Az eltévedt demokrata

AlexNet

156. Story főszerkesztőből TV2 hírigazgató

Főnökasszony

2016. február 10. 10:00 - Alex_W

Szalai Vivien hírigazgatói kinevezése az első jele annak, hogy Andy Vajna és barátai milyen televíziót képzelnek el maguknak. A Tények, mint híradó eddig sem a nagy leleplezésekről volt híres, de legalább egy úgy-ahogy híradónak látszó valamit rakott össze Azurák Csaba és csapata.

Ám Szalai Viven kinevezése tökéletes illik a Fidesz kommunikációs törekvéseibe, hisz nekik ideális egy olyan hírigazgató, aki a bulvárra helyezi a hangsúlyt. Pontosan úgy, mint ahogy a reklámadó előtt volt: a kereskedelmi tévék inkább a médiatörvény miatt csináltak hírműsort, mintsem újságírás miatt. Így a híradók bemutattak egy- két fontos hírt jelentős bulvár-szószban. Így letudták a kötelezőt, miközben a politikusok bütykére sem léptek rá.

Ezt a helyzetet rontotta el a reklámadó - illetve az RTL klub sarkára állása. S bár azóta sokat finomodott a Híradó is, mégis összehasonlíthatatlanul jobban emlékeztet egy valódi hírműsorra, többször lép rá a politikusok bütykére, és egyre inkább zabszem a FIDESZ fenekében. E hozzáállást - már csak a verseny miatt is - kénytelen volt követni a Tények szerkesztősége, és Azuráknak is jobban feküdt - hisz mégis csak újságíró, vagy mi a szösz.

Szalai Vivien egyértelműen azt az irányt képviseli, hogy a Tényekből kevesebb valódi hír lesz - az is inkább MTI-s konzerv, viszont exkluzívat kapunk minden ismeretlen celebritással, aki hazánkba látogat, ahol megmutathatja magát, beszélhet valóságsójáról, vagy épp melyik Z-kategóriás filmben kapott egy félmondatot, és természetesen egy véletlen villantás után beszámolhat arról, hogy ép kivel hált.

Persze ez csak jó az RTL-nek, hisz az emberek igenis kíváncsiak a valódi hírekre - nem baj, maximum fő műsoridőben ugyanúgy elveri a TV2-t, mint eddig. Andynek sem kell aggódnia, a kaszinói és haverjai majd kisegítik. Persze a mi zsebünkből.

Szólj hozzá!

155. Czunyiné megy a probléma marad

KLIK-gáz

2016. február 10. 06:00 - Alex_W

Nincs bajom azzal, ha az állam kezébe veszi az oktatást, nincs bajom a központi intézményfenntartással - már ha az tényleg működne. De Magyarországon csak névleg létezik központi oktatás, mert nekünk csak egy működésképtelen KLIK jutott.

Czunyiné a hétvégén ment, a KLIK maradt.

Pedig nem is Czunyinével volt a probléma, hanem - nos a Klebersberg Intézményfenntartó Központ csak leegyszerűsített megfogalmazása annak, ami nem csak az oktatást, hanem az Orbán kormány minden szervezeti intézkedését érinti: a Fidesz-KDNP vezette kormány

mindennel foglalkozik, amihez semmi köze, miközben fontos területek maradnak felelős nélkül.

Csak hogy az oktatásnál maradjunk: a pedagógusoknak lassan arról is be kell számolni mikor s miért vettek levegőt, miközben például a KLIK-en belül képtelenek voltak kinevezni egy személyt, akinek a feladata az, hogy nyomon kövesse a számlákat és mindent rendben kifizessen.

És ez nem csak az oktatásra igaz.

Felelős nélkül maradnak a szegények, a munkanélküliek közmunkások, a fogyatékkal élők, a kisnyugdíjasok, a környezetvédelem, tulajdonképpen minden olyan terület, ami Orbán Viktor - s a FIDESZ - szívének nem kedves.

Ez a probléma. 

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: klik czunyiné
süti beállítások módosítása