Az eltévedt demokrata

AlexNet

Sürgősségi Betegellátó Osztályok

Vészhelyzet

2018. november 22. 12:38 - Alex_W

A nap legújabb vicce: Kórházszövetség elnöke szerint a Sürgősségi ellátás a betegek miatt omlik össze a Sürgősségi Betegellátás - írja a Magyar Idők

A megoldás a kevesebb Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) lenne...

Szóval tetszenének inkább meghalni, mintsem elmenni a kórházba, értem?

Persze sem a Magyar Idők, sem a Kórházszövetség nem vette a fáradtságot hogy A-Z átnézze a teljes  problémát.

Első: az SBO-k sűrűségét a mentéshez kell igazítani. A kevesebb osztály szükségszerűen maga után vonja, hogy nem csak azoknak nehezebb bejutni, akik csak foglalni akarják a rendszert, hanem azoknak is, akiknek valóban szükségük lenne rá. Az országban mindenhol vannak olyan pontok így is tömegesen állnak olyan települések, ahonnan kész bűvészet eljutni az SBO-khoz, mert a kijelöléskor még véletlen sem vették figyelembe a megközelíthetőséget. Ez igaz Budapestre és vidékre is. Apropó vidék: tudták, hogy Magyarország peremvidékein sok helyen a szomszéd ország sürgősségi kórháza közelebb van, hamarabb megközelíthető, mint a hazai? A kevesebb SBO másik oldala a több, jobban felszerelt fiatalabb mentőautó és a több mentő helikopter.

Az másik, hogy a Sürgősségi Betegellátó Osztály egyben a legfontosabb betegirányító is, képletesen a kórház kapuja. Persze ez nem jelenti azt, hogy a szakellátáshoz egyfajta gyorsító sávként kell működnie. Elegendő számú orvos esetén ennek nem is szabadna problémát okozni, mert a katasztrófák miatt az SBO-kat mindig felül kell tervezni. Így békeidőben, napi szinten sosem szabad előfordulnia, hogy az osztály, az ellátás összeomlik.

Az egészségügyben az orvos-, asszisztens- és nővérhiány generális. Ha végre hozzányúlhatnánk a szent teheneinkhez, ha végre egy igazságos, ha a főorvosok luxus-autókereskedőit kevésbé támogató rendszert tudnánk felépíteni, akkor a létszámmal sem lenne semmi gond. Persze hozzáteszem, a Kórházszövetségben lényegében mindenki főorvos. Márpedig, ha nem a nem szabdalást, hanem a tisztességes ellátást, a biztonságos ám lehető leggyorsabb felépülést támogatnánk, ha a főorvosok, szakorvosok és a rezidensek; a z orvosok és ápolók közti bérolló csökkenne, és mindenki tisztességes, szaktudásához, lelkiismeretes munkájához mért bért kapna, akkor nem kellene orvos- és nővérhiányról beszélni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr3314373725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása