Tüntetést betiltani alapvetően szánalmas dolog. Különösen akkor, ha olyan cinikus módon teszik, mint manapság, még csak a látszatra sem adva, az indoklásnál. Szánalmas, mert a kormány ezzel elismeri, hogy igaza van azoknak akik tüntetnek. Elismeri, hogy nincsenek érvei - mennek a saját érdekeik után és beismeri, hogy fél az emberektől.

Pedig Orbán valaha maga is tüntetett.

Egy tüntetés részvevőit fogadni kell. Oda kell állni eléjük és elmondani az érveinket, ezeket az embereket meg kell győzni - már ha demokraták vagyunk és tényleg az emberek érdekében cselekszünk. Betiltani csak a zsarnokok szoktak. Demokráciában az ellenfeleinket nem azzal kell "büntetni", hogy betiltjuk őket, hanem hogy az első sorból kell végignézniük a győzelmünket. A Kormánynak viszont nincsenek érvei, esélye sincs a győzelemre. Csak félnek.

Mint az ovisok az ágyuk alá bújt szörnyektől.

A kép az 1956-os magyar forradalom történetét feldolgozó közalapítvány Fotóadatbázisából származik.

Ismerik a történetet az autósról és a farmerről?

Egyszer egy autós elakadt egy nagy pocsolyában. Meglátta a földjén dolgozó farmert és megkérte, húzza őt ki  a traktorral.

- Rendben van, de ezer dollár lesz, mert ez ma az ötödik autó amit ki kell húznom.

- Te jó ég! - válaszolta az autós - Mikor van ideje szántani? Éjjel?

- Nem, - válaszolta a farmer - éjjel a pocsolyát töltöm fel vízzel.

Meg kell állítani azt az ámokfutást, melyet Orbán Viktor és társasága rendezett. Meg kell állítani a társadalom szétesését, a szegények elszegényedését.. Biztosítani kell az embereknek az otthont. Munkahelyeket kell teremteni, infrastruktúrát kell építeni, és fejleszteni az oktatást, véget vetni a bürokráciának, visszaállítani az önkormányzatiságot, megerősíteni a közbiztonságot, és mindezt ha lehet, tegnapra.

Nekünk kell megtennünk, mert a Fidesz és Orbán Viktor nem ér rá. Azt hiszik nem vesszük észre, hogy ők azok, akik éjjelente hordják a vizet abba a pocsolyába amibe megfeneklettünk. Pedig a magyarok okosabbak, mint amilyennek hiszik, szerintem észrevettük.

Nem egyszerű. Az elején sem lehet azt mondani, hogy ez nem fog fájni, hogy holnapra minden tökéletes lesz. Nem ígérgetünk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy mindenki tanulhasson, mindenkinek legyen állása, és mindenkinek legyen nyugdíja és mindenkinek legyen otthona. Mindent megteszünk, hogy ez emberek biztonságban legyenek otthonaikban és az utcán. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy paradicsomot dobálhassanak az arcunkba, mert minden paradicsom egy szabad vélemény.

Ma, a huszonegyedik század elején egy megszülető gyermeknek esélye van arra, hogy eljusson olyan helyekre, ahová még ember nem tette a lábát, egy olyan tudományágat műveljen, ami ma még nem is létezik, olyan betegségeket gyógyítson, ami ma gyógyíthatatlanok. Egyetlen választás van előttünk: szeretnénk, ha e gyermek a miénk legyen, vagy száműzzük őt és magunkat vissza a tizenhetedik századba, vissza a sötét középkorba?

A történelem folyamán egyetlen egy állam sem zárkózott fel, lett és maradt a fejlett világ része oktatás nélkül. A történelem folyamán egyetlen egy sikeres államnak sem volt célja a röghöz kötés, nem volt célja az, hogy minél kevesebben tanuljanak. Nem voltak sikeresek azok az államok, ahol nem biztosították mindenkinek a tanulás jogát. Nem voltak sikeresek azok az államok, ahol nem keresték azt, hogy a jövő nemzedékeinek hol lehetne könnyebb, hol lehetne jobb. Nem lettek sikeresek azok a vezetők, akik nem a jövőt szolgálták.

Magyarország kicsi, de ugyanakkor nagy is. Itt van otthon Szent-Györgyi Albert, Harsányi János, Kertész Imre. Itt találták fel a villanymozdonyt, a porlasztót, és rengeteg apróságot, mely nélkül a világ nem volna ilyen. Magyarország kicsi ahhoz, hogy iparral fenntarthassa magát. Magyarországra hozhatunk ezernyi új, és újabb összeszerelő üzemet, de fejlesztések nélkül a technika, a technológia elavul és a gyárak bezárnak, mint ahogy már bezártak sokat. Magyarországnak akkor van esélye, ha nem ötmillió csipet gyártanak itt évente, hanem félmilliót, az első félmilliót. Akkor van esélye ha itt gyártják az első pirulát, ha itt rakják össze az első új motort, ha itt építik meg az első számítógépet, itt rakják össze az első új mobilt. Magyarország nagy esélye európai innovációs térséggé válni.

Ehhez oktatás kell, infrastruktúra kell, ehhez alkalmas vezetők kellenek. Nem olyanok, akik éjjel vizet hordanak.

Szerencsére nem a magyar állami vezetők ítélik oda a Nobel-díjakat, máskülönben Barack Obamának épp úgy, mint Kertész Imrének vigyáznia kellene, mert ha nem tetszik Orbánnak a mosolyuk, és nem tapsolnak kellően lelkesen, bizony megjelenne náluk egy követségi autó és kilopná a Nobel-díjat a vitrinből.

Hál'Istennek Nobel-díjat nem mi osztunk, nekünk maradnak a Kossuth-díjak.

A Visszavonható Kossuth-díjak. Ezentúl lesznek Kossuth-díjasok és volt Kossuth-díjasok, akik kiestek a rendszer kegyeiből. Sőt lesznek visszakerülők, akik volt és jelenlegi Kossuth-díjasok.

Egy állami kitüntetés mindig a már meglévő teljesítmény elismerése, mint ahogy a miniszterelnöki kinevezés egy választás eredményének az elismerése, utólag egyik sem törölhető. A történelem könyvekből sem fognak hiányozni, csak mögé biggyesztenek egy megjegyzést. Amin nem tudunk változtatni.

Úgy látszik elvárható - és el is várják - hogy egy Kossuth-díjas vigyázzon a szájára, tudja, hol, kit és mennyire kell megtapsolni, és mindig ugrásra készen legyen, mert a rendszert szolgálni kell. Mellesleg Kossuth-díjat még a harminc éve kimúlt Kádár rendszerben sem vontak vissza, még az 1956-ban disszidáltaktól sem.

Az Kádár volt, ez Orbán...