Az eltévedt demokrata

AlexNet

Kampányfinanszírozás csekk alapon, kormánypárti módra

Mestertrükk

2018. január 05. 10:57 - Alex_W

A Fidesz adománygyűjtő akciója egyszerre vágta ki a biztosítékot mindenkinél, aki egy kicsit is gondolkodik még ebben az országban. Hisz miután kidobtak az ablakon 3 milliárd forintnyi közpénzt, Soros-ellenes állami kampányt csináltak a mi pénzünkből, még képesek olyan képet festeni, mintha ettől a párt kassza ürült volna ki.

Igaz a Fidesz tagoknál nincs különbség a közpénz, a pártkassza, és a saját zseb közt. Azt hiszem ez a fajta gátlástalanság felvételi követelmény lehet.

A közösségi finanszírozás a magyar politikában nem új: civil kezdeményezések és tiltakozások (pl. internetadó elleni tüntetés szervezői), a Kétfarkú Kutyapárt de legutóbb a Jobbik is így szeretett volna bevonni plusz forrásokat. Jellemző ezekre, hogy akár milyen sokan is támogatták őket, csak néhány százezret, vagy csak pár milliót tudtak összeszedni. Pedig az internetadó elleni tüntetések támogatói bőven összemérhetőek a kormánypárt teljes szavazótáborával.

Lássuk be: ennyiből nem lehet a világ egyik leggazdagabb emberének nemlétező terve ellen harcolni. A Fidesz már amúgy sem hajol le egy utcán hagyott ezresért...

fideszcsekk-1024x576-996x560.jpg

 

De igazából nem is ez a ez a lényeg. Ez az akció csak egy látszat, egy álca, egy fedősztori annak elrejtésére, hogy a Fidesz miként tölti fel a pártkasszáját a kampányra. 

A múltban ilyenre nem volt szükség, de a Fidesz úgy vágta rá a Jobbikra a vas ajtót, hogy egy kicsit a a saját ujja begyét is megcsípte: elvágta azt a régi olajozott, simicskai módszert, hogy a holdudvarba vont teljes magyar médiát s reklámpiacot mélyen áron alul használhassa. Így most kénytelen a pénzt először a saját kasszájába tenni, hogy visszaadhassa reklámért cserébe.

Ha viszont a holdudvar vezető emberei személyesen fizetnék be a kampányra - a túlélésükre - szánt milliárdokat az bizony feltűnő lenne: öt befizetés - Mészáros, Tiborcz, Garancsi, Vajna, Széles - összesen öt milliárd forint értékben. Ez már a kampány alatt nyilvánvalóvá tenné a pénzek vándorlását. Így megpróbálják közösségi finanszírozás leple alatt, jó néhány félmilliós tételre szétbontva strómanok segítségével átpumpálni a pénzt. A csekk csak azért kell, hogy ezeket le lehessen dugni Manyi néni 1000 forintosa mellett.

Összefoglalva: kellett egy fedőakció, hogy a Fidesz álcázza azt a pénzt, amit a gazdasági holdudvarának a számadói strómanokon keresztül pumpálnak most januárban a kampánykasszába.

Erre nem lett volna szükség, ha a Fidesz képes előre gondolkodni, takarékoskodni, vagy csak egyszerűen félretenni a pénzt, s ezeket a visszacsurgatásokat négy év alatt elintézni. Bár az is lehet, hogy úgy gondolták, 2018-ban már nem kell kampányolniuk, tán még választani sem.

14 komment

Levélben kórencsál a Fidesz

Nemzeti Kunyeragép

2018. január 04. 10:27 - Alex_W

Az ó év igazi pénzesővel búcsúzott Mészároséktól, a legutolsó hír 63 milliárdos közbeszerezés elnyeréséről szólt. Az új év számukra ott folytatta, ahol az előző abbahagyta: 2018 reggelén elnyertek egy 49 milliárdos vasútépítést. Na erre mondják, hogy van akinek minden nap karácsony.

Ám - talán az ünnepek miatt - úgy néz ki mintha a Fidesz leégett volna, mit leégett: koldus botra jutott, elszegényedett, már a mindennapi Habony Árpád megfizetése is gondot okoz. Pedig a gazdasági holdudvar kimondatlanul, de rendszeresen csorgat vissza a Pártnak, igaz a karácsony és az újév miatt talán késnek az átutalások. Ezért személyesen a miniszterelnök, Orbán Viktor kunyerál egy kis pénzt a választóktól.

Mondjuk alapból vicces, hogy a fideszesek annyira eltudnak verni minden pénzt, hogy még a saját pártjuk sem képes kigazdálkodni egy egyszerű hóvégét, miközben messze a legtöbb támogatást adják maguknak. Bele sem merek gondolni, hogy mi lehet a közvagyonnal, ilyenkor milyen sakkozások mennek, hogy legalább a zárszámadásban legyen valamifajta elfogadható szám. Gondolom ilyenkor érzik magukat elemükben a kreatív vénával megáldott könyvelők.

 

76uvhc04cgfzo0x2s.jpeg

 

A levél oly meglepő, hogy még a nemzetmegrontó SZDSZ-ből kisarjazott ellenséges média, a 444.hu is átverésnek hitte először. Képzelem milyen meglepetés lehetett a szerkesztőségekben, amikor a nemzeti kormánypárt közleményben erősítette meg, hogy a levél hiteles és tényleg nekik menne a pénz.

Mégis mily' vastag bőr kell ahhoz, hogy miután lenyúlták az emberek öregkorára félretett megtakarításait, miután lenyúlták a gyermekeink jövőjét, lenyúlják ezer milliárdosával az EU pénzeit, lenyúlták a nyugdíj emeléseket, most hét év után az utolsó ezrest is ki akarják sajtolni az emberből? Úgy látszik beindult a NER-be integrált Nemzeti Kunyeragép.

Úgy emlékeztet ez a Rákosi éra kötelező békekölcsön jegyzéseire. Most még csak a lehetőséget nézi a FIDESZ, de figyeld meg: jövőre kötelező lesz mindenkinek feladni postán a havi jövedelmének egytizedét - pakskettőre, felcsúti kisvasútra, kerítésre. Mert a Soros-Brüsszel tengely ezeket is befogja támadni.

Pedig egyszerűbb megoldás is van: egymillió levél helyett isten helyi helytartója, a nagyságos miniszterelnök úr felemeli a kagylót és megsürgeti a legutóbbi száz közbeszerzés többségét elvivő Mészáros-Tiborcz párost, hogy igyekezzenek azzal az átutalást, mert éheznek a gyerekek.

Vagy valami hasonló, de nem tudom, hogy egy Fideszes hogyan mondja azt, hogy elszegényedett? Talán tanácsadósan: be kell fizetni az ibizai utat. Vagy miniszterelnökösen: felcsúti vonatra kell. Esetleg államtitkári hangnemben: halló, itt túl drága a benzin! A megoldás minden kérdésre az lenne, ha a saját lábad nem elég, ha már inog a nemzet terhe alatt, akkor telefonon sürgesd meg az átutalást a nemzeti gázszereléshez IS értő mindenre vállalkozótól.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása