Láttam egy magányos táskát az egyetemen. Nem volt mellette senki, sőt az egész teraszon nem volt senki, csak állt ott magában, jobban mondva támasztotta a falat és mélabúsan tekintett  a világra, mint kit elhagytak. Végülis elhagyták, de a kérdésemre csak dacos vállvonogatás volt részéről a válasz. Hagytam hát őt.

Utána villant át az agyamon, hogy az Óperenciás tenger túlpartján már rég üres lenne az egyetem és 6-7 autó szirénázva állna a bejárat előtt, maszkos alakok vigyáznának a táska szerelmi bánatára, míg a nagy hiszti közepette rá nem jönnének, hogy a táska nem palesztin öngyilkos merénylő, csak épp elhagyták, el van veszve, pedig ő hűséggel őrzi a meséket, amikkel megetették.

"Szegény táska." - gondoltam, mire visszafordultam előkerült a tulaja valamilyen rejtett szegletéből az öreg épületnek és boldog újraegyesülés volt. Pedig senki sem szirénázott.