A fukushimai erőmű katasztrófája rávilágított arra, hogy az atomerőmű élettartam hosszabbítások nagy kockázattal járnak. Egy biztonságosra felépített reaktor technológiája is elavul, és nem állja ki a jövő kockázatait. A jövő pedig újabb és újabb kihívás elé állít minden építményt, ez alól az atomreaktorok sem kivételek, csak sokkal veszélyesebbek.

A világ minden részén tanultak a japán katasztrófából és igyekszenek csökkenteni a veszélyt. Németország nemet mondott az atomerőművekre, de a többi ország is felülvizsgálja a már működő és a közeljövőben építendő reaktorait, és az atomenergiára vonatkozó szabályait. Az egész világon olyan új szabályok és törvények lépnek életbe, melyek csökkentik az atomenergia kockázatait.

Kivéve Magyarországon.

Itthon sajnos gyakorlatilag nem járható a német példa, bár az lenne a kívánatos. Hazánkban a zöld energia használata gyermek cipőben jár, mind törvényi-szabályozási, mind döntéshozói, mind gyakorlati oldalon. Vagyis hiányzik a bevezetéséhez szükséges kormányzati akarat, a bevezetést segítő szabályok és hiányzik a bevezetéshez szükséges pénz.

De az, hogy rászorulunk a Paksi Atomerőműre nem jelenti azt, hogy minden áron hosszabbítani kellene az erőmű élettartamát, pedig az Orbán kabinetnek minden jel szerint ez a célja. Nem szabad lazítani a törvényi szabályozáson, sőt szigorítani kell, hogy minden ma látható és a jövőben sejthető kockázatot kivédhessünk. Ugyan itthon nem várható cunami, de mind aszály, mind hatalmas árvíz lehetséges, és nem vagyok benne biztos, hogy a Paksi atomerőmű készen állna a Duna rekord magasságú, vagy rekord alacsony vízállására.

Az egész élettartam hosszabbítási, illetve az esetleges atomerőmű bővítési folyamatnak nyilvánosnak kell lennie: az embereknek tisztában kell lenni a bevállalt kockázatokkal, hisz az atomenergia esetén az egész ország egészsége a tét, ha valami baj van.

De ezek után sem szabad elfelejtenünk, hogy az atomenergia minden óvintézkedésünk ellenére veszélyes marad: mihamarabb meg kell teremteni a megújuló, környezetbarát energiára való áttérést, hogy Paksot 20-25 év múlva az összes szennyező hőerőművel együtt a lehető legnagyobb lelki nyugalommal bezárhassuk, hisz szélerőműparkjaink és vízerőműveink képesek lesznek az országunk biztonságos energia ellátására.

Újra és újra előkerül a téma: gyereket vagy karriert vállaljanak a nők? Ostoba kérdés, szűk látókörre vall, sőt egyszerűen mesterkélt és kikényszerített: a történelem során asszonyok generációi mutatták, hogy anyának lenni és karriert építeni egyszerre lehet, sőt kell.

A mai Orbán kabinet egy éve alatt nem nőtt a nők foglalkoztatottsága (53%), ellenben a születések száma drasztikusan esett (-10%), ami egy magát családbarátnak aposztrofáló, sőt egyenesen család mentőnek beállító kormánynak a teljes kudarc. Ugyanakkor arra is figyelmeztet a Fidesz-KDNP kérdésfeltevése egyszerűen hibás: nem azért nem születik több gyerek, mert a nők dolgoznak, hanem a létbizonytalanság veti vissza a születések számát: a bizonytalan gazdaság, a devizahitelesek bizonytalansága, a gazdaság és a munkahelyek bizonytalansága látványosan jelentkezik a drasztikusan csökkenő születés számokban.

Pedig számba lehet venni e legfontosabb intézkedéseket:

Először munkahelyek kellenek, olyanok, melyekkel nem a létfenntartás a gond, hanem olyan létbiztonságot adnak, mely elengedhetetlen a gyermek vállaláshoz.

Másodszor a kisgyermekes anyukák számára részmunkaidős állások kellenek, olyan helyek ahol akár heti 12 órában már gyakorolhatják a hivatásukat, ahol nem esnek ki a gyakorlatukból. Fokozatos munkába állást kell számukra biztosítani, hogy a gyerek növekedésével együtt lehessen bővíteni a kismama foglalkoztatását egészen a teljes munkaidőig.

Biztonság kell a gyermeket vállalók részére, hogy azért nem éri őket hátrányos megkülönböztetés a munkahelyükön, mert gyermeket vállalnak, és ezért esetleg kevesebbet tudnak dolgozni, mert a kisgyermekük mellett maradnak. Előnyössé kell tenni a részmunkaidős állásokat, egységesen beilleszteni azokat a törvényi rendszerbe, nyugdíj és egészségbiztosítási szabályokba.

Óvodák kellenek a munkahelyek mellé, ahol biztonságban tudja gyermekét a szülő amíg dolgozik, és ahová szükség esetén átmehet. Adócsökkentéssel támogatni azokat a cégeket, melyek óvodákat nyitnak alkalmazottaiknak.

A településeken támogatni kell az olyan fejlesztéseket, melyek könnyebbé teszik a kismamák hivatali ügyintézését és a közösségi közlekedésüket: alacsony padlós buszok, babakocsival járható közintézmények.

Mint látható nem százmilliárdos programokról van szó, sokkal inkább az odafigyelésről, arról, hogy a fiatal anyák érezzék, hogy nem felejtkeztünk meg róluk. Arról van szó, hogy a XXI. században ideje XXI. századi válaszokat adni a kihívásokra

A magánnyugdíjpénztárak államosításának újabb következményével kell szembenéznie a kormánynak: az emberek nem érzik biztonságban a megtakarításaikat itthon. A tartós gazdasági mélyrepülés tovább csökkentette az amúgy is alacsony lakossági megtakarításokat, és most az emberek azzal néznek szembe, hogy a kormány bármikor, egy tollvonással megszabadíthatja őket a kevéske pénzük jelentette "gondoktól".

Ennek egyenes következménye, hogy mindenki titkolni fogja a megtakarítását és aki tudja külföldre viszi. Mivel a hitelezés egyik motorja a megtakarításokból származó pénz, nagyon könnyedén forráshiány alakulhat ki, melynek egyenes következménye, hogy fejlesztések maradnak el, a gazdasági válság tovább mélyül és elhúzódik.

A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy a kormány nyíltan konfrontálódik a multinacionális cégekkel, azokkal, akik önmagukban is a legnagyobb foglalkoztatók, és hatalmas adóbevételeket generálnak és a magyar gazdaság motorjai. A kormány rengeteg nagy céget tart bizonytalanságban a különadókkal, az ellentmondásos gazdaságpolitikájával, azzal az általános zavarral, ami - tervek híján - jellemzi a kormány gazdasági viselkedését. Ez a bizonytalanság elérte a munkavállalókat is: a nyugdíjszabályok, a kormány feszültség keltése, és a munkahelyeiken tapasztalható bizonytalanság feszültsége úrrá lesz lassan sok emberen. Általános, hogy az emberek ma bizonytalanabbnak érik munkahelyüket, mint egy éve.

A kormány számtana ezzel végleg elbukott. Az egykulcsos adó ütötte lyukat befoltoznia sosem sikerült maradéktalanul, a nyugdíjalapok államosításával együtt is pengeélen táncol a költségvetés, tehát a bizalom vesztés megállítása a kormánynak létfontosságú. Nem mintha az Orbán-kabinet erre bármilyen hajlandóságot mutatna, folytatja az elbizakodott-elvakult gazdaság politikáját. Ha nem változtat ezen, akkor nagyon hamar olyan válságba kerül az ország, mely évtizedekkel veti vissza.

Orbán Viktor, mint mindennek, a soros magyar EU elnökségnek is nagy szavakkal ment neki, nagy ígéretekkel, sőt egyenesen az euró és az európai civilizáció megmentőjének aposztrofálta magát.

De mint sok mindent, ezt is az előtt elrontotta, mielőtt hozzálátott volna. Nagy kijelentéseit nem kísérték tettek, a médiatörvénye kísértetként követte, és az Európai parlamentben programadás helyett rendszerint védekezni és magyarázkodni kényszerült. Az euró zóna tagok nélküle ültek össze, Magyarország Miniszerelnöke (és egyenlőre koronázatlan királya) vagy pénzügyminisztere sem kapott még tiszteletbeli meghívót se. Megjegyzem a soros elnököt illendőségből meg szokták hívni, még ha szava (legalábbis ez esetben) nincs.

Európa figyelve Orbán Viktor lassan egy éves ténykedését, apránként visszavonta azt a bizalmat, amit a győzelme után kapott. Annak az Európai Néppártnak a tagjai is bírálták, amelynek alelnöke. A soros EU elnökség kezdetére Orbán elvesztette mind azt a mozgásteret és tiszteletet, amit minden elnöknek megadnak.

Olyannyira elszigetelődött külpolitikailag, hogy Lengyelország - mellyel sok kérdésben egy hajóban evezünk - szintén jobboldali és konzervatív vezetői se veszik észre "Orbán közeledését" hozzájuk. A lengyel lapok a hétvégén arról cikkeztek, hogy Orbán még EU elnökként sem tud hidat építeni - szó szerint inkább kiröhögték ezért, joggal. 

Talán halványan Miniszterelnökünk emlékszik még arra, hogy előző miniszterelnöksége idején mennyire szigetelte el külpolitikailag hazánkat, s talán meg is akarja előzni ezt, mégis rendre elköveti a hibákat, melyekkel nem csak az Unióban, hanem a a Kárpát medencében is elszigetelődik.

A kettős állampolgárság, a határon túli magyarok szavazati joga nem alkotmányos kérdés. Sem a magyar demokrácia, sem a határon túli magyarok élete nem lesz attól jobb, ha küldhetnek pár képviselőt a parlamentbe. Maguk a határon túli magyarok szervezetei sem tartják ezt jó ötletnek, és felesleges is, hisz az ő életüket és mindennapjaikat már nem Budapesten, hanem Pozsonyban, Bukaresten, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában, Bécsben, vagy Kijevben határozzák meg. A határon túli magyarok szavazati joga csak a kampányt exportálná közéjük, megosztottságot szítva, rontva annak az esélyét hogy az ottani magyarok képviselhessék a saját érdekeiket.

És pont ezért, a magyar kisebbségek érdekeinek minél hathatósabb képviseletért, kultúrájuk, identitásuk megmaradásáért nem szabad a választójogot megadni nekik, hanem Magyarország tekintélyével segíteni azt, hogy ők képviselhessék a saját érdekeiket. Ehhez viszont tekintély kell, melyet Orbán eljátszott, s melyet visszaszereznie nagyon nehéz lesz.

Annál is nehezebb, hisz ehhez le kell győznie saját hibáit, felül kerekednie önmagán, és nem csak szavakban demokratának lenni, hanem tettekben is, tisztelnie kell a másik véleményt, sőt figyelembe kell vennie és igaz európai demokratának lennie. Csoda számba menne.

Nem titok, hogy a magyar kormány gazdasági vezetői, élükön a mindent kis vonalakká egyszerűsítő Matolcsy Györggyel - akinek a második keresztneve, a Huba a mindennapi Fideszes gazdaságpolitikához - nem kicsit "kurta el" az idei költségvetést.

Milliárdok hiányoznak bevételi oldalról, és lassan olyan slamasztikába kergette magát az országos gazdasági vezetés alig több, mint röpke félév alatt, ami csak az 1982-ben kialakult helyzethez hasonlítható, amikor is csak a világbanki tagság megszerzése, és a személyi jövedelemadó bevezetése mentette meg Magyarországot a teljes államcsődtől. Úgy látszik, hogy bár mind Matolcsy, mind Orbán végigélte ezt, és akkor már "komoly, felnőtt embernek" számítottak, az akkori helyzetet mind a ketten elfelejtették.

A költségvetés helyzete annyira kétségbeejtő, és a Nemzetgazdasági Minisztériumban annyira meg akarnak - utólag! - fogni minden egyes forintot, hogy mindent beáldoznak érte. No nem a képviselői, miniszteri fizetéseken kezdték, hanem az átlag ember bőrén, és az eljövendő generációk egészségén.

A dohányzás, borzalmas dolgokat művel a dohányosok tüdejével, és mind azok tüdejével, akik nap mint nap rendszeresen szívják a dohányfüstöt. Tapasztalat: életem első huszon-iksz évében folyamatosan szívtam azt a tömény füstöt, amit apám dohányzása teremtett a lakásban, már a tüdőm legalább másfélszer annyi idős, mint én magam. Hiszem, hogy akkor is többe kerül a dohányos emberek gyógyítása, mint az adóbevétel, ha ezt a kapcsolatot egzakt módszerekkel közgazdaságilag talán sosem sikerül igazolni.

Ezért örültem annyira, amikor a kormányban felmerült az, hogy minden nyilvános helyen védik a nem dohányzó embereket és megakadályozzák, hogy minden közterület és közhivatal egyetlen egy nagy füstös kaszinó legyen - mellesleg a kaszinók legtöbbjében általában tilos a dohányzás. Egyszerűen szólva nem szeretek szívni, nekem az nem élvezet. De ekkor jött a Matolcsy.

Valaki rászólhatott, hogy az elkövetkezendő években a már így is elszámolt gazdaságpolitika és költségvetés nem bírná ki a dohányra kivetett jövedéki adó csökkenését, hisz ennek is - mint a nyugdíjrendszer átalakításának is - hosszú évekbe telik az, hogy a pozitív hatását kimutathassuk, miközben pénzügyileg hamarabb és korrektebben mutatható ki a dohányzók csökkenésével járó bevételkiesés. Pénz, az nagy úr, minél nagyobb bajban vagy, annál nagyobb.

De vajon van-e olyan nagy baj, ami bármikor is igazolhatná azt Isten és ember előtt, hogy a költségvetés érdeke előrébb való az emberek egészségénél? Hisz a sokat szidott jelenleg érvényes alkotmány is elismeri az emberek jogát az egészséghez!  - Na igen, Viktor a biztonság kedvéért kihagyta ezt a mondatot az újból...

Az érme másik oldala, hogy Narancsvidék Urai megint abban reménykednek, hogy az emberek vakok: nem fogják észrevenni az utólag meglazított dohányzás ellenes törvényeket, és azt a képmutatást, amit a hamburger adó mutat: látszólag "miatyánk" Orbán Viktor nagyban aggódik az egészségünkért, miközben semmit sem tesz, hogy tényleg megőrizzük.

De értsük meg szegényt, ég alatta a talaj: Pénz kell abba az "elkúrt" költségvetésbe, de nagyon gyorsan.

Ami most alkotmányozás címén folyik, az eddigi legjobb kabaréshow - lenne ha mondjuk Szlovákiában zajlana.

Nevetséges az egész, egyrészt mert az országnak egymillió új munkahelyre és sok másra sokkal jobban szüksége lenne, mint egy új alkotmányra, hisz - szívre tett kézzel nyugodtan állíthatom - a most érvényes Alkotmányunk is betöltötte a szerepét. Az elmúlt éveket nem az Alkotmányunk tette tönkre, hanem mindenki egyetemlegesen, akinek névre szóló helye volt a Parlamentben.

Nevetséges, ahogy senkiházi képviselők felejtkeznek el a legfontosabb feladatukról, a választókörzetük képviseletéről és Törpe Vezérüket követve a narancsligetben a legelképesztőbb javaslatokat teszik, a Magyar Köztársaság átnevezésétől a vármegyék és ispánok visszaállításáig.

Nevetséges már maga a szándék is, hogy pusztán azért fogjunk egy új alkotmány megírásába, hogy Orbán Törpe Viktor neve fenn maradjon, hisz minden történelemkönyv jegyezni fogja azt a pusztítást, amit nemtörődömségével és átgondolatlanságával véghez vitt.

Nevetséges és egyben szomorú is, hogy semmi sem szent a kormányzó erőknek. Nem elégednek meg azzal, hogy az érvényes Alkotmányt ott írják át, ahol akarják, annyira él bennük a vágy, hogy hatalmukat be betonozzák, hogy újat írnak, és minden ellenvéleményt - jó szokásuk szerint - ejtve, magukra szabják az alaptörvényt, és csak azért nem írják bele, hogy Magyarország miniszterelnöke csak Orbán Viktor lehet, mert az mindenkinek szemet szúrna.

Pedig elég nyilvánvaló ez így is, minden héten van egy próbálkozás a hatalmat biztosító passzusok alkotmányba csempészésbe, legyen szó Schmidt Parlament oszlatási jogáról, vagy arról, hogy kötelező határidőt és büntetést szabnak egy kényük-kedvük szerint kinevezett bizottságnak (Költségvetési Bizottság) való megfelelésre. Mindent bevetnek, csak hogy megkerüljék a demokrácia alapját, a népakarat tiszteletét, holott őket is ez a népakarat juttatta olyan helyzetbe, hogy gyakorlatilag azt tesznek ebben az országban, amit nem szégyellnek, és ez bizony meg is látszik az országon.

Fel kellene már ébredni, és felvésni minden Kormánytagnak és képviselőnek, hogy a hatalom szolgálatot jelent, a szolgálat munkát és alázatot. Sajnos ezt módszeresen kifelejtik az alkotmány tervezetekből, pedig igazán több értelme lenne, mint az ispánok visszaállításának.

Jut eszembe, ispánok! Következő javaslat mi lesz? A nemesség rehabilitációja és visszaállítása? Grófok, bárók, hercegek? Restaurálják a Habsburg-Lotharingiai házat is, vagy felkutatják Mátyás-király utolsó élő utódját? Hídpénz? Adómentesség? Mikor kapja meg Buda az árumegállító jogot? Mikor lesznek újra mezővárosok? Mely városoknak lesz vásártartási joga? Visszaállítják a kötelező robotot is? A röghöz-kötést? A csendőrséget? A kisbírót? Visszaállítják a földesurak jogát az első éjszakára? A kilencedet? Tizedet? Kötelező templomba járást? Lovagi tornákat? Ez esetben nem gondolja Orbán Viktor és Schmidt Pál, hogy kiestek a gyakorlatból és ideje lenne gyakorolniuk a kopjatörést? A nehéz páncélzatban való lovaglás megy már? Mikor szerveződnek hátrafelé íjazó magyar lovasok, akik szabadon portyáznak Európában? Nem állítják vissza a Királyságot, netalán Fejedelemséget? És az erdélyi Gyulát? Megint fogunk királyt választani a Duna jegén? Mikor teszik kötelezővé a nyereg alatt puhított hús fogyasztását, mikor jelenik meg a bolti polcokon a lóhús, és mikor koccintunk kumisszal? Nem lenne egyszerűbb esetleg Werbőczy hármaskönyvét visszaállítani?

Nevetséges, hogy mennyi ember ad önként és dalolva tanúbizonyságot arról, hogy nem értik, nem tanulták meg sosem a történelmet, és annyi eszük sincs, hogy észrevegyék, az idő a XXII. század felé múlik és halad és nem a XII. század felé. A kérdés csak az hogy mi vele tartunk-e.

Az egész a legjobb kabaré, és jót is nevetnék, ha nem gondolnák ezt a sok hülyeséget véresen komolyan.

Nem titok, Magyarországnak úgy kell minden egyes munkahely, mint egy falat kenyér. Még az egyébként önfejű és sok esetben süket struccpolitikát folytató Orbán kormányzat is elismeri, hogy hiány van adófizető állampolgárokból.

Elismeri, fennen hangoztatta is még az év elején, az egymillió új munkahely programját, majd szép lassan elkezdte leépíteni, és végül mély hallgatás van a témában azóta is. Először 2014-re tolták a céldátumot; ma viszont már ott tartanak, hogy helyesebb lenne egymillió új munkanélküli programjáról beszélni, s ezt a számok is jobban alátámasztják.

Beszéljenek a számok: a kormány 2010. augusztusában hirdette meg az egymillió új munkahely programot, ekkor 3 789 400 embernek volt munkája Magyarországon. Ennél egymillióval többet szeretne a kormány, többször módosítva a saját magának szabott céldátumot, kitolva az egészet a nevetségesen messze lévő 2020-ra. A statisztikai hivatal adatai szerint februárban aktuálisan 3 776 100 embernek volt állása, ez 13 300 fővel kevesebb, a munkanélküliségi ráta pedig nyolc hónapja, a tavaly tavaszi választások óta a legrosszabb: 11,2%.

Ha időarányosan is kérem számon a kormányon az egymillió új munkahelyet, máris körülbelül 63 000 munkahely hiányzik az ígéretből. A legszomorúbb az, hogy a kormány eddigi intézkedéseiben, nyilvánosságra hozott terveiben sehol sem lehet látni azt, hogy mit akar kezdeni a kormány a jelenleg növekvő munkanélküliséggel, azon kívül, hogy még több ezer, vagy akár egymillió embert szeretne részben a tankötelezettség leszállításával, a felsőoktatás leépítésével és a rokkantak számának csökkentésével a munkanélküliek táborába juttatni.

Az Orbán csomag tervei közt sem szerepel az, hogy konkrétan hogy szeretne a kormány új munkahelyeket létrehozni, mindössze az jelenik meg, igaz ez markánsan, hogy szeretnék a statisztikailag munkaképes korúnak nevezett lakosság minél nagyobb részét a munkaerőpiacon látni. Arról, hogy ott mit kezdenek az álláskeresők millióival, a kormány táján senki sem tudja.

Mint ahogy a kormány azzal sem számol, hogy nem csak a munkanélküliek számát növeli intézkedésivel, de olyan embereket küld a munkaerőpiacra, akik munkahelyhez juttatása az átlagosnál jóval nehezebb: szakképzetlen 15 éveseket és valamilyen százalékban csökkent munkaképességűeket. A statisztika világosan mutatja, hogy a mai helyzetben a munkaerőpiac nem tud mit kezdeni a szakképzetlen és csökkent munkaképességű emberek tömegeivel, hisz szakképzett, egészséges emberek sem találnak munkát.

Millió ember óhaja hát, hogy a megszerzett "felhatalmazással" ideje lenne nem visszaélni, és komoly munkába fogni: nevetséges alkotmányozási hajcihő, hatalom bebetonozási kísérletek helyett munkahelyeket teremteni!

Elmondhatjuk az Orbán-csomag tökéletes folytatása annak a kavarásnak, koncepciótlan és meggondolatlan intézkedés halmaznak, melyet ősszel a Hoffmann Rózsa nevével fémjelezett oktatási kormányzat elkezdett. Hozzáértés nélküli kapkodás az egész.

Az általános iskolák államosítása önmagában nem oldja meg az általános oktatás  helyzetét, attól nem lesz több pénz az általános iskoláknak, ugyanakkor a helyi igények változásának a követése is sokkal nehezebb lesz egy országos bürokrácián keresztül. A nem lobbi képes vidéki általános iskolák járnak ezzel a legrosszabbul, ők egyszerűen láthatatlanok lesznek Budapestről, jobban mint most. Az általános iskolák állami kézbevétele helyett címzett támogatásokkal kéne segíteni az iskolákat és olyan pályázatokat kiírni melynek célja ezen iskolák teljes felújítása.

Az általános iskolák általános  helyzete nem különösen rózsás most sem, de sokkal egyszerűbb helyben lobbizni, mintsem az igazgatóknak kuncsorogni kelljen a volt Oktatási Minisztérium négy falát soha el nem hagyó munkatársainál. Gödöllőről talán megoldható, Békésről három napos program.

Másrészt ugyancsak az Orbán-csomag kapcsán előtérbe került tandíj. Nem vagyok tandíj ellenes, de elképzelhetetlennek tartottam, hogy Magyarországon egy választott vezető olyan hülyeségeket mondjon, mint Kósa. Aki egy kicsit tisztában van a felsőoktatással, az tudhatná, hogy a hallgatók, igenis teljes költségtérítést fizetnek, már aki fizet. Arról nem a hallgatók tehetnek, hogy Budapesten úgy látták jónak, hogy az egyetemek mindent hallgatói létszám arányosan kapjanak, így Magyarországon léphetett fel az a fura helyzet, hogy egy egyetem nem az elért tudományos eredmények alapján kap pénzt, hanem az alapján, hogy hány hallgató jár oda, vagyis a hallgatók fizetik meg a drága kísérleti berendezéseket épp úgymint az oktatásuk árát. Ezen javított annyit a korábbi kormányzat, hogy a költségtérítéseseknek nem kell a hallgatói normatíva kutatási részét megfizetni.

Magyarországnak munkahelyekre van szüksége, a foglalkoztatást nem az újabb szakképzetlen munkanélküli tömegek fogják megoldani, akik kilépnek 15 évesen az oktatási rendszerből. A foglalkoztatást nem fogja megoldani a képzett munkaerő hiánya. Ezt hiába akarja a Szélvihar-tervvel palástolni Orbán.

Sokkalta inkább azt a képet erősíti, hogy elege van abból, hogy bebizonyosodik: még az utcaseprónek is több esze van nála...

Még azt sem merem mondani a Széll Kálmán tervre, hogy se füle - se farka, mert az is dicséretnek hangzana.

A terv annyira összeszedett és megalapozott, mint amilyen miniszterelnök volt Széll Kálmán maga, egy szürke kicsi, semmitmondó papírhalom az egész. Hihetetlen, hogy az Orbán kabinetnek a választások előtt volt egy éve felkészülni a kormányzásra, hisz a kampány az elején lefutott volt, és még utána is kaptak majd egy évet, ez kettő. Két év alatt ennyit hoztak össze? egy koncepciótlan, kiszámolatlan hülyeség gyűjteményt? Egy papírkupacot, amelyt minden ponyva-kiadó visszadobott, mert még viccnek is rossz? Ennyi?

Érthetetlen. Értelmezhetetlen. Értékelhetetlen.

Ha egy csapat majomnak elég banánt adunk, egy, maximum két hónap alatt összeállítják a teljes Széll Kálmán tervet, lábjegyzettel, Matolcsyval, tokkal - vonóval együtt a mai formájában, és az egész nem kerül milliárdokba, hanem csak egy csomag banánba, s a legszomorúbb, annyi értelmet, amennyi ebben a csomagban van, és ennyi konkrétumot még a cerkófok is lejegyeznek nekünk.

Olyan ez az egész, mint mikor Karinthy rossz tanulója felel, maga sem hiszi el, de most kihívták a táblához, és itt hebeg és habog, mert nem készült. Ilyen a narancsvidék törpe ura: a hatalom: igen, a népszerűség: igen,  tehetség: semmi, felelősség: semmiért!

A baj csak az, hogy mikor ő eltakarodik, a mi vállunkon akkor is itt marad ez a sok megromlott déligyümölcs.

Nagy Nemzeti Megmentőnk Médiaalkotmányának hatásai

2010, a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata (NENyi) és I. avagy Orbán Viktor a Nagy Nemzeti Megmentőnk, valamint a NENyi Legfőbb Letéteményesének hatalomból való száműzetéséből való visszatérésének az éve volt.

Elmondhatjuk, hogy Nemzetünk Legfőbb Ura tanult a hibáiból, amiért 2002-ben a vörösök vezette ellenforradalmi csapatok elől elmenekülni kényszerült és itt hagyni szeretett nemzetét és nyolc évre száműzni magát, mint választott politikust a hatalomból.

Nemzete 2010.-ben mégis megtért és bűnbánóan azonnal teljhatalmú vezetőjévé tette a válságos időkben Orbán Viktort, akit később a történelem csak I. Viktorként, harmadik államalapítónkként jegyez. Hálája jeléül pedig új időszámítást vezetett be egész Európa: ezentúl nem Jézus Krisztus születésétől, hanem Orbán Viktor visszatéréstől számítjuk az időt.

Hatalomra lépésének első évében azonnal leszámolt a gonosz nagy hatalmakkal, melyek az első uralkodásának a bukásáért voltak felelősek: a médiával és a hatalmas internet nevezetű szörnnyel, melynek új neve OVSZ. 1. újév napjától (2011. január 1. a gyengébbek kedvért) InterNYet. Innentől fogva egy hangot lehetett hallani: Orbán Viktor mélabús szavait, melyet átitatott a nemzete jövőjéért való állandó aggodalmaskodás.

Sokan felismerték a Nagy Viktorunk eme nagy lelki vívódását és örömmel segítették abban, hogy külföldi, nemzet alázó és semmihez sem értő emberek ne zavarhassák a gyötrődő lelkét, és betiltottak minden blogot és lehető legjobban szabályoztak minden véleményt a Szavazófülkék Narancsos Forradalma nevében.

Ezzel a törvénnyel a későbbiekben is rengeteg gondtól védte meg a magyarokat. A magyaroknak ezentúl nem kellett gondolkodni, nem kellett eltérő vélemények összevetésével foglalkozniuk, és egyszerűbbek lettek a mindennapok is, hisz mindenkinek elég volt naponta egyszer egy híradót megnézni, amiben Orbán Viktor személyesen biztosította őket, hogy minden a legnagyobb rendben van és ettől az emberek megnyugodhattak és éjszaka nyugodtan mertek nagyokat álmodni.

A média ugyan még fellármázta a külföldi birodalmakat, de Orbán Viktor minden idők legnagyobb államférfijához méltó sztoikus nyugalommal fogadta a kritikákat, majd mindegyik meghallgatása után csillogó bölcsességével bemutatta a követeknek az új médiatörvény előnyeit, akik az Ő  bölcsességétől elámulva tértek vissza hazájukba, magukkal víve Orbán Viktor eszményét, amit a hatásukra mindegyik ország - példaként követve a Magyar Bölcset - bevezetett.

Elmondhatjuk, hogy Nemzeti megmentőnk a Médiaalkotmánynak nevezett médiatörvénnyel nem csak megalapozta hazánk felvirágzását, de először csillant meg benne az a fényes alak, akinek bölcsességéhez nem volt fogható, és melyet azóta is a világon mindenütt emlegetnek: fiam, olyan bölcs vagy mint Orbán Viktor.

Egy hideg téli napon Orbán "Micimackó" Viktor a meleg otthonában üldögélt és lóbálta a lábát, ami még nem nőtt a földhöz, amikor híreket kapott.

 Videó innen.