Nem semmi, hogy mikkel tudom tovább nehezíteni a helyzetem.

Vajon milyen őrült pillanatomban lehettem, mikor rávettek arra, hogy lefussak hat kilométert Bélapátfalva és Szilvásvárad között a szarvasűzők keretében? - kérdeztem magamat, amikor valahol az emelkedő közepén a teljes kifulladás határán voltam. Esküszöm, ha egy pad lett volna az utamban, akkor ott helyben leülök, tábort verek és legfeljebb az utófutó autóba mászok be, ha segítenek.

De pad nem volt, pedig már az első ötszáz méteren begörcsölt valami és csak nem akartam helyrejönni. És a hat kilométert is vagy ötször lefutottam - legalábbis a lábam szerint. Úgylátszik öregszem, és a hatkilométer csak a buszon annyi, vagy esetleg autóban, mert a lábam már lejtőn lefelé is tiltakozott, és az utolsó kilométert legalább háromszor annyinak éreztem.

Nem is tudom honnan vettem az erőt a végén hajrázni. Pedig csak szerdán tudtam meg, hogy futok.