Ez a kormány képtelen tanulni. Képtelen alkalmazkodni, még akkor sem, ha a saját túlélése múlik rajra. Pedig a Fidesz számára itt most már tényleg a lé a tét.
A miniszterelnök maga nem nyilatkozik - mint ahogy tette azt 2002 és 2006 országgyűlési választásai után. Mondjuk a hivatalába bejár - ez meg is látszódik az országgyűlési többség sértett gyorsított törvényalkotási rendjén, amiben semmit sem kímélnek: sértett óvódásként rontanak neki az ellenzéki önkormányzatoknak, a tudományos központoknak, az MTA-nak, mindennek, amire a központ ideológia rásütötte, hogy liberális, s ezért bűnbakok lehetnek a vereségért.
Az ámokfutás célja, a határok és a rendszerek merevítése, a az urambátyám viszonyok, a benyalás képességének a felemelése, az abszolút hatalom illúziójának erősítése nem egyszer visszaköszönt a történelemben, elég a huszadikszázadik visszamenni: úgy Horthynál, a Harmadik Birodalomban, vagy mint a Szovjetunióban vagy az NDK-ban: minden helyen dicstelen véget értek.
Ha már Horthy és a hortizmus: egy érdeme van Magyarország utolsó kormányzójának: kiemelte a káoszból a világháborús vereség után az országot. De utána számos jelét adta annak, hogy képtelen alkalmazkodni, képtelen levonni a konzekvenciákat: az ország belemerevedett a dualizmusból átmentett keretekbe, és ebben, épp úgy mint a második világháborús tragédiában, a volt kormányzónak aktív szerepe volt. Az tudomány már nem volt szabad és az oktatás ugyan jó alapokat adott, de nem hagyta az embert kiteljesedni: nem véletlen, hogy akármilyen büszkék is vagyunk Nobel-díjasainkra, közülük nagyon kevés, aki magyar állampolgár volt, Magyarországon érte el eredményeit, Magyarországon élt, amikor átvette a díjat.
Orbán Viktor a saját jövőjét pusztítja: az ország nem lesz tudományos központ, nem tud kiemelkedni, nem tudja utolérni Ausztriát, amíg a politika felhatalmazva érzi magát arra, hogy megsértse a tudomány integritását, hogy a teljesítmény helyére a kapcsolatokat, a rendszerrel való kompatibilitást állítsa. A politika és főleg a politikai ideológia nincs és nem is lehet feljogosítva arra, hogy a tudományos eredményeket a saját szája íze szerint alakítsa, vagy figyelmen kívül hagyja.
Ha a kutató csak külföldön tud megbecsülést szerezni, ha adminisztratív úton ültetnek a nyakára olyan professzorokat, akik a tizedét sem értik a kutatásának, de mégis az övék lesz a végső szó, ha olyanok képzik őket, akik úgy lettek tanárok, hogy ismerték a megfelelő embert, veszik a sátorfájukat és kimennek, árkon-bokron, vasfüggönyön át. S megint csak elfogjuk érni, hogy "kitántorogjon Amerikába másfél millió emberünk". Egyszerűen nem lesz, aki gyógyítson, nem lesz, aki megalapozza az ipari fejlődést, nem lesz technológia, a magyar tudósok és magyar Nobel díjasok eredményeit úgy kell majd kézzel vissza vásárolnunk, majd megkapjuk német, angol, amerikai, japán vagy épp kínai közvetítéssel, méregdrágán azt, amit Magyarországon is megalkothatott volna, hasznosíthatott volna egy magyar kutató, akit mégis inkább elzavartunk.
Így hogy érjük be Ausztriát? - Talán ha megkérjük őket, hogy várjanak meg minket, nem sok, csak még kétszáz-háromszáz év és ott vagyunk....
