Az eltévedt demokrata

AlexNet

Egy diplomata apropóján

Amikor Isten és a császár ugyanazt akarja

2020. július 05. 16:23 - Alex_W

Hogy hívő keresztyén valaki nem lehet mentség, nem kibúvó. Különösen nem az a bíróság előtt, amikor a világ legundorítóbb bűncselekményében ítélnek el. Ahogy a gyilkosoknál sem számít, úgy pedofiloknál pláne nem kellene számítania annak, hogy valaki mélyen vallásos-e vagy sem. Sőt, inkább azt kell hogy mondjam, hogy ez súlyosbító tényező kell, hogy legyen.

A Római Katolikus Egyház is ott követi el a hibát, hogy alapvetően képmutatásból, de sok esetben az egyházi vezetők érintettségéből is kifolyólag abszolút tabuként kezeli a gyerekmolesztálási ügyeket. Minden erejével fenntartva a papok tökéletességnek látszatát. Ám ezzel csak tetézi a bűnöket eltussolással, és még jobban az egész közösségre vonja a bűnök pecsétjét. Hisz a papok is csak emberek, akiknek épp ugyanúgy szükségük van megváltásra, és ha olyan bűnt követnek el, akkor világi ítéletre. Jézus azt mondta: "Adjátok meg Istennek ami Istené, a császárnak, ami a császáré".

Jelen esetben mind a császár, mind Isten ugyanazt akarja: ítéletet.

Mert a keresztyénség nem jelenti a világi törvények alóli felmentést, az egyházi tagság nem jelenti azt, hogy kivonulunk a világból és annak szabályai nem vonatkoznak ránk. Sőt épp ellenkezőleg: a keresztyénség magasabb erkölcsi mércéje még inkább megköveteli a bűnökkel való szembenézést.

A nagy hallgatással, az eltussolással, a felháborító ítéletekkel az egyházi és világi közösségek inkább csak magukra vonják az utálatos bűn ragadós bélyegét. Ezt nem vagyok hajlandó tűrni: a világ összes Istent kereső hívő és hinni akaró emberének a nevében elítélem, hogy valaha valaki ilyen utálatos bűnöket a keresztyénséggel akarjon mentegetni, vagy a büntetését ezzel kisebbíteni.

És elítélem azokat is, akik ennek bedőlnek: akik bármilyen közösséghez tartozást fontosabbnak tartanak a gyermeki lélek épségének a megőrzésénél, akik szemében bármilyen közösséghez tartozás az ilyen utálatos mocskos bűnöket vagy az értük járó büntetést csökkenti. 

A biblikus tanok védik a gyerekeket: a kíváncsiságukat a nyitottságukat, a tisztaságukat emeli ki, sőt a felnőttek elé példának állítja. Hisz nekünk felnőtteknek a legnagyobb kihívás úgy szeretni, mint egy kisgyermek, megbocsátón, elfeledőn, feltétel nélküli bizalommal fordulni a másik felé. Épp ezért mocskos - sőt, hogy egy katolikus dogmát idézzek: halálos és megbocsáthatatlan fő bűn a gyermeki lélek megtörése - pláne ha az éveken keresztül, rendszeresen és módszeresen történt mint esetünkben.

Mert ugyan hol volt a vasárnap templomba látogató énje, amikor a felvételeket gyűjtötte?

2 komment

Szabad az index?

Vélemény Index pont hu

2020. június 29. 17:56 - Alex_W

Az utolsó független lapnak nevezik, az utolsó hírportálnak, vagy épp ellenkezőleg az ellenzék vagy épp a kormánypárt irányába elfogult médiumnak, sorosbérencnek, migránspártinak, a háttérhatalom kiszolgálóinak, a gyíkemberek szolgáinak. Nekem az Index.hu kicsit olyan, mint az első szerelem: mindig velem marad - vagy én vele. És ez időtlen-idők - de legalábbis 1999 - óta tart.

Mire fel ez a rajongás? Sőt mire fel az, hogy sokan azok közül is tisztelik az Indexet, fontosnak tartják a függetlenségét, akik egy követ fújnak a hatalommal? Az Index alkotói egy, Magyarországon igen ritka és épp ezért védendő állatfajhoz tartoznak a független gondolkodókhoz. Épp ezért csípi a lap mindenki szemét - legyen az bármely, de tényleg bármely csoportosulás tagja -, akik képtelenek szembenézni a valósággal, ha az ellentmond a világképüknek; és azoknak is, akik képtelenek elfogadni a pluralizmust, képtelenek elfogadni, hogy egy másik ember másként látja a dolgokat.

A médium fontosságát pont ez adja: lényegtelen ki van hatalmon és ki kényszerül ellenzéki szerepbe, lényegtelen, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki gondolatról van szó, lényegtelen, hogy a neve után milyen betűkombinációt tesznek: az Index megmutatja - vagy legalábbis igyekszik - a gondolat, a cselekedet színét és fonákját. Sokszor nem értettem egyet én sem az interpretációikkal, de épp ezért sokat tanultam belőle, mert egy másik nézőpontot adtak.

Így sosem kérem számon a véleményüket sem akkor, ha párhuzamos, sem akkor ha ellenséges. Mert van egy nézőpontjuk, amint nem én - nem a kormány, nem az ellenzék, nem Soros, nem a migránsok de nem is a gyíkemberek - határoznak meg. Ez becsülendő egy olyan világban, amikor a közéletben résztvevők azt hiszik, hogy az igazodás a karrier egyetlen útja.

(Az „igazodás” akkor történt meg, ha a beosztott az iránybeosztott felé eső szemével csak a szomszédját látja, másik szemével pedig csak az arcvonal képzelt vonalát, kivéve Hahn-Hahn grófnőt, aki félszemű.)

Esterházy Péter - Termelési regény

Mintha Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből képződött multiverzumban élnénk, amikor mindenki igazodik egy elhibázott rendszerhez, hogy aztán majd - de addigra ők is a rendszer részei. És ezt a gyorsuló folyamatot csak egy Index.hu képes megzavarni, fékezni, megállítani. Képes megtörni az igazodáskényszert, alternatívát adni, megmutatni, hogy csak azért mert azt állítják, valami még nem biztos hogy rendben van.

A más nézőpont, a vélemények szabadsága: ezek igazi nemzeti kincsek, s ezeket csak azok nem tudják elfogadni, akik vannak annyira önteltek, hiúk, önzők és zsarnokok, hogy azt higgyék náluk van az isteni igazság, az abszolút és hiteles, akik elvakultan hisznek a saját tökéletességükben, akik azt hiszik istenek. Számukra az Index tényleg egy bibliai sorscsapás - de ez így van jól.

1 komment
süti beállítások módosítása