Alighanem bekövetkezik amit vártam - sajnos.

Annak ellenére, hogy a 2010-es választások lényegi eredménye már lefutottnak látszik, mi több, ezt a vesztes oldal elismerte, a politika megint aktívan mérgezi az embeek életét. Úgy látszik nekünk négyévente fel kell függesztenünk barátságainkat és szimpatizálásunkat félre kell tenni, hogy az ország megint skizofrén tudatként hasadjon a pártok mentén.

S eközben nem vesszük észre, hogy az ország abszurd és nevetséges állapota mellett találatot kapnak - az amúgy értékes - kapcsolataink, és végső soron mi magunk, a mi életünk. A politika pedig, mint lassú, alattomos méreg húzódik egyre beljebb, felszívódva oly kapcsolatainkba, amelyhez semmi köze se lenne.

Vajon hány barátságot, megannyi fontos, összetartó erőt veszít ekkor az ország? És mi polgárok? Vajon képtelen vagyunk az egészet zárt keretek között tartani? Nem tudnánk megtanulni azt a fontos dolgot, hogy az embert nem a politikai hovatartozása határozza meg? Nem tudunk húzni egy vonalat, hogy a politika eddig tart: politikai gyűléseken, és parlamentben, de semmiképpen a barátságban, a templomban?

Világfájdalmam van, mert - úgy látszik - bejött amitől féltem.