Az eltévedt demokrata

AlexNet

Fidesz válik a Néppártól az EP választások után

A Fideszre adott szavazatok semmit sem érnek, csak Magyarországot pusztítják

2019. május 18. 09:39 - Alex_W

Orbán Viktor keresi a konfrontációt a saját pártcsaládjával: azokkal, akik eddig megvédték. Nem tetszett a véleményük, amit addig ignorált, hogy felfüggesztették; s így már nem tetszik a Néppárt által Európai Bizottság élére szánt Weber sem.

orban_sargentini.jpg

Orbán Viktor hallgatja Sargentini képviselő asszonyt az Európai Parlamentben -
Ekkor még a Néppárt jelentős része támogatta.

 

Egyszerűen nem bírja megemészteni, hogy az európai országokban nem szokás olyan politikai árkokat ásni, ami a politikán kívül is hat, amin családok és barátságok mennek szét, ami annyira polarizálja az életet, hogy emberek inkább nem is beszélnek politikáról, csak beszélőviszonyban maradjanak. Európában az együttműködés a jelszó - a jobb és baloldal szélsőségek nélkül, közös munkával elérhető legnagyobb közös hasznot keresi.

Mindeközben Orbán természetesen találkozik a neki rokonszenves Salvinivel, és mindenkivel aki osztja azon nézetét, hogy csak is egy elnyomáson alapuló Európa lehet az Unió jövője. Az sem érdekli őt, hogy az egyetlen olyan ország, ahol tényleg stabilan és hosszútávon felmaradt az elnyomás alapú politika az Magyarország: mert csak mi hagytuk, hogy Orbán leszűkítse a magyarság fogalmát: mindenki érez, hogy csak az Orbán-kegyelt milliárdos, és a határon túl született lehet magyar.

Megjegyzés: Salvini pártja amilyen zajos sikert aratott Olaszországban, olyan gyorsan kapja mostanában a pofonokat. Érzi, hogy kell(enének) a látványos sikerek, különben a hatalma összeomlik.

Tagadhatatlan, ha Orbánt és a 12-14 Fidesz-delegált EP képviselőt maga mellé tudná állítani, talán saját pártja nem esik szét - olyan gyorsan.

Magyarország lakosság száma alapján jelenleg 21 képviselőt küld az Európai parlamentben, de ha a kormánypárt által gerjesztet utálatos légkör marad ebben az országban lassan ideje lesz újraosztani a helyeket: 9 millió alatt eljön a pont, amikor már nem jár ennyi képviselő.

Ebből a 21-ből az Orbán vezette Fidesz és láthatatlan, ám annál hangosabb szövetségese, a KDNP nevű szellempárt összesen 11-15 helyet vihet az eredménytől függően. 15 hely a 750 fős Európai Parlamentből. Nem mindegy tehát, hogy ez a 15 fő, a küldöttségünk kétharmad melyik frakciónak lesz a tagja.

Nem mindegy tehát, hogy a támadott, a javaslatot tevő, vagy tárgyalási pozícióban az ember mögött az Európai Néppárt majd 200 mandátumnyi ereje áll, vagy csak egy 25-30 fős szélsőjobb frakciócska. Ráadásul a szélsőjobb önmagával sem képes megegyezni és két ilyen frakció lesz: egy Salvini-féle és egy Le Pen-féle. Az esetek többségében ezeket a frakciókat ugyan meghallgatják, de mivel a három nagy: a Szocialisták, a Liberálisok és a Néppárt együttesen dominálni tudja a döntéseket, az egyeztetések általában csak a három nagy között folynak. És ebből akkor Orbán kimarad.

Még az is elképzelhető, hogy mind a 12-15 Fideszes képviselő a függetlenek közé kerül: Ott fognak a padsorok szélén ülni a sarokban - szimbolikusan és valóságosan is.

A Néppártnak nem fog fájni Orbán páros lábbal történő kirúgása: ha még a választások előtt megtennék gyanítom sokkal több helyet nyernének, a Fidesz kritikus európai országokban, mint amennyit a Fidesz ad nekik. Sőt a párt sokkal könnyebben figyelhetne a fontos célokra, ha megszabadulna a kritikáktól, amit a magyar törpediktátor miatt kap.

fb-fidex.png

Fidesz Exodus

 

De Magyarországnak érdeke, hogy minden pártcsaládban, így a Néppártban is legyen magyar képviselő. Csak így lehet biztosítani, hogy mi magyarok benne legyünk, hozzászólhassunk, alakíthassuk az Európai Parlament javaslatait. Ehhez persze Orbánnak is szembe  kellene néznie a valósággal, ám ebben sosem volt jó, sőt egyre messzebb sodródik a politikai, társadalmi, európai realitásoktól. Elég ha csak a cikk elején emlegetett helyzetre gondolunk: Orbán Viktor hasonlatossá lett az ernyőjét szakadó esőben saját kezével szétszaggató emberhez.

345 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr8114818098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

C. Robert 2019.05.18. 10:41:13

Első ránézésre igazad van. De a másodikra nincs.
Az Orbán-rendszer lebontásának legfőbb akadálya a jelenlegi kamu-ellenzék. Ezeket a pártokat kellene elsőként kiiktatni, aminek a legegyszerűbb módja, ha nem szavazunk rájuk – és még hatásosabb, ha az ellenfelükre szavazunk, azaz: hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.18. 12:37:01

A Fideszre adott szavazat értékes, mert erősíti az elnyomók elleni népi harcot. Az, hogy mi van a Liberális Néppárttal teljesen érdektelen.

Hungry horse 2019.05.18. 14:53:04

Nem védte meg senki se a fideszt, se orbánt, se a magyarokat.
Soha.
Sőt.
Amikor megvédhették volna, elárulták.

Orbán nem fordult szembe senkivel, a kereszténydemokrata pártok váltak szocialistákká és csúsztak át jobbról balra.

Nem függesztették fel a fideszt. Saját maga döntött arról, hogy nem követi balra a hangadókat.

Együttműködni közös értékek, közös célok mentén lehetséges.
Orbán bárkivel együttműködik, ezek mentén.
Amiben pedig nem működhet együtt, az az újkarxista keresztényellenesség, az illegális bevándorlás tűrése, támogatása, az iszlamizáció, a multikultinak hazudott PC pusztítás.
Ezekben a témákban rendelkezik a kellő belpolitikai támogatottsággal és a külpolitikai támogatottsága is folyamatosan nő.

Az EP egy gittegylet, ahol semmi értelme nincs árulókkal, migránspártiakkal és sorosügynökökkel smúzolniuk. Konfrontálódni kell és vétózni a tanácsban, minden olyan ügyben, ahol el lehetséges és nem többségi a döntés.
Pár vétó után megtanulják a komisszárok kivel kötekedjenek.

Visceroid 2019.05.19. 08:55:07

"A Fideszre adott szavazat értékes, mert erősíti az elnyomók elleni népi harcot. "

Az egyik elnyomó helyett választasz egy másikat? Mennyire jó ez?

2019.05.19. 09:21:26

@Hungry horse:
"Orbán nem fordult szembe senkivel, a kereszténydemokrata pártok váltak szocialistákká és csúsztak át jobbról balra."

Aha, tehát még véletlenül sem Orbán ment át szélsőbalra magánpénzek államosításával, teljes szektorok monopolizálásával, piaci verseny korlátozásával, illetve szélsőjobbra idegenellenességgel, a nemzeti jelképek kisajátításával?

Komolyan elhiszed a sok agynosó baromságot, amit leírsz?

Sir Galahad 2019.05.19. 09:29:48

A szerző láthatóan nem ért egyet a Fidesz politikájával, ami rendben van, ez is egy vélemény a sok közül. Azt, hogy az emberek egyetértenek-e ővele, jövő vasárnap kiderül.

arturdent 2019.05.19. 09:32:10

Az ellenzéki pártokra adott szavazatok semmit sem érnek, mert csak Europa lerombolására törekednek.

Európai téridő 2019.05.19. 09:33:47

@Visceroid: Ez a kérdés hülyeség. Ne álmodozz!
@Zabalint: Balfékem, nem a szélsőbalra ment át OV. Az ő általa megálmodott nemzeti tőkések és burzsujok nem baloldaliak, nem kommunisták. A protekcionizmus pedig, az eddigi "befogadó" és az országra nézve hátrányos komprádor és vadkeleti gyakorlat helyett vált szükségessé. Ahogy a multikkal és a stratégiai partnerekkel kötött, kereteket kijelölő megállapodások korporációs rendszere is á la Mussolini, a néhai Duce squadrista-terrorista kilengései nélkül. Ez utóbbi "megoldásokat" preferálását meghagyhatod a Jobbiknak és a többi, a Fidesztől is jobbra álló pártocskák többnyire betiltott félkatonáinak. Kik alatt nem voltak ők betiltva és nőhettek akkorára, amekkorára? Csak nem a Maszop-Szadesz-kormányok idején?

midnight coder 2019.05.19. 09:51:00

Orbánnak jelenleg sajna nemigen van alternatívája. A mai ellenzék sajna nem az. Talán, ha beszántanák és sóval bevetnék az MSZMP utódpárjait (MSZP, DK) akkor a helyükön egyszer kialakulna valami, de amíg ez nem történik meg, addig Orbánnál nincs jobb választás.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 10:07:28

Technikailag a Fideszre ertelmetlen szavazni, erodemonsgracio ide vagy oda ha kipicsizzak a neppartbol, marpedig kipicsizzak onnan, 14 - 15 total delegaltat total feleslegesen kuldunk ki, mellesleg ideologiai okbol is vallalhatlanok, de mi megint megmutatjuk a nyugatnak... Fideszt kene bojkottalni emberek!!!!!

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 10:11:08

Elegem van fideszbol hogy a nevemben keri ki maganak, es permanensen leegeti az orszagot

illiberális 2019.05.19. 10:12:47

@Európai téridő: A probléma csak az ezzel hogy jelenleg Magyarországon nem az válik "nemzeti tőkéssé és burzsujjá" aki erre a leginkább alkalmas hanem az akit OV. kiválaszt, pl. családtagok, kollégiumi szobatársak majd felcsúti haverok stb. Ez bizony így kontraszelekció remélem Te sem gondolod azt, hogy Mészáros Lőrinc az eszének és a tehetségének köszönheti hogy 10 év alatt egyszerű gázszerelőből az ország leggazdagabb embere lett? De én sem értek a blog írójával Magyarország annyira jelentéktelen erőt képvisel az EU parlamentben hogy teljesen mindegy hol ülnek képviselőink. Az Eu Franciaország és Németország "játszótere" és amíg a német multik Magyarországon keresik hülyére magukat addig OV-t is békén hagyják. Persze megy a politikai színjáték igyekeznek elszigetelni,lejáratni azokat az európai politikusokat akik migrációellenesek. Ennek oka is igen egyszerű, eltűnt az olcsó munkaerő Európából valahonnan meg kell oldani az utánpótlást. Az ellenőrizetlen és tömeges migráció támogatása szerintem sem jó megoldás, a baj az hogy sok a "selejt" a még olcsó és egyszerű munkára is alkalmatlan afrikai meg ázsiai bevándorló inkább teher mint segítség. De az ellenőrzött migrációra (munkára alkalmas és dolgozni akaró, nyelvet megtanulni képes, törvényeket helyi szokásokat elfogadó bevándorlók jöhetnek, állampolgárságot majd akkor kapnak ha bizonyítottak) rá fog kényszerülni Európa elöregedő társadalma.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 10:18:34

@C. Robert: kamu a kurva anyád! ja, az se kamu, tényleg kurva.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 10:19:17

@MAXVAL bircaman közíró: a Fideszre leadott szavazat csak az elmegyógyintézetben jelent elnyomók elleni harcot. a Fidesz az elnyomó.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 10:22:40

@Hungry horse: "Orbán nem fordult szembe senkivel, a kereszténydemokrata pártok váltak szocialistákká és csúsztak át jobbról balra."

amikor mindenki szembemegy az autópályán, akkor ott te vagy az elmebeteg.

"Nem függesztették fel a fideszt. Saját maga döntött arról, hogy nem követi balra a hangadókat."

Orbánnak elküldték a selyemzsinórt, valóban maga akasztotta fel magát.

"Pár vétó után megtanulják a komisszárok kivel kötekedjenek. "

pár vétó után Orbán megnézheti, hogy még mélyebbre süllyedt a szarba, megvonják tőle a segílykét.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 10:24:09

@Európai téridő: "nem a szélsőbalra ment át OV"

amikor einstandolta a MAGÁNnuygdíjszámlákat, az kommunista volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.19. 10:24:33

@math0:

Ha így lenne, akkor az elnyomók nem harcolnának a Fidesz ellen.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 10:25:20

@midnight coder: ha te egyetlen ellenzéki pártot sem találsz jobbnak a Fidesznél, akkor elmebeteg vagy. ha téged az zavar, hogy sokan szavaznak az MSZP-re és a DK-ra, akkor elmebeteg diktátor vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 10:26:51

@MAXVAL bircaman közíró: az elnyomók, azaz a Fidesz nem harcol maga ellen. bár, most, hogy mondod, elég gyakran pofán szarják magukat.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.19. 10:29:42

@math0:

Mert nem a Fidesz az elnyomó, buzim. Milyen volt a gyerekellenes tüntin?

Netuddki. 2019.05.19. 10:35:20

Alapvetően hibás a cikk, mivel úgy beszél a fideszről mintha bármi köze lenne a politikához.
Az orbán és haverjai csak tolvaj bűnözők, akik Magyarországon megszerezték a hatalmat, szétlopták az országot, és a hatalmukat felhasználva elkerülik a felelősségre vonást. Ahhoz pedig, hogy megtartsák a hatalmat, semmitől se riadnak vissza.

Aki meg ezek után rájuk szavaz, elősegíti, hogy megtarthassák a hatalmat, az rohadjon meg ott ahol van! El kell menni szavazni, és büntetni a tolvaj maffiát! Olyan pártra kell szavazni amelyiknek biztosan összejön az 5%, különben felesleges elmenni ikszelgetni... :/

Blogolo Blogi 2019.05.19. 10:35:56

Az a baj Viktorral, hogy nem tudja elfogadni helyét és szerepét a világban. Egyrészt végtelenül ambiciózus, ami becsülendő lenne, de sajnos ehhez határtalan gátlástalanság is párosul. Tisztán látszik, hogy mit akar kommunikálni, ami jó dolog, de roppant nagy pancser volt és hagyta, hogy lenyúlták előle a saját showműsorát. Európában, ahol ő akart a bullshit porondmestere lenni, most Salvini fényeskedik. Nagy dilemma előtt áll a kis geci miután kipicsázták az EPP-ből is: most szokása szerint nyeljen egy nagyot :) és álljon be Salvini meg Le Pen mögé a többi huszadrangú kis náci pártocska vezetőjeként, vagy úristen mi legyen - neki több járna, gondolja amúgy jogosan. Tipródik, tipródik és tipródik, nem csoda, hogy a hétvégén nem ment el Milánóba se, és most újra a sértődött, durcás kisgyerek szerepet tolta (lásd még: kisvasút meghosszabbítása a Holdig), így viszont Salvini szintén határtalan gátlástalansággal tudta Viktor szentháromságát hirdetni: soros, migráncs, lipsi. Eddig ugye "csak" Brüsszelből meg Moszkvából csicskáztatták a hülyéjét, most rájött, hogy ezután Rómából is fogják - már ha beáll a sorba, de ugyan mi mást tehetne?

Plusz elég ránézni csak az utóbbi fél évben mi történt: Nikola Gruevszki, Heinz-Christian Strache. Hát milyen körökben forog ez kis ravasz Viktor, milyen haverjai vannak neki Putyinon kívül? Nehogy jövő ilyenkorra az összes nagy fegyvertárs lakat alatt lészen korrupció miatt.

Tangooo 2019.05.19. 10:39:27

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: Komoly problémáid vannak a világ értelmezésével. Az EPP pártcsalád már megszűnt az lenni, ami volt. Ha innen kizárják a Fideszt, attól még tényező a maga 13-14 mandátumával az EP-ben. Az meg, hogy kit fognak erősíteni a jövő zenéje.

midnight coder 2019.05.19. 10:44:18

@math0: Engem nem zavar hogy ki kire szavaz, csak megállapítom hogy amíg az MSZMP két utódpártja létezik, addig Orbán kormányozni fog. Ma az MSZP és a DK kb. ugyanaz, mint anno az MSZP idejében a dísznácik voltak (Eklem-Kemal, Báncsfi Diana, késõbb a Jobbik, Gárda, stb). Különösebb jelentőségük nem volt, de riogatni kiválóan lehetett velük.

Világít a torony 2019.05.19. 10:47:49

@midnight coder: "Talán, ha beszántanák és sóval bevetnék az MSZMP utódpárjait (MSZP, DK)..."
Kiváló meglátás. Tudnál mutatni az Mszp vagy a DK jelenlegi vezetésében volt Mszmp-és tagot? Most nézzük a kormányt. Szerinted találnánk?
De őszintén ám!

Európai téridő 2019.05.19. 10:49:58

@illiberális: A rendszervált(oz)tat)ás) utáni vadkeleti kompdádor nyikhajok és közgarázdák mennyivel voltak jobbak? Mert ez jól elqrták, nem is kicsit, nagyon, az őszödi Böszme ezt beismerte.

Európai téridő 2019.05.19. 10:53:25

@math0: A MaNyup nem volt kóser. Ezt az aktuáriusi számítások szerint már "kiöregedett" munkavállalóként is nehezményeztem. Nem, mintha az önkéntesre telt volna soványka fizetésemből, amihez holmi Bokros Lajosok és egyéb közgarázdák nyomatták a gagyi kimagyarázó szövegeket, pökhendi stílusban.

Világít a torony 2019.05.19. 10:55:06

@MAXVAL bircaman közíró: "A Fideszre adott szavazat értékes, mert erősíti az elnyomók elleni népi harcot. Az, hogy mi van a Liberális Néppárttal teljesen érdektelen."
Szerinted mennyire érdekes egy bolgár kommunista bérfirkász buta küszködése az elemekkel? Hogy az ilyen kommancs maradékok, mint te firkáznak a fideszmaffia dicsőségtáblájára, csak a Fideszt minősíti. Enyhén szólva is megalázó a helyzeted.

röf 2019.05.19. 11:01:39

Mit sivalkodtok, már mindenki megmutatta, mit tud a volán mögött....
Lehet választani.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.05.19. 11:08:36

@Zabalint: Te is hülye vagy. Hozamokat megkaptad, ha volt, a pénz azon része került az állam felügyelete alá, ami járulék formájában befizetésre került volna egyébként is. A te nyereséges, ha volt, ki lett fizetve neked. Melyik részt nem érted? Ennyire nem lehetsz hülye.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.05.19. 11:08:36

@Zabalint: Te is hülye vagy. Hozamokat megkaptad, ha volt, a pénz azon része került az állam felügyelete alá, ami járulék formájában befizetésre került volna egyébként is. A te nyereséges, ha volt, ki lett fizetve neked. Melyik részt nem érted? Ennyire nem lehetsz hülye.

Komment HUNter 2019.05.19. 11:09:23

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: "Elegem van fideszbol hogy a nevemben keri ki maganak, es permanensen leegeti az orszagot"
Nekem meg elegem van belőled, meg a magad fajtákból, hogy a nevemben fikázod a Fideszt. Mikor fogjátok már fel végre, hogy van, akinek ez jó, jobb, mint az álságos liberalizmusotok? Nem kérünk belőletek! És én csak annak a félországnyi Fidesz szavazónak a nevében mondom ezt, akik nem azért szavaztunk rájuk, mert hülyék vagyunk, vagy mert megzsaroltak, vagy mert közvetlen anyagi hasznunk származna belőle. Nem, nem vagyok "NER-lovag", nincs vagyonom, nem részesülök a közbeszerzésekből, stb. De jó nekem, hogy fejlődik az ország, és végre Magyarország a saját érdekeit képviseli, nem hódol be a nyugati liberális maszlagnak.
Egyszerűen nyerjetek választást és akkor a ti programotok lesz. Ja, hogy nincs programotok?
Akkor meg egyszerűen menjetek a picsába!

Amatőr 2019.05.19. 11:11:25

A fidesz megbuktatásának legnagyobb, sőt, egyetlen akadály a magyar társadalom!
Ugyanis ez a hülye magyar szavazópolgár képtelen megérteni, hogy az egységes demokratikus balliberális jobbszélső ellenzék csak a javát akarja! Aztán, ha megkapta, akkor talán lelép!

Komment HUNter 2019.05.19. 11:14:19

Ennyi faszságra, amit ez a cikk tartalmaz, nem is lehet már reagálni. Én csak azt remélem, hogy nem 11-15 Fidesz delegált megy ki, hanem 21. Mert a Fideszeseken kívül a többi csak kárt okoz, semmi mást nem tesz, mint fikáz. Feleslegesen vannak kint...

szepipiktor 2019.05.19. 11:17:28

Na egy újabb...
A poszter a szokásos jövőbelátó, kinyilatkoztató, de arra ugye képtelen, hogy a saját nevében, a saját fikcióiként írja meg a gondolatait. Ezekből is látszik, nem valódi posztról van szó, hanem a tervszerű propaganda eszközét kapjuk napi szinten.
De amig borzalmasabb, hogy ez a poszter sem ír alternatívát!
Nem azt olvashatjuk, hogy ki lenne a jó, hanem csak azt, hogy rohadt orbán!
Jó lenne megtudni, a poszter szerint melyik hazai formáció nem hazánk rombolását végzi, végezné, ha rájuk szavaznának az emberek.
Ez így egy bortoncellában sínlylődő pedofil stílusa, aki a börtönőröket szapulja és és a pedofilok szabadságáért küzd.
Nem kedvesem, ma mindegyik párt, mozgalom súlyosan nemzet és társadalomellenes, ezért jutottunk ideág.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.05.19. 11:25:34

aha. szoval ha magyarorszag erdeke, hogy kepviselve legyen a neppartban, akkor kire kell szavazni?

szepipiktor 2019.05.19. 11:28:45

@Amatőr:
"az egységes demokratikus balliberális jobbszélső ellenzék csak a javát akarja!"
Pontosan!
A SAJÁT javukat!

morph on deer 2019.05.19. 11:30:14

@Blogolo Blogi:
“Egyrészt végtelenül ambiciózus, ami becsülendő lenne,”

Hát ezért kellett volna neki lennie a foci szövetségi kapitánynak, akkor még talán valami haszna is lenne...

Csak az szomorú, hogy nem volt elég tehetséges a focihoz, meg közben rájött, hogy a tömegek hülyítése is megy neki, - lásd a “ruszkik haza” című porhintés, - és vérszemet kapott a kicsike.

Igaz ami igaz, a fociból egyedül ennyit az életben nem tudott volna összeharácsolni, mint amit politikusi álruhában meg tud tenni...

Pechjére mára már elhiszi magáról, hogy ő egy kivételes tehetségű politikus, - holott pedig csak egy kivételes tehetségű tolvaj, - és a hatalomvágytól fűtve jóval nagyobb fába vágta a (baltáját) fejszéjét, mint kellett volna, és most itt van a dilemma, hogy nyomuljon-e a falig, aminek nagyon csúnya pofáraesés lehet a vége, vagy vonuljon vissza, az meg ugye égés, meg Grác, meg ilyesmik.

Sajnos mindegyik változatnak az ország issza a levét, ebből nem lehet jól kijönni.
Akkor sem, ha orbáné lenne mind a 21 mandátum, ezt illene felfogni!
Jelenleg csupán a két szék közé lesz mindez elég, az meg ugye nem illik az egójához.

Ennek jele az amerikai látogatás is, ezt sem ártana tisztán látni!
Ugyanis orbán önmagában egy súlytalan politikus, egy minden szempontból jelentéktelen méretű ország önjelölt uralkodója.
(Uralkodónak önjelölt, mivel csak miniszterelnöknek választották meg!)

Ezen az sem változtat mérvadó mértékben, hogy most eszetlen fegyverkezésbe akar fogni, mivel ez a nagyságrend nem igazán tényező az amerikai hadiipar szempontjából.

Az meg a másik kérdés, hogy mi mindent lesz amerika hajlandó szállítani Putyin legjobb barátjának, akinek a lojalitása kb szart se ér, hiszen mindig épp arra nyal, amerre a szél fúj.
Intő példa lehet az EU-hoz fűződő viszonya, tekintve, hogy annak is tagjai vagyunk, - na és, mondja orbán.

Ugyanezt ugyanilyen könnyen mondhatja a NATO tagságunkra is, ha úgy hozza a sors, és netán valasztásra kényszerülne, hogy Putyin oroszországa, vagy a nyugati tömb mellé álljon-e!

Az mindenesetre elgondolkoztató, hogy viktorunk NEM hívta meg Trumpot magyarországi látogatásra.
Vajh miért, ó miért nem?

Igaz, a régi szép időkben Albánia is független volt mindenféle szövetségi rendszertől, és csak a vezérnek tartoztak engedelmességgel ott is, akinek hatalmát senki és semmi nem korlátozta...
Ja, boldog egy nép volt...
Az is.

C. Robert 2019.05.19. 11:30:53

@math0: Kedves fideszes barátom, úgy látom nagyon szíven találtalak.

morph on deer 2019.05.19. 11:33:39

@közíró MAXVAL bircaman:
“Sokan vagyunk, s az idő nekünk dolgozik,”

Hááát, ha csak az nem..!

Sir Gombóc 2019.05.19. 11:34:07

@Komment HUNter: csendben megjegyezném, hogy a jelenleg a porondon szereplő pártok közül a fidesz az, amelyiknek nincs programja kb. 2010 óta. Elég nagy pofára esés erre hivatkozni. Fél országnyian pedig messze nem vagytok, még a ténylegesen szavazók között is kb. 30 százalékkal szerepeltek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 11:38:52

@C. Robert: igen, nagyon utálom az olyan hazug idiótákat, mint téged.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 11:42:09

@szepipiktor: " ez a poszter sem ír alternatívát!
Nem azt olvashatjuk, hogy ki lenne a jó, hanem csak azt, hogy rohadt orbán!"

neked tényleg szádba kell rágni, hogy melyek azok a pártok, amelyek nem a Fidesz-KDNP?

ez az IQ80-as feladat már kifog rajtad?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 11:42:49

@szepipiktor: "ma mindegyik párt, mozgalom súlyosan nemzet és társadalomellenes"

fordulj az ápolódhoz!

morph on deer 2019.05.19. 11:48:32

@Tangooo:
“Ha innen kizárják a Fideszt, attól még tényező a maga 13-14 mandátumával az EP-ben.”

Ó hogyne! Ők adják a 750 mandátum legfontosabb 0,25%- át... ja.

Azért törik magukat olyan sokan, hogy “erősítse” őket egy hepciás, hőbörgő, pattogó kis gömböc, mert annyira, de annyira rá vannak erre szorulva, hogy csak na..!
Hát hogyne. Igazad lehet...

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 11:48:53

@Komment HUNter: nincs erdeked, akkor egyszeruen csak hulye vagy, 1984 kimaradt a kotelezo olvasmanyokbol..

MACISAJT 2019.05.19. 11:55:45

Magyarország a 20. században kétszer is csatlakozott egy Németország által vezetett szövetséghez.A következmények ismertek: két vesztes világháborúban való részvétel, kétharmada az országnak és egyharmad a lakosságnak oda, 45 év bolsevizmussal spékelve, közte 1956-al…
Ilyen alakok fémjelezték ezt a szövetséget:
hu.wikipedia.org/wiki/Edmund_Veesenmayer

nemrég Magyarországra egy legújabb kiadású Veesenmayer érkezett, Weber Manfred személyében.
Elhozta az „ultimátumot”, illetve az „európai értékeket”.
Rohant egyből a soros-egyetemre és a mazsihiszhez. ( Kérdezni tetszik hogy a bajor Spitzenkanditat miért nem az országos német nemzetiségi önkormányzathoz ment , aminek amúgy demokratikus választásokon megválasztott parlamenti képviselője is van? Ugyan kérem. Apróságok, azok nem számítanak.). Aztán átadta az ultimátumot és hazament a jó Weber , onnan üzenget, óberkedik, ha valahol mikrofont lát , rögvest odaaugrik és elmondja hogy most aztán már nem nyugszik míg meg nem fekteti Orbánt.. Hogy az „ejrópai értékek”.Mert Magyarországon példátlan ami folyik. Plakátgate. Ki látott már ilyet? Borzalom.( Ha Verhofstadt plakátozik Orbán ellen, az „európai érték” és demokrácia).
Weber/veesenmayer számára bizonyára az az „ejrópai érték”, ha a német autógyárak évtizedekig csaltak és verték át világszerte a környezetet meghamisított méréseikkel.
Orbán a „putyinista” és oroszokkal, kínaikkal üzletelni nem szabad, bezzeg a németek már az ÉSZAKI Áramlat 2-én tartanak, mert az viszont „ejrópai érték”..Ahogyan a „ wilkommenskultur” is, a 2015-ös merkeli „minden irakit befogadunk” c. szabadkártyája, aminek nyomán elindultak a hordák Afrikából és Ázsiából..
Mert az az „ejrópai érték” ha a soros egyetemen csalással a szokásosan kijáró magyar és EU-s oklevél helyett akciósan még egy amerikai diplomát is osztogatnak, ehhez a sorosokon kívül a Weber/Veesenmayerék is valamiért nagyon ragaszkodnak. Hogy miért,. fejtse meg valaki.
Mint ahogy ragaszkodnak ahhoz is hogy bocsánatot kell kérni amiért Orbán megtámadta az alkoholista vén luxemburgi adócsalót, azok után hogy az tavaly októberben képes volt a Fidesz kizárását kérni a Néppártból, megvárva míg Orbán elhagyta az ülés termet…(mert ez így „ejrópai megoldás, sőt érték”)
Ragaszkodnak a bocsánatkéréshez olyan „néppártiak” mint frank engel, aki képes volt Budapestre utazni, hogy egy gyurcsányok által szervezett konferencián Orbánt savazhassa.(mert ez is amolyan „ejrópai/néppárti érték”)
Ragaszkodnak az „ejrópai értékekhez” a néppárt azon tagjai, élükön weber/veesenmayerrel, akik nemrég képesek voltak a minden részletében hazug szargentini jelentést megszavazni, saját párttársuk országa ellen. És most hörögnek hogy emiatt is „lehasznosidiótázták” őket, a közismert lenini távdiagnózis alapján.

És itt áll szerencsétlen Magyarország ismét szemben a weber/veesenmayerekkel illetve az „ejrópai értékekkel” (Túloldalon pedig timmermans, aki Európában az utódbolsevizmus apró családjainak „európai értékeit” képviseli, gyurcsány ferencnével, most éppen „haza, szeretet, Európa” jelszóval.) . És örülhetünk ha megint a nyilasokat nem hozzák a hatalomba( ha így megy, de), illetve ha nem csinálnak Budapestből ismét csatateret , illetve ha nem robbantják be újra a Dunába a hídjainkat.
Megbűnhődte már e nép, mi? Egy frászkarikát. Hol van még a vége.

Hol a Fideszre adott szavazatok semmit sem érnek?
Bezzeg a niedermüllerekre,újhülyékre, szanyikra , jávorokra, leadott szavazatok bőséggel kamatoztak az elmúlt öt évben ,nem?
Magyarországnak még hazaárulókból is csakis a legalja jutott.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 12:05:41

@szepipiktor: "A SAJÁT javukat! "

A Fidesz a mi javunkat akarja. El is lopják.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 12:11:22

@MACISAJT: eu kepviselo fidesz birkak bezzeg jo munkat vegeztek az europai parlamentben, nezz utana, napokban volt rola egy jo cikk, igen egyeloldalu a latasmodod es csusztatsz is allandoan, attol meg hogy van rendszer a paranoid vilagosszeeskuvos elmeletedben, meg nem igaz

morph on deer 2019.05.19. 12:18:03

@MACISAJT:
“Magyarországnak még hazaárulókból is csakis a legalja jutott.”

Na látod, tudsz te őszinte is lenni!

A legnagyobb közülük még egy vitára sem mer kiállni azokkal a beste EU-sokkal, pedig kihívták, mert annyira szar ember.
Dehát így van ez, ahogy mondod, a legalja...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 12:20:11

@MACISAJT:

"Magyarország a 20. században kétszer is csatlakozott egy Németország által vezetett szövetséghez."

az ország aztán kurvára nem érv. de csatlakozhat felőlem Orbán a francia Macronhoz is.

ellenben a II. VH-ban nácikhoz csatlakoztak, és Orbán ugyanezt az idiótaságot akarja most is elkövetni.

"Orbán a „putyinista” és oroszokkal, kínaikkal üzletelni nem szabad, bezzeg a németek már az ÉSZAKI Áramlat 2-én tartanak"

ebben az egyben van valami, de ennek nincs akkora biztonsági kockázata, sőt, biztonságosabb ellátást szolgál.

"Ahogyan a „ wilkommenskultur” is, a 2015-ös merkeli „minden irakit befogadunk” c. szabadkártyája, aminek nyomán elindultak a hordák Afrikából és Ázsiából.."

Merkel a Grundgesetzre hivatkozott. ez európai érték. a nem európai, hogy te emiatt ugrálsz.

"Mert az az „ejrópai érték” ha a soros egyetemen csalással a szokásosan kijáró magyar és EU-s oklevél helyett akciósan még egy amerikai diplomát is osztogatnak"

ha az amcsik emiatt ugrálnak, akkor majd lesz valaki. senki másnak semmi köze ehhez, és senkinek nem fáj, csak az olyan idiótáknak, mint te, akik betegek vagytok.

"Mint ahogy ragaszkodnak ahhoz is hogy bocsánatot kell kérni amiért Orbán megtámadta az alkoholista vén luxemburgi adócsalót, azok után hogy az tavaly októberben képes volt a Fidesz kizárását kérni a Néppártból, megvárva míg Orbán elhagyta az ülés termet…"

1) alkoholista a kurva anyád! te "európai érték"
2) ha ennyire nincs egyetértés, akkor az európai megoldás, hogy Orbán elmegy a kurva picsába. ha nem, akkor kirúgják. miféle európai dolog az, hogy Orbán egy olyan pártot rombolt, amelyikbe nem akart lenni,d e kilépni is gyáva volt?! hol a faszodban európai ez?
3) nekünk, magyaroknak mi a fasznak kellene azt fizetnünk, hogy Orbán összeveszett valakivel, és plakátbosszút akar állni?! ez hol a kurva anyádban magyar érdek?!

"Ragaszkodnak az „ejrópai értékekhez” a néppárt azon tagjai, élükön weber/veesenmayerrel, akik nemrég képesek voltak a minden részletében hazug szargentini jelentést megszavazni, saját párttársuk országa ellen. És most hörögnek hogy emiatt is „lehasznosidiótázták” őket, a közismert lenini távdiagnózis alapján."

még egyszer mondom, ha valaki nem ért egyet a párt többségével, akkor nem sértegeti a többséget, hanem kilép a pártból, felfogtad, kis pszichopata geci?! sértegetni a saját párt-töbséget idiotizmus, és sehol nem európai.

" És örülhetünk ha megint a nyilasokat nem hozzák a hatalomba( ha így megy, de), illetve ha nem csinálnak Budapestből ismét csatateret , illetve ha nem robbantják be újra a Dunába a hídjainkat."

igen, örülhetünk, ha Orbán nemc sinál már megint ilyen idiótaságot.

"Magyarországnak még hazaárulókból is csakis a legalja jutott. "

igen. ti.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 12:21:41

@MACISAJT: "a néppárt azon tagjai, élükön weber/veesenmayerrel, akik nemrég képesek voltak a minden részletében hazug szargentini jelentést megszavazni, saját párttársuk országa ellen. "

70%. ha mindenki szembemegy az autópályán, akkor fordulj az ápolódhoz, te elmebeteg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 12:22:53

@MACISAJT: "a néppárt azon tagjai, élükön weber/veesenmayerrel, akik nemrég képesek voltak a minden részletében hazug szargentini jelentést megszavazni, saját párttársuk országa ellen."

Publicus: A magyarok többsége megszavazta volna a Sargentini-jelentést

index.hu/belfold/2018/09/23/a_magyarok_tobbsege_megszavazta_volna_a_sargentini-jelentest/

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Tangooo 2019.05.19. 12:25:00

@morph on deer: Timmermans kihívta vitázni. Mint csúcsjelöltet? Hogy' képzeli ez a f@szkalap, hogy leáll vele vitázni egy négyszeres miniszterelnök? Vele, az alig 5%-os pártjának a nagyszájú képviselőjével? Nem először írom le, de nem furcsa, hogy egy kis tízmilliós ország miniszterelnökéhez való viszonyulás a legfőbb szempont az EP kampányban szerte Európában?
Valamit kurva jól csinálhat.

Világít a torony 2019.05.19. 12:28:37

@közíró MAXVAL bircaman: "Sokan vagyunk, s az idő nekünk dolgozik,.."
Tudom, hogy még sokan vannak a kivénhedt, mindenre kapható kommunista maradékok, de az idő nem nekik, és nem is neked dolgozik.
Tényleg nem szégyelled, hogy a gyilkosok maradéka vagy? Még akkor is az, ha közvetlenül (tán) nem tapad ártatlanok vére a kezedhez.

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 12:31:24

21 Fidesz képviselőnek kell lennie az EP-ben. Ez a minimum. :)
Minden más eredmény pazarlás. Minek küldjünk ki másokat, akik aztán az ország érdekei ellene szavaznak majd, ahol csak lehet. Ahogy eddig is tették.

Értelmes ember ilyet nem csinál!

Csak magyarokat az EP-be!
A 21 a nyerő szám a Fidesznek!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 12:31:28

@Tangooo: ja bazdmeg, a tucat képviselőt adó Fidesz elnöke nem áll a 191 jelöltet adó EP parlamenti pártcsalád csúcsjelöltjével. van ám a csuti kis seggdugaszban durva aránytalanság-érzék.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 12:32:27

@Nagykörúton túli magyar: Minek küldjünk ki Fideszeseket, akik aztán az ország érdekei ellene szavaznak majd, ahol csak lehet!? Ahogy eddig is tették.

György Attila Révai 2019.05.19. 12:35:45

Végre egy cikk, amely a lényeggel foglalkozik. A Fidesz néppárti felfüggesztésével vagy onnan való kizárásával valamennyi Fideszre adott szavazat felesleges, mert ugyan az üléseken részt vehetnek a képviselők, de semmibe nem szólhatnak bele, nincs szavazati joguk. Ezt még a Weber említette kb. egy hőnapja. Tehát így a magyar képviselet a döntéshozatalokban csak arra a pár liberális képviselőre korlátozódna, amelyet nem tartok túl szerencsének. Ha ez mégsem így vagy, hanem lehetséges "kiskapu", akkor az egész EU, 7. cikkelyestől, együtt magyarán szólva "mehet a lecsóba". Hiszen ezzel az EU-s értékek lényegében semmit nem jelentenének. Orbánnak egyébként is szerintem több tekintetben igaza van, de a brüsszeli puhatestű úriemberek nem szívesen látják maguk között Orbán Viktor prosztóságát, és ezt növekvő ellenszenvvel figyelik. A prosztóság nem mindenütt célravezető viselkedés.

György Attila Révai 2019.05.19. 12:48:29

Érdekes, hogy a Fidesz kizárásával kapcsolatos lehetőségeket egyetlen ellenzéki párt sem említi kampányában. Mindenki a "liberális Európába akar rögtön menni", amit hallva a búsás jövedelmezőséget, meg is tudok érteni.

birka menet 2019.05.19. 12:50:11

Orbán dikt´átornak a ruszkik által fizetett OSZTRÁK N´ÁCI SZÖVETSÉGESE MEGBUKOTT mint az ólajtó!

Pedig orbán diktátor vele akarta megcsinálni az EU bomlasztó párt blokkot. Hát eddig tart a nácik szavatoss´ága, ennyire hülyék ezek a fidesznácik is!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 12:51:35

@György Attila Révai:

1) Orbán nemcsak prosztó, de igaza sincs
2) Orbán sokkal szarabb helyzetben lesz annál, minthogy a néppártban béna kacsaként fog ülni. mindkét fél azon dolgozik, hogy kidobják a szemétdombra.

birka menet 2019.05.19. 12:52:52

@MACISAJT: "Magyarország a 20. században kétszer is csatlakozott egy Németország által vezetett szövetséghez.A következmények ismertek:"

Ta díszhülyéje az orbánnak, a nacionalista Horthyék pl azért csatlakozatk a németekhez mert Hitler visszaadta Magyarorszáqnak az elcsatolt területeket.

Tanulj történelmet kis hülye fidióta seggdugasz.

birka menet 2019.05.19. 12:53:55

@MACISAJT: "Magyarországnak még hazaárulókból is csakis a legalja jutott."

Igen, itt a lista:

orbán
kövér
macisajt

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.19. 12:56:46

Ez a pártcsalád bizony már feladta az eredeti néppárti elveket, és a pc idiotizmus szolgálatába állt. Nincs értelme benne maradni. egy új bevándorlásellenes pártcsalád megalakításában kell részt venni. Mutatis mutandis!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.05.19. 12:58:51

@György Attila Révai: valamit felreertesz. a fidesz a neppartban nem szavaz. a parlamentben termeszetesen minden joga megvan, hiszen kozvetlenul megvalasztott kepviselok.

C. Robert 2019.05.19. 12:59:27

@math0: Köszi, hogy demonstrálod, milyen egy vérbeli kriptofideszes. Amúgy nem tudom hány éves vagy, de szerintem ideje lenne túltenned magad az édesanyáddal kapcsolatos traumáidon, akkor talán kevesebbet k.anyáznál.

MACISAJT 2019.05.19. 13:16:16

@morph on deer: "A legnagyobb közülük még egy vitára sem mer kiállni azokkal a beste EU-sokkal, pedig kihívták, "

Szép volt. És annyira szimbolikus.
Eljött Budapestre timmermans elvtárs, a baloldali "demokraták" csúcsjelöltje.
És richtig Orbánozással töltötte a drága kampány idejét, mert ilyenek ezek a "demokraták", Orbánnal kelnek és vele fekszenek, egyszerűen megőrülnek tőle, attól hogy 26 éve mióta szakított a soros(ok) által neki szánt szereppel, nem bírják őt kinyírni, sőt, erősebb mint valaha. (Orbán ugyebár nem Haider akit drónnal lövettek le az autópályán és nem Strache akit orosz kurvával csaltak lépre egy bekamerázott ibizai villában, az ő lezuihanásában csak Facebookon reménykednek a soros egyetem "professzorai" és speciálisan zsidó "történészei"...

Na szóval eljöve timmermans eftárs. Hát hova állt a derék "demokrata" ?
mandiner.hu/cikk/20190518_timmermans_fott_kolbaszt_evett_elotte_orbant_emlegette

Van a fővárosnak egy abszolút szégyenfoltja, a Lehel téri csarnok. Ekkora ótvar giccset akkor látnánk ha egybeépítenénk Gáspár Győzike és Bangó Margit házait.
Egy bizonyos szdsz-es rajk tervezte/alkotta azt demszkigrádon, feltételezem így állt bosszút amiért apját, a néhai rákosista belügyminisztert felakasztották a sajátjai.
No, ide látogatott a derék "demokrata" timmermans.
Jellemző eset ez is, ahogyan a nemrégi moszkovíta apró-klán mint jelenlegi vérmes brüsszeliták.

Muhaha

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 13:24:13

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: ja, hát persze, az egész néppártnak nincs igaza, csakis neked, meg Orbánnak van igaza. mindenki szembemegy az autópályán, mi?! szólj az ápolódnak!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 13:27:13

@C. Robert: Köszi, hogy demonstrálod, milyen egy vérbeli kriptofideszes. Amúgy nem tudom hány éves vagy, de szerintem ideje lenne túltenned magad az édesanyáddal kapcsolatos traumáidon!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 13:27:54

@MAXVAL bircaman közíró: de éppen. te tényleg olyan elmebeteg vagy, hogy azt hiszed, a kinyilatkoztatásaid érvek?! ja igen. tudjuk, hogy egy autista elmebeteg vagy.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.19. 13:28:44

@math0: A Fidesz nem azt a politikát akarják folytatni a továbbiakban, amely jelenlegi EN-t jellemzi. Keresnek más szövetségeseket. Miért olyan nagy baj ez?

Kivlov 2019.05.19. 13:29:07

Ellenzéki csürhére savazni felesleges.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 13:31:00

@MACISAJT: bazdmeg, kemény "érveid" vannak, az a bajod, hogy Timmermans, aki, akármi is lesz a Fidesszel, de biztosan nem egy pártcsaládban vannak, kritizálja a vele gyökeresen más álláspontú Orbánt. mégis, mit vártál?!

a másik "érved", hogy neked nem tetszik a Lehel-téri piac-csarnok. "Kemény, ütős érv". Ilyen hülyeségek mentén szavaznak az idióták.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 13:31:31

@Kivlov: Fideszes csürhére szavazni felesleges.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 13:33:36

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Orbán sokadik véleményváltása. az ilyen szélkakasság önmagában is hülyeséget jelez. a másik, hogy azt egy normális ember úgy csinálná, hogy ha nem tetszik neki a Néppárt, akkor szép rendezetten kilép belőle, és nem csinálja azt az ámokfutást, mint Orbán.

meg a mi pénzünket sem költi arra, hogy kidobassa magát, mint ez az idióta.

Pillangószelep 2019.05.19. 13:44:14

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: Ön egy nevetlen, ergo véleménye nem oszt, nem szoroz.

CSOKKI MÁLNA 2019.05.19. 13:44:43

@math0: Matyi jő..Tu me fais chier!

MACISAJT 2019.05.19. 13:47:58

Van egy rádió. Szerényen úgy hirdeti magát mint a "világhírű rádió".
Abban van egy műsor:
www.klubradio.hu/archivum/eurozona-201920-heti-adas-3400

Egy bizonyos levitézlett zentai péter műsora, hagyjuk is, bár pulitzer emlékdíjas stb...(muhaha)
Nos, tegnapelőtt megszólaltatott Amerikából egy bizonyos dobozi istvánt. Aki nem ismerné eddig:
ujnepszabadsag.wordpress.com/tag/dobozi-istvan/

Nem titkoltan azon keseregtek hogy hogyan juthatott ki Orbán a Fehér Házba. Ikertestvérként.
És akkor jött egy rész amitől azt hittem, rosszul hallok.
dobozi úr beismerte/bevallotta egyenes adásban hogy 18 évig sikeresen akadályozta egy washingtoni kb. két tucatnyi főt számláló , igen erős és jól szervezett lobbi azt hogy Orbánt fogadják.
De ahogy nuland viktoria stb. távozott, repedezett a mechanizmus, és végül fel kell adniuk.
Tudomásul kellett venniük hogy egy háromszor egymás után megválasztott NATO szövetséges ország miniszterelnökét nem lehet kikerülni, bármilyen erős is ez a "lobbi"( na jó, tudjuk, valójában liberális maffia).

Tanulságos ez is.

MACISAJT 2019.05.19. 13:49:50

@Pillangószelep:" @math0: Ön az idióta. "

Valójában brendel mátyás az istenadta, aki százezer nicken és hozzászóláson anyázik, fidiótázik stb. minden hullámhosszon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 13:50:35

@CSOKKI MÁLNA: Tu me fais rire. Tu pense, que ce etaeit un argument de ton part?!

CSOKKI MÁLNA 2019.05.19. 13:50:58

@math0: Nna kikerested mán a rád vonatkozó részket?? :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 13:51:41

@Pillangószelep: Ön egy nevetlen, ergo véleménye nem oszt, nem szoroz.

morph on deer 2019.05.19. 14:01:54

@Tangooo:
“Hogy' képzeli ez a f@szkalap, hogy leáll vele vitázni egy négyszeres miniszterelnök?”

Nem le-, hanem kiállni kellett volna.
Miért, hányszoros miniszterelnöktől nem állnak ki a gyáva szarok?

Merhogy viktorunk annyira szívére vette, hogy Gyurcsány nyílt szinen leiskolázta, hogy azóta soha senkivel nem mer egyenesben vitázni, csak sunyin “üzenget”, meg plakátoltat...
Ugyan már!

Gyáva egy féreg ez a hős vég(bél)vári vitéz, nem férfi.

szepipiktor 2019.05.19. 14:03:14

@math0: Csibe!
Ezt már kibeszéltük!
Te egy szélsőségesen balliberális érintett vagy.
Én egy passzív, semleges jobbközép keresztény polgári.
És azt is kibeszéltük, hogy valamivel többet tapasztaltam a régi dolgokból.
Tehát ha én egy egyszerű, semleges kérdést teszek fel, amiben nem utalok arra, hogy a fidesz nekem jó, akkor mi a otvar anyucidért kezded megin a szélsőséges, bolsevik propagandádat?
Ha beszélgetni szertnél, akkor az általam feltett kérdésre adsz választ.
Hogy SZERINTED kire kellene és MIÉRT NEM károsak az ellenzékiek.
De nem, te a jó mocskos aktivista stílussal azonnal köpsz, gyalázkodsz.
Montam már korábban, ezzel a aljadék stílussal azért ne menj kiskocsmákba, mert ott a VALÓDI emberek belédállítanák ezért a stílusodért a széklábat.
Tehát kis kocsim, kire is kellene szavazni, ki a jó?
Írd meg és meg tételesen cáfolni fogom.

MACISAJT 2019.05.19. 14:08:17

@morph on deer: "Merhogy viktorunk annyira szívére vette, hogy Gyurcsány nyílt szinen leiskolázta"

Fogalmazzunk tényszerűen: nyílt adásban, vita címszóval lehazudta a gonosz Orbánnak mind a hét fejét.
Ezzel ugyan megnyerte a választásokat , ellenben rá egy hónapra pancser módon lebukott egy öszödi zárt körű maffiatalálkozón.
És ezzel gajra vitte a ballibákat.

Tanulságos, nem?

Muhaha

Pop40 2019.05.19. 14:10:28

A lótolvaj G törpére, meg a hazaáruló sleppjére már csak a legostobább söpredék szavaz, nagyjából az "5 kiló krumpli"-kategória.
Nem véletlenül kell elcsalniuk a választást.

Pop40 2019.05.19. 14:23:31

@MACISAJT:

Jaj, ne vergődj már ennyire, kiscsillag. :D

A lótolvaj vajdáddal Fletó felmosta a padlót 2006-ban. Nem is mer a sörhasú kislány azóta megközelíteni se senkit a seggnyalóin kívül. :D
Maximum ideküldi a magadfajta bérkommentelőket ilyenekkel: "Van a fővárosnak egy abszolút szégyenfoltja, a Lehel téri csarnok"

- Igen, biztos ez volt itt a gond, a lótolvaj kokeró vajdád csak azért futott el ijedt kislányként a csúnya Timmermans elől, mert a Lehel piac nem szép. :-)))))))))))))))))))))
Ez kb pont az a kategóriájú duma, mint amit a vajdád legutóbb kiizzadt magából, h "nem akarnak beavatkozni a csúcsjelöltek küzdelmébe", muhahahahaha :D Valahogy ez sose zavarta a vajdád, amikor Junckerrel meg Timmermansszal plakátolta tele a fél országot.
Valahogy a vajdád mindig csak akkor lesz ilyen kislányosan szemérmes, mikor az aktuális telipelust kell kidumálni. :D :D

Persze valahol oké is ez, a fideszes csürhét pont egy ilyen gyáva szarkupac képviseli a legméltóbban.

Ja, mikor indítotok pert Strache ellen, aki kb hazaárulástól befolyással üzérkedésen keresztül mindennel megvádolta a vajdád? :D
Vagy minden igaz, és azért ilyen hatalmas a kuss, kislányok? :D
Persze költői a kérdés. :D

morph on deer 2019.05.19. 14:26:37

@MACISAJT:
“Tudomásul kellett venniük hogy egy háromszor egymás után megválasztott NATO szövetséges ország miniszterelnökét nem lehet kikerülni”

Ezért is hívták meg.
Huszonharmadiknak.
Ő volt az utolsó EU-s kormányfő.

Hát mi más is ez, mint a “háromszor egymás után megválasztott NATO szövetséges” tisztelete és megbecsülése...

Ja igen! Meg az is ezt jelenti, hogy Trump nem tíz-, hanem teljes tizenöt!!!! percig beszélt vele négyszemközt!!!!

Gondolom szótagolva tovább tart...

Na nem baj, majd a viktor is fog beszélni vele legalább tizenöt percet négyszemközt, mi az neki, megengedheti magának, mint egy “háromszor egymás után megválasztott NATO szövetséges”, mert ki, ha ő nem, nemigaz?

Majd ha a Trump véletlenül erre téved, mert mondjuk Bukarest helyett tévedésből nálunk száll le a gépe, majd akkor. Addigra már lesz tán még “hatszor egymásután megválasztott” is viktorkából, ha jól tippelek, úgy hogy Trump örülhet, ha egyáltalán szóba áll vele, valami meccs szünetében, vagy ilyesmi...

Hail to the Emperor...

morph on deer 2019.05.19. 14:29:09

@MACISAJT:
“Tanulságos, nem?”

Dehogynem! Én is azt mondtam, nem?
:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 14:29:14

@szepipiktor: nézd, fideszes faszfej!

"Hogy SZERINTED kire kellene és MIÉRT NEM károsak az ellenzékiek."

szerintem a Jobbikon kívül bármelyik pártra. ezen belül én a DK és a Momentum között ingadozok. de nem várom el, hogy mindenki ezekre szavazzon, nekem az se akkora baj, ha az LMP-re, MSZP-re szavaz valaki.

a miért nem károsak kérdésnél nem rajtam van az igazolás terhe, hanem rajtad. logikai hülyeség annak az igazolását várni, hogy valami nem létezik. ilyet csak speciális esetben lehet igazolni. ez nem az az eset.

szóval, kis idióta elmebetegkém, neked kellene azzal előjönni, hogy mitől álmodtad azt, hogy károsak.

Montam már korábban, ezzel az idióta stílussal azért ne menj kiskocsmákba, mert ott a VALÓDI emberek belédállítanák ezért az idiótaságodért a széklábat!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 14:31:15

@szepipiktor: btw, én nem járok gyakran kocsmába, ha igen, akkor ott az olyan idióták, mint te, általában csendesen iszogatnak, ha nem, akkor már jóval előttem valaki beléjük vág egy széklábat. gondolom, te is ilyen csendes idióta vagy a kocsmában, különben már nem élnél. csak itt gondolod azt, hogy ezt az idiótaságot közhírré kell tenni.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.05.19. 14:31:45

@Pop40: szevasz, jelentkeztel mar szamlalobiztosnak? vagy megint csak otthonrol nezed ahogy elcsaljak mint a multkor? :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 14:33:22

@MACISAJT: "Ezzel ugyan megnyerte a választásokat , ellenben"

itt speciel a Fidióta azt mondja, hogy a többségnek nincs igaza. a népnek csak akkor van igaza, ha Orbán győz. ezt mondja a Fidióta.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 14:34:28

@MACISAJT: "Ezzel ugyan megnyerte a választásokat , ellenben"

itt speciel a Fidióta azt mondja, hogy a többségnek nincs igaza. a népnek csak akkor van igaza, ha Orbán győz. ezt mondja a Fidióta.

btw. amennyiben Gyurcsány hazudott volna (nem hazudott jobban, mint Orbán), és ezzel sikerült volna megnyernie egy választást, ez az ócska migránsozásnál még mindig kevésbé aljas dolog lett volna.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Andy73 2019.05.19. 14:37:09

"De Magyarországnak érdeke, hogy minden pártcsaládban, így a Néppártban is legyen magyar képviselő. Csak így lehet biztosítani, hogy mi magyarok benne legyünk, hozzászólhassunk, alakíthassuk az Európai Parlament javaslatait. "

Most is van, a választás után is lesz. A KDNP továbbra is az EPP teljes jogú tagja, így a képviselői is maradtak a frakcióban.
Ha én blogger lennék, először tájékozódnék a témában, mielőtt cikket írnék.
A blogger csak lejáratja magát a tájékozatlanságával.

Nomen est omen: valóban eltévedt demokrata. Egyébként is az a legantidemokratikusabb álláspont, ha valaki arra buzdít, hogy NE szavazzanak mások, más pártok szimpatizánsai, vagyis ne éljenek a demokratikus jogukkal.
A szavazók egyébként el tudják dönteni, melyik pártok ártottak-ártanak ténylegesen az országnak, ezért nem is szavaznak rájuk. Ez pedig a magyar baloldal, amelyik ma már a parlamenti küszöb eléréséért küzd bármelyik választáson.

Pop40 2019.05.19. 14:45:17

@droid_:

Nem jelentkeztem, valamit csinálhat a teszetosza ellenzék is. Pl hogy az ilyeneket megszervezi. Te talán a munkahelyeden beállsz a balfasz kollégáid helyett dolgozni?

Az én dolgom választóként a szavazás (aminek 100%-ban eleget teszek mindig, minden szavazásnál) nem pedig a választások lebonyolítása.
Nyugdíjas se vagyok, akiknek a zöme ráér egész nap.

Pop40 2019.05.19. 14:51:00

@Andy73:

Hát persze, bolsi. Csak a hazaáruló fideszed használ az országnak, akit már a saját haverjai is hazaárulással, meg befolyással üzérkedéssel vádolnak. :D

Persze, nyilván a Geci azért lopja szét, és teszi taccsra az országot, mert csúnya ballib. A fogyatékos fideszes meg csodálkozik, mikor a vajdája 10 év teljhatalmú kormányzása után előadja ezt a hablatyot, és lehülyézik.

szepipiktor 2019.05.19. 14:52:11

""Magyarország a 20. században kétszer is csatlakozott egy Németország által vezetett szövetséghez.A következmények ismertek:"
.
Azért egészítsük ki a képletet:
""Magyarország a 20. században kétszer is csatlakozott a bolsevik szovjetek által vezetett szövetséghez.A következmények ismertek:"

Andy73 2019.05.19. 14:52:56

"Fidesz válik a Néppártól az EP választások után"

Az majd kiderül. A választásokon viszont Fidesz-KDNP lista indul, és a KDNP most is teljes jogú EPP-tag, és várhatóan az is marad.
A legtöbb ellenzéki pártnak jó, ha 1-2 képviselője bejut az EP-be. Annyi a KDNP-nek is van, és lesz is.

Valójában az ellenzéki pártokra leadott szavazatok jó része fog elveszni, mert ha nem érik el a parlamenti küszöböt, akkor nem kerül be egy képviselőjelöltjük se. Ez pedig a legtöbb ellenzéki pártot elég komolyan fenyegeti, hiszen minimális a támogatottságuk.

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 14:56:41

@math0:
Hé, te elmebeteg!
Az az egy szerencséd, hogy Fletó bezáratta az otthonod a Lipóton, és most szabadon kószálhatsz az utcákon, ha hív. Nem csodálom, hogy annyi eszed sincs, hogy felfogd mekkora kreténségeket hordasz össze! De abba ne hagyd, kellenek az ilyen elrettentő zombik, mint te! Már 9 éve sikeresen tevékenykedsz, köszönjük!

Pop40 2019.05.19. 14:59:27

@Andy73:

"Most is van, a választás után is lesz. A KDNP továbbra is az EPP teljes jogú tagja, így a képviselői is maradtak a frakcióban. "

:DDDDDDDDDDDDDDDD

Évtized poénja :-)))))))))))))))

Persze, öreg. A kdnp. Meg a légy a falon, mi? :D Ezzel az erővel az is benn van a Néppártban. :D

A "kdnp" nevű semmi kb azért van benn a Néppártban, mert fel se tűnt nekik, hogy ott van, kb azt hitték, valami fideszről leszakadt bolha. Még kihajítani is elfelejtették a zsebführer maffiájával együtt.

De jó poén volt, sok fideszes faszságot olvastam már, de ez abszolút dobogós
:D :D

birka menet 2019.05.19. 15:03:55

@MACISAJT: "Orbán ugyebár nem Haider akit drónnal lövettek le az autópályán"

Kurva jó!!! Világ összeesküvést tár fel elénk a fideszes elmebajos!!!

Rajtad remekül látszik te orbván felszopó cseléd, hogy a teljes eszetek elment a vezér elvtársotok bukása miatti félelmetekben!!!! Így járt Sztálin vez´éretek is, aki szintén mindenhol világössszeesküvést gyanított ellene. Miközben csak az agysejtjei esküdtek ellene össze, mert az egészséges agy nem bírja ki, ha állandóan hazugságot erőltetnek rá, mert ebbe beledeformálódik.

Ez történt meg orbán gazdáddal is, meg veled.
De majd egy stadionban biztos megkapjátok a szakszerü kezelést az előrehaladott elmebajodra.

Brix 2019.05.19. 15:05:09

Annyit tennèk hozzá, hogy Európa most válaszúthoz érkezett: vagy leszámolunk a szélsőjobboldali , populista, az európai közös eszmèt eláruló, korrupt, gazemberekkel, vagy ezek együttes erővel fogják tönkretenni Európa történetének legbèkèsebb, legprosperálóbb korszakát...Egyértelmű , hogy az összes populista gazember, nem a bèkèt, a gyümölcsöző közös jövőt akarja , hanem orosz milliárdokkal a hátuk mögött- Farenge, Salvini, Starche, Orbán- felforgató szerepet vállalnak...Az orosz szál mindegyik populista politikus esetében kimutatható.... Európának èbrendni kell, mert nem a migráció a fő sorskèrdèrdès most - hanem a egy új , posztfasiszta hatalom uralomra jutása ( több helyen már még is történt) akik a nèp èrekeire hívatkozva szèp lassan nekilátnak a liberális demokrácia felszámolásának, Európát pedig az orosz - bizánci sötèt szándèkú birodalom kezeire játsszák...Most kell a népnek megérteni , hogy Orbánèk nem az elit ellen vannak, hanem ők magukat akartak privilegizált pozícióba jutni, azaz: elitet váltani, hogy saját ellenőrzèsük alá vonják a társadalmi erőforrásokat....Döntse el mindenki , hogy a tolvaj, rabló , korrupt milliárdosokra szavaz, - Orbán minden családtagja milliárdos èrtèkű pènzeszközök felett diszponál, amit állami\ EU szubvenciókbol nyertek- vagy inkább lehetőséget ad olyan pártoknak, akik mèg nem voltak hatalomban ès van rendszerszintű korrupciós programjuk. Lmp , Momentum, Jobbikról jó választás lehet, az összes hibájukkal együtt....Akinek tetszik a milliárdos NER oligarchák uralma, a nagytőke a nagypolgárság gátlástalan helyzetbehozása , az szavazzon a fidesz fèlfeudális elnyomó rendszerére....

szepipiktor 2019.05.19. 15:14:54

@math0:
Te faék...
Érdemes megnézni a posztnál, itt elkövetett tömeges agymenésedet.
Ugye nem gond, ha bárki számára felismerhető, hogy te MINDENKIBE belekötöttél, legyen az fidesz vagy ellenzéki kommentelő, de ezt a trollkodásodat szándékosan aljaféreg stílusban, folyamatosan személyeskedve, gyalázkodva teszed.
Szerintem te ne az ATEISTA, hanem az AUTISTA blogot használd kamunak, persze az ateistákat sem akarom megsérteni veled...
.
Tehát mert TE adott pártokra adnád a voksod, MINDENI tahol féreg, mocsok, fideszes meg a többi, ugye?
Tehát levezetem számodra:
.
EZ EU-s és nem hazai választás.
Tehetünk bákit bármilyen mennyiségbe bármilyen frakcióba, az számunkra - létszám - lényegtelen.
De akkor sorban:
- a mszp, dk balos utódpártok, az alapelveik sem képviselik a magyar alapokat. Itthon is bebizonyították, hogy KÁROSAK a társadalom számára. Ott, az EU-ban meg ugye csak szavazógépek lennének - zsíros fizetésekért, beleszólásuk nem sok lenne, főleg, hogy ott valódi, socdem alapú baloldaliak vannak és nem szovjet alapú "szocialisták"
- lmp, momentum: minden tekintetben a magyar alapokkal ellentétes ideológiák képviselnek, és ezt nem is rejtik a véka alá! Nekik a nemzetállamiság, a nemzi kultúra, nyelv, történelem "túlhaladott". Valójában nezmetközi szinten is mikroközösségek, jellemzően kamu háttérrel, és sem ideológilag, sem súlyuk miatt nem érdemes foglalkozni velük.
- szatelit maradványok: mind pénzalapú csoportok, becsatlakoznak a nagy segg mögé - társadalmi értékük, szerepük nulla.
- Jobbik és a másik csoport: A szélsőjobb hasonlóan a fideszes populista korrupcióalapú pártokhoz, káros, történelmi alapokon belátható károkozást hajtanak, hajtanának végre.
DE!
Utóbbi erősödik, de nem a populisták miatt, hanem az lmp/momentum jellegű internacionalista aktivizmusra, a GNO-k ellen adaott társadalmi (nem politikia) önvédelmi reflexek miatt.
Ma azért vonul passzivitásba a civil társadalmakban egy hatalmas tömeg, mert a erőszakos aktivista törekvések már a alpjaikat veszélyeztetik.
A polupisták, de még a diktárook sem akarják elpusztítani a múltat, ez a nemzetközi aktivizmus célja, ezek hazai szerplői a kép kamupárt és az ál-civil szervezetek.
Tehát a szélsőjobb erősödése valójában ezekre adott társadalmi önvédelmi reflex csupán.
.
Tehát akkor:
Fidesz egy megélhetési, korrupt - valamikor a BM által segített - párt, a kommunisták túlélőeszköze csupán, nem használnak az országunknak.
De a többi ugyanúgy nem, hiszen általuk nem lesz megtisztulás, megújulás, marad a szerepcsere a kondérnál (mszp/dk) vagy a még rosszab, egy ideológia terror alapú diktatúra (lmp/momentum). Végül a szélsőjobbot tisztességes ember nem akarhatja.
.
A többi:
Te kis faék!
Most éppen az életemet akarod meghatározni? Mit teszek, hova járok, mit csinálok?
Mi a fszomért hiszed, hogy a kamuzásod, a mindenkit gyalázásod, kioktatásod, lekezelésed erre bármileyn alapot ad?
Mert te a zsinagógába jársz? Vagy füvezni a romkocsmákba?
Te kis nulla... Egy spicnit nem érsz egy rovarirtó flakonból...

2019.05.19. 15:16:58

@illiberális: Az "eredeti tőkefelhalmozást", ahogy a nagyszakállú (Marx) bácsi nevezte anno, nem lehet megspórolni. De az, régen sem úgy történt, hogy kávéházi konrád liberálisok kijelölték, hogy szerintük ki erre a legalkalmasabb. valahol a portálokon most volt szó Rockefellerről, akinek anno sokkal nagyobb volt a vagyona, mint ma Gates-nek, vagy Jeff Brezos-nak. Nos, őt se akadémikusok, közgazdák, liberális filozopterek jelölték ki alkalmassága alapján, hanem tűzzel-vassal-vérrel, fegyverekkel, embereken keresztülgázolva, kegyetlen erőszakkal gyűjtötte össze az "eredeti tőkefelhalmozás" keretén belül az induló vagyonkáját. Ha arra várnánk, hogy majd "képességek és emberi kvalitások" alapján nőjön ki a hazai milliárdos vállalkozók köre, akkor a feltámadásig várhatnánk. A magyar TOP100-ban lévő emberek közül talán Gattyán (szexipar) az egyetlen, aki ennek megfelelne. Csányitól a TOP100-as lista 100. helyezettjéig mindenkinek megvolt a politikai hátszele, sokuknak ez az erős hátszél még Kádár atyánk alatt kezdődött. Isten nyugosztalja, Demján is a Kádárizmus terméke, (vakok közt a félszemű a király). Hát, a Csányi sem "saját erős", még ha jól csinálja is. Az "eredeti tőkefelhalmozást" igazságosan ELMÉLETILEG SEM lehet végrehajtani. lehet NEM CSINÁLNI - nem is lesz magyar nagyttőkés soha -. és lehet CSINÁLNI, de az óhatatlanul igazságtalan lesz. (Már az első nagy hazugság az, hogy "minden ember egyenlőnek születik". Amióta az ember lemászott a fáról, két lábra állt, és "homo sapiens"-nek nevezik, nos, azóta még sosem volt két ember, akik egyenlőnek születtek volna. Soha. Még az egy családon belül született egypetéjű ikrek sem egyenlőek, nem is viszik mindaketten ugyanarra.) és most mi a lenne a jobb? Ha Rockefeller-módra hajtanánk végre az eredeti tőkefelhalmozást, és egyeseknek - MINDEGY kiknek, mert akárki is lett légyen, "egyesek" lesznek belőlük - adunk fegyvert, hogy min Rockefeller, szervezzen szabadcsapatokat, és imperialista erőszakkal raboljon., öljön, gyarapítson, legázoljon? Ennél azért jobb, ha nem is igazságosabb - az a módszer, hogy kijelölöm, ti lesztek az nagytőkések, és alkotmányosan, törvényesen gazdaggá teszlek titeket.
VAGY: 2069-ig sem lesz egyetlen magyar nagytőkés sem, aki "sajáterős".

szepipiktor 2019.05.19. 15:17:22

@MACISAJT: Komoly? Tudod ki ez a féreg?
Anno a Port.hu is volt egy beépített trollgép, a Kitiltott felhasználó nicken generálta a anyázást. Őt megfogtuk, a portál embere volt. Ma már nincs.
Szerintem olyan néma bobosan ezt is le kellene vadászni, mert még egy jó kis vita sem lehet miatta.

birka menet 2019.05.19. 15:19:22

@Nagykörúton túli magyar: "Csak magyarokat az EP-be!"

Na itt a másik fidióta elmebajos. Te nagyon hülye gyereke az orosz hazádnak, akor tehát Franciaországnak is csak magyarokat kell küldeni az EP-be? Meg a többi 27 tagországnak?
Ti aztán orbán alatt tényleg világrekord elmehibbantak lettetek, az OPNI meg zárva, reményetek sincs a gyógyulásra. A stadinokban ez nem fog menni!

Amúgy meg ha csak magyarok lehetnének az EP-ben akkor ti a büdös ruszki bérenc fideszes fajtátokat onnan is kivágnák. Akárcsak a Néppártból.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 15:25:34

@Nyírjeslakó: " Ha arra várnánk, hogy majd "képességek és emberi kvalitások" alapján nőjön ki a hazai milliárdos vállalkozók köre, akkor a feltámadásig várhatnánk."

te idióta vagy.

az, hogy Orbán az ország egyik legidiótább gázszerelőjének dob oda mindent, az releváns mértékben nem gyorsítja a tőkefelhalmozást. viszont iszonyatos károkat okoz a közéletben, a korrupcióban, meg egyáltalán azzal, hogy az a sok pénz egy idióta alatt van.

ennél messze jobb lenne az, ha normális, kapitalista környezetben 5 évvel később növi ki magát egy pár olyan vállalkozás, amelyik nemzetközi piacon meg is állja a helyét, hozza be a profitot is.

például a Graphisoft.

te mondjuk ehhez idióta vagy.

birka menet 2019.05.19. 15:28:08

@szepipiktor: "EZ EU-s és nem hazai választás."

Te fidióta, pont ezért nincs a helye fideszes maffiádnak ezen a választáson.

Nekik az "EU Bomlasztók" választásán kell indulniuk aztán majd nagyot versenyeznek Le Pennel, Salvinival meg Stracheval. Ja, ez utóbbival nem, mert éppen hatalmasat bukott. Világürből irányított drónnal lötték ki mint Haidert, ahogy azt a macisajt nevezetü betegtársad leleplezte.

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.05.19. 15:28:20

Orbán mindeddig egyik legnagyobb arányú győzelmére készülhet. 15 vagy akár több képviseleti hely is összejöhet neki.

Hála a törvénytelen, illegitim rendszernek, a kormány által uralt médiapiacnak, és nem utolsó sorban a megalkuvó álellenzékieknek, akik a törvénytelen rezsimmel szemben meghirdetett nemzeti ellenállás helyett alamizsnáért cserébe vállalják a lehetetlent.

törppicur 2019.05.19. 15:30:14

@Brix: csak egy kis kitérő
Te, mint Momentum-támogató, tudsz valami infot adni arraa, miért mondják a Momentum kampányreklámjában, hogy a magyar fiatalok között legnagyobb támogatottsággal rendelkez párt? Ki mérte-számolta meg?

Andy73 2019.05.19. 15:32:45

@Pop40: Örülök, ha jól szórakoztál, mert a politika alapvetően nem túl szórakoztató dolog. De akkor olvasd el ezt is:

"A legtöbb ellenzéki pártnak jó, ha 1-2 képviselője bejut az EP-be. Annyi a KDNP-nek is van, és lesz is.
Valójában az ellenzéki pártokra leadott szavazatok jó része fog elveszni, mert ha nem érik el a parlamenti küszöböt, akkor nem kerül be egy képviselőjelöltjük se. Ez pedig a legtöbb ellenzéki pártot elég komolyan fenyegeti, hiszen minimális a támogatottságuk."

A KDNP-s jelöltek a Fidesz oldalán biztos bejutnak az EP-be, ahogy a magyar parlamentbe is. Ez azonban a legtöbb ellenzéki pártnál már nem mondható el, mert náluk erősen rezeg a léc, vagyis az 5 %-kos küszöb is túl magasan van nekik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 15:38:12

@szepipiktor:

a Fidesz nagyságrendekkel többet lop, és árt az országnak, mint bármelyik más párt. ennyi. ebből következik, hogy minden ellenzéki párt jobb. ebből következik, hogy ha teszerinted nem jobb, akkor te idióta vagy. eddig ebben a kérdésben egyetlen érvet, ténnyel nem sikerült előkaparnod, te elmebeteg barom!

"- a mszp, dk balos utódpártok, az alapelveik sem képviselik a magyar alapokat. Itthon is bebizonyították, hogy KÁROSAK a társadalom számára. Ott, az EU-ban meg ugye csak szavazógépek lennének - zsíros fizetésekért, beleszólásuk nem sok lenne, főleg, hogy ott valódi, socdem alapú baloldaliak vannak és nem szovjet alapú "szocialisták""

ebben egyetlen tény sincs. a tény az, hogy a Fidesz sokkal többet lop, mint az MSZP lopott. az MSZP tehát jobb, mint a Fidesz. a DK-val szemben nincs is érved.

"- lmp, momentum: minden tekintetben a magyar alapokkal ellentétes ideológiák képviselnek, és ezt nem is rejtik a véka alá! Nekik a nemzetállamiság, a nemzi kultúra, nyelv, történelem "túlhaladott". Valójában nezmetközi szinten is mikroközösségek, jellemzően kamu háttérrel, és sem ideológilag, sem súlyuk miatt nem érdemes foglalkozni velük."

itt meg elmondod, hogy te bizony tényleg mélymagyar, nacionalista vagy. melelsleg, hogy neked mi a bajod, az is kérdés. az MSZP-SZDSZ kormányok alatt nem beszélhettél magyarul? nem magyarokdohattál otthon a négy fal között orrba-szájba, amennyit akartál? mi kár ért téged a magyarkodásodban? és mi ez ahhoz képest, hogy a Fidesz kilop alólad mindent?

"- Jobbik és a másik csoport: A szélsőjobb hasonlóan a fideszes populista korrupcióalapú pártokhoz, káros, történelmi alapokon belátható károkozást hajtanak, hajtanának végre."

a Jobbik se lopott még szinte semmit a Fideszhez képest.

tehát te nem látod be, hogy jobb egy olyan pártra szavazni, amelyik kevesebbet lopott, mint a Fidesz, vagy egyáltalán nem lopott még. csak, mert egy kis idióta nacionalista fasz vagy, aki azt hiszi, hogy ha csupasz seggel éhen döglik, akkor az jobb, de legalább náciskodhat és magyarkodhat orrba-szájba.

szánalmas véglény vagy.

csak azt nem értem, mi a fasznak teszel úgy, mintha nyitott lennél bármi másra, mint a Fideszre, mert egy náci vagy, és más nem is jön neked szóba, csak a nácik, akármennyit is lopnak?! olyan vérnáci vérfideszes vagy, hogy nálad nincs is vérnácibb vérfideszes. te milliárdokat áldozol be az idióta ideológiád oltárán.

te akkor is Orbánra szavaznál, ha a hátadon baszná sengbe a kurta anyádat.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 15:39:57

@szepipiktor: btw a magyar kultúra és történelem bármelyik ellenzéki pártnak pontosan olyan fontos, ahogy az kell.

ahogy például én is messze tudok nálad a magyar történelemről, te kis náci seggdugasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 15:41:11

@Nagykörúton túli magyar: Hé, te elmebeteg!
Az az egy szerencséd, hogy Fletó bezáratta az otthonod a Lipóton, és most szabadon kószálhatsz az utcákon, ha hív. Nem csodálom, hogy annyi eszed sincs, hogy felfogd mekkora kreténségeket hordasz össze! De abba ne hagyd, kellenek az ilyen elrettentő zombik, mint te! Már 9 éve sikeresen tevékenykedsz, köszönjük!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 15:41:50

@Nagykörúton túli magyar: "Ezzel ugyan megnyerte a választásokat , ellenben"

itt speciel a Fidióta azt mondja, hogy a többségnek nincs igaza. a népnek csak akkor van igaza, ha Orbán győz. ezt mondja a Fidióta.

btw. amennyiben Gyurcsány hazudott volna (nem hazudott jobban, mint Orbán), és ezzel sikerült volna megnyernie egy választást, ez az ócska migránsozásnál még mindig kevésbé aljas dolog lett volna.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 15:43:40

@Andy73: ""Fidesz válik a Néppártól az EP választások után"

Az majd kiderül."

nem, ez már kiderült. Orbánnak már nincs visszaút.

" A választásokon viszont Fidesz-KDNP lista indul, és a KDNP most is teljes jogú EPP-tag, és várhatóan az is marad."

hú, bazdmeg, az ám jelentős!

"Valójában az ellenzéki pártokra leadott szavazatok jó része fog elveszni, mert ha nem érik el a parlamenti küszöböt, akkor nem kerül be egy képviselőjelöltjük se. Ez pedig a legtöbb ellenzéki pártot elég komolyan fenyegeti, hiszen minimális a támogatottságuk. "

ha a Momentum bejut, ez 5% alatt lesz. a másik oldalon a Mi Hazánk is el fog veszni.

törppicur 2019.05.19. 15:54:16

Kedves poszter
Ki függesztette fel a Fidesz tagságát? Szerinted?
Mikor védte meg az epp a Fideszt pl a Szargentini kavarta viharban?

Ez volt az elso 2 hamis vagy tévessállitásod

TSandor Toth 2019.05.19. 16:02:21

@Amatőr: a komcsik is az emberek javát akarták, el is vették. Az ellenzék is a javunkat akarja, de én az enyémet nem adom.

midnight coder 2019.05.19. 16:03:07

@Világít a torony: Őszintén szólva nincs listám arról, hogy ki volt párttag anno és ki nem. De az MSZP az MSZMP jogutódja, és évtizedeken át játszott arra rá a háttérben hogy ők a Párt.

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 16:06:13

@math0: beakadt a lemez, vagy most már háromszor kell leírni a sablon szöveget, hogy Soros fizessen??
A 2002-es és a 2006-os választásokat csak ÓRIÁSI csalással tudta megnyerni a szoclibsi hazaáruló banda!

"amennyiben Gyurcsány hazudott volna"
Nem hazudott, amikor kimondta, hogy hazudott.

"még mindig kevésbé aljas dolog lett volna."
Egy ország csőd szélére sodrása mindig aljas dolog. Pláne, hogy a terrorista gyurcsány még a mai napig is ebből gazdagodik! Brüsszel elárasztja megbízásokkal (hiszen a brutális kamatozású hitelt, amit ránk sóztak anno, valahogy meg kell köszönni), amiből aztán szépen milliárdos osztalékait veszi ki minden évben. Egy gerinctelen féreg! És most már az asszonyt is védeni kell a mentelmi joggal, különben kiderülnének további aljasságok is! A listavezetői pozíciója nem véletlen!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.05.19. 16:24:08

@Pop40: koszi a valaszt, nincs tobb kerdesem :D

Pipas 2019.05.19. 16:27:48

@Brix: "Európának èbrendni kell, mert nem a migráció a fő sorskèrdèrdès most - hanem a egy új , posztfasiszta hatalom uralomra jutása"

Csak, hogy világosan lássunk: Annak idején Sztálin elvtárs azzal legitimálta magát, hogy a kommunistákra igen nagy szükség van, hiszen ott vannak a fasiszták és tőlük csakis a kommunisták védik meg az egyszerű népet.

Nos, úgy tűnik, hogy három-négy generációval később még mindig itt tartunk, hogy "most már nagyon előretörnek a nácikok" ezért aztán "most már nagyon nagy szükség van ránk".

Egyébként elrontottad, a posztfasiszta azt jelenti, hogy a fasizmus utáni, szerintem te neofasiszták akarhattál írni, ami ugye a neonáci utáni ok a rettegésre és az összefogásra. Meg persze egy vicc, mert magyarországnak messze többet ártottak a kommunisták és a fejlett nyugati országok mint a fasiszták valaha is, de mindegy.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 16:31:38

Kedves fidesz szavazok! Nem ertem kinek es miert erdeke, hogy fidesz minel tobb mandatumot kapjon,mert megnyerik ezt a valasztast is, ehhez nincs ketseg, de mi a retkes fasznak nyerjenek 14 vagy meg tobb mandatumot? Miert jo az? Hogy ujabb megerositest kapjanak arra hogy uberfasza az, amit csinalnak? Kene mar egy kis onkontroll es onkritika, es egyebkent is az orszag erdeke inkabb az hogy magyar kepviselok minel tobb partcsaladba bejussanak

MACISAJT 2019.05.19. 16:34:25

@szepipiktor: "Azért egészítsük ki a képletet:
""Magyarország a 20. században kétszer is csatlakozott a bolsevik szovjetek által vezetett szövetséghez"

Elnézést, de ez mégsem egyenrangú a 20. századi Németország vezette szövetséghez való kétszeri csatlakozáshoz.
A bolsevik szövetséghez való csatlakozás ugyanis konkrétan szovjet katonai megszállás alatt történt.
Míg az első világháború németekhez egy elviekben független Monachia tagjaként, de még a másodikban is a német katonai megszállás már jóval a háború kitörése után zajlott le.

MACISAJT 2019.05.19. 16:37:13

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu:
"Kedves fidesz szavazok! Nem ertem kinek es miert erdeke, hogy fidesz minel tobb mandatumot kapjon,mert megnyerik ezt a valasztast is, ehhez nincs ketseg, de mi a retkes fasznak nyerjenek 14 vagy meg tobb mandatumot? Miert jo az? "

Röviden:

1. hogy a hozzád hasonló manifeszt elmebetegek közül minél többen kapjanak epeömlést. Már megérte.
2. hogy ezáltal a Brüsszelbe kiküldendő legalja hazaárulóknak, a gyurcsánynéknak, jávoroknak, újhülyéknek stb. minél kevesebb hely maradjon.

Emmett Brown 2019.05.19. 16:39:57

@illiberális: jaja, a német multik Magyarosrszágon keresik hülyére magukat. a komplett magyar gdp akkora mint a német gdp egyévi átlagos növekménye, szóval nyilván nem veszteséges nekik hogy itt termelnek, de hogy mi lennénk az aranytojást tojó tyúk a igen súlyos arányévesztésre vall.

Sir Gombóc 2019.05.19. 16:41:21

@szepipiktor: elmeorvos látott már? Mert a blog téri munkásságod alapján szükséged lenne rá!

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 16:43:40

@MACISAJT: trocsanyi csotany es a tobbi opportunista onallo gondolkodasra keptelen majom sokkal jobb valasztas

morph on deer 2019.05.19. 16:44:04

@Nyírjeslakó:
VAGY: 2069-ig sem lesz egyetlen magyar nagytőkés sem, aki "sajáterős".

Eddig még ez hangzik a legjobb megoldásnak.

Azt azért nem látom be, hogy ha már mindenáron a saját nagytőkés a mánia, akkor miért nem azok kapnak plusz lökést ebbe az irányba, akik valamiféle innovatív módon a fejlődés irányába rángatnák az országot, miért harácsoló földesurak meg ingatlanmágnások kellenek.
Illetve dehogy nem: azoktól nem lehetne elvárni a 100%-os lekötelezettséget és az X%-os visszaosztást, mint most.

Afelől azért nyugodt lehetsz, hogy 2069-ig az országnak semmilyen módon nem válik hasznára, hogy az ország javai az orbán család birtokába kerülnek, tán még akkor sem. Minimum két generációnak már illik kipusztulnia, mielőtt tőkés módjára kezdenek gondolkodni a leszármazottak, és talán már rendelkeznek a szükséges képzettséggel és műveltséggel is.
Ha egyáltalán.

Addig pedig még nagyonsok szotyihély meg szaros pelenka fogja még szépíteni az országot az “elitünk” jóvoltából, attól tartok.

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 16:44:44

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu:
"Nem ertem kinek es miert erdeke"
Nem értheted, hisz ez a magyarok érdeke.
Ugyan minek kerüljenek be a magyarok érdekei ellen szavazók?? Legalább mi ne szavazzunk be egyet sem!

"Kene mar egy kis onkontroll es onkritika"
Önkritikánk van! Pl. a 2018 év végi második hely az európai országok gazdasági fejlődésében nem volt elegendő nekünk, azt mondtuk, még innen is fejlődnünk kell:
www.portfolio.hu/img/upload/2019/02/u2-20190214.png

Ezért mostanra már így állunk:
www.portfolio.hu/img/upload/2019/05/u2-20190515.png

Igen, a legjobbnak kell maradnunk továbbra is! Nem lehetünk addig elégedettek, amíg nem mi vagyunk az élen!

Aquincum 2019.05.19. 16:46:19

@szepipiktor: “Tehát kis kocsim, kire is kellene szavazni, ki a jó? Írd meg és meg tételesen cáfolni fogom.” Nem velem vitáztatok, mégis találva érzem magam. Gondolom, le óhajtod vezetni, hogy miért rossz az összes ellenzéki párt, és így miért fogsz a fityeszre szavazni. Én viszont, sok milliónyi magyarral együtt úgy gondolom, szinte bárkire szavazunk, csak erre a rohadt fityeszre nem. Újra demokráciát szeretnék, nem egy ilyen autoriter, illiberális, diktatúrába hajló, korrupt, antidemokratikus, populista (választhatsz a jelzők közül) rendszert.

Emmett Brown 2019.05.19. 16:48:28

@Nagykörúton túli magyar: 2008-as hitel a válság csúcsán: fele akkora kamat, mint amekkora az állampapírok akkori kibocsátási kamata volt.
Paksi orosz hitel: duplaakkora kamat mint az állampapírok akkori kamata.

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 16:54:10

@Aquincum:
Az a pár ezer, jórészt fizetett ácsorgó a tüntiken még mindig elenyésző mennyiség.
Igazából arra kiválóak, hogy demonstrálják, hiába gyújt fel soros fizetett csürhéje rászoruló gyerekeknek szánt karácsonyi ajándék szánkókat, a rendőreink nem fogják őket viperával agyon verni, ahogyan az tizen éve, a demokráciát szétverető, magyarellenes kormányunk alatt történt.

morph on deer 2019.05.19. 16:55:24

@Pipas:
“magyarországnak messze többet ártottak a kommunisták és a fejlett nyugati országok mint a fasiszták valaha is, de mindegy.”

Akkor most válasszuk a neofasisztákat, mert a fasiszták “kevesebbet ártottak” Magyarországnak?
De jó lesz..!

Azt mondjuk elfelejted, hogy a fasiszták miatt kaptuk a nyakunkba az oroszokat is, és az ennek következtében történt leszakadást használták ki “fejlett nyugati országok” negyven évvel később, de ezt gondolom nem írta az újság.
Vagy csak gyorsan felejtesz?

inteligencs elenzeki 2019.05.19. 16:55:42

@math0:

"ebben az egyben van valami, de ennek nincs akkora biztonsági kockázata, sőt, biztonságosabb ellátást szolgál."

Naná.
A gond csak az, hogy a gázcsap előnyösebbik felén a Ruszkik vannak. Csak szólok.

Pop40 2019.05.19. 17:14:26

@TSandor Toth:

Elképzelni is nehéz, Mészáros, Tiborcz, meg a többi fideszes maffiózó mekkorákat röhöghet, mikor olvassa a magadfajta hasznos hülyéket.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 17:15:54

@Nagykörúton túli magyar: a magyarok erdeke tehat az, hogy egy igen paranyi rokoni es uzleti erdekeltsegekkel osszefonodott maffia halozat szabadon lerabolja az eu-s penzeket, mikozben demokratikus fekektol es fuggetlen intemenyektol megszabaditott illiberalis kereszteny autokraciat epitessenek, megmondjak mi szamit devians gondolkodasnak es eletformanak, oktatas egeszsegugy lakhatas egy kis lekotelezwtt reteg szamara valljon elerhetove, evtizedekre putyini uzsora guzsba kosse az elkovetkezo jovo nemzedeket valamint haborus bunos diktotaorakkal szelfizzen, es akinek ez nem tetszik es mer ellen szolni, az rogton hazaarulo, orosz atomot ide

Pop40 2019.05.19. 17:15:54

@droid_:

Nagyon szívesen.
Ha tudni akarsz még valamit, kérdezz bátran.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 17:20:59

@Nagykörúton túli magyar: a nehany fizetett acsorgot nyilvan az origon olvastad, mert az igazsagot nem mar nem veszi be a gyomrod

Pop40 2019.05.19. 17:21:25

@Nagykörúton túli magyar:

Kétségtelen, ez bizony jórészt az eu sara, hogy pénzeli a fideszes söpredék maffiaállamát.

www.portfolio.hu/img/upload/2017/03/untitled_1-20170331.png

Itt lennénk nélkülük. Alacsonyabban, mint a szocik alatt.

De szerencsére kezd megjönni az eszük, ha lassan is. Otthon is egyre nehezebb megindokolniuk az adófizetőknek, hogy arra költik el az adójukat, hogy egy lótolvaj kokeró puszta-alsói maffiaállamában olvasni se tudó mucsaj maffiózók sameszai a tőlük ellopott pénzből legyenek okosabbak, mint Cukkkerberg.

Pop40 2019.05.19. 17:25:19

@Nagykörúton túli magyar:

"hiába gyújt fel soros fizetett csürhéje rászoruló gyerekeknek szánt karácsonyi ajándék szánkókat"

Bár a magadfajta kétbites faszfejek emlékezete nem terjed ki idáig, 2006-ban a vajdád által felbújtott "békés tüntetők" hónapokig gyújtogattak Bp-n. Kocsikat, kukákat, egy-két útjukba akadó tv-székházat. Kikapcsolódásként meg molotov-koktéllal, meg macskakővel dobálták a zsarukat, amúgy békésen.

Akkor is ugyanígy habzott taknyod-nyálad, ugye, te majom?

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 17:27:43

@Comte de Gippaud: @Nagykörúton túli magyar: a pannon pumarol csak annyit hogy erdemes a kozepeuropei mezonyben nezni az "erdemenyeket", kullogunk szlovakia es mar lengyelo utan, pedig az utobbi hasonlo rasszista xenofob jobbos orbanista autokraciat epit

Pop40 2019.05.19. 17:28:45

@MACISAJT:

"ezáltal a Brüsszelbe kiküldendő legalja hazaárulóknak minél kevesebb hely maradjon."

Ráhibáztál, épp ezért szavaz minden normális ember a söpredék maffiád ellen. Hogy a ruszkikkal hazát áruló sztrahéknak, vityáknak, meg egyéb hazaáruló geciknek minél kevesebb hely jusson.

Nem hiába kénytelen elcsalni a lótolvaj vajdád a választásokat.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.19. 17:30:28

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: cseho-rol szloveniarol es a balti allomokrol nem is beszelve, korrupcioban pedig csak bulgariat nem tudtuk meg! magunk moge utasitani

Pop40 2019.05.19. 17:37:17

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: Csak idő kérdése, Mészáros elvtársék már rajta vannak az ügyön.

Mondjuk elképzelni se tudom, mit csinálhatnak a bolgárok, ha azzal lekörözik a Gecit, meg a maffiáját.

MACISAJT 2019.05.19. 17:43:22

bruck andrás ettárs (van aki a nevet nem ismeri?) pontosan leírta az EP választások tétjét a ballibák szempontjából:
nyugatifeny.hu/2019/05/18/bruck-andras-ezert-megyek-el-megis-szavazni-majus-26-an

Idézet:

"Az osztrák alkancellár már biztosan nem lesz Európa vezetője, remélhetően Orbán sem soha, de az még sokkal fontosabb lenne, hogy végre Magyarország vezetője se legyen. De ehhez május 26-án, az ellenzéknek muszáj felmutatnia valamit, máskülönben indulnia sem érdemes ősszel, az önkormányzati választáson. Egy őszi jó szereplés nélkül pedig 2022-ben is ismét teljesen esélytelen lesz. A nagy győzelmek olykor egészen kicsikkel kezdődnek, ezért én szavazok május 26-án."

Na, tehát a két altalam előzöleg leírt tételre, válaszként arra a kérdésre hogy: "Kedves fidesz szavazok! Nem ertem kinek es miert erdeke, hogy fidesz minel tobb mandatumot kapjon,mert megnyerik ezt a valasztast is, ehhez nincs ketseg, de mi a retkes fasznak nyerjenek 14 vagy meg tobb mandatumot? Miert jo az? "

Rövid válaszaim ezek voltak:

1. hogy a hozzád hasonló manifeszt elmebetegek közül minél többen kapjanak epeömlést. Már megérte.
2. hogy ezáltal a Brüsszelbe kiküldendő legalja hazaárulóknak, a gyurcsánynéknak, jávoroknak, újhülyéknek stb. minél kevesebb hely maradjon.

Most bruck elvtárs nyomán csatolok egy újabb érvet.
Azért is szükséges a Fidesz minél nagyobb arányú győzelme, hogy a nyugatifények, gyucsányok,bruckok, az egész országrontó bagázsnak világos legyen hogy" indulnia sem érdemes ősszel, az önkormányzati választáson. Egy őszi jó szereplés nélkül pedig 2022-ben is ismét teljesen esélytelen lesz."

Ők mondták.

colonel Tigh 2019.05.19. 18:05:28

@MACISAJT: "Ikertestvérként" Amikor először olvastam, percekig nem bírtam abbahagyni a röhögést... A "tesó" még a beiktatására se hívta meg a saját ikrét, ellenben volt ejnye-bejnye a CEU miatt. Aztán most, majd három év elteltével végre... megy is a melldöngetés, az persze nem zavarja a droidokat, hogy cserébe százmilliárdokat ígértünk be, amit elköltünk náluk repülőkre, meg egyéb védelmi berendezésekre. Figyi csak, büdös sajt: még a legradikálisabb "homoki nigger" wahabita szaúdiakkal, akik nyílt titok, hogy az Iszlám Állam mögött állnak, de minimum a legnagyobb tőkeforrásuk, Trump még ezeknek is fényesre nyalja a seggét, és hirtelen elfelejti a lefejező terroristákat, csak mert elköltenek nála egy zsák pénzt fegyverekre, akkor is, ha azokkal amerikai, meg szövetséges katonákat fognak ölni. Ikertestvérek.... édes Istenem, és a sok hülye még be is veszi a legolcsóbb politikai blöfföt.

Világít a torony 2019.05.19. 18:09:47

@midnight coder: Nem mindegy miért kell a maszopra mutogatni. Pl. azért, mert így lehet lehet takargatni a máig aktív egykori mszmp tagok vezető Fidesz tagságát? Emiatt nem hozzák nyilvánosságra az ügynök aktákat tán? A lusztrációt azért vetette el eleve a Fidesz, mert tele volt Mszmp tagokkal? Mit gondolsz ezekről, mikor csupán a maszopot emeszempézed?

MACISAJT 2019.05.19. 18:11:31

@colonel Tigh:

Mucikám, felőlem őrjönghetsz napestig.
De sk. az agyonvert ballibák adták tudtunkra a "világhírű rádiójukon" keresztül, hogy kik és milyen energiákat mozgósítottak annak érdekében hogy Orbánt távol tartsák a Fehér Háztól.
Hát most ennek is vége lett. Már ezt sem bírták tovább.

Muhaha.

TSandor Toth 2019.05.19. 19:26:32

@Pop40: Tudod azért kicsit kellett volna a matematika tudományával is foglalkozni. Mert az, hogy lehet az, hogy miközben szétlopják az országot, csökken az államadósság, nő a valuta és aranytartalék, nemzetközi sporteseményeket rendezünk,pénzt áldozunk a családokra, hazahozzuk a Seuso kincset, fejlesszük a hadsereget, megállítottuk a települések eladósodását stb,stb. 7 éve folyamatosan nő a gazdaság. Azokban az országokban ahol szétlopják az országot (Argentína, Görögország stb) a gazdaság folyamatosan csökken. Tudod miért? A matek miatt agymosottkám.

2019.05.19. 19:36:10

@morph on deer: Azért az lehet egy életérzés, hogy átutazod a világot, hogy beleférj egy fél órába este, ahol Trump figyelme láthatóan teljesen máshol járt. Majd ezzel büszkén el is dicsekedj.

2019.05.19. 19:38:49

Figyelem a hozzászólásokat. Amíg nincs tisztelet egymás iránt, ne csodálkozzunk, ha cigányoknak tartanak minket. Ti vagytok rá a bizonyíték. Egy másik gondolat. Aki úgy vitázik fideszessel, hogy azonnal elkezd személyeskedni, az már látens fideszes, mert semmi sem különbözteti meg őket egymástól.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2019.05.19. 19:39:20

Mi van fasszopók ?
A retek osztrák geci (a kis gané cigány nagy barija) már lebukott és kibaszták a kormányból is ?
Ez vár erre a hazaáruló mocskos cigányra is aki eladja a hazát a ruszkiknak !
Aljas hazaáruló szarok vagytok !

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2019.05.19. 19:40:58

@MACISAJT: Te fidesses szardarab mi a pudvás kurva anyádnak örülsz ?
(BAszd szájba a ravatalán, retek bérírógató)

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2019.05.19. 19:43:10

@TSandor Toth: TE vérhülye te ! Te meg is érdemled, hogy kilopják a szádból az ebédet is !

Az új arisztokráciát építik fel az EU-s támogatásokból, te szardarab ! De úgyse fogod fel....

illiberális 2019.05.19. 19:57:21

@Emmett Brown: Keversz két dolgot a GDP-t és a befektetett tőkére vetített profitot. Mivel Magyarországon jelenleg kb. negyede-ötöde a bérktg. mint Németországban ezért ennyivel magasabb a profit. Nyilván nem mi tartjuk el a német gazdaságot de azért ez a plusz nyereség jól jön a német autógyáraknak, nem emberbaráti szeretetből fektettek be nálunk nem kevés pénzt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.19. 20:01:08

"Nem mindegy tehát, hogy a támadott, a javaslatot tevő, vagy tárgyalási pozícióban az ember mögött az Európai Néppárt majd 200 mandátumnyi ereje áll, vagy csak egy 25-30 fős szélsőjobb frakciócska."

Amennyiben az EPP 200 mandátumnyi ereje a Fidesz által képviselt érdekekkel ellentétes döntéseket támogat, akkor a Fidesznek nincs semmi haszna abból, hogy a befolyásos EPP-ben ülnek a képviselői.

"a szélsőjobb önmagával sem képes megegyezni és két ilyen frakció lesz: egy Salvini-féle és egy Le Pen-féle."

Igen, valóban komoly a veszély, hogy a szélsőjobbnak nevezett pártok - hasonlóan a magyarországi ellenzékhez - marakodni fognak. Salvini pártja sem biztos, hogy hosszabb távon hatalmi tényező marad Olaszországban. Ezért is érthető, hogy a Fidesz sokáig habozott színt vallani, és igazából még ma is inkább csak lebegtet.

"De Magyarországnak érdeke, hogy minden pártcsaládban, így a Néppártban is legyen magyar képviselő. Csak így lehet biztosítani, hogy mi magyarok benne legyünk, hozzászólhassunk, alakíthassuk az Európai Parlament javaslatait."

Ez nézőpont kérdése, és attól függ, ki mit tart Magyarország érdekének. Ha az EPP tovább tolódik balliberális irányba, további engedményeket tesz a szocialistáknak és a zöldeknek, akkor a korábbiaktól eltérő érdekeket fog képviselni. Nem biztos, hogy ezek ugyanúgy egybe fognak esni Magyarország érdekeivel, mint eddig.

morph on deer 2019.05.19. 20:04:28

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember:
“Majd ezzel büszkén el is dicsekedj.”

Sőt: “Húsz éve jártam legutóbb a Fehér Házban, és most újra fiatalnak érzem magam..!”
Azért van mit örülni, valljuk be.
Még tán a viagra sem fogyott aznap...

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 20:06:07

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu:
Éppen az nem az érdeke, amit felsoroltál. Ezért is váltottuk le őket 2010-ben!

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 20:12:33

@Pop40:
Az EU-s pénzeket ellopja Orbán. Legalábbis ezt állítjátok. Tehát ha így van, akkor EU pénz nélkül vagyunk Európa tetején a gazdasági növekedésben.

Egyébként az EU arányaiban kevesebb pénzt juttat nekünk, mint pl. Szlovákiának. Mégis növekedésben mi előzzük őket. Szlovákiának ráadásul 0, azaz NULLA IMF hitelt kellett nyögnie. Hiába, nekik nem jutott egy Elkúró.

Gyorgy007 2019.05.19. 20:13:35

Én is a fideszre fogok szavazni! Csak hogy bosszantsam a magyar baloldali pártokat, köztük a lyobbikot.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 20:24:23

@Nagykörúton túli magyar:

1) Ha Mészáros ellopja a pénzt, és Puskás Akadémiát épít belőle, az növeli a magyar GDP-t, te hülye! Azért rossz, mert lopni általában rossz, igazságtalan, mert kell a fasznak az akadémiájuk, és mert egy jobb beruházás a jövőben is hasznot hozott volna.

2) Magyarország minden más országnál kurva sokkal több pénzt hívott le:

g7.hu/kozelet/20180226/csak-a-magyarok-alltak-ra-az-unios-padlassopresre-a-regioban/

idióta vagy, hazudsz.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

birka menet 2019.05.19. 20:26:02

@Gyorgy007:

Én is a fidesz maffiára fogok szavazni. Csak hogy orbán tovább szopassa és lopja a magatokfajta mélyhülye magyarokat. Megérderdemeltitek hogy ennél többre ne vigyétek az életben!

Ezenkívül a fidióta szavazók gyerekeinek a röghöz kötésére is szavazni fogok, hadd hugyozzák majd le apjuk sírját, amikor egyszer mégiscsak vége lesz a degenerált apáik világának.

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 20:26:36

@Pop40: Gyújtogatni csak gyurcsány terrorkommandója gyújtogatott!
Mi, magyarok éppenhogy a gránátok által keltett tüzeket próbáltuk akár még lábbal is eltiporni! Nehogy az egész város lángban álljon ezektől a terroristáktól!
Látható is ez:
youtu.be/Lb9YI8Odxks?t=351

Azok a gránátok repültek szanaszét, mindent felgyújtva maguk után! Még lakásokba is belőttek! AHOL GYEREKEK TARTÓZKODTAK!
youtu.be/qgk_UJey6PI?t=556

A szoclibsik terrorkommandója senkit nem kímélt! Aki az utcán állt, azt mind agyonverték,
ÖLD MEG! felkiáltások közepette!
www.youtube.com/watch?v=TNsib28r43g

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.19. 20:26:40

@Nagykörúton túli magyar:

Igen. én is mindig azon morfondírozok, hogy egyszerre nem lehet igaz az alábbi két állítás:

1) Orbán és bandája ellopja az EU-s pénzeket
2) Az EU-s pénzek nélkül összeomlana a magyar gazdaság.

Ezt a kognitív disszonanciát eddig egyetlen ballib megmondóember sem tudta feloldani.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 20:28:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Amennyiben az EPP 200 mandátumnyi ereje a Fidesz által képviselt érdekekkel ellentétes döntéseket támogat, akkor a Fidesznek nincs semmi haszna abból, hogy a befolyásos EPP-ben ülnek a képviselői."

most nekem nem szerepem Orbánnak tippeket adni, de a magyar érdekekre szavazhatott volna az EPP ellenében is alkalomadtán, ettől még nem kellett volna kirúgatnia magát. érdekérvényesítő szerepe az EPP-n kívül viszont nulla. a Fidesznek és Magyarországnak is lett volna haszna abból, ha Orbán nem kúrja el teljesen. tudom, te nem fogod fel, miért alakulnak a pártcsaládok, de hát ez van, idióta vagy.

"Ez nézőpont kérdése, és attól függ, ki mit tart Magyarország érdekének. Ha az EPP tovább tolódik balliberális irányba, további engedményeket tesz a szocialistáknak és a zöldeknek, akkor a korábbiaktól eltérő érdekeket fog képviselni. Nem biztos, hogy ezek ugyanúgy egybe fognak esni Magyarország érdekeivel, mint eddig. "

nem az EPP tolódott balra, hanem Orbán lett még nácibb.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 20:31:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen, ti sorban nagyon idióták vagytok.

Ha Mészáros ellopja a pénzt, és Puskás Akadémiát épít belőle, az növeli a magyar GDP-t, te hülye! Azért rossz, mert lopni általában rossz, igazságtalan, mert kell a fasznak az akadémiájuk, és mert egy jobb beruházás a jövőben is hasznot hozott volna.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 20:32:20

@Nagykörúton túli magyar: Ha Mészáros ellopja a pénzt, és Puskás Akadémiát épít belőle, az növeli a magyar GDP-t, te hülye! Azért rossz, mert lopni általában rossz, igazságtalan, mert kell a fasznak az akadémiájuk, és mert egy jobb beruházás a jövőben is hasznot hozott volna.

illiberális 2019.05.19. 20:32:53

@Nyírjeslakó: Igen Rockefeller abban emelkedett ki a többi tőkés közül hogy erőszakosabb, rámenősebb stb. volt de nyilván meg volt a magához való esze is mert nem csak megszerezte hanem meg is tartotta sőt meg is többszörözte az így szerzett vagyont. Nem az akkor regnáló amerikai elnök rokona vagy haverja volt, nem kiválaszott volt a maga erejéből lett az aki. Nyilván ahogy haladt előre épített ki politikai, gazdasági stb. kapcsolatokat de azért nem mindegy a sorrend! Magyarországon ez jelenleg úgy zajlik hogy van egy ember OV. aki eldönti kiből lehet multimilliárdos és kiből nem. Persze akik a 80-as évek végén szerezték vagyonukat azokat nem OV. jelölte ki de én a mostani helyzetről beszélek és ahogy látom a "régebbi"milliárdosok közül aki nem áll be a sorba azokat gyorsan ellehetetlenítik (pl. Spéder) vagy elmenekülnek az országból (Simicska mint régi cimbi, vagy Gattyán).
Ez nem kapitalizmus van egy kvázi királyunk (akit ugyan négyévente megválasztunk de a béna és tehetetlen összefogni képtelen ellenzék miatt nincs veszélyben ez a királyság) aki a rokonait meg haverjait vagy azokat akik "kiérdemelték" nála azt hogy gazdagok legyenek azokat gazdaggá teszi, ők pedig "vazallusává" válnak és természetesen minden "kérését" teljesítik, legyen az focistadion építésének támogatása, média vagy bank megvásárlása stb.
Persze voltak a magyar történelemben progresszív, akár még a fejlődést segítő királyaink is, akik odafigyeltek arra is saját meg vazallusaik gazdagodása mellett hogy a népnek is jutassanak valamit megvédték az országot a külső fenyegetésektől,stb. de ezt a rendszert ettől függetlenül feudalizmusnak hívták és nem kapitalizmusnak.

birka menet 2019.05.19. 20:34:09

@Nagykörúton túli magyar: "Az EU-s pénzeket ellopja Orbán. Legalábbis ezt állítjátok. Tehát ha így van, akkor EU pénz nélkül vagyunk Európa tetején a gazdasági növekedésben."

Ezt im´ádjuk benntek hatosztályos segghülye fidióta mélyhülyékben, ezt a 120%-os funkcionális analfabetizmust.

Te elvetélt gyereke az anyjának, amelyik fidióta barom Mérszaros lörinc életútja mellett még azon vitatkozik hogy van-e pénzlopás, az már az embrionális birkaszar szellemi színvonalát se éri el.
Azzal meg nem terhellek te tanyasi bértroll, hogy szerencsére vanmég Magyarországon valamennyi privát szféra, azok hozzák annak az egy darab rekord negyedévnek a döntö részét.

Mindezzel együtt Orbanisztán gazdaságilag az EU legutolsó országai közé süllyedt le, ez pedig tény, amely m´árt 8 éve szopatja a sikerpropagandátokat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 20:35:40

@TSandor Toth: A matekot neked nem sikerült rendesen megtanulnod. Ha Mészáros ellopja a pénzt, és Puskás Akadémiát épít belőle, az növeli a magyar GDP-t, te hülye! Azért rossz, mert lopni általában rossz, igazságtalan, mert kell a fasznak az akadémiájuk, és mert egy jobb beruházás a jövőben is hasznot hozott volna. Kurvára sokkal több is lehetne a GDP, ha nem lopnák szét.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 20:40:32

@Nagykörúton túli magyar: "a tüntiken még mindig elenyésző mennyiség."

Kövér Laci mellett hányan tüntettek, te idióta?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 20:42:13

@Nagykörúton túli magyar: "hiába gyújt fel soros fizetett csürhéje rászoruló gyerekeknek szánt karácsonyi ajándék szánkókat"

jajj, a kis Fidióta szánkókon hisztizik, miközben ők felgyújtották a tv székházat. mocsok egy faszfej vagy te!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 20:45:42

@MACISAJT: ebben tény és érv nem volt, csak zsigeri utálat. ennyit tud a Fidióta.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 20:49:26

@Nagykörúton túli magyar: tudjuk, hogy ti akkora idióták vagytok, hogy a világéválságról se hallottatok, de hát ez van, Fidióták.

A választásokon a Fidesz csalt.

hirklikk.hu/kozelet/kutatas-bizonyitja-hogy-a-fidesz-csalt-a-2018-as-valasztason/350480?fbclid=IwAR1TeUkns6pUuyOFsSGL4d6aiH73dHJMaEhO6GSwbN8TZLuy3gWsn4yrlvA

a Gyurcsányozás meg igen kevés, hiszen Orbán úgy beszart, hogy azóta se áll ki senkivel vitázni. Pedig elvárható, bevett dolog. Gyakorlatilag minden más orszáégban vannak ilyen viták, csak Orbángeci gyáva.

Lilli_Csiribiri 2019.05.19. 21:28:48

"A Fideszre adott szavazatok semmit sem érnek, csak Magyarországot pusztítják" - és ezért fogok az egyetlen értelmes pártra az MKKP-ra szavazni :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

morph on deer 2019.05.19. 21:46:01

@math0:
“A választásokon a Fidesz csalt.”

Elég szépen összeszedték amit eddig is lehetett - nagyjából - tudni, nekem csak az volt új, amit a választáshoz használt szoftver fejlesztőiről tudtam meg, na meg az, hogy a cég vezetője “véletlenül” orbán, Semjén és Habony társaságában figyeli a fejleményeket a választás estéjén! Ráadásul ez viktorunk saját oldalán is látható:
m.facebook.com/orbanviktor/photos/a.418141876092/418142781092/?type=1&theater

Gondolom “véletlenül” épp arra járt...

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.19. 22:24:50

@math0: És a Mészáros? Mi van a 170 milliárdos 4-es metrós Olaffal?

Blogolo Blogi 2019.05.19. 22:49:34

Kezd egyre erdekesebbe valni ez az FPÖ ugy. Viktor naci kis baratjai ugyanazt a semat akartak masolni, mint amit itthon Viktor tokelyre fejlesztett. Ami a kapcsolatot bizonyitja, az pedig az, hogy az origo. hu teljesen negligalja a tenyt, hogy szomszedunkban par ora alatt teljes politikai kaosz lett urra.
Ja es persz Viktor altal javasolt ujfajta koaliciora is egesz jo kis pelda. A hulye kis geci, a karpatok geniusza, a jovobelato orakulum. Nyaljatok csak ki a feneket fideszgyokerek, de verezzen am a nyelvetek:)

Blogolo Blogi 2019.05.19. 22:52:13

@Lilli_Csiribiri: "és ezért fogok az egyetlen értelmes pártra az MKKP-ra szavazni :D :D :D :D :D :D :D :D :D"

De jo, a kutyapart is indul? Kiraaaaaaly

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.19. 22:57:19

@Blogolo Blogi: Az előrehozott választás csak arra lesz jó,hogy még jobban megerősödjenek a bevándorlásellenes erők a sógoroknál.A merkelista német liberálnáci titkosszolgálat tökön szúrta önmagát..:)

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 22:57:48

@birka menet:
"gazdaságilag az EU legutolsó országai közé süllyedt le" 2010-re, a szoclibsik alatt.

Azóta az igaz nem lettünk Európa vezető hatalma. Kb. ez, ami számon kérhető Orbánon. És aki annyira kretén, mint te, az ezt számon is kéri! És nem érdekli, ha már az EU támogatásról beszéltél, hogy akkora mértékben növelte meg az államadósságot a szoclibsi kormány (38 mrd $-ról 104 mrd $-ra, azaz 66 mrd $-ral), hogy a 15 év alatt kapott ÖSSZES!!!! EU támogatás a közelébe se ér ennek az értéknek!
A szoclibsik a 8 évük alatt JÓVAL TÖBB PÉNZT loptak el, mint amennyi támogatást összesen kaptunk az eu-tól TIZENÖT (!!) év alatt. És ha csak ilyen ütemben kapjuk a támogatásokat még legalább 7 évig kell kapjuk, hogy egyáltalán KIEGYENLÍTŐDJÖN a szoclibsik lopása!

De valószínűleg 2020-tól lecsökkentik a támogatást a maximális 24%-os mértékkel (indok: mert Orbánék alatt még ilyen hátrányos helyzetből indulva is 8 év alatt lepipáltuk a déli országok fejlettségét, lásd: index.hu/kulfold/eurologus/2018/05 )/29/majdnem_a_negyedet_buknank_a_kohezios_penzeknek_2021_utan/ ), szóval lehet, hogy inkább még egy évtizedbe kerül kiegyenlíteni a szocik számláját az EU támogatásával!!!!!!!
Ennyire hátrakúrtak minket gazdaságilag, és csak Orbánnak köszönhetjük, illetve a rá szavazóknak, hogy nem egészen Venezuela szintjére kúrtak le minket!

Emmett Brown 2019.05.19. 23:06:57

@illiberális: nyilván nem szeretetből vannak itt, és nekik is megéri, ez nem is kérdés, rendben is van. de ez a középeurópa az eu motorja, különösen Magyarország ez nettó bullshit.
A beruházások kapcsán meg azt sejtem, hogy a nagytőke fejesei szednek egy kis mellécasht, és nekik ez jobban megéri mint Hansnak a sima müncheni BMW részévnyesnek.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.19. 23:07:44

@morph on deer: Ez a zorbány télleg egy fasz.Felbérel egy informatikust,hogy csalja el a választást,majd együtt figyelik az eredményeket..Mintha lefizetnék egy bérgyilkost,hogy nyírja ki az anyósomat,majd csinálnánk közös szelfiket.Ekkora balfaszt..

Blogolo Blogi 2019.05.19. 23:07:54

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Vajon ki eteti a kétfarkú kutyát?"

Nemtom. Mondjuk a multkor utaltam nekik egy 5000est, hogy Felcsuton vissza tudjak allitani a katyukat eredeti allapotuakra. Roppantul tetszett az akcio es a polgi reakcioja is. A hulye pocs.

Emmett Brown 2019.05.19. 23:10:50

@Nagykörúton túli magyar: miről beszélsz ember? az államadósság 38 mrd dollárral nőtt 8 év alatt, amiből 12-15 mrd megvolt a manyupban.

Blogolo Blogi 2019.05.19. 23:10:50

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Az előrehozott választás csak arra lesz jó,hogy még jobban megerősödjenek a bevándorlásellenes erők a sógoroknál.'

Nem a bevandorloellenesek tamogatasa fog noni, hanem az oroszberenceke csokkeni. Nagy kulonbseg ez Draga Ocsem!

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.19. 23:30:14

@Blogolo Blogi: Schröder jelenleg is a Jukosz orosz állami olajvállalat igazgatótanácsában ül.Ha már oroszbérencezünk..Vajon Merkel muttinak milyen pozi néz ki?

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.19. 23:35:47

@Blogolo Blogi: Te ténylg elhiszed balfaszkám,hogy az ötezreseitekből működnek?A mikulásban is hiszel még? Vajon most elérik az 1 százalékot..?

illaim 2019.05.19. 23:52:16

Nyüszít a fidess SA csürhéje, mert egyre világosabb, hogy a fidess hordára leadott szavazat szart se ér! Eddig sem a magyar emberek érdekeit képviselték, most hogy felfüggesztették az EPP tagságukat, ha akarnák se tudnák, mert elfogyott a levegő, és a platform a fidess körül! LOL

Blogolo Blogi 2019.05.19. 23:53:24

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Te ténylg elhiszed balfaszkám,hogy az ötezreseitekből működnek?"

Ok nem lopnak, mint Viktor. Hat igy.

Blogolo Blogi 2019.05.20. 00:00:44

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Schröder jelenleg is a Jukosz orosz állami olajvállalat igazgatótanácsában ül."
Schröder nem osztrak, semmi koze Viktor kedvenc kis nacijaihoz.

Itt a kerdes kulonben is alapvetoen az, hogy vajon Viktorka hasonlo kis uzleteire vajon feny fog-e derulni Magyarorszagon is. Nyilvan labuk kozt van a farkuk, tudjak ok jol, hogy ha az osztrak nacikrol vsn felvetel, akkor a magyar nacikrol is van. Az egyeduli kerdes csak az, hogy meddig tancikalnak ugy Viktorkaek a gazdi erdekei (az orszag ellenerdekei) szerint. Remelem kiderul, bar ettol meg nem hinnem, hogy megkeseredne a szar a szadban. Legalabbis nem hiszem, hogy elegge megkeseredne ahhoz, hogy kihuzd a fejed a seggebol. Isten ments, hogy irigyeljelek fideszgyoker.

sírjatok 2019.05.20. 00:30:04

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: "de mi a retkes fasznak nyerjenek 14 vagy meg tobb mandatumot? "

Hogy az ilyen vinnyogó bloggerek, mint itt fentebb is, sírjanak.

sírjatok 2019.05.20. 00:40:39

@Pop40: Kénytelen vagyok észrevenni, hogy a grafikon 2015-ig tart (most 2019 van).

Valamint hogy a 2002-2010-es növekedésünk a térséggel szintén mintha nem lenne összehasonlítva.

sírjatok 2019.05.20. 00:43:26

@Emmett Brown: Ez egy ilyen mágikus dolog, hogy ilyenkor összegszerűen számoljátok az adósságot, tudnám hogy akkor a maastrichti szerződés vagy a hitelintézetek miért a GDP százalékában nézik, biztos nem olyan okosak mint ti.

Emmett Brown 2019.05.20. 05:25:07

@sírjatok: nem én hoztam fel az abszolút összeget, ami rádadásul valótlan is volt. egyébként meg 25 százalékponttal nőtt 2002-10 között. ebből 11%nyi a manyup miatt keletkezett, ami meg is volt, tehát 14 százalékpont volt a tényleges növekedés.
Ezt a 11%ot nyugodtan levonhatod a 2010es értékből, ls azt veheted a kiindulónak. Így viszont a 2 elmúltnyócév adósságtermelése már hasonló, főleg ha az eus beáramló pénzeket is nézzük.

Kivancsi 2019.05.20. 06:17:16

megy a libsis gagogas inkabb zartak volna le idoben a hatarokat es kontrol alatt tartanak a bearamlo arabpakinegrok millioit.... maris nem lenne probléma az alcsuti farao meg az olasz fasisztak..... de nem b+ simogatni kell meg etetni itatni piizzel tommi migrakartyaval a semmittevo lehuto csurhet! NOS ezert fog az ilyen tolvaj-maffia banda az ilyen gyoker...ahh gyokertelen Sargentini félékkel szemben megerősődni es hatalomhoz jutni... mert 500millio emberbol elég sok nem libsis hulye migra simogato....

ami szabad 2019.05.20. 06:33:50

Aztán mikor érdekelte az valaha is a fideszt, hogy mi az érdeke Magyarországnak, a magyar embereknek? Szavakban. Ott igen. De tettekben, soha. Mint tudjuk orbánnál nem azt kell nézni amit mond, hanem amit cselekszik. Pedig már az is gáz, amit hablatyol, hát még amit cselekszik!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.20. 07:20:53

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: ja persze, annyira az osztrák nácik se hülyék, hogy az oroszoknak a hazát eladó köcsögre szavazzanak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.20. 07:29:16

@Nagykörúton túli magyar: itt egy ábra, amely mutatja, hogy a magyar államadósság Orbán alatt ugyanúgy nőtt, mint előtte. kurvára semmi különbség. pedig előtte világgazdasági válság volt, továbbá Orbán ellopott 3000 milliárd forint nyugdíjt tőlünk.

Dzseem 2019.05.20. 07:31:47

@sírjatok: azért azt annyira vicces látni és persze fifty-fiftyben elszomorító, hogy egy mai “fideszes” agya addig jut már, hogy a másiknak, X-nek meg Y-nak legyen szar érzése és ez már ettől jó neked. Hogy ennyi már elég, hogy mindennek a legalja téged táplál. Politikától, meg Viktortól meg a jóég tudja mitől függetlenül. Csak úgy siman emberileg. Gratulálok! :-))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.20. 07:34:09

@Nagykörúton túli magyar: itt egy ábra, amely mutatja, hogy a magyar államadósság Orbán alatt ugyanúgy nőtt, mint előtte. kurvára semmi különbség. pedig előtte világgazdasági válság volt, továbbá Orbán ellopott 3000 milliárd forint nyugdíjt tőlünk. plusz még sok ezer milliárd forintot az EU-tól, és tőlünk is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.20. 07:37:53

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Schröder már nem politikus, ott ül, ahol akar. egyébként orosz cégek vezetőségében ülni nem ugyanaz, mint oroszokkal osztrák újságot megvetetni, hogy propagandát nyomjanak, és nekik megbízásokat adni cserébe, azaz elárulni a hazát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.20. 07:40:12

@sírjatok: "ilyenkor összegszerűen számoljátok az adósságot,"

a náci fajtársad kezdte el összegben számolni, mert az EU támogatások összegéhez akarta hasonlítani.

máskor a náci fajtársadnak basszál be, ha gondod van vele!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.20. 07:42:50

@Kivancsi: " inkabb zartak volna le idoben a hatarokat"

az úgy volt, hogy Orbán nem záratta le időben a határokat (a te szemszögedből nézve). ő volt a miniszterelnök, és úgy döntött, hogy először ad a náciknak egy kis muníciót.

Blogolo Blogi 2019.05.20. 07:43:53

@Kivancsi: " nem b+ simogatni kell meg etetni itatni piizzel tommi migrakartyaval a semmittevo lehuto csurhe"

Ezt disznyo etetes elott vagy azutan sikerult osszehozni? Pancser.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.20. 07:45:13

@Kivancsi: "gyokertelen Sargentini félékkel szemben "

"A magyarok többsége megszavazta volna a Sargentini-jelentést"

index.hu/belfold/2018/09/23/a_magyarok_tobbsege_megszavazta_volna_a_sargentini-jelentest/

tudom, mindenki hülye, az EU 70%-a is hülye, meg a magyarok relatív többsége is hülye.

csak ti, Fidióták, akik szembe mentek az autópályán, csak ti vagytok helikopter.

Kivancsi 2019.05.20. 08:42:39

Blogolo Blogi
jaja etetem a reggeli moslékkal a disznokat azok meg habzsoljak a moslekot ket pofara!

math0 · ateistaklub.blog.hu
mini napoleon is elaludt de halisten a politikai haszonszerzes kapzsisaga felebredt benne azt huzott egy keritest! :) ja ls kulonben az ataistakat fogjak a muslimok ez elsok kozott fellogatni utanna jon a tobbi libsik fideszgyikok merkelek sargentinik egesz addig mig meg nem lesz a nagy ejropai kalifatus kb 100ev!... szoval lehet oket tovabb simogatni :)

Minden ballib bérretteg 2019.05.20. 09:09:52

A karaván halad, a ballib kuyta ugat..

Semmi nem változott.. :DDD

Kivlov 2019.05.20. 09:27:39

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu:
Mert? Az ellenzéki csürhe kapjon inkább megerősítést, hogy jó, amit csinálnak? :D

citrix 2019.05.20. 09:33:35

Az osztrák kormány abba bukott bele, hogy nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen Heinz-Christian Strache alkancellár és szabadságpárti (FPÖ) elnök sikeres állami tendereket ígért egy magát orosznak kiadó nőnek, ha az segíti a kampányát. A szélsőjobboldali alkancellár már a délután bejelentette, hogy lemond.
Magyarországon ezért nemhogy lemondott volna a koalíciós partner (aki valójában egy kamupárt) hanem Orbán még megtömte volna állami pénzecskével és kiplakátolták volna az országot: Stop Soros vagy Állítsuk meg Brüsszelt.

Minden ballib bérretteg 2019.05.20. 09:40:02

Gyurcsányék az Orosz titkosszolgálattal világították át az NBH-t, 2007-ben aláírták Paks2-t.
Plussz feri kétszer is csontig nyalt Klárikával együtt Putyinnak magánvacsorán.

Mégse ebbe bukott bele.. :DDD

rfbzs 2019.05.20. 10:55:39

A címre: Igen, így van.

morph on deer 2019.05.20. 11:05:58

@Minden ballib bérretteg:
“2007-ben aláírták Paks2-t.”

Mit, te szerencsétlen?
Arról született döntés, hogy elkezdik az előtanulmányok és a megvalósíthatósági tanulmány előkészítését, stb.!
Remélem, legközelebb már az lesz a hír, hogy igazából Gyurcsány vette fel az orosz kölcsönt, és ő szerződőtt az oroszokkal 80 évre titkosított feltételek mellett adósította el a dédunokáidat is..!
A szegény orbán meg ugye nem tehetett mást, mert a Fletó az ilyen fondorlatos módon csőbe húzta a kis ártatlant!

rfbzs 2019.05.20. 11:09:51

@Minden ballib bérretteg:
A tudatlanságod nem bűn, de ne is dicsekedj vele.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.20. 11:24:01

@math0: Vajon milyen szolgálatokat tett ezért cserébe? És milyen szolgálatokat Merkel egy jövőbeli pozícióért? Mindenesetre szépen épültek, épülnek a balti tengeri vezetékek Oroszország anyácska felé , az biztos..

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.20. 11:32:14

@Blogolo Blogi: Ja értem, csak az a probléma, hogyha a "nácik" ororszbérencek. Schröder, Merkel nyugodtan lehet az.. Szánalmas..Gyurcsány meg eladta a Mol-t az oroszoknak. Ezt hogyan értékeled..?;)

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.20. 11:36:22

@math0: Konkrétan milyen tett követte az ígéretet végülis? Mert ugye ez egy két évvel ezelőtti felvétel..Strache hibázott .Egy ráállított szépleánynak tette a szépet félrészegen, és nagyokat mondott. Járt a szája, mint Cusinak az Andrássy út 60 előtt. Öreg hiba..

antiinternáci 2019.05.20. 14:08:39

Most értettem meg, mire a bolsevisták féktelen gyűlölkölködése, hazudozása.
Hogy miért van az, hogy az ember lassan már nem szeret Magyarországon élni, mert az ilyen-olyan internáci merénylők ellehetetlenítik a normális és tisztességes életet. Minden családban, társaságban akad elvetemült fekete bárány, aki a hazugságaikat fújja, nem lehet tőlük családi eseményt tartani, focizni, de még csak villamoson, buszon utazni sem, az ötödik hadoszlop mindenhol mérgezi az életet.

Hát itt most leírták. Mivel Orbánt nem tudják legyőzni, ezért az a bolsevisták taktikája, hogy elüldözik az embereket, hogy így csökkentsék hazánk súlyát, mandátumai számát. Ezért tesznek meg minden létező gazságot, hogy minél több embert üldözzenek el, és csökkenjen a születések száma. Meg persze így nagyobb a valószínűsége, hogy előbb-utóbb majd migránsokkal tudják feltölteni az országot, ami mindennél fontosabb számukra...

antiinternáci 2019.05.20. 14:14:00

@citrix:

És ahhoz mit szólsz, hogy Strache egy nap alatt lemondott, miközben az ennél nagyságrendekkel nagyobb LQró-botrány után Gyurcsány, meg a szadeszmp-s maffiakormány nem volt hajlandó lemondani, hanem tovább ásták az ország sírját, mintha mi sem történt volna?

citrix 2019.05.20. 14:34:47

@antiinternáci: Azt hogy ők (Ausztria) a Bécsi út túlsó felén vannak, mi a keleti/szocialista felén. Ott az ilyen miatt lemondanak és borul a koalíció, nálunk az ilyenre a kormány válasza, idézem: bulvárkacsa. Ez a különbség.

Blogolo Blogi 2019.05.20. 15:16:07

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Ja értem, csak az a probléma, hogyha a "nácik" ororszbérencek. "

Imadom, ahogyan meg vrletlenul sem arra valaszolsz, amirol szo van. Merkel un. Keresztenydemokrata, pont mint Viktor. Szerintem ez a kozis pont mindkettojukrol megadja az osszes infot, amit tudni kell.

antiinternáci 2019.05.20. 15:40:44

@citrix:

Tehát a szadeszmp hírlapi kacsának minősítette Gyurcsány Apró Vadai Himalája méretű buktáját, és erre hivatkozva folytatta az ország rombolását? Szemétség...

Blogolo Blogi 2019.05.20. 16:48:03

Aszongya Viktor ket szotyi kozt: soron kívüli vadászideny miatt nem jottek az osztrak baratok. Apro eszrevetel:

a.) ket seggnyalas kozott szoljatok mar neki, hogy kampany van,
b.) a nacik az ev barmely napjan levadaszhatok.

Koszonet es hala.

morph on deer 2019.05.20. 18:52:44

@Blogolo Blogi:
“...soron kívüli vadászideny”

Csudát.
Ez csak a Vadászati Világkiállítás reklámjának része, amelyre amúgy több mint egymilliárd(!) forintot szánnak!
Csak a reklámjára!

Mindenesetre Semjén Rózsi hibbija megér minden fillért, hát nem?
Mert egyedülálló teljesítményt volt képes felmutatni: ő volt eddig az egyetlen magyar vadász, akinek háziállatként tartott rénszarvast sikerült elejtenie, nem is akármilyen vadászkirándulás keretében!

(Ha a svédek humoruknál lesznek, akkor feltétlen hoznak pár kitömött rénszarvast a kiállításra, csak hogy Semjén kedvében járjanak..)

Tehát erről beszélt szeretett uralkodónk, hiszen nem múlaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy a családi szálloda- és idegenforgalmi biznisznek besegítsen kicsit. Tudod, csak hogy a gyerekek a saját lábunkra álljanak...
igazán dícsérendő, lássuk be!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 00:27:38

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Merkel kb olyan "gazdag", mint én. Mészáros Magyarország leggazdagabb embere. Tiborcznak 32 milliárdja van.

Kurvára semmi nincs a kezedben, csak vagdalkozol.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 00:31:01

@antiinternáci: nagyon fáj a náci elvtársad bukása?! mert kínodban érvet nem sikerült összekaparnod. kicsit röhej, hogy sírsz, hogy nektek kell elmenekülni Orbanisztánból.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 00:34:10

@antiinternáci: van arról felvételed, hogy Gyurcsány orosz oligarchákkal tárgyal, és újságért cserébe megbízásokat ígér nekik? nincs.

akkor elmész a jó büdös kurva anyádba, te hazudós, náci fasz!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

citrix 2019.05.21. 07:17:19

@antiinternáci: Beszéljünk már a fidesz(Orbán) viselt dolgairól, az ország pénzének, vagyonának ellopásáról, az oroszokhoz átállásáról, a pártállam visszaállításáról. A haverokra, pereputtyra költött milliárdokról, a focira mint Orbán személyes hobbijára kidobott gigászi összegekről. Vadaiék, mszp, szadesz, hozd fel a tatárjárást az is belefér.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.21. 09:06:55

@math0: Egyrészt honnan tudod ezt? Belelátsz a trezorjába, a svájci számlájába, meg a bugyijába? Másrészt épp arról van szó, hogy a hála, majd kancellári bukása után ölt testet egy jó kis poziban a Jukosznál, vagy a Gaszpromnál..

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.21. 09:08:13

@math0: A tette úgy értem, hogy beváltott e bármit is szőkeségnek két évvel ezelőtt meglebegtetett ígéretéből, ami az állami megrendeléseket illeti..?

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.21. 09:10:49

@Blogolo Blogi: "Merkel un. Keresztenydemokrata, pont mint Viktor. "

Tényleg.. Végülis junker is kereszténydemokrata nem? Nem tűnt fel, hogy a hagyományos politikai felosztások mára teljesen értelmüket vesztették?

Blogolo Blogi 2019.05.21. 09:31:05

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Nem tűnt fel, hogy a hagyományos politikai felosztások mára teljesen értelmüket vesztették?"

Ugy emlekszem par hete Viktor gazdad mondta, hogy o keresztenydemokraciat epit. Akkor ez egy ujfent ertelmetlen gondolata volt?

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.21. 15:47:14

@Blogolo Blogi:

1.A kutyámnak meg neked van gazdája,gazdád.
2.Aki az iszlámot az európai kulrúra szerves részének tekinti,nem kereszténydemokrata.Valami kártékony elfajulás..

Blogolo Blogi 2019.05.21. 19:21:27

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "A kutyámnak meg neked van gazdája,gazdád."

Jo. Akkor legyen urad es parancsolod, mit banom..... egyaltalan nem erdekel, hogyan hivja a millio seggnyalo.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 20:59:04

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: spekulálhatunk Orbán svájci trezorjáról és gatyájáról is, de Mészáros és Tiborcz milliárdos lopásai nem spekulációk, te Fidióta patkány!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 20:59:55

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: miért, szerinted a hazaárulás csak ott kezdődik? neked ennyire nincs erkölcsöd, te Fidióta selejt?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 21:01:31

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: szóval szerinted a kereszténydemokrata csak inkvizítor lehet?!

az európai kultúrának az iszlám régebb óta része, mint a magyar.

Hungry horse 2019.05.21. 21:58:49

@Zabalint: szerintem baromság azt nem látni, hogy ki maradt a jobboldalon és ki ment át a balközépre.
De szabad ember vagy, azt hiszel, amit akarsz.

Hungry horse 2019.05.21. 22:01:58

@math0: takarodj az anyádba te elmebeteg hazug barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 23:02:07

@Hungry horse: na, ennyit tud a Fideszes, érve nincs, csak anyázik.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.24. 17:29:58

@math0: Mit kérdezte, te buzi köcsög? Azt, hogy "az ígéretet tett is követte" ?Vagyis hogy kaptak az oroszok végül állami megrendelést?Próbáld meg helyesen értelmezni az olvasottakat!

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.24. 17:34:24

@math0: Ezt a hülyeséget azért fejtsd ki bővebben! Arról hallottál esetleg, hogy Martell Károly a poitiers-i győzelemmel állította meg az iszlám európai terjeszkedését 732-ben? Évszázadokkal később pedig az iszlám Hispán félszigetről való kiűzésével kiűzésével alakult meg a ma is létező Spanyol Királyág..

Hungry horse 2019.05.24. 19:27:59

@math0: takarodj az anyádba te elmebeteg hazug barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 00:14:58

@Hungry horse: takarodj az anyádba te elmebeteg hazug barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 00:21:02

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Arról hallottál esetleg, hogy Martell Károly a poitiers-i győzelemmel állította meg az iszlám európai terjeszkedését 732-ben?"

pont erről van szó, faszfejkém. 732-ben Franciaország közepéig jöttek a muszlimok. tehát kurvára Európában voltak, az európai kultúra része voltak. Egyébként a csata Poitiers-től jóval északabbra volt, és nyugaton tours-i csatának nevezik. Én voltam azon a csatatéren.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 00:21:51

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: miért, szerinted a hazaárulás csak ott kezdődik? neked ennyire nincs erkölcsöd, te Fidióta selejt?!

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 10:01:37

@math0: Tehát szted, hogyha egy hódító sereg rabolva gyújtogatva benyomul egy térségbe, majd visszatakarodik,akkor térség kultúrájának részévé válik. Hát te kurvára hülye vagy. Akkor a Tatárjárást követően a mongolok a magyar kultúra részévé váltak te nagyon hülye? Arról nem is beszélve, hogy a hódító iszlám csak a 8. sz. elején nyomult be az Ibériai-félszigetre, amelynek lakói akkor már évszázadok óta keresztények voltak..

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 10:04:44

@math0: Figyelj te értelmi fogyatékos! Azt kérdeztem, hogy az állami megrendelésekre vonatkozó strachei ígéretet követte e konkrét állami megrendelés az oroszok részére. Nyilvánvalóan nem, ezért nem tudsz mást tenni, mint papagáj módjára ismételgetni önmagadat..:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 10:18:06

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: tehát szerinted a honfoglaló magyarok nem váltak Európa részévé. te kurvára hülye vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 10:19:41

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: a hódító magyarok csak a 9. sz. végén nyomult be a Kárpát-medencébe, amelynek lakói akkor már évszázadok óta keresztények voltak..

olyan kurva sötét vagy, mint a bányató! selejtes, kretén vagy, ezért vagy náci. fingod nincs semmiről, és elmebeteg szinten hülye vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 10:23:57

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: én meg azt mondom, te idióta, pszichopata faxfej, hogy mi a jó édes kurta anyádat rugózol te ezen, Strache ettől még hazaáruló, és teljesen jogosan bukott, mert a többség ezt nagyon pontosan látja.

te meg egy idióta fax vagy, aki mosdatni akarod a védhetetlent. ennyit tudtok, ti Fidióták, ti vagytok a legutolsó, senkiházi selejtek Magyarországon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 10:24:40

a bloggernek meg szintén a jó édes kurta anyját, mi a faxnak cenzúrázgat?! és miből gondolja, hogy ha letilt 1-2 szót, attól bármi jó lesz?! miért ilyen idióta ez a blogger is?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 10:28:38

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: egyébként hogy a jó édes faxomban kapott volna állami megrendeléseket (útépítésre) egy orosz színésznő?!

te miért reklámozod magadról azt, hogy egy Down-kóros selejt vagy?!

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 15:47:44

@math0: Elkerülte a figyelmedet seggfejkém, hogy az itt letelepedett magyarok felvették a kereszténységet, és kiépült ugyanaz a feudális rendszer, mint nyugaton. Vagyis integrálódtak.Míg az Európába behatoló iszlámról ez nem mondható el..

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 15:49:58

@math0: Mi van elborult az agyad te szociopata kretén? Nem tudsz felmutatni semmilyen beteljesült ígéretet, nem kaptak az oroszok állami megrendelést. Most őrjönghetsz magadban ..:))

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 15:51:32

@math0: Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy tetteted magadat?? A videó épp arról szól te barom, hogy orosz üzleti körök képviselőinek adták ki magukat azok, akik Strache-t behúzták a csőbe.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 15:53:42

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: kis elmebetegkém, most eljutottál odáig, hogy körkörösen érvelsz, azt állítod, hogy az iszlám nem része Európának, mert az iszlám nem keresztény, és Európa márpedig keresztény.

ez utóbbit meg egyébként ettől függetlenül is tudom cáfolni, ugyanis Európa NEM keresztény. én sem vettem fel a kereszténységet, de nálad sokkal inkább európai vagyok, te keresztény-buzi, kis náci fasz! nem a kereszténység Európa definíciója, ha ezt erőltetitek, akkor nem a muszlimokkal lesz nektek a nagyobb bajotok, hanem velünk ateistákkal. kurvára szívni fogtok, úgy húzd be a fakad, te kis elmebeteg, náci fasz! mi nem fogjuk hagyni a keresztény egyházállamot! egyszer már megbuktattunk titeket, másodszor nem hagyjuk az inkvizíciót!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 15:58:09

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy tetteted magadat?? Strache sajtót akart venni, csalni akart, el akarta árulni Ausztriát.

mi a faszt nem értesz te ezen?! hol a jó édes kurva anyádban védhető az, amit Strache csinált (mondott)?

egy utolsó, senkiházi, selejtes fasz vagy, aki egy utolsó, senkiházi náci, diktátor hazaárulót véd, aki oroszoknak adott volna pénzt, ha azok vesznek neki újságot.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 16:00:39

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Strache csalni akart, Strache újságot akart magának, Strache diktatúrát akart, Strache el akarta adni Ausztriát az oroszoknak. támogatást akart eladni és újságot akart eladni. te meg egy idióta fax vagy, aki mosdatni akarod a védhetetlent. ennyit tudtok, ti Fidióták, ti vagytok a legutolsó, senkiházi selejtek Magyarországon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 16:20:48

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Nem tudsz felmutatni semmilyen beteljesült ígéretet"

abból mit nem fogtál fel, hogy beteljesült ígéret azért nem lehetett, mert színésznőnek ígért Strache? nem azért nem teljesült be, mert Strache nem gonosz, hanem azért, mert a másik fél ott se volt.

Strache egy utolsó kurva, akit átvertek, de ettől még kurva, és eladta magát, csak éppen nem az igazi kuncsaftnak. az, hogy átverték, az ráadás, mert azt jelenti, hogy hülye is.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 19:52:28

@math0: Európa már évszázadok óta keresztény volt, amikor a 8.század elején megjelent az iszlám az Ibériai-félszigeten. Érted te barom? Pár évtized múlva frank területekre is be akartak nyomulni, de hazazavarták őket. Aztán kizavarták őket Hispániából is és megalakult a keresztény spanyol királyság, amely a mai napig is létezik. Ezek a történelmi tények, szemben a te beteges agymenéseiddel.
Később, amikor török elfoglalta Budát, a Mátyás templomból mecsetet csináltak, a többi budai templomot pedig lerombolták. Vagyis erőszakosan felszámolták a meghódított területek vallási központjait. 1683-ban Bécsben is majdnem sikerült ugyanezt véghez vinniük, de Sobieski János lovascsapatai elverték őket a város falai alól, és kotródhattak haza.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 19:55:34

@math0: Akkor mit is állítasz kis hülye? Strache hajlandó kiszolgálni az orosz érdekeket, de mégsem történt állami megrendelés oroszok részére. Akkor mégsincs orosz nyomulás a térségben? Felőlem folytathatod ezt, de csak egyre nagyobb hülyét csinálsz magadból..:) Még a mocsok kurva anyád is rajtad röhög..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:04:47

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: nézd, a negatív IQ-ddal lehet, hogy abból, hogy Strache a színésznőnek nyilván nem adott állami megrendelést az következik, hogy nincs orosz nyomulás, de ez logikailag sehol nem következik. nyilvánvaló, hogy van. van például Paks II-nél. Strache beszédéből, és ahogy viselkedett, ahogy ez a találkozó össze tudott jönni, az azon alapul, hogy az ilyen orosz nyomulás van, létezik, volt már korábban is.

egybevág Simicska vallomása is ezzel, miszerint Orbán azt mondta az RTL-ről, "majd megveszi nekem a Rosszatom".

de azt se fogod fel, te selejt, hogy Strache akkor is bűnös, ha soha egyetlen ilyen üzlet nem jött létre. Strache ajánlattétele már hazaárulás volt.

de te ezt nem fogod fel, mert ti, Fidióta nácik, ti erkölcsi selejtek vagytok.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 20:08:20

@math0: A középkorban viszont keresztény volt, ezt még a te szegényes történelmi ismereteid is megerősíthetik. A magyarok integrálódtak ebbe a feudális rendszerbe. A muszlimok soha. Ezért hülyeség , amit írtál. A tudatlanságodról tettél ismét tanúbizonyságot.

"ugyanis Európa NEM keresztény. " De nem is muszlim.

Egyébként meg a vallástalanok által is megtartott ünnepek, mint a Karácsony és a Húsvét keresztény eredetű ünnepek. Gondolom te nem karácsonyozol, de a normális emberek (ami te nem vagy) igen. Vagy a vallástalanok közül sokan keresztény templomokban tartják esküvőjüket. Szóval, bár más közel sem járnak annyian templomba, mint a középkorban, de a keresztény gyökerek, a szokásrendszer megmaradtak, hiába is küzdesz ez ellen te kis pszichopata..;) Ezt kell megvédeni tőletek liberálnáciktól és szövetségeseitektől az iszlám fanatikusoktól.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 20:09:19

@math0: Akkor viszont azt állítod, hogy nincs orosz nyomulás. önmagadat vered meg folyamatosan..:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:09:44

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: ahogy mondtam, az osztrák közvélemény többsége felfogja, hogy amit Strache tett, az ajánlattevésben is vállalhatatlan hazaárulás volt, függetlenül attól, hogy mi valósult meg belőle. ez annyira egyértelmű volt, hogy be is nyújtotta a lemondását, Kurz pedig elfogadta, sőt, Kurz inkább a kormányválságot választotta, mint ezt védeni.

kevés ember olyan selejtes, mint te, hogy védeni akarja a dolgot.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:10:38

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: hazudsz, nem állítottam semmi ilyet. ennyit tudsz, Fideszes patkány pofán hazudni. meg lehet nézni, hogy hazudsz, bármelyik olvasó láthatja.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 20:11:03

"Strache beszédéből, és ahogy viselkedett, ahogy ez a találkozó össze tudott jönni, az azon alapul, hogy az ilyen orosz nyomulás van, létezik, volt már korábban is. "

Akkor miért nem kaptak egyetlen rohadt állami megrendelést sem? önmagadat szopatod továbbra is..:)))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:17:44

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:

"A középkorban viszont keresztény volt"

előtte meg pogány. a keresztények NEM integrálódtak a pogány rendszerbe. tehát a kereszténység nem európai. egyébként is ázsiai vallás, tudjuk.

""ugyanis Európa NEM keresztény. " De nem is muszlim."

ha egyik sem, akkor már nyertem.

"Egyébként meg a vallástalanok által is megtartott ünnepek, mint a Karácsony és a Húsvét keresztény eredetű ünnepek."

tényleg, kis idióta barom? a locsolás, a nyúl, a tojás, a termékenység ünnepe, a fenyőfa szerinted keresztény? a faszt, te idióta, tudatlan, keresztény buzi! fingod nincs semmiről. NEM KERESZTÉNY EREDETŰ ÜNNEPEK.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:18:43

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Akkor miért nem kaptak egyetlen rohadt állami megrendelést sem?"

vajon miért nem kapott a színésznő állami, építőipari megrendelést?

te tényleg ennyire elmebeteg vagy, hogy ezt megkérdezed?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:21:02

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: neked tényleg el kell magyarázni, hogy Strache nyilván később rájött, hogy átbaszták egy színésznővel, és természetesen ezért nem lett belőle semmi, mert nem is lehetett?!

te tényleg ilyen IQ-negatív Down-kóros debil vagy?!

Hungry horse 2019.05.26. 16:30:14

@math0: rohadj meg matyi. Lehetőleg még ma, mielőtt a pofátok elkenésének hírére a maradék kevés eszedet is elveszíted te hazug barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 20:24:23

@Hungry horse: rohadj meg. Lehetőleg még ma, mielőtt a pofátok elkenésének hírére a maradék kevés eszedet is elveszíted te hazug barom!

Hungry horse 2019.05.26. 21:11:42

@math0: no mi van faszfej matyi? CTRL+C és CTRL+ V? Ennyire telik a bomlott agyadból?
Látod a bukásotokat Európaszerte a közvetítésekben?

Ugye látod, miként válik beteg fajtád demokratikus választások során át semmivé?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 21:37:44

@Hungry horse: figyusz, kis selejtes elmebeteg, nincs érved, mit vártál?!

Ugye látod, miként válik beteg fajtád demokratikus választások során át semmivé?

Hungry horse 2019.05.27. 08:26:02

@math0: matyi, te eltévedtél az idő végtelenjében és a bomlott tudatod zskutcáiban.
Az én valóságomban akkorát zakóztatok, amilyet még soha:
www.valasztas.hu/ep2019

Keress orvost szegény jószág!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.27. 19:46:48

@Hungry horse: te eltévedtél az idő végtelenjében és a bomlott tudatod zskutcáiban.
Az én valóságomban akkorát zakóztatok, amilyet még soha:

valasztasi-eredmenyek.eu/0005.png

Orbán tövig fogja szopni Webert, és Weber még seggbe is fogja kúrni Orbánt.

Keress orvost szegény jószág!

Hungry horse 2019.05.28. 21:17:50

@math0: a homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi.
Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
A többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.
Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon és az ep-ben is.
A döntések pedig a tanácsban születnek.
Gondoltam, csaxólok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.28. 21:37:49

@Hungry horse: az EP választást elbuktátok.

valasztasi-eredmenyek.eu/0005.png

Orbán tövig fogja szopni Webert, és Weber még seggbe is fogja kúrni Orbánt.

Keress orvost szegény jószág!

Hungry horse 2019.05.31. 13:40:47

@math0: a homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi.
Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

A többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.
Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon és az ep-ben is.
A döntések pedig a tanácsban születnek.

Te pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját matyi, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid. Nekik tartogasd.

Gondoltam, csaxólok.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.31. 19:00:12

@math0: Megtérítették a pogányokat, nem ritkán erőszakosan. Ezt szeretnéd most is te nagy ateista, hogy az iszlám elkezdjen térítgetni, meg saját képére formálni Európát? Nem vagy te ateista baszd meg! Egy ócska kis szarházi destruktív provokátor vagy. Egyetlen motivációd a konszolidált, szekularizálódott európai társadalmi berendezkedés szétbaszni bármi áron, és e tekintetben látsz szövetségest az expanzív iszlámban.
Egy valódi ateista belátja, hogy az iszlám rá is komoly veszélyt jelent, nemcsak az európai keresztényekre, zsidókra, homoszexuálisokra. De megteszik ezt olyan liberális értelmiségiek is (nem tudom hogy ateisták vagy sem), mint Ungvári Rudolf, Konrád György, vagy Csányi Vilmos,akik támogatják a migráció korlátozását.
Ráadásul a kereszténység nem is integrálódhatott volna a pogány vallásokhoz, mivel ezek sokfélék voltak. Nem egy egységes pogány vallásról volt szó te idióta.

"tényleg, kis idióta barom? a locsolás, a nyúl, a tojás, a termékenység ünnepe, a fenyőfa szerinted keresztény?"

A keresztény világban a Karácsony Jézus születésének (tudod, Jézuska, te seggfej..) ünnepe, Húsvét pedig Jézus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.Így ünneplik évszázadok óta. Más kérdés, hogy ez időben egybe esik korábbi pogány ünnepekkel.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.31. 19:04:28

@math0: Honnan tudod ,hogy rájött kis buzi? Te vagy a gyóntatója? Próbáld már meg egy kicsit gondolkozni a popcorn méretű agyaddal. Adott Strache, aki hajlandó orosz érdekeket szolgálni, és adott az állítólagos orosz nyomulás. De mégse jött létre egyetlen osztrák állami megrendelés a részükre. Semmi, nulla, zéró.. Zavart érzek a erőben , kispajtás..;)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.02. 23:03:52

@Hungry horse: az EP választást elbuktátok.

valasztasi-eredmenyek.eu/0005.png

Orbán tövig fogja szopni Webert, és Weber még seggbe is fogja kúrni Orbánt.

Keress orvost szegény jószág!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.02. 23:09:31

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Honnan tudod ,hogy rájött"

Strache lehet, hogy hülye, de nem olyan hülye, mint te, úgyhogy rájött. mondjuk legkésőbb, amikor a színésznő nem pályázott autópálya-építésre. de te még most sem jöttél rá, mert egy Strachénél is hülyébb, selejtes elmebeteg Down-kóros barom vagy, ezért vagy Fideszes, és azért vagy náci.

"mégse jött létre egyetlen osztrák állami megrendelés a részükre."

hogy a jó édes kurva anyádba pályázott volna a bosnyák egyetemista lány autópálya-építésre, te elmebeteg?! és ha pályázott is volna, ugye NEM OROSZ VOLT.

index.hu/kulfold/2019/05/27/strache_ibizai_video_megbizok/

te olyan elmebeteg vagy, hogy a fal adja a másikat. ezek vagytok, ti Fideszes nácik. a legalja, a selejt.

Hungry horse 2019.06.05. 20:32:14

@math0: a homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi.
Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

A többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.
Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon és az ep-ben is.
A döntések pedig a tanácsban születnek.

Te pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját matyi, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid. Nekik tartogasd.

Gondoltam, csaxólok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.06. 01:31:21

@Hungry horse: Orbán most szopta le Webert.

index.hu/kulfold/ep/2019/06/05/manfred_weber_lett_az_europai_neppart_frakciovezetoje/

Weber szopatja Orbánt:

nepszava.hu/3038544_weber-egyertelmuve-tette-a-fidesz-nem-allithat-alelnokot-az-epp-frakcioban

Ezek a tények. Orbán akkorát zakózott az EP választásokon, mint a huzat. És annyira nem csinálhat semmit, mint ahogy az ábrán látszik. Szopnia kell. Tűrnie, hogy seggbe basszák. Dehát te ezt szereted, mert buzi vagy.

Hungry horse 2019.06.12. 21:01:42

@math0: a homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi.
Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

A többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.
Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon és az ep-ben is.
A döntések pedig a tanácsban születnek.

Te pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját matyi, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid. Nekik tartogasd.

Gondoltam, csaxólok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.12. 22:13:11

@Hungry horse: Orbán most szopta le Webert.

index.hu/kulfold/ep/2019/06/05/manfred_weber_lett_az_europai_neppart_frakciovezetoje/

Weber szopatja Orbánt:

nepszava.hu/3038544_weber-egyertelmuve-tette-a-fidesz-nem-allithat-alelnokot-az-epp-frakcioban

Ezek a tények. Orbán akkorát zakózott az EP választásokon, mint a huzat. És annyira nem csinálhat semmit, mint ahogy az ábrán látszik. Szopnia kell. Tűrnie, hogy seggbe basszák. Dehát te ezt szereted, mert buzi vagy.

Hungry horse 2019.06.18. 21:37:19

@math0: a homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi.
Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

A többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.
Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon és az ep-ben is.
A döntések pedig a tanácsban születnek.

Te pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját matyi, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid. Nekik tartogasd.

Gondoltam, csaxólok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.18. 23:59:21

@Hungry horse: Orbán most szopta le Webert.

index.hu/kulfold/ep/2019/06/05/manfred_weber_lett_az_europai_neppart_frakciovezetoje/

Weber szopatja Orbánt:

nepszava.hu/3038544_weber-egyertelmuve-tette-a-fidesz-nem-allithat-alelnokot-az-epp-frakcioban

Ezek a tények. Orbán akkorát zakózott az EP választásokon, mint a huzat. És annyira nem csinálhat semmit, mint ahogy az ábrán látszik. Szopnia kell. Tűrnie, hogy seggbe basszák. Dehát te ezt szereted, mert buzi vagy.

Hungry horse 2019.06.21. 14:51:54

a homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi.
Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

A többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.
Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon és az ep-ben is.
A döntések pedig a tanácsban születnek, ahol, úgy tűnik, nem weber szopatja orbánt, hanem fordítva, mikron és a v4-ek szopatják angelát és a webert:
hvg.hu/itthon/20190621_Orban_az_unios_csucsrol_Weber_ur_es_Timmermans_ur_elestek

Te pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját buzimatyi, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, vagy a weber haverodnak.

Gondoltam, csaxólok.

Hungry horse 2019.06.21. 14:52:29

@math0: a fenti neked szólt buzimatyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.21. 16:53:35

@Hungry horse: a cikk vége azzal zárul, hogy hazudtál, és Orbán is hazudott. ettől nem lesz igazatok. csakszólok, buzi Fidióta.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.21. 17:02:18

@Hungry horse: pár dolog az EB elnökéről:

1) Amennyiben nem Weber lesz az, akkor is valószínűleg néppárti lesz, ugyanis a néppárt a legnagyobb párt

2) Akik ezt vétózni tudják, az NEM Orbán. Orbánnak kurvára nem osztottak lapot. vétózni a liberálisok tudnak., azaz a Momentum pártja, és a szocialisták, azaz az MSZP és a DK pártja. Orbánnak nincs pártja az EP-ben, és nem tud vétózni

3) A DK elég nyilvánvánvalóvá tette, hogy csak olyan elnököt támogatnak, aki Orbán ellen van. ők tudnak vétózni

4) a liberálisok és szocialisták biztos nem náci elnököt fognak támogatni, amit Orbán mond, az idióta hazugság

Orbán akkorát zakózott az EP választásokon, mint a huzat. És annyira nem csinálhat semmit, mint ahogy az ábrán látszik. Szopnia kell. Tűrnie, hogy seggbe basszák. Dehát te ezt szereted, mert buzi vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.21. 17:03:49

@Hungry horse: ja még valamit, említetted Macront, aki ugye a liberálisokkal van. na őneki például van fontos beleszólása a dologba. csak emlékeztetnélek, ez a Macron Orbán óriási ellensége, a szennymédia minden nap gyűlölködik is ellene. Macron vétója Orbánnak kurvára nem siker, sőt, ellenkezőleg.

Éhesló 2019.06.21. 17:26:49

@math0: a homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi.
Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

A többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon és az ep-ben is.
A döntések pedig a tanácsban születnek, ahol, úgy tűnik, nem weber szopatja orbánt, hanem fordítva, mikron és a v4-ek szopatják angelát és a webert:
nepszava.hu/3040168_halvanyulnak-manfred-weber-eselyei

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még pár napig, a végén majd beégsz, mint szoktál.

Addig pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját buzimatyi, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak vagy a weber haverodnak.

Gondoltam, csaxólok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.21. 17:45:50

@Éhesló: pár dolog az EB elnökéről:

1) Amennyiben nem Weber lesz az, akkor is valószínűleg néppárti lesz, ugyanis a néppárt a legnagyobb párt

2) Akik ezt vétózni tudják, az NEM Orbán. Orbánnak kurvára nem osztottak lapot. vétózni a liberálisok tudnak., azaz a Momentum pártja, és a szocialisták, azaz az MSZP és a DK pártja. Orbánnak nincs pártja az EP-ben, és nem tud vétózni

3) A DK elég nyilvánvánvalóvá tette, hogy csak olyan elnököt támogatnak, aki Orbán ellen van. ők tudnak vétózni

4) a liberálisok és szocialisták biztos nem náci elnököt fognak támogatni, amit Orbán mond, az idióta hazugság. itt nem Orbánék vétóznak, hanem pont az EP másik vége, Orbán ellenfelei, például Macron Orbán ellenfele. sokkal jobban, mint Weber.

Orbán akkorát zakózott az EP választásokon, mint a huzat. És annyira nem csinálhat semmit, mint ahogy az ábrán látszik. Szopnia kell. Tűrnie, hogy seggbe basszák. Dehát te ezt szereted, mert buzi vagy.

Éhesló 2019.06.21. 17:52:06

@math0: a homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi.
Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

A többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon és az ep-ben is.
A döntések pedig a tanácsban születnek, ahol, úgy tűnik, nem weber szopatja orbánt, hanem fordítva, mikron és a v4-ek szopatják angelát és a webert:
nepszava.hu/3040168_halvanyulnak-manfred-weber-eselyei

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még pár napig, a végén majd beégsz, mint szoktál. Amikor már a népszara is téged hazudtol meg, akkor nagy a gáz, az tuti.

Addig pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját buzimatyi, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak vagy a weber haverodnak.

Gondoltam, csaxólok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.21. 18:08:22

@Éhesló: pár dolog az EB elnökéről:

1) Amennyiben nem Weber lesz az, akkor is valószínűleg néppárti lesz, ugyanis a néppárt a legnagyobb párt

2) Akik ezt vétózni tudják, az NEM Orbán. Orbánnak kurvára nem osztottak lapot. vétózni a liberálisok tudnak., azaz a Momentum pártja, és a szocialisták, azaz az MSZP és a DK pártja. Orbánnak nincs pártja az EP-ben, és nem tud vétózni

3) A DK elég nyilvánvánvalóvá tette, hogy csak olyan elnököt támogatnak, aki Orbán ellen van. ők tudnak vétózni

4) a liberálisok és szocialisták biztos nem náci elnököt fognak támogatni, amit Orbán mond, az idióta hazugság. itt nem Orbánék vétóznak, hanem pont az EP másik vége, Orbán ellenfelei, például Macron Orbán ellenfele. sokkal jobban, mint Weber.

Orbán akkorát zakózott az EP választásokon, mint a huzat. És annyira nem csinálhat semmit, mint ahogy az ábrán látszik. Szopnia kell. Tűrnie, hogy seggbe basszák. Dehát te ezt szereted, mert buzi vagy.

Éhesló 2019.06.21. 18:09:24

@math0: a homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi.
Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

A többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon és az ep-ben is.
A döntések pedig a tanácsban születnek, ahol, úgy tűnik, nem weber szopatja orbánt, hanem fordítva, mikron és a v4-ek szopatják angelát és a webert:
nepszava.hu/3040168_halvanyulnak-manfred-weber-eselyei

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még pár napig, a végén majd beégsz, mint szoktál. Amikor már a népszara is téged hazudtol meg, akkor nagy a gáz, az tuti.

Addig pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját buzimatyi, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak vagy a weber haverodnak.

Gondoltam, csaxólok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.21. 19:25:29

@Éhesló: pár dolog az EB elnökéről:

1) Amennyiben nem Weber lesz az, akkor is valószínűleg néppárti lesz, ugyanis a néppárt a legnagyobb párt

2) Akik ezt vétózni tudják, az NEM Orbán. Orbánnak kurvára nem osztottak lapot. vétózni a liberálisok tudnak., azaz a Momentum pártja, és a szocialisták, azaz az MSZP és a DK pártja. Orbánnak nincs pártja az EP-ben, és nem tud vétózni

3) A DK elég nyilvánvánvalóvá tette, hogy csak olyan elnököt támogatnak, aki Orbán ellen van. ők tudnak vétózni

4) a liberálisok és szocialisták biztos nem náci elnököt fognak támogatni, amit Orbán mond, az idióta hazugság. itt nem Orbánék vétóznak, hanem pont az EP másik vége, Orbán ellenfelei, például Macron Orbán ellenfele. sokkal jobban, mint Weber.

Orbán akkorát zakózott az EP választásokon, mint a huzat. És annyira nem csinálhat semmit, mint ahogy az ábrán látszik. Szopnia kell. Tűrnie, hogy seggbe basszák. Dehát te ezt szereted, mert buzi vagy.

Éhesló 2019.06.21. 19:27:58

@math0: vicces vagy buzimatyi, de eluntalak.

Küzdjön veled az ápolód te szerencsétlen hazug szarházi!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.21. 22:53:23

@Éhesló: pár dolog az EB elnökéről:

1) Amennyiben nem Weber lesz az, akkor is valószínűleg néppárti lesz, ugyanis a néppárt a legnagyobb párt

2) Akik ezt vétózni tudják, az NEM Orbán. Orbánnak kurvára nem osztottak lapot. vétózni a liberálisok tudnak., azaz a Momentum pártja, és a szocialisták, azaz az MSZP és a DK pártja. Orbánnak nincs pártja az EP-ben, és nem tud vétózni

3) A DK elég nyilvánvánvalóvá tette, hogy csak olyan elnököt támogatnak, aki Orbán ellen van. ők tudnak vétózni

4) a liberálisok és szocialisták biztos nem náci elnököt fognak támogatni, amit Orbán mond, az idióta hazugság. itt nem Orbánék vétóznak, hanem pont az EP másik vége, Orbán ellenfelei, például Macron Orbán ellenfele. sokkal jobban, mint Weber.

Orbán akkorát zakózott az EP választásokon, mint a huzat. És annyira nem csinálhat semmit, mint ahogy az ábrán látszik. Szopnia kell. Tűrnie, hogy seggbe basszák. Dehát te ezt szereted, mert buzi vagy.

Hungry horse 2019.07.03. 14:05:10

@math0: akkortá zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimammit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - téged hajtalak el a kurva anyádb.

A homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi, vagy a szájba baszott webernek, timmermansnak, stasimaminak.

Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

Az ET és EP tisztségvielői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli komancs kuya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert.

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégsz, mint szoktál.
Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is téged cáfol, akkor nagy a gáz nálad buzimatyi, az tuti.

Addig pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak, timmermansnak, mikronnak, vagy a weber haverodnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.07.03. 14:19:39

@Hungry horse: a Viktor akkorát zakózott, hogy kurvára semmibeleszólása nem volt semmibe. Webert a szocdem és liberális párt kaszálta el, Timmermanst meg a Néppárt.

Leyen egy Európai Egyesült Államokat, melegeket, menekülteket támogató politikus. Orbánnak olyan jelöltet kellett megszavaznia, aki ugyanúgy kritizálta őt.

Orbán most nem szop, hanem nyal, és seggbeasszák műfasszal.

hvg.hu/itthon/20190702_Nem_volt_mindig_kedves_a_magyar_kormanyhoz_Ursula_von_der_Leyen

444.hu/2019/07/02/ursula-von-der-leyent-jelolik-az-europai-bizottsag-elere

bebuktátok, Fideszbuzik!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.07.03. 14:22:06

@Hungry horse: Leyen megválasztása kb olyan, mintha Dobrev Klárát választották volna meg. Orbánnak kurvára semmi beleszólása nem volt ebbe, a szavazata nem osztott, nem szorzott. sőt, az egész V4 sem. Macron véleménye, na az számított a kérdésben. Orbáné kurvára nem.

Hungry horse 2019.07.03. 14:25:46

@math0: ezeket a hazugságaidat a hozzád méltóan szellemi óriás sulccal dumáld meg, vele van vitád, nem velem.
A többi hazugságod pedig szánalmasabb, mint az eddigiek buzimatyi.

akkortá zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimammit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - téged hajtalak el a kurva anyádb.

A homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi, vagy a szájba baszott webernek, timmermansnak, stasimaminak.

Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

Az ET és EP tisztségvielői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli komancs kuya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert.

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégsz, mint szoktál.
Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is téged cáfol, akkor nagy a gáz nálad buzimatyi, az tuti.

Addig pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak, timmermansnak, mikronnak, vagy a weber haverodnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.07.03. 14:39:37

@Hungry horse: a Viktor akkorát zakózott, hogy kurvára semmibeleszólása nem volt semmibe. Webert a szocdem és liberális párt kaszálta el, Timmermanst meg a Néppárt.

Leyen egy Európai Egyesült Államokat, melegeket, menekülteket támogató politikus. Orbánnak olyan jelöltet kellett megszavaznia, aki ugyanúgy kritizálta őt.

Orbán most nem szop, hanem nyal, és seggbeasszák műfasszal.

hvg.hu/itthon/20190702_Nem_volt_mindig_kedves_a_magyar_kormanyhoz_Ursula_von_der_Leyen

444.hu/2019/07/02/ursula-von-der-leyent-jelolik-az-europai-bizottsag-elere

bebuktátok, Fideszbuzik!

Leyen megválasztása kb olyan, mintha Dobrev Klárát választották volna meg. Orbánnak kurvára semmi beleszólása nem volt ebbe, a szavazata nem osztott, nem szorzott. sőt, az egész V4 sem. Macron véleménye, na az számított a kérdésben. Orbáné kurvára nem.

egy retardált, elmebeteg, selejt vagy, Down-kóros, pszichopata vagy, ezért vagy Fideszbuzi

Hungry horse 2019.07.03. 14:40:38

@math0: ezeket a hazugságaidat a hozzád méltóan szellemi óriás sulccal dumáld meg, vele van vitád, nem velem.
A többi hazugságod pedig szánalmasabb, mint az eddigiek buzimatyi.

akkortá zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimammit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - téged hajtalak el a kurva anyádb.

A homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi, vagy a szájba baszott webernek, timmermansnak, stasimaminak.

Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

Az ET és EP tisztségvielői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli komancs kuya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert.

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégsz, mint szoktál.
Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is téged cáfol, akkor nagy a gáz nálad buzimatyi, az tuti.

Addig pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak, timmermansnak, mikronnak, vagy a weber haverodnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.07.03. 15:41:14

@Hungry horse:

a Viktor akkorát zakózott, hogy kurvára semmibeleszólása nem volt semmibe. Webert a szocdem és liberális párt kaszálta el, Timmermanst meg a Néppárt.

Leyen egy Európai Egyesült Államokat, melegeket, menekülteket támogató politikus. Orbánnak olyan jelöltet kellett megszavaznia, aki ugyanúgy kritizálta őt.

Orbán most nem szop, hanem nyal, és seggbeasszák műfasszal.

hvg.hu/itthon/20190702_Nem_volt_mindig_kedves_a_magyar_kormanyhoz_Ursula_von_der_Leyen

444.hu/2019/07/02/ursula-von-der-leyent-jelolik-az-europai-bizottsag-elere

index.hu/kulfold/eurologus/2019/07/03/von_der_leyen_portre/

bebuktátok, Fideszbuzik!

Leyen megválasztása kb olyan, mintha Dobrev Klárát választották volna meg. Orbánnak kurvára semmi beleszólása nem volt ebbe, a szavazata nem osztott, nem szorzott. sőt, az egész V4 sem. Macron véleménye, na az számított a kérdésben. Orbáné kurvára nem.

egy retardált, elmebeteg, selejt vagy, Down-kóros, pszichopata vagy, ezért vagy Fideszbuzi

Hungry horse 2019.07.03. 15:42:33

@math0: ezeket a hazugságaidat a hozzád méltóan szellemi óriás sulccal dumáld meg, vele van vitád, nem velem.
A többi hazugságod pedig szánalmasabb, mint az eddigiek buzimatyi.

akkortá zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimammit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - téged hajtalak el a kurva anyádb.

A homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi, vagy a szájba baszott webernek, timmermansnak, stasimaminak.

Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

Az ET és EP tisztségvielői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli komancs kuya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert.

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégsz, mint szoktál.
Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is téged cáfol, akkor nagy a gáz nálad buzimatyi, az tuti.

Addig pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak, timmermansnak, mikronnak, vagy a weber haverodnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.07.03. 15:43:36

@Hungry horse: Viktor akkorát zakózott, hogy kurvára semmi beleszólása nem volt semmibe. Webert a szocdem és liberális párt kaszálta el, Timmermanst meg a Néppárt.

Leyen egy Európai Egyesült Államokat, melegeket, menekülteket támogató politikus. Menekßltet fogadott be a házába. Orbánnak olyan jelöltet kellett megszavaznia, aki ugyanúgy kritizálta őt.

Orbán most nem szop, hanem nyal, és seggbeasszák műfasszal.

hvg.hu/itthon/20190702_Nem_volt_mindig_kedves_a_magyar_kormanyhoz_Ursula_von_der_Leyen

444.hu/2019/07/02/ursula-von-der-leyent-jelolik-az-europai-bizottsag-elere

index.hu/kulfold/eurologus/2019/07/03/von_der_leyen_portre/

bebuktátok, Fideszbuzik!

Leyen megválasztása kb olyan, mintha Dobrev Klárát választották volna meg. Orbánnak kurvára semmi beleszólása nem volt ebbe, a szavazata nem osztott, nem szorzott. sőt, az egész V4 sem. Macron véleménye, na az számított a kérdésben. Orbáné kurvára nem.

egy retardált, elmebeteg, selejt vagy, Down-kóros, pszichopata vagy, ezért vagy Fideszbuzi

Hungry horse 2019.07.03. 15:44:32

@math0: ezeket a hazugságaidat a hozzád méltóan szellemi óriás sulccal dumáld meg, vele van vitád, nem velem.
A többi hazugságod pedig szánalmasabb, mint az eddigiek buzimatyi.

akkortá zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimammit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - téged hajtalak el a kurva anyádb.

A homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg buzimatyi, vagy a szájba baszott webernek, timmermansnak, stasimaminak.

Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

Az ET és EP tisztségvielői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli komancs kuya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert.

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégsz, mint szoktál.
Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is téged cáfol, akkor nagy a gáz nálad buzimatyi, az tuti.

Addig pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak, timmermansnak, mikronnak, vagy a weber haverodnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.07.03. 15:52:02

@Hungry horse:

Viktor akkorát zakózott, hogy kurvára semmi beleszólása nem volt semmibe. Webert a szocdem és liberális párt kaszálta el, Timmermanst meg a Néppárt.

Leyen egy Európai Egyesült Államokat, melegeket, menekülteket támogató politikus. Menekßltet fogadott be a házába. Orbánnak olyan jelöltet kellett megszavaznia, aki ugyanúgy kritizálta őt.

Orbán most nem szop, hanem nyal, és seggbeasszák műfasszal.

hvg.hu/itthon/20190702_Nem_volt_mindig_kedves_a_magyar_kormanyhoz_Ursula_von_der_Leyen

444.hu/2019/07/02/ursula-von-der-leyent-jelolik-az-europai-bizottsag-elere

index.hu/kulfold/eurologus/2019/07/03/von_der_leyen_portre/

bebuktátok, Fideszbuzik!

Leyen megválasztása kb olyan, mintha Dobrev Klárát választották volna meg. Orbánnak kurvára semmi beleszólása nem volt ebbe, a szavazata nem osztott, nem szorzott. sőt, az egész V4 sem. Macron véleménye, na az számított a kérdésben. Orbáné kurvára nem.

egy retardált, elmebeteg, selejt vagy, Down-kóros, pszichopata vagy, ezért vagy Fideszbuzi
süti beállítások módosítása