Az eltévedt demokrata is foglalkozik a zaklatási ügyekkel, hisz a demokrata is csak ember, s mint ilyet mélységesen felzaklatták a Harvey Weinstein hollywoodi producer ügye nyomán kipattanó amerikai és magyar zaklatási botrányok.

Illusztris a sor: Weinstein, Marton, Spacey: mind magasan jegyzett sztárok, igazi vezéregyéniségek, akiknek még az elejtett megjegyzéseire is figyeltek, mert szakmájukban elismertek voltak, s ennél fogva vélt-valós hatalmuk volt. Mint kiderült pont ezzel a hatalmukkal a legősibb, legszemétebb módon éltek vissza.

De ne csak a színházra és a filmiparra gondoljunk: a szexuális zaklatás mélyen titkolt része a társadalmunknak, primitív ősemberi természetünknek - de ez nem felmentés, ahogy nem felmentés erőszak, verekedés esetén sem. Nem kell hozzá rendezőnek, producernek, vagy vezető színész sztárnak lenni: elég a vélt, vagy valós hatalom, alá s fölérendeltségi viszony, és az önuralom elvesztésére hajlamos személyiség, s máris kész a szexuális zaklatás koktélja. Lehet az illető bankigazgató, bróker, osztályvezető, vagy csak egyszerű csoportvezető, legyen nő vagy férfi, teljesen mindegy, ha személyisége nem fogadja el, hogy nemet mondanak neki. Nincs senkinek sem a homlokára tetoválva hogy zaklatásra hajlamos.

Ahogy az sincs, ha valaki zaklatás áldozata lett, még ha az áldozatok belül érzik is bélyeget. Persze itt is nagy a szórás: van akinek már az is kellemetlen, ha valaki rendszeresen hallgatóság előtt tesz egy viccesnek, vagy épp udvarlónak szánt megjegyzést, van aki a fogdosást is elintézi egy vállrándítással. De sokan magukra veszik és a környezetük áldozathibáztatását jóval megelőzve, szégyellik magukat, magukban keresik a hibát és az egészet igyekeznek mélyen belül eltemetni . Az emberi természet ilyen beállítottságából fakad az, hogy ezek az ügyek sokszor évtizedek után pattannak csak ki.

Fontos dolog szembenézni azzal, hogy a sokat emlegetett "píszí" viselkedés nem új keletű, s végképp nem liberális fogalom: ugyanaz a viselkedési kódex, amit már a középkorban megfogalmaztak lovagoknak, s ami tovább élt udvari protokollokban, és a polgári viselkedési etikettekben.

Lehetnek akik a tehetségüket kihívó viselkedéssel és a vezetők gátlástalanságának a kihasználásával egészítik ki. Lehetnek színészek és színésznők, akik kihasználják a szereposztó díványok világát, lehetnek olyan kollégák és kolleginák, akik a főnököt a nemi szervén keresztül akarják megnyerni, vagy akiktől nem idegen a szexuális szolgáltatással történő fizetés. De ez nem jelentheti, nem jelenti azt, hogy mindenki ilyen, sőt ellenkezőleg. De azok se felejtsék el, akik belemennek ebbe a játékba, hogy sok esetben csak olajat öntenek a tűzre.

A szexuális zaklatás komoly dolog: sok esetben ugyan nincs értelme bíróság előtt büntetni ezt a viselkedést, de a statisztika és a fenti esetek is azt mutatják, hogy a zaklató nagyon könnyen szintet lép, s lesz szexuális ragadozó, s lehet belőle erőszak tevő. Ezért is fontos olyan környezetet kialakítani, mind munkahelyen, mind társadalmunkban, ahol a zaklatást nagyon is komolyan vesszük. Komolyabb bűncselekményeket, életek kisiklását előzhetjük meg vele.

Én örülök ennek a nyitási folyamatnak, a meginduló párbeszédnek, hogy a "píszí" hangnem immár közbeszéd tárgya lett. Az öröm csak amiatt nem felhőtlen, hogy sokan azt hiszik ez csak a színház és a film világára jellemző, s a szembenézési folyamat meg is fog állni ezen szervezeteknél. Ez ordas nagy hazugság és képmutatás volna. Remélem ez nem következik be, és a cégek felismerik a problémát és akár botrányok nélkül is részt vesznek a píszí környezet kialakításában.

Remélhetőleg alaptalanul félek attól is, hogy egyesek régi sérelmeik megtorlására akarják kihasználni a helyzetet és alaptalan vádaskodásokkal akarnak revansot venni vélt vagy valós sérelmeiken. A szexuális zaklatással való alaptalan rágalom a lehető legnagyobb felelőtlenség lenne, hisz egy-két alaptalan lejárató kampány már elég lenne a szükséges és időszerű változtatások megakasztásához.

Épp ezért jó lenne, ha jogszabály kötelezné a píszí közeli légkör megteremtésére a munkaadókat. Remélem egyszer eljön a kor, amikor jogszabály állít fel standardokat a munkahelyi zaklatás elkerülésére, amikor számon kérhetővé válnak a munkáltatók, hogy mit tettek vagy mit nem a zaklatások elkerülésére, hisz legtöbbször pont a munkáltatók azok, akik a botrány minimalizálása miatt az áldozatokba fojtják panaszaikat. Addig kérek minden jó érzésű embert, magyart és kisebbségit, férfit és nőt, jobb vagy baloldalit, politizáló vagy politikától undorodó embert, hogy álljanak ki a zaklatottak mellett, álljanak ki a zaklatók ellen. Ez közös ügyünk!

A Demokratikus Koalíció, az egyetlen olyan ellenzéki párt, mely előtt semmi sem szent: nem tartja tiszteletben az olyan mély választási hagyományokat, mint a felelőtlen ígérgetésekből álló licit versenyt; Gyurcsány nem tiszteli meg a szocialistákat azzal, hogy megvárja, míg teljesen széthullva ők maguk rehabilitálják; s végképp nem tiszteli a magyar választási rendszer szent tehenét, a határon túliak szavazati jogát.

S ezzel sokak szerint minden határon túlment.

Mert hogy a liberálisoknak örülnie kell, hogy kiterjesztik a jogokat - vajon miért nem tapsikolnak a demokraták, amikor arról van szó, hogy mindenkinek joga van fegyvert tartani, hordani, adott esetben használni?

Mert hogy helytelen korlátozni a jogokat - tényleg miért is harcolunk az elszámoltathatóságért, miért korlátozzuk a megválasztott személyek hatalmát, miért vagyunk úgy oda, amikor Orbán Viktor kiterjeszti a kormánya jogait?

Mert ez is csak árok ásás, mert ezzel is csak felesleges vitákat szül - nos azt hiszem a határon túliak szavazati jogára rá is fér a vita.

Attól, hogy nem beszéltünk róla, attól, hogy nem néztünk szembe vele, a határon túli magyarok szavazati jogának elutasítottsága az utca emberében a magyar kormánnyal szembeni elégedetlenséggel együtt nőtt. Ha úgy tetszik nem Gyurcsány, hanem a szavazati jog puszta léte a jelenlegi formájában tüzeli az egyszeri magyar állampolgárt, az utca emberét. Az ex-miniszterelnök csak annyit tesz, hogy rámutat arra a már létező és mélyülő gödörre, amit a mai "elit" képtelen észrevenni.  

Mert lássuk csak, hogy éli meg az utca embere ezt az egészet: van egy pár millió olyan szavazó, aki életében nem élt Magyarországon, az általa választottak döntései se őt, sem rokonait nem érinti, nem neki kell szembesülni a magyarországi orvoshiánnyal, a gyermekei általános iskoláit nem a KLIK veri szét. A határon túli magyar tanítóknak nem kell szembesülniük azzal, hogy az amúgy is megalázó magyar bértábla szerinti fizetésük rendszeresen késik. Nem ő fizeti a világ egyik legmagasabb fogyasztási adóját, nem budapesti minisztériumok felelnek autópálya építéseikért, nem a magyar miniszterelnök (fél)kegyelmén múlik, hogy hol nyílnak új gyárak, nem az ő adóját korrumpálják el a megszavazott tisztségviselők.

Ellenben az utca embere  fizeti meg, hogy a határon túliaknak is járjon baba kötvény, ő teremti elő a határon túli magyar egyetemek és iskolákhoz történő hozzájárulások fedezetét, a mi bőrünk érzi meg a határon túl felhúzott foci stadionok árát. Az utca embere tartja el a magyar kormány ösztöndíján itt tanuló határon túli magyarokat, miközben saját gyerekének fizetnie kell.

Mind ezt tetézik azzal, hogy sosem kérdezték meg az utca emberét, hogy szeretné-e, ha a határon túliak beleszólnának az ő életébe. Csak egy próbálkozás volt, az is 13 éve, ami akkor érdektelenségbe fulladt. Mégis erre mutatnak vissza, erre hivatkozva adtak kettős állampolgárságot, adtak szavazati jogot. Mintha a a szocialisták a 1994-es választások eredménye alapján akarnának jövőre kormányt alakítani.

Arról nem is beszélve, hogy aki sosem élt Magyarországon úgy szavazhat, hogy azt sem tudjuk él-e, hal-e, csak regisztrál és érkezik tőle egy levél amit elfogadunk hiteles szavazatnak, ellenben azokkal, akik itt éltek, de elegük lett a politikusok, a Legnagyobb kormány Párt korrupciójából és zsebtöméséből, azoknak órákat kell utazni és sorban állni, hogy szavazhassanak.

Az utca embere másodrendűnek érzi magát a saját országában - valamennyire joggal. Épp ezért kezdi utálni az utca embere a határon túli magyart.

S lássuk be, egy formális aktuson a határon túli magyart is becsapja. A határon túli magyaroknak továbbra sincs képviselete a magyar Parlamentben, hisz nincs megnevezett, köztük élő képviselő a magyar parlamentben. Nincs, akit személyesen meglehetne keresni hogy meghallgassa és képviselje a határon túli magyar panaszát. Nincs aki rendszeresen fogadóórát tartana nekik. A Nagy Nemzeti Kormánypárt ugyan megadta a szavazati jogot nekik, de elvette képviselet lehetőségét, hisz ahol csak tudta megosztotta a magyar pártokat. Szétverte a Magyar Koalíció Pártját a felvidéken, Tőkés vezette Erdélyi Magyar Polgári Párt megosztotta az RMDSZ-t Romániában; s ha a Vajdasági Magyarok Szövetsége kicsit hangosabban ágált volna a déli kerítés ellen, a határzár miatt megszüntetett regionális vonatok hiányán, biz' Isten a Legnagyobb Nemzeti Kormánypárt gondoskodott volna egy társszervezetről. Persze amikor megosztotta a Legfőbb Magyar Kormányzó a magyar kisebbséget, akkor mélyen hallgattak azok, akik most a határon túliak szavazójoga mellett kardoskodnak.

A határon túli magyaroknak olyan képviselőkre van szüksége a Magyar Parlamentben, aki köztük él, akit ők ismernek, aki személyesen felelős azért, hogy véleményük, érdekeik megjelenjenek a Magyar Törvényhozásban. Mert nagy szégyen, hogy a szavazójog ellenére a határon túli magyarok érdekei még mindig csak pártok közötti megbeszélések eredményeképpen, személyes kapcsolatoknak hála - vagy sem - jutnak el az Országházba.

A határon túli magyarnak nem volt bölcsessége, hogy felismerje miféle kicsinyes belpolitikai játszma része lett, s talán jobb lett volna, ha inkább nem szól bele egyetlen egy ikszel sem a magyar választásba. A megoldás az lett volna, ha a határon túli magyar határon túli magyar párt képviselőjét szavazza be a parlamentbe, aki tiszteletben tartja, hogy a magyar adópolitikához, vagy épp Paks2-höz nincs köze, viszont képviseli és közvetíti a magyar pártok és a mindenkori Magyar Törvényhozás felé az elszakított nemzetrészek panaszait.

A határon túli magyarok érdekvédelme amúgy sem azon múlik beleszólhatnak-e a magyar választásokba. A határon túliak érdekvédelmét egy európai, erős Magyarország tudja ellátni, akár szavazati jog nélkül is. Ehhez viszont olyan Kormány kell, aminek van szava Brüsszelben, ami nem csak kerítéssel és a demokrácia veszélyeztetésével kerülhet a figyelem központjába. Ez az amit szép lassan, az elmúlt nyolc évben kurva gyorsan elvesztettünk. S ezt nem lehet pótolni holmi szavazati jogokkal.

Lehetne szavazti joguk a hazáron túli magyaroknak, ha képviselőik nem a magyarországi pártok közül kerülnének ki, s puszta udvariasságból kimaradnának az olyan dolgokból, ami őket nem érinti.

De amíg ennek megvalósítására - sajnos - nincs remény, addig a jelenlegi formájában a határon túliak szavazati joga nem más, mint felelősség nélküli beleszólás az ország életébe, és egyedül a határon túliakat nem képviselő, nekik felelősséggel nem tartozó, csak szavazataikat lenyúló Nagy Magyar Kormánypárt érdeke. Nem kell siratni.

Miután megírtam az egy helyben topogó töketlen ellenzék történetét, kiderült, hogy  a magyar politika matadorának, vörös posztójának, vagyis Gyurcsány Ferencnek van egy terve. Olyan terv, ami nem igazán szokványos, de hát ez a magyar politikai élet, itt bevált, mindennapi megoldásokkal nem mész semmire.

Az új idők, különleges helyzetek, különleges megoldásokat követelnek, ilyen különleges - sőt talán elegáns - megoldás lehet az, hogy a pártok önállóan indulnak, önálló országos listával, de egyéni körzetekben összehangoltan indítanak jelölteket - mondhatni közösen.

Működhet?

Gyurcsány-terv: 1 az 1 (és még egy) ellen

A Gyurcsány-terv elegánsan átvágja a gordiuszi csomót, elveti az Egy Nagy Közös Listát, ezzel megkerülve egy olyan témát, amiben hónapok óta csak üzengetések vannak, előrelépés nincs. Ez kétségtelenül előrehaladás, nagy lépés Orbán leválthatósága felé.

Az is előny, hogy kevésbé osztja fel az arányokat előre, demokrácia ellenesen, mint a Botka-terv. A Nagy Egységes Lista előre lezsírozott arányai ugyanis a tárgyalások napján vélt erősorrendet betonozná be egy egész ciklusra, miközben az egész politikai palettán hintáznak fel s le a számok. Különösen igaz ez akkor, ha belegondolunk, hogy a lakosság több mint felének nyíltan kivan a töke a túlságosan átpolitizált Magyarországgal, hogy még a vízcsapból is Fidesz propaganda folyik, elege van a Jobbikból, az MSZP Gyurcsány-ellenességéből, és az Együttről, a Párbeszédről és a Momentumról csak annyit tudnak, hogy valakik pártoskodnak benne. Ha e néma tömeg ha megindul fenekestül átírja az erősorrendet, akár garázspártból is csinálhat kormányzó erőt - igaz ez utóbbi esélye körülbelül annyi, mint annak hogy most október elsején havazzon.

Viszont naiv sem vagyok, valószínűsítem, hogy a kegyetlen pártelnöki, miniszterelnök jelölti bohóckodásból ezután 106 ugyan olyan kegyetlen képviselőjelölti bohóckodás lesz. Igaz a kisebb körzetekben megfoghatóbb a népszerűség, megfoghatóbb, hogy hol ki milyen eséllyel indul. Akár a hónap végén már lehetnek helyi jelöltek, és végre elindíthatunk egy olyan kampányt, amivel megkeserítjük a trónbitorlók életét.

Már ha ugyan elfogadják a javaslatot. Mert ugyan MSZP-n belül is többen elgondolkodtak már Botka hasznán, sokan tényleg elhitték neki, hogy Gyurcsánnyal semmi sem működik. Pedig működhet, igazából még Ferivel sem kell közösködni Csak rajtuk múlik, hogy képesek-e higgadtan végig gondolni, és csekély értelmükkel rájönni, hogy ez épp úgy a saját érdekük, mint a többieké, de legfőképpen ez az ország érdeke.

Még egy veszély leselkedik a Gyurcsány-tervre: ugyan a koordinált indulás az egyéni körzetekben minimalizálja az ellenzék széttagoltságából következő szavazat vesztést, a garázspártoknak az önálló lista inkább halálos ítélet. A vörösökön és Demokratikus Koalíción kívül nincs más párt, amely tartósan a bejutási küszöb fölött lehetne, viszont együtt, egy közös választási pártban ez bőven megvalósulna - sőt a számokat összeadva akár az ellenzéki formáció legerősebb komponensei is lehetnének. Ezzel rengeteg listás szavazatot mentenének meg, még gyorsabban rohasztva a narancsot, keresztbe téve a kárpátok törpe géniuszának.

Gyurcsány Ferencnek Pápáról van egy terve. S bár sokan támadják és támadni fogják, de lássuk be, ez egy sokkal életképesebb terv, még ha nem is tökéletes mint Botka győzelmi terve - de Botka tökéletes terve sem ért semmit azonkívül hogy elvesztegettünk vele kilenc hónapot. Sokan a szemére vetik majd, hogy pont a tárgyalás előtt fogyott el a türelme, de akik ezt leírták nem néztek az órára: eljött az idő, hogy válasszunk vita és munka közt, a tétlen csodavárás és a tett közt, Orbán és Európa közt. De az igazság az, hogy azok a tárgyalások leghamarabb januárban indultak volna el, s akkor már túl késő.

Itt az ideje a tetteknek, itt az ideje a kampánynak!

Nem értem mit csodálkozik Botka azon, hogy ki akarják golyózni a miniszterelnök-jelöltségből - én csak azon csodálkozom, hogy miért vártak vele eddig? Mert ahhoz képest, hogy Szeged polgármesterének milyen jó ajánlólevelet adott a város; ahhoz képest, hogy mekkora önbizalommal, a győzelem tervével fogott az Orbán-kormány lebontásához, siralmas eredményeket ért el.

Botka párti voltam, nem tagadom, ám most úgy érzem magam, mint akit Isten megakart büntetni, ezért meghallgatta imáit.

Mert Botka 9 hónap alatt egy téglát sem bontott le az Orbán-rezsimből, ellenben sikereset szétvert minden kezdeményezést az ilyen-olyan összefogásra. Jobban szétverte a kormányváltók demokratikus gyülekezetét, mint az Orbán tehette volna, ha a lopott vagyona minden fillérét az ellenfelei lejáratására költötte volna; tálcán nyújtva Orbán Viktornak a következő kétharmadot. És az egész csak arra volt jó, hogy immár a szebb napokat látott vörösök sincsenek a kanyarban sem, és a Jobbiknak jelenleg ezerszer nagyobb esélye van arra, hogy a kormányt váltson, mint a demokratikus siserahadnak.

Ritka alkalom: egy színpadon, egyszerre minden ellenzéki pártvezető.
Csodálom hogy itt nem estek egymásnak, pedig a sajtóban sokszor kígyót-békát kiabálnak egymásra. Lehet, hogy itt rontottuk el: addig nem kellett volna leengedni őket a színpadról, amíg minden vitás kérdést nem tisztáznak, s nem írnak alá együttműködést - vagy legalábbis meg nem támadási szerződést!

A számok jól mutatják: a választók el akarják zavarni Orbánékat, ha lenne olyan demokratikus erő, mely képes erőt felmutatni. De az ellenzék egyenlőre a 2013/2014-es úton jár, miközben természetesen Botkától Karácsonyig mindenki mantrázza, hogy tanultak az előző választási kudarcból. S mantrázva megint kifutnak az időből.

Mondjuk ki: az ellenzék összességében balfaszkodik és töketlenkedik. Miért?

Tán mert is túl nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy előre meghatározzák a leendő miniszterelnök személyét. Egyedül a sokat szidott-utált DK mondta ki, hogy előbb választást kéne nyerni. Egyedül szerencsétlen Gyurcsány Ferencnek nincs miniszterelnök-jelölti címe - Botka, Karácsony, Szél Bernadett mind-mind magára aggatta a címet, gondolom időnként összejárnak és összemérik kié a nagyobb, a szebb. - Most komolyan, akármennyire is jól mutatna a kormányfő bársonyszékben, ki hiszi el, hogy a Párbeszéd (vagy bármelyik) olyan erős párt, hogy Karácsony Gergelyből (vagy akárkiből) miniszterelnök lehet? Ha nyerünk, a választás eredménye úgyis megmutatja milyen felállásban lehet majd kormányozni, majd akkor kiválasztjuk azt a személyt, aki a kormányt vezeti.

Miniszterelnök aspiránsok helyett felelős pártvezéreket szeretnék látni, ám az előbbiekkel ellentétben ilyenekből meglehetős hiány van. Mint ahogy hiány mutatkozik kompromisszumkészségből, államférfiból és bizalomból is. Mindegyikből kéne még egy kicsi.

Az is benne van, hogy a Demokratikus Koalíció az MSZP minden imája és reménye ellenére nem pusztul ki, Botka minden érve ellenére Gyurcsány az egyetlen olyan ellenzéki politikus, aki telt házas fórumot képes tartani akkor is, ha az utcára szorul ki, ergo csak tud valamit. Naivitás azt hinni, hogy egyetlen ember miatt nem szavaznának egy közös listára, ha lenne. Például ma már nekem egyáltalán nem tetszik a Botka László, akkor én se szavazzak a Nagy Közös Listára, mert bár rajta van hat név is, akinek bírom a buráját, de ez a Botka gyerek - vagy akkor se Botka, se Gyurcsány, se Karácsony, se Széll, senki a húzó nevek közül ne szerepeljen azon a listán, nyerjenek egyéniben. Ha már itt tartunk, akkor rövidre zárnám a lista vitát: javaslom minden párt írja fel a javaslatait egy papírcetlire, mondjuk mindenki maximum hatvanat (mondjuk ez néhányuknál a teljes párttagságot jelenti!) és utána közjegyző jelenlétében sorsoljuk ki sorrendben a listát alkotó hatvan embert. 

Utána végre elkezdhetnénk kampányolni, elkezdhetnénk Orbánra olvasni a bűneit? Elkezdhetnénk dolgozni végre azon, hogy a szarból visszahozzuk ezt a kampányt? Elkezdhetnénk végre valami kis esélyt megmenteni a kormányváltásból, mielőtt végleg szertefoszlik?

S arról sem felejtkezzünk el, hogy Botka kezd Orbánhoz hasonlítani, hidak építése helyett árkokat ásni. Nem múlik el úgy hét, hogy ne sértené meg az ellenzék egy részét vagy egészét. Ám ami a sértegetésnél is rosszabb: ellenzéki ügyekben mindig olyan kemény, kompromisszum képtelen módon fogalmaz, készít javaslatokat, mintha ő találta volna ki a Golf-áramlatot. Kösz, már van egy regnáló istenkomplexusosunk, több nem kell.

Ha Botka keménykedni akar, akkor lenne kivel. Érdekes módon - ellenben az ellenzéki ügyekben történő megszólalásaival - választási lelkesítő beszédeiben mégis olyan visszafogott, puha, már-már megbocsátó a regnáló hatalommal szemben. Hibákról beszél bűnök helyett; megbocsátóan szól Orbánról ítélet helyett; korrekcióról, javításról újjáépítés helyett. Pedig a valóság az, hogy a rendszernek nem hibái vannak, hanem bűnei; Orbánt tavasszal el kell ítélni; a rendszert javítani nem lehet, hanem újjá kell építeni.

Az ellenzéki oldalon belül láthatóan működik a parlamentáris demokrácia, legalábbis az ellenzéki pártok jelentős része azzal van elfoglalva, hogy leváltsák egymást. Közben láthatóan senki sem törődik azzal, hogy a kárpátok plüss géniusza, a tacskó-Horthy (copyright: Bödőcs) az ellenzék nagy erőlködése eredménye képen nem csak újra kormányt alakíthat, de kétharmadot szerezhet....

Megjegyzés: akinek nem inge, miért hordja?!

Bajnai Gordon még Magyarország miniszterelnökeként és az Európai Unió soros elnökeként 2009-ben Vietnamba látogat és megegyezik velük, hogy Magyarország a segélyhitel-program keretében 60 millió euróval támogatja egy 500 fős onkológiai kórház felépítését Dél-Vietnamban, de ezt a 60 milliót az utolsó centig magyar vállalkozóknál kell elkölteni.

Orbán Viktor még Magyarország miniszterelnökeként 2017-ben Vietnamba látogat és megegyezik velük, hogy Magyarország a segélyhitel-program keretében 60 millió euróval támogatja egy 500 fős onkológiai kórház felépítését Dél-Vietnamban.

És nem ez az egyetlen furcsaság a tegnapi hírben.

(Forrás: Saigon Online, TTXVN / VNA - Vietnam News Agency)

Először is, bár Vietnam egy olcsó ország, legalábbis olcsón termelnek nekünk karórákat, ruhaneműket, cipőt, számológépet, elektronikai eszközöket, de azért kötve hiszem, hogy 18 milliárd forintból egy komplett, 500 ágyas rák kórház építése kijönne. Összehasonlításul: a budai szuperkórház 140 milliárd fölött van, pedig még az első kapavágás sem valósult meg belőle. Tehát nem építünk  egy rákkórházat, maximum beszállunk a költségekbe nem kevés pénzzel.

Második furcsaság előtt érdemes lenne tisztázni, hogy ez ugyanaz a 60 millió euró, amit Bajnai Gordon miniszterelnök még mint az EU elnöke megígért, vagy újabb 60 millió.

Mert ha ugyan az, akkor Orbán Viktor idegen tollakkal ékeskedik. És hova tűnt a biztosíték, hogy a 60 millió végül magyar vállalkozóknál köt ki?

Ha újabb 60 millió, akkor el lett-e számoltatva Vietnam az előző támogatással? Miért nincs biztosíték, hogy a 60 milliót magyar vállalkozóknál költik el? Miért lett Orbán Viktornak hirtelen olyan fontos, hogy emelje egy távol keleti ország egészségügyi ellátását, mikor nyolc éven keresztül a magyar egészségüggyel nem tudott mit kezdeni? Tán ott tervezi eltölteni nyugdíjas napjait? 

És a másik lényeges kérdés: hogy lett Magyarország néhány tízmillió eurós segély-hitelprogramjából közel félmilliárdos program? Ugyanis a Orbán Viktor összesen 440 millió eurót ígért a magyar adófizetők pénzéből Vietnamnak.

Lehet, hogy a miniszterelnök családtagjainak, rokonainak és üzletfeleinek megy a szekér, de azért az ország nem egészen 10 milliós lakossága nem áll ennyire jól. S akkor finoman fogalmaztam.

Őszinte vallomással kezdem: egyre kevésbé tudok, egyre kevésbé akarok hinni egy nagy közös ellenzéki összefogásban. Ezen szombati Gyurcsány Ferenc beszéde sem változtatott. Bár volt a beszédnek néhány olyan pontja, ami határozott előre lépés az ellenzék 2018-as kampánya szempontjából.

Először is létrejött egy Gyurcsány-Bokros megállapodás a Demokratikus Koalíció és a Modern Magyarországért Mozgalom közt. Ezt az tette ehetővé, hogy a DK bár balközép pártnak definiálja magát, mégis sokszínűsége, elfogadó jellege miatt határozottan képes uralni a választások szempontjából kulcsfontosságú középső, centrista szektort, így hidat tud képezni a demokratikus jobboldal felé, ahova MoMa, ezen kívül az LMP és minden jel szerint a Momentum is tartozik.

Ez lehet, hogy egyeseknek baloldalon ijesztő, de az az igazság, hogy aki meg akarja állítani az ország darabokra esését, annak ilyennek kell lennie: nem kell szégyellnie, ha a demokrácia helyreállítása érdekében más demokratikus pártokkal össze mer fogni. Aki ezt nem tudja belátni a baloldalon, az nem a rendszerrel elégedetlen, csak másik kedves vezetőt szeretne.

Ráadásul két komoly, tiszteletben álló, s a múltban már bizonyított figura szövetkezett: Bokros és Gyurcsány - bár közösen sosem kormányoztak, a maguk idejében becsülettel kiálltak az ország érdeke mellett és ha kellett, akkor népszerűtlen intézkedéseket hoztak meg, sokszor akkor is, ha tudták hogy a saját bukásukhoz vezet. A történelem mégis őket igazolta. A Bokros-csomag számos eleme a mai napig hatályos, A Fidesz sem 1998-as sem a 2010-es győzelme után nem nyúlt hozzá. Gyurcsány  esetén a kép nem ilyen tiszta, de tény, hogy a DK - bár az MSZP-sek sokszor remélték - még mindig nem csuklott össze, még mindig él, fejlődik, működik - s ez pont az MSZP-ről nem igazán mondható már el.

Ráadásul, ha a pletykák igazak, a Bokros Lajos és Gyurcsány Ferenc kézfogása minden naracsvérű fideszesnél inkontinencia problémákat okozott.

A másik pont, amikor felcsillant a szemem, az Ferenc keresztyén politikai hitvallása volt.

Mikor a magyarországi keresztyén egyházak elfelejtkezvén fő feladatukról, a bűnbocsánat és az isteni szeretet, az első szeretet hirdetéséről, s inkább lesznek az állampárt egy templomos frakciója, mintsem Krisztus igaz képviselői a földön, pont akkor a legváratlanabb helyről kapjuk a legőszintébb hitvallást, Gyurcsány Ferencét.

Ferenc hisz a keresztyén értékekben, hisz abban, hogy a keresztyénség tartotta meg és formálta az ezeréves történelmünket. Hisz az igaz keresztyén értékekben, ha úgy tetszik, hisz az igazi keresztyén Európában. Hisz abban, hogy az államnak nem kell megvédeni a keresztyénséget, hisz megvédi az önmagát. Hisz abban, hogy az állam akkor igazságos, ha vallási, felekezeti megkülönböztetés nélkül végzi a feladatát. Meg van az a keresztyéni alázata, hogy egyedül Istent tartja tökéletesnek és nem hiszi, hogy ő jobban tudja.  

Lehet hogy politikai számításból ad segédkezet azoknak a hívőknek, akiknek elege van az átpolitizált egyházi élettől, lehet hogy politikai számításból erősíti meg azokat a keresztényeket, akiknek elege van püspökeik ostobaságából, krisztus- és bibliatagadó megnyilatkozásaiból, de akkor ez jó matematika. Ám nem hiszem, hogy valaki számításból képes lenne kép mutatás nélkül tenni bizonyságot, anélkül hogy előtérbe nyomná magát és egyes szám első személyben fényezné magát. Mert ő a a keresztyén hit értékeiről beszélt, arról ami igazán bibliai: a keresztyén gyökerek, a keresztyén értékek megbékélésre, és segítségnyújtásra, békés munkára és összefogásra köteleznek minket.

Ezektől még nem fog nem fog Orbán veszteni, nem fog Gyurcsány nyerni, de talán egy lépéssel közelebb vagyunk hozzá, s ez megnyugvással töltötte meg eltévedt demokrata lelkemet.

A többi csak fecsegés.

Balog Zoltánnak, kedves balos és liberális elvtelen társaim, most az egyszer igaza van. A Tízparancsolat végső soron Jézustól származik.

Röviden összefoglalva, a dolog a Szentháromság Isten dogmájába van csomagolva. A keresztyénség (sőt katolikus testvére számára a kereszténység is) egy Istenben, de annak Három megnyilvánulásában hisz: Atya, Fiú, Szentlélek. Na mármost a fiút láttuk a kereszten szenvedni, őt ismeritek úgy mint Jézus Krisztus. Vagy Megváltó. Vagy épp az Ige.

Na már most, a Biblia nem azt mondja, hogy Mózes találta ki a Tízparancsolatot, hanem:

És akkor mondta el Isten ezeket az igéket

Mózes második könyve, 20. rész

és ezután következik a Tízparancsolat. Már pedig ha Isten, akkor ott az Atya, a Fiú és a Szentlélek, vagyis Krisztus. És mielőtt megütköznél, hogy Jézus hogy lehet a születése előtt jelen, akkor csak olvass bele János evangéliumába:

Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige.

János evangéliuma, 1. rész.

Szóval kedves balos elvtárs, ha kötekedni akarsz teológiai vagy bibliai alapon, akkor nem ártana elolvasni a Bibliát. Esetleg kérdezd meg lelkipásztorodat vagy papodat, vagy mond magad unitáriusnak, mert ott speciel nektek lenne igazatok. Ám hogy minden kritizáló unitariánus lenne, azt valahogy nem hiszem.

Az viszont Balog Zoltán úr sara, hogy nem magyarázta ki magát, pedig képzett teológus. Sőt volt ő gyakorló lelkipásztor is, és amit én itt kivágtam az előbb, neki fejből és konzultáció nélkül kellene tudnia. S ha már elcserélte a lelkészi palástot egy kétes miniszteri címre, mert képtelen volt nemet mondani, akkor azzal is tisztában kellene lennie, hogy akik őt hallgatják nem képzett teológusok, nem gyakorló hívők. Szóval a kamerák előtt lehetne -- pontatlanabbul, de -- közérthetőbben is fogalmazni.

Balog Zoltán miniszter úr esetében ez nem az első. Már az ezredfordulótól kezdve látható, hogy nem tud nemet mondani a világi hatalom, a világ kincsek csábításának. Volt a miniszterelnök tanácsadója, de ezzel nem elégedett meg. Háttér emberből, a miniszterelnök úr "saját, külön bejáratú" lelkészéből miniszter lett. S bár az egyház szabályai szerint ma már nem minősül gyakorló lelkésznek, azért nem tétovázik felvenni a lelkészi palástot, amint alkalma nyílik rá.

Hogy hogyan számol el azzal, hogy hétközben miniszterként megtagadja a segítséget a szegényektől, a menekültektől, az árváktól, vagyis Jézus kicsinyeitől, szándékkal megszegve minden parancsolatot -- két legfontosabbat mindenképp -- és vasárnap ugyan ennek az úrnak lesz bár méltatlan, de elhivatott szolgájaként hirdeti a szeretet evangéliumát, nem tudom. Nem tudom miféle istenkísértés, miféle képmutatás vitte rá arra, hogy egy fenékkel üljön meg két lovat; a teológia tiszta bércét és a politika mindent elnyelő mély mocsarát egyszerre uralja.

A Tízparancsolatot, Isten törvényét egyedül egy ember, a Fiú, Jézus Krisztus töltötte be maradéktalanul a földön. De nem is ezt kérem számon a miniszter úron.

Egyszerre két urat szolgálni nem lehet. Balogh Zoltán egyszerre akar lelkész maradni és miniszter, politikus lenni, de képtelen rá. Emiatt sem jó miniszter, s emiatt képmutatónak tűnik, mint lelkész. Nem képes elfogadni azt, hogy nem véletlen követeli a Református Egyház, hogy szüneteltesse lelkészi hivatását aki politikai pályára lép. Bár e szabályt ma elég rugalmasan használják, meg van a maga praktikuma: megvéd attól, hogy képmutatónak tűnj a külvilág előtt lelkészként, megóv attól, hogy politikai hibáid rombolják Krisztus testét, az Egyházat; és felment attól az Egyházi dogmatika gúzsba kössön a politikai színtéren, bár mint látom Balog urat ez utóbbi veszély nem biztos, hogy fenyegeti...

Ha valaki almafa, akkor almát terem, ha valaki körtefa, akkor körtét: mind a kettő Istennek tetsző dolog. De az almafa nem fog egyik napról a másikra körtét érlelni az ágain, a körte fa sem szeretne almafa lenni. Ha valaki almafaként körtét terem, akkor az már nem természetes almafa.* Ilyen egyszerű. 

Ekként az sem természetes, ha valaki lelkészként pártkatona. Visszacsap egyik a másikra.

Nem ítélem el Balog Zoltánt, mert nem hiszem, hogy az én feladatom. De felteszem a kérdést: Miért? Megéri?

* új-zélandi kutatók egyszer sikeresen keresztezték az almát a körtével. De akkor sem almafán nőttek körték, hanem egy hibrid gyümölcsfaj jött létre.

Az egész azzal kezdődött, hogy egy gyerek észrevett egy látványos hibát, és szólt róla.

Azzal folytatódott, hogy a gyereket ezért meghurcolta két mamutcég, a rendőrség hathatós asszisztálásával.

Vagyis a gyereken kívül senki sem használta az eszét.

A magyar internet összefogott és egy-kettőre lehúzta az ügyben érintett két céget. Sőt rácáfoltak arra is, hogy mi magyarok nem beszélünk idegen nyelveket: a T-Systems német anyavállalata olyanokat kapott németül és angolul, hogy csodálkoznék, ha német vezérigazgatónak és a kommunikációs csapatnak hétfőre ne lenne meg a budapesti repülőjegye, hogy élőszóban és írásban szétrúgjon néhány magyarországi ülepet.

Este már magyarázkodtak, hogy hát belső szabályzat kötelezi őket erre, meg nem a gyerek volt a célpont... - Hát a frászt!

"Csupa balfasz van körülöttem"

Kedves T-Systems, mint informatikai cég, hogy van az, hogy előbb rendelkezik a belső szabályzatuk mindenféle feljelentésekről, mint sem arról, hogy a terméküknek valamiféle minőségbiztosítási eljáráson kéne átesniük, esetleg mondjuk tesztelniük? Előbb nem kellene egy belső vizsgálatot elrendelni, hogy ki volt az a balfácán manager, aki ezt a kupac bugahalmazt éles felhasználásra alkalmasnak minősítette?

Felmerül a kérdés, ha ezt így kiadták, akkor a többi termékük, amik mondjuk egy kicsit összetettebb, mint egy webshop, ami érzékenyebb adatokat kezel egy egyszerű BKK bérletnél, szintén ilyen minőségű? A Telekom honlapját, a pénzügyi szolgáltatásaikat is feljelentéssel védik és nem hibajavítással?! Mert akkor egy lukas kétfillérest nem bízok többet önökre, nem hogy a telefonszámlámat, vagy a bankkártya adataimat, lásd Telekom Gyorsfizetés.

Vajon az önök céges kommunikációs megoldásait használó cégek merjenek-e bizalmas adatokat, üzleti titkokat küldeni az önök megoldásain keresztül, vagy számítsanak rá, hogy valaki egyszerűen lehallgatja a kommunikációt, mert még fel sem kell törnie? Vagy hamis üzeneteket lehet kívülről a rendszerbe juttatni?

Nem hogy örülnének, hogy az ügyfelek vannak olyan rendesek, és ahelyett, hogy a maguk szoftverén keresztül egymillió ingyen bérletet vettek volna -- hozzáteszem az M3-ról szóló híreket hallgatva pont ennyit is érhet a kapott szolgáltatás -- jelzik maguk felé a hibát.

És ki volt az a BKK részéről, aki ezt átvette? A BKK-nak vannak saját webfejlesztői, azok hol voltak? Látták egyáltalán előtte? Ha látták, akkor nem tűnt fel nekik? Senki sem volt a cégnél, aki odaállt volna Dabóczki Kálmán elé, hogy "de igazgató úr, ez egy nyilvános rendszer és liberális Soros-bérencek támadásainak lesz kitéve, akik fognak ingyen utazni a villamoson, ezért jobb lenne alaposabban átnézni és letesztelni"?

Komolyan azt hiszik, hogy ezzel a nyilatkozattal, egy sajnálkozással, s arra hivatkozással, hogy önök ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, minden le van rendezve?

Javítsák ki! Ingyen! Holnapra! És még ma szeretném látni a belső szabályzatukat, nagy betűkkel kiemelve benne azt a módosítást, amiben részletezik hogy mi jár annak a managernek, aki tesztelés és minőségbiztosítás nélkül terjeszt egy ilyen szoftvert. Például hogy békaügetésben kell megtennie a Bonn-Debrecen távolságot, nyakában egy én vagyok a felelős táblával!

És mielőtt én is kapnám az ívet: pontosan tudom, hogy minden szoftver tartalmaz egy változót, egy ciklust és egy hibát. De nem ekkorát! Maguknál nem biztonsági rés van, hanem egy akkora kapu, hogy autópályát lehet rajta átvezetni!

Tisztelt igazgató urak! Hétfőre kerítsék elő azokat a balfácánokat, akik azt mondták, hogy kész van ez a rendszer és BKK-s oldalról azt, aki azt mondta, jó lesz ez! PR-osaikkal, és a fenti delikvensekkel együtt szabadítsák ki azt a 18 éves fiút, kérjenek tőle és a családjától a kamerák előtt, mikrofonnal és hangosan, érthetően, ha kell térden állva bocsánatot, ajánljanak fel neki egy teljes körű ösztöndíjat bármely egyetemre, élete végéig ingyen BKK bérletet és utána mondjanak le, és tűrjék méltósággal ha az emberek aggódnak az önök vitamin és fehérje beviteléért és ezért rohasztott paradicsomot és záptojást küldenek önök felé a levegőn keresztül.

Ez lenne egy okos megoldás értelmileg korlátozott* vezérigazgatók részre.

*Edlington? Az egy hülye. Aranyos fiú, vág az esze mint a borotva, csak sajnos hülye. (Macskafogó 2.)

Szeretem olvasni Tamás Gáspár Miklóst. Jókat ír, még akkor is, ha számomra a hangja mindig is hordozott valamit a régmúlt vissza nem hozható romantikájából. Egy avíttas hang, de legalább őszinte.

Most mégis azt kell mondanom, tisztelettel, de kurvára nem értek egyet vele. A javaslatának a lényege, hogy kipécézte magának az MSZP-t és mindenkit felszólított arra, hogy akinek egy kicsit is belefér, szavazzon rá. Csak hogy a demokrácia nem így működik. Ennyi erővel kijelölhette volna a Demokratikus Koalíciót, a Párbeszédet vagy az Együttet is, hisz semmilyen indoka nincs, hogy a stagnáló és kiszáradó állapotában lévő szocialisták lennének a gyűjtőpárt.

Az MSZP lehetett volna föderatív gyűjtőpárt, de ezt az esély rég elmulasztotta. Ha kicsit is komolyan vették volna a sokszínűséget, az eltérő vélemények tiszteletét és nem törekedtek volna kicsinyes belsőjátszmáikban a homogenizálásra, az eltérő hangok kiszorítására, ma nem lenne DK, ma nem beszélnénk Együttről, nem beszélnénk Párbeszédről, de az igazság az, hogy Orbán Viktorról sem. Mert egy gyűjtőpárt 2010-re képes lett volna rendezni sorait - pontosabban lett volna olyan része, ami kiegyensúlyozza a másik gyengeségeit.

Mert hiába minden, hiába nem tagja az MSZP-nek Gyurcsány Ferenc, a kerékkötő; hiába Botka internacionálét idéző kirohanása a gazdagok ellen, az MSZP fixálódik, megmerevedik; a szocialisták homogénné válnak, és egyben életképtelenné. Már csak a személyes harc mozgatja a pártot, egyenest a szétesés felé. És ettől a folyamattól most nincs ami megmentse, mert nincs fiatal a pártban, nincs olyan tartalék -- egy új hang, egy új arc --, aki átvegye a szólamot, amikor a régi kifújt.

A Demokratikus Koalíció (Párbeszéd, stb.) más. Sok eltérő hang és eltérő felfogás képes arra, hogy a másikat elfogadja, tisztelje és ezzel megteremtse a közös munka alapjait. Ez az amit baromira nem ért az MSZP és ezért képtelen a gyakorlatban is megmutatni: a másság tisztelete nem a Pride-on kezdődik, hanem abban, hogy elfogadom: én nemzetiesebb vagyok, te liberálisabb vagy, én szegény vagyok, te egy kicsit jobban el vagy eresztve, ő meg kifejezetten gazdag. Én családközpontú vagyok, sok gyereket szeretnék, te fontosabbnak tartod a munkádat és nem szeretnél gyereket. De ettől még meghallgatjuk, tiszteljük és segítjük egymást, hisz tudjuk egyikünk sincs a teljes igazság birtokában.

Ez az, ami miatt az MSZP sem a DK-val, sem más ellenzéki párttal képtelen együttműködést kialakítani, hisz jelen pillanatban a Szocialisták úgy viselkednek, mint akik csak az erőből értenek. Épp mint a Fidesz. Ahogy 2010-ben képtelenek voltak gesztusokat gyakorolni -- mondjuk azzal, hogy papíron lemondva egy-egy képviselőről lehetővé teszik, hogy a DK-nak és az Együttnek is legyen frakciója -- most is képtelenek erre. Márpedig a gesztusok nélkül a szocialisták jobban teszik, ha kivonulnak a városszélére és Botkástul elássák magukat. Nincs szükségünk egy vörösre festett Fideszre.

Tulajdonképpen én örülök annak, hogy a kormány keresztülverte a törvényhozáson a civil törvényt. Nem azért, mert ne tartanám alkotmányellenesnek, diszkriminatívnek, vagy civil szerveződések gátlójának. Mert igazából az. Sőt, logikáját nézve kicsit sem különbözik attól, mint amikor a zsidókra sárga csillagot aggattak.

(fotó: népszava)

Azért örülök a civil törvénynek, mert ékes példája annak, hogy amikor csak az oktalan gyűlölet vezet, mekkora öngólokat lehet rúgni. Tudniillik jelen állás szerint ugyan januártól kvázi sárga csillagként fogják viselni a "külföldről finanszírozott" jelzőt azok a szervezetek, akik 7,2 milliónál többet kapnak évente a határon kívülről, ám ez nem csak a kormány által gyűlölt TASZ-t, vagy a Helsinki Bizottságot fogja érinteni. Januártól az is ki fog derülni, hogy "külföld" a Magyar Kormány ellenében mennyit költ a magyar szegénység felszámolására, magyar gyermekek étkeztetésére, magyar gyerek táboroztatására, a magyar természet védelmére. Mennyi külföldi pénzt kapnak alapítványokon keresztül a magyar egyetemek, a magyar egyetemisták, az egyes közép- és általános iskolák alapítványai - akik KLIK helyett fizetnek dolgokat az iskoláknak. Mennyit kapnak külföldről a szeretet szolgálatok, sőt ha itt tartunk az is ki fog derülni, hogy a FIDESZ barátai, a nagy történelmi egyházak mennyi támogatást kapnak külföldről.

Vagyis ki fog derülni mennyi pénzt nem a magyar állam költ a magyar állam feladataira.

Hozzáteszem, Orbáni szemszögből nézve is csak annyi haszna van ennek, hogy a beszűkölt tudatú, álnemzeti Fideszeseknek segít okot találni arra, hogy miért kell ezeket a civileket gyűlölni. Hisz a legtöbb magyar nem naív: pontosan tudjuk, hogy állami finanszírozáshoz csak a CÖF juthat, sőt bizonyos tevékenységekhez (például jogvédelem) jobb is, ha csak független - lásd "külföldi" - pénzekre támaszkodnak. Ellenben ez az egész piti kis jelölgetés tökéletesen kiemeli  a Habony Árpádi-i logika határait: meg sem fordult a fejükben, hogy a fentiek miatt ez a pitiáner kis vegzálás milyen gyorsan visszájára fordítható.

S ha már visszájára lehet fordítani, miért ne tegyük azt? Szabó Tímea országgyűlési képviselő asszony (Párbeszéd) már összeszedte az első adagját azoknak a s megbélyegzett szervezeteknek, akik külföldi pénzből nem közvetlen a kormányt vegzálják (amúgy teljesen jogosan), hanem olyan feladatokat látnak el, amivel immáron nyolc éve képtelen foglalkozni, amit nyolc éve képtelen megoldani az Orbán Kormány. Vagyis örülök neki, hogy végre Orbán Viktor beismeri a kudarcait.

Parragh László tévúton jár, amikor a gimnáziumokat okolja azért, mert Magyarországon hiány van bizonyos szakmákból - márpedig nagyjából ez volt az egyik mondanivalója a csütörtök délutáni nyilatkozatának. A másik az, hogy ne akarj több pénzt, mert nekik nem jut elég.

Most, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ilyen szépen összefoglalta, hogy a magyar gazdaság esetleges megtorpanásáért mindenki más a felelős, én is összefoglalnám, hogy a magyar vállalkozók, a Kamara és Parragh László miként járulnak ehhez a helyzethez.

Kis hazánkban mindenki azt gondolja, hogy aki egy másik országban vállal munkát, azt mind a több pénz vonzza. Tagadhatatlan, hogy több pénzt keresnek, de nem azért mert a munkaadóik oly hülyék, hogy ugyanazért a munkáért többet fizetnének. Egyszerűen honfitársaink, akár a németek, az angolok, a franciák agy a törökök és a lengyelek egyszerűen értékesebb munkát végeznek ott.

Például az, hogy Magyarországon kézzel takarítják a pályaudvart kisebb értéket képvisel, mintha géppel csinálnák. Na nem csak azért mert kevesebb ember kell hozzá, hanem azért is, mert a gép kezelését már meg kell tanulni, szakértelmet igényel. A magasabb színvonal ugyanakkor lehetővé teszi, hogy kevesebben és/vagy alaposabban takarítsák a pályaudvart, az utcát, a teret. Ezért természetesen a vállalkozó is jobban a zsebébe nyúl és jobban megfizeti azt, aki a seprő mellett a takarítógépet is tudja kezelni.

Nem a gimnázium szívja el a gyerekeket a szakképzésből, csak lehetőséget kínál nekik arra, hogy a munkájukat magasabb színvonalon végezzék. Ez a lehetőség mindenkinek jár: a szakképzés - és a Kamara - hibája hogy képtelen érettségi utáni magasabb szakképzés kialakítására. Úgy látszik a Kamara vezetőinek túl nagy falat egy érettségi(zett).

Az is a Kamara hibája, hogy képtelen rávenni a tagjait, hogy a nyolcvanas - kilencvenes évek színvonalát végre elhagyva a magasabb értékű munka felé forduljanak, képtelenek olyan értékű munkát biztosítani a magyar munkavállalónak, hogy az itthon maradjon. Pedig magasabb értékű munkáért a vállalkozó is többet kap, és ugyan többet fizet ki a dolgozóknak, de a zsebében is több marad.

Parragh László jobban tette volna, ha hallgat. Igaz, ha elmondja mindazt, amit én összehordtam az elmúlt öt percben e díszes olvasótábor körében, akkor a kezdőmondat első negyedénél a Fidesz éles kardokkal kapja szét - az egész Kamarát kötelező tagdíjakkal, sikkasztással és mindennel együtt.  

Van munkám nem panaszkodom. A munkával hárulnak az emberre kötelezettségek is, ilyen például az, hogy mindenféle járulékokat és adókat kell fizetnem. Mint a közteherviselés híve, emiatt sem szoktam panaszkodni. 

De amiatt már joggal akadok ki - és tudom hogy a történet mindenkinek ismerős lesz -, hogy miközben becsülettel befizetem az adóimat és járulékaimat és elmondhatom, hogy biztosított vagyok, mégis időről-időre húzós orvosi számlákkal kell szembesülnöm. Nem teregetem ki a szennyest elég az hozzá, hogy ma Magyarországon nem az orvosképzés határozza meg az ellátást, hanem a mindent behálózó adminisztráció. Ha olyan betegséged van, mit csak most fedeztek fel, akkor Magyarországon a TB addig nem fizeti ki sem a diagnosztikai vizsgálatokat, sem az orvost, amíg a hivatalnokok nem látják el a betegséget mindenféle kódokkal és nem írják bele mindenféle könyvekbe, sőt még azt is meg kell határoznia, hogy milyen szaktudású orvos mondhatja ki, hogy te abban szenvedsz.

Ugye, nem is egészségügyi a kérdés, hanem adminisztrációs!

Hisz már nem az a kérdés, hogy az orvos ismeri-e a betegségedet, tudja-e diagnosztizálni, hanem hogy annak a betegségnek van-e létjogosultsága, TB kódja, beírták-e mindenféle könyvekbe és minden papírját lepecsételték-e. Ha ezek közül bármelyik is hiányzik, akkor az állami egészségügy megakad, mert szabály szerint nem lehet téged kezelni. Vagyis lehet, csak a kezelésedet nem fogja senki sem kifizetni. Pedig van biztosításod.

Sikerül első kézből megtapasztalnom, milyen az, amikor a bürokraták veszélyeztetik az állampolgár egészségét, csak azért, mert még a betegség, a szindróma nem jelentkezett náluk, nem kért engedélyt, nem kapott pecsétet, egymillió, orvosi végzettség nélküli hivatalnok nem bólintott rá a szükséges laboratóriumi vizsgálatokra. Igen, mert ma Magyarországon kis pisis óvódásként kezeljük az orvosokat, nem hiszünk a szakvizsgájukban, az adminisztráció másik ága által kötelezően előírt továbbképzésekben, a tudomány fejlődésében, sokkal inkább a pecsét erejében, és még azt is szigorú rendeletek írják elő, melyik orvos, milyen laboratóriumi vizsgálatot kérhet. Persze csak az olcsóbbakat, s nem azt amit kell.

Az ember megvakarja a fejét s ha nem, akkor nem alapon kifizet egy újabb összeget, igaz, kisebbet, mint amennyit elvon tőle a az állam, és elmegy magánrendelésre, magán laboratóriumot kér, és láss csodát ugyan az az orvos, aki az állami rendszerben pecsét híján nem tehette meg - vagyis hát kiírhatta, beikszelhette, csak a labor jogosultság híján ki is húzta a megrendelő lapról - sikeresen diagnosztizálta betegséget. Köszönöm, magyar állam? Csak tudnám hogy akkor minek van a társadalombiztosítás?

Aztán hazajöttem, és átnéztem az adóbevalláshoz szükséges papírokat: konstatáltam, hogy mennyit fizettem be mindenféle címszó alatt az egészségügy számára. Felháborítóan nagy volt az összeg, s szerintem mindenki annak tartja, aki nem csalja el. Mégsem jut el a pénz az egészségügybe, mindenhonnan hallani: nincs pénz a mentősök bérére, nincs pénz gyógyszerekre, nincs pénz műtétekre, de akkor mire megy el a sok pénz?

Nagy része azokra a pecsétnyomókra, akik hosszú éveken keresztül sem képesek egy pecsétet nyomni egy olyan, ma már lassan közismert betegségre, mint az inzulinrezisztencia. Jelenleg ilyen betegség nincs. Csak akkor vagy beteg, ha cukorbetegséggé válik. De akkor már késő.

Sokan kaptak szívbajt tegnap, mikor tegnap este egy szűk szavú közleményben együtt olvasták Magyarország volt társ-miniszterelnökének,  Simicska Lajos média ügyi zászlós hajójának, a Pro-Ráta Zrt.-nek és az Index Zrt. nevét, valamint tulajdonos váltás szavakat. Az Indexből kivált 444.hu szinte sugallja, hogy az utolsó nagy független portál is a jobb oldal befolyása alá kerül. Ám a keretes történet is mutatja, hogy ez mekkora hülyeség.

Egyrészről Simicska pontosan tudja, hogy az Index szerkesztőit nehezebb lenne irányítani, mint egy megvadult bölénycsordát. "A Lajos" nyílt- vagy sugalmazott - befolyására azonnal olyan szerkesztőségi népvándorlás kezdődne, mint a a G-nap után a Hír tévétől és az Index pillanatokon belül elbukna, mint az Origó. Ez a tény és a múltbéli afférok, a TV2 csoport viszonylag könnyed elbukása, a Metropol majd a Class FM kényszerű elengedése, valószínűleg sokkal óvatosabbá tette a mostanság a Jobbikkal hírbe hozott oligarchát. Másrészről neki most nem hiányzik egy végtelenségig húzható versenyhatósági eljárás, aminek a végén valamelyik médiumától - hanem az összestől meg kellene válnia.

De minek is tenné, ha tudja jól, hogy az Index - mint minden önálló médium - önmagában zabszem a kormány fenekében. A Habonyi média politika nem ismer mást, mint a kézzel, a századvég épületében, vagy egy minisztériumban megfogalmazott tényerejű nyilatkozatokat.

Tényerejű nyilatkozatra két szabály érvényes:

1. A tényerejű nyilatkozat mindig igaz.
2. Ha a tény erejű nyilatkozat mégis hamisnak bizonyulna, automatikusan az (1.) pont lép életbe.

Simicska lehet, hogy sok pozícióját bukta, viszont most megmutatta, hogy semmiképp sem vesztette el a józan eszét, sőt még mindig zseniális: a feldarabolódó Spéder médiabirodalomból, a CEMP-ből megszerezte az egyik legfontosabbat, és egy időre legalábbis biztosította annak független működését, ezzel tartósan elhelyezve egy a zabszemet a kormány ülepében. És egy esélyt a liberális hangadóknak.

Ezért még a teljes politikai paletta hálás lehet a Lajosnak, hisz amint a Népszabadság esete is mutatja, ha ő nincs, a teljes baloldal aligha tudta - vagy akarta(!) - volna összedobni azt pénzt, ami az Index kivásárlásához kellett. Mindez annak ellenére, hogy szinte éhezi és szomjazza a szabad sajtó hiányát. Pedig Index nélkül mind a 444!!!, a Kettős Mérce, vagy az Átlátszó és az egyéb blogok (mint ez!) keveréke édes kevés az emberek megszólításához.

Nem hiszem, hogy Simicska Lajos szerepvállalása foltot ejtene az Index hitelességén, vagy változtatna a beállítottságán. Sőt, ha hiszünk az iparági pletykáknak, hogy a lapot kiadó részvénytársaság már hónapok óta a Birodalom része, akkor láthatjuk, hogy a lap a 888.hu állításával ellentétben nem kezdett Simicska mosdatásába, de a Jobbik reklámfelülete sem lett. 

Jelen információk alapján minden adott egy független Indexhez, ahhoz hogy az online média utolsó független bástyája, az utolsó médium, ami a bal-liberális híreknek is helyt ad évekig zabszem maradjon a kormány seggében.

Nem fogom túl magyarázni, a tegnapi tüntetés csak a Közép-Európai Egyetemről szólt, 80 ezer ember csak a CEU miatt vonult utcára. A CEU ügy szól többről, mint pusztán egyetlen egyetem léte, működése. A CEU ügye ugyanaz, amit többször meglépett már a kormány, emberek szemébe hazudva, magát megmentőnek feltüntetve rontott az ország jövőjére - saját hatalmát görcsösen féltve.

Az ország jövőjét nem először teszi tönkre ez a kormány. Elvette a nyugdíjat, elvette az oktatást. Százezreket üldözött a határainkon túlra, és tette őket másodrendű állampolgárokká. Szétverte a közegészségügyet, és több olyan döntést hozott, melyekre előre figyelmezették, hogy helytelen - per lett belőle és elvesztettük és fizetett a költségvetés. Vagyis te meg én. A nemzeti szuverenitásra nem egy város, hanem maga Orbán Viktor jelenti a legnagyobb veszélyt, aki önként és dalolva teszi le a függetlenségünket, az unokáink pénzét (Paks2), s mindenki személyes adatait Putyin elé. A nehezen kivívott tiszteletünket és megbecsülésünket egy pillanat alatt eladta, hogy inkább őt, Orbán Viktort tiszteljék - tisztelik is, mint a kontinens bolondját.

Hogy a megannyi pofon után miért követheti el a disznóságait a Fidesz vezetése újra és újra? Mert nem ismerjük a felelős kormány fogalmát - pedig megtanuljuk a manapság már oly kevéssé idézett mondatot:

Felelős kormányt Buda-Pesten.

De mit jelent egy politikus esetében a felelősség? 1848-ban a parlament általi elszámolhatóságot jelentette, de 170 évvel papíron ez létezik. A gyakorlatban mégis a Kormány számoltatja el azokat, akik nem szavaznak utasítás szerint. S van pofájuk ezt frakciófegyelemnek nevezni.

Nyugodtan engedelmeskedhetnek, hisz nincs felelősségük. A Fideszes parlamenti képviselők mindegyike - de sok ellenzéki is - zsebvezérelt. Ők nem azért vannak a Parlamentben, mert megválasztották őket, hanem mert Orbán Viktort képviselik, helyettesítik, és Orbán ezért busásan megfizeti őket. Úgy megfizeti őket, hogy ezért a pénzért a legnagyobb lelki nyugalommal csinálnak a főnökükhöz hasonló bolondot magukból. E felelőtlenségből volt elege a CEU okán kivonult több tízezer embernek.

Ha az autómmal szegem meg a szabályokat, a tiltótáblákat, amik előre jelzik a veszélyt, akkor megbüntetnek. Objektív felelősség alapján megbüntetnek azért is, ha valaki olyannak adtam kölcsön az autót, aki felelőtlenül vezetett. Lehetne ebben a zsebvezérelt politikában is objektív felelősség: ha a Kormányt és a Parlamentet előre figyelmeztetik, hogy törvénytelenséget követnek el és ennek következtében Magyarországot hátrány éri, mind a büntetést, mind a perköltséget fizessék meg azok, akik igent nyomtak a törvényre, azok akik benyújtották és azok, akik kidolgozták.

Azt hiszem egy ilyen készfizető kezességi vonzattal helyből nem lenne olyan kellemes állás Fideszes képviselőnek lenni. Ez lenne a zsebből ébredő erő, zseb-kódolt lelkiismeret. 

Nem vagyok egy Polgár Judit, de azért szoktam sakkozni. Bár nem vagyok jó, de mindig emlékeztet nagy igazságokra: ismerjem meg az ellenfelet, nézzem az egész táblát, és ne csak a saját lépéseimmel legyek tisztában, hanem az ellenfélével is. Pont mint a politikában.

A Momentumnál késnek a világmegváltó nagy ötletek, így visszatértek a jól bevált recepthez és népszavazást kezdeményeznek. Ám most nem lesz olyan egyszerű a dolguk.

Egyrészről naivitás azt hinni, hogy a közvetlen politikai irányítás alá vont Nemzeti Választás (-ellenes) Iroda vezetői újra elkövetik azt a hibát, hogy félvállról veszik a Momentumot, és simán átengedik a kérdését - márpedig az olimpia ellenes kérdőívük átcsusszanásában az is benne volt, hogy a kérdést benyújtó szervezetet nem ismerte senki. Hát igen, az ismertség átka...

Másrészről az első kérdésük annyira nyilvánvaló, hogy az NVI már annyi lexCEU ellenes kérdést kapott, mint amennyi aláírást olimpia ügyben ti leadtatok, így dr. Pállfy Ilona asszony nyugodtan elutasíthatja, késleltetheti az esélyesebbeket, vagy egyszerűen aláírja mindet, tessék versenyezni, egymás ellen gyűjteni az aláírásokat.

A másik kérdésükkel meg nem csak a Választási irodának lesz problémája, hanem nekem is. Mit gondoltok kedves Momentumos kollégák, mit fog tenni Orbán Viktor, ha átmenne a kérdésetek? Hátratett kézzel nézné, hogy néhány suhanc lebontja az évtizedes munkával, véres verejtékkel felépített EU konform putyinizmust? Irigylem a naivitásotokat.

A miniszterelnök sokkal tapasztaltabb nálatok, sokkal rutinosabb hatalomtechnikai kérdésekben. Ha Pálffy elnök asszony véletlen mégis átengedné a kérdéseteket, akkor egy pillanat alatt átmenne Erdogánba, átülne a Köztársasági Elnöki székbe, és az eredetileg az amúgy őnéki felújított Sándor-palotába költözne, Lázár Jánost kinevezné miniszterelnöknek és a Parlament szépen átcsoportosítaná a legfőbb végrehajtói hatalmat a KEH-be. Ja, és mielőtt elfelejteném: röhögne rajtatok a Sándor palota teraszáról.

Jobban belegondolva, lehet hogy tényleg átmenne a kérdésetek, elnézve az erdogáni példához való vonzódását ennek a Teszkós Napóleonnak, hisz tényleg nagy szolgálatot tennétek neki vele. Lenne oka meglépni a vágyott következő lépcsőfokot az EU-konform autokrácia kiépítésében. Sakk-matt.

Lassan egyetértés alakul ki, hogy Orbán Viktor célja a Közép-európai Egyetem (CEU) elleni támadással az, hogy párbeszédre kényszerítse Trumpot, aki annak ellenére nem foglalkozik a magyar miniszterelnökkel, hogy az ritka kivételként az elsők közt támogatta, és roppant közel érzi magához.

Hogy a CEU léte - nem léte körüli huzavona mennyire egy külpolitikai manővernek és nem Soros György elleni támadásnak tekintendő az is jelzi, hogy a kormány abban a pillanatban, hogy az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége kiállt a CEU léte mellett, azonnal átváltott abba, hogy ha leáll vele társalogni a washingtoni kormányzat, természetesen az egyetem működhet tovább.

Itt és most Orbánnak szembe kell néznie azzal, hogy bár belföldön már rutinszerűen képes pusztán hatalomtechnikai manővereket végrehajtani, a nemzetközi színtéren az ő centrális erőtere semmit sem ér. Mint ahogy szembe kell néznie azzal is, hogy az itthon erőből átvert logikátlanságai a világ szemében semmit sem érnek. Trump hülye, de nem ennyire: pontosan tudja, hogy nem a Soros György és nem egy egyetem az ellenzéke, így esze ágában sincs nekirohanni a milliárdosnak. Sőt, kifejezetten büszke arra, hogy az amerikai értékeket ilyen messzire eljuttatja egy egyetem. S míg Trump egy amerikai egyetemként tekint a CEU-ra, addig megvédi.

Ráadásul Tump nem teheti meg, hogy a CEU-ról tárgyaljon: az amerikai egyetemek tagállami hatáskörbe tartoznak, így New York állammal kellene a felcsúti csodacsatárnak tárgyalnia. Őszintén már az is röhejes, hogy Orbán Viktor Trump irodájába indulva Andrew Cuomo demokrata new yorki-i kormányzó irodájában köt ki. Ám a megállapodás így is kérdéses, hisz az amerikai alkotmány nemzetközi szerződések kötését szigorúan tiltja a tagállamainak.

Ha valaki a miniszterelnök mellett egyszer is kinyitná a szemét, pontosan látná, hogy ezt a meccset már a kezdősípszó előtt elvesztették, mert jobban elkúrták, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet. Továbbá abban az esetben, ha Victor Ponta korábbi romániai államfő lexCEU mintájára készülő javaslata megfolytja az erdélyi magyar felsőoktatást, akkor akár a parlament erkélyéről is kinyilatkoztathatná Orbán Viktor, hogy mennyire böszme.

Hogy miért ácsingózik ilyen kétségbe esetten a magyar miniszterelnök az Amerikai Egyesült Államok elnökének a figyelmére? Ugyan azért, amiért tegnap még Putyin pincsije volt. Felmérte, hogy 26 demokratikus állam mellett ő sosem lesz Donald Tusk, nem lesz Európa vezetője. Sőt, ami ennél is rosszabb, némán kell tűrnie, hogy alávaló gazembernek bélyegzik azok az átkozott németek. Persze, ha Trump belátná, hogy az ő helyzetbe hozásával mennyit nyerhetne az egységes Európával szemben...

Bármennyire is fáj, Orbán Centrális erőtere egyszerűen nem létezik a nemzetközi erőtérben. Ezen nem segít sem Putyin - aki természetesen hálás a hátsó ajtókért, de annyira mégsem - és nem segíthet Trump is. Más lenne a helyzet, ha Orbán Viktor tényleg zseniális politikus lenne - de lássuk be ez csak a hazai politika korlátozott erőforrásai között igaz, nagy jóindulattal. A nemzetközi politika nem eszi meg a fals hangzatokat, sokkalta nagyobb merítéssel, sokkal tehetségesebb embereket karol fel.

A kérdés csak az, hogy egy ilyen - szinte példátlan - széles összefogás Budapest ellen mire lesz elég. Persze egy kicsit is normálisabb kormány a több mint 30 ezer nemzetközi tiltakozó előtt meghátrál. Ha más nem intő jelként kezeli, hogy még Oroszországból(!) és Törökországból(!) is érkeztek tiltakozások. Ám a jelenlegi lendületet nem könnyű megfékezni - különösen úgy, hogy Orbán jelenleg nem is akarja. Ez viszont könnyen visszacsaphat, sőt ha tovább feszíti a húrt Orbánt saját pártjának a konszolidáltabb szárnya fogja arcul csapni. Egy ilyen égető pofonnal nekiindulni a 2018-as választási szezonnak pedig nagyon nem jó jel.

Palkovics álomtitkár úr kénytelen kelletlen elismerte, hogy az új felsőoktatási törvény direkte a Közép-Európai Egyetemre, a CEU-ra van hatással. Tulajdonképp az összes többi egyetem már most megfelel a törvénynek.

Vajon tényleg arról van szó, hogy olyan kis apróságot szeretnének tisztázni, ami egyetlen egyetemet érint? Esetleg a CEU oly hanyag és lusta, hogy utolsóként vesz át valami olyasmit, amit a többiek már jó előre megléptek?

Szó sincs róla. Sokkal inkább arról van szó, hogy a CEU az egyetlen olyan intézmény, ami valódi kultúrmissziót lát el. A CEU nem csak Budapestnek, vagy Magyarországnak fontos, hanem az egész közép-európai régiónak, mert ez az egyetlen olyan egyetem, ahol úgy ismerheted meg, mit gondolnak a világ másik oldalán, úgy szerezhetsz ismereteket egy multikulturális környezetről, hogy nem kell végérvényesen kiszakadni a környezetedből. Nem véletlen, hogy Vilnius már bejelentkezett az egyetemért. Ráadásul a CEU az egyetlen olyan magyarországi felsőoktatási intézmény, ami ugyanolyan - vagy nagyobb - arányban vonzza a külföldi hallgatókat is, mint a magyarokat.

A felsőoktatási törvény pedig pont ezt a kultúrtranszfert szeretné korlátozni.

Valljuk be, ha egy hasonló törvényt Románia alkotna meg és a Sapientia Egyetem lenne a célkeresztben, akkor Orbán Viktor lenne a legelső, aki nekiesne a román kormánynak. (Ne feledjük a Sapientia Romániában működő magánegyetem, aminek nincs magyarországi campusa, mégis magyar költségvetési támogatásból él.) Itt is erről van szó - csak épp nem nemzet kultúráját, hanem egy egyetemes gondolatok, a hidak társadalmát terjesztő misszióról van szó.

S ha a CEU megszűnik, akkor mi következik? Leállítják az ösztöndíjakat? Illegális lesz a Fullbright ösztöndíj, az Erasmus? Vagy a Fidesz vezérkar, mint egy hisztis ovis elégedetten hátradől, miután sikerült egyszer véletlen megpofoznia az apját?

A másik értelmezés igazán konteó szagú, de az Orbán kormány nem egyszer a legvadabb konteókat is megvalósította - lásd nyugdíj pénzek elkötése.

A CEU elleni támadás másik oldala talán az, hogy az Orbán kormány meg van sértve: Viktor hiába tett hitet mindenki előtt Trump elnöksége mellett, mégis azzal kell szembesülnie, hogy az amerikai elnök még csak nem is fogadja. (Bezzeg Merkel asszonyt...) A bilaterális megállapodás megkötésének korai hangoztatása talán egy üzenet Washingtonnak, hogy ideje lenne leülni a világpolitika újabb hisztis kisgyerekével tárgyalni - s nyomás a CEU vezetőin, hogy juttassák be Viktorkát a Fehér Házba.

A lényeg az, hogy egy egyetemet, ami egyedüliként képviseli Magyarországot az oktatás európai térképén felesleges szétverni. A kormány azon tagja(i) - például a szóvivő Kovács Zoltán - aki nem védi meg saját Campus-át legyen szíves a diplomáját is visszajuttatni a CEU-nak. 

Mindenki bukott már el, nem kell hozzá politikusnak lenni. Elbukunk barátságainkban, szerelmeinkben, megbukunk szülőként, egy rosszabb napon elbukunk a karrierünkben is. Egy időre partvonalra kerülünk, ilyen az élet. A kérdés nem az hogy megbuksz-e valaha, hanem az, hogy visszatérsz-e a játékba, vagy ott maradsz a kispadon.

Egy okos ember nyilatkozta valamikor, hogy nem fél a bukástól, mert tisztában van vele, hogy minden politikus szükségszerűen a bukás felé halad. Ha nem bukik meg, az biztos jele annak, hogy az illető elnyomó, despota, egy diktátor.

Ezt az igazságot megtanulhatná a Momentum (immár párt-) elnöke.

Nem dicsérni jöttem Gyurcsányt és nem tisztem védeni. De elegem van abból, hogy boldog-boldogtalan Gyurcsányozik. Abban igaza van a Ferinek, hogy Gyurcsány Ferencet eltávolítani a politikai életből, vagy visszahelyezni oda, nem a Momentum elnökének feladata, nem az ő joga. Gyurcsány Ferenc politikai karrierjének egyedül a választók vethetnek véget - vagy saját maga. 

Egyáltalán ki számít bukott politikusnak? Az a blogger, aki hosszú hónapokig sátrazott az ország háza előtt, és hol pártelnök akart lenni, hol forradalmat vizionált maga mögé, de igazából egyiket sem tudta elérni? Az Együtt vezetői és aktivistái, akik nem tudtak továbblépni Bajnai Gordon nélkül? Az MSZP gárdája, ahol lassan már mindenki volt elnök, alelnök, elnökségi tag, mégis ott élnek a múltban, ahol Gyurcsány hagyta őket?

És különben is -

Ha Gyurcsány Ferenc bukott politikus, akkor miért szeretne mindenki Gyurcsány Ferenc lenni?

Miért méri mindenki magát Gyurcsány Ferenchez? Tán bukásában is ő az etalon?

Még azzal is vitatkoznék hogy Gyurcsány Ferenc megosztó. Érdekes, hogy bár immár lassan 6 éve nem tagja az MSZP-nek mégsem áramlanak széles tömegek a Szocialistákhoz, sosem volt tagja az Együttnek, még sem kígyóztak sorok az Együtt irodái előtt, hogy belépjenek egy új párt új arcai mögé az emberek. A Momentum sem attól hangos, hogy átütő erővel gyűjtené a szavazatokat. Még ha tudja is tartani a jelenlegi irányt, mához számítva 50 év múlva talán lesz is esélyük arra, hogy érdemben beleszóljanak a politikába.

A választás viszont nem Gyurcsány Ferencről szól, hanem arról, hogy mely kérdések s mely válaszok érdeklik az embereket. A szegénység, a széthúzó társadalom, a gyerekek jövője, az iparosodás, a munkahelyek, a bizalom, vagy a stadionok kérdése a fontosabb; vagy kinek a hazugságában hisznek jobban? Érdekli-e az embereket a szép lassan szétvert egészségügy, hogy millióknak nincs biztosítása, hogy nincs pénz fűtésre, gyógyszerre. Érdekli-e az ikszelőt, hogy egyeseknek azért van évente új bútora, mert télen elfűtik, amit nyáron összegyűjtenek? Érdekes ezekben a kérdésekben a Momentum csak azt tudja szajkózni amit a többiek mondanak - például Gyurcsányék.

Nem vagyok Gyurcsány-hívő, de amit megérdemelnek mások, a Mesterházyk, a Molnár Gyulák, a Szigetvári Viktorok, a Fekete-Győr Andrások, a Bokros Lajosok, a Juhász Péterek, az Orbánok Viktorok, a Semjén Zsoltok, vagy Vona Gáborok, azt ő is megérdemli: hogy a választók döntsenek róla.

Nem kell szeretni Gyurcsányt, sőt cél lehet az is, hogy kiszorítsa egy versenytársa a politikából. Viszont ehhez érvek kellenek, annyi nem elég, hogy azért mert Gyurcsány Ferencnek hívják. Csináld jobban, mint Feri! Olyan politikát csináljon a Momentum, ami jobb, szebb, elegánsabb, mint a Demokratikus Koalícióé, legyen több híve, vagy tegye érdektelenné a volt miniszterelnököt, de kérem hagyja abba gyorsan amit csinál, mert visszaszáll a fejére.

Mert a Momentum is bukottakból áll. Olyanokból, akik valahol másutt már próbálkoztak a politizálással, csak nem jött be nekik.

A Momentum is csak egy lett azok közül, aki azt keresi, hogy mit miért ne csináljon. Miért ne fogjon össze más pártokkal? Miért ne vegyen részt az együttműködésben? Egyáltalán a Momentum miért maradjon fenn?

A NOlimpiát köszönjük, de ezen a szinten ez kevés egy kiadós Gyurcsányozáshoz. 

Mikor Orbán Viktor etnikai homogenitásról beszél, akkor fel kell vonnunk a szemöldökünket, és nem csak miniszterelnök politikáját kell megkérdőjeleznünk, hanem - a régi pletykáknak helyt adva - az épp elméjűségét, de ismereteit a Kárpát-medence és a magyarság történetéről mindenképp.

A Kárpát-medencének nevezett kocsma sosem örült ki, voltak itt rómaiak a hunokkal, germánok, szászok szlávok, avarok, mi magyarok, kunok és besenyők, tótok és ruszinok, románok, szerbek, horvátok, szlovénok, németek és cigányok, Közép-Európa összes nemzetisége.

Ráadásul ebben a kocsmában - bár egyesek igyekeznek az ellenkezőjét bizonyítani, de az asztalok és székek hiánya, és a folyamatos keresztbe beszélések miatt sosem volt olyan asztal, ahol csak egyedül ültünk. Mindig odaült valaki és ivott velünk, itta az ezeréves történelem vérborát.

Pont ez a szép a kocsmában, amikor mind együtt iszunk. Olyankor a bor is édesebb volt, több volt, olcsóbb volt és a kocsma is virágzott. Amíg a kocsmárosok a Kocsmával törődtek, s benne a vendég volt az első, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélt, hogy öltözött, a kocsma virágzott, a bor édesebb volt, több volt, a részegek kevesebben.

Valójában mindig akkor virágzott Magyarország, amikor nem számított a náció, amikor félretettük a nacionalizmusunkat. I. István, IV. Béla, Károly Róbert, Zsigmond és Mátyás, kik mindannyian újjáteremtették az országot, olyan vezetői voltak Magyarországnak, akik büszkék voltak magyarságukra, akik büszke magyar királyok voltak, de sosem az alapján ítélték meg az embert, hogy magyar-e vagy tót, latin, szász, szláv, német cseh vagy római, osztrák, ruszin, rutén, román. Ők mindenkit becsültek, akik Magyarországhoz hozzáakartak tenni.

Az igazság az, hogy Európában, ahol sosem voltak a nemzetek közt éles vonalak, mindig hatalmas pusztításokat hozott, amikor tehetség híján a vezetők a nacionalizmushoz nyúltak. A nacionalizmus eddig csak háborút teremtett és mindig porba taszította az országot, s sosem szolgálta azt, akit a zászlaján hordozott.

A nacionalizmusnak köszönhető a két világháború, a nacionalizmus lökött minket Trianonba és negyvenéves kommunista megszállásba. Nacionalizmus milliók és milliók életét tette tönkre, családokat irtott ki és elevenen megnyúzta a nemzetünket. A nacionalizmus, a homogén nemzet lázálomban fogant víziója hozott kitelepítéseket, vitt életeket, a nacionalizmus lebegett a Don-kanyarban maradtak felett.

Amikor a magyar miniszterelnök, a Kárpátok bonsai Cézárja, etnikai homogenitásról beszél, akkor keblére ölelte Trianont, keblére ölelte az emberi szenvedést, a háborút, saját kezével újra halálba küldte a II. magyar hadsereget, és áldását adta a magyar kisebbségek üldözésére szerte a Kárpát-medencében. Az etnikai homogenitás egyben azt jelentette, hogy a Tusnádfürdői megváltó hangja szabadulni akar a határon túliaktól, és újra ki és áttelepítésekben gondolkodik. 

Vagy csak egyszerűen hülye.

Tegnap este egy momentumra visszanyerte a józan eszét a kormány, és hirtelen kigyógyult az olimpiai lázálomból. Orbán Viktor ezt zseniálisan csinálta, kiváló ütemérzékkel szállt ki egy felesleges, káros, olyan tipikusan fideszes projektből. Igaz, múlt péntek óta látszott a nagy szellemi erőfeszítés, hogy a Momentum 266 ezer aláírásával látványosan földre került olimpiai pályázatból hogy szálljon ki a kormány - vagyis  személyesen Orbán Viktor - a lehető legkisebb veszteséggel.

A hétvégén még úgy látszott, hogy rátolja Tarlós Istvánra, és az elejétől csak nyűgnek tartott fővárosi közgyűlésre a bukást, azt se bánta volna, ha teljes egészében a Magyar Olimpiai Bizottság, személyesen Borkai Zsolt bukik el a pályázattal. Ám a főpolgármester már az elején jelezte, hogy ha ő bukik, a maradék idejében mindent megtesz, hogy vigye magával a kormányt is, Borkai meg eleve kis hal egy cápákkal teli medencében.

Ugyan imádkozhatott volna a csodáért, hogy a Momentum aláírásai kétharmadában érvénytelennek találtassanak, vagy hogy a kampányban megfordítsa az emberek véleményét az olimpiáról, de ezzel hónapokig bokszzsákká változtatja a pártját, kormányát és a legfontosabbat: saját magát. Érthetően ez nem volt neki opció.

Viszont azzal, hogy ma gyávának teteti magát megúszott egy bizonytalan népszavazást, ami ráadásul pont az 2018-as parlamenti választások kampánynyitójában ért volna véget. Valljuk be megállás nélkül ez a két kampány most már egyszerűen túl sok lett volna neki, sem ő, sem megfáradt kampánygépezete nem bírta volna.

Így viszont egy kampány, és egy kisebb vereség - amit már őszre elfelejt mindenki, és kvázi tiszta lappal indulhat neki a parlamenti választásoknak.

Így tán gyáva volt, de nem hülye. A sikertelenséget egy mozdulattal rákente az ellenzékre, s valljuk be a pártokat sikerült letolt gatyával találnia, hisz korábban a a baloldalon is voltak nagy hívei a Budapesti Olimpiai Mozgalomnak.

Kivéve a a Demokratikus Koalíció, amelynek két Fővárosi képviselője a kezdetektől ellenezte az Olimpiai Pályázatot.

Egyben azt is elérte, hogy a Momentum (mozgalom-e vagy már párt?) hirtelen cél és téma nélkül maradt, és a fiatal szerveződés tagjainak az Együtt tipikus problémájával kell szembenéznie: téma nélkül nagyon nehéz felkelteni és fenntartani az emberek érdeklődését. Az a kérdés a Momentum megőrzi-e impulzus momentumát, és tovább tud-e lépni, vagy a mindennapokban épp úgy elhasználódik, mint a többiek.

A Momentumnak még csak most jön igazán a java, hisz elő kell húznia a Nyerő Témát. Igen ám, de ez nem könnyű, sőt! Könnyedén úgy járhatnak, mint az egyszeri francia politikus, aki ablakából meglátta az utcán hömpölygő tömeget, és így szólt: "Ott a Népem! Meg kell tudnom hova mennek, hogy az élükre állhassak!"

Remélem nem ilyenek, remélem van saját elképzelésük, remélem az olimpián túl is tudnak okozni nekünk egy két meglepő momentumot.

A NOlimpia mozgalom sikere váratlanul érte a Fideszt, láthatóan nem voltak felkészülve rá, hogy a Momentum a szükséges aláírás kétszeresét adja le. Ráadásul a közvélemény kutatások is azt mutatják, hogy még a párt bázisnak jelents része is az olimpia ellen szavazna. Ez két tény láthatóan megzavarta őket, mint vasorrú bábát a mágneses vihar.

Mondjuk csak magukat hibáztathatják, mondhatni házhoz mentek a pofonért.

Ám a mindent átható szent korrupció tagjai láthatóan segítik egymást: a NOB elnöke, egy bizonyos Mr. Bach - szerintem Schmidt Pálon kívül senki sem ismerte e nyilatkozat előtt - rögtön elkezdte a Kormány kommunikációt a baloldal a hibás.

Úgy látszik Mr. Bach is elvégezte a propaganda kurzust a Fidesznél.

Fogalmam sincs, hogy ez az ürge honnan veszi a bátorságot, hogy egy város lakóinak a demokráciához való jogát megkérdőjelezze, de ez a profi Fideszes nyilatkozat kiverte a biztosítékot. A korrupció élharcosai megvédik a kiszemelt prédájukat!

De mielőtt leírnám, hogy elsőre mit gondolok az egész NOB-ról, MOB-ról és BOM-ról, meg úgy az egész korrupciós bagázsról, úriember maradok és teszek egy ajánlatot: Legyen Budapesten - Magyarországon - Olimpia. De akkor minden egyes fillért adjanak össze azok, akik Olimpiát akarnak szervezni, és de egy fillér közpénz se menjen el rá - amiből amúgy sincs elég. Szóval, ha Mr. Bach budapesti olimpiát szeretne, tessék, tegyen le az asztalra ezer milliárd forintot és tegyen mellé még vagy 6 ezer milliárd korrupciós jutalékot, hogy a haveroknak is jusson belőle, és felőlem megrendezheti. Veheti, viheti.

De addig amíg nincs a pénz a számlákon, addig maradjon csöndbe.

Baloldali publicisták, politikai elemzők és tanácsadók, sértegető és sértett politikusok, kérem egy pillanatra hagyjuk abba egymás savazását és nézzük szembe a realitásokkal:

A parlamenti többség megszerzése nem megy Gyurcsány Ferenc nélkül. A harag és indulat aktuális szintjétől függően sokan kívánják a megnevezett urat a pokolba, de lássuk be, nélküle nem könnyebb. Ha könnyebb lenne, akkor most nem vitatkoznának, hisz tömegek áramlanának az immáron hatodik éve Gyurcsány nélküli MSZP-be, de valamiért mégsem teszik.

Minden baloldali okos ember elfelejti, hogy - ex-miniszterelnök ide, ex-miniszterelnök oda -, bizony a választás legnehezebb dolga új szavazót szerezni. Annyira nehéz feladat, hogy a Fidesz évek óta nem teszi: csak arra ügyel, hogy ne veszítse el a szavazóit. Évek óta van egy masszív el nem kötelezett tábor, amin a most induló Momentum épp úgy, mint az MSZP megtudna hízni. Ám e tömeget leginkább kiábrándultak alkotják: őket visszahozni pont olyan nehéz Gyurcsánnyal, mint nélküle.

Vagyis nyerni nem, de veszteni annál többet veszíthet egy Gyurcsány nélküli összefogás: Elveszíti az egyetlen embert, aki telt-házas politikai show-t tud lenyomni, elveszít egy masszív és roppant aktív tömeget, akik a Gyurcsány hívekből áll. S nem utolsó sorban egyáltalán nem látszik kivel és mivel kompenzálnák az ellenük is nagy lendülettel kampányoló Demokratikus Koalíciót.

Az ellenfelet ugyanis nem Gyurcsány Ferencnek hívják, hanem Orbán Viktornak és Vona Gábornak

igen, tisztelt Lengyel úr, eltetszett kúrni az irányt, de nem kicsit, hanem nagyon. Gyurcsánnyal és a pártjával meg lehet és meg is kell állapodni, igaz kemény alku lesz és a DK be is fogja tartatni, de azt hiszem ebbe az MSZP sem rokkan bele. 

A megállapodás mellett szól - azon kívül, hogy a politika nem az árokásások, hanem a szövetségek és együttműködések művészete - hogy a leendő miniszterelnök-jelölt bizonyíthatja a rátermettségét. Bárki legyen is az, Gyurcsány után csak keményebb fiúk várnak rá: Orbán Viktor és Vona Gábor jobb-populista gátlástalan gépezete, valamint az újra kiépülő orosz függőség lebontása, amihez persze Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak is lesz egy-két keresetlen szava.

Hát akkor már inkább háromszor állapodok meg Gyurcsány Ferenccel.

Botka a hétvégén a Népszavának már arról beszélt, hogy hiteles politikusok és kétmillió szavazó hiányzik neki a miniszterelnökség megszerzéséhez. Pont úgy mint nekem, eddig egy-egy, mindjárt én is indulok a miniszterelnök-jelöltségért. 

Nyugalom, csak viccelek!

Miközben Magyarországon tapintható a feszültség a kormánnyal szemben - ki ezért, ki azért, de gyakorlatilag saját barátaikon és üzletfeleiken kívül már mindenki utálja a hatalmon lévőket -, mégis így kicsivel több, mint 400 nappal a választások előtt nem látszik, hogy komoly esélye lenne bárkinek Orbán Viktor kiütésére a következő választáson.

Botkának kétmillió választó hiányzik, több mint kétmillió ember pedig vár - nem Botka Lászlóra. Mielőtt a fejemhez vágnátok az előző posztot: nem azokról beszélek, akik most is a baloldal hívei, nem arról a néhány százezer emberről beszélek, akik MSZP vagy DK szavazók, vagy arról a pár ezer budapesti Párbeszéd vagy Együtt szavazóról beszélek: ők tudat alatt várták Botkát, aki kisebb-nagyobb kompromisszumok árán, de végeredményben mindegyik párt számára elfogadható jelölt. Most a politikából kiábrándult, a közvélemény-kutatásokban láthatatlan, bizonytalan többségről beszélek, akik csak élni szeretnének.

Ők hiányoznak Botkának - épp úgy mint nekem.

Csakhogy ezeket

az embereket nem érdekli, hogy Gyurcsány rajta van a listán vagy sem.

Sőt, nem érdekli őket egy olyan politikai erő, sem egy olyan ember, aki folyton csak Gyurcsány Ferenchez képest határozza meg saját magát. Pláne, hogy egy olyan embert tartanak origónak, aki szerintük megbukott.

Nem fognak szavazni egy olyan emberre, egy olyan erőre, aki saját fegyvertársától jobban fél, mint az ellenfelétől. Végkép nem fognak szavazni egy olyanra, aki nem képes egy volt miniszterelnök ambícióit felismerni, kezelni, nem képes a szelét saját vitorlájába fogni - márpedig Gyurcsánynak van szele, ez tagadhatatlan.

Nem fognak szavazni egy olyan emberre, egy olyan erőre sem, ami képtelen szövetséget kötni. A szövetségkötés pedig kicsit olyan mint a házasság: szövetkezünk egy adott célra,  a célon túl nem adjuk fel magunkat. Az MSZP kiegyezhetne a DK-val, megbékélhetne Gyurcsány Ferenc emlékével, ha lennének saját értékei, ami mentén tudna politizálni. Talán elő kéne venni a kamrából, a nagymama befőttjei mellől...

Ha baloldalon - a nagyok éppúgy, mint a kicsik - képesek lennének felfogni, hogy a politika az alkuk és szövetségkötések művészete, most nem erről kellene posztot írnom, és nem arról kéne lamentálnom, hogy milyen is az ideális miniszterelnök-jelölt. Helyette lenne egy nevünk, én pedig mehetnék a dolgomra.

Viszont lenne egy olyan ember, aki képes a problémára fókuszálni, aki nem a bolhából csinál elefántot, aki önálló értékei mentén és nem Gyurcsány Ferenchez képest határozza meg magát, aki képes szövetségeket kötni, anélkül hogy ez azt jelentené számára, hogy feladja magát: az ilyen ember értelmetlenné tenné a baloldali megosztottságot és még Gyurcsány Ferenctől is nagyobb félelmet gerjesztene a Fideszben. Arról nem is szólva, hogy sokaknak kedvére való lenne, hogy úgy mondjam: tarolna, mint a meginduló alpesi lavina.

A nagy kérdés, hogy ilyen ember-e Botka László.

Mikor Botka László beszállt a miniszterelnök-jelölti versenybe, a baloldali plebsz halkan suttogott titkos, ám nem titkolt vágya teljesült. Ezzel együtt beteljesedni látszik egy régi átok is: akit Isten meg akar verni, annak teljesíti a kívánságait.

Lássuk ki az a Botka László: 15 éve Szeged polgármestere, ám a parlamenti munka sem idegen tőle: 1994 és 2014 közt két szakaszban összesen 16 évig volt az országgyűlés tagja, ahonnan legutóbb a megváltozott összeférhetetlenségi szabályok miatt távozott. Komolyabb botrányok nem fűződnek a nevéhez, pedig láthatóan régi motoros. És még mindig fiatal: mindössze 46 éves.

Bár Szegeden hangos ellenzéke van, de ez inkább hangerőben nyilvánul meg, hisz 2002-es megválasztásától kezdve nem tudták igazán megszorongatni, mindig magabiztosan zsebelte be a polgármesterséget. Még akkor is, amikor a közgyűlésben többségben ült az ellenzéke. És ami nagyon csodálatos ezekbe a konfliktusokba Szeged sem roppant bele, sőt.

Szóval Botka László tud valamit. Nem véletlen kapacitálták már évekkel ezelőtt is az MSZP-ben, hogy legyen elnök, legyen a párt későbbi miniszterelnök jelöltje.

Most hogy ő lett, a balos sajtó-blogok a baloldali mikro-pártoknál is hevesebben ugrott a témára, hogy milyen lesz, ha a két erős ember, a Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ference és az anyapárt MSZP Botka Lászlója egymásnak ugrik: mindenki vérontást vizionált. Vagy inkább: mindenki előre dörzsölte a kezét, hogy milyen jó kis vére ütközet lesz itt: fújták a szelet, hátha vihar lesz belőle.

Botka és Gyurcsány: nyerő páros?

Pedig igazából Botka és Gyurcsány közt nincsenek kibékíthetetlen ellentétek. Sőt szerintem mind a két ember realista annyira, hogy felülemelkednek olyan apróságokon, hogy ki van a listán. Különösen azért, mert a miniszterelnök semmit sem ér, ha nincs valaki, aki a parlamenti többségét vezeti, márpedig amennyire jó lenne Botka miniszterelnöknek épp oly jó és fontos lenne, hogy Gyurcsány vezesse a parlamenti többséget, ami leveszi miniszterelnök válláról a törvényalkotás nehézségeit, hogy a kormány a kormányzásra koncentráljon. Mert nem hiszem, hogy Gyurcsánnyal ne lehetne nyerni, de nélküle közel lehetetlen. Kell lennie egy okos és reális középútnak.

Ez az út, amitől Orbán retteg, mert így nem nyerhet.

Ami pedig az Együttet és a Párbeszédet illeti: uraim négy évük volt arra, hogy tábort építsenek, áttörést érjenek el, üzenetüket mégsem hallotta meg a magyar társadalom. Szerintem az is a realista liberális demokrácia része, hogy időnként felismerjük mikor kell kompromisszumot kötni. Máskülönben ők sem jobbak az olyan szedett-vedett blognál (mint ez), nem többek mesterséges viharkeltésnél.

A Párbeszéd előválasztása - ami alapján elutasítják Botkát - jó ötlet, de lássuk be, elkésett. Idegen és szokatlan, mire megszerveznék és elmagyaráznák a liberális plebsznek, hogy miről van szó, már rég a kampányból veszik el az értékes idő. Márpedig az óra vészesen fogy. Példát mutatok: imádom az előválasztás gondolatát: mégis -slutty! - elengedtem.

Az Együtt-nek javaslom hogy változtasson nevet, mondjuk Magyar Virtus-ra. Az Együtt név értelmetlen, sőt inkább ordas hazugság, hisz lassan a választóktól is sikerül magukat különválasztani, mert szimpla értelmetlen virtuskodásból szeretne külön indulni. Még az sem biztos, hogy Külön több Együttes képviselő jutna be az országgyűlésbe, mint  amennyi az Egy Nagy és Közös és Oszthatatlan Listáról, ami egyáltalán nem az ördögtől való. Ez az egész csak egy nagy humbug, ami arról szól, hogy Bajnait elvesztve, az Együtt elvesztette saját hangját, és Zsuzsa, Péter és Viktor ezzel szeretne túlkompenzálni. Persze ez az út is nyitva áll, és nyugodtan végig mehet az Együtt rajta, hisz ha 1%-ot ér el jövőre, már bravúr lesz - de attól még ugyan úgy meghal az egész - izé.

Fejezzük be a mesterséges viharkeltést, mert most nem ennek van itt az ideje. Most szövetségeket kell kötni, s nem háborúzni, most ideje felülemelkedni az egyszemélyi sérelmeken, ideje nagyban gondolkodni - sőt ideje nagyot álmodni: Ideje leváltani Orbánt.

Nemzeti gyász nap van, mert a múlthéten a lehető legtöbbet, legdrágábbat veszítettük el: egy darab jövőt. Gyerekeket, akiknek a halálát nem lehet feldolgozni, szülőket, akik túl korán távoztak, akiknek hiánya végig fogja kísérni az itt hagyott gyerekeket.

Egy ország osztozik most a megcsonkított családok fájdalmában.

Egy ország kérdezi, hogyan történhetett meg ilyesmi? Értelmetlen baleset volt csupán, vagy valakinek a súlyos mulasztása, ne adj isten szándékos nyerészkedése okozta a veronai tragédiát? Miért kellett 16 fiatal magyar állampolgárnak meghalnia péntek késő éjjel?

Kiállnék az és az autópálya zajába kiáltanám mindenki fájdalmát, ha ez lehetséges lenne, de igazán senki nem érti meg a fájdalmat, a gyászt, amibe belehasít a szív. Csak a részvét maradt.

És a fogadkozás, hogy bármi is legyen a vizsgálat eredménye, ha lehet mindent megfogunk tenni, mert mindent meg kell tenni, hogy ez többet ne fordulhasson elő. Ha kell követeljük a rendkívüli műszaki vizsgálatát minden busznak, ha kell követeljük az előírások szigorítását és szigorúbb betartatását. Mindenképpen megakadályozzuk hogy még egy ilyen baleset előforduljon holnap vagy jövőre vagy húsz év múlva.

Ennyit tehetünk: részvétünket nyilvánítjuk, osztozunk a gyászban, és fogadkozunk. A taplóságot meghagyjuk másnak.

Nem akarok politizálni, mert a gyász és csend napjai köszöntöttek az országra, de sajnálatosan nem tudok szó nélkül elmenni Balog Zoltán miniszter és nem mellesleg református lelkész vasárnapi nyilatkozata mellett, de csak röviden:

Kedves Balog Zoltán! Add be a lemondásod. Most. Azonnal. Mind miniszteri posztodról, mind lelkipásztori hivatásodról. Mert nem szabad ilyet mondani.