Én nem ismertem személyesen Bogdán Lászlót, egyszer ha találkoztunk. Ettől még figyeltem, hallgattam előadásait, szerepléseit, figyeltem tetteit. Egy jobb világért küzdött, egy teljesebb, szabadabb világért, amiben egyszerűen jobb élni. 

Küzdött az előítéletek ellen. S bár volt olyan, amikor maga is inkább festette magát, tény hogy élte nagyobbik részében az ország lelkéért harcolt: az embereket a maguk teljességében ítéljék meg és a csoportok - legyenek társadalmiak, nemzetiségiek, politikaiak - és számoljanak le az előítéleteikkel a más frakciókba tartozó emberek felé. Nem egyszerűen a cigányság elismerésért, hanem minden ember elfogadásáért, lelkéért akart harcolni.

És ezért nem csak magyaroknak beszélt a cigányokról, hanem a cigányoknak a magyarokról, sőt mindenkinek az életről, a felebarátról, az embertársról.

Bosszantotta az igazságtalanság, bosszantotta, ha a vezetőik kihasználják a csoportokat, legyenek azok az ORÖ, az önkormányzat, az állam, vagy pártok vezetői. Nem egyszer borította a bilit. Megtette azt, amit sokan szerettek volna, de végül a vezetőink közül senki sem merte: megkérdezte hogy merre tűntek el a milliárdok, amik a cigányság segítésére, kultúrájának ápolására, iskoláztatásra és segélyezésére adott a magyar állam? Munkája nem csak a cigányokra volt hatással. Bátran rákérdezett mindig mindenkinél arra, hogy ki mit tett az elesettekért. Utálta a maszlagot, a köntörfalazást, a lényeget, az egyenes választ kérte. S Mivel bátor volt kimondani az igazságot sokfelé szerzett ellenséget karrier politikusok és saját népcsoportjának vezetői között.

Nem elégedett meg azzal, hogy mi van. Mindig előretört és erre biztatott másokat. Nem hitt az erőfeszítés, a munka nélküli előrehaladásban és nem szerette a gyors és látszat megoldásokat. Hosszútávon akart egy jobb, egy nyitottabb magyar társadalmat, egy szebb, békésebb országot felépíteni.

Miközben olvasom Bogdán László nekrológjait azok tollából, akik ismerték, ismerni vélték, vagy csak egyszerűen kapcsolatban voltak vele, sajnálni kezdem, hogy nem volt merszem, erőm, időm beszélni vele. Szerintem jól kijöttünk volna egymással.

Sokan nevezik őt "a remény"-nek. Szerintem nem volt az. Ő csak ajtót nyitott és beeresztette a világba a reményt, és most, amikor már nincs, akkor a mi kötelességünk az ajtót nyitva, az általa beeresztett reményt életben tartani. Át kell vennünk a feladatait - nem csak Cserdiben. Bogdán László értékei, a világ, amiért harcolt, minden magyar demokrata értékei. Kötelesek vagyunk folytatni a munkát, segíteni azokat, akik folytatják a harcot az elfogadóbb társadalomért, az önmagunk és mások megismeréséért, a szegények segítésért, egy igazabb társadalomért, saját és a másik ember lelkéért. Remélem mindazok - velem együtt - kik nekrológot írtak róla, neki, kiveszik részüket Bogdán László életművének továbbviteléből.

Mert tovább kell vinni a lángot, a példamutatást, megmutatni az embereknek, hogy bár sokszor a vezetőiktől is ezt látják, de nem a lopás, nem a bűn visz előre, hanem a becsületes kemény munka, a tanulás, önmagunk és a közösségünk fejlesztése és gazdagítása. Tovább kell vinni az általa elkezdett programokat a köcsögmentesítéstől a szegények önellátásán át, a roma szervezeteke belüli korrupció és sikkasztás felszámolásáig. Hatásos programok kellenek a vidék elszegényedése és a társadalmi csoportok, etnikumok között húzott falak ellen.

Rengeteg munka, s nem tudom, készen állunk-e rá.

Laci, megpróbáljuk folytatni. Nem állunk készen, hisz túl korán mentél el, de legalább megpróbáljuk. Ígérem.

Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik.

A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet kérdéseket a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak az állapotáról. Még egyet is értek Gulyás Gergellyel: a magyar Honvédségnek szüksége van alpinistákra, a helikopteres mentés képességére és tény, hogy nem árt, ha ezeket a képességeket nem csak a földgolyó más részein tudják kamatoztatni. Látszólag minden adott is: vannak nagy helikopterek, pilóták, csörlők (ám az is lehet, hogy pont egy jó csörlő hiányzott) és kötelek.

Csak épp nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy nincs elég gyakorlat, nincs meg a kellő rutin, hogy a pilóták nem gyakorolnak eleget.

Mert nekem ne akarja bemagyarázni a politikai szófosásban és csűrés csavarásban járatos képviselő úr, hogy azzal minden rendben van, hogy az embert a mentésére igyekvők juttatják az intenzív osztályra. Sőt nem csak az ejtőernyőst, sodorták életveszélybe, hanem azokat a civil mentőket, orvost, és tűzoltókat, akik a földön várták azt, hogy szakemberek szakszerűen lehozzák a bajbajutott ernyőst.

Szakszerű segítség helyett megjelent egy, a civilekkel kommunikálni képtelen óriási helikopter, melynek a pilótája olyan gyakorlatlan volt, annyira rutintalan, hogy képtelen volt felmérni, milyen hatással van a gépe az alatta állókra. Képtelen volt felismerni azt, hogy a MI-8-as ebben a helyzetben csak sokkal magasabb helyzetből lett volna képes csak segíteni.

Ebben nem a MI-8-as (igaz ötven éves konstrukció már) és nem is a helikopter pilótája a hibás. Nem ő tehet róla, hogy a MI-8-asokkal nem lehet elég gyakorlórepülést végezni, mert nincs elég pénz és nincs elég gép. Márpedig a légi mentési képességet nem lehet az iskolapadban megszerezni. A gyakorlat hiánya olyan veszélyhelyzeteket teremt mint ami a múlt héten történt Vértesszőlősön.

Ezzel foglalkozni kell. Nem várhatjuk meg, hogy ez a rutintalanság elharapódzom. Mert most egy fát tépázott meg egy katonai helikopter a személyzet rutintalansága miatt, de holnap lehet hogy a z árvíznél segédkező helikopter fogja a gátról lefújni az embereket, vagy épp a saját katonáink fognak belehalni egy helikopteres mentési kísérletbe. 

A katonai helikoptereket - különösen amik civil műveletekben is bevethetők, fel kell szerelni olyan rádióberendezéssel, amivel civilekkel illetve a katasztrófavédőkkel is képes a helikopter kommunikálni. Légi mentő szolgálatba csak is kellő rutinnal rendelkező pilótát lehet vezényelni. A mentő helikoptereknek a felszereltsége hiánytalan legyen és hibátlan. Ha ezek nem teljesülnek, a Magyar Honvédség légi-mentő alakulata sajnos nem szolgálatkész, nem combat ready. Amíg a szolgálatképtelenség fennáll, a Belügyminiszternek - akinek ez az egész igazából a felelőssége lenne - a Magyar Honvédség helyett igenis magán alpinistákat kell igénybe vennie.

Ez mind politikai hiba, különösen ebben az országban, ahol sajnos a politikusok nem csak megszavazzák a hadsereg büdzséjét, hanem a hadseregünk helyett el is költik. Hisz csak kíváncsiságból:  a honvédség alig használt Airbus A320-asának az árából hány órát tudott volna gyakorlatozni egy MI-8-as pilóta?