Mikor Orbán Viktor etnikai homogenitásról beszél, akkor fel kell vonnunk a szemöldökünket, és nem csak miniszterelnök politikáját kell megkérdőjeleznünk, hanem - a régi pletykáknak helyt adva - az épp elméjűségét, de ismereteit a Kárpát-medence és a magyarság történetéről mindenképp.

A Kárpát-medencének nevezett kocsma sosem örült ki, voltak itt rómaiak a hunokkal, germánok, szászok szlávok, avarok, mi magyarok, kunok és besenyők, tótok és ruszinok, románok, szerbek, horvátok, szlovénok, németek és cigányok, Közép-Európa összes nemzetisége.

Ráadásul ebben a kocsmában - bár egyesek igyekeznek az ellenkezőjét bizonyítani, de az asztalok és székek hiánya, és a folyamatos keresztbe beszélések miatt sosem volt olyan asztal, ahol csak egyedül ültünk. Mindig odaült valaki és ivott velünk, itta az ezeréves történelem vérborát.

Pont ez a szép a kocsmában, amikor mind együtt iszunk. Olyankor a bor is édesebb volt, több volt, olcsóbb volt és a kocsma is virágzott. Amíg a kocsmárosok a Kocsmával törődtek, s benne a vendég volt az első, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélt, hogy öltözött, a kocsma virágzott, a bor édesebb volt, több volt, a részegek kevesebben.

Valójában mindig akkor virágzott Magyarország, amikor nem számított a náció, amikor félretettük a nacionalizmusunkat. I. István, IV. Béla, Károly Róbert, Zsigmond és Mátyás, kik mindannyian újjáteremtették az országot, olyan vezetői voltak Magyarországnak, akik büszkék voltak magyarságukra, akik büszke magyar királyok voltak, de sosem az alapján ítélték meg az embert, hogy magyar-e vagy tót, latin, szász, szláv, német cseh vagy római, osztrák, ruszin, rutén, román. Ők mindenkit becsültek, akik Magyarországhoz hozzáakartak tenni.

Az igazság az, hogy Európában, ahol sosem voltak a nemzetek közt éles vonalak, mindig hatalmas pusztításokat hozott, amikor tehetség híján a vezetők a nacionalizmushoz nyúltak. A nacionalizmus eddig csak háborút teremtett és mindig porba taszította az országot, s sosem szolgálta azt, akit a zászlaján hordozott.

A nacionalizmusnak köszönhető a két világháború, a nacionalizmus lökött minket Trianonba és negyvenéves kommunista megszállásba. Nacionalizmus milliók és milliók életét tette tönkre, családokat irtott ki és elevenen megnyúzta a nemzetünket. A nacionalizmus, a homogén nemzet lázálomban fogant víziója hozott kitelepítéseket, vitt életeket, a nacionalizmus lebegett a Don-kanyarban maradtak felett.

Amikor a magyar miniszterelnök, a Kárpátok bonsai Cézárja, etnikai homogenitásról beszél, akkor keblére ölelte Trianont, keblére ölelte az emberi szenvedést, a háborút, saját kezével újra halálba küldte a II. magyar hadsereget, és áldását adta a magyar kisebbségek üldözésére szerte a Kárpát-medencében. Az etnikai homogenitás egyben azt jelentette, hogy a Tusnádfürdői megváltó hangja szabadulni akar a határon túliaktól, és újra ki és áttelepítésekben gondolkodik. 

Vagy csak egyszerűen hülye.