Az eltévedt demokrata

AlexNet

110. Volt egyszer egy LMP kongresszus

Egyedül a semmibe

2012. november 18. 18:00 - Alex_W

Volt egyszer egy csapat fiatal, egy csapat kiábrándult és reményvesztett ember, akik azt gondolták, hogy lehet ezt a sárdobálást, amit ma Magyarországon politikának neveznek másképp is csinálni, talán még tisztességgel is. Az elindulásuk nagyon szépre sikerült, sokan bizalmat is szavaztak nekik, és bejutottak a parlamentbe. Zöldeknek nevezték magukat, de igazából sosem válaszolták meg, hogy mik is ők igazából. Az LMP nem maradt más, mint egy szervezet, amiről senki sem tudta micsoda, maximum egy zöld lámpa jutott az eszébe.

Az LMP minden ellen hevesen tudott tiltakozni, legyen az a kormány programja, vagy az ellenzéké. Tiltakoztak mindenféle besorolás ellen, ők akarják kitalálni a spanyolviaszt. Ami kevés újat - mint a nyílt és valamelyest őszinte környezetvédelmet - jelentenek a politikai szinpadon, azt sem képesek hatékonyan és hangosan, őszintén képviselni. Tiltakoznak az összefogás ellen, de csodálkoznak azon, hogy két éve beragadtak és nem képesek áttörést elérni.

A politika az összefogás művészete. A FIDESZ sikere azon múlt leginkább, hogy Orbán szemtelenül, hazug és álszent módon használta ki a többi politikai erőben lévő szakadást, miközben ő és emberi sikerrel akadályozzák meg, hogy a hívek észrevegyék a nyílt köpönyegforgatást és ezzel az Orbáni szövetség szétesését. Az LMP-nek volt esélye arra, hogy zászlós hajóvá váljon és kihasználva a FIDESZ  belső ellentéteit az demokratikus ellenzéknek a vezére legyen. Csak együtt kellett volna működnie Gyurcsánnyal, Bajnaival, az MSZP-vel, és meg kellett volna értenie, hogy az együttműködés az egyes kérdésekben nem jelenti az önállóság feladását.

A másik amit az LMP-nek meg kellett volna értenie, hogy a kampány nem két különböző válasz ugyanarra a kérdésre, hanem vita magáról a kérdésről. Ebben az LMP különösen jó lehetett volna, hisz a környezetvédelem kérdései igenis aktuálisak és igenis érdekli az embereket. Ha tudta volna képviselni ezen kérdések fontosságát nagyot lendíthetett volna a magyar politikán. Az LMP magát ugyan zöld pártként definiálta, de ennek ellenére nem képes következetesen és reálisan képviselni a környezetvédelmet.

Nincsenek új kérdéseik, nincsen összefogási hajlandóságuk, nincs elszántságuk, csak makacsan az ellenkezőjét igyekeznek szajkózni bárminek, amit meghallanak. Makacsul önállóak akarnak maradi és pont ezért lesznek pont egy a sok közül, egy szalasztott lehetőség.

Az LMP kongresszusának a döntését úgy foglalhatjuk össze: egyenesen megyünk elmúlni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr104913035

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A lufi kipukkadt – de Bajnai még mindig le akarja fedni az LMP-t 2012.11.20. 14:11:30

Bár a pezsgők már be voltak hűtve, végül másfajta pukkanás hallatszott Bajnai és a MILLA E14-es csoportja felől, lufipukkanás. De mielőtt tovább mennénk, szeretnénk együttérzésünket kifejezni minden LMP-s felé, akiknek az elképzelése, akarata nem valós...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása