Sándor Máriát már sokan sokféleképpen értékelték a feleslegesen hőzöngő, reflektorfényre vágyó embertől politikai bérencig terjedő skálán. De igazából mi van Sándor Mária, mint jelenség mögött?

"Én csak vissza akarok állni az inkubátor mellé" - szól a sokat idézett, sokadszor elmondott mondat. Csak addig kételkedtem, míg személyesen nem volt alkalmam látni, többször végighallgatni. Tényleg nem érdekelheti a politika: makacsul ugyanazt mondja, legyen bármely párt beszélgetős fórumán, civilszervezetnél, vagy szakszervezetnél - márpedig olyan politikus nincs, aki mindig, minden körülmények közt ugyanazt mondja és nem alakítja legalább a hangszínét a hallgatóságához. Igaz Sándor Mária nem utazik szavazatokra.

Ő csak képvisel. Mandátuma mégis erősebb minden politikusénál, hisz ő nem a tömegek meggyőzésére, hanem néma tömegek nevében beszél. Mondatai kemény, megtapasztalt igazságok és nem csak a tények egyfajta, politikai célok alapján módosított olvasata. Épp ezért tud megszólítani mindenkit, aki az egészségügyben dolgozik.

Ez az őszinteség az, ami hiányozna ha tényleg feladná.

Szeretett az inkubátor mellett állni, de igazából most is egy inkubátor mellett áll, egy súlyosan beteg óriás csecsemő életjeleit igyekszik stabilizálni: az újjászülető magyar egészségügyét.

Mert az Egészségügynek - így nagybetűvel - újjá kell születnie, ez nem vitás. Teljesen, az alapjaitól és minden területen, legyen az ez egészségügyi képzések világa, a kórházfenntartás, fizetések, háziorvosi, védőnői szolgálat. Sőt a lazán kapcsolódó részekkel együtt kell kezelni a problémát, mint a szociális gondozás. Komplexen kell nézni a problémát, és minden szereplőt, orvost és beteget, hajléktalant és gazdagot, állami és magán egészségügyi központot, és biztosítót el kell tudnunk helyezni benne. Egy követelmény van: ne érjen senkit sérelem a tisztességes élethez való jogban: sem a szegényt, az árvát, a hajléktalant, sem a nővért, az orvost, a védőnőt. Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat.

Viszont ahhoz, hogy ez sikerüljön igenis szükség van Sándor Máriára, sőt Sándor Máriákra van szükség, akik kiállnak, hisznek és főleg tesznek az ügy érdekében - s ebben az értelemben Sándor Mária többet tett egy év alatt, mint minden egészségügyi szakszervezet együttvéve.

Cserébe csak annyit kért, álljunk mögé két nap múlva, április huszadikán. Legyünk hát ott mellette mindannyian, pedagógusok, közlekedésiek, egészségügyesek, mindannyian, Magyarok. Mert az egészségügy közös ügyünk.

Mária, nem tudom, hányan lesznek mögötted, jönnek-e a tanárok, a szakszervezetek, de Az eltévedt demokrata ott áll melletted, azok nevében is, akik még nem születtek meg, de szükségük lenne egy lelkiismeretes nővérre az inkubátor mellett.

Meglepő eredménytől volt pár hete hangos a sajtó: még a kormánypártot is meglepte - állítólag Giró-Szász András percekig csak hápogott tőle, mint egy kacsa, de állítólag még a szeretett vezírnek is lesett tőle az álla és egy pillanatra levette a szemét az épp aktuális Videoton meccsről - miszerint a fiatalok körében még mindig a Fidesz az állam álompárt.

De nem csak a Fideszt, de mindenkit meglepett. Hogy lehet, hogy az a párt, mely radikálisan megnehezítette a bejutást az egyetemekre, ami tulajdonképp teljesen ifjúság és oktatásellenes, vezet a fiatalok körében?

Egyszerű a válasz: mert cool Fideszesnek lenni. De legalábbis nem égő. Nem jár vele semmilyen egyéb megtiszteltetés, mint a liberálisokkal automatikusan járó homoszexualitás, vagy a baloldallal az automatikusan járó komcsizás. Mert ciki nem Fideszesnek lenni, de ha mégis, akkor legyél Jobbikos.

A bal-liberális körök egyszerűen elvesztették - a tán sose volt - szexiségüket. Egyszerűen nem vonzók.

Az ellenzék ugyanis elfelejtette, hogy nem elég okosnak lenni, de el is kell tudni adni magukat - és Orbán pont ez utóbbiban jó, nagyon jó, sőt világklasszis. Mindent le tud nyomni a híveinek a torkán: a rezsicsökkentés ellenére többet mutató számlákat, a "magyar csoda" ellenére csak stagnáló gazdaságot, növekvő munkanélküliséget és kivándorló fiatalokat; a csökkenő adók ellenére növekvő - és a szegényeken csattanó - állami elvonásokat.

Ennek az ellenszerét nem találja sehol az ellenzék. Se Mesterházy MSZP-je, se Bajnai Együtt 2014-e, de még Gyurcsány Demokratikus Koalíciója sem találja a szexepiljét, pedig vonzerő nélkül, fiatalok nélkül ezt a csatát nem nyerheti meg az ellenzék.

Nem az a gond, hogy papíron nem egyeztek meg. Nem az a gond, hogy nincs meg az az egy ember, aki vezetné az ellenzéket, hanem az, hogy a belső hatalmi harcok miatt az ellenzék nem képes felvenni a kesztyűt Orbán populista ferdítéseivel és hülyeségeivel szemben. Nincs senki, aki kiállna a "komcsizás"-nál és azt mondaná: "Miniszterelnök úr, furcsa dolog komcsizni hallani egy volt KISZ titkárt."

Vagy kiállna a liberalizmus mellett és azt mondaná: "Büszke vagyok arra, hogy liberális vagyok, mert a liberalizmus viszi előre a világot. Liberalizmus nélkül nem lenne köztársaság, sem közteherviselés, sem vallásszabadság. Mert mindaz, ami ma liberalizmus, holnap már a konzervatívok féltve őrzött értéke."

Mert kellene valaki aki megfogalmazza: "Baloldali vagyok. Büszkén vállalom, hogy kiállok a piacgazdaságban is a társadalmi felelősség vállalásért, hogy a közösségek jogai előrébb valók az egyénnél, büszke vagyok, hogy nyitott vagyok a másik ember felé, és megnyugtat a tudat, hogy egy olyan társadalomért harcolunk, mely nem hagyja cserben a szegényeket, az öregeket, a betegeket, a szenvedőket és az árvákat. Szocialisták nélkül ma nem lenne táppénz, nyugdíj, és nem lenne GYES-GYED. Szocialisták nélkül nem lenne társadalombiztosítás."

Lőrincz István vagyok. Magyarországi fiatal. Magyar, keresztyén, baloldali és liberális, és mindezt vállalom.

"Az AVON katalógust 2012. január 1.-e óta kevesebbszer módosították, mint az Alaptörvényt." - tartja az internetes mondás. Nekem nem jár az AVON katalógus, de mindenesetre nagy kínosnak tartom azt, hogy a kormánytöbbség, teljes egyhangúsággal negyedszerre módosítja az Alaptörvényt.

Mert nem szolgálja a céljait.

Vagy mert a kormánypártok maguk sem tudják mit szeretnének elérni.

Ez ciki.

Ciki az, hogy annak ellenére, hogy már egy évvel korábban tudták, hogy abszolút - és még annál is nagyobb - többségük lesz, és hogy ők biza alkotmányozni fognak, akkor is ha abba belerokkan az egész ország, nem tudtak összehozni egy olyan írást, mellyel nem kell megégetniük magukat. Szégyen az, hogy az eddigi alkotmányozási kísérleteik során egyetlen egyszer sem fogadtak el olyan irományt, melyet rajtuk kívül bárki is dicsért volna. Szégyen, hogy addig szerencsétlenkednek az alapjogokat és alapvető intézményeket definiáló okirattal, hogy mindössze egy iromány lett belőle.

Ciki az, hogy magyarázniuk kell minden utcasarkon, hogy mit akarnak. Ciki az, hogy nem veszik észre, hogy olyan embernek - Angela Merkelnek - magyaráznak, aki a fiatalok körében 92%-os foglalkoztatottságot, országában folyamatos 12 negyedévi növekedést ért el, tehát nem hülye ember. Már csak ezért is lett Németország kancellárja.

Áder Jánosnak nem csak azt meg fontolnia, hogy elszigeteli Magyarországot, és a szabad világban sehol sem fogják fogadni, nem csak azt kell eldöntenie, hogy az autokratikus Orbánhoz való hűsége, vagy a népéhez, Magyarország állampolgárihoz való hűsége a nagyobb. Azt is aláírja ezzel a módosítással, hogy Magyarországnak az alapjait egy pároldalas iromány képezi, melynek szabályait kényük és kedvük szerint, bármikor át és újraírhatják, hatályon kívül helyezhetik, vagy minden hülyeséget beleírhatnak.

"Nem lesz alkotmány"

(Kósa Lajos, ATV Egyenes Beszéd, 2013. 03. 12.)

Áder Jánosnak választani kell: stempli lesz Orbán alatt, vagy Köztársasági elnök. Áder János vagy ciki lesz élete végéig, vagy egy karakán ember, aki ki mer állni és azt mondani: nem vagyok egy véleményen a Viktorral, mert vannak saját elképzeléseim, és végül nem a Viktor fog megítélni engem, hanem a lelkiismeretem.

Köztársasági elnöknek joga van helyretennie a parlamentet, és kötelessége is megtenni. Alkotmánymódosítás aláírása helyett emlékeztetni kellene a parlamentet, a kétharmadot, hogy igazán megnyugtatóan e képviselők még csak a saját devizahiteleiket rendezték, nem a nemzetét. Emlékeztetni kell a parlamentet, hogy nem feladatuk a család definiálása, ellenben kötelességük az emberek és családok megvédése az elszegényedéstől, attól, hogy belerokkanjanak olyan luxus dolgok megvásárlásába, mint egy kétszobás lakás. Ádernek nem Alkotmánnyal kell foglalkoznia, hanem emlékeztetni a parlamentet, hogy hajléktalannak lenni állapot és mint ilyen nem büntethető, ellenben mindent meg kellene tenniük a hajléktalanok lakáshoz juttatásáért.

Ha pedig aláírja akkor Kósának lesz igaza. Nem lesz alkotmány.

Az pedig, amilyen pökhendiséggel világosítjuk fel a nagyvilágot arról, hogy mit írunk alkotmányunkba, ennek a mindenkit kioktató gőgnek pedig meg lesz az ára: ha korlátozzák (nem megszüntetik, csak korlátozzák!) az EU-s pénzek kifizetését, az egész gazdaság napokon belül behal. Mert Magyarország exportja nulla, belsőfogyasztása nulla, az egész ország legalább háromnegyed részt Európai Unió társfinanszírozásában van mozgatva. Ki lehet számolni, meddig tartana a saját lendületünk.

Miközben a Diákellenállás a Felsőoktatásért, a Hallgatói Hálózat, a Szülői Hálózat, az Oktatói Hálózat, a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Magyarországon ritkán látott szép egységbe tömörülnek és sorra fogalmazzák a az öt plusz egy pontjaikat, Orbán Viktor azt hiszi, hogy tíz sose látott, nem ismert diákkal bemegy egy rom kocsmába - zseniálisan kiszivárogtatva a "titkos" találkozót a sajtónak - tíz perc alatt, egy hirtelen ötlettel a ló túl oldalára átesve megoldja a felsőoktatás helyzetét.

Miniszterelnök úr Brüsszelből átugrott Hollandiába varázsgombáért, és nekünk nem hozott?! Mindenesetre minőségi anyag lehet ...

Nem, sokkalta valószínűbb, hogy Orbán Viktor egy ősi politikai trükköt alkalmazna, a világ legpocsékabb megvalósításával. Miniszterelnök Úr! Ez roppant elcsépelt és nagyon régi trükk, még a rómaiak is ismerték, és még a neve sem változott: "Oszd meg és Uralkodj!"

Annál inkább meglepetésként érheti Orbán Viktort, hogy nem jön be a 'romkocsma politika". A pocsék megvalósítás miatt is, és mert a diákok tanultak történelmet, ez a trükk még minimális zavart sem fog okozni köztük. A középiskolások épp úgy, mint szüleik, és a hallgatók, vagy a tanárok tisztában vannak azzal, hogy az ingyenes felsőoktatás ígéretét ön csak kirántotta a kalapból, hogy megetesse a diákokat. Tíz megszeppent gyereket talán át tud ejteni, de a tüntető több ezer fiatalt nem! Velük kell leülni tárgyalni, velük kell beszélni! nem egy romkocsmában! Hanem a kamerák előtt! Izzadjon meg a milliós fizetésért egy kicsit maga is!

A fiatalok a felsőoktatás ügyének megoldását, és nem ad hoc - "ez nem jött be próbáljunk valami mást" politikát várnak öntől. Tárgyalni sem nagyon kell, a "gyerekek" világosan megfogalmazták mit várnak el öntől, mit várnak Hoffmann Rózsától. Csak teljesíteni kell.

Az elmúlt héten hirtelen felnőttek a gyerekek és kiderült, hogy okosak, sokkal okosabbak, mint a parlamentben ülők. Nem lesz könnyű Orbán úr, ők ugyanis gondolkoznak!

Sok sikert kívánok a gyerekeknek, szüleiknek és tanáraiknak a hathatós érdekképviselethez, és készüljenek fel, Orbánnak lassan kell mondani, hogy megértse - de néha még így is többször el kell ismételni neki. Rendes ember, csak néha kicsit lassú a felfogása.

A diákok csillapodni nem akaró tiltakozási hulláma egyet jelez: Orbánnak ideje szembenéznie a rég időszerű változtatásokkal. Ideje szembe néznie azzal, hogy nem saját hatalmának megtartására, hanem a Magyarország szolgálatára tette le esküjét.

Orbán Viktor előtt két út áll: meghajol a diákság előtt, vagy lemond.

Ha meghajol, akkor meg kell lépnie az időszerű változtatásokat a kormányban, fel kell állítani az alkalmatlan Balog Zoltánt, Hoffmann Rózsát és egy lendülettel Matolcsyt és Pintért is. Ha meghajol, akkor a jobb keze és önérzetének megsemmisülése árán, nem kell szembe néznie azzal, hogy hónapokra megbénulhat az ország, az oktatás, nem kell szembenéznie azzal, ahogy a FIDESZ kétharmad látványosan felmorzsolódik mögötte. Mert a képviselők egy ideig kitartanak, de sokáig nem, mert nekik előbb-utóbb vissza kell menniük körzeteikbe, előbb vagy utóbb szembe kell nézni az emberekkel, nem bujkálhatnak a végtelenségig a parlamentben.

Ha nem hajol meg, önérzetével és jobb kezével együtt a történelem sötét lapjaira kerül fel, és végignézheti, ahogy emlékezete is gyalázatossá válik.

Fel kell ismernie végre mindenkinek, hogy a mai diákság már nem a rendszerváltó nemzedék, ezek a fiatalok már nem tanulták a demokráciát, nem ellesték a nyugattól, hanem benne nőttek fel. Ezek a fiatalok szabadon tanulhattak az elnyomásról, és felismerik az elnyomókat! Ezek a diákok jogosan kérnek helyet az asztalnál. Ezek a diákok minden parlamenti képviselőnél sokkal jobban ismerik a demokrácia működését és fogalmát!

A diákok véleményt mondanak és nagyon határozottan állnak ki véleményük mellett. Ezek a diákok elmennek regisztrálni, elmennek szavazni és az urnák felett is ítéletet mondanak Orbán Viktor rendszeréről. Ezek a diákok konstruktívak, a diákoknak érveik vannak, nagyon kemény és tiszta érveik.

Balog Zoltán ne csodálkozzon, ha a diákok nem ülnek le vele tárgyalni. Súlytalan, alkalmatlan alak. De mindenkinek, ki lemer velük ülni tárgyalni, fel kell készülniük, hogy ezek a diákok tájékozottak, logikusak, és nagyon szeretnek gondolkodni. Ezek a diákok tanulni szeretnének és nem bulizni az Egyetemeken. Nem fénymásolóval akarnak diplomát szerezni, hanem a tudásukkal. Ezek azok, amit a parlament többségéről nem lehet elmondani.

Orbán ne csodálkozzon, ezek a gyerekek élete legizzasztóbb tárgyalásra fogják kényszeríteni. Orbán a diákokkal fog rémeket álmodni.

A diákokban erő van. A diákok mögött ott vannak a szüleik, ott vannak a tanáraik, ott vannak a külföldi példák. Mögöttük áll Magyarország, hisz ők Magyarország!

Nehéz oktatási államtitkárnak lenni egy jobboldali, időnként retorikailag nemzeti, megszorításokra kényszerített Orbán-kormányban. Még nehezebb a huszonegyedik században, ahol a fiatalok jól ismerik az internetet és beszélnek élő idegen nyelveket.

A XXI. század a tudás évszázada. Egy ma születő gyerek megélheti a huszonkettedik évszázadot, meggyógyíthat egy ma gyógyíthatatlan betegséget, olyan helyekre juthat el, melyekről mi csak álmodunk, vagy olyan tudományágat művelhet, mely ma nem létezik. A XXI. század arról szól, hogy a tudás mindenkié, a tudomány közkincs. Nem a szabadalmak és titkok számától erős egy ország, egy nemzet, hanem attól, hogy hány tanult ember él ott.

Az új felsőoktatási törvény egy olyan bűn, mint a hazaárulás. A történelem úgy fogja emlegetni, mint a huszadik század elejét, mikor "kitántorgott Amerikába egymillió emberünk". Most egy egész korosztály - a frissen érettségiző fiatalok egész hada - hagyja majd el az országot és semmi sem garantálja visszatérésüket, mert aki menekül, az nem tér vissza. És ők menekülnek. Menekülnek egy infantilis ország, egy infantilis nő miatt, aki egyetlen tollvonással vette el a jövőjüket, tette értelmetlenné négy év kemény munkáját.

Rózsa, ha elfogadsz egy tanácsot, többet nem szólalsz meg. A történelem már keresztre feszített, a szülők a véredet kívánják - szó szerint és joggal. Nem szólalsz meg, mert nem tudsz válaszolni. Nem tudsz válaszolni a szülőknek, hogy milyen alapon kérdőjelezted meg és romboltad le a gyerekek munkáját, nem tudsz válaszolni a gyerekeknek, akik azt kérdezik, hogy ezért maradtam otthon, ezért tanultam, ezért mondtam le a bulikról? Nem tudsz válaszolni arra az egyszerű kérdésre sem, hogy ha a magyar egyetem nem ad oly elismert diplomát, mint a bécsi, akkor miért háromszorosa a magyar tandíj az osztráknak?

Amíg nem tudsz válaszolni Rózsa, jobb ha hallgatsz.

Az nem kérdés, hogy Orbán bukik. Szépen vagy csúnyán: rajta áll. De mi várható utána?

Kevesen mernek lehetséges forgatókönyvekről beszélni, pedig épp a forgatókönyveken múlik, hogy vissza tudjuk-e állítani és meg tudjuk-e erősíteni a Köztársaságot. Egyáltalán beszélhetünk-e majd Köztársaságról a következő ötven évben, vagy csak egymást váltó rendszerekről, anarchiáról és káoszról.

Az Orbán után következő kormány ezért nem hibázhat. Sőt nem csak egyszerűen nem hibázhat, de vérprofinak kell lennie mind gazdasági, mind szociális területen, egyaránt aktív, következetes bel-, kül- és biztonságpolitikát kell folytatni, ahol nincs hibának lehetősége, csak következménye.

Első lépés: tűzoltás. Azonnali hatállyal felfüggeszteni az új alkotmányt, a médiatörvényt, a költségvetési törvényt, a köz és felsőoktatásról szóló törvényt, valamint a választójogi és a végtörlesztés intézményét. Szétzavarni az MTVA-t, összevonni a közszolgálati médiát, egységes, független vezetés alá helyezni azokat. Visszaállítani az önkormányzatiságot.

Második munka: stabil jogi alapok. Előkészíteni olyan törvények sorozatát, melyekkel megelőzhető a következő Orbán Viktor: szétválasztani a hatalmi ágakat, helyreállítani a bírói függetlenséget, az alkotmánybíróság függetlenségét, a független MNB-t. Helyre kell állítani a társadalmi érdekegyeztetés színtereit: érdekegyeztető tanácstól a szakszervezetekig, a gyülekezés szabadságától kezdve az állampolgári alkotmányos normakontroll bevezetéséig.

Harmadszor: Ismét bevezetni a több kulcsos SZJA-t eltörölni az élelmiszereket drágító adókat, megállapodni a verseny szférával a különadók kivezetésének üteméről. Tárgyalásokat kezdeményezni a bankokkal a devizahitelesek megsegítéséről - bármilyen formában, de hatásosan.

A negyedik nap talán végre megünnepelhetjük a zsarnok bukását, de korán fekszünk, mert az ötödik nap minden kezdődik elölről: gazdaság - költségvetés - rendőrség - békávé - munkahelyek - egészségügy - oktatás - pénz, pénz, pénz - munkahelyek - lakáshitelek - környezetvédelem - koffein mérgezés.

Abszurdum, hogy lehet valaki olyasvalakiből is államtitkár, bebetonozott tagja a kormánynak, aki sokadjára sem képes egyetlen egy épkézláb stratégiát összehozni.

Az új felsőoktatási tervezet legnagyobb hibája, hogy pont arról nem szól, amiért Hoffmann állítólag elkezdte írni: a felsőoktatás minőségének a javításáról.

Nem találom, hogy a minden észérvet nélkülöző hallgatói létszámcsökkentés, a hallgatókról minden áron a lehető legtöbb pénzt legombolni akaró, és modern kori jobbágyságot teremtő javaslatok mögött hol van az az igazi minőség javítás.

Számomra ez nem tűnik másnak, mint a politikusok és a gazdag elit azon hadjáratának, hogy fiacskáiknak ne kelljen megvívni a harcot tehetségesebb, de szegényebb családból jövő gyerekekkel. Pont úgy, mint Indiában tette ezt a kaszt rendszer, amit az indiaiaknak első dolguk volt megszüntetni és az emlékét is kiirtani - majd száz évvel ezelőtt.

Nem látom a törvény hol szeretne garanciát nyújtani arra, hogy tehetséges emberek maradnak akadémiai pályán, nem látom a garanciát a felsőoktatási törvényben a nyugodt kutatómunkának, nem látom a kutatás - fejlesztésnek az erkölcsi, társadalmi - netán anyagi - elismerésének a módjait. Hiányoznak a kutatási alapok, hiányoznak az ösztöndíjak, hiányzik a koncepció.

Ma ott tartunk, hogy alig akad diák, aki a doktori iskolákba jelentkezne és még kevesebb az olyan ki akadémiai pályán maradna. A jobbakat mind felszívja a piac, és ha nem a legjobbak tanítanak az egyetemeken, akkor mi marad?

Változtatni akarunk a felsőoktatás minőségén? Akkor létszámok helyett felvételi követelményeket határozzunk meg! Határozzuk meg azt a tudás szintet, amire az egyetemek építhetnek! Legyenek általánosabbak és gyakorlat orientáltak az alapképzések, hogy tényleg az alapot adják meg és legyenek specializáltak a mesterképzések, mert abszurdum, hogy Magyarországon sok szakon mesterképzésben ugyan azt tanulják, mint alapképzésben.

Legyen a PhD. munkának értéke, támogassuk a kutatói életpályára készülő fiatalokat, támogassuk azokat, akik az egyetemen szeretnének marad kutatni és tanítani! Ne felesleges terminusokat vezessünk be (Kutató Tudományegyetem), hanem gyakorlati szinten tegyük könnyebbé a kutatók és a kutató egyetemi a tanárok életét.

Nem lehet pénzkivonással minőséget emelni! Nem lehet tandíjjal esélyegyenlőséget biztosítani! Nem lehet nekünk diákoknak hátat fordítani, mert tüntetünk, harcolunk és nem adjuk fel. De ha a kormány szeretné, akkor legyen egyetlen csinovnyik képző egyeteme az országnak. A többiek meg majd külföldön tanulnak és külföldön maradnak, akkor aztán majd számolhat Hoffmann tanárnő, hogy hol szúrta el, hogy miért küldött el az országból komplett korosztályokat csak azért, mert tanulni akartak!

Abszurdum, hogy Hoffmann még államtitkár lehet. Két év alatt nem tudott egy épkézláb stratégiát összehozni, csak a pénzkivonás megy. Abszurdum, hogy a Miniszterelnök még nem mondatta le, nem rúgta ki. Abszurdum, hogy félreállítanak mindenkit, aki próbálná az oktatást rendbe rakni, akinek van tapasztalata benne, mert Hoffmann-nak nincs! Vagy elhagyta!

Egyetemeket, iskolákat, MOST!

(A képet a szerző engedélyével innen bakácsoltam el: soraim.blog.hu/2011/10/23/firka111023)

Zárjuk be az egyetemeket! Mindegyiket, egytől egyig! Vagy maradjon egy egyetem, ahol a milliárdosok csemetéi tanulhatnak, igaz az is felesleges, mert ők megtudják fizetni a külföldi főiskolákat és egyetemeket, az IBS-t, a többit felesleges megtartani. Nem mintha nem kellenének mérnökök, informatikusok, tanárok, gazdászok vagy jogászok. Nem mintha nem lenne szükség a természettudományok művelőire.

Az Orbán kormány által javasolt út ez: mindenki akinek a szülei nem tudnak fizetni, ne tanuljon tovább, ne legyen esélye kitörni a körből. Cím helyett odaírhatnák rá: "Parasztnak születtél, paraszt is maradsz!" Esély sem marad rá, hogy azok, akik hátrányos helyzetűek, önfenntartók, mindazok akiknek a saját megélhetését is elő kell teremteni, és épp ezért nehezebben haladnak az egyetemeken, valaha is eltudják majd végezni. Az is nagy szám lesz, ha egy félévet el tudnak majd végezni - végük.

Már amúgy is elriasztja a fiatalokat a magyar főiskoláktól a 15 éves röghöz kötés. Mi az hogy 15 évig nem mehetek külföldre, nem vállalhatok el egy külföldi ösztöndíjat, nem szerezhetek külföldi tapasztalatot? Inkább mennek a diákok eleve külföldre - ha megtudják fizetni. Akinek meg nincs, az így járt, mehet éhbérért dolgozni - illetve már azért sem, mert Orbán Viktor azt is elvette tőle, hogy a gazdagabbak még gazdagabbak lehessenek.

Ez már nem tandíj vita, ez zsarolás. Ez egy zsarolási pénz. Vedd meg a nemességed! Vedd meg, hogy ahhoz a körhöz tartozhass, akinek adót nem kell fizetnie, aki megfizetheti az egyetemeket, vedd meg, mert a pénz számít, nem a tudásod. Nem az, hogy te eleve hátrányból indultál.

Orbán a lehető leggyorsabban akar visszakozni a sötét középkorba, a lehető leggyorsabban akar tanítatlan, buta csőcseléket, egy országot mely nem tud gondolkodni - pedig épp csak elkezdhetett volna.

Orbán nem akar senkit, aki egy kicsit is okosabb nála, de téved, mert itt vannak egy páran, akik nem félnek tőle, nem rettegnek tőle, és akiknek elege van abból, hogy Orbán - igen személyesen Orbán Viktor - tönkreteszi a jelenét és jövőjét. Nem csak elege van, de tesz is ellene valamit. Ha csak annyit, hogy egyetlen egy ember sem, aki miatta kiesett az oktatásból, egyetlen egy sem húzza mellé az ikszet, hanem más mellé, akkor csak annyit. De van aki többet is.

Ha tényleg megvalósul a felsőoktatási koncepció, akkor nem csak az egyetemek zárnak be, nem csak az oktatás minősége lesz silány, hanem sokan lesznek, akik Orbánnal szemben állnak a Kossuth téren. Sokan lesznek, diákok, rendőrök, mentősök, dolgozók, és munkanélküliek, adósok és befektetők, és akkor Orbán mit csinál? Díszes társasága megfogja-e védeni? Hol lesz Navrasics, Lázár és Hoffmann?

Oktatás kell, és ha jól csinálják, akkor kerül, amibe kerül. A jó oktatás a jobb jövő záloga. Biztosítsuk azt, hogy a pénzünkért minőségi szakembereket képezzünk, akik mind itthon, mind külföldön megállják a helyüket - és biztosítsuk hogy hazatérjenek. Ne rabok legyenek, hanem tapasztaltak. Hozzanak haza külföldről tapasztalatot és kamatoztassák itthon. Adjunk nekik teret, adjunk nekik időt. Adjunk nekik lehetőséget, mert a fiatalok a jövő záloga. Ne vegyük ezt el tőlük.

Az évtized végére a világ többi része már gyógyíthatja a rákot. Pont mi maradjunk el tőlük? Pont mi, kik oly fennen hirdetjük, hogy mennyi Nobel-díjasunk van? S minthogy azt nem lehet megmondani, hogy ki meddig él, azt sem lehet megmondani, kiből lesz a következő Nobel-díjas magyar, ki lesz az, aki felfedezi azt, amire a XXI. század fog épülni. Épp ezért mindenkinek meg kell adni az esélyt. Hisz tudják: még Einstein is megbukott matematikából.

Fiatal vagyok, kvalifikált egyetemen, informatikai diplomát szerezek, van tapasztalatom, beszélek idegennyelvet, szeretem a hazámat, szeretem a várost, ahol felnőttem, az utcákat, az embereket, minden ideköt, de nem, nem fogok itthon dolgozni.

Elmegyek külföldre, ahol értékelik a szaktudásom, az ötleteim. Ahol a főnök nem véres szemekkel irigykedve néz, mert nekem van néhány jó ötletem. Ahol megfizetnek - és ami fontosabb - megbecsülnek. Ahol tudják, hogy az embernek szabadságra kell néha mennie, ahol nem kételkednek abban, hogy lázas betegen fekszem otthon. Tudják hogy lojalitásom úgyis a céggé. Elmegyek külföldre, ahol megbecsülik a páromat és nem nézik földönkívülinek, nem nézik állatnak, ha gyereket szeretnénk; ahol nem küldik el csak mert babát vár, mert megbecsülik őt is.

Elmegyek külföldre, ahol kinyithatom a számat, és munkahelyen kívül azt csinálok amit akarok, nem rúghatnak ki a magánéletem miatt, sőt semmi közük hozzá. Ahol nyugodtan kritizálhatom a főnökömet és nem kell félnem a véleménykülönbségek miatt.

Elmegyek külföldre, ahol idegenként fogok élni - még is emberszámba vesznek. Elmegyek oda ahol nem csak a munkaerőköltséget látják bennem, hanem a szaktudásomat, ahol a cégvezetésnek nem az a szándéka, hogy napi huszonnégy órából huszonhatban álljak a rendelkezésükre, hanem hogy rendes, minőségi programokat írjak. Ahol nem azt érzem a cégvezetés részéről, hogy én csak egy csökkentendő tétel vagyok a HR költségekben.

Elmegyek külföldre, ahol ha tanulok munka mellett, a munkáltatóm nem azt nézi, hogy ez mennyibe fog neki kerülni, hanem azt, hogy ezzel is kvalifikáltabb leszek és hasznosabb a cégnek, ezért segíti azt, hogy fejlődhessek.

Elmegyek és hiányozni fog a város, a barátaim, de ember leszek, egy élhető országban ....

Nem jön el a Magyar Nemzeti Kánaán, hiába rendezgeti Matolcsy György a kis ábráit, a Széll Kálmán terv kudarcot vall. Persze ez nem meglepő, az alig három hónapos terv stratégiát még csak nyomokban sem tartalmazott, és attól végképp messze volt, hogy beismerje, az Orbán kabinet első éve maga a gazdasági kudarc, és a csőd felé vezette az országot.

Orbánék erre a tervre tettek fel mindent, és mára csak az látszik, hogy hiába vállalnak be már politikailag kockázatos méretű társadalmi konfliktust, hiba vesznek össze mindenkivel, és hiába hagyják a devizahiteleseket sorsukra, a rezidenseket kivándorolni, a Széll Kálmán terv mindössze arra elegendő, hogy fékezze valamelyest annak a lyuknak a hatását, melyet az egykulcsos személyi jövedelemadó ütött a központi költségvetés amúgy is csak toldozgatott-foltozgatott, ütött-kopott bárkáján.

Engem még nem is csak a magas hiány zavar, mert minden államban előfordulnak időszakok mikor megborul a költségvetés, elég csak a gazdasági válságból kilábaló Amerikai Egyesült Államokra, mint a világ egyik vezető és sikeres gazdaságára gondolni. A baj az, hogy nem tudjuk, hova folyik a pénz, és nincs látható jele annak, hogy az emberek a megspórolt forintjaikból beruházásokat ösztönöznének, nincs jele annak, hogy a magyar kormány a közbeszerzésekkel a beruházásokat támogatná, nincs jele munkahely teremtési programnak, nincs jele reformoknak, nincs jele tervnek, stratégiának, vagy csak egyszerű kormányzati iránynak se, mely kimondatlanul ugyan, de azt jelezné, hogy a Kormány tudná azt, hogy mit csinál, merre halad. Se Matolcsy, se I.Orbán Viktor nem képes felpörgetni a gazdaságot, beismerni, hogy az egykulcsos adó sosem csodaszer, de Magyarország esetében éppen méreg.

Nincs jele gazdasági programnak, de minden jele meg van annak, hogy se Orbán, se Matolcsy nem tudja hova lépjen. Ellentmondásaikba lassan belefulladnak.

Arról beszélnek, hogy mekkora tömegeket - szakképzetlen gyerekeket és idősebb vagy sérült embereket - szeretnének "visszavezetni" a munka világába, miközben az aktív, egészséges embernek sincs elég munka, és a munkanélküliség a tömegek nélkül is kiugróan magas. Márpedig hiába spórolunk pár milliárdot a nyugdíjasokon, ha ugyan annyi pénzt - vagy még többet -  el kell költenünk segélyekre. Hiába hagyja a kormány magára a hiteleseket, ha az el nem költött pénzt később kell segélyekre, lakhatás támogatására elkölteni.

A Széll Kálmán terv bukása tragédia megalkotói, Orbán Viktor és Matolcsy György számára, de még nagyobb kár Magyarországnak. A befektetők nem jönnek olyan országba, ahol az állam nem áll a helyzet magaslatán. Azt a - nagyrészt megelőlegezett - bizalmat pedig, amit a választásokon és utána kapott az ország és a kormány, nagyon könnyű volt elveszíteni - sokkal, de sokkal nehezebb lesz visszaszerezni.

Orbán és Matolcsy egyetlen túlélési lehetősége, ha mihamarabb szembenéznek az első évben elkövetett hibáikkal és valódi válaszokat adnak a problémákra és valódi stratégiát építenek és valóban cselekedni kezdenek, vagy ez az egész terv gyorsabban hullik vissza rájuk és temeti maga alá teremtőit, mint amilyen hamar ír alá Schmitt Pál egy alkotmányellenes törvényjavaslatot.

A kormánynak mihamarabb be kell indítania a Közmunka programot, rengeteg pénzzel, hogy legalább ideiglenesen legyen az embereknek munkájuk. Menet közben olyan beruházásokat kell elindítani, melyek javítják az ország infrastruktúráját és rengeteg munkaerőt igényelnek, például az utak építése, a vasutak felújítása. Végül de nem utolsó sorban ki kell dolgoznia és végrehajtania egy olyan stratégiát, mely Magyarországra vonz kutató és fejlesztő központokat és olyan munkahelyeket teremtenek, melyekhez jól képzett munkaerők kellenek, és olyan terméket állítanak elő, mely nem kifutó, melyet nem csak az elkövetkezendő egy-két-öt évben gyártanak majd itt, hanem hosszú távon rendezkednek be. Olyan munkahelyeket, melyek védik a környezetet, melyek a zöld energiához kapcsolódnak, melynek most jön el az ideje, mely gazdaság most lendül fel.

Miket beszélek? Orbán ezt is biztos jobban tudja, ez amúgy sem működhet, mert nem lehet kis ábrává egyszerűsíteni, két vonallal, egy beosztás nélküli grafikonra. Ez egyszerűen nem Matolcsy kompatibilis.

A fukushimai erőmű katasztrófája rávilágított arra, hogy az atomerőmű élettartam hosszabbítások nagy kockázattal járnak. Egy biztonságosra felépített reaktor technológiája is elavul, és nem állja ki a jövő kockázatait. A jövő pedig újabb és újabb kihívás elé állít minden építményt, ez alól az atomreaktorok sem kivételek, csak sokkal veszélyesebbek.

A világ minden részén tanultak a japán katasztrófából és igyekszenek csökkenteni a veszélyt. Németország nemet mondott az atomerőművekre, de a többi ország is felülvizsgálja a már működő és a közeljövőben építendő reaktorait, és az atomenergiára vonatkozó szabályait. Az egész világon olyan új szabályok és törvények lépnek életbe, melyek csökkentik az atomenergia kockázatait.

Kivéve Magyarországon.

Itthon sajnos gyakorlatilag nem járható a német példa, bár az lenne a kívánatos. Hazánkban a zöld energia használata gyermek cipőben jár, mind törvényi-szabályozási, mind döntéshozói, mind gyakorlati oldalon. Vagyis hiányzik a bevezetéséhez szükséges kormányzati akarat, a bevezetést segítő szabályok és hiányzik a bevezetéshez szükséges pénz.

De az, hogy rászorulunk a Paksi Atomerőműre nem jelenti azt, hogy minden áron hosszabbítani kellene az erőmű élettartamát, pedig az Orbán kabinetnek minden jel szerint ez a célja. Nem szabad lazítani a törvényi szabályozáson, sőt szigorítani kell, hogy minden ma látható és a jövőben sejthető kockázatot kivédhessünk. Ugyan itthon nem várható cunami, de mind aszály, mind hatalmas árvíz lehetséges, és nem vagyok benne biztos, hogy a Paksi atomerőmű készen állna a Duna rekord magasságú, vagy rekord alacsony vízállására.

Az egész élettartam hosszabbítási, illetve az esetleges atomerőmű bővítési folyamatnak nyilvánosnak kell lennie: az embereknek tisztában kell lenni a bevállalt kockázatokkal, hisz az atomenergia esetén az egész ország egészsége a tét, ha valami baj van.

De ezek után sem szabad elfelejtenünk, hogy az atomenergia minden óvintézkedésünk ellenére veszélyes marad: mihamarabb meg kell teremteni a megújuló, környezetbarát energiára való áttérést, hogy Paksot 20-25 év múlva az összes szennyező hőerőművel együtt a lehető legnagyobb lelki nyugalommal bezárhassuk, hisz szélerőműparkjaink és vízerőműveink képesek lesznek az országunk biztonságos energia ellátására.

Újra és újra előkerül a téma: gyereket vagy karriert vállaljanak a nők? Ostoba kérdés, szűk látókörre vall, sőt egyszerűen mesterkélt és kikényszerített: a történelem során asszonyok generációi mutatták, hogy anyának lenni és karriert építeni egyszerre lehet, sőt kell.

A mai Orbán kabinet egy éve alatt nem nőtt a nők foglalkoztatottsága (53%), ellenben a születések száma drasztikusan esett (-10%), ami egy magát családbarátnak aposztrofáló, sőt egyenesen család mentőnek beállító kormánynak a teljes kudarc. Ugyanakkor arra is figyelmeztet a Fidesz-KDNP kérdésfeltevése egyszerűen hibás: nem azért nem születik több gyerek, mert a nők dolgoznak, hanem a létbizonytalanság veti vissza a születések számát: a bizonytalan gazdaság, a devizahitelesek bizonytalansága, a gazdaság és a munkahelyek bizonytalansága látványosan jelentkezik a drasztikusan csökkenő születés számokban.

Pedig számba lehet venni e legfontosabb intézkedéseket:

Először munkahelyek kellenek, olyanok, melyekkel nem a létfenntartás a gond, hanem olyan létbiztonságot adnak, mely elengedhetetlen a gyermek vállaláshoz.

Másodszor a kisgyermekes anyukák számára részmunkaidős állások kellenek, olyan helyek ahol akár heti 12 órában már gyakorolhatják a hivatásukat, ahol nem esnek ki a gyakorlatukból. Fokozatos munkába állást kell számukra biztosítani, hogy a gyerek növekedésével együtt lehessen bővíteni a kismama foglalkoztatását egészen a teljes munkaidőig.

Biztonság kell a gyermeket vállalók részére, hogy azért nem éri őket hátrányos megkülönböztetés a munkahelyükön, mert gyermeket vállalnak, és ezért esetleg kevesebbet tudnak dolgozni, mert a kisgyermekük mellett maradnak. Előnyössé kell tenni a részmunkaidős állásokat, egységesen beilleszteni azokat a törvényi rendszerbe, nyugdíj és egészségbiztosítási szabályokba.

Óvodák kellenek a munkahelyek mellé, ahol biztonságban tudja gyermekét a szülő amíg dolgozik, és ahová szükség esetén átmehet. Adócsökkentéssel támogatni azokat a cégeket, melyek óvodákat nyitnak alkalmazottaiknak.

A településeken támogatni kell az olyan fejlesztéseket, melyek könnyebbé teszik a kismamák hivatali ügyintézését és a közösségi közlekedésüket: alacsony padlós buszok, babakocsival járható közintézmények.

Mint látható nem százmilliárdos programokról van szó, sokkal inkább az odafigyelésről, arról, hogy a fiatal anyák érezzék, hogy nem felejtkeztünk meg róluk. Arról van szó, hogy a XXI. században ideje XXI. századi válaszokat adni a kihívásokra

Zöld Pardon. Pár évig napi szinten jártam el mellette, sosem szúrta a szemem, kellemes hely volt egy köpésre két nagy egyetemtől. Miért kell megszüntetni?

Miért kell a Fidesz helyi kis mitugrászainak nekiszaladni az összes olyan helynek, mely független és egyedül a minőségi szórakoztatást tartja szem előtt? Miért nem mentek neki időben a West Balkánnak, miért nem a West Balkánhoz hasonló helyek ellen indítanak hajtó vadászatot? Miért zavarja a szemüket a fiatalok körében népszerű szórakozóhely?

Nem értem kinek árthatott a Zöld Pardon, melynek szomszédjai Budapest legnagyobb és leghíresebb egyetemei, és a Duna. Egyik sem nyújtott be panaszt. Kire hivatkoznak hát? Milyen korrekt lakossági panaszt tudnak közzé tenni? Hisz legalább egy tömbnyire van onnan mindenki! Esetleg panaszt tettek a dunai halak? Ne vicceljenek már!

Nyugodtan bevallhatják a mélyen tiszteletlen képviselő urak, hogy zavarja a a szemüket az ifjúság. Nem szeretik a fiatalokat, mert nevetnek, mert próbálják kellemesen érezni magukat, élvezni az életet, komolytalankodni, viccelni, nevetni, táncolni: egyszóval: fiatalok, és fiatalok akarnak lenni. A városrész "vénei", a "városatyák" - hogy mily szégyent hoznak erre a szóra - elfelejtettek fiatalnak lenni, vén, keserű, csalódott öregek lettek.

Más városok döntéshozói bizonyára örülnének egy kulturált szórakozóhelynek, ahová a fiatalok szívesen járnak, más városok szeretnének két híres egyetemmel büszkélkedni, és ez az amit a XI. kerület elfelejt: neki csak az egyetemek kellenek, a fiatalok nem. A jókedv nem. Neki a részegek kellenek a kocsmából, (mert kocsma az marad rengeteg Újbudán, nem kell félteni, hogy kevesebb lesz a részeg!), de nem kell a kultúra, mert nem értik, mert nem tudnak szórakozni. Nem tudják milyen a  fiatalság, mert ők sose voltak fiatalok.

50 éves megkeseredett embernek születtek, és nem is akarnak változtatni rajta.

Most turkáljunk egy kicsit a főiskolai hallgatók zsebében!

Sokan csak addig jutnak el, hogy megfogalmazzák: a felsőoktatás sokba kerül, és jó lenne ha a költségekbe beszállna az egyetemi hallgató is.

Alapesetben tőlem sem idegen a hallgatói költségtérítés, vagy tandíj gondolata, hisz egy jól prosperáló világban az egyetemi hallgatóknak van lehetőségük és alkalmuk az egyetem mellett dolgozni, munkából eltartani magukat. Mondom egy jól működő világban.

Magyarország nagyon messze van ettől. Belegondolva, az egymást követő oktatási kormányzatok mindig csak addig jutottak el, hogy megfogalmazzák, bevezessék a tandíjat, vagy eltöröljék és költségtérítésnek kezdjék hívni, tulajdonképpen pepitában ugyanazt. De a rendszer egészére senkinek sem volt átfogó koncepciója, és a Hoffmann-i Rémálmokat elnézve ma sincs.

Egy normálisan működő felsőoktatási finanszírozási rendszerhez az első lépés az lenne, hogy az egyetemek esetében jól szétválaszthatóan szét kell választani a kutatási pénzeket, és az oktatási pénzeket, és motiválni kell az egyetemeket, hogy az előbbiekből tartsák fenn magukat, hisz az egyetemek tudásbázisok: az innovációk, alkalmazott kutatások jelentős része, az alapkutatások majdnem egésze kell hogy belőlük származzon, ezzel is biztosítva, hogy a hallgatók mindenkor a legmagasabb színvonalon tanulhassanak, a legfrissebb eredményeket és technikákat ismerjék meg. Ráadásul a kutatás elméletileg jobban fizet. Ehhez állami akarat kell és egy rendszer, mely a kutató egyetemeket összehozza a kutatást igénylő, azt hasznosító cégekkel.

Még a második lépés sem a tandíj bevezetése, hanem a foglalkoztatottság növelése. Addig nem lehet a diákokat kiterelni a részmunkaidős munkaerőpiacra, amíg nincs ilyen piac, és addig nem is lesz piac, amíg a szakképzett, teljes állást kereső harmincasaknak és negyveneseknek nem tudunk elegendő állást kínálni. Magyarországon hosszútávú tervek kellenek a munkahelyteremtésre, és a diákok által vállalható részidős foglalkoztatási forma megjelenésére, felfutására és népszerűsítésére. Ez az a pont, ami hallgatóktól független, ugyanakkor a hallgatók joggal várják el minden olyan a kormányzattól, amely azt szeretné, hogy a diákok járuljanak hozzá a főiskolai képzésük költségeihez.

Még ezek után sem lehet csak úgy egyszerűen bevezetni a sokat emlegetett tandíjat - vagy nevezzük akárminek is. Számot kell vetni azzal a ténnyel, hogy amíg egy felfutó, vagy jól működőgazdaság helyet teremt a részidős foglalkoztatásnak, egy gazdasági válság, ami bármikor bekövetkezhet, pont ezeket a munkahelyeket számolja fel legelőbb. Ösztöndíjak és korszerű diákhitelezési rendszerrel kell biztosítani azt, hogy egy átmenti életviteli, vagy gazdasági zavar se veszélyeztesse a tanulmányok megkezdését, folytatását, vagy befejezését. Ösztönözni kell a magánszektort alapítványok és rendszeres ösztöndíjak alapítására, állami, szociális alapú ösztöndíjat kell bevezetni - melynek szétosztása az független az egyetemektől. Másrészt a mai diákhitel rendszer magtartásával és szélesítésével, korszerűsítésével egy olyan rendszert létrehozni, mely végső mentsvárként szolgál a nehéz helyzetbe került hallgatóknak, ugyanakkor nem jelent végtelen terheket.

Mint látható a diákok számlájának rendezése nem egyszerű. Ugyan jó lenne, ha mindenki mögött ott állna a család, és segítené a tanulmányaiban, de lássuk be Magyarországon kevés olyan szerencsés van, akinek a szülei ezt megengedhetik. Sok hallgatónak még úgy is dolgoznia kell, vagy diákhitelt (adósságot) kell vállalnia, hogy államilag finanszírozott tanulmányokat folytat. Ugyan egyszerű azt mondani, hogy sok megélhetési egyetemista van, mint feltárni az egyetem elhúzódása mögötti komplex tanulmányi és szociális okokat, de nem lehetetlen, és őszintén szólva, ugyan lehet hogy vannak megélhetési egyetemisták, de korántsem annyian, mint a kormány érzékeltetni akarja, és főleg nem ott, ahol keresi.

Nem titok, hogy a magyar kormány gazdasági vezetői, élükön a mindent kis vonalakká egyszerűsítő Matolcsy Györggyel - akinek a második keresztneve, a Huba a mindennapi Fideszes gazdaságpolitikához - nem kicsit "kurta el" az idei költségvetést.

Milliárdok hiányoznak bevételi oldalról, és lassan olyan slamasztikába kergette magát az országos gazdasági vezetés alig több, mint röpke félév alatt, ami csak az 1982-ben kialakult helyzethez hasonlítható, amikor is csak a világbanki tagság megszerzése, és a személyi jövedelemadó bevezetése mentette meg Magyarországot a teljes államcsődtől. Úgy látszik, hogy bár mind Matolcsy, mind Orbán végigélte ezt, és akkor már "komoly, felnőtt embernek" számítottak, az akkori helyzetet mind a ketten elfelejtették.

A költségvetés helyzete annyira kétségbeejtő, és a Nemzetgazdasági Minisztériumban annyira meg akarnak - utólag! - fogni minden egyes forintot, hogy mindent beáldoznak érte. No nem a képviselői, miniszteri fizetéseken kezdték, hanem az átlag ember bőrén, és az eljövendő generációk egészségén.

A dohányzás, borzalmas dolgokat művel a dohányosok tüdejével, és mind azok tüdejével, akik nap mint nap rendszeresen szívják a dohányfüstöt. Tapasztalat: életem első huszon-iksz évében folyamatosan szívtam azt a tömény füstöt, amit apám dohányzása teremtett a lakásban, már a tüdőm legalább másfélszer annyi idős, mint én magam. Hiszem, hogy akkor is többe kerül a dohányos emberek gyógyítása, mint az adóbevétel, ha ezt a kapcsolatot egzakt módszerekkel közgazdaságilag talán sosem sikerül igazolni.

Ezért örültem annyira, amikor a kormányban felmerült az, hogy minden nyilvános helyen védik a nem dohányzó embereket és megakadályozzák, hogy minden közterület és közhivatal egyetlen egy nagy füstös kaszinó legyen - mellesleg a kaszinók legtöbbjében általában tilos a dohányzás. Egyszerűen szólva nem szeretek szívni, nekem az nem élvezet. De ekkor jött a Matolcsy.

Valaki rászólhatott, hogy az elkövetkezendő években a már így is elszámolt gazdaságpolitika és költségvetés nem bírná ki a dohányra kivetett jövedéki adó csökkenését, hisz ennek is - mint a nyugdíjrendszer átalakításának is - hosszú évekbe telik az, hogy a pozitív hatását kimutathassuk, miközben pénzügyileg hamarabb és korrektebben mutatható ki a dohányzók csökkenésével járó bevételkiesés. Pénz, az nagy úr, minél nagyobb bajban vagy, annál nagyobb.

De vajon van-e olyan nagy baj, ami bármikor is igazolhatná azt Isten és ember előtt, hogy a költségvetés érdeke előrébb való az emberek egészségénél? Hisz a sokat szidott jelenleg érvényes alkotmány is elismeri az emberek jogát az egészséghez!  - Na igen, Viktor a biztonság kedvéért kihagyta ezt a mondatot az újból...

Az érme másik oldala, hogy Narancsvidék Urai megint abban reménykednek, hogy az emberek vakok: nem fogják észrevenni az utólag meglazított dohányzás ellenes törvényeket, és azt a képmutatást, amit a hamburger adó mutat: látszólag "miatyánk" Orbán Viktor nagyban aggódik az egészségünkért, miközben semmit sem tesz, hogy tényleg megőrizzük.

De értsük meg szegényt, ég alatta a talaj: Pénz kell abba az "elkúrt" költségvetésbe, de nagyon gyorsan.

Ami most alkotmányozás címén folyik, az eddigi legjobb kabaréshow - lenne ha mondjuk Szlovákiában zajlana.

Nevetséges az egész, egyrészt mert az országnak egymillió új munkahelyre és sok másra sokkal jobban szüksége lenne, mint egy új alkotmányra, hisz - szívre tett kézzel nyugodtan állíthatom - a most érvényes Alkotmányunk is betöltötte a szerepét. Az elmúlt éveket nem az Alkotmányunk tette tönkre, hanem mindenki egyetemlegesen, akinek névre szóló helye volt a Parlamentben.

Nevetséges, ahogy senkiházi képviselők felejtkeznek el a legfontosabb feladatukról, a választókörzetük képviseletéről és Törpe Vezérüket követve a narancsligetben a legelképesztőbb javaslatokat teszik, a Magyar Köztársaság átnevezésétől a vármegyék és ispánok visszaállításáig.

Nevetséges már maga a szándék is, hogy pusztán azért fogjunk egy új alkotmány megírásába, hogy Orbán Törpe Viktor neve fenn maradjon, hisz minden történelemkönyv jegyezni fogja azt a pusztítást, amit nemtörődömségével és átgondolatlanságával véghez vitt.

Nevetséges és egyben szomorú is, hogy semmi sem szent a kormányzó erőknek. Nem elégednek meg azzal, hogy az érvényes Alkotmányt ott írják át, ahol akarják, annyira él bennük a vágy, hogy hatalmukat be betonozzák, hogy újat írnak, és minden ellenvéleményt - jó szokásuk szerint - ejtve, magukra szabják az alaptörvényt, és csak azért nem írják bele, hogy Magyarország miniszterelnöke csak Orbán Viktor lehet, mert az mindenkinek szemet szúrna.

Pedig elég nyilvánvaló ez így is, minden héten van egy próbálkozás a hatalmat biztosító passzusok alkotmányba csempészésbe, legyen szó Schmidt Parlament oszlatási jogáról, vagy arról, hogy kötelező határidőt és büntetést szabnak egy kényük-kedvük szerint kinevezett bizottságnak (Költségvetési Bizottság) való megfelelésre. Mindent bevetnek, csak hogy megkerüljék a demokrácia alapját, a népakarat tiszteletét, holott őket is ez a népakarat juttatta olyan helyzetbe, hogy gyakorlatilag azt tesznek ebben az országban, amit nem szégyellnek, és ez bizony meg is látszik az országon.

Fel kellene már ébredni, és felvésni minden Kormánytagnak és képviselőnek, hogy a hatalom szolgálatot jelent, a szolgálat munkát és alázatot. Sajnos ezt módszeresen kifelejtik az alkotmány tervezetekből, pedig igazán több értelme lenne, mint az ispánok visszaállításának.

Jut eszembe, ispánok! Következő javaslat mi lesz? A nemesség rehabilitációja és visszaállítása? Grófok, bárók, hercegek? Restaurálják a Habsburg-Lotharingiai házat is, vagy felkutatják Mátyás-király utolsó élő utódját? Hídpénz? Adómentesség? Mikor kapja meg Buda az árumegállító jogot? Mikor lesznek újra mezővárosok? Mely városoknak lesz vásártartási joga? Visszaállítják a kötelező robotot is? A röghöz-kötést? A csendőrséget? A kisbírót? Visszaállítják a földesurak jogát az első éjszakára? A kilencedet? Tizedet? Kötelező templomba járást? Lovagi tornákat? Ez esetben nem gondolja Orbán Viktor és Schmidt Pál, hogy kiestek a gyakorlatból és ideje lenne gyakorolniuk a kopjatörést? A nehéz páncélzatban való lovaglás megy már? Mikor szerveződnek hátrafelé íjazó magyar lovasok, akik szabadon portyáznak Európában? Nem állítják vissza a Királyságot, netalán Fejedelemséget? És az erdélyi Gyulát? Megint fogunk királyt választani a Duna jegén? Mikor teszik kötelezővé a nyereg alatt puhított hús fogyasztását, mikor jelenik meg a bolti polcokon a lóhús, és mikor koccintunk kumisszal? Nem lenne egyszerűbb esetleg Werbőczy hármaskönyvét visszaállítani?

Nevetséges, hogy mennyi ember ad önként és dalolva tanúbizonyságot arról, hogy nem értik, nem tanulták meg sosem a történelmet, és annyi eszük sincs, hogy észrevegyék, az idő a XXII. század felé múlik és halad és nem a XII. század felé. A kérdés csak az hogy mi vele tartunk-e.

Az egész a legjobb kabaré, és jót is nevetnék, ha nem gondolnák ezt a sok hülyeséget véresen komolyan.

A munkanélküliség nem csak szörnyű, családokat, életeket tönkretevő jelenség, hanem olyan helyzet mely kezelésében az államnak aktívan szerepet kell vállalnia.

Rövid távon ez történhet közvetlen foglalkoztatással, ez a közmunkaprogram. Biztosítani kell, mind a törvényi, mind a pénzügyi feltételeket ahhoz, hogy minden embert helyben úgy lehessen átsegíteni a munkahely keresési időszakon, hogy közben dolgozik és így el tudja tartani magát és családját. Az önkormányzatoknak mindig lesznek olyan közfeladatai, melyek embert igényelnek, gyakorlatilag mindenféle képzettségű és tapasztalatú embernek tudnak ideiglenes jelleggel munkát adni, ha ehhez az állami szándék is megvan. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy a közmunkaprogram akármilyen jól is működik, csak tüneti kezelés, rövidtávú megoldás.

Hosszútávon az innovatív, a korszerű, környezetkímélő termékeket előállító és fejlesztő üzemek jelentik a megoldást. Egy fejlesztő részleget ritkán zárnak be egyik napról a másikra, és ráadásul sok szakképzett munkaerőt igényelnek, akiket jól meg is fizetnek, s akik így újabb munkahelyeket tudnak létrehozni. Az fejlesztő részlegek magyarországi létének van egy másik haszna is: az új termékek gyártása, még mielőtt tömeg cikk lenne a termék, helyben történik, még több szakképzett embernek kínálva hosszútávú stabil munkahelyet.

A környezetvédelem ugyanilyen fontos: ne Magyarországra telepítsék a máshonnan kiutált - kitiltott, elavult technológiát használó üzemeket! Ne itt fejtsék ki a környezetkárosító hatásukat. Ráadásul nem is jelentenek hosszútávú megoldást, hisz az elavult termékek piaca folyamatosan zsugorodik és pár éven belül megszűnik, s a gyár bezár. Sokkalta inkább legyen Magyarországon olyan üzem, ami a jövő termékeit fejleszti és gyártja a jelenben: magas technikai színvonalú, környezetbarát termékeket állít elő, korszerű új berendezéseket, melyek gyártása még csak most kezdődik, és egy zöldebb jövőt hoz közelebb.

Tudom, leírni egyszerűbb, mint megvalósítani, mégis ez egy olyan koncepció, mely működik, s kellő munkával valósággá tehető pár éven belül. Csak kormányzati akarat kell hozzá, és sok munka, s persze egy kis sütnivaló sem árt.

Ezzel a címmel jelent meg egy cikk a felvi.hu-n.

A kérdés nagyon aktuális, hisz alig féléve Magyarország összlakossága 10 millió alá csökkent, és ez ellen csak a mai huszonéves generáció, az Y generáció tehet valamit.

Akar. Akarunk. Nem is egyet. De nem mindegy milyen körülmények közé.

Meggyőződésem az anyaságot nem elismerni kell, és a nőket nem kell kényszeríteni szingli adóval a házasságba és a családalapításra, csak lehetőségeket kell teremteni arra, hogy családdal is élhető legyen ez az ország. El kell érni azt, hogy annyi lehetősége legyen egy fiatal nőnek, hogy a család ne ütközzön a karrierrel. És főleg nem kell, mindenféle hoffmanni hülyeségekkel megijeszteni a leendő szülőket.

Bölcsődék és óvodák kellenek a lakóterületekre és a munkahelyek mellé, meg kell oldani a valódi részmunkaidős foglalkozást, tényleges és hathatós védelem kell a szülőknek, hogy gyermekük betegeskedése miatt a munkaadójuk ne rúghassa ki őket. Nem pénzbeli segítség kell, hanem legfőképp lehetőség. A Gyes és a Gyed sosem fogja pótolni a kiesett jövedelmet, Magyarországon ma egy kereset viszont sosem lesz elég egy család fenntartására - csak kivételes embereknél, mint a politikusok.

Bölcsődék és óvodák: olyan intézmények, melyek fenntartását támogathatnák a közepes és nagy cégek, vállalkozások, hisz az ő érdekük is, hogy a közelükben legyen egy "gyerekmegőrző", ahol az anyák és/vagy apák biztonságban tudják a gyermeküket, míg dolgoznak. Ahová a szülő szükség esetén átmehet.

Kell a hathatós védelem, hogy a szülőket gyermekük betegeskedése alatt, vagy annak okán se lehessen kirúgni. Sajnos Magyarországon sokan tesznek ilyet és még nem is feltétlenül a legnagyobb vállalatok, hanem kisvállalkozások! Meg kell akadályozni, hogy a cégek kizsigereljék a szülőket.

A kisgyermekes anyák számára részmunkaidős programok kellenek. Ahogy nő a gyerek egyre többet dolgozhat a szülő: nem esik ki a rutinból, és kiegészítheti a családi kasszát, a munkáltatóknak meg nem kell egy vadonatúj embert betanítaniuk arra az egy - két évre.A fokozatosság a gyereknek is használ, hisz a közösségbe való beilleszkedés nem forgatja fel fenekestül a mindennapjait, először csak heti egy-két alkalommal van távol a megszokott családi fészektől, az anyukájától-apukájától: ennél még a játszótéren is többet tölt el futkározva.

Az én fejemben valahogy így nézne ki egy népesség ösztönző, egy családbarát program. Egy élhető ország.