Az eltévedt demokrata

AlexNet

177. Érvénytelen népszavazás

Az ég kék, a fű zöld, az Orbán bukott

2016. október 03. 08:00 - Alex_W

A tegnapi estén az ellenzék hozta a kötelezőt, még ha kicsit nyögvenyelősen és izzadtság szagúan is - kivéve a Kutyáékat, ők nem izzadtak, gondolom azért, mert két farkuk van.

De végül letudták ezt a szavazást is, pedig hát ez a szavazás mindenkinek csak púp volt a hátán. Némi szerencsével az ellenzéknek sikerült - és ez a javukra írandó - hogy a kampány végére azért Orbánnak is ciki lett ez a szavazás.

Pedig erről maga Orbán is tehet. Feltette a tuti kérdést, de nem elégedett meg azzal, hogy a tuti kérdésen összezavarodott az ellenzék, hanem túlzott önbizalmának és mérhetetlen hatalomvágyának engedve eszetlenül emelte a tétet, de Andy Vajna a megmondhatója, hogy az ilyen játékosokon mindig csak a bank nyer. Most is, hisz az ellenzéknek a végére csak beütött egy tuti lap.

A tuti lap az MKKP, hisz a Kétfarkúak izzadságmenetesen és töredék pénzből olyan kampányt kanyarítottak, hogy öröm volt nézni. Nemigen láthattunk még a profi politikacsinálóktól sem ilyen jól megszervezett kampányt. Az első perctől kezdve volt válaszuk, ami önmagában telitalálat volt, amit értettek az emberek, amivel azonosulni tudtak az emberek és főleg amin mosolyogni tudtak az emberek.

 14361219_10154570753878293_4781605747921799795_o.jpg

 

Megemelem a kalapom a Magyar Kétfarkú Kutya Párt előtt.

Sőt üzeneteiket példának emelem a DK és az MSZP és a baloldal lassan csak összefogó társasága elé: íme a recept a fiatalokhoz, az emberekhez, a kiábrándultakhoz, a szegényekhez, a gazadagokhoz, a startupok vezetőihez, az értelmiséghez, a dolgozókhoz és a munkanélküliekhez, a borsodiakhoz és a nyugat magyarországiakhoz, a kivándoroltakhoz és a kivándorlást fontolgatókhoz, vagy az oly makacsságból itthon maradókhoz. Íme a recept, amivel legyőzhető a Fidesz és a Jobbik egyszerre. A recept, amivel talán egyedül Bödőcs Tiborék veszíthetnek.

Ám ezt ők bánnák a legkevésbé.

133 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr7811731569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Doe3 2016.10.04. 08:44:40

@bircaman maxval szerkesztő: Nem viccel. Ez viccnek amúgy is durva lenne. Azért van benne tárgyi tévedés: nevezetesen, hogy valójában a "népharagot" az akkori ellenzék fizetett zsoldosai testesítették meg, és ők terrorizáltak.

John Doe3 2016.10.04. 08:48:46

@Veszélyes vagy, Vasquez!: NEM! Először is: nem vagy te senki, hogy bárkinek bármit megtilthass. Másodszor: a szavazáson feltett kérdésre a következő analógia érvényes: "akarod-e, hogy apád ezentúl se csak akkor pofozhasson meg, ha anyád rábólint." Elárulom neked: a csemete sem az igen, sem a nem válasszal nincs kisegítve.

Jakab.gipsz 2016.10.04. 08:54:16

@Mérnork: Így igaz, infantilis Pistike "meg-szak-értette" a választásunkat, mint ha a döntés joga az övé volna.

John Doe3 2016.10.04. 08:54:17

@Kiss Árpád 2: Még rosszabb: a nem létező dologgal kapcsolatos eljárásrendről kellett szavazni.

Herbert Putzenschramm 2016.10.04. 09:08:04

nyelvtannáci ON:

legalább egyszer azért átolvashatnád a poszt mielőtt élesíted, rögtön kiszúrnád hogy tele van elütésekkel. mondom, csak egyszer.

Ma Baker 2016.10.04. 09:32:26

kb 3,5 millióan értettek egyet a kormánnyal ebben az ügyben. Soha semmilyen népszavazáson nem született még ilyen magas eredmény. Ennyi. Lehet bagatelizálni, de a számok makacs dolgok.

martineden 2016.10.04. 09:50:18

@Censored Trompf: A szavazas ERVENYTELEN
Aki ezt nem veszi figyelmbe, az önmagát álltatja.
Pont.
A tenyek nem hazudnak.

KILENCVEN NYOLC SZÁZALÉK 2016.10.04. 09:59:30

"Az ég kék, a fű zöld, az Orbán bukott "

A vilag osszes politikusa szeretne igy megbukni mint az Orban. A nemzet 98 % szavazott Orban Viktorra, vagyis jelenleg van minimum 8 millio fidesz szavazo. Es a nem szavazok nagyresze is valojaban az illegalis bevandorlas ellen szavazna, ha nem lenne orbanfobias.

röf 2016.10.04. 10:03:41

Jó nektek a kétfarkú kutya...
Egyszerre ketten is szophatjátok.

martineden 2016.10.04. 10:14:16

@KILENCVEN NYOLC SZÁZALÉK: ,,A nemzet 98 % szavazott Orban Viktorra, vagyis jelenleg van minimum 8 millio fidesz szavazo."........Ne egesd magad, hulye fideszes, latom jo ha 4 faiskolad van.Azok 98%-a szavazott nemmel , akik elmentek szavazni.Kapis?Persze attol fuggetlenul:ERVENYTELEN

A tenyek nem hazudnak

Gery87 2016.10.04. 10:20:45

@czjanos:

Jogilag sikertelen lett, gyakorlatilag meg nem.

had idézzem Pop40-et:

"Ennél sokkal nagyobb nyerőt ugyanis semmiféle szavazáson nem fogsz találni, mivel helyből van egy 30-40%-os réteg, aki még soha, semmilyen szavazáson nem szavazott. Enyhén röhejes, ha fogod ezt a réteget, aztán hozzácsapod azokhoz, akik épp neked szimpik.

Mellesleg az a 3,2 millió annyira kevés, hogy többen vannak, mint akik megszavazták anno az ország eus tagságát. Akkor azt se kell komolyan venni, mert csak egy kisebbség szavazta meg?"

monddazigazatmar 2016.10.04. 10:39:20

@martineden: Igen persze, aki otthon maradt az mind MSZP-s :D

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.04. 10:41:35

@Ma Baker: kommunista "elvtárs" nagyon jól ismétled a pártmantrát. Bár ez egyszerű dolog, de tőletek ez is nagy teljesítmény.

monddazigazatmar 2016.10.04. 10:46:07

Posztoló!
Emelgetheted a kalapod, de az érvénytelen szavazók voltak kétszázezren. Na, kb. ennyi a kétfarkúak eredménye.
Továbbá az sem látszik teljesen, hogy ez hogy és miért recept öreghez, fiatalhoz, kicsihez és nagyhoz. Mi? Hogy könnyebb hülyeségeket beszélni, cikizni, viccelődni, mint egy problémára választ adni?
Ezt eddig is tudta mindenki. Sokkal könnyebb egy ételt lefikázni mint megfőzni egy másikat.
Van egy probléma, amit most már talán a baloldal sem álproblémának tekint.
Erre a fidesznek van egy válasza. A többinek meg nincs. Az egyik a takaró alá dugja a fejét, a másik pedig viccet csinál.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.04. 10:46:11

@martineden:

98% szavazott nem-el.
Ami 3 millió 200 ezer szavazat.

Ami ezidáig a legtöbb rendszerváltás óta egy kérdésre leadott egységes szavazatokat számolva.

Ennyit tudunk.

Meg azt, hogy amagadfajta agyhalott ballibek azt hiszik, hogy a nem szavazó 6 millió az velük van.

Miközben a közvéleménykutatásokon több mint kétszer annyi szimpatizánsa van a Fidesznek, mint a második Jobbiknak.

Bobby Newmark 2016.10.04. 11:29:26

@Gery87: Azt megkérdezte tőlem valaki, hogy egyáltalán akarok-e Brüsszelnek üzenni bármit is? Ja, nem, ez a zsebdiktátor vezérgeci magánakciója volt, amihez nem kívántam asszisztálni.
Úgyhogy elmész te a faszomba.

2016.10.04. 11:37:56

@Ma Baker:

A szavak is makacs dolgok.
Most szegény Orbán, meg a többi fideszes főmufti segget kell hogy csináljon a szájából, mert eddig arra hivatkoztak, "ha érvényes lesz, akkor"...
Hát nem lett érvényes, így marad a seggből szájba.
De sebaj. Rogán Tóni megtanulja a leckét, hogy nem hazudunk olyanban, ami úgyis kiderül, mert később nagyobb szívás.
Habár oh wait...a helikopter. ;)

2016.10.04. 11:41:19

@Gery87:

"Ez a szavazás nem a Fideszről szólt...ez arról szólt hogy mit üzenünk Brüsszelnek, az Uniós elitnek, milyen értékek mellett állunk ki és el akarjuk e dönteni kikkel vagyunk hajlandóak együtt élni: "

Ezt a baromságot te elhiszed? :D
Írd már le a saját szavaiddal, hogy mit is jelentett ez a népszavazási kérdés!
De konkrétan a kérdésre koncentrálj és pontosan a valós jelentésére.

monddazigazatmar 2016.10.04. 11:46:55

@MikeBoy: Elfogadom-e azt, hogy a magyar parlament-akit én választok meg jóváhagyása nélkül idetegyenek akárkiket. Ez volt a kérdés. Én üzenem, hogy nem, nem fogadom el.
Innentől lenyomhatja a torkunkon, megfenyegethet, csinálhat szankciókat. Csak akkor legalább a hozzád hasonló balfaszok is elhiszik, hogy brüsszel nem az a jóságos nagybácsi.
Ja, volt már ilyen amúgy. Akkor testvéri meg baráti szovjetuniónaknak hívták, ellent nem lehetett mondani neki.

2016.10.04. 11:51:34

@monddazigazatmar:

Nem emlékszem, hogy kérdeztelek volna!
De persze te BALFASZ!
Tudod te vagy az, aki még egy ilyen kérdést sem tudsz értelmezni TÖKI!
Akkor meg hogyan is válaszolhatnál rá értelmesen HÜLYE GYEREK!
Nem ez volt a kérdés BALFASZOM! Szomorú, ugye?

ursus artos 2016.10.04. 12:28:26

Az otthon maradt 5 millió ember igen vagy nem szavazata értelmezhetetlen. Mi lett volna ha... kategória.
Pont.
A szavazás érvénytelen és eredménytelen.
Pont.
Hogy ezek után a 2% vs. 98%-os arány mellett ezt egy kormány figyelembe veszi-e és ha igen milyen formában az a kormány dolga. Megteheti. Szabad. Demokratikus. Nem náci. Nem alkotmányellenes.
Pont.
A "győztesek" érvelése akkor lenne politikailag is jogos, ha az igenek és nemek aránya mitomén 40-60% lenne.
Vélemény.

Tom66 2016.10.04. 13:15:52

@ursus artos: Az az 5 millió állampolgár az, aki soha, semmilyen körülmények között nem megy és nem ment el szavazni. Tehát a véleményüket nem ismerhetjük, magyarán nem arról van szó, hogy a Kétfarkúak kampánya sikeres lett volna, és ezért a szavazók otthon maradtak.

konrada 2016.10.04. 13:18:59

@Mérnork:
Kedd van. zorbán általában mindig kedden szokott megbukni 2010 óta...

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.04. 13:21:07

@monddazigazatmar: "Hogy könnyebb hülyeségeket beszélni, cikizni, viccelődni, mint egy problémára választ adni?"

Könnyebb bizony, ezért beszéltek ti is hülyeségeket, ahelyett, hogy egy problémára választ adnátok. De ti "elvtársak" mindig is ezt csináltátok, már az első világháború végétől kezdve :)

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.04. 13:22:03

@Mérnork: megint. Minden nap bukik, hiszen minden nap hazudik, és kiderül. Az ország is bukik rajta nagyon sokat, ahogy csúszik lefelé.

Gery87 2016.10.04. 13:22:59

@Bobby Newmark:

Ha nem akarsz, akkor nem mész el szavazni, sokan akartak....
Amúgy nyugodjál meg hülyegyerek...

"magánakció": ők vannak kormányon, indíthatnak nekik fontos kérdésekben népszavazást....ez van.
Egyébként meg te is kezdeményezhetsz, aláírást gyűjthetsz neked fontos ügyben....ja hogy ahhoz nem elég csak fotelból pofázni....megszívtad.

@MikeBoy:

Számomra nem a Fideszről szólt, hanem hogy akarok e kvótát...illetve egy üzenet volt ez az egész migráns jelenség kapcsán a nyugatnak (is)...

Aztán te úgy magyarázod be magadnak ahogy akarod...

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.04. 13:24:10

@Gery87: "Egyébként meg te is kezdeményezhetsz, aláírást gyűjthetsz neked fontos ügyben..."
Azt minek gyűjtene "elvtárs"?

Gery87 2016.10.04. 13:24:35

@MikeBoy:

Akkor mi volt a kérdés fogyaték?
Áruld már el..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.04. 13:25:36

@MikeBoy: Hagyd@monddazigazatmar: már -t! Gyűjti a gallyat télire és bement melegedni valahova és odasettenkedett egy géphez.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.04. 13:26:54

@Ballib cenzúrázók réme 18: Nem közvéleményt kell kutatni, hanem érvényes népszavazást produkálni.

Gery87 2016.10.04. 13:27:10

@fidesz maszop dk egykutya:

ha nem tetszik neki ez a népszavazás, akkor kezdeményezzen másról.
Mit elvtársazol hülye?

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.04. 13:39:08

@Gery87: kezdeményezzen úgy mint a vasárnapi bezárásról? Jólvan "elvtárs" oookos vagy :DD

monddazigazatmar 2016.10.04. 13:44:20

@MikeBoy: "Nem emlékszem, hogy kérdeztelek volna!"
Ja, akkor talán privát üzenetekbe kommunikálj te kis gyökér :D
Nem ez a kérdés? Talán tanulj meg olvasni, értelmezni.

Bobby Newmark 2016.10.04. 13:49:13

@Gery87: Ja, meg át kell magam verekedni a kopaszok sorfalán, ha népszavazni akarok, mert a Vezérgecinek már a legdurvább antidemokratikus húzásoktól sem ég le a pofájáról a bőr.

Én otthon maradtam, te jó droid módjára ugrottál, amikor a Főnök csettintett. Aztán mit értél el vele, faszkalap? Érvénytelen lett a népszavazás, PONTOSAN annyira semmit nem ért a te szavazólapod sem, mint az enyém amit nem vettem fel. Azt most ennek örülsz, baromarcú?

Továbbá itt te vagy az egyetlen, aki bizonyítványt magyaráz.

nu pagagyí 2016.10.04. 13:55:02

A nép úgy döntött, hogy nem akarja megvédeni azt a "kultúrát" és azokat az "európai keresztényi értékeket", amelyet a Fidesz szemléletesen felvillantott a kampányában. Az utolsó és immár egyetlen lovagkeresztes író által virtuálisan előállított hepatitiszes, asszonyerőszakoló, terrorista migránsok hipotetikus beözönlése valószínűleg nem rontaná tovább ezt a színvonalat, sőt talán még hozzá is járulna a gazdagításához.

martineden 2016.10.04. 13:55:10

@Ballib cenzúrázók réme 18: A szavazas ERVENYTELEN.Ennyit tudunk.

Meg azt, hogy a magadfajta agyhalott fideszesek azt hiszik, hogy a nem szavazó 6 millió az velük van.

A tenyek nem hazudnak.

nu pagagyí 2016.10.04. 14:01:28

@Gery87: Úgy tűnik, nem volt igazán fontos ez a népszavazási kérdés. Talán, ha arról kérte volna ki a kormány a nép véleményét, hogy, szeretnénk-e, hogy Orbán legyen a Budai Vár egyetlen turisztikai látványossága? Legközelebb ezt próbálják meg, hátha bejön.

Gery87 2016.10.04. 14:08:16

@fidesz maszop dk egykutya:

Te meg fogyatékos vagy és semmilyen politikai vitakultúrád nincsen..csak elvtársazol itt mint valami részeg idióta....

Márk_Márk 2016.10.04. 14:14:20

@Stenonis:
Ennek ellenére barátkozz kicsit a számokkal.

(És baromira nem örülök, hogy ebben a kérdésben ezt a gyülevész rablópártot kellett támogatnom, de az összes többi barom csak azt nézte, hogy a Fidesz ezt mondja, akkor mi az ellenkezőjét, az ország érdeke meg le van szarva.)

Az eredmény egyébként akkor sem kötelezte volna semmire a kormányt, ha 100%-os a részvétel, és mindenki nemmel szavaz. Ez ugyanis nem ügydöntő, hanem véleménynyilvánító népszavazás volt, aminek semmilyen kötelező ereje nincs az országgyűlésre.

Márk_Márk 2016.10.04. 14:17:47

@Ylim:
Aki ezért szavazott nem nemmel, az sík hülye, és azt sem tudja, miről volt szó a szavazáson.
A kormányról - amiből nekem is elegem van már legalább 6 éve - majd 2018 tavaszán kell szavazni.

Kár, hogy az emberek többsége hozzá hasonlóan van annyira hülye, hogy nem a véleményének ad hangot, hanem sablonokban gondolkodik. Ha Fidesz, akkor csak rossz lehet, ha Gyurcsány, akkor csak jó. Vagy a másik oldalon fordítva.

Gery87 2016.10.04. 14:18:41

@Bobby Newmark:

Önszántamból mentem el, mert úgy gondoltam fontos.....fontosabb mint 4 évente a kevésbé rosszra szavazni....ne magadból indulj ki légy szíves.
Ennyi erővel soha semmire nem tudsz "csettintés nélkül" szavazni, mert mindig valaki más politikai okokból ír ki népszavazást....

Otthon maradtál mert csak a szád nagy! Pofázni tudsz és ennyi!
Miért nem mentél el IGEN-el szavazni akkor? Azzal jobban beintettél volna a "főgecinek"....de ennyi eszed nincs, te szájhős.

Nem ért el semmit? 3 millió NEM azért elég jó érvelési alap nyugaton is...

@nu pagagyí:

"Úgy tűnik, nem volt igazán fontos ez a népszavazási kérdés. "

Mindig van kb ugyanennyi inaktív szavazó...ez tény.
Az is tény hogy akik elmentek több mint 90%-ban NEM el szavaztak...ez azért durván magas arány és nem is voltak kevesen számszerűleg sem.

Jogilag sikertelen lett, de arányait tekintve elsöprő siker.

Márk_Márk 2016.10.04. 14:20:07

@Fazakas László:
Arra a gyújtogató, autókat szétverő csőcselékre lőni kellett 2006-ban.
Sokkal erélyesebb rendőri fellépés kellett volna, nagyobb erőkkel, és szarrá verni őket, de úgy, hogy mind kórházban kössön ki.

Gery87 2016.10.04. 14:22:37

@Bobby Newmark:

Ha azért nem mentél el IGEN-el szavazni mert valójába te is egyetértesz a NEM-el....de nem szavazol "mer a zorbán csinálta és basszmeg" akkor egy sikhülye kétbites sablonos balfasz vagy, aki a saját érdekeit, gondolatait sem képes képviselni!

Gery87 2016.10.04. 14:23:54

@Márk_Márk:

Így van, látszott hogy csak balhézni akarnak....a többi csak ürügy volt.

sumes67 2016.10.04. 14:37:53

Hiveink! Remélem tudjátok, hogy győztünk! Bárki bármit mond, ti ezt súlykoljátok!
Mindenkit kérek, hogy ma ne zavarjatok, ma bulibáró tóni jön, annyi lét hoz, hogy helikopter kell hozzá. Tudjátok ez az a zsuga, amit a pasaszomszéd gyűjtött nekünk a kvótareklámból. Most is jön mindenki, aki számít,viktor, a feri ,tóni,a kacska is beugrik a csajával,bajusz,lőrinc,lézer,kubi,vizslás gabi, mindenki, osztunk.Feri elbaszta, mert szerinte ők most győztek, ezért levonok 3.7%-ot. Gabinak is nagy az arca, ő sem fogja megkapni a szokott százalékot. Ti csak írjátok rendületlenül, számítunk rátok!! -feri takarodj onnan, az az én kupacom!

Márk_Márk 2016.10.04. 14:41:02

@midnight coder:
Ha a Kétfarkú Kutyára gondolsz, ők nem KFK, hanem MKKP. Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
A legszimpatikusabb párt jelenleg az országban. Annak ellenére, hogy a migránsügyi ténykedésükkel nem értek egyet, és nem is úgy szavaztam, ahogy kérték.

@dadddd:
Ez sajnos igaz.
Azt nagyon sokan látják, hogy Orbán alkalmatlan, csak nincs a másik oldalon senki, akit a helyére lehetne tenni (a hitelességről ne is beszéljünk - amíg magukat már lejáratott szar alakokkal próbálkozik az MSZP, addig kuka; Gyurcsány dettó). Ezért marad. Sajnos.

@nu pagagyí:
Valóban elszámította magát, de nem azért, mert keveset fektettek a propagandába, hanem mert túl sokat. Az emberek már zaklatásnak vették a sokadik személyesen megkereső akciót, postaládába dobott anyagot, levelet, faszom tudja mit, elegük lett.
Tipikusan az az eset, amikor a kevesebb több lett volna.

@John Doe3:
A nemmel azért kicsit jobban jár szerintem. :-)

@Herbert Putzenschramm:
Ez rád is érvényes. :-)

@martineden:
Aki meg a számokat nem veszi figyelembe, az önmagának hazudik.
Keresd meg fentebb, kiszámoltam, hogy mennyire nyertek volna ennyi szavazattal 75%-os részvétel esetén is, ha mindenki más igennek szavaz, akkor is.

@KILENCVEN NYOLC SZÁZALÉK:
Te elég hadilábon állsz a számokkal.
Ami nem baj, csak akkor ne dobálózz velük, mert még agyonüt valamelyik.
(Bocs, fejen. Agyonütni téged nem nagyon lehet, ahogy látom, mivel ami nincs, azt nem lehet megütni.)

@MikeBoy:
Valóban semmi köze Brüsszelhez.
Az emberek véleményét kérdezték meg (mivel véleménynyilvánító népszavazás volt), hogy akarják-e, hogy az EU rájuk kényszerítsen olyan embereket, akiket egyébként nem szeretnének.
Akinek az volt a véleménye, hogy nem, az nemmel szavazott.
Nem arról volt szó, hogy melyik pártot szereted, melyiket nem.

Szóval szerintem itt pont az ellenzék nem értette meg a kérdést, köztük te sem.
Pedig annyira nem volt bonyolultan fogalmazva, átlagos IQ-val simán vehető volt az adás.
De ahogy látom, benned az agresszió teng túl, nem az ész.

Márk_Márk 2016.10.04. 14:44:29

Mondjuk azt tudhattuk az elmúlt 18 év tapasztalataiból, hogy a Fidesz-hívek (tisztelet az igen kis kivételnek) egybites agyú barmok, de sajnos, itt a hozzászólásokból az látszik, hogy az ellenzék hívei is egyre inkább.

Ez is az egyik oka annak, hogy a Fidesz marad 2018-ban is a nyakunkon.
Mert az ellenzék is az ő malmukra hajtja a vizet. Nemcsak a parlamentben, de itt a netes hozzászólásokban is. Tiszta óvoda.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.04. 14:47:43

@Gery87: milyen vita te szerencsétlen? Benyögted azt, hogy gyűjtsön aláírást, én meg kiröhöglek, hogy még azt sem tudod a bezárásos népszavazással, meg a többivel mi történt :) Nincs vita, mindenki látta mi volt...
Mi van "elvtárs" nem tetszik, ha rámutatok kik vagytok ti fideszmajmok (komcsik)? :D

wolves84lb 2016.10.04. 16:35:07

@Gery87:
"Szomorú hogy kevesen mentek el: ebből ugyan az látszik hogy a többség elutasítja a "népvándorlást" és a Brüsszeli dilettantizmust, de sokaknak továbbra is csak a szája nagy és annyira nem képes hogy felemelje a seggét a fotelból..."

Szó sincs erről. A többség már unja orbánt és a baromságait, és még annyit sem ért neki (főleg, miután megtudta, teljesen mindegy, érvényes-e a szavazás, vagy sem), hogy a szar időben a család helyett ezzel foglalkozzon.
Szomorú, hogy még mindig van 3.3M buta ember, de az leglább már látszik, marhára nem a többség. Ez a hangos kisebbség. Ennél többet orbán már csak akkor tud összekalapozni, ha trafikot ígé minden X mellé, vagy ha az ellenfele tényleg a patás ördög lesz, nem holmi gyurcsányferi.
Ennyit tudtok, és ez bizony marha kevés lesz 2018-ban, hiába akartok most mást hazudni.

wolves84lb 2016.10.04. 16:36:28

@Pop40: ugye te voltál a 444-es kisvideóban a sapkás öreg cigány? Mert láthatólag halovány fogalmad sincs, mire húztad be az x-et.

wolves84lb 2016.10.04. 16:41:55

@bircaman maxval szerkesztő: jóval nagyobb esélye van annak, hogy nem orbánhívő, aki otthonmaradt, mint hogy orbánhívő.
Egy ilyen kampány után csak a halottak nem mentek el, bár van egy sejtésem, jópár olyan szavazat is érkezett orbánra, ami már a túlvilágról üzente, hogy NEM.
Lehet, hogy hozzátok már nem jutott elég óriásplakát, kisplakát, tv-spot, társ.célú hirdetés, de itt ennél többet már nehezen lehet leadni. Ugyan 2018ban lesz fociVB, de szerencsére nem egyidőben a magyar választásokkal, különben hatványozottan kapnánk, mint most az olimpia alatt.

Adok egy ötletet: add el a főnökeidnek, hogy az amcsi-sportokat nyomják...ott gyárilag van sok szünet, amit a reklámokkal remekül ki is töltenek.

Igaz, nektek ez már túl magas, hiszen az alap-matek sem megy, mint látható.

wolves84lb 2016.10.04. 16:43:56

@Pop40:
"Teljesen lényegtelen, szó szerint a kérdés miről szólt."

Hát persze...már a fidesz-féle párhuzamos univerzumban.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.04. 16:45:39

@wolves84lb:

Nekünk ez túl magas, ballib bérkommentelő majmom.

wolves84lb 2016.10.04. 16:53:27

@Pop40:
"Szám szerint maximum.

Ennél sokkal nagyobb nyerőt ugyanis semmiféle szavazáson nem fogsz találni, mivel helyből van egy 30-40%-os réteg, aki még soha, semmilyen szavazáson nem szavazott. Enyhén röhejes, ha fogod ezt a réteget, aztán hozzácsapod azokhoz, akik épp neked szimpik.

Mellesleg az a 3,2 millió annyira kevés, hogy többen vannak, mint akik megszavazták anno az ország eus tagságát. Akkor azt se kell komolyan venni, mert csak egy kisebbség szavazta meg?

Amúgy bármelyik párt boldog lenne, ha egy ilyen "kisebbséggel", mint 3,2 millió szavazó alakíthatna kormányt.

Abba kéne ezt tényleg hagyni, mert enyhén röhejes, hogy az egyik mondatban kisebbség a 3,2 millió, a másik mondatban meg elsöprő népakarat az az 1-2 százezer, aki érvénytelenül szavazott. :D"

Nem akarlak megzavarni, de egy népszavazás pont erről szól...egyszerű matek, súlyozás, és egyebek nélkül. Ezek szerint te még ezt sem érted?

Te úgy képzeled, hogy tényleg van egy olyan réteg, ami állandó, minimum 30%-os, és ők soha nem mennek el, mert....? Mert miért? Csak? És ezek nyilván mindig ugyanazok az emberek, arról meg főleg szó sem lehet, hogy esetleg megpróbáljuk őket is szavazásra bírni, mert mégiscsak nép...vagy valami...nem, ezentúl őket akkor talán húzzuk is ki alapból, mit szólsz? Vagyis máris csak olyan 5-5.5M-ról beszélünk. Amiből a 3.2M tényleg a többség.
Ti tényleg így számoltok, fideszesek?

Tudod, ha visszarepülnél olyan 100 évet, meglepődve tapasztalnád, hogy akkor a hozzád hasonló kis szarzsákokat nem vették polgárszámba, nem szavazhattatok. Mi lenne, ha azokat a játékszabályokat használnánk most is? Sőt, a nők se szavazzanak...ne gyere az EU-s és NATO-s szavazással...egyrészt nem minden idők legdrágább kampánya folyt előtte (nem is volt rá szükség, nem úgy mint most), másrészt akkor az akkori szabályoknak megfelelően zajlott le a szavazás, és lett érvényes.

Valóban, ennek bármelyik párt örülne. Főleg az a fideath, amelyik 2 éve 1M-val kevesebb, azaz 2.2M-val szerzett 2/3os parlamenti többséget. Igazi demokrácia...te meg igazi szopósfideszesgeciputtony vagy.

Fazakas László 2016.10.04. 17:24:06

@Márk_Márk:
Annyira nagyon jókat szoktam derülni ezeken a megjegyzéseken, miszerint - a "gyujtogató, autószétverő csőcselék" ... - de azt SOHA NEM FOGOM ELFELEJTENI - 2006-ban, a TV székház előtt az a néhány tüntető, akik a Kossuth térről valami petició beolvastatása okán átjöttek a Szabadság térre - csak álmélkodva nézték a gempás brigádot, akik aztán törtek-zúztak de elég rendesen.
És persze megpróbálták belehajszolni a "lelkesedésbe" magát a tömeget is!
DE!
A bukott gyurcsányi - és úgy általában mindenütt a komcsik - bűnös céljaik eléréséhez provokátorokat alkalmaztak mindig a világtörténelem során! Én ezekkel egyszer találkoztam más alkalommal pl. az Astóriánál, és akkor is lázították a békésen ünneplőket!
Valójában mind beépített emberek, akik többnyire a Rebisz Kerepesi úti laktanyájában lettek kiképezve a "nemes feladatra"! Akkor bizony - Őszöd után - a bukott gyurcsányinak már csak egyetlen lehetősége maradt a felháborodott tömeg és az esedékes előrehozott választások azonnali kihirdetése miatt, ha valamilyen komolyabb ürüggyel bevezetteti a kijárási tilalmat. Vagyis - erre ment ki az egész játék! Nem oktalanul voltak ám odakészítve (teljesen véletlenül persze) raklapokon a dobálható kővek (mert hogy állítólag épp a terek díszkövezték)
NA PERSZE!
Az októberi eseményeken pl a Blaha Lujza téren nylonhálóval összefogott "térkompozició" volt látható - egy kapu - persze csupa dobálható, ám már nem visszaváltható literes boros üvegekből ... (Saját szememmel láttam de csak másnap jöttem rá, hogy valójában miért is?
Az ilyesmikre jobban oda kellene figyelni.
Amikor a saját embereknek meg van engedve egy kicsi, hátha sikerül magával ragadniuk a tömeg "nagyon forradalmi hangulatát".
A Szabadság téren a sárban elakadt vízágyú személyzetére is teljes mértékben feladták az utolsó kenetet, hogy ott majd legalább lincselés lesz (miközben a lesötétített Nádor utcában ott várakozott egy egész rendőrdandár - persze utólag aztán magyarázkodtak, hogy kommunikációs hibák meg egyebek ...) (és amint majd az léesz, mint '56-ban a komcsik ellen a Köztársaság téri pártszékház előtt), de a tömeg valahogy nem igazán állt kötélnek!
Egyszer kinn voltam kézi kamerával a Battyhányi örökmécsesnél - egy nem engedélyezett tüntetésen, és akkor sikerült kifigyelnem ugyanezeket a törö-zúzó egyéneket ... valójában ott is nagyon szerettek volna "csinálni valamit", de személyesen nagyon jól elvoltak az osztalás parancsnokával. Aztán láttam (és videóra vettem őket) a Hősök terén egy másik alkalommal, majd még később a Kossuth téren ... de ott már sajna észrevették hogy nagyon baj lesz, ha állandóan látszódnak a neten, így minden áron igyekeztek nem túlzottan mutogatni magukat ...
- Szó ami szó kis barátom, az ilyen törő-zúzó egyéneknél néha bizony rá kell jönni - és tudatosítani az agyban - azokat a személyeket valójában maga a regnáló hatalom rendeli ki - egyenest bele a tömegbe vegyülve - ám provokációs célzattal!
Egyszer valamilyen bulin egy TV riporter is nagyot bukott, amikor annak az "aljas csőcselékes" törő-zúzónak az arcát és szemeit ápolgatta - a saját könnygázfelhőjük után. Aztán persze - a bukovár után később már ezerrel magyarázkodtak.
Itt van nálam egy Batthyány-s felvétel, amin aztán "láss, ne csak nézz!".
De példának okáért az akkori - Deák téri "nagy balhénál" csupán egyetlen egy kirakat törött ki az Andrássy út legelején, ráadásul azt is egy eltévedt (vagy megpattant) rendőri gumllövedék okozta!

martineden 2016.10.04. 17:28:11

@Márk_Márk: ,,Keresd meg fentebb, kiszámoltam, hogy mennyire nyertek volna ennyi szavazattal 75%-os részvétel esetén is, ha mindenki más igennek szavaz, akkor is."...tudod,hulye ember hivatkozok a hara.Pl Oreganyad HA sarga es HA 12 kereke van ,akkor ő most a villamos, de mivel ott a ha , mincs igy, ugye?Szoval a lenyeg, a szavazás ERVENYTELEN: szamolhatod elolrol, hatulrol.

A tenyek nem hazudnak

Bobby Newmark 2016.10.04. 17:28:29

@Gery87: Ja, kurvafontos egy olyan kérdés, aminek se tétje, se értelme.
Az EU tagállama vagyunk, AKÁRMI is a népszavazás végeredménye, AKÁRMIT is alkotmánymódosítgat a geci törpe, ha nem csináljuk azt, amit az EU végül KONSZENZUSOS alapon, a MI RÉSZVÉTELÜNKKEL megszavaz, akkor picsán fognak rúgni minket. Ezért nem volt tétje a dolognak.

Továbbá elmentél szavazni egy érvénytelen népszavazásra, aminek az eredményétől függetlenül a geci törpe ÍGY IS ÚGY IS meglépett volna. Ezért meg értelme nem volt.

Az, hogy te fontosnak gondoltad, az csak azt mutatja meg, hogy mennyire picsára el sem jutott az agyadig, hogy mi a faszról van szó.

Az igen szavazat meg kevésbé lett volna picsánrúgás, tudod, mert ugye egy hete még az volt, hogy a geci törpe akkor csalódott lesz, ha 100% alatt van a részvétel. Nyilván az érvénytelenségtől még csalódottabb, úgyhogy EZ volt a leginkább "kabbe a faszom Orbán Viktor" magatartás, amit műveltem, akkor is, ha nem fogod fel ezt.

Fazakas László 2016.10.04. 17:33:12

@Gery87:
- nem kellene ide a választásokra semmiféle 25, vagy 50%-os létszám-küszöb, mert ez egy tipikusan annyira hülye ország ... ahogy valamikor a bukott pápai proli mondotta
- "kurva ország".
Itt a fele már alapból afféle "elsemegyek" szavazó, vagyis - valójában síkhülye és tipikusan beteg komcsirajongó, a másik fele pedig - egyből beveszi az ellenzéki maszlagot, mert igazából NEM IGAZI MAGYAR! Csak itt lakik ...
Oszt legyen olyan végre a népszavazás, hogy aki arra elmegy - valójában CSAK az döntsön!
Még jól emlékszem arra, amikor a Fidesz 2/3-ot szerzett.
Hűű de megmagyarázták a senkik, hogy mert nem mindenki ment el szavazni!
De miért nem?
Utána persze lehet hozzá pampogni rendesen, hogy "kéremszépen, mi nem ezt a lovat akartuk" -
de addig is - nagy lóf@szt a seggükbe!

Gery87 2016.10.04. 17:43:30

@fidesz maszop dk egykutya:

:D idióta....látom rögeszmésen hülye vagy. na takarodj.

Gery87 2016.10.04. 17:49:01

@wolves84lb:

A passzivitás nem megoldás!
Azzal csak azt üzenjük hogy velünk Orbán vagy Brüsszel bármit megtehet, szarunk rá...

@Bobby Newmark:

"Továbbá elmentél szavazni egy érvénytelen népszavazásra, aminek az eredményétől függetlenül a geci törpe ÍGY IS ÚGY IS meglépett volna. Ezért meg értelme nem volt."

Pont az volt a lényeg hogy "milliók álljanak" a kvóta elutasítása mögött...ne csak Orbán és a slepje....vagyis ne tudja Brüsszel ignorálni a dolgot annyival hogy "Orbán fasiszta"...
ezért volt fontos a részvétel.

"Az, hogy te fontosnak gondoltad, az csak azt mutatja meg, hogy mennyire picsára el sem jutott az agyadig, hogy mi a faszról van szó."

A fentebb leírtak miatt volt fontos.

Gery87 2016.10.04. 17:53:33

@Fazakas László:

Így van, én megértem ha valakinek nem tetszik Orbán - nekem se igazán, számomra ő a kisebb rossz a nyugat seggét nyaló tehetségtelen, lúzer 1%-os baloldali senkik helyett, és ennyi - de akkor el kell menni szavazni...
Nem tetszik Orbán képe? Nem értesz vele egyett? Miért nem mentek el IGEN-el szavazni...azt nehezebb lett volna kormányszinten is lekommunikálni!

Bobby Newmark 2016.10.04. 17:57:20

@Gery87: "Pont az volt a lényeg hogy "milliók álljanak" a kvóta elutasítása mögött...ne csak Orbán és a slepje....vagyis ne tudja Brüsszel ignorálni a dolgot annyival hogy "Orbán fasiszta"...
ezért volt fontos a részvétel."

Ez csak a vezérgeci beteg elméjében számít bármit is.

Bobby Newmark 2016.10.04. 17:58:43

@Gery87: Hozzátéve, hogy egyébként Németországban is egészen biztos van pármillió, akik nem akarnak menekültet. Csak mondjuk nekik van okuk is rá, nem csak a semmi miatt picsog a szájuk.

Nálunk a menekültválság majdnem egy hétig is eltartott, míg átvonult rajtunk a migránsbanda.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.04. 18:59:48

@Gery87: "elvtárs", nem én vagyok fideszes, ergo nem én vagyok hülye idióta sem ;)

Márk_Márk 2016.10.04. 19:16:10

@wolves84lb:
Nem, ez a 3,3 millió volt a normális, és a hozzád hasonlóak a buták. Szerencsére egyre kevesebben vagytok. De jó migránssegg-nyalást a továbbiakban is.
Esetleg a kecskebaszást is megtanulhatod tőlük mesterfokon, mert ahogy most műveled, az még csak kezdő szint. Bár láthatóan sokat gyakorolsz.

Márk_Márk 2016.10.04. 19:19:31

@martineden:
A tények valóban nem hazudnak de te magadnak folyton hazudsz, mert épp a tényeket nem veszed figyelembe.
Mondjuk ha megtanulnál olvasni, az sokat segítene rajtad.

Márk_Márk 2016.10.04. 19:26:09

@Bobby Newmark:
Nem. Azért nem volt tétje a dolognak, mert ez nem ügydöntő népszavazás volt, hanem véleménynyilvánító.

"Nálunk a menekültválság majdnem egy hétig is eltartott, míg átvonult rajtunk a migránsbanda. "
Volt az több hónap is. Csal az emlékezeted.

@Fazakas László:
"a bukott pápai proli mondotta"
Ez ki volt, Kövér László? Az ő apja volt Pápán a párttitkár.

Az pedig már eléggé bebizonyosodott, hogy a 2006-os balhékat Orbán fizetett emberei provokálták ki.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.04. 21:05:11

@Gery87: jaj már vagy két éve is ezt csinálta a batyuszar. Átlátszóóó...

Gery87 2016.10.04. 21:07:03

@Bobby Newmark:

Ha kicsit továbbgondolnád a dolgot akkor látnád hogy ami Nyugat-Európa gondja az így vagy úgy...de mi gondunk is...

Nem gondolom és sose gondoltam hogy nálunk fog héderezni több millió megélhetési migráns....de ha Európát szétbasszák, az ránk is visszahat.
A kvóta meg: nekünk párszáz és párezer, tezenezer migráns is gond, és elvből is el kell utasítani....

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.04. 21:58:51

@Gery87: a "nem szeretem orbánt" de mindenben szopom a faszát, és támogatom figurát...

martineden 2016.10.04. 22:37:07

@Márk_Márk: En megtanultam olvasni, de te nem tanultal se szovegertelmezest se szamtant.1bites ocska kis fidesztroll vagy, de ez lenyegtelen. A szavazas ERVENYTELEN

A tenyek nem hazudnak

martineden 2016.10.04. 22:39:58

@Márk_Márk: ,,Esetleg a kecskebaszást is megtanulhatod tőlük mesterfokon, mert ahogy most műveled, az még csak kezdő szint. Bár láthatóan sokat gyakorolsz."...viszont te profi vagy ebben ezek szerint, hogy igy meg tudtad allapitani.

Márk_Márk 2016.10.05. 01:36:01

@martineden:
Nyuszika, te még az ékezetes betűket sem ismered.
Innentől ne számíts arra, hogy bárki is komolyan vegyen.

Mind mondtam, a tények valóban nem hazudnak, te hazudsz. Magadnak is.
Ha neked ez jó, hát legyen. Csak aztán 2018-ban majd ne csodálkozz.
Bár amilyen segg vagy, majd akkor is otthon maradsz, és utólag siránkozol, hogy már megint 2/3, pedig csak 42%-ot értek el, és az is csak a résztvevő 56%-nak a 42%-a volt.
A hozzád hasonló ökrök így szokták.

"viszont te profi vagy ebben ezek szerint, hogy igy meg tudtad allapitani"
Én a tojásról is meg tudom állapítani, hogy romlott-e vagy sem, pedig még egyet sem tojtam.

De te menj nyugodtan kecskebaszás-tanfolyamra a migránsaidhoz. A szerb határnál, Röszkénél már veheted is az első órákat, rengeteg magas szinten képzett oktató vár rád. Legfeljebb a kecske helyett időnként téged is seggbebasznak, de hát ezektől a kedves migránsoktól a hozzád hasonló faszok ezt nemhogy elnézik, de kifejezett kedveskedésnek is veszik.
Jó szórakozást!
(Reggelig azért várj, addig nem indul már vonat, és a Keletibe sem engednek be.)

Fazakas László 2016.10.05. 05:32:09

@Márk_Márk:
A pápai proli valójában gyurcsányi, ahol a panelban a Kató mama maga számolja a gázórákat. Ha még ezt sem tudod, ugyan milyen tudással osztod itt nekem az észt? Ezt kell mondani, adták meg az ukászt a partbizottságon? Például az ilyen hazugságokkal ...
- "eléggé bebizonyosodott, hogy a 2006-os balhékat Orbán fizetett emberei provokálták ki." -
Na ja!
Torockai például 24 karátos fideszes, mi? Vagy a gempások, akik véletlenül a Rebisznél lettek kiképezve provokátornak? Ha ennyire elhiszed a meséket, amelyek megfogalmazódnak a balos agyakban, az elég nagy baj neked .... Hol bizonyosodott be, amit írsz? A párt agyatlanjai között?

Márk_Márk 2016.10.05. 06:01:39

@Fazakas László:
Nem tudom, mi az a partbizottság, de mint írtam, a pártbizottságon viszont Kövér fater volt a bakter.
És az ő Laci fia is párttagként kezdte az MSZMP KB Politikatudományi Intézeténél.

Az meg, hogy Orbán emberei voltak, elég egyértelmű abból, hogy később ugyanezek védték a pártszékházat a 30 darab tüntetőtől az internetadós tüntetés alatt.
Hogy egy részük gyilkosságért is megjárta már a börtönt?
Kit érdekel, ha fideszes, nem?

Szóval Lacikám, szopni jársz te ide...

Veszélyes vagy, Vasquez! 2016.10.05. 06:08:05

@John Doe3: Véleményem azért lehet (bár ezt nem te fogod eldönteni).
Majd ha mutatsz gyermeket, aki népszavazással hatalmazza fel mamit, hogy az csatlakozási szerződést írjon alá a papival. Meg ha majd a gyermek később más mamit választ magának, aki adott esetben beint a régi papinak. :)
Majd akkor. OMG

Biztos mondták már neked, hogy gyakorolnod kell az érvelést, főleg ha ilyen bugyuta analógiával jössz.

ursus artos 2016.10.05. 10:45:26

@Márk_Márk: "Az pedig már eléggé bebizonyosodott, hogy a 2006-os balhékat Orbán fizetett emberei provokálták ki. "
Ahogy te azt gondolod....
Orbán éppen a legnagyobb kárvallottja a 2006-os hazudozásnak: nem ő hazudott és folyamatosan neki kell magyarázkodni. Nem miatta mentek ki az emberek az utcára, de mindenki azt gondolja, hogy miatta...
Emiatt aki ebből a legnagyobb hasznot húzta az a lottyaszájú.

ursus artos 2016.10.05. 10:48:46

@martineden: "Meg azt, hogy a magadfajta agyhalott fideszesek azt hiszik, hogy a nem szavazó 6 millió az velük van.
"
Ezt pont ti hiszitek. Feri a Klub Rádióban mondta hétfő reggel, hogy. Győzelem.
A szavazás érvénytelen, valóban. Ez azt jelenti, hogy a parlamentnek nem kell, nem kötelező ezzel kapcsolatban törvényt alkotni. De, ha akarja, akkor megteheti. A parlament alkothat törvényt. De ez ügyben most nem kötelező. Nem olyan bonyolult ez a demokrácia, hogy diktatúrát kiáltsatok, ha nem értitek.

HabonyArpad 2016.10.05. 12:27:12

Nincs ezen mit szepiteni a 98/2 szavazati arany ORULETES BUKAS a balodal szamara. MEGSEMMISITO VERESEG, SOSEM LATOTT KUDARC. Hiaba a Soros altal a kampanyra koltott tiz milliardok.
Es ezt csak tovabb sulyosbitja, hogy alakitanak egy ujabb libbant partot, tehat az amugy is csekely szavazotaboruk meg tobb fele fog oszlani.
Most majd kb 8 partnak kell osszefogni, ha egyaltalan be akarnak jutni a parlamentbe, 18-ban.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.05. 15:01:38

@Gery87: kollégád de legalább is melletted álló. Hírhedt habonykommandós, aki egy rakás nicknévvel nyomja még most is :)

Márk_Márk 2016.10.05. 16:41:36

@ursus artos:
Ha érvényes lett volna, a Parlamentnek akkor sem lett volna semmi kötelezettsége, mivel ez egy véleménynyilvánító népszavazás volt, nem egy ügydöntő.

2006-ban a zavargásokat pedig bizony Orbán és az általa fizetett focihuligánok szervezték. Nem véletlen, hogy ugyanazok az arcok tűnnek fel a Fidesz-székháznál is, ha valami esemény van.

Fazakas László 2016.10.05. 17:49:32

@Márk_Márk:
Elég nagy baj, hogy a politikáról és a vörös pártbizottságról semmit sem tudsz, aztán ide mégis simán beugatsz!
1. - Az tény és való, hogy Kövér apja mszmp párttag volt! Viszont az egyetemista Kövér meg az mszmp bizottságában valami tótum-faktum. Végülis - akkoriban valahol mindenkinek dolgoznia kellett, különben kijött rá a rendőőrség, hogy KMK-s! De elővették már hasonló dumával például Bencsik Andrást is, hogy mert a Munkásőr nevű újságnál meg később a Népszabóságnál volt valami újságíró.
Na persze - ha egyszer az volt a munkája!
A WC pucoló sem állandóan éltében-holtában a WC-ben lakik, de valakinek csak meg kell csinálnia azt a melót is!
Ám aztán szépen megvilágosodott, és átállt.
Mindezt gyurcsányi és a többi tetű miért nem tudta megcsinálni? Mármint a megvilágásodást! Jaaa, hogy ahhoz ész is kellene, nem csak a hosszú seggnyaló nyelv?
2. - "egyértelmű abból, hogy később ugyanezek védték a pártszékházat a 30 darab tüntetőtől" - Na igen! Csak azt nem mondták meg neked az agymosodában, hogy akkor a Lendvai utcai székházban éppenséggel nem volt senki! Tök üres volt, mert hisz már estére jutott oda a jól felcukkolt, csupa toronyész tipusú balos söpredék (az a 30 hülye, aki valójában volt vagy 500!), hogy aztán ott törjön-zúzzon. Hiszen annyira kellett ismét az ingyencirkusz a médiáknak!
Az a sok agyatlan meg szépen kiment tiltakozni - a nagy semmi ellen. Szánalmas, de jó vicc volt!
3. - "Csak idézlek: - "Lacikám, szopni jársz te ide... "
A válaszom - NE IS ÁLMODOZZÁL!
Ott vannak neked gyurcsányi és a többi balos balfasz elvtárs, akik ennyire megvezetnek!

martineden 2016.10.05. 21:07:12

@ursus artos: ,,Ez azt jelenti, hogy a parlamentnek nem kell, nem kötelező ezzel kapcsolatban törvényt alkotni. De, ha akarja, akkor megteheti."....de ezt megtehette vona 20 milliard kidobasa nelkul is.Most vissza fizetik ezt a penzt, vagy ugyis bagatel tetel az ellopott, elsikkasztott 1000 milliardok mellett?

martineden 2016.10.05. 21:10:18

@Márk_Márk:,, De te menj nyugodtan kecskebaszás-tanfolyamra a migránsaidhoz."...szeretned mi kocsog, mert te vagy a kecskeborben.

martineden 2016.10.05. 21:13:37

@Márk_Márk:,,te még az ékezetes betűket sem ismered."......kicsi kecske 60-as IQU felett megszoktak erteni.

Márk_Márk 2016.10.05. 21:17:45

@martineden:
Nem, a kecskebőrben anyád van, akivel amúgy is ezt szoktad tenni, csak kell neki a változatosság.

Jaja, akkor neked láthatóan mindegy, hogy a szar vagy a szár az, amit eszel. Ezért is vagy szarevő.

Tudod, 40-es IQ fölött már be tudják állítani az ékezetes betűt a számítógépen.

martineden 2016.10.05. 21:24:17

@Márk_Márk: ,,Nem, a kecskebőrben anyám van, akivel amúgy is ezt szoktam tenni, mert kell neki a változatosság.

Jaja, nekem mindegy, hogy szar vagy a szár az, amit eszek Ezért is lettem fideszkocsog.".........Kossz a beismerest kis kecske,tovabbi jo szorakozast anyucival

Márk_Márk 2016.10.05. 22:35:28

@martineden:
Te ismerted be, te ostoba fasz...
Legalábbis te írtál egyes szám első személyben. Az idézőjel max. azt jelenti, hogy magadat idézted.

Az, hogy te anyádat baszod kecskebőrben is, elég nyilvánvaló volt, ahogy az is, hogy mivel a te családodban ez a szokás, el sem tudod képzelni, hogy máshol ez nem így van.

Muhaha, te kis szánalmas pöcs...
Meddig égeted még magad?
Mert ahogy látom, ide is csak szopni jársz.

martineden 2016.10.06. 08:38:09

@Márk_Márk: Te ismerted be, te ostoba fasz...
Legalábbis te írtál egyes szám első személyben. Azért idéztem.

Az, hogy te anyádat baszod kecskebőrben is, elég nyilvánvaló volt, ahogy az is, hogy mivel a te családodban ez a szokás, el sem tudod képzelni, hogy máshol ez nem így van.

Muhaha, te kis fideszes szánalmas pöcs...
Meddig égeted még magad?
Mert ahogy látom, ide is csak szopni jársz.

Márk_Márk 2016.10.06. 13:40:32

@martineden:
Faszfejkém, tanulj meg magyarul.
Elég ciki, hogy még az anyanyledet sem tudtad megtanulni.

Tudod, a -d meg az -m ragok különbsége, egyese szám első meg második személy.

Szóval égsz, mint a rongy, buta faszkalap.

martineden 2016.10.06. 19:27:32

@Márk_Márk: Faszfejkém, tanulj meg magyarul.
Elég ciki, hogy még az anyanyelvedet sem tudtad megtanulni,igaz egy köcsögnek használt fideszes tolvajnál ez nem csoda.
ü
Tudod, a -d meg az -m ragok különbsége, egyese szám első meg második személy., ezt illene tudni 4. osztályban.

Szóval égsz, mint a rongy, buta fideszes faszkalap.
VÁLASZ ERRE
süti beállítások módosítása