Magyarország miniszterelnököt keres! Tegnap ugyanis kiderült, hogy minden látszat ellenére, Magyarországnak immár hat éve nincs miniszterelnöke, pusztán egy rossz vicc vezeti az országot.

Egy rossz vicc verte szét az oktatást, a nyugdíjrendszert, taszított kilátástalan szegénységbe milliókat. Mert aki kinevet egy több tízezres tömeget, az maga is röhejes. Vagy bohóc.

Egy rossz bohóc szar viccét hallgattuk és láttuk hat évig. Elég!

Magyarország Miniszterelnököt kerestetik. Akinek van humora, de nem bohóc, aki tud nevetni, de csak a jó poénon. Olyan embert keresünk, aki képes millió, egymással ellentétes elvárásnak megfelelni - s ki tudja mondani, hogy útelágazódás. Egy olyan embert keresünk, aki tisztában van azzal, hogy milyen évet írunk, és hol tart a technika és társadalom ma. Nem árt, ha legalább a négy matematikai alapművelettel tisztában van. És ami a legfontosabb: helyén van szíve. Van bátorsága bocsánatot kérni, az elmúlt hat-nyolc-húsz év hibái mellett a sajátjaival is szembenézni.

És a többi.

Kell egy miniszterelnök - ám lehet, hogy pont ez az ember volt az első, aki megunta ezt a rossz viccet és elköltözött...

Kedves barátaim,

Ismét elérkezett egy újabb március 15.-e, újra elővesszük folyamatosan ismételt frázisainkat a bátor márciusi ifjúkról, kik egyetlen nap alatt alapjaiban rengették meg Metternich cenzúrára, titkosrendőrökre, spiclikre és fizetett zavarkeltőkre épülő rendszerét.

Egy olyan rendszert rázott le magáról az ifjúság, ami a kevesek hatalmának fenntartásáért áldozta be a sokak Magyarországát, a gondolkodás és a szólás szabadságát, valamint mindannyiunk jövőjét. Egy olyan eszmerendszer igáját rázták le magukról, ami a jelenbéli előnyökért lelkiismert nélkül feláldozta mindenki jövőjét.

Barátaim, a magyar nemzet azon kevesek közé tartozik, akinek két forradalom és három szabadságharc is osztályrészül jutott. Mindegyik dicső harcunkat példátlannak nevezett nemzeti egység táplálta, ám a jelek szerint mégsem tanultuk meg a történelmi leckét.

1848/49-es forradalmat tápláló nemzeti egység nem az az összefogás, amit manapság el tudunk képzelni. Kossuth és Széchényi, a forradalom két nagy államférfija közti különbségeket oldalakon és dolgozatokon keresztül lehetne sorolni, mégis a két férfi egyezséget kötött a nemzet érdekében. Ez nem az egyformaság, de nem is a tekintélyek egyezsége, hanem az ésszerű kompromisszumok egysége volt. Olyan egyezségeké, amik nem arról szóltak, hogy kié a hatalom, hanem egy olyan együttműködés keretét biztosították, amely minden fél érdekeit a lehető legteljesebb mértékben elégítette ki. Megegyeztek, mert ez a nemzet érdeke, pont úgy, mint a sajátjuk, hisz a nemzet hátránya mindannyiunk vesztesége.

Be kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk a múltunkból tanulni, és példaképeinknek megfelelni. Be kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk a nagyobb jó érdekében összefogni és képes vagyunk a közös ellenség, a közös ellenfél ellen civakodás, hatalmi harcok nélkül fellépni.

Ehhez pedig nem vezet más út, mint a folyamatos önvizsgálat, mely az egyéni érdekeket képes a közösség érdekében kordába tartani. Nem lehet az a célunk, hogy a legkisebb közös minimumot találjuk meg, hanem épp ellenkezőleg, e minimumot kell megemelnünk.

Mert összefogás hiányában nem lesz sem forradalom, sem szabadságharc, nem lesz semmi változás: harcunk nem lesz méltó arra, hogy a márciusi ifjakkal együtt emlegessék, hisz inkább Martinovics – összeesküvés lesz a sorsa: hamarabb elhal, mintsem kibontakozna.

Számomra ez március idusának az üzenete: addig hamvába hal minden ellenállás, ha nincs mögötte olyan szövetség, mely nem képes az egyéni ambíciókat kordában tartani, pont úgy, mint a tanárok és az ápolók teszik.

Köszönöm figyelmüket, Isten áldja magukat, Isten áldja Magyarországot!