Az eltévedt demokrata

AlexNet

#45 Vigyázó szemetek Esztergomra vessétek!

2010. október 22. 01:42 - Alex_W

Bár az orbáni retorika mind a mai napig a felhatalmazás megerősítésének és abszolút győzelemnek állítja be az önkormányzati választások eredményét, az új önkormányzatok megalakulásával egyre inkább láthatóvá válik, hogy egyre nagyobb rések tátongnak a Fidesz vezetők fejében még létező egységes nemzeti akaraton.

Esztergom az iskolapélda.

Iskolapélda volt: ha a tényeket nézzük, Meggyes Tamás nem volt rossz polgármester, de közel sem volt olyan jó, mint amilyennek hitte magát, és mikor az első kritikák hangot kaptak, mint például a szeretgom.hu -n, úgy viselkedett, mint egy önérzetben nagy, észben kicsi, hatalmát túlbecsülő mimóza: mindent elsöprő erővel akarta minden ellenségét elpusztítani. Persze mindezt azzal a jelszóval, hogy Esztergom lakossága erre őt felhatalmazta.

Vajon mennyi ideig gyakorolta a tükörben mire el hitte, hogy erre kapott felhatalmazást?

Esztergom iskolapélda lett: A választóknak - az eredményeket elnézve azoknak is, akik amúgy Fidesz szavazók - elegük lett és páratlan többséggel utasították el a kritikát nem tűrő, hatalom ittas Meggyest.

És Esztergom iskolapélda most is: Miközben a Fidesz országos vezetése csak két (több?) rikító pöttyöt lát, ami szúrja a a szemüket, a lakosság kényszeríti arra a Fideszt, hogy tegye meg - legalább helyi szinten - amit hirdet: nemzeti összefogást, és együttműködést.

Vagy ez a programpont csak arra vonatkozik, hogy mindenki működjön együtt, legyen meg az amit A Pártunk és Vezérlő Elnökünk, a Magyarság Jövendőjének Hiteles Záloga, Hazánk Harmadik Államalapítója kíván?

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr892390035

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sátáni vigyorok 2010.10.23. 14:09:17

sajnos így nem lehet dolgozni! A tévé képernyője nagyon leleplezi az érzelmeket. A kamera objektív, a felvett képek visszajátszhatók. A többszörösére nagyított arc még a hazugs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátezgáz 2010.10.22. 09:31:29

Hajrá Esztergom! Hajrá Tétényi Éva!
süti beállítások módosítása