Volt egyszer egy csapat fiatal, egy csapat kiábrándult és reményvesztett ember, akik azt gondolták, hogy lehet ezt a sárdobálást, amit ma Magyarországon politikának neveznek másképp is csinálni, talán még tisztességgel is. Az elindulásuk nagyon szépre sikerült, sokan bizalmat is szavaztak nekik, és bejutottak a parlamentbe. Zöldeknek nevezték magukat, de igazából sosem válaszolták meg, hogy mik is ők igazából. Az LMP nem maradt más, mint egy szervezet, amiről senki sem tudta micsoda, maximum egy zöld lámpa jutott az eszébe.
Az LMP minden ellen hevesen tudott tiltakozni, legyen az a kormány programja, vagy az ellenzéké. Tiltakoztak mindenféle besorolás ellen, ők akarják kitalálni a spanyolviaszt. Ami kevés újat - mint a nyílt és valamelyest őszinte környezetvédelmet - jelentenek a politikai szinpadon, azt sem képesek hatékonyan és hangosan, őszintén képviselni. Tiltakoznak az összefogás ellen, de csodálkoznak azon, hogy két éve beragadtak és nem képesek áttörést elérni.
A politika az összefogás művészete. A FIDESZ sikere azon múlt leginkább, hogy Orbán szemtelenül, hazug és álszent módon használta ki a többi politikai erőben lévő szakadást, miközben ő és emberi sikerrel akadályozzák meg, hogy a hívek észrevegyék a nyílt köpönyegforgatást és ezzel az Orbáni szövetség szétesését. Az LMP-nek volt esélye arra, hogy zászlós hajóvá váljon és kihasználva a FIDESZ belső ellentéteit az demokratikus ellenzéknek a vezére legyen. Csak együtt kellett volna működnie Gyurcsánnyal, Bajnaival, az MSZP-vel, és meg kellett volna értenie, hogy az együttműködés az egyes kérdésekben nem jelenti az önállóság feladását.
A másik amit az LMP-nek meg kellett volna értenie, hogy a kampány nem két különböző válasz ugyanarra a kérdésre, hanem vita magáról a kérdésről. Ebben az LMP különösen jó lehetett volna, hisz a környezetvédelem kérdései igenis aktuálisak és igenis érdekli az embereket. Ha tudta volna képviselni ezen kérdések fontosságát nagyot lendíthetett volna a magyar politikán. Az LMP magát ugyan zöld pártként definiálta, de ennek ellenére nem képes következetesen és reálisan képviselni a környezetvédelmet.
Nincsenek új kérdéseik, nincsen összefogási hajlandóságuk, nincs elszántságuk, csak makacsan az ellenkezőjét igyekeznek szajkózni bárminek, amit meghallanak. Makacsul önállóak akarnak maradi és pont ezért lesznek pont egy a sok közül, egy szalasztott lehetőség.
Az LMP kongresszusának a döntését úgy foglalhatjuk össze: egyenesen megyünk elmúlni.
Abszurdum, hogy lehet valaki olyasvalakiből is államtitkár, bebetonozott tagja a kormánynak, aki sokadjára sem képes egyetlen egy épkézláb stratégiát összehozni.
Nem lehet pénzkivonással minőséget emelni! Nem lehet tandíjjal esélyegyenlőséget biztosítani! Nem lehet nekünk diákoknak hátat fordítani, mert tüntetünk, harcolunk és nem adjuk fel. De ha a kormány szeretné, akkor legyen egyetlen csinovnyik képző egyeteme az országnak. A többiek meg majd külföldön tanulnak és külföldön maradnak, akkor aztán majd számolhat Hoffmann tanárnő, hogy hol szúrta el, hogy miért küldött el az országból komplett korosztályokat csak azért, mert tanulni akartak!
Pedig Orbán valaha maga is tüntetett.
Hál'Istennek Nobel-díjat nem mi osztunk, nekünk maradnak a Kossuth-díjak.
Fiatal vagyok, kvalifikált egyetemen, informatikai diplomát szerezek, van tapasztalatom, beszélek idegennyelvet, szeretem a hazámat, szeretem a várost, ahol felnőttem, az utcákat, az embereket, minden ideköt, de nem, nem fogok itthon dolgozni.
Orbán Kína mániája érthető: nyugaton nem ismerték el - nem volt miért -, így keleten keres valakit, aki megérti és elismeri őt.
követni, megérteni és átültetni a magyar gyakorlatba a pozitív példákat - azok negatívja nélkül. Be kell illeszkedni, megtalálva Magyarország szerepét és saját hangját, mert olyan, hogy Nyugat nem létezik. Olyan államok vannak, melyek egy közös értékrend mentén megértik a szót egymással, ez a demokrácia. Ezek az értékek megkérdőjelezhetetlenek a "Nyugatban", de szó sincs arról, hogy másolják, majmolják egymást.