Este jól elvoltam, de a reggel még ébren talált. Álmossággal vívott véres csata volt az út be az egyetemre. Aztán leültem a jogászokhoz internetezni, pont annyi időre, amennyit Lillian bír. (Bár itt van wi-fi is, áram is, meg szék is.)

Nem tudom a jogász tanárok mit csinálnak, de ennyi jövés-menést még sehol sem tapasztaltam, bár alapvetően ez az egyik legnyugodtabb helye az egyetemnek (egyben az én legújabb kedvenc helyem).

Láttam egy magányos táskát az egyetemen. Nem volt mellette senki, sőt az egész teraszon nem volt senki, csak állt ott magában, jobban mondva támasztotta a falat és mélabúsan tekintett  a világra, mint kit elhagytak. Végülis elhagyták, de a kérdésemre csak dacos vállvonogatás volt részéről a válasz. Hagytam hát őt.

Utána villant át az agyamon, hogy az Óperenciás tenger túlpartján már rég üres lenne az egyetem és 6-7 autó szirénázva állna a bejárat előtt, maszkos alakok vigyáznának a táska szerelmi bánatára, míg a nagy hiszti közepette rá nem jönnének, hogy a táska nem palesztin öngyilkos merénylő, csak épp elhagyták, el van veszve, pedig ő hűséggel őrzi a meséket, amikkel megetették.

"Szegény táska." - gondoltam, mire visszafordultam előkerült a tulaja valamilyen rejtett szegletéből az öreg épületnek és boldog újraegyesülés volt. Pedig senki sem szirénázott.