Az eltévedt demokrata

AlexNet

213. Ételosztás korlátozása?

Kiszorítósdi

2017. november 29. 10:00 - Alex_W

Egy választási évben igen csak kínos, amikor tömegek kígyóznak az ingyenkonyhák előtt. Igazából nem csak választási évben: mindig kínos. Arra emlékezetet, hogy nem elég szóban hirdetni, hogy Magyarország jobban teljesít, hanem tenni is kéne már érte valamit.

Amiben a Nemzeti kétharmad elég kétes eredményeket ért el, hisz a vezetők pénztárcájával, más nevén lévő bankszámlájával együtt nőtt a sor az ingyenkonyhák előtt is.

Ugyan az Emberi Erőforrások Minisztériuma, élén a református lelkészből kutyaütő politikussá visszafejlődött Balogh Zoltánnal cáfolja, hogy a Magyar Kormány az ingyenkonyhák betiltására, de legalábbis eldugására készülne, azért láttuk már a tekintetes minisztérium tekintetes vezetőit hazudni. Ráadásul az ilyen tekintélyelvű erőből történő megoldás tipikusan Fideszes lenne, lásd Debrecent, ahol a kormány párt helyi ereje helyfoglalási pénzt kér azoktól, akik segítenek a szegényeken, a nyomorgókon, azokon akik a fagy- és éhhalál közt választanak. Azokon, akikről gondoskodni az ő feladatuk is lenne, de nem tudnak, sőt ami százszor rosszabb: nem is akarnak.

20130330_sorbanallas_etelert.jpg
fotó: fideszfigyelo.blog.hu

Márpedig a szegénység megjelenése bármilyen kínos is, parancs szóval be nem tiltható, propagandával el nem tüntethető. Márpedig addig amíg a TAO politikusaink, a bársonyszéken ülő tehetségtelen zsebcsatár vezetésével azon vannak elfoglalva hogy az állam bevételeit saját zsebükbe, saját kiadásaikat meg az állam zsebébe tegyék: addig nem fognak az utcáról eltűnni a nyomor jelei.

Sőt még inkább meg fognak jelenni. Mert hiába szorítják ki az ételosztást a nyomorgó külvárosokba, mert hiba szorítják ki a jószívűséget a város szélére, kitehetik Kőbánya távoli szegletére, a szegények egyre többen lesznek. Ma kétszer körbeérnek egy háztömböt, holnap hosszában végigérnek az Üllői úton, át a Duna hidakon egészen a miniszterelnöki rezidenciáig.

Kedves keresztény farizeusok, te képmutató kétharmad, ha megtért szemeiteknek a  szegények látványa, s főleg sokasága nem kedves, akkor emlékeztetlek benneteket, hogy nyolc év munkája fekszik abban, hogy ennyire megszaporodtak a karácsonykor ingyen ételre szorulók. Csinálhattatok volna olyan politikát, hogy ha nem is lesznek gazdagok, de a szegénynek sem kellene választania a lakása és a hasa, a fagy és az éhhalál közt. 

Nem azt mondom, hogy a Nemzeti Kétharmad Rendszerének nem ellensége a szegénység: igenis félnek tőle. Ezért tömködik a zsebüket tovább akkor is ha már tele van, hisz félnek hogy szegénynek látszanak. 

Pedig csak lelkiekben azok.

20 komment

212. Választási szövetségek

Matematikai hiba?

2017. november 28. 13:00 - Alex_W

A választási esélyekkel foglalkozó elektor.hu -n olvastam, hogy mekkora hiba a DK és az MSZP lassan körvonalazódó, várva-várt megállapodása a koordinált indulásról. Mindezt arra alapozza, hogy a két párt koordinált indulása minden körzetre kiterjed és kizárja az egymás ellen indulást még olyan körzetekben amik nyerhetetlenek az ellenzéknek.

Mintha már az is baj lenne, hogy körvonalazódik valami választási szövetség.

Először is nevezettek naivnak, de öt hónappal a választások előtt nem merném magabiztosan kijelenteni, hogy nyerhetetlen egy körzet, még akkor sem, ha négy évvel ezelőtt a Fidesz tényleg kétharmaddal nyerte meg. Ráadásul vagyok akkora demokrata, hogy azt mondjam: aki már a verseny előtt lemond a győzelemről, az nem is érdemli meg.

00053094.jpeg

Másodszor ne nézzük a szavazót hülyének! Attól hogy az egyik lapon csak az egyik párt jelöltje szerepel név szerint, a másik lapon - a listáson - úgyis a szívének kedves logót fogja megkeresni, a szívének kedves politikai formációra fogja leadni a voksát. Csak azt veszíti el az egyéni jelöltet nem indító formáció, amit a vesztes egyéni jelölt után kap a lista, ám ezek a számok kompenzáltak: az egyik itt veszít a másik ott. 

Nem hiszem, hogy az elektor.hu által hiányolt 26 verseny töredékszavazatin múlna a DK, vagy épp az MSZP 5%-a. Nem is kell hinnem, elég a számokra pillantani. Az hogy egyes közvélemény kutatók ma már 10% körülire is betudják mérni a Demokratikus Koalíciót, azt is jelenti, hogy hacsak Gyurcsányék valami bődültess nagy hibát nem követnek el a kampányban, ha  tudják tartani a lendületüket, az bejutásukat semmi az ég egy adta világon nem fogja veszélyeztetni.

Ellenben huszonhat súrlódási ponttal kevesebb a kampányban amúgy is hiperérzékennyé váló testvérpárt felé.

Ugyanakkor vitathatatlan, hogy ez a megállapodás nem bővíthető a végtelenségig. A törpepártokon - LMP-től a Momentumig - elúszhat a kormányváltás nagyon halvány esélye. Ám addig, amíg ezen pártokban nem alakul ki az összefogás igénye, az a politikai józanság, ami nevet egyet azon, hogy egy 6%-os párt miniszterelnök jelölt asszonya mennyire komolyan veszi magát, addig kár a bővíthetőségen gondolkodni. Csak fölösleges vita gerjesztés beszólni egy még meg sem született megállapodásra. Hisz a szövetkezés nem baj!

6 komment
süti beállítások módosítása