Az eltévedt demokrata

AlexNet

97. Úton lefelé - az Orbán kormány végnapjai (1.)

Matolcsy vizsgálatot vezet maga ellen

2011. november 26. 21:00 - Alex_W

Vizsgálatot indítani mindig könnyebb, mint vizsgálatot folytatni. Ugyanakkor a felelőtlen vizsgálatindításnak meg van az a veszélye, hogy egyszer magunk ellen indítunk vizsgálatot, ami az őrület és a politikai bukás biztos jele.

Ha pedig úgy indítunk vizsgálatot magunk ellen, hogy nem is tudunk róla, akkor megváltottuk a jegyünket egy kényelmes pszichiátria első, zárt osztályára.

Szóval Orbán megváltotta a saját és teljes kormánya helyét, mikor hagyta hogy jobb keze Matolcsy vezetésével vizsgálat induljon azok ellen, akik szövetkeztek a forint ellen. 18 hónapnyi miniszterség után igazán tudhatná, hogy a forint ellen nem kell összeesküdni, összeesik az magától.

Nagyot néznék, ha ez a vizsgálat eredményre vezetne. Na nem mintha olyan nehéz lenne a tetteseket elkapni, hisz minden reggel visszanéznek a vizsgálatot folytatókra a tükörből. Igaz ez még reggel van, amikor nem folytatnak vizsgálatot, a minisztériumban pedig sajnos már nem néznek tükörbe. Így nehéz lesz eredményes vizsgálatot folytatni.

De legalább lesz megint egy eseti bizottság, melyre lehet pótlékot felvenni a képviselői fizetés mellé. Ez nagyon fontos szempont, hisz a bóvlivá sorolás miatt a végtörlesztő képviselőknek is megugrik.... - a kifizetett adóssága? Ugyan, az csak azoknak ugrik meg, akikre nem gondol a kormány, akik nem tudnak vég-törleszteni, csak marad a hitel, mely már több, mint a lakás értéke. Vagy inkább már két és fél lakás értéke. Maradjunk abban, hogy lesz miből kifizetni a gyerekek tandíját.

Orbán ezzel a lépéssel hivatalosan is elismerte, hogy lefelé tart. Nem célja megnyerni a következő választásokat, maximum akkora eredményt akar elérni, hogy senki se veszélyeztesse a nyugdíját. Máskülönben már rég levonta volna a személyi konzekvenciákat és legalább a jobb keze Matolcsytól megszabadult volna. Akkor talán az IMF-nek is leesett volna az álla egy pillanatra, ezzel az egy lépéssel is elbizonytalanítaná a Moody'st, legalább fél percre.

Innentől csak az a kérdés, hogy ki és mikor veszi át a hatalmat. És mihez fog vele kezdeni. De hogy Orbán megy, az nem kérdés.

Szólj hozzá!

96. Jönnek az ájemefek és egyebek

Ijedt kisgyerekek

2011. november 23. 18:00 - Alex_W

Nem könnyű manapság ma Orbán Viktornak lenni. A biztató, kétharmados győzelem után még ment a gyerekes "kihaénnem", de szembenézni a feladattal, és magunkkal, válaszokat keresni, terveket kovácsolni, végrehajtani nem sikerült, ellenben sorra szalad bele mázsás pofonokba, melyeket már agyon hallgatni sem lehet. Magyarországot ma nem kormány, csupán egy útszéli galeri irányítja -kétségtelenül nagyon jól fizetett banda- de nem akarom megsérteni az óvodás jelző használatával - az óvodásokat. Mert egy csapat kiscsoportos jobb teljesítményt nyújtana a bársonyszékben, tárcától függetlenül.

Pedig soha nem volt még Magyarországnak szüksége vezetőkre mint most. Egy ma születő gyermeknek egy az öthöz az esélye, hogy kilátástalan, gyomorforgató mély szegénységeb szülessen, melyből kitörni nem lesz hova, nem lesz mivel, mert nem lesz oktatás. Ma a családok egyharmada él a létminimum alatti összegekből, és legalább ugyanennyit fenyeget, hogy otthon nélkül maradnak, csak azért mert hittek abban, hogy holnap egy kicsit könnyebb lesz. Ma az önkormányzatok háromnegyede roppan bele véglegesen abba, hogy nincs bevételi forrásuk és a magyar települések kétharmadát fenyegeti a teljes kihalás. Ma amikor Kelet-Magyarország szinte teljesen kiürül, mert minden fiatal megy a munka után: Budapestre, Dunántúlra, Külföldre.

Már nem kérdés a kormány hitelessége. Az igazság az, hogy Lázár bármit is bűvészkedik a felső tízezerből kaphat csak szavazatokat - ha egyáltalán. A kormány hitelességét már csak azért sem kell félteni, mert semmiből sem tanulnak és nem változtatnak semmin: se átfogó stratégia, sem fegyelem, de még csak az sincs, hogy legalább a nyilatkozataikat egyeztetnék - pont úgy mint ahogy a kiscsoportos óvodások futnak szerteszéjjel, ha tényleg elpukkad a lufi, amit szurkálnak.

Ideje lenne levonni Orbánnak a következtetést és vállalnia  következményeket és távozni, Lázárostul, Semlyénestül, Matolcsystul, míg van honnan, vagy amíg nem mások rúgnak ki, mert akkor nincs visszaút.

Egy vágya teljesült Orbánnak, igaz nem teljesen úgy, ahogy gondolta: bekerült a történelembe, mint az a személy aki a történelem egyik legrosszabb kormányát sikerült megalakítania.

1 komment
süti beállítások módosítása