Az eltévedt demokrata

AlexNet

#54 Hitelek

2010. november 26. 04:58 - Alex_W

A nagy hajcihő közepette, két alkotmányozás, oktatási törvény és magánnyugdíjpénztár államosítás közt elfelejtkeztünk egy jelentős csoportról, akik eleve segítségre szorultak és a Fidesz dobálózásainak közepette egyenesen a csőd felé tartanak.

A deviza hitelesekről van szó.

Sokaknak ismerős lehet a következő helyzet: Adott egy fiatal pár, egy gyerekkel. Évekkel ezelőtt a lakásvásárlásra felvettek CHF alapon kölcsönt. Körülbelül 300 EHUF-ot kerestek ketten, megengedhették maguknak a 65EHUF-os törlesztőt.

Nem is lett volna ezzel semmi probléma, de a válság hatására ez felment előbb 105EHUF-ra, majd 140EHUF-ra, miközben a futamidő felment 25 évre és bevállalták a második gyereket is, akit régen terveztek.

Jelenleg a 140EHUF-os törlesztő részletet fizetik egy fizetésből és a GYES-ből, összesen 180EHUF-ból. Közel lehetetlen matematikai feladatot végeznek el nap mint nap. Rezsi, ruha koszt, a nagyobbiknak iskola...

Ez természetesen nem jut el a kormány elé. Inkább erőszakkal államosítják tőlük mindazt, amit öregkorukra tettek félre, és amellett hogy meglopják, el is veszik tőlük a biztos öregkor minden reményét. A nyugdíjadó kialakítása egyet jelent azzal, hogy mi fizetünk nekik, ők meg már ígéretet sem adnak, hogy mi abból viszontlátunk valamit.

A kormány leghűségesebb szavazóit kopasztja meg, és ha abban reménykedik, hogy az emberek nem veszik észre, akkor rossz hírem van. Ezek az emberek még nem estek át a Hoffmann-féle vizsgálaton és tudnak gondolkodni. Szerintem észrevették.

Ahogy az emberek vagyonokat veszítenek a hiteleken és a nyugdíjakon, úgy, vagy még jobban veszti el a kormány azt a kevéske hitelét is, mind a külföld, mind a választók szemében. Kétséges, hogy kitart-e a ciklus végéig.

Legkésőbb 2014-ben választások lesznek, és ne higgye a Nemzeti Egységet Megszemélyesítő Személy, hogy az emberek addig elfelejtik mindezt. A 2002-es választási eredmény tisztes vereség volt, a 2014-es viszont a Fidesz-KDNP - és Orbán Viktor - végét jelenti. Akkor majd mehetnek a hullaházba, a most kirabolt devizahitelesek és magánnyugdíj-pénztári tagok, vagyis a kisemberek mellé.

Oktatás, nyugdíj... Orbán Viktor kormánya lassan mindenkit halmozottan hátrányos helyzetbe hoz, s ahelyett hogy a középosztályt és a kisembereket - a választóikat - szolgálnák, gátlástalanul teremtik meg annak a fedezetét, hogy legyen mit elpocsékolniuk a következő két évben.

Két év múlva pedig csődbe megyünk, de gondolom ez nem Orbánnak lesz majd a gondja...

Szólj hozzá!

#53 Írány a fejlett Latin-Amerika!

2010. november 25. 12:04 - Alex_W

Sajnos a kétharmaddal semmi sem kivitelezhetetlen, beleértve az alkotmány olyan mértékű deformálását, mely lehetővé teszi a lopást.

A kérdés az, hogy miért és meddig hagyjuk.

A kérdés az, hogy az ellenzék miért járkál egy helyben, miért nem ár...asztotta el már módosítókkal a törvényhozást. Lehet ez mind a bizottságokban elakadna, de lehet kommunikálni, hogy legalább próbálkoznak.

Nem értem az ellenzék miért nem szervez a magánynyugdíjpénztár tagokkal, és a diákokkal, a HÖOK képviselőivel és a sajtóval látványos és eredményes (!) konzultációkat, tárgyalásokat. Juttassuk el mindenkihez, hogy ez lopás, és ezt meg kell akadályozni, és vissza kell csinálni.

Az emberek nem azért szavazták be Orbán Viktort kétharmados többséggel, hogy mindent szét romboljon és nem is azért mert úgy gondolták, hogy Orbánista Köztársaságra van szükségünk, esetleg királlyá kell kennünk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát Megtestesítő Személyt, hanem azért mert úgy hitték, a biztos parlamenti többséggel Orbán hajlandó lenne a már halaszthatatlanná vált államigazgatási reformot végrehajtani, hogy egy minden szempontból hatékonyabb államigazgatást létrehozni. Pont ez az amiben egy lépés nem történt.

Nem hogy kisebb lenne az állam, hanem nagyobb, nem hogy hatékonyabban gazdálkodna, de minden várakozást felülmúlóan rosszul. A költségvetési hiány a rendkívüli adókkal és járulékokkal sem tud csökkenni ezért szüksége van az országban létező utolsó pénz tartalékra, arra amit MI emberek raktunk félre öregkorunkra. TŐLÜNK akarja ezt Orbán nem elkérni, hanem elvenni, úgy hogy cserébe nem ígér semmi kompenzációt. Úgy hogy a jövő évi költségvetésben már elköltötte ennek az összegnek az egyharmadát - a semmire.

Mi lesz itt?


Mi lesz négy év múlva?

Mi lesz velünk hatvan év múlva?

Igen, nem lehet hatvan évre előre tervezni, de mint politikusoknak, nekünk képesnek kell rá lennünk. Nem úgy hogy ismerünk minden változót hatvan évre előre, hanem hogy a jelenben hozunk olyan döntéseket, melyek kiállják az idők próbáját.

Orbán döntései már két-három év múlva - mikor elfogy a MNYP-ből származó pénz katasztrófába sodorja Magyarországot. Nem olyanba, mint Görögországé, nem is olyanba, mint Írországé, hanem a történelemben eddig példátlan hatalmas katasztrófába, melynek során könnyedén válhatunk Európa egyetlen latin-amerikai köztársaságává.

Emberek, írjunk levelet a képviselőnknek, árasszuk el e-mailekkel, hívjuk fel őket, és kérdezzük meg, hogy miért szavazzák ezt meg, mert ennek fényében akarom behúzni az X-et legközelebb. Írjunk blogot, tiltakozzunk hangosan, szervezzünk tüntetéseket országszerte, és hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ez nem Nemzeti együttműködés, hanem szabad rablás, ezzel NEM értünk egyet. Hangoztassuk szavunkat!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása