Fideszes berkekben a következő két és félévben biztosan mindennapi téma lesznek a 2019-es önkormányzati választások, és az, hogy az előzetes közvélemény kutatások, saját belső felméréseik és egyáltalán, a tuti biztos taktikájuk ellenére hogy szaladtak bele egy ilyen pofonba, különösen ami a Budapesti főpolgármesteri széket jelenti.

Tagadhatatlan, hogy ez a meglepetés nem volt előzmények nélküli. 19-re beért a Momentum és a DK hosszas és következetes pártépítő munkája, megtalálták a saját színeiket, üzeneteiket és hangjukat. Képessé váltak nagtömegek behúzására, vezetésére. Ennek köszönhetően mind a kép politikai erő nagyot lépett előre az EP választásokon.

S bár Karácsony Gergely - akkor még közel sem főpolgármester úr - és a szocik árulásnak tekintették az EP választások sikerét kihasználó DK és Momentum hirtelen elővett ellenjelöltjeit és az újabb előválasztási fordulót, így rá lettek kényszerítve arra, hogy a nyarat aktív kampányolással töltsék. Nem vállalkoznék arra, hogy számszerűsítsem, hogy ennek köszönhetően mennyit nyert a "karigeri" az október 13-i választáson, de tény, hogy lendületből fordulhatott rá az igazi, éles kampányra. Ráadásul - az esztelen Puzsérral szemben - nem azt akarták bizonyítani az előválasztáson kampányoló felek, hogy a másik miért nem alkalmas, hanem hogy ők mit gondolnak Budapestről. Valós alternatívák ütköztek egymással.

De hogy az előválasztás ne csak kidobott pénz és energia legyen, kellett az a már-már államférfiúi magasságokat jelentő mentalitás, hogy sem a Karácsony-, sem a vesztes felek kampány csapata nem sértődött meg, hanem már a következő nap képesek voltak egymással dolgozni, egymás szemébe nézni. Igaz a kampányban sem ástak mély árkokat egymás ellen, de tényleg örömteli volt nézni, ahogy a gyakorlatban megvalósult, mind Budapesten, mind a kerületekben - és a fővárosi mintára vidéken - az egy a tábor - egy a zászló gondolata.

Ezt a világos közös cél, a a jobb és baloldali elemeket egyaránt felvonultató program és csapat, a közös és egységes megjelenés és arculat is elősegítette, s talán ennek köszönhető, hogy alig volt a szövetségből kiugrás. Inkább bele sem álltak azok a helyi szervezetek, ahol olyan helyi politikusok emberek indultak, akik képtelenek voltak személyes ellenérzéseiket félretenni a közös cél érdekében.

A Fidesz túl későn vette észre, hogy nem egy háborgó, kiforratlan 14-es összefogással, vagy egy 18-as koordinációval áll szemben, hanem - legalábbis Budapest nagyobb részén - egyetlen, nagy és egységes ellenzéki szuperpárttal.Remélem ezt a nem hivatalos pártot nem most láttuk utoljára, mert csak így van esélye annak, hogy egy valós alternatíva, egy valós demokrácia, egy valós változás kitörjön végre a NER által megszabott keretekből. 

Nem minősítem Máki-Zay Péter augusztus 20-i beszéde mögött vajon mi húzódhat, mert elegem van az önjelölt, vagy kikiáltott ellenzéki megváltókból.

Ám ettől a - most még mellékes - sugallattól eltekintve MPZ-nek igaza van, mint ahogy Gyurcsánynak is az volt, amikor fél évvel ezelőtt a kampányban, szóról szóra ezt mondta: egy ellenzéki egy fideszes ellen.

De ennél ő sem ment tovább. Nem is mehet. Mert ugyan úgy, mint Gyurcsány, Márki-Zay sem képes, vagy egyszerűen gyáva a tabuk ledöntéséhez. Azt kimondják, hogy egy az egy ellen győzhető le a Fidesz, de azt nem, hogy ez tulajdonképp mit is jelent.

Mert a teljes összefogás nem azt jelenti, hogy majd én indítom a szimpi srácaimat és a többiek, mint szorgos kiskatonák, rám szavaznak. Nem, így a fidesz működik.

A teljes összefogás azt jelenti, hogy felelősséget vállalok a másikért. Az őszinte jobboldal felelős, hogy milyen baloldal van az országban, mint ahogy a baloldal is felelős azért, hogy milyen jobboldal van az országban. És mind a kettő felelős azért, hogy Orbánisztán van, létezik, s hogy a magyar miniszterelnöknek ezen a nyáron csak amiatt fájta a feje, hogy milyen színű legyen a kormánytagokat szállító csapatszállító repülőgép berendezésének a színe. Bézs, vagy valami oroszosabb, ami Trumpnak és Putyinnak egyaránt megfelel?

Itt a blogon már mutattam egy technikai megvalósítását annak az összefogásnak, ami legyőzhetné a Fideszt, de vajmi kevés visszhang volt rá. Talán nem is kell, mert tényleg nagyon technokrata volt. De lenne egy fontos üzenete van az egyszeri magyar embernek is, legyen az nyugdíjas, vagy fiatal, nemzeti vagy liberális, jobb- vagy baloldali: legalább olyan fontos arról beszélni, ami összeköt minket, amiben egyetértünk, mint amennyire fontos hallatni az egyedi hangunkat.

És igen balról el kell fogadni, hogy a Jobbik demokratizálódott, és tulajdonképpen az egyetlen demokratikus jobboldali párt, amit egyenlőre nem sikerült szétmorzsolnia a Fidesznek. (S igen, ebben a pillanatban és  végleg leírtam az LMP-t). Mint ahogy jobb oldalt sem kell szégyenleni, ha valaki szóba áll, beszélget, barátkozik, vagy épp politikai szövetséget formál baloldali vezetőkkel - legyen szó akár Karácsonyról, vagy Gyurcsányról vagy akárki másról.

Mert a következő választás nem a migránsokról fog szólni, hanem mint az idei: végre, több mint egy évtized után magára találnak e a demokratikus erők a magyar választáson, vagy  folytatódik a nyitott rejtett diktatúra, a kevesek istenítése, "a nem tetszik, hát el lehet menni" mentalitás ebben a szedett-vetett, jobb sorsa érdemes kis országban.

Vagyis arról, hogy összefognak-e mindazok,a kik összefogást akarnak.

Nekem kimaradt mind az Alaptörvényből, mind a választási törvényből az a fejezet, ahol taglalják a Nemzeti Választási Bizottság törvényhozó, kvázi kampány alatti parlament lett. A NVB feladata az, hogy a választások zavartalan lebonyolítását biztosítsa és a szabályokat betartassa. De nem faladata az, hogy a választási törvény hiányosságait betömködje; főleg nem a kormány szája íze szerint.

Márpedig pénteken ez történt: a Bizottság állást foglalt egy, a választási törvényben egyáltalán nem szabályozott kérdésben: mi legyen azon szervezetek listáival, akik a kampány közben léptetik vissza jelöltjeiket és így a választás napján nem lesz meg az országos listához szükséges jelöltek száma?

Törvényileg ezzel nem foglalkozott a Parlament, hisz a kampány mindkét oldalról mindig is a politikai manőverek legtisztább terepe, mindig is a visszalépésekről, és egymásra találásokról szólt. Igaz jelen helyzetben a regnáló oldalt ezt nem érinti, a Fidesz-KDNP természetesen a legnagyobb egységben készül a választásokra: teheti, hisz a KDNP mindig is Semjén Zsolt barátaiból és üzletfeleiből állt és programja is rémesen egyszerű: minél nagyobb látszólagos hatalmat kivívni maguknak.

De vissza a lényegre: a Nemzeti Választási Bizottság megszegte a törvényt, hisz nem egyszerűen értelmezte a törvényt, hanem kiegészítette azt. Erre csak a Parlament lenne jogosult, persze ahhoz rögtön kellene a kétharmad, ami jelenleg Fideszéknek nincs meg. Ám ha meg is lenne, akkor is kérdéses a döntés alkotmányossága, és betarthatósága, hisz  jelöltek akár a választás előtti éjszaka is visszaléphetnek valaki más javára, s így csak urnanyitáskor derülne ki, hogy hány országos lista is van tulajdonképp.

Vagyis a választás totális káoszba fordulna, egy nemzeti röhejes színjátékba, ahol a Választási Bizottság kilenc állandó, kormány által delegált tagja határozza meg a győzteseket. Ami egyenértékű a szabad választások rendszerének végével, visszatértünk a Rákosi-Kádár korszakba, amikor már urnanyitáskor tudtuk, hogy a hazafias népfront 99%-ot szerez.

A Nemzeti Választási Bizottság döntése nem egyszerű jogértelmezés, nem egyszerű állásfoglalás: ez egy, a hatáskörét alkotmányellenesen túllépő, az Alaptörvény által biztosított minimális demokráciát is semmibe vevő, Orbán Viktor végtelen hatalom mániájával való cinikus összekacsintás, halálos történelmi bűn. A mindent mozgató vak megfelelési kényszert használja ki a miniszterelnök pártja, hogy távol maradjon egy nemzetközi visszhangokat és nyilvánvalóan Alaptörvény és demokrácia ellenes lépéstől, hisz mindig van, aki elvégezze a piszkos munkát. Kár hogy most a legtisztább demokratikus aktus, a választás őrzői azok.

Az egyszerű ellenzéki szavazók körében még mindig népszerű a teljes, a nagybetűs összefogás, hogy egyszer mindenki, Karácsony Gergely, Molnár Gyula, Fodor Gábor, Kunhalmi Ágnes, Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett (egyesek szerint még Vona  Gábor is) egy színpadra áll és együtt vonulnak a Fidesz ellen, egy jelölt, egy lista alapon.

Vágyálom, amit maximum a számítógépek választási kalkulátorai tudnak díjazni.

Ha meg lenne a hajlandóság a feltétel nélküli összefogásra, ha meg lett volna a hajlandóság, hogy mindenki feltartott kezekkel és prekoncepciók nélkül egyszerre ül a tárgyalóasztalhoz, talán működött volna. De lássuk be, mi magyarok, nemzeti hagyományainkhoz híven inkább hiszünk a mexikói felállásban, hogy mindenkinek a fejéhez fogjunk fegyvert. Egyszerűen nem bízunk annyira a szövetségeseinkben, hogy hátat merjünk nekik fordítani.

A hétvégén sokan értetlenül álltak, hogy a szeptember óta létező DK-MoMa szövetség felbomlott. Ahogy e sorok írásakor Gyurcsány Ferenc is megerősítette, az oka az, hogy a Modern Magyarországért Mozgalom és Bokros Lajos nem ért el akkora támogatást, hogy a nevüket felvétele ne okozna komoly fejfájást a Demokratikus Koalíciónak. Mert ugyan a közvélemény kutatások szerint a gyurcsányisták önmagukban érnek 10-13%-ot, de ez épp csak a bejutási küszöb felett lenne egy két neves listával. Ráadásul ha a formálódó szövetséget nézzük, egy DK-Együtt-Moma listára már a 15%-os bejutási küszöb vonatkozna, ami -- tekintve, hogy a választásokon egy meg egy sosem kettő -- kockára tenné mindhárom párt bejutását a Parlamentbe.

Hozzáteszem, az MSZP pont ezt a hibát követte most el. Ha lehet hinni a pletykáknak és Fodor Gábornak, akkor már formálódik egy MSZP-Párbeszéd-Liberálisok lista, aminek még matematikailag sincs ki a 15%-a. Mondjuk a Liberálisoknak a MoMá-hoz hasonlóan még az 1% se. Vagyis a nagy összefogás kényszerben a Szocialista Párt jó eséllyel aláírta a halálos ítéletét. Mondhatni kész öngyilkosság. Innentől őket csak az mentheti meg, ha a DK-t vagy az LMP-t be tudják vonni, ami jelenleg esélytelennek tűnik.

Úgy hogy remélem csak félreértés az egész.

Vagyis jelenleg el lehet engedni a népszerű slágertémát, az összefogást, inkább izguljunk a minél teljesebb együttműködésért. Vagy mindenki a saját ízlése szerint.

Baloldali publicisták, politikai elemzők és tanácsadók, sértegető és sértett politikusok, kérem egy pillanatra hagyjuk abba egymás savazását és nézzük szembe a realitásokkal:

A parlamenti többség megszerzése nem megy Gyurcsány Ferenc nélkül. A harag és indulat aktuális szintjétől függően sokan kívánják a megnevezett urat a pokolba, de lássuk be, nélküle nem könnyebb. Ha könnyebb lenne, akkor most nem vitatkoznának, hisz tömegek áramlanának az immáron hatodik éve Gyurcsány nélküli MSZP-be, de valamiért mégsem teszik.

Minden baloldali okos ember elfelejti, hogy - ex-miniszterelnök ide, ex-miniszterelnök oda -, bizony a választás legnehezebb dolga új szavazót szerezni. Annyira nehéz feladat, hogy a Fidesz évek óta nem teszi: csak arra ügyel, hogy ne veszítse el a szavazóit. Évek óta van egy masszív el nem kötelezett tábor, amin a most induló Momentum épp úgy, mint az MSZP megtudna hízni. Ám e tömeget leginkább kiábrándultak alkotják: őket visszahozni pont olyan nehéz Gyurcsánnyal, mint nélküle.

Vagyis nyerni nem, de veszteni annál többet veszíthet egy Gyurcsány nélküli összefogás: Elveszíti az egyetlen embert, aki telt-házas politikai show-t tud lenyomni, elveszít egy masszív és roppant aktív tömeget, akik a Gyurcsány hívekből áll. S nem utolsó sorban egyáltalán nem látszik kivel és mivel kompenzálnák az ellenük is nagy lendülettel kampányoló Demokratikus Koalíciót.

Az ellenfelet ugyanis nem Gyurcsány Ferencnek hívják, hanem Orbán Viktornak és Vona Gábornak

igen, tisztelt Lengyel úr, eltetszett kúrni az irányt, de nem kicsit, hanem nagyon. Gyurcsánnyal és a pártjával meg lehet és meg is kell állapodni, igaz kemény alku lesz és a DK be is fogja tartatni, de azt hiszem ebbe az MSZP sem rokkan bele. 

A megállapodás mellett szól - azon kívül, hogy a politika nem az árokásások, hanem a szövetségek és együttműködések művészete - hogy a leendő miniszterelnök-jelölt bizonyíthatja a rátermettségét. Bárki legyen is az, Gyurcsány után csak keményebb fiúk várnak rá: Orbán Viktor és Vona Gábor jobb-populista gátlástalan gépezete, valamint az újra kiépülő orosz függőség lebontása, amihez persze Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak is lesz egy-két keresetlen szava.

Hát akkor már inkább háromszor állapodok meg Gyurcsány Ferenccel.

Volt egyszer egy csapat fiatal, egy csapat kiábrándult és reményvesztett ember, akik azt gondolták, hogy lehet ezt a sárdobálást, amit ma Magyarországon politikának neveznek másképp is csinálni, talán még tisztességgel is. Az elindulásuk nagyon szépre sikerült, sokan bizalmat is szavaztak nekik, és bejutottak a parlamentbe. Zöldeknek nevezték magukat, de igazából sosem válaszolták meg, hogy mik is ők igazából. Az LMP nem maradt más, mint egy szervezet, amiről senki sem tudta micsoda, maximum egy zöld lámpa jutott az eszébe.

Az LMP minden ellen hevesen tudott tiltakozni, legyen az a kormány programja, vagy az ellenzéké. Tiltakoztak mindenféle besorolás ellen, ők akarják kitalálni a spanyolviaszt. Ami kevés újat - mint a nyílt és valamelyest őszinte környezetvédelmet - jelentenek a politikai szinpadon, azt sem képesek hatékonyan és hangosan, őszintén képviselni. Tiltakoznak az összefogás ellen, de csodálkoznak azon, hogy két éve beragadtak és nem képesek áttörést elérni.

A politika az összefogás művészete. A FIDESZ sikere azon múlt leginkább, hogy Orbán szemtelenül, hazug és álszent módon használta ki a többi politikai erőben lévő szakadást, miközben ő és emberi sikerrel akadályozzák meg, hogy a hívek észrevegyék a nyílt köpönyegforgatást és ezzel az Orbáni szövetség szétesését. Az LMP-nek volt esélye arra, hogy zászlós hajóvá váljon és kihasználva a FIDESZ  belső ellentéteit az demokratikus ellenzéknek a vezére legyen. Csak együtt kellett volna működnie Gyurcsánnyal, Bajnaival, az MSZP-vel, és meg kellett volna értenie, hogy az együttműködés az egyes kérdésekben nem jelenti az önállóság feladását.

A másik amit az LMP-nek meg kellett volna értenie, hogy a kampány nem két különböző válasz ugyanarra a kérdésre, hanem vita magáról a kérdésről. Ebben az LMP különösen jó lehetett volna, hisz a környezetvédelem kérdései igenis aktuálisak és igenis érdekli az embereket. Ha tudta volna képviselni ezen kérdések fontosságát nagyot lendíthetett volna a magyar politikán. Az LMP magát ugyan zöld pártként definiálta, de ennek ellenére nem képes következetesen és reálisan képviselni a környezetvédelmet.

Nincsenek új kérdéseik, nincsen összefogási hajlandóságuk, nincs elszántságuk, csak makacsan az ellenkezőjét igyekeznek szajkózni bárminek, amit meghallanak. Makacsul önállóak akarnak maradi és pont ezért lesznek pont egy a sok közül, egy szalasztott lehetőség.

Az LMP kongresszusának a döntését úgy foglalhatjuk össze: egyenesen megyünk elmúlni.

Ha komolyan gondolták volna, talán lehetett volna más a politika, de nem gondoltátok komolyan. Ideje nevet változtatni, mert az LMP sem más már, mint egy magyar párt a sok közül, semmiben sem más mint a FIDESZ, az MSZP, vagy bármelyik.

nem állnak be semmilyen szövetségbe, nem működtök együtt senkivel, soha, mert egyszerűen féltek támogatni mások ötleteit, mert azt hisztek, hogyha beálltok mások közé, akkor eltűntök a mélyben. Pedig pont azért fogtok eltűnni, mert nem tudtok együttműködni, pedig ez a politika lényege.

Lehet más a politika, ha a végre felmérnétek, hogy a gondokat meglehet oldani, ha együttműködtök. Nem kell mindenben egyetérteni másokkal, de ha a kérdés fontos, akkor nem durcáskodni kell, hanem együttműködni másokkal.

Most tulajdonképp a lét a tét. Magyarország, a köztársaság, az emberek jövője. Megállítjuk-e Orbán ámokfutását, vagy sem. Orbánt csak összefogással lehet megállítani. Aki ebből kimarad, az fekhet mellé a temetőbe.

Addig viszont nem vagytok más, mint egy csapat durcás gyerek, akik kaptak egy lehetőséget.