Az eltévedt demokrata

AlexNet

Nagy Blanka

El a kezekkel!

2019. január 17. 05:54 - Alex_W

Nagy Blanka kiskunfélegyházi középiskolai tanuló felszólalt egy tüntetésen, kifejezve, hogy nem ért egyet a kormány politikájával. 

Én alapvetően ilyenkor büszke vagyok, hogy a mai fiatalok milyen éretten használják a fejüket, sokkal, de sokkal érettebben, mint például én tettem az ő korukban. 

nagy_blanka_budapest_2019_01_05_444_youtube_fit_800x10000.jpg

Persze ahogy Simicskának, úgy neki sem nézi el az orbáni rendszer, hogy a kormányfőtől független gondolatai, önálló nézőpontja és véleménye van. Annak rendje módja szerint be is támadta a teljes sajtó. Mintha bármi közük lenne a hölgy középiskolai eredményeihez.

De ha már a kedves kormánypárti sajtó így felhozta: vajon Bayer Zsolt főfirkász úrnak milyenek voltak a középiskolai eredményei? Mert hogy mára odajutott, hogy még az egyszer egyet is egyezteti előbb Orbán Viktorral, az is biztos. Vagy milyen eredménnyel vizsgázott a jogi egyetemen Orbán Viktor, aki saját bevallása szerint nem is akart egyetemista lenni, csak még a magyar foci színvonalához képest is tehetségtelen volt?

Vagy emlékeznek még Deutsch Tamásra, aki már sportminiszter jelölt volt, mire diplomáig jutott? Esetleg önök nem kíváncsiak arra, hogy a nemzeti illiberális helyesírás verseny győztes tollának, Schmidt Pálnak milyen érdemjegye volt magyar nyelvtanból?

Vagy nem akarunk csámcsogni az Orbán gyerekek, sőt unokák bizonyítványán?

Persze, mert van egy határ. Például itt is, amitől a kormánypárti sajtó - beleértve a főtollnok Bayert is - már réges-rég távolodik, csak épp a rossz irányba.

De nem is a bizonyítvány a lényeg. Mert érdekes módon a kormánypárti sajtó érdemben nem mert belekötni Nagy Blanka beszédébe. Azzal nem mer vitába szállni, mert  még a végén kiderül, hogy a tények alapján - az ő szemszögükből nézve - egy liberális, bukásra álló fiatalnak van igaza. Márpedig hogy ne neki legyen igaza, egy miniszterelnök - legalábbis a Fidesz olvasatában - nem engedheti meg.

Viszont az a minősíthetetlen, szemtelen, határtalan, aljas és képmutató támadás sorozat, amit megengednek maguknak a Közép-európai Média Alapítvány sajtótermékei, az egyszerűen vérlázító. Mert lehet hogy megszokták, hogy a felnőttekkel azt csinálnak, amit akarnak, a magyar munkavállaló lehet, hogy nem mer kiállni a rabszolgatörvény ellen, mint szamár hagytuk hogy elvedd a szabadságot, de a gyerekeinket ti csak hagyjátok békén.

Különösen ha hozzátesszük, hogy ha az Orbán vagy bármely társa a kezdőmondat első negyedénél a szedte volna darabokra a sajtót, ha a saját gyerekét érte volna ilyen támadás.

488 komment
Címkék: nagy blanka

S. is G?

Simicska - Orbán: A szakítás

2019. január 14. 10:00 - Alex_W

A  Direkt36 és a 444 összerakta a Simicska és Orbán szakításának a teljes történetét egészen a HírTV átvételéig és az oligarcha feltétel nélküli kapitulációjáig.

Nem akarom megismételni a sztorit, ami amúgy is nagyrészt a szemünk előtt zajlott, bár sokkoló így egyben s egészében elolvasni.

Ha nem ebben az országban élnék, akkor már sorban állnék a megfilmesítés jogáért.

simicska-orban.jpg

Csak néhány momentumot emelnék ki: Simicska - bár valószínűleg megúszhatta volna vele a háború felét - nem zárta be az Index portált, sőt amennyire lehetett biztosította annak függetlenségét. És a mint az ősszel elindult támogatási akció is bizonyította, az portál képes biztosítani a megélhetését a piacról, de adott esetben magán finanszírozásból is. Mert mindenki elismeri, hogy szükség van egy személyeskedéstől mentes, objektivitásra törekvő sokszor az ellenzékkel szemben is kritikus sajtóra.

Az is világít a cikkből hogy Orbán sosem képes munkatársként tekinteni senkire sem. Mert bár Simicska volt az, aki 1998-ig és 2002 és 2010 között ételt adott a Fideszeseknek - vedd szó szerint: akinek nem volt más, az egy, az oligarchához köthető cég fizetési listáján szerepelt - abban a pillanatban megtört a "barátság", hogy Simicska önálló véleményt kezdett hangoztatni, ami nem volt feltétel nélkül Viktor véleménye alá rendelve.

Kicsiben ez ismétlődött meg Lázár  János esetében is: amikor az önálló vélemény utat tört magának a miniszterelnökséget vezető miniszternek is távoznia kellett.

Magyarul: a miniszterelnöknek nincsenek barátai, csak szolgái. Orbánnal kapcsolatban nem biztosíték a barátság, nem biztosíték a több éves lojalitás és hűség, csak az, ha valaki kikapcsolja az agyát - lehetőleg még azt is Orbán vezérli, hogy mikor lélegezzen.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása