Az eltévedt demokrata

AlexNet

169. Újra tüntetnek az EMMI kiszolgáltatottai

Negyedik felvonás

2016. június 11. 14:00 - Alex_W

Tanítanék!

Megvallom, nektek most is tanítanék.

Mióta a miskolci Herman Ottó Gimnázium oktató elkeseredettségükben megírták levelünket, melyet az a szenvedély diktált, amivel mindannyian mindennap kiállunk a kíváncsi diákjaink elé, negyedszer gyűltünk össze. Nem azért, mert Soros György feltüzelt minket, nem azért mert bármi politikai becsvágyunk lenne, nem médiafelhajtást akarunk, hanem azért hogy hagyjanak minket tanítani!

Nem mi mentünk a parlamentbe, ellenben ők jöttek ide, ők teszik lehetetlenné, hogy a ifjúsággal foglalkozzunk, hatodrangú senkik találnak ki a józan ésszel szembemenő dolgokat, amikből utasítások lesznek és elvárják, hogy végre hajtsuk, hogy szolgák legyünk az ő politikájukban, hogy gondolkodásra képtelen szolgákat nevelve eláruljuk a legnagyobb kincset, mit ránk bíztak: gyermekeink életét.

Az oktatás feladata nem politikai ideológiák kiszolgálása, sőt épp a politikának kell kiszolgálnia az oktatást.

És mivel a döntéshozók ezt nem látták be, sőt még inkább beleálltak a rombolásba, az oktatás teljes elsöprésébe, iskoláink lebontásába, mi sem hátrálunk. Itt leszünk nyáron, itt leszünk szeptemberben, itt leszünk mindaddig, míg a kormány abba nem hagyja a gyerekek jövőjének a rombolását, itt leszünk mindaddig, amíg nem teljesülnek a követeléseink!

Az ígéretekkel tele a padlás, itt leszünk addig, míg a kormány tettekkel nem bizonyítja, hogy hajlandó a gyerekeinkért dolgozni!

Itt leszünk, amíg a kormány tettekkel nem bizonyítja, hogy inkompetens aktakukacok helyett szakmai alapon nevezik ki az igazgatókat, és az oktatást felügyelő szervek tisztségviselőit! Itt leszünk, számon kérhetetlen emberek randalíroznak az iskolákban, az oktatás irányítóinak szerepébe bújva!

Itt leszünk, amíg az oktatásért felelős minisztérium figyelmen kívül hagyja a gyerekeink érdekeit. Itt leszünk, míg fent meg nem értik, hogy az oktatásnak valódi célja, hogy stimulálja a gyerekek kreativitását és lelkesedését, hogy felkészítse őket az életre. Az iskolák nem ideológiát hirdetnek, az iskolák a jövőt építik!

Itt leszünk addig, amíg az oktatási kormányzat a tanárokra erőlteti a diszkriminációt, ameddig különbséget tesz iskola és iskola között! Itt leszünk addig, amíg iskoláink nem kapják vissza demokratikus jogaikat, legyen szó a munkáltatói jogkörökről, a tanítás módjának és forrásának a megválasztásáról, vagy épp papír és kréta vásárlási jogaikról!

Itt leszünk, míg a kormány el akarja lopni a gyermekeink kreativitását, a szenvedélyét, kiölni a kíváncsiságukat, amíg arra törekszik, hogy a gyerekeink elől elvegye a választás szabadságát, hogy bezárja a kapukat. Nem hagyhatjuk, hogy a gyerekek egy ilyen világba nőjenek fel. Az oktatásnak valódi célja hogy stimulálja a gyerekek kreativitását és lelkesedését.

Köszönöm, hogy Ti is velem osztoztok szenvedélyemben és felelősségemben a következő generációkért, köszönöm, hogy kiáltok mellettünk, és köszönöm, hogy eljöttetek. Köszönöm, hogy velem együtt kiáltok és harcoltok, mert nem tűrhetjük szó nélkül ami az oktatásban megy. Köszönöm, mert tudom, hogy velem együtt tudjátok kiáltani: Ha hagynátok, akkor nem itt lennék, akkor TANÍTANÉK!

Vendég szerzőnk írását olvasták.

58 komment

168. Dunaújváros

Új világ kezdete?

2016. június 07. 08:00 - Alex_W

Soha nem volt még akkora tétje egy egyszerű időközi önkormányzati képviselőválasztásnak - ráadásul vidéken! -, mint a hétvégén Dunaújvárosban. Máskor ezek a választások egy kis hírt kapnak, esetleg egy cikket a helyi lapban, de néhány száz emberen kívül senkit nem érdekel. A hétvégén mégis mindenki a dunaújvárosi 4. számú egyéni választókörzet eredményeit leste, mintha egy kristálygömbről volna szó.

Szerencsére nem hiszek a jóslásban és a kristálygömbökben. Csak a tanulságokban.

Az MSZP 3 dolgot felejtett el...

milyen Magyarnak, Szocialistának és legfőképp milyen Pártnak lenni. Dunaújváros nagyon jó példa arra, hogy tíz évvel az Öszödi Beszéd után, hat évvel azután, hogy összehozták Orbán Viktor kétharmados többségét, kettővel az összekalapált, összefércelt és lejáratott Összefogásos pofon után, az MSZP még mindig csak ez íztelen, szagtalan, színtelen lagymatag kérdőjel, ahol az egyéni játszmák dominálnak, ahol a saját kis szemétdomb védelme fontosabb a nyerni akarásnál.

Az MSZP önmaga igazolta, hogy hazudik

Mert az MSZP hazudik, önmagának mindenképpen. Elhitetni magukról, hogy ők az ellenzék legerősebb pártja, ők a váltóerő, mindenképp hazugság. Nem tudom, voltak e számok, vagy csak hasra ütésre és bemondásra választottak stratégiát a dunaújvárosi időközire, de az eredmények tükrében totálisan hamis volt a helyzetértékelésük. Ez is egy eredménye a választásnak: leleplezte a saját hazugságaikat - és azt, hogy az MSZP-s vezetők jelentős része úgy el van tájolva, hogy azt sem tudja melyik rendezvényen van.

Az MSZP Dunaújvárosban elvesztette jelmondatainak a jelentős részét: most már nem ők az ellenzék legerősebb pártja, de még azt sem lehet mondani, hogy mindenáron győzni akarnak és le akarják váltani a FIDESZT, ellenben igazolták, hogy a saját kis szemétdombja minden MSZP-s legféltettebb kincse.

Az MSZP önmagában is túltolta

A politika alapszabálya, hogy minden sztorit csak addig fújunk fel, ameddig kezelni tudjuk. Ellenkező eseteben túlnő rajtunk és nagy pofon lehet belőle. Lett. Az MSZP-nek csak akkor kellett volna országossá duzzasztani egy - már elnézést a dunaújvárosi 4. körzet lakóitól - huszad rangú önkormányzati időközit felfújni, ha biztos és látványos győzelmet aratnak. Így viszont sokat vesztettek és ez csak önmaguknak köszönhető. Egy önkormányzati időközin elveszteni az országos stratégiájukat, nos ez már művészet.

DK lett a jófiú,...

... s az MSZP tette azzá. Nehéz szembenézni a párt nemezisével, a több mint tíz éve rágott, de se lenyelni se kiköpni nem tudott Gyurcsány Ferenccel. Még nehezebb, ha a nemezis pártjából pont mi csinálunk jó fiút, pedig ez az eredmény. Azzal, hogy a DK korábban szó nélkül lemondott még az indulás jogáról is, és Dunaújvárosban is anélkül kérte az indulás jogát, hogy a szükségesnél jobban felfújta volna az ügyet; sőt mint kiderült utólag, még igaza is volt, olyan hitelességet kölcsönöz Gyurcsányék erejének, ami ritka kincs ma Magyarországon. Pont olyat, mint Dárdainak az, hogy öt meccsre előre megtudta mondani mennyi pontot szerez a csapatával.

Új világ kezdete?

Az előbb leírtak ellenére még nem kell leírni az MSZP-t, hisz ne felejtsük el: a párt éppen most újulgat meg, egy elnökválasztás, egy interregnum kellős közepén van. Van esély arra, hogy egy olyan vezetést válasszon magának a Kongresszus, akik képesek a múlt és a jelen hibáiból tanulni és semmissé tenni Dunaújvárost. Ám ez most már nehezen képzelhető el másként, mint egy nyíltabb, stratégiai és alapos összefogással, amiről az aláírás pillanatban látszódik, hogy kormányzásra is kész. És legfőképp el kell vetni azt a mítoszt, azt a gőgöt, amit az ellenzéki vezető szerep jelent, mert mint látható az MSZP-nek már nincs ilyen - mint ahogy a DK-nak sincs.

Az MSZP-nek és a balos pártok összességének (MSZP, DK, PM)  el kell gondolkodni egy merőben új stratégiáról; egy új, kompromisszumos program alapján felépülő, átláthat és nyílt választási - kormányzási szövetségről, egy előre leosztott szerepek és személyi kérdések nélküli, a magyar politikában újdonságnak tűnő rendszerről. Csak így törhetik át azokat a törvényi, erkölcsi és ideológiai gátakat, amik közé a FIDESZ zárta őket.

Az új világ eljött 2016. június 5-én kérdés, hogy ezt felismeri-e az MSZP - meg a többiek.

 

2 komment
süti beállítások módosítása