Az eltévedt demokrata

AlexNet

214. Egészségügyi dolgozók béremelése

Nemzeti nesze semmi

2017. december 05. 13:00 - Alex_W

Jelentem a Magyar Kormány nem hülyékből áll. Igazi kreatív emberek, cask mi átlag szavazók nem értékeljük a már-már zseniális manővereiket. Például sikerült a büdzsé növelése nélkül végrehajtani az egészségügyi béremelést.

Na nem azért, mert beérett a bürokrácia csökkentés, de nem is azért mert hatékonyabbá váltak a kórházaink.

A kutyát ott rejtették el, hogy a korábbi kormányzatok számolva az egészségügyi szektorban található jelentős bérkülönbségekkel, bevezették a garantált bérminimumnak nevezett összeget, amit mindenképp meg kap az egészségügyi dolgozó, amire az állam pluszban, az illetménytáblán felül kiegészíti a fizetését. Persze, így nem kellett szembenézni a főorvosi elittel és lenyomni a torkukon egy differenciált béremelést.

24796341_10210801920182326_6565526456703535287_n.jpg

Ez az összeg 161 ezer forint, nem egy eget rengető minimum. Ezért az összegért gályáznak az egészségügyiek 12 órákat vagy többet is naponta.

A mostani béremelés a garantált bérminimumot nem érintette, így az egészségügyi dolgozók ugyanazt a 161 ezer forintot kapják meg, csak az összetétele más: több a fizetés, kevesebb a kompenzáció. Vagyis ha úgy tetszik a kompenzáció egy részét hozzácsapták a bérhez, de attól a kórházi dolgozó napi 12 órázás után még mindig ugyan azt az összeget viszi haza.

Aranyos.

Persze a Nemzeti Kétharmadtól nem ez az első olyan intézkedés,amikor csak a rubrika tartalma változott, de a végeredmény ugyan az maradt, a probléma megmaradt. Így jártak a rendőrök, de gyaníthatóan a tűzoltók, a katasztrófavédők, büntetés-végrehajtásban dolgozók esetén sem olyan jó a helyzet, mint amilyennek a kormány szeretné láttatni. A tanárokról, az önkormányzati dolgozókról már nem is beszélve.

Pont úgy tesznek, mint egy sokat kritizált, nemzetáruló, hanyatló nyugatról származó multi, csak épp őket ezért a miniszteri fizetéssel rendelkező kormányszóvivő nem szólja meg ezért.

A helyzet az, hogy az egész béremelkedést csak a vezetők amúgy is magas fizetésének további elszállása magyarázza. S valóban: egy miniszteri, egy államtitkári, egy főrendőr, vagy épp egy kórházigazgató főorvos fizetésével a kezében tényleg nehéz megérteni mi is ezzel a probléma.

Ez kérem a Nemzeti Nesze Semmi, Fogd Meg Jól Rendszere.

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr7113437343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2017.12.06. 07:39:11

István!

A mondandóddal teljesen egyetértek, jogos a felháborodás!

Ellenben a helyesírás, elütések eléggé rontják az összképet. Szerintem javítsd!

HaD 2017.12.06. 07:52:44

Tekintve hogy a lakhatási költségek jelentösen emelkedtek ezért az emelés...ha lett volna...amúgy is ment azon "vállakozók" zsebébe akik lakásépítéssel mosták tisztára(strómanként) a megbízóik látvány beruházásokból illetve túlárazott közterület(utak,járdaszegélyek,körforgalmak,felül-aluljárók,kerékpárutak...a semmibe)zsákmányolt pénzét....ezt megtámogatták(akinél lehetett) a szocpollal akarom mondani csok-kal,amit a többi adófizetö zsebéböl metszettek ki. A banki háttérsvindlik majd megint csak 5-10 év múlva csattannak(pontosabban már most is az állampapiros trükk miatt:)). Hajrá Magyarország,hajrá magyarok!

Fidesz bérszámfejtés 2017.12.06. 08:13:08

Helló! Helló! Dolgozni! A NER-be belerondít egy ilyen poszt és nincsenek itt a fizetett aktivisták? Mindenkinek levonok a béréből!

Hozzászólok 2017.12.06. 09:58:19

Ez tényleg gáz. Jó hogy megírtad.

saci02 2017.12.06. 10:24:38

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: latod milyen hulye vagy? 5 millios fizetest akarsz 50 %-kal emelni?

saci02 2017.12.06. 10:59:33

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: hol irtad hulye gyerek, hogy csak a joska-pista apolonak akarsz 50 %-t adni????

saci02 2017.12.06. 11:37:51

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Bizony olvastam. Valoszinuleg te nem, hulye gyerek!

petibaba68 2017.12.06. 11:40:01

Én a Magyar Tudományos Akadémia alkalmazásában állok, a bérem egy plusz szerződéssel együtt nettó 150.000.- (130.000.- + 20.000.-) A beharangozott NAGY béremelés nagyon jól jött volna, de az első ilyen hónap után megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a bérem FORINTRA azonos maradt. Csak a rubrikák tartalma és eloszlása változott. Az emellett bevállalt tanári félállásomnál, pedig BRUTTÓ 3,5%-ot emeltek. Ez nettó kb. 2.200.- Ft. Havonta.

Üdvözöm a fiúkat!

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2017.12.06. 13:20:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Tovaris! Megint figyelmetlenül dolgozik. Már az első kommentbe bele kellett volna szőni a Sorost!

Willkommenskultur 2017.12.06. 13:49:56

Na akkor a zemberek tutira megszavazzak a cucikat mer a korhazi takaritono CSAK! 160at keres mostantol

2006ban az ATLAG netto nber volt 110ezer Belaim.
süti beállítások módosítása