásról szóló törvényt, valamint a választójogi és a végtörlesztés intézményét. Szétzavarni az MTVA-t, összevonni a közszolgálati médiát, egységes, független vezetés alá helyezni azokat. Visszaállítani az önkormányzatiságot.

Második munka: stabil jogi alapok. Előkészíteni olyan törvények sorozatát, melyekkel megelőzhető a következő Orbán Viktor: szétválasztani a hatalmi ágakat, helyreállítani a bírói függetlenséget, az alkotmánybíróság függetlenségét, a független MNB-t. Helyre kell állítani a társadalmi érdekegyeztetés színtereit: érdekegyeztető tanácstól a szakszervezetekig, a gyülekezés szabadságától kezdve az állampolgári alkotmányos normakontroll bevezetéséig.

Harmadszor: Ismét bevezetni a több kulcsos SZJA-t eltörölni az élelmiszereket drágító adókat, megállapodni a verseny szférával a különadók kivezetésének üteméről. Tárgyalásokat kezdeményezni a bankokkal a devizahitelesek megsegítéséről - bármilyen formában, de hatásosan.

A negyedik nap talán végre megünnepelhetjük a zsarnok bukását, de korán fekszünk, mert az ötödik nap minden kezdődik elölről: gazdaság - költségvetés - rendőrség - békávé - munkahelyek - egészségügy - oktatás - pénz, pénz, pénz - munkahelyek - lakáshitelek - környezetvédelem - koffein mérgezés.

Építsünk hidakat, mert lassan nem lesz elég híd az országban, ami alá behúzódhatnának a hajléktalanok.

Minden hajléktalan sorsa tragikus, de a szívem szakad meg, mikor gyerekes családok kerülnek az utcára. Hála Orbánnak ez egyre gyakoribb.

Igen, személyesen Orbáné a felelősség. Nem megyek bele, hogy melyik csatlósa volt éppen az, aki rúgott egyet a deviza árfolyamokba és ezzel együtt családok ezreibe. Nem megyek bele, mert Orbánnak - aki amúgy is istennek képzeli magát és állítólag hatalmában van félkézzel megemelni az ország GDP-jét - hatalmában volt kezelni ezeket a helyzeteket. Gyakorlatilag az ország oda süllyedt, hogy minimális elvárás a személy csere, és aki ezt nem teszi meg amatőr, sőt egyenesen rosszakaró, akire minden gonoszság igaz. Nem félek kimondani, Matolcsy bebetonozása lassan a hazaárulással lesz határos.

Orbán - nagy jobboldali, a családok védőszentje - elárult szinte mindenkit. Azokat is, akik rászavaztak és azokat is, akik nem.  Uralkodásának legnagyobb vesztesei pedig azok, akiket mindenkor a zászlajára tűzött: a családok.

Ma már nem csak az igaz, hogy a családok egyharmad él a létminimum alatt, hanem az is, hogy a családok tömegesen veszítik el otthonaikat. Ma nem kell munkanélkülinek lenni a szülőknek ahhoz, hogy utcára kerüljenek, elég fiataloknak lenni, elég nem oly szerencsés, gazadag, "lázári" családból származni, egy hitellel megterhelt lakásban élni: ennyi elég hogy munka mellett elveszítsd az otthonodat.

Fiatalokról van szó, akiknek a család alapításon kell törniük a fejüket, de bizonytalan otthonba ki szeretne gyereket? Ki szeretné családját hajlék nélkül látni? Hát ne csodálkozzanak, ha visszaesik a születések száma, ne csodálkozzanak, ha az eddig is tragikus adatok még jobban összeesnek.

Nem hevenyészett - rokonoknak ugyan megfelelő - végtörlesztési törvény kellett volna, hanem átfogó stratégia. Enélkül még a választásokon indulni is felelőtlenség és történelmi bűn. Orbánnak ráadásul egy éve volt felkészülni és kigondolni valamit - ami nem csak neki jó. Terveik kapkodóak, és ami van is - nyomokban - stratégia, az is a valóságtól annyira elrugaszkodott, mintha egy marslakó írta volna.

Munka hely - na az ami következetesen nincs és nem is lesz. 2014-ig legalábbis már nem. Pénz se nagyon, hisz a kormány kezéből úgy folynak ki az ezer milliárd forintok, mint a víz. Pedig munka kell, a munkahelyekhez pedig pénz, e kettő nélkül pedig óriási slamasztikában vagyunk. Akarat kellene mert volna mit csinálni az országban, volna mire költeni - értelmesen a pénzt. Fel kell újítani a vasutat, fel kell újítani az iskolákat - hogy csak kettőt említsek, ami munka helyeket teremtene és látványosan emelne az ország színvonalán. Talán még a költségvetés is túlélné.

Nem, itt nincs akarat, csak a vizesárkok ásása folyik, miközben lassan nem lesz elég híd a családoknak.

Ilyen nincs! Matolcsy György igazat mondott!

Nem hittem el, többször újra kellett, hogy olvassam, de igaz: Matolcsy bevallotta, hogy nem a növekedés beindításához kell az IMF hitel. Lányos zavarában persze - hisz nincs hozzászokva az igazsághoz azonnal egy nagy hazugsággal nyugtatta lelkét: arra van itthon elég pénz.

Körbenéztem, megmondom, őszintén, hacsak nem Orbán vagy Matolcsy párnájában nincsenek ezer milliárdok eldugva, akkor ebben az országban egyáltalán nincs pénz. Semmire, sehol, soha. Elég csak arra gondolni, hogy a kormány mennyi milliárdot zárolt az az állami intézményeknél, hogy utána el is vonja tőlük - a még ki sem fizetett összegeket!

A nyugdíj-einstand (de szép szó) 3 000 000 000 000 forintjából (ejtsd három ezermilliárd forint) mostanra semmi sem marad a költségvetésben - pedig ez oly nagy összeg, melyet azt hittem nem lehet elkölteni négy év alatt. Ők megtették egy év alatt. Hol lesz az állami nyugdíj biztonsága? Elárulom: ott ahol ez a tandem fog nyaralni öregkorukban: a Bahamákon és egyéb trópusi szigeten.

Az IMF meg nem ad, de hát kiadna egy országnak milliárdokat, amikor senkinek sincsen halvány sejtése sem arról, hogy ki és mikor fog visszafizetni, ha egyáltalán. Matolcsynak már az is nagy siker lenne, ha egy kéthetes barter megállapodást alá tudna az ország írni az IMF-fel.

Szóval nincs pénz, hacsak nem igazak azok a hírek, hogy a kormánynak a jegybanki tartalékokra fáj a foga, nem is lesz. Igaz Matolcsyt elnézve ideje "néhai jegybanki tartaléknak" nevezni azt a jó 35 milliárd eurós keretet, mert a nyugdíjalapokkal is így kezdte: szemezett velük, nagyon szemezett...

Valahogy ideje lenne Orbánéknak elővenni a lelépési stratégiát, hisz bankot robbantottak és minden pénzt vittek. De miről is beszélek? Orbánnak erre sincs stratégiája...

Vizsgálatot indítani mindig könnyebb, mint vizsgálatot folytatni. Ugyanakkor a felelőtlen vizsgálatindításnak meg van az a veszélye, hogy egyszer magunk ellen indítunk vizsgálatot, ami az őrület és a politikai bukás biztos jele.

Ha pedig úgy indítunk vizsgálatot magunk ellen, hogy nem is tudunk róla, akkor megváltottuk a jegyünket egy kényelmes pszichiátria első, zárt osztályára.

Szóval Orbán megváltotta a saját és teljes kormánya helyét, mikor hagyta hogy jobb keze Matolcsy vezetésével vizsgálat induljon azok ellen, akik szövetkeztek a forint ellen. 18 hónapnyi miniszterség után igazán tudhatná, hogy a forint ellen nem kell összeesküdni, összeesik az magától.

Nagyot néznék, ha ez a vizsgálat eredményre vezetne. Na nem mintha olyan nehéz lenne a tetteseket elkapni, hisz minden reggel visszanéznek a vizsgálatot folytatókra a tükörből. Igaz ez még reggel van, amikor nem folytatnak vizsgálatot, a minisztériumban pedig sajnos már nem néznek tükörbe. Így nehéz lesz eredményes vizsgálatot folytatni.

De legalább lesz megint egy eseti bizottság, melyre lehet pótlékot felvenni a képviselői fizetés mellé. Ez nagyon fontos szempont, hisz a bóvlivá sorolás miatt a végtörlesztő képviselőknek is megugrik.... - a kifizetett adóssága? Ugyan, az csak azoknak ugrik meg, akikre nem gondol a kormány, akik nem tudnak vég-törleszteni, csak marad a hitel, mely már több, mint a lakás értéke. Vagy inkább már két és fél lakás értéke. Maradjunk abban, hogy lesz miből kifizetni a gyerekek tandíját.

Orbán ezzel a lépéssel hivatalosan is elismerte, hogy lefelé tart. Nem célja megnyerni a következő választásokat, maximum akkora eredményt akar elérni, hogy senki se veszélyeztesse a nyugdíját. Máskülönben már rég levonta volna a személyi konzekvenciákat és legalább a jobb keze Matolcsytól megszabadult volna. Akkor talán az IMF-nek is leesett volna az álla egy pillanatra, ezzel az egy lépéssel is elbizonytalanítaná a Moody'st, legalább fél percre.

Innentől csak az a kérdés, hogy ki és mikor veszi át a hatalmat. És mihez fog vele kezdeni. De hogy Orbán megy, az nem kérdés.

Abszurdum, hogy lehet valaki olyasvalakiből is államtitkár, bebetonozott tagja a kormánynak, aki sokadjára sem képes egyetlen egy épkézláb stratégiát összehozni.

Az új felsőoktatási tervezet legnagyobb hibája, hogy pont arról nem szól, amiért Hoffmann állítólag elkezdte írni: a felsőoktatás minőségének a javításáról.

Nem találom, hogy a minden észérvet nélkülöző hallgatói létszámcsökkentés, a hallgatókról minden áron a lehető legtöbb pénzt legombolni akaró, és modern kori jobbágyságot teremtő javaslatok mögött hol van az az igazi minőség javítás.

Számomra ez nem tűnik másnak, mint a politikusok és a gazdag elit azon hadjáratának, hogy fiacskáiknak ne kelljen megvívni a harcot tehetségesebb, de szegényebb családból jövő gyerekekkel. Pont úgy, mint Indiában tette ezt a kaszt rendszer, amit az indiaiaknak első dolguk volt megszüntetni és az emlékét is kiirtani - majd száz évvel ezelőtt.

Nem látom a törvény hol szeretne garanciát nyújtani arra, hogy tehetséges emberek maradnak akadémiai pályán, nem látom a garanciát a felsőoktatási törvényben a nyugodt kutatómunkának, nem látom a kutatás - fejlesztésnek az erkölcsi, társadalmi - netán anyagi - elismerésének a módjait. Hiányoznak a kutatási alapok, hiányoznak az ösztöndíjak, hiányzik a koncepció.

Ma ott tartunk, hogy alig akad diák, aki a doktori iskolákba jelentkezne és még kevesebb az olyan ki akadémiai pályán maradna. A jobbakat mind felszívja a piac, és ha nem a legjobbak tanítanak az egyetemeken, akkor mi marad?

Változtatni akarunk a felsőoktatás minőségén? Akkor létszámok helyett felvételi követelményeket határozzunk meg! Határozzuk meg azt a tudás szintet, amire az egyetemek építhetnek! Legyenek általánosabbak és gyakorlat orientáltak az alapképzések, hogy tényleg az alapot adják meg és legyenek specializáltak a mesterképzések, mert abszurdum, hogy Magyarországon sok szakon mesterképzésben ugyan azt tanulják, mint alapképzésben.

Legyen a PhD. munkának értéke, támogassuk a kutatói életpályára készülő fiatalokat, támogassuk azokat, akik az egyetemen szeretnének marad kutatni és tanítani! Ne felesleges terminusokat vezessünk be (Kutató Tudományegyetem), hanem gyakorlati szinten tegyük könnyebbé a kutatók és a kutató egyetemi a tanárok életét.

Nem lehet pénzkivonással minőséget emelni! Nem lehet tandíjjal esélyegyenlőséget biztosítani! Nem lehet nekünk diákoknak hátat fordítani, mert tüntetünk, harcolunk és nem adjuk fel. De ha a kormány szeretné, akkor legyen egyetlen csinovnyik képző egyeteme az országnak. A többiek meg majd külföldön tanulnak és külföldön maradnak, akkor aztán majd számolhat Hoffmann tanárnő, hogy hol szúrta el, hogy miért küldött el az országból komplett korosztályokat csak azért, mert tanulni akartak!

Abszurdum, hogy Hoffmann még államtitkár lehet. Két év alatt nem tudott egy épkézláb stratégiát összehozni, csak a pénzkivonás megy. Abszurdum, hogy a Miniszterelnök még nem mondatta le, nem rúgta ki. Abszurdum, hogy félreállítanak mindenkit, aki próbálná az oktatást rendbe rakni, akinek van tapasztalata benne, mert Hoffmann-nak nincs! Vagy elhagyta!

Egyetemeket, iskolákat, MOST!

(A képet a szerző engedélyével innen bakácsoltam el: soraim.blog.hu/2011/10/23/firka111023)

Szerencsére nem a magyar állami vezetők ítélik oda a Nobel-díjakat, máskülönben Barack Obamának épp úgy, mint Kertész Imrének vigyáznia kellene, mert ha nem tetszik Orbánnak a mosolyuk, és nem tapsolnak kellően lelkesen, bizony megjelenne náluk egy követségi autó és kilopná a Nobel-díjat a vitrinből.

Hál'Istennek Nobel-díjat nem mi osztunk, nekünk maradnak a Kossuth-díjak.

A Visszavonható Kossuth-díjak. Ezentúl lesznek Kossuth-díjasok és volt Kossuth-díjasok, akik kiestek a rendszer kegyeiből. Sőt lesznek visszakerülők, akik volt és jelenlegi Kossuth-díjasok.

Egy állami kitüntetés mindig a már meglévő teljesítmény elismerése, mint ahogy a miniszterelnöki kinevezés egy választás eredményének az elismerése, utólag egyik sem törölhető. A történelem könyvekből sem fognak hiányozni, csak mögé biggyesztenek egy megjegyzést. Amin nem tudunk változtatni.

Úgy látszik elvárható - és el is várják - hogy egy Kossuth-díjas vigyázzon a szájára, tudja, hol, kit és mennyire kell megtapsolni, és mindig ugrásra készen legyen, mert a rendszert szolgálni kell. Mellesleg Kossuth-díjat még a harminc éve kimúlt Kádár rendszerben sem vontak vissza, még az 1956-ban disszidáltaktól sem.

Az Kádár volt, ez Orbán...

Fiatal vagyok, kvalifikált egyetemen, informatikai diplomát szerezek, van tapasztalatom, beszélek idegennyelvet, szeretem a hazámat, szeretem a várost, ahol felnőttem, az utcákat, az embereket, minden ideköt, de nem, nem fogok itthon dolgozni.

Elmegyek külföldre, ahol értékelik a szaktudásom, az ötleteim. Ahol a főnök nem véres szemekkel irigykedve néz, mert nekem van néhány jó ötletem. Ahol megfizetnek - és ami fontosabb - megbecsülnek. Ahol tudják, hogy az embernek szabadságra kell néha mennie, ahol nem kételkednek abban, hogy lázas betegen fekszem otthon. Tudják hogy lojalitásom úgyis a céggé. Elmegyek külföldre, ahol megbecsülik a páromat és nem nézik földönkívülinek, nem nézik állatnak, ha gyereket szeretnénk; ahol nem küldik el csak mert babát vár, mert megbecsülik őt is.

Elmegyek külföldre, ahol kinyithatom a számat, és munkahelyen kívül azt csinálok amit akarok, nem rúghatnak ki a magánéletem miatt, sőt semmi közük hozzá. Ahol nyugodtan kritizálhatom a főnökömet és nem kell félnem a véleménykülönbségek miatt.

Elmegyek külföldre, ahol idegenként fogok élni - még is emberszámba vesznek. Elmegyek oda ahol nem csak a munkaerőköltséget látják bennem, hanem a szaktudásomat, ahol a cégvezetésnek nem az a szándéka, hogy napi huszonnégy órából huszonhatban álljak a rendelkezésükre, hanem hogy rendes, minőségi programokat írjak. Ahol nem azt érzem a cégvezetés részéről, hogy én csak egy csökkentendő tétel vagyok a HR költségekben.

Elmegyek külföldre, ahol ha tanulok munka mellett, a munkáltatóm nem azt nézi, hogy ez mennyibe fog neki kerülni, hanem azt, hogy ezzel is kvalifikáltabb leszek és hasznosabb a cégnek, ezért segíti azt, hogy fejlődhessek.

Elmegyek és hiányozni fog a város, a barátaim, de ember leszek, egy élhető országban ....

Miskolcon, a lassan hírhedtté vállt Avas városrészben városőrség működött. A város hivatásos biztonsági őröket bérelt fel, akik járőröztek a városrészben, védték a rendet, figyelték az utcákat, ha kellett verekedőket választottak szét figyelmeztették a rendetlenkedőket, ha kellett rendőrt hívtak. Este és éjszaka különösen megnyugtató volt, ahogy feltűnt a két, tagbaszakadt városőrség feliratú, egyenruhás járőr.

Az emberek szerették a városőröket, de a rendőrök is, hisz sok-sok apró terhet levettek az Avasi Rendőrőrs két szolgálatban lévő járőrpárjáról.

Persze mindez pénzbe került: évi százmilliójába fájt a városnak - melynek költségvetése nagyságrendileg 50 milliárd forint. Három év alatt háromszáz millió forint - ez volt sok az új polgármesternek, Kriza Ákosnak, aki a szerződés lejártával azon mód törölte a programot és felszámolta a városőrséget. Ígérete szerint a városőrök szerepét a közterület-felügyelők veszik át.

Ennek egy hónapja.

A városnak azóta is csak 75 közterület felügyelője van - ami ahhoz is kevés, hogy a szemetelőket elkapják a belvárosban, nem hogy járőrözzenek az Avason. Nem is lehet őket látni még nappal se errefelé - nem hogy éjszaka. A sötét utcák azóta kihaltabbak, a rendőröknek is több dolguk lett, hisz minden civódáshoz nekik kell kimenni. Ők sem lettek többen: ugyanúgy két járőrpár jut az ötvenezer lakosú lakótelepre, ahol mindössze néhány térfigyelő kamera van - melyek persze amúgy sem láthatnának be a lépcsőházakba ...

A város előző polgármesterét, Káli Sándort is a pocsék közbiztonsággal támadta a helyi FIDESZ, sőt személyesen Kriza Ákos. Úgy látszik a téma a következő választásokon is aktuális lesz, csak Kriza akkor már saját magát vádolja...

Mint az őrült, ki letépte láncát, emelkedik a svájci frank, s ha a világot nem is, de emberek otthonait viszi el...

Forrás: Yahoo Finance http://finance.yahoo.com

 Nem kell minden devizahitelest megmenteni. Azokat nem sajnálom, kik autóra, utazásra, vagy plazmatévére költötték a csekély hitelüket, ezek nélkül meg lehet lenni. De mi van azokkal akik otthont szerettek volna teremteni maguknak?

Mi van azokkal, akik nyakára pont az teszi a kést, hogy a Otthont szerettek volna maguknak és gyermekeiknek. Mi van az azóta gyerekessé váló családokkal, ahol az apát pont az otthon melege fojtogatja?

Nem költői kérdés, de szerintem kormányzati körökben senki sem tudja a választ - talán még a kérdést is tagadják, pedig a kisgyerekes hajléktalan családok megjelenése már elkezdődött...

Hoffmann Rózsa szerint felesleges az informatika oktatása.

"A jövőben az informatika tárgya folyamatosan kivonul az oktatásból, Hoffmann Rózsa szerint csak azoknak kell informatikát oktatni akiknek nincs otthon számítógépük."

Ezek szerint Hoffmann Rózsának informatikát kéne oktatni, viszont a jövőben csak azoknak kell KRESZ oktatáson részt venniük, akiknek nincs otthon autója. Az oktatásügyi minisztérium már vizsgálja azt is, hogy mindazoknak a diákoknak, akiknek nincs otthon repülőgépük alapvető repülési ismereteket oktathassanak.

Valamint Varga Zoltán, az oktatási államtitkárság munkatárásnak gondolatatát követve, aki szerint "az informatika használata az alapvető készségek része, ezért nem kell külön oktatni", ezentúl nem lesz sem ének, sem rajzóra, az érettségin nem lesz magyar irodalom, se nyelvtan, mert azok ismerete is az alapvető műveltség része. Valamint ezek szerint vizsgálják a magyar történelem teljes kiirtását az iskoláinkból.

Az az érzésem, hogy a magyar iskolákban igazából csak két dolgot kell oktatni: a NENYI-t, és Hoffmann Rózsát. Isten ments, hogy a diákok megtanuljanak gondolkodni, és a mindennapos használati tárgyaikat használni.

Nem jön el a Magyar Nemzeti Kánaán, hiába rendezgeti Matolcsy György a kis ábráit, a Széll Kálmán terv kudarcot vall. Persze ez nem meglepő, az alig három hónapos terv stratégiát még csak nyomokban sem tartalmazott, és attól végképp messze volt, hogy beismerje, az Orbán kabinet első éve maga a gazdasági kudarc, és a csőd felé vezette az országot.

Orbánék erre a tervre tettek fel mindent, és mára csak az látszik, hogy hiába vállalnak be már politikailag kockázatos méretű társadalmi konfliktust, hiba vesznek össze mindenkivel, és hiába hagyják a devizahiteleseket sorsukra, a rezidenseket kivándorolni, a Széll Kálmán terv mindössze arra elegendő, hogy fékezze valamelyest annak a lyuknak a hatását, melyet az egykulcsos személyi jövedelemadó ütött a központi költségvetés amúgy is csak toldozgatott-foltozgatott, ütött-kopott bárkáján.

Engem még nem is csak a magas hiány zavar, mert minden államban előfordulnak időszakok mikor megborul a költségvetés, elég csak a gazdasági válságból kilábaló Amerikai Egyesült Államokra, mint a világ egyik vezető és sikeres gazdaságára gondolni. A baj az, hogy nem tudjuk, hova folyik a pénz, és nincs látható jele annak, hogy az emberek a megspórolt forintjaikból beruházásokat ösztönöznének, nincs jele annak, hogy a magyar kormány a közbeszerzésekkel a beruházásokat támogatná, nincs jele munkahely teremtési programnak, nincs jele reformoknak, nincs jele tervnek, stratégiának, vagy csak egyszerű kormányzati iránynak se, mely kimondatlanul ugyan, de azt jelezné, hogy a Kormány tudná azt, hogy mit csinál, merre halad. Se Matolcsy, se I.Orbán Viktor nem képes felpörgetni a gazdaságot, beismerni, hogy az egykulcsos adó sosem csodaszer, de Magyarország esetében éppen méreg.

Nincs jele gazdasági programnak, de minden jele meg van annak, hogy se Orbán, se Matolcsy nem tudja hova lépjen. Ellentmondásaikba lassan belefulladnak.

Arról beszélnek, hogy mekkora tömegeket - szakképzetlen gyerekeket és idősebb vagy sérült embereket - szeretnének "visszavezetni" a munka világába, miközben az aktív, egészséges embernek sincs elég munka, és a munkanélküliség a tömegek nélkül is kiugróan magas. Márpedig hiába spórolunk pár milliárdot a nyugdíjasokon, ha ugyan annyi pénzt - vagy még többet -  el kell költenünk segélyekre. Hiába hagyja a kormány magára a hiteleseket, ha az el nem költött pénzt később kell segélyekre, lakhatás támogatására elkölteni.

A Széll Kálmán terv bukása tragédia megalkotói, Orbán Viktor és Matolcsy György számára, de még nagyobb kár Magyarországnak. A befektetők nem jönnek olyan országba, ahol az állam nem áll a helyzet magaslatán. Azt a - nagyrészt megelőlegezett - bizalmat pedig, amit a választásokon és utána kapott az ország és a kormány, nagyon könnyű volt elveszíteni - sokkal, de sokkal nehezebb lesz visszaszerezni.

Orbán és Matolcsy egyetlen túlélési lehetősége, ha mihamarabb szembenéznek az első évben elkövetett hibáikkal és valódi válaszokat adnak a problémákra és valódi stratégiát építenek és valóban cselekedni kezdenek, vagy ez az egész terv gyorsabban hullik vissza rájuk és temeti maga alá teremtőit, mint amilyen hamar ír alá Schmitt Pál egy alkotmányellenes törvényjavaslatot.

A kormánynak mihamarabb be kell indítania a Közmunka programot, rengeteg pénzzel, hogy legalább ideiglenesen legyen az embereknek munkájuk. Menet közben olyan beruházásokat kell elindítani, melyek javítják az ország infrastruktúráját és rengeteg munkaerőt igényelnek, például az utak építése, a vasutak felújítása. Végül de nem utolsó sorban ki kell dolgoznia és végrehajtania egy olyan stratégiát, mely Magyarországra vonz kutató és fejlesztő központokat és olyan munkahelyeket teremtenek, melyekhez jól képzett munkaerők kellenek, és olyan terméket állítanak elő, mely nem kifutó, melyet nem csak az elkövetkezendő egy-két-öt évben gyártanak majd itt, hanem hosszú távon rendezkednek be. Olyan munkahelyeket, melyek védik a környezetet, melyek a zöld energiához kapcsolódnak, melynek most jön el az ideje, mely gazdaság most lendül fel.

Miket beszélek? Orbán ezt is biztos jobban tudja, ez amúgy sem működhet, mert nem lehet kis ábrává egyszerűsíteni, két vonallal, egy beosztás nélküli grafikonra. Ez egyszerűen nem Matolcsy kompatibilis.

A fukushimai erőmű katasztrófája rávilágított arra, hogy az atomerőmű élettartam hosszabbítások nagy kockázattal járnak. Egy biztonságosra felépített reaktor technológiája is elavul, és nem állja ki a jövő kockázatait. A jövő pedig újabb és újabb kihívás elé állít minden építményt, ez alól az atomreaktorok sem kivételek, csak sokkal veszélyesebbek.

A világ minden részén tanultak a japán katasztrófából és igyekszenek csökkenteni a veszélyt. Németország nemet mondott az atomerőművekre, de a többi ország is felülvizsgálja a már működő és a közeljövőben építendő reaktorait, és az atomenergiára vonatkozó szabályait. Az egész világon olyan új szabályok és törvények lépnek életbe, melyek csökkentik az atomenergia kockázatait.

Kivéve Magyarországon.

Itthon sajnos gyakorlatilag nem járható a német példa, bár az lenne a kívánatos. Hazánkban a zöld energia használata gyermek cipőben jár, mind törvényi-szabályozási, mind döntéshozói, mind gyakorlati oldalon. Vagyis hiányzik a bevezetéséhez szükséges kormányzati akarat, a bevezetést segítő szabályok és hiányzik a bevezetéshez szükséges pénz.

De az, hogy rászorulunk a Paksi Atomerőműre nem jelenti azt, hogy minden áron hosszabbítani kellene az erőmű élettartamát, pedig az Orbán kabinetnek minden jel szerint ez a célja. Nem szabad lazítani a törvényi szabályozáson, sőt szigorítani kell, hogy minden ma látható és a jövőben sejthető kockázatot kivédhessünk. Ugyan itthon nem várható cunami, de mind aszály, mind hatalmas árvíz lehetséges, és nem vagyok benne biztos, hogy a Paksi atomerőmű készen állna a Duna rekord magasságú, vagy rekord alacsony vízállására.

Az egész élettartam hosszabbítási, illetve az esetleges atomerőmű bővítési folyamatnak nyilvánosnak kell lennie: az embereknek tisztában kell lenni a bevállalt kockázatokkal, hisz az atomenergia esetén az egész ország egészsége a tét, ha valami baj van.

De ezek után sem szabad elfelejtenünk, hogy az atomenergia minden óvintézkedésünk ellenére veszélyes marad: mihamarabb meg kell teremteni a megújuló, környezetbarát energiára való áttérést, hogy Paksot 20-25 év múlva az összes szennyező hőerőművel együtt a lehető legnagyobb lelki nyugalommal bezárhassuk, hisz szélerőműparkjaink és vízerőműveink képesek lesznek az országunk biztonságos energia ellátására.

Újra és újra előkerül a téma: gyereket vagy karriert vállaljanak a nők? Ostoba kérdés, szűk látókörre vall, sőt egyszerűen mesterkélt és kikényszerített: a történelem során asszonyok generációi mutatták, hogy anyának lenni és karriert építeni egyszerre lehet, sőt kell.

A mai Orbán kabinet egy éve alatt nem nőtt a nők foglalkoztatottsága (53%), ellenben a születések száma drasztikusan esett (-10%), ami egy magát családbarátnak aposztrofáló, sőt egyenesen család mentőnek beállító kormánynak a teljes kudarc. Ugyanakkor arra is figyelmeztet a Fidesz-KDNP kérdésfeltevése egyszerűen hibás: nem azért nem születik több gyerek, mert a nők dolgoznak, hanem a létbizonytalanság veti vissza a születések számát: a bizonytalan gazdaság, a devizahitelesek bizonytalansága, a gazdaság és a munkahelyek bizonytalansága látványosan jelentkezik a drasztikusan csökkenő születés számokban.

Pedig számba lehet venni e legfontosabb intézkedéseket:

Először munkahelyek kellenek, olyanok, melyekkel nem a létfenntartás a gond, hanem olyan létbiztonságot adnak, mely elengedhetetlen a gyermek vállaláshoz.

Másodszor a kisgyermekes anyukák számára részmunkaidős állások kellenek, olyan helyek ahol akár heti 12 órában már gyakorolhatják a hivatásukat, ahol nem esnek ki a gyakorlatukból. Fokozatos munkába állást kell számukra biztosítani, hogy a gyerek növekedésével együtt lehessen bővíteni a kismama foglalkoztatását egészen a teljes munkaidőig.

Biztonság kell a gyermeket vállalók részére, hogy azért nem éri őket hátrányos megkülönböztetés a munkahelyükön, mert gyermeket vállalnak, és ezért esetleg kevesebbet tudnak dolgozni, mert a kisgyermekük mellett maradnak. Előnyössé kell tenni a részmunkaidős állásokat, egységesen beilleszteni azokat a törvényi rendszerbe, nyugdíj és egészségbiztosítási szabályokba.

Óvodák kellenek a munkahelyek mellé, ahol biztonságban tudja gyermekét a szülő amíg dolgozik, és ahová szükség esetén átmehet. Adócsökkentéssel támogatni azokat a cégeket, melyek óvodákat nyitnak alkalmazottaiknak.

A településeken támogatni kell az olyan fejlesztéseket, melyek könnyebbé teszik a kismamák hivatali ügyintézését és a közösségi közlekedésüket: alacsony padlós buszok, babakocsival járható közintézmények.

Mint látható nem százmilliárdos programokról van szó, sokkal inkább az odafigyelésről, arról, hogy a fiatal anyák érezzék, hogy nem felejtkeztünk meg róluk. Arról van szó, hogy a XXI. században ideje XXI. századi válaszokat adni a kihívásokra

A magánnyugdíjpénztárak államosításának újabb következményével kell szembenéznie a kormánynak: az emberek nem érzik biztonságban a megtakarításaikat itthon. A tartós gazdasági mélyrepülés tovább csökkentette az amúgy is alacsony lakossági megtakarításokat, és most az emberek azzal néznek szembe, hogy a kormány bármikor, egy tollvonással megszabadíthatja őket a kevéske pénzük jelentette "gondoktól".

Ennek egyenes következménye, hogy mindenki titkolni fogja a megtakarítását és aki tudja külföldre viszi. Mivel a hitelezés egyik motorja a megtakarításokból származó pénz, nagyon könnyedén forráshiány alakulhat ki, melynek egyenes következménye, hogy fejlesztések maradnak el, a gazdasági válság tovább mélyül és elhúzódik.

A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy a kormány nyíltan konfrontálódik a multinacionális cégekkel, azokkal, akik önmagukban is a legnagyobb foglalkoztatók, és hatalmas adóbevételeket generálnak és a magyar gazdaság motorjai. A kormány rengeteg nagy céget tart bizonytalanságban a különadókkal, az ellentmondásos gazdaságpolitikájával, azzal az általános zavarral, ami - tervek híján - jellemzi a kormány gazdasági viselkedését. Ez a bizonytalanság elérte a munkavállalókat is: a nyugdíjszabályok, a kormány feszültség keltése, és a munkahelyeiken tapasztalható bizonytalanság feszültsége úrrá lesz lassan sok emberen. Általános, hogy az emberek ma bizonytalanabbnak érik munkahelyüket, mint egy éve.

A kormány számtana ezzel végleg elbukott. Az egykulcsos adó ütötte lyukat befoltoznia sosem sikerült maradéktalanul, a nyugdíjalapok államosításával együtt is pengeélen táncol a költségvetés, tehát a bizalom vesztés megállítása a kormánynak létfontosságú. Nem mintha az Orbán-kabinet erre bármilyen hajlandóságot mutatna, folytatja az elbizakodott-elvakult gazdaság politikáját. Ha nem változtat ezen, akkor nagyon hamar olyan válságba kerül az ország, mely évtizedekkel veti vissza.

Most turkáljunk egy kicsit a főiskolai hallgatók zsebében!

Sokan csak addig jutnak el, hogy megfogalmazzák: a felsőoktatás sokba kerül, és jó lenne ha a költségekbe beszállna az egyetemi hallgató is.

Alapesetben tőlem sem idegen a hallgatói költségtérítés, vagy tandíj gondolata, hisz egy jól prosperáló világban az egyetemi hallgatóknak van lehetőségük és alkalmuk az egyetem mellett dolgozni, munkából eltartani magukat. Mondom egy jól működő világban.

Magyarország nagyon messze van ettől. Belegondolva, az egymást követő oktatási kormányzatok mindig csak addig jutottak el, hogy megfogalmazzák, bevezessék a tandíjat, vagy eltöröljék és költségtérítésnek kezdjék hívni, tulajdonképpen pepitában ugyanazt. De a rendszer egészére senkinek sem volt átfogó koncepciója, és a Hoffmann-i Rémálmokat elnézve ma sincs.

Egy normálisan működő felsőoktatási finanszírozási rendszerhez az első lépés az lenne, hogy az egyetemek esetében jól szétválaszthatóan szét kell választani a kutatási pénzeket, és az oktatási pénzeket, és motiválni kell az egyetemeket, hogy az előbbiekből tartsák fenn magukat, hisz az egyetemek tudásbázisok: az innovációk, alkalmazott kutatások jelentős része, az alapkutatások majdnem egésze kell hogy belőlük származzon, ezzel is biztosítva, hogy a hallgatók mindenkor a legmagasabb színvonalon tanulhassanak, a legfrissebb eredményeket és technikákat ismerjék meg. Ráadásul a kutatás elméletileg jobban fizet. Ehhez állami akarat kell és egy rendszer, mely a kutató egyetemeket összehozza a kutatást igénylő, azt hasznosító cégekkel.

Még a második lépés sem a tandíj bevezetése, hanem a foglalkoztatottság növelése. Addig nem lehet a diákokat kiterelni a részmunkaidős munkaerőpiacra, amíg nincs ilyen piac, és addig nem is lesz piac, amíg a szakképzett, teljes állást kereső harmincasaknak és negyveneseknek nem tudunk elegendő állást kínálni. Magyarországon hosszútávú tervek kellenek a munkahelyteremtésre, és a diákok által vállalható részidős foglalkoztatási forma megjelenésére, felfutására és népszerűsítésére. Ez az a pont, ami hallgatóktól független, ugyanakkor a hallgatók joggal várják el minden olyan a kormányzattól, amely azt szeretné, hogy a diákok járuljanak hozzá a főiskolai képzésük költségeihez.

Még ezek után sem lehet csak úgy egyszerűen bevezetni a sokat emlegetett tandíjat - vagy nevezzük akárminek is. Számot kell vetni azzal a ténnyel, hogy amíg egy felfutó, vagy jól működőgazdaság helyet teremt a részidős foglalkoztatásnak, egy gazdasági válság, ami bármikor bekövetkezhet, pont ezeket a munkahelyeket számolja fel legelőbb. Ösztöndíjak és korszerű diákhitelezési rendszerrel kell biztosítani azt, hogy egy átmenti életviteli, vagy gazdasági zavar se veszélyeztesse a tanulmányok megkezdését, folytatását, vagy befejezését. Ösztönözni kell a magánszektort alapítványok és rendszeres ösztöndíjak alapítására, állami, szociális alapú ösztöndíjat kell bevezetni - melynek szétosztása az független az egyetemektől. Másrészt a mai diákhitel rendszer magtartásával és szélesítésével, korszerűsítésével egy olyan rendszert létrehozni, mely végső mentsvárként szolgál a nehéz helyzetbe került hallgatóknak, ugyanakkor nem jelent végtelen terheket.

Mint látható a diákok számlájának rendezése nem egyszerű. Ugyan jó lenne, ha mindenki mögött ott állna a család, és segítené a tanulmányaiban, de lássuk be Magyarországon kevés olyan szerencsés van, akinek a szülei ezt megengedhetik. Sok hallgatónak még úgy is dolgoznia kell, vagy diákhitelt (adósságot) kell vállalnia, hogy államilag finanszírozott tanulmányokat folytat. Ugyan egyszerű azt mondani, hogy sok megélhetési egyetemista van, mint feltárni az egyetem elhúzódása mögötti komplex tanulmányi és szociális okokat, de nem lehetetlen, és őszintén szólva, ugyan lehet hogy vannak megélhetési egyetemisták, de korántsem annyian, mint a kormány érzékeltetni akarja, és főleg nem ott, ahol keresi.

Nem titok, hogy a magyar kormány gazdasági vezetői, élükön a mindent kis vonalakká egyszerűsítő Matolcsy Györggyel - akinek a második keresztneve, a Huba a mindennapi Fideszes gazdaságpolitikához - nem kicsit "kurta el" az idei költségvetést.

Milliárdok hiányoznak bevételi oldalról, és lassan olyan slamasztikába kergette magát az országos gazdasági vezetés alig több, mint röpke félév alatt, ami csak az 1982-ben kialakult helyzethez hasonlítható, amikor is csak a világbanki tagság megszerzése, és a személyi jövedelemadó bevezetése mentette meg Magyarországot a teljes államcsődtől. Úgy látszik, hogy bár mind Matolcsy, mind Orbán végigélte ezt, és akkor már "komoly, felnőtt embernek" számítottak, az akkori helyzetet mind a ketten elfelejtették.

A költségvetés helyzete annyira kétségbeejtő, és a Nemzetgazdasági Minisztériumban annyira meg akarnak - utólag! - fogni minden egyes forintot, hogy mindent beáldoznak érte. No nem a képviselői, miniszteri fizetéseken kezdték, hanem az átlag ember bőrén, és az eljövendő generációk egészségén.

A dohányzás, borzalmas dolgokat művel a dohányosok tüdejével, és mind azok tüdejével, akik nap mint nap rendszeresen szívják a dohányfüstöt. Tapasztalat: életem első huszon-iksz évében folyamatosan szívtam azt a tömény füstöt, amit apám dohányzása teremtett a lakásban, már a tüdőm legalább másfélszer annyi idős, mint én magam. Hiszem, hogy akkor is többe kerül a dohányos emberek gyógyítása, mint az adóbevétel, ha ezt a kapcsolatot egzakt módszerekkel közgazdaságilag talán sosem sikerül igazolni.

Ezért örültem annyira, amikor a kormányban felmerült az, hogy minden nyilvános helyen védik a nem dohányzó embereket és megakadályozzák, hogy minden közterület és közhivatal egyetlen egy nagy füstös kaszinó legyen - mellesleg a kaszinók legtöbbjében általában tilos a dohányzás. Egyszerűen szólva nem szeretek szívni, nekem az nem élvezet. De ekkor jött a Matolcsy.

Valaki rászólhatott, hogy az elkövetkezendő években a már így is elszámolt gazdaságpolitika és költségvetés nem bírná ki a dohányra kivetett jövedéki adó csökkenését, hisz ennek is - mint a nyugdíjrendszer átalakításának is - hosszú évekbe telik az, hogy a pozitív hatását kimutathassuk, miközben pénzügyileg hamarabb és korrektebben mutatható ki a dohányzók csökkenésével járó bevételkiesés. Pénz, az nagy úr, minél nagyobb bajban vagy, annál nagyobb.

De vajon van-e olyan nagy baj, ami bármikor is igazolhatná azt Isten és ember előtt, hogy a költségvetés érdeke előrébb való az emberek egészségénél? Hisz a sokat szidott jelenleg érvényes alkotmány is elismeri az emberek jogát az egészséghez!  - Na igen, Viktor a biztonság kedvéért kihagyta ezt a mondatot az újból...

Az érme másik oldala, hogy Narancsvidék Urai megint abban reménykednek, hogy az emberek vakok: nem fogják észrevenni az utólag meglazított dohányzás ellenes törvényeket, és azt a képmutatást, amit a hamburger adó mutat: látszólag "miatyánk" Orbán Viktor nagyban aggódik az egészségünkért, miközben semmit sem tesz, hogy tényleg megőrizzük.

De értsük meg szegényt, ég alatta a talaj: Pénz kell abba az "elkúrt" költségvetésbe, de nagyon gyorsan.

Ami most alkotmányozás címén folyik, az eddigi legjobb kabaréshow - lenne ha mondjuk Szlovákiában zajlana.

Nevetséges az egész, egyrészt mert az országnak egymillió új munkahelyre és sok másra sokkal jobban szüksége lenne, mint egy új alkotmányra, hisz - szívre tett kézzel nyugodtan állíthatom - a most érvényes Alkotmányunk is betöltötte a szerepét. Az elmúlt éveket nem az Alkotmányunk tette tönkre, hanem mindenki egyetemlegesen, akinek névre szóló helye volt a Parlamentben.

Nevetséges, ahogy senkiházi képviselők felejtkeznek el a legfontosabb feladatukról, a választókörzetük képviseletéről és Törpe Vezérüket követve a narancsligetben a legelképesztőbb javaslatokat teszik, a Magyar Köztársaság átnevezésétől a vármegyék és ispánok visszaállításáig.

Nevetséges már maga a szándék is, hogy pusztán azért fogjunk egy új alkotmány megírásába, hogy Orbán Törpe Viktor neve fenn maradjon, hisz minden történelemkönyv jegyezni fogja azt a pusztítást, amit nemtörődömségével és átgondolatlanságával véghez vitt.

Nevetséges és egyben szomorú is, hogy semmi sem szent a kormányzó erőknek. Nem elégednek meg azzal, hogy az érvényes Alkotmányt ott írják át, ahol akarják, annyira él bennük a vágy, hogy hatalmukat be betonozzák, hogy újat írnak, és minden ellenvéleményt - jó szokásuk szerint - ejtve, magukra szabják az alaptörvényt, és csak azért nem írják bele, hogy Magyarország miniszterelnöke csak Orbán Viktor lehet, mert az mindenkinek szemet szúrna.

Pedig elég nyilvánvaló ez így is, minden héten van egy próbálkozás a hatalmat biztosító passzusok alkotmányba csempészésbe, legyen szó Schmidt Parlament oszlatási jogáról, vagy arról, hogy kötelező határidőt és büntetést szabnak egy kényük-kedvük szerint kinevezett bizottságnak (Költségvetési Bizottság) való megfelelésre. Mindent bevetnek, csak hogy megkerüljék a demokrácia alapját, a népakarat tiszteletét, holott őket is ez a népakarat juttatta olyan helyzetbe, hogy gyakorlatilag azt tesznek ebben az országban, amit nem szégyellnek, és ez bizony meg is látszik az országon.

Fel kellene már ébredni, és felvésni minden Kormánytagnak és képviselőnek, hogy a hatalom szolgálatot jelent, a szolgálat munkát és alázatot. Sajnos ezt módszeresen kifelejtik az alkotmány tervezetekből, pedig igazán több értelme lenne, mint az ispánok visszaállításának.

Jut eszembe, ispánok! Következő javaslat mi lesz? A nemesség rehabilitációja és visszaállítása? Grófok, bárók, hercegek? Restaurálják a Habsburg-Lotharingiai házat is, vagy felkutatják Mátyás-király utolsó élő utódját? Hídpénz? Adómentesség? Mikor kapja meg Buda az árumegállító jogot? Mikor lesznek újra mezővárosok? Mely városoknak lesz vásártartási joga? Visszaállítják a kötelező robotot is? A röghöz-kötést? A csendőrséget? A kisbírót? Visszaállítják a földesurak jogát az első éjszakára? A kilencedet? Tizedet? Kötelező templomba járást? Lovagi tornákat? Ez esetben nem gondolja Orbán Viktor és Schmidt Pál, hogy kiestek a gyakorlatból és ideje lenne gyakorolniuk a kopjatörést? A nehéz páncélzatban való lovaglás megy már? Mikor szerveződnek hátrafelé íjazó magyar lovasok, akik szabadon portyáznak Európában? Nem állítják vissza a Királyságot, netalán Fejedelemséget? És az erdélyi Gyulát? Megint fogunk királyt választani a Duna jegén? Mikor teszik kötelezővé a nyereg alatt puhított hús fogyasztását, mikor jelenik meg a bolti polcokon a lóhús, és mikor koccintunk kumisszal? Nem lenne egyszerűbb esetleg Werbőczy hármaskönyvét visszaállítani?

Nevetséges, hogy mennyi ember ad önként és dalolva tanúbizonyságot arról, hogy nem értik, nem tanulták meg sosem a történelmet, és annyi eszük sincs, hogy észrevegyék, az idő a XXII. század felé múlik és halad és nem a XII. század felé. A kérdés csak az hogy mi vele tartunk-e.

Az egész a legjobb kabaré, és jót is nevetnék, ha nem gondolnák ezt a sok hülyeséget véresen komolyan.

A munkanélküliség nem csak szörnyű, családokat, életeket tönkretevő jelenség, hanem olyan helyzet mely kezelésében az államnak aktívan szerepet kell vállalnia.

Rövid távon ez történhet közvetlen foglalkoztatással, ez a közmunkaprogram. Biztosítani kell, mind a törvényi, mind a pénzügyi feltételeket ahhoz, hogy minden embert helyben úgy lehessen átsegíteni a munkahely keresési időszakon, hogy közben dolgozik és így el tudja tartani magát és családját. Az önkormányzatoknak mindig lesznek olyan közfeladatai, melyek embert igényelnek, gyakorlatilag mindenféle képzettségű és tapasztalatú embernek tudnak ideiglenes jelleggel munkát adni, ha ehhez az állami szándék is megvan. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy a közmunkaprogram akármilyen jól is működik, csak tüneti kezelés, rövidtávú megoldás.

Hosszútávon az innovatív, a korszerű, környezetkímélő termékeket előállító és fejlesztő üzemek jelentik a megoldást. Egy fejlesztő részleget ritkán zárnak be egyik napról a másikra, és ráadásul sok szakképzett munkaerőt igényelnek, akiket jól meg is fizetnek, s akik így újabb munkahelyeket tudnak létrehozni. Az fejlesztő részlegek magyarországi létének van egy másik haszna is: az új termékek gyártása, még mielőtt tömeg cikk lenne a termék, helyben történik, még több szakképzett embernek kínálva hosszútávú stabil munkahelyet.

A környezetvédelem ugyanilyen fontos: ne Magyarországra telepítsék a máshonnan kiutált - kitiltott, elavult technológiát használó üzemeket! Ne itt fejtsék ki a környezetkárosító hatásukat. Ráadásul nem is jelentenek hosszútávú megoldást, hisz az elavult termékek piaca folyamatosan zsugorodik és pár éven belül megszűnik, s a gyár bezár. Sokkalta inkább legyen Magyarországon olyan üzem, ami a jövő termékeit fejleszti és gyártja a jelenben: magas technikai színvonalú, környezetbarát termékeket állít elő, korszerű új berendezéseket, melyek gyártása még csak most kezdődik, és egy zöldebb jövőt hoz közelebb.

Tudom, leírni egyszerűbb, mint megvalósítani, mégis ez egy olyan koncepció, mely működik, s kellő munkával valósággá tehető pár éven belül. Csak kormányzati akarat kell hozzá, és sok munka, s persze egy kis sütnivaló sem árt.