A kormány nagyon tagadja, hogy bármilyen köze is lenne a klímaváltozás megfékezéséről kezdeményezett konzultációhoz, pedig ez volt az évtized legjobb húzása, még ha Brüsszel kényszerítő, sok millió eurós keze is kellett hozzá. Természetesen kitöltöttem.

Nincs abban semmi meglepetés, hogy ha nincsenek a szemfüles internetfelhasználók, akkor a klímavédelmi konzultációból nem lesz semmi. A Fidesz elaggott vezetői egyáltalán nem tartják a lépést a világgal. De hát mit is várunk Orbán Viktortól? Nemzedékéből annak a csoportnak az oszlopos tagja, akik egyedüliként a történelemben szívügyévé tette, hogy utódaira sokkal nehezebb világot hagyjon, mint amit örökül kapott.

A deficit miniszterelnök csak a vagyon harácsolásából és mások tönkretételéből mutatott - negatív - példát. Mind emberségből, mind nagylelkűségből, mind szeretetből, mind védelemből, mind jövőépítésből olyan deficites, mint egy átlag magyar kórház költségvetése. Igazából még saját érdekéből sem képes hosszabb távon gondolkodni, nem hogy a a következő nemezedék - saját fiai és unokáinak idejébe - belegondoljon.

Azoknak a politikusoknak, akik csak kisemmizni akarják a világot saját hatalmuk érdekében - legyen jobbosok vagy balosok -, a napjaik megvannak számlálva. Feljövőben van az új generáció, a mai harmincasok, húszasok és - igen örvendetesen - a tizenévesek, akik helyet kérnek a világháború utáni nemzedékek által kisajátított politikai asztalnál.

S helyet kell adni nekik. Egész egyszerűen a miniszterelnök és sleppje eljutott a plafonig és nem képes áttörni rajta. Nem képes szembenézni azokkal a problémákkal, amiket javarészt az ő nemzedékük (is) okozott a világ felelőtlen kihasználásával, a javak mértéktelen harácsolásával, mind a természetben, mind a társadalomban. Helyet kell adni az olyan új témáknak, mint a zöld ipar, meg kell reformálni a társadalombiztosítást, változtatni kell életmódunkon, hogy a a földi klíma változásának ember általi gerjesztett gyorsulását a saját kihalásunk, a saját gyermekeink és unokáink érdekében lelassítsuk.

Orbánnak ezek nem számítanak. Ő csak a hatalmát akarja megőrizni, nem érdekli, hogy maga után mit hagy. Ő már jó eséllyel nem éli meg a Kárpát-medence jelentős részének elsivatagosodását, mint ahogy azt sem, amikor a klíma és az időjárás (a korrupciót nem is említve) miatt fel kell újítani a veszélyes anyagok temetőjét.

És a legszomorúbb, hogy a sleppje, a kormánytagok, a szóvivők és a Fidesz támogatóinak nagy része nyíltan bevallja, hogy nem érdekli* sem a mi sem a saját gyermekeink jövője; ellenben ismeretlenül nekimennek Great Thunbergnek, a klímavédelemnek, pedig ez az ő unokájáról is szól.

Tegnapra örömünnepet kovácsolt magának az ellenzék: ahol összefogtak, ahol csapattá tudtak válni, ott nem egyszerűen megszorították a kormánypártot, hanem le is győzték. Mindenkinek köszönöm ezt a szép estét. 

Reggel már úgy éreztem magamat, mint egy box meccs szünetében, amikor a majdnem kiterült, és sok sebből vérző ellenzék összeszedte magát és a negyedik menet végén szédelegve feltápászkodott és bevitt egy gyomrost. Egy nem is akármilyen milyen ütést, amitől egy kicsit az ellenfele is szédelegve vonul a sarokba.

Igen a Fidesz még nincs legyőzve, Orbán ugyan szédelegve zuhant a mostani menet végén a sarokba, de mindenki tudja róla, még összeszedheti magát, és a következő menetben akár egyetlen ütéssel padlóra küldhet mindenkit.

A legnagyobb katasztrófa, ami az ellenzékkel történhet, hogy ott ahol tegnap nyertek, fél év múlva felbomlik a szövetség és hatalmi harcokba fulladva omlik össze az önkormányzat.

Ma ünneplünk, és számba vesszük a győzelmeinket, és szűk két évre szögre akasztjuk a kampányainkat, a következő menetre készülve.

A harcok után egy másik harc kezdődik, a mindennapok harca, az ellenzék megkapta a hőn áhított alkalmat, és bemutathatja, hogy igen is képes kormányozni, nem csak plakátokon és nem csak az ellenzéki színpadokon fontos az ember véleménye, hanem tényleg. A kis emberek kis mindennapjai, választási krumplitól és megafontól mentesen. 

Az ellenzék bemutathatja, hogy a demokratikus értékek melletti összezárás nem csak kampányfogás, hanem valódi és igaz érték. A megválasztottak felelőssége, hogy megmutassák a gyakorlatban, hogy nem az a különbség Fideszes és a ellenzéki között, hogy ki teszi zsebre a pénzt. Az ellenzék megmutathatja, hogy tisztesség és demokrácia mentén tényleg félre lehet tenni a gyilkos ellentéteket, és nem csak akkor segíteni egymást, amikor minden sarokról árgus szemekkel figyelnek a kamerák.

Ha ez bejön, és nem csak Karácsonyéknál, hanem Mindenhol Miskolctól Szombathelyig, ha minden most megválasztott ellenzéki becsülettel teszi a dolgát, és nem a marakodás érdekli: na akkor nem kell majd félni a következő menettől. Akkor majd igaza lesz Gyurcsánynak: ez a Fidesz Waterloo-jának kezdete. De addig még hosszú út vezet.

A diákok csillapodni nem akaró tiltakozási hulláma egyet jelez: Orbánnak ideje szembenéznie a rég időszerű változtatásokkal. Ideje szembe néznie azzal, hogy nem saját hatalmának megtartására, hanem a Magyarország szolgálatára tette le esküjét.

Orbán Viktor előtt két út áll: meghajol a diákság előtt, vagy lemond.

Ha meghajol, akkor meg kell lépnie az időszerű változtatásokat a kormányban, fel kell állítani az alkalmatlan Balog Zoltánt, Hoffmann Rózsát és egy lendülettel Matolcsyt és Pintért is. Ha meghajol, akkor a jobb keze és önérzetének megsemmisülése árán, nem kell szembe néznie azzal, hogy hónapokra megbénulhat az ország, az oktatás, nem kell szembenéznie azzal, ahogy a FIDESZ kétharmad látványosan felmorzsolódik mögötte. Mert a képviselők egy ideig kitartanak, de sokáig nem, mert nekik előbb-utóbb vissza kell menniük körzeteikbe, előbb vagy utóbb szembe kell nézni az emberekkel, nem bujkálhatnak a végtelenségig a parlamentben.

Ha nem hajol meg, önérzetével és jobb kezével együtt a történelem sötét lapjaira kerül fel, és végignézheti, ahogy emlékezete is gyalázatossá válik.

Fel kell ismernie végre mindenkinek, hogy a mai diákság már nem a rendszerváltó nemzedék, ezek a fiatalok már nem tanulták a demokráciát, nem ellesték a nyugattól, hanem benne nőttek fel. Ezek a fiatalok szabadon tanulhattak az elnyomásról, és felismerik az elnyomókat! Ezek a diákok jogosan kérnek helyet az asztalnál. Ezek a diákok minden parlamenti képviselőnél sokkal jobban ismerik a demokrácia működését és fogalmát!

A diákok véleményt mondanak és nagyon határozottan állnak ki véleményük mellett. Ezek a diákok elmennek regisztrálni, elmennek szavazni és az urnák felett is ítéletet mondanak Orbán Viktor rendszeréről. Ezek a diákok konstruktívak, a diákoknak érveik vannak, nagyon kemény és tiszta érveik.

Balog Zoltán ne csodálkozzon, ha a diákok nem ülnek le vele tárgyalni. Súlytalan, alkalmatlan alak. De mindenkinek, ki lemer velük ülni tárgyalni, fel kell készülniük, hogy ezek a diákok tájékozottak, logikusak, és nagyon szeretnek gondolkodni. Ezek a diákok tanulni szeretnének és nem bulizni az Egyetemeken. Nem fénymásolóval akarnak diplomát szerezni, hanem a tudásukkal. Ezek azok, amit a parlament többségéről nem lehet elmondani.

Orbán ne csodálkozzon, ezek a gyerekek élete legizzasztóbb tárgyalásra fogják kényszeríteni. Orbán a diákokkal fog rémeket álmodni.

A diákokban erő van. A diákok mögött ott vannak a szüleik, ott vannak a tanáraik, ott vannak a külföldi példák. Mögöttük áll Magyarország, hisz ők Magyarország!

Volt egyszer egy csapat fiatal, egy csapat kiábrándult és reményvesztett ember, akik azt gondolták, hogy lehet ezt a sárdobálást, amit ma Magyarországon politikának neveznek másképp is csinálni, talán még tisztességgel is. Az elindulásuk nagyon szépre sikerült, sokan bizalmat is szavaztak nekik, és bejutottak a parlamentbe. Zöldeknek nevezték magukat, de igazából sosem válaszolták meg, hogy mik is ők igazából. Az LMP nem maradt más, mint egy szervezet, amiről senki sem tudta micsoda, maximum egy zöld lámpa jutott az eszébe.

Az LMP minden ellen hevesen tudott tiltakozni, legyen az a kormány programja, vagy az ellenzéké. Tiltakoztak mindenféle besorolás ellen, ők akarják kitalálni a spanyolviaszt. Ami kevés újat - mint a nyílt és valamelyest őszinte környezetvédelmet - jelentenek a politikai szinpadon, azt sem képesek hatékonyan és hangosan, őszintén képviselni. Tiltakoznak az összefogás ellen, de csodálkoznak azon, hogy két éve beragadtak és nem képesek áttörést elérni.

A politika az összefogás művészete. A FIDESZ sikere azon múlt leginkább, hogy Orbán szemtelenül, hazug és álszent módon használta ki a többi politikai erőben lévő szakadást, miközben ő és emberi sikerrel akadályozzák meg, hogy a hívek észrevegyék a nyílt köpönyegforgatást és ezzel az Orbáni szövetség szétesését. Az LMP-nek volt esélye arra, hogy zászlós hajóvá váljon és kihasználva a FIDESZ  belső ellentéteit az demokratikus ellenzéknek a vezére legyen. Csak együtt kellett volna működnie Gyurcsánnyal, Bajnaival, az MSZP-vel, és meg kellett volna értenie, hogy az együttműködés az egyes kérdésekben nem jelenti az önállóság feladását.

A másik amit az LMP-nek meg kellett volna értenie, hogy a kampány nem két különböző válasz ugyanarra a kérdésre, hanem vita magáról a kérdésről. Ebben az LMP különösen jó lehetett volna, hisz a környezetvédelem kérdései igenis aktuálisak és igenis érdekli az embereket. Ha tudta volna képviselni ezen kérdések fontosságát nagyot lendíthetett volna a magyar politikán. Az LMP magát ugyan zöld pártként definiálta, de ennek ellenére nem képes következetesen és reálisan képviselni a környezetvédelmet.

Nincsenek új kérdéseik, nincsen összefogási hajlandóságuk, nincs elszántságuk, csak makacsan az ellenkezőjét igyekeznek szajkózni bárminek, amit meghallanak. Makacsul önállóak akarnak maradi és pont ezért lesznek pont egy a sok közül, egy szalasztott lehetőség.

Az LMP kongresszusának a döntését úgy foglalhatjuk össze: egyenesen megyünk elmúlni.

Ugyan egy mezei szarvasmarha sokkal okosabb Orbánnál, és a hasonlatért előre is bocsánatot kérek a marháktól, nem akartam őket lealacsonyítani.

Ugyanakkor a hasonlat helyes, hisz Orbánnal pontosan ez történt.Figyelmeztették, hogy jön a fal, voltak korlátok is előtte, de Orbán átugrotta - mit ugrotta áttörte azokat nemzeti kétharmados gőzerővel - és leszegett szarvakkal neki ment a falnak, melybe szépen bele is fúródott és most se előre, se hátra, ötlete semmi, csak kapálózni tud.

De minek. A Bika jobb ha megadja magát, mostantól a fal úgy sem ereszti.

Orbánnak sem belföldön, sem külföldön sincs hitele, és ez már nem az a helyzet, hogy valaha is visszaszerezhetné hitelét. Nagyot mert álmodni, de megvalósításához nem értett. Nem csak politikai, de mindenféle tekintetben elvesztette a racionalitás érzékét: pontosan úgy, mint egy teljesen begőzölt, bevadult bika.

Ne csodálkozzon hát, hogy rövid úton, mind külföldön, mind belföldön a vágóhídra került. Most már nem Orbán kormányoz, mostantól interregnum van, míg az ellenzék le nem tesz három tervet: egy törvényhozói programot a demokráciáért, egy gazdasági programot az államcsőd elkerüléséért, és egy stratégiai programot a Magyar Köztársaság fennmaradásáért.

Vizsgálatot indítani mindig könnyebb, mint vizsgálatot folytatni. Ugyanakkor a felelőtlen vizsgálatindításnak meg van az a veszélye, hogy egyszer magunk ellen indítunk vizsgálatot, ami az őrület és a politikai bukás biztos jele.

Ha pedig úgy indítunk vizsgálatot magunk ellen, hogy nem is tudunk róla, akkor megváltottuk a jegyünket egy kényelmes pszichiátria első, zárt osztályára.

Szóval Orbán megváltotta a saját és teljes kormánya helyét, mikor hagyta hogy jobb keze Matolcsy vezetésével vizsgálat induljon azok ellen, akik szövetkeztek a forint ellen. 18 hónapnyi miniszterség után igazán tudhatná, hogy a forint ellen nem kell összeesküdni, összeesik az magától.

Nagyot néznék, ha ez a vizsgálat eredményre vezetne. Na nem mintha olyan nehéz lenne a tetteseket elkapni, hisz minden reggel visszanéznek a vizsgálatot folytatókra a tükörből. Igaz ez még reggel van, amikor nem folytatnak vizsgálatot, a minisztériumban pedig sajnos már nem néznek tükörbe. Így nehéz lesz eredményes vizsgálatot folytatni.

De legalább lesz megint egy eseti bizottság, melyre lehet pótlékot felvenni a képviselői fizetés mellé. Ez nagyon fontos szempont, hisz a bóvlivá sorolás miatt a végtörlesztő képviselőknek is megugrik.... - a kifizetett adóssága? Ugyan, az csak azoknak ugrik meg, akikre nem gondol a kormány, akik nem tudnak vég-törleszteni, csak marad a hitel, mely már több, mint a lakás értéke. Vagy inkább már két és fél lakás értéke. Maradjunk abban, hogy lesz miből kifizetni a gyerekek tandíját.

Orbán ezzel a lépéssel hivatalosan is elismerte, hogy lefelé tart. Nem célja megnyerni a következő választásokat, maximum akkora eredményt akar elérni, hogy senki se veszélyeztesse a nyugdíját. Máskülönben már rég levonta volna a személyi konzekvenciákat és legalább a jobb keze Matolcsytól megszabadult volna. Akkor talán az IMF-nek is leesett volna az álla egy pillanatra, ezzel az egy lépéssel is elbizonytalanítaná a Moody'st, legalább fél percre.

Innentől csak az a kérdés, hogy ki és mikor veszi át a hatalmat. És mihez fog vele kezdeni. De hogy Orbán megy, az nem kérdés.

Nem könnyű manapság ma Orbán Viktornak lenni. A biztató, kétharmados győzelem után még ment a gyerekes "kihaénnem", de szembenézni a feladattal, és magunkkal, válaszokat keresni, terveket kovácsolni, végrehajtani nem sikerült, ellenben sorra szalad bele mázsás pofonokba, melyeket már agyon hallgatni sem lehet. Magyarországot ma nem kormány, csupán egy útszéli galeri irányítja -kétségtelenül nagyon jól fizetett banda- de nem akarom megsérteni az óvodás jelző használatával - az óvodásokat. Mert egy csapat kiscsoportos jobb teljesítményt nyújtana a bársonyszékben, tárcától függetlenül.

Pedig soha nem volt még Magyarországnak szüksége vezetőkre mint most. Egy ma születő gyermeknek egy az öthöz az esélye, hogy kilátástalan, gyomorforgató mély szegénységeb szülessen, melyből kitörni nem lesz hova, nem lesz mivel, mert nem lesz oktatás. Ma a családok egyharmada él a létminimum alatti összegekből, és legalább ugyanennyit fenyeget, hogy otthon nélkül maradnak, csak azért mert hittek abban, hogy holnap egy kicsit könnyebb lesz. Ma az önkormányzatok háromnegyede roppan bele véglegesen abba, hogy nincs bevételi forrásuk és a magyar települések kétharmadát fenyegeti a teljes kihalás. Ma amikor Kelet-Magyarország szinte teljesen kiürül, mert minden fiatal megy a munka után: Budapestre, Dunántúlra, Külföldre.

Már nem kérdés a kormány hitelessége. Az igazság az, hogy Lázár bármit is bűvészkedik a felső tízezerből kaphat csak szavazatokat - ha egyáltalán. A kormány hitelességét már csak azért sem kell félteni, mert semmiből sem tanulnak és nem változtatnak semmin: se átfogó stratégia, sem fegyelem, de még csak az sincs, hogy legalább a nyilatkozataikat egyeztetnék - pont úgy mint ahogy a kiscsoportos óvodások futnak szerteszéjjel, ha tényleg elpukkad a lufi, amit szurkálnak.

Ideje lenne levonni Orbánnak a következtetést és vállalnia  következményeket és távozni, Lázárostul, Semlyénestül, Matolcsystul, míg van honnan, vagy amíg nem mások rúgnak ki, mert akkor nincs visszaút.

Egy vágya teljesült Orbánnak, igaz nem teljesen úgy, ahogy gondolta: bekerült a történelembe, mint az a személy aki a történelem egyik legrosszabb kormányát sikerült megalakítania.

Zárjuk be az egyetemeket! Mindegyiket, egytől egyig! Vagy maradjon egy egyetem, ahol a milliárdosok csemetéi tanulhatnak, igaz az is felesleges, mert ők megtudják fizetni a külföldi főiskolákat és egyetemeket, az IBS-t, a többit felesleges megtartani. Nem mintha nem kellenének mérnökök, informatikusok, tanárok, gazdászok vagy jogászok. Nem mintha nem lenne szükség a természettudományok művelőire.

Az Orbán kormány által javasolt út ez: mindenki akinek a szülei nem tudnak fizetni, ne tanuljon tovább, ne legyen esélye kitörni a körből. Cím helyett odaírhatnák rá: "Parasztnak születtél, paraszt is maradsz!" Esély sem marad rá, hogy azok, akik hátrányos helyzetűek, önfenntartók, mindazok akiknek a saját megélhetését is elő kell teremteni, és épp ezért nehezebben haladnak az egyetemeken, valaha is eltudják majd végezni. Az is nagy szám lesz, ha egy félévet el tudnak majd végezni - végük.

Már amúgy is elriasztja a fiatalokat a magyar főiskoláktól a 15 éves röghöz kötés. Mi az hogy 15 évig nem mehetek külföldre, nem vállalhatok el egy külföldi ösztöndíjat, nem szerezhetek külföldi tapasztalatot? Inkább mennek a diákok eleve külföldre - ha megtudják fizetni. Akinek meg nincs, az így járt, mehet éhbérért dolgozni - illetve már azért sem, mert Orbán Viktor azt is elvette tőle, hogy a gazdagabbak még gazdagabbak lehessenek.

Ez már nem tandíj vita, ez zsarolás. Ez egy zsarolási pénz. Vedd meg a nemességed! Vedd meg, hogy ahhoz a körhöz tartozhass, akinek adót nem kell fizetnie, aki megfizetheti az egyetemeket, vedd meg, mert a pénz számít, nem a tudásod. Nem az, hogy te eleve hátrányból indultál.

Orbán a lehető leggyorsabban akar visszakozni a sötét középkorba, a lehető leggyorsabban akar tanítatlan, buta csőcseléket, egy országot mely nem tud gondolkodni - pedig épp csak elkezdhetett volna.

Orbán nem akar senkit, aki egy kicsit is okosabb nála, de téved, mert itt vannak egy páran, akik nem félnek tőle, nem rettegnek tőle, és akiknek elege van abból, hogy Orbán - igen személyesen Orbán Viktor - tönkreteszi a jelenét és jövőjét. Nem csak elege van, de tesz is ellene valamit. Ha csak annyit, hogy egyetlen egy ember sem, aki miatta kiesett az oktatásból, egyetlen egy sem húzza mellé az ikszet, hanem más mellé, akkor csak annyit. De van aki többet is.

Ha tényleg megvalósul a felsőoktatási koncepció, akkor nem csak az egyetemek zárnak be, nem csak az oktatás minősége lesz silány, hanem sokan lesznek, akik Orbánnal szemben állnak a Kossuth téren. Sokan lesznek, diákok, rendőrök, mentősök, dolgozók, és munkanélküliek, adósok és befektetők, és akkor Orbán mit csinál? Díszes társasága megfogja-e védeni? Hol lesz Navrasics, Lázár és Hoffmann?

Oktatás kell, és ha jól csinálják, akkor kerül, amibe kerül. A jó oktatás a jobb jövő záloga. Biztosítsuk azt, hogy a pénzünkért minőségi szakembereket képezzünk, akik mind itthon, mind külföldön megállják a helyüket - és biztosítsuk hogy hazatérjenek. Ne rabok legyenek, hanem tapasztaltak. Hozzanak haza külföldről tapasztalatot és kamatoztassák itthon. Adjunk nekik teret, adjunk nekik időt. Adjunk nekik lehetőséget, mert a fiatalok a jövő záloga. Ne vegyük ezt el tőlük.

Az évtized végére a világ többi része már gyógyíthatja a rákot. Pont mi maradjunk el tőlük? Pont mi, kik oly fennen hirdetjük, hogy mennyi Nobel-díjasunk van? S minthogy azt nem lehet megmondani, hogy ki meddig él, azt sem lehet megmondani, kiből lesz a következő Nobel-díjas magyar, ki lesz az, aki felfedezi azt, amire a XXI. század fog épülni. Épp ezért mindenkinek meg kell adni az esélyt. Hisz tudják: még Einstein is megbukott matematikából.

Ismerik a történetet az autósról és a farmerről?

Egyszer egy autós elakadt egy nagy pocsolyában. Meglátta a földjén dolgozó farmert és megkérte, húzza őt ki  a traktorral.

- Rendben van, de ezer dollár lesz, mert ez ma az ötödik autó amit ki kell húznom.

- Te jó ég! - válaszolta az autós - Mikor van ideje szántani? Éjjel?

- Nem, - válaszolta a farmer - éjjel a pocsolyát töltöm fel vízzel.

Meg kell állítani azt az ámokfutást, melyet Orbán Viktor és társasága rendezett. Meg kell állítani a társadalom szétesését, a szegények elszegényedését.. Biztosítani kell az embereknek az otthont. Munkahelyeket kell teremteni, infrastruktúrát kell építeni, és fejleszteni az oktatást, véget vetni a bürokráciának, visszaállítani az önkormányzatiságot, megerősíteni a közbiztonságot, és mindezt ha lehet, tegnapra.

Nekünk kell megtennünk, mert a Fidesz és Orbán Viktor nem ér rá. Azt hiszik nem vesszük észre, hogy ők azok, akik éjjelente hordják a vizet abba a pocsolyába amibe megfeneklettünk. Pedig a magyarok okosabbak, mint amilyennek hiszik, szerintem észrevettük.

Nem egyszerű. Az elején sem lehet azt mondani, hogy ez nem fog fájni, hogy holnapra minden tökéletes lesz. Nem ígérgetünk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy mindenki tanulhasson, mindenkinek legyen állása, és mindenkinek legyen nyugdíja és mindenkinek legyen otthona. Mindent megteszünk, hogy ez emberek biztonságban legyenek otthonaikban és az utcán. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy paradicsomot dobálhassanak az arcunkba, mert minden paradicsom egy szabad vélemény.

Ma, a huszonegyedik század elején egy megszülető gyermeknek esélye van arra, hogy eljusson olyan helyekre, ahová még ember nem tette a lábát, egy olyan tudományágat műveljen, ami ma még nem is létezik, olyan betegségeket gyógyítson, ami ma gyógyíthatatlanok. Egyetlen választás van előttünk: szeretnénk, ha e gyermek a miénk legyen, vagy száműzzük őt és magunkat vissza a tizenhetedik századba, vissza a sötét középkorba?

A történelem folyamán egyetlen egy állam sem zárkózott fel, lett és maradt a fejlett világ része oktatás nélkül. A történelem folyamán egyetlen egy sikeres államnak sem volt célja a röghöz kötés, nem volt célja az, hogy minél kevesebben tanuljanak. Nem voltak sikeresek azok az államok, ahol nem biztosították mindenkinek a tanulás jogát. Nem voltak sikeresek azok az államok, ahol nem keresték azt, hogy a jövő nemzedékeinek hol lehetne könnyebb, hol lehetne jobb. Nem lettek sikeresek azok a vezetők, akik nem a jövőt szolgálták.

Magyarország kicsi, de ugyanakkor nagy is. Itt van otthon Szent-Györgyi Albert, Harsányi János, Kertész Imre. Itt találták fel a villanymozdonyt, a porlasztót, és rengeteg apróságot, mely nélkül a világ nem volna ilyen. Magyarország kicsi ahhoz, hogy iparral fenntarthassa magát. Magyarországra hozhatunk ezernyi új, és újabb összeszerelő üzemet, de fejlesztések nélkül a technika, a technológia elavul és a gyárak bezárnak, mint ahogy már bezártak sokat. Magyarországnak akkor van esélye, ha nem ötmillió csipet gyártanak itt évente, hanem félmilliót, az első félmilliót. Akkor van esélye ha itt gyártják az első pirulát, ha itt rakják össze az első új motort, ha itt építik meg az első számítógépet, itt rakják össze az első új mobilt. Magyarország nagy esélye európai innovációs térséggé válni.

Ehhez oktatás kell, infrastruktúra kell, ehhez alkalmas vezetők kellenek. Nem olyanok, akik éjjel vizet hordanak.

Fiatal vagyok, kvalifikált egyetemen, informatikai diplomát szerezek, van tapasztalatom, beszélek idegennyelvet, szeretem a hazámat, szeretem a várost, ahol felnőttem, az utcákat, az embereket, minden ideköt, de nem, nem fogok itthon dolgozni.

Elmegyek külföldre, ahol értékelik a szaktudásom, az ötleteim. Ahol a főnök nem véres szemekkel irigykedve néz, mert nekem van néhány jó ötletem. Ahol megfizetnek - és ami fontosabb - megbecsülnek. Ahol tudják, hogy az embernek szabadságra kell néha mennie, ahol nem kételkednek abban, hogy lázas betegen fekszem otthon. Tudják hogy lojalitásom úgyis a céggé. Elmegyek külföldre, ahol megbecsülik a páromat és nem nézik földönkívülinek, nem nézik állatnak, ha gyereket szeretnénk; ahol nem küldik el csak mert babát vár, mert megbecsülik őt is.

Elmegyek külföldre, ahol kinyithatom a számat, és munkahelyen kívül azt csinálok amit akarok, nem rúghatnak ki a magánéletem miatt, sőt semmi közük hozzá. Ahol nyugodtan kritizálhatom a főnökömet és nem kell félnem a véleménykülönbségek miatt.

Elmegyek külföldre, ahol idegenként fogok élni - még is emberszámba vesznek. Elmegyek oda ahol nem csak a munkaerőköltséget látják bennem, hanem a szaktudásomat, ahol a cégvezetésnek nem az a szándéka, hogy napi huszonnégy órából huszonhatban álljak a rendelkezésükre, hanem hogy rendes, minőségi programokat írjak. Ahol nem azt érzem a cégvezetés részéről, hogy én csak egy csökkentendő tétel vagyok a HR költségekben.

Elmegyek külföldre, ahol ha tanulok munka mellett, a munkáltatóm nem azt nézi, hogy ez mennyibe fog neki kerülni, hanem azt, hogy ezzel is kvalifikáltabb leszek és hasznosabb a cégnek, ezért segíti azt, hogy fejlődhessek.

Elmegyek és hiányozni fog a város, a barátaim, de ember leszek, egy élhető országban ....

Hoffmann Rózsa szerint felesleges az informatika oktatása.

"A jövőben az informatika tárgya folyamatosan kivonul az oktatásból, Hoffmann Rózsa szerint csak azoknak kell informatikát oktatni akiknek nincs otthon számítógépük."

Ezek szerint Hoffmann Rózsának informatikát kéne oktatni, viszont a jövőben csak azoknak kell KRESZ oktatáson részt venniük, akiknek nincs otthon autója. Az oktatásügyi minisztérium már vizsgálja azt is, hogy mindazoknak a diákoknak, akiknek nincs otthon repülőgépük alapvető repülési ismereteket oktathassanak.

Valamint Varga Zoltán, az oktatási államtitkárság munkatárásnak gondolatatát követve, aki szerint "az informatika használata az alapvető készségek része, ezért nem kell külön oktatni", ezentúl nem lesz sem ének, sem rajzóra, az érettségin nem lesz magyar irodalom, se nyelvtan, mert azok ismerete is az alapvető műveltség része. Valamint ezek szerint vizsgálják a magyar történelem teljes kiirtását az iskoláinkból.

Az az érzésem, hogy a magyar iskolákban igazából csak két dolgot kell oktatni: a NENYI-t, és Hoffmann Rózsát. Isten ments, hogy a diákok megtanuljanak gondolkodni, és a mindennapos használati tárgyaikat használni.

Nem jön el a Magyar Nemzeti Kánaán, hiába rendezgeti Matolcsy György a kis ábráit, a Széll Kálmán terv kudarcot vall. Persze ez nem meglepő, az alig három hónapos terv stratégiát még csak nyomokban sem tartalmazott, és attól végképp messze volt, hogy beismerje, az Orbán kabinet első éve maga a gazdasági kudarc, és a csőd felé vezette az országot.

Orbánék erre a tervre tettek fel mindent, és mára csak az látszik, hogy hiába vállalnak be már politikailag kockázatos méretű társadalmi konfliktust, hiba vesznek össze mindenkivel, és hiába hagyják a devizahiteleseket sorsukra, a rezidenseket kivándorolni, a Széll Kálmán terv mindössze arra elegendő, hogy fékezze valamelyest annak a lyuknak a hatását, melyet az egykulcsos személyi jövedelemadó ütött a központi költségvetés amúgy is csak toldozgatott-foltozgatott, ütött-kopott bárkáján.

Engem még nem is csak a magas hiány zavar, mert minden államban előfordulnak időszakok mikor megborul a költségvetés, elég csak a gazdasági válságból kilábaló Amerikai Egyesült Államokra, mint a világ egyik vezető és sikeres gazdaságára gondolni. A baj az, hogy nem tudjuk, hova folyik a pénz, és nincs látható jele annak, hogy az emberek a megspórolt forintjaikból beruházásokat ösztönöznének, nincs jele annak, hogy a magyar kormány a közbeszerzésekkel a beruházásokat támogatná, nincs jele munkahely teremtési programnak, nincs jele reformoknak, nincs jele tervnek, stratégiának, vagy csak egyszerű kormányzati iránynak se, mely kimondatlanul ugyan, de azt jelezné, hogy a Kormány tudná azt, hogy mit csinál, merre halad. Se Matolcsy, se I.Orbán Viktor nem képes felpörgetni a gazdaságot, beismerni, hogy az egykulcsos adó sosem csodaszer, de Magyarország esetében éppen méreg.

Nincs jele gazdasági programnak, de minden jele meg van annak, hogy se Orbán, se Matolcsy nem tudja hova lépjen. Ellentmondásaikba lassan belefulladnak.

Arról beszélnek, hogy mekkora tömegeket - szakképzetlen gyerekeket és idősebb vagy sérült embereket - szeretnének "visszavezetni" a munka világába, miközben az aktív, egészséges embernek sincs elég munka, és a munkanélküliség a tömegek nélkül is kiugróan magas. Márpedig hiába spórolunk pár milliárdot a nyugdíjasokon, ha ugyan annyi pénzt - vagy még többet -  el kell költenünk segélyekre. Hiába hagyja a kormány magára a hiteleseket, ha az el nem költött pénzt később kell segélyekre, lakhatás támogatására elkölteni.

A Széll Kálmán terv bukása tragédia megalkotói, Orbán Viktor és Matolcsy György számára, de még nagyobb kár Magyarországnak. A befektetők nem jönnek olyan országba, ahol az állam nem áll a helyzet magaslatán. Azt a - nagyrészt megelőlegezett - bizalmat pedig, amit a választásokon és utána kapott az ország és a kormány, nagyon könnyű volt elveszíteni - sokkal, de sokkal nehezebb lesz visszaszerezni.

Orbán és Matolcsy egyetlen túlélési lehetősége, ha mihamarabb szembenéznek az első évben elkövetett hibáikkal és valódi válaszokat adnak a problémákra és valódi stratégiát építenek és valóban cselekedni kezdenek, vagy ez az egész terv gyorsabban hullik vissza rájuk és temeti maga alá teremtőit, mint amilyen hamar ír alá Schmitt Pál egy alkotmányellenes törvényjavaslatot.

A kormánynak mihamarabb be kell indítania a Közmunka programot, rengeteg pénzzel, hogy legalább ideiglenesen legyen az embereknek munkájuk. Menet közben olyan beruházásokat kell elindítani, melyek javítják az ország infrastruktúráját és rengeteg munkaerőt igényelnek, például az utak építése, a vasutak felújítása. Végül de nem utolsó sorban ki kell dolgoznia és végrehajtania egy olyan stratégiát, mely Magyarországra vonz kutató és fejlesztő központokat és olyan munkahelyeket teremtenek, melyekhez jól képzett munkaerők kellenek, és olyan terméket állítanak elő, mely nem kifutó, melyet nem csak az elkövetkezendő egy-két-öt évben gyártanak majd itt, hanem hosszú távon rendezkednek be. Olyan munkahelyeket, melyek védik a környezetet, melyek a zöld energiához kapcsolódnak, melynek most jön el az ideje, mely gazdaság most lendül fel.

Miket beszélek? Orbán ezt is biztos jobban tudja, ez amúgy sem működhet, mert nem lehet kis ábrává egyszerűsíteni, két vonallal, egy beosztás nélküli grafikonra. Ez egyszerűen nem Matolcsy kompatibilis.

A fukushimai erőmű katasztrófája rávilágított arra, hogy az atomerőmű élettartam hosszabbítások nagy kockázattal járnak. Egy biztonságosra felépített reaktor technológiája is elavul, és nem állja ki a jövő kockázatait. A jövő pedig újabb és újabb kihívás elé állít minden építményt, ez alól az atomreaktorok sem kivételek, csak sokkal veszélyesebbek.

A világ minden részén tanultak a japán katasztrófából és igyekszenek csökkenteni a veszélyt. Németország nemet mondott az atomerőművekre, de a többi ország is felülvizsgálja a már működő és a közeljövőben építendő reaktorait, és az atomenergiára vonatkozó szabályait. Az egész világon olyan új szabályok és törvények lépnek életbe, melyek csökkentik az atomenergia kockázatait.

Kivéve Magyarországon.

Itthon sajnos gyakorlatilag nem járható a német példa, bár az lenne a kívánatos. Hazánkban a zöld energia használata gyermek cipőben jár, mind törvényi-szabályozási, mind döntéshozói, mind gyakorlati oldalon. Vagyis hiányzik a bevezetéséhez szükséges kormányzati akarat, a bevezetést segítő szabályok és hiányzik a bevezetéshez szükséges pénz.

De az, hogy rászorulunk a Paksi Atomerőműre nem jelenti azt, hogy minden áron hosszabbítani kellene az erőmű élettartamát, pedig az Orbán kabinetnek minden jel szerint ez a célja. Nem szabad lazítani a törvényi szabályozáson, sőt szigorítani kell, hogy minden ma látható és a jövőben sejthető kockázatot kivédhessünk. Ugyan itthon nem várható cunami, de mind aszály, mind hatalmas árvíz lehetséges, és nem vagyok benne biztos, hogy a Paksi atomerőmű készen állna a Duna rekord magasságú, vagy rekord alacsony vízállására.

Az egész élettartam hosszabbítási, illetve az esetleges atomerőmű bővítési folyamatnak nyilvánosnak kell lennie: az embereknek tisztában kell lenni a bevállalt kockázatokkal, hisz az atomenergia esetén az egész ország egészsége a tét, ha valami baj van.

De ezek után sem szabad elfelejtenünk, hogy az atomenergia minden óvintézkedésünk ellenére veszélyes marad: mihamarabb meg kell teremteni a megújuló, környezetbarát energiára való áttérést, hogy Paksot 20-25 év múlva az összes szennyező hőerőművel együtt a lehető legnagyobb lelki nyugalommal bezárhassuk, hisz szélerőműparkjaink és vízerőműveink képesek lesznek az országunk biztonságos energia ellátására.

Újra és újra előkerül a téma: gyereket vagy karriert vállaljanak a nők? Ostoba kérdés, szűk látókörre vall, sőt egyszerűen mesterkélt és kikényszerített: a történelem során asszonyok generációi mutatták, hogy anyának lenni és karriert építeni egyszerre lehet, sőt kell.

A mai Orbán kabinet egy éve alatt nem nőtt a nők foglalkoztatottsága (53%), ellenben a születések száma drasztikusan esett (-10%), ami egy magát családbarátnak aposztrofáló, sőt egyenesen család mentőnek beállító kormánynak a teljes kudarc. Ugyanakkor arra is figyelmeztet a Fidesz-KDNP kérdésfeltevése egyszerűen hibás: nem azért nem születik több gyerek, mert a nők dolgoznak, hanem a létbizonytalanság veti vissza a születések számát: a bizonytalan gazdaság, a devizahitelesek bizonytalansága, a gazdaság és a munkahelyek bizonytalansága látványosan jelentkezik a drasztikusan csökkenő születés számokban.

Pedig számba lehet venni e legfontosabb intézkedéseket:

Először munkahelyek kellenek, olyanok, melyekkel nem a létfenntartás a gond, hanem olyan létbiztonságot adnak, mely elengedhetetlen a gyermek vállaláshoz.

Másodszor a kisgyermekes anyukák számára részmunkaidős állások kellenek, olyan helyek ahol akár heti 12 órában már gyakorolhatják a hivatásukat, ahol nem esnek ki a gyakorlatukból. Fokozatos munkába állást kell számukra biztosítani, hogy a gyerek növekedésével együtt lehessen bővíteni a kismama foglalkoztatását egészen a teljes munkaidőig.

Biztonság kell a gyermeket vállalók részére, hogy azért nem éri őket hátrányos megkülönböztetés a munkahelyükön, mert gyermeket vállalnak, és ezért esetleg kevesebbet tudnak dolgozni, mert a kisgyermekük mellett maradnak. Előnyössé kell tenni a részmunkaidős állásokat, egységesen beilleszteni azokat a törvényi rendszerbe, nyugdíj és egészségbiztosítási szabályokba.

Óvodák kellenek a munkahelyek mellé, ahol biztonságban tudja gyermekét a szülő amíg dolgozik, és ahová szükség esetén átmehet. Adócsökkentéssel támogatni azokat a cégeket, melyek óvodákat nyitnak alkalmazottaiknak.

A településeken támogatni kell az olyan fejlesztéseket, melyek könnyebbé teszik a kismamák hivatali ügyintézését és a közösségi közlekedésüket: alacsony padlós buszok, babakocsival járható közintézmények.

Mint látható nem százmilliárdos programokról van szó, sokkal inkább az odafigyelésről, arról, hogy a fiatal anyák érezzék, hogy nem felejtkeztünk meg róluk. Arról van szó, hogy a XXI. században ideje XXI. századi válaszokat adni a kihívásokra

Most turkáljunk egy kicsit a főiskolai hallgatók zsebében!

Sokan csak addig jutnak el, hogy megfogalmazzák: a felsőoktatás sokba kerül, és jó lenne ha a költségekbe beszállna az egyetemi hallgató is.

Alapesetben tőlem sem idegen a hallgatói költségtérítés, vagy tandíj gondolata, hisz egy jól prosperáló világban az egyetemi hallgatóknak van lehetőségük és alkalmuk az egyetem mellett dolgozni, munkából eltartani magukat. Mondom egy jól működő világban.

Magyarország nagyon messze van ettől. Belegondolva, az egymást követő oktatási kormányzatok mindig csak addig jutottak el, hogy megfogalmazzák, bevezessék a tandíjat, vagy eltöröljék és költségtérítésnek kezdjék hívni, tulajdonképpen pepitában ugyanazt. De a rendszer egészére senkinek sem volt átfogó koncepciója, és a Hoffmann-i Rémálmokat elnézve ma sincs.

Egy normálisan működő felsőoktatási finanszírozási rendszerhez az első lépés az lenne, hogy az egyetemek esetében jól szétválaszthatóan szét kell választani a kutatási pénzeket, és az oktatási pénzeket, és motiválni kell az egyetemeket, hogy az előbbiekből tartsák fenn magukat, hisz az egyetemek tudásbázisok: az innovációk, alkalmazott kutatások jelentős része, az alapkutatások majdnem egésze kell hogy belőlük származzon, ezzel is biztosítva, hogy a hallgatók mindenkor a legmagasabb színvonalon tanulhassanak, a legfrissebb eredményeket és technikákat ismerjék meg. Ráadásul a kutatás elméletileg jobban fizet. Ehhez állami akarat kell és egy rendszer, mely a kutató egyetemeket összehozza a kutatást igénylő, azt hasznosító cégekkel.

Még a második lépés sem a tandíj bevezetése, hanem a foglalkoztatottság növelése. Addig nem lehet a diákokat kiterelni a részmunkaidős munkaerőpiacra, amíg nincs ilyen piac, és addig nem is lesz piac, amíg a szakképzett, teljes állást kereső harmincasaknak és negyveneseknek nem tudunk elegendő állást kínálni. Magyarországon hosszútávú tervek kellenek a munkahelyteremtésre, és a diákok által vállalható részidős foglalkoztatási forma megjelenésére, felfutására és népszerűsítésére. Ez az a pont, ami hallgatóktól független, ugyanakkor a hallgatók joggal várják el minden olyan a kormányzattól, amely azt szeretné, hogy a diákok járuljanak hozzá a főiskolai képzésük költségeihez.

Még ezek után sem lehet csak úgy egyszerűen bevezetni a sokat emlegetett tandíjat - vagy nevezzük akárminek is. Számot kell vetni azzal a ténnyel, hogy amíg egy felfutó, vagy jól működőgazdaság helyet teremt a részidős foglalkoztatásnak, egy gazdasági válság, ami bármikor bekövetkezhet, pont ezeket a munkahelyeket számolja fel legelőbb. Ösztöndíjak és korszerű diákhitelezési rendszerrel kell biztosítani azt, hogy egy átmenti életviteli, vagy gazdasági zavar se veszélyeztesse a tanulmányok megkezdését, folytatását, vagy befejezését. Ösztönözni kell a magánszektort alapítványok és rendszeres ösztöndíjak alapítására, állami, szociális alapú ösztöndíjat kell bevezetni - melynek szétosztása az független az egyetemektől. Másrészt a mai diákhitel rendszer magtartásával és szélesítésével, korszerűsítésével egy olyan rendszert létrehozni, mely végső mentsvárként szolgál a nehéz helyzetbe került hallgatóknak, ugyanakkor nem jelent végtelen terheket.

Mint látható a diákok számlájának rendezése nem egyszerű. Ugyan jó lenne, ha mindenki mögött ott állna a család, és segítené a tanulmányaiban, de lássuk be Magyarországon kevés olyan szerencsés van, akinek a szülei ezt megengedhetik. Sok hallgatónak még úgy is dolgoznia kell, vagy diákhitelt (adósságot) kell vállalnia, hogy államilag finanszírozott tanulmányokat folytat. Ugyan egyszerű azt mondani, hogy sok megélhetési egyetemista van, mint feltárni az egyetem elhúzódása mögötti komplex tanulmányi és szociális okokat, de nem lehetetlen, és őszintén szólva, ugyan lehet hogy vannak megélhetési egyetemisták, de korántsem annyian, mint a kormány érzékeltetni akarja, és főleg nem ott, ahol keresi.

Elmondhatjuk az Orbán-csomag tökéletes folytatása annak a kavarásnak, koncepciótlan és meggondolatlan intézkedés halmaznak, melyet ősszel a Hoffmann Rózsa nevével fémjelezett oktatási kormányzat elkezdett. Hozzáértés nélküli kapkodás az egész.

Az általános iskolák államosítása önmagában nem oldja meg az általános oktatás  helyzetét, attól nem lesz több pénz az általános iskoláknak, ugyanakkor a helyi igények változásának a követése is sokkal nehezebb lesz egy országos bürokrácián keresztül. A nem lobbi képes vidéki általános iskolák járnak ezzel a legrosszabbul, ők egyszerűen láthatatlanok lesznek Budapestről, jobban mint most. Az általános iskolák állami kézbevétele helyett címzett támogatásokkal kéne segíteni az iskolákat és olyan pályázatokat kiírni melynek célja ezen iskolák teljes felújítása.

Az általános iskolák általános  helyzete nem különösen rózsás most sem, de sokkal egyszerűbb helyben lobbizni, mintsem az igazgatóknak kuncsorogni kelljen a volt Oktatási Minisztérium négy falát soha el nem hagyó munkatársainál. Gödöllőről talán megoldható, Békésről három napos program.

Másrészt ugyancsak az Orbán-csomag kapcsán előtérbe került tandíj. Nem vagyok tandíj ellenes, de elképzelhetetlennek tartottam, hogy Magyarországon egy választott vezető olyan hülyeségeket mondjon, mint Kósa. Aki egy kicsit tisztában van a felsőoktatással, az tudhatná, hogy a hallgatók, igenis teljes költségtérítést fizetnek, már aki fizet. Arról nem a hallgatók tehetnek, hogy Budapesten úgy látták jónak, hogy az egyetemek mindent hallgatói létszám arányosan kapjanak, így Magyarországon léphetett fel az a fura helyzet, hogy egy egyetem nem az elért tudományos eredmények alapján kap pénzt, hanem az alapján, hogy hány hallgató jár oda, vagyis a hallgatók fizetik meg a drága kísérleti berendezéseket épp úgymint az oktatásuk árát. Ezen javított annyit a korábbi kormányzat, hogy a költségtérítéseseknek nem kell a hallgatói normatíva kutatási részét megfizetni.

Magyarországnak munkahelyekre van szüksége, a foglalkoztatást nem az újabb szakképzetlen munkanélküli tömegek fogják megoldani, akik kilépnek 15 évesen az oktatási rendszerből. A foglalkoztatást nem fogja megoldani a képzett munkaerő hiánya. Ezt hiába akarja a Szélvihar-tervvel palástolni Orbán.

Sokkalta inkább azt a képet erősíti, hogy elege van abból, hogy bebizonyosodik: még az utcaseprónek is több esze van nála...

Nem tudom, milyen magas láza van Hoffmann Rózsa államtitkár asszonynak, de szerintem életveszélyes. Más magyarázat nem lehet azokra az ötletekre, amiket korábban megszellőztetett, és amiket most közzétett. Annyi kapitális marhaság van benne, hogy ha van is benne használható, sőt jó ötlet, elvész.

Úgy kavar feleslegesen nagy indulatokat a koncepciótlan, átgondolatlan, összevágott és összedobott oktatási tervével, hogy a magyar oktatás rákfenéjét mindvégig elkerüli: nem határozza meg a kereteket, azt az egységes rendszert, és tudás mennyiséget, amit érettséginek garantálnia kell, amire a felsőoktatás építhet.

Mert a legnagyobb feszültségforrás az oktatásban és egyben a felsőoktatás elnyúlásának az egyik okozója az, hogy a középiskolák nem tudják meddig adják le az anyagot, az egyetemek nem tudják mit követelhetnek meg. Ennek a nem tudásnak ára van: a középiskolai törzsanyag változásai olyan messzire lökték egymástól a közoktatás végét és az egyetemek elejét, amennyire csak lehetséges.

Az oktatási kormányzatok pedig évek óta adósak ezzel a pedagógusoknak: nem azt kellene megmondani, hogy hogyan, hanem hogy a felvételi tárgyakból mennyit. Egy fix követelményrendszert kell kialakítani, amit az egyetemek megkövetelhetnek a BSc. belépési feltételeként, és amihez igazodhatnak a középiskolai tanárok és beoszthatják az anyagot ennek elérésére. Ha ez megvalósulna, egy nagy lépést tennénk afelé, hogy belátható időn belül az egyetemek ismét megbízzanak a középiskolákban, és egy egységes skálán értékelhessék a jelentkezők képességeit.

Viszont amíg ez hiányzik feleslegesnek tartom az olyan határozottan népnevelő jellegű, populista, de semmire se jó elképzeléseket, mint a kötelező közmunka. Sokkal célravezetőbb lenne a tananyagok racionalizálása, olyan kimeneti feltételek felállítása, melyek elsajátítása fontos a mindennapi életben. Ilyen lenne a például a magyar nyelv és irodalom oktatásában a nemzetközi irodalom (főleg az ókori) súlyának csökkentése a magyar irodalom és a fogalmazási, szövegalkotási készségek fejlesztésének a javára. A mai kommunikatív világban nem feledkezhetünk meg arról, hogy bizonyos szövegfajták megértését és megtanulását nem bízhatjuk a harmadik és negyedik osztályban tanított fogalmazás órákra. A kommunikáció fejlesztése az érettségig szükséges.

És ez csak egy tantárgy volt.

Határozzunk meg minimum célokat, amit magabiztosan kell tudniuk a diákoknak. Kevesebbet, de azt jól tanuljuk meg, és magabiztosan használjuk. Felesleges kettő - három nyelv tanítása addig, amíg 12 év alatt egy nyelvből nem sikerül a nyelvvizsga a tanulóknak. Nem azért katasztrofális a magyar nemzet idegennyelv tudása, mert egy nyelvet tanítanak, hanem azért mert egyetlen egyet sem oktatnak alaposan, egyetlen 12 évet átfogó programmal. Persze van akinek egy idegnyelv kevés. Akinek van érzéke hozzá, az nyugodtan felvehet kettőt, vagy akár ötöt is, de a kormányzatnak nem a nyelvzsenikre kell építenie, mert van akinek ez az egy is éppen elég.

Amikor felrajzolódtak a követelmény rendszerek, a konkrét témakörök, amiket az egyetemek várnak és amit a középiskolák nyújtani szeretnének, csakis ekkor jöhet szóba az, hogy a kimeneti rendszer egy vagy kettő szintű legyen. Ekkor figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy bár az érettségi mindig az aktuális 18-19 évesekre van hatással, a mai világunkban nem egyszer felnőtt fejjel kell új képességet elsajátítanunk, visszaülni az egyetemek padsoraiba. Úgy kell kialakítani a felvételi rendszert, hogy az aki másod-harmad diplomát szeretne, vagy csak egyszerűen évekkel később dönti el, hogy mit szeretne tanulni, azok is beléphessenek a  felsőoktatásba.

Nem, Hoffmann Rózsának nincs semmilyen koncepciója. Meggyőződésem, hogy a KDNP oktatás politikusa, ha keresztül viszi ezeket a terveket (és miért ne tenné?), egy év alatt nagyobb kárt tesz az oktatásban, mint az előtte lévő kormányok összesen. Sajnos eljutottunk oda, hogy az oktatást, mint fogalmat, mint intézményt és mint folyamatot kell megvédeni, vele együtt azt a több generációnyi fiatalt, akinek az életét teheti tönkre ez az ámokfutás.

Szörnyű, hogy egy nevelés pedagógus fejében ilyen gondolatok kapnak helyet, melyek már-már sértik a tanuláshoz való alkotmányos jogot.

Bár kétharmaddal nem nehéz törölni ezt a jogot az Alkotmányból...

Sajnos a kétharmaddal semmi sem kivitelezhetetlen, beleértve az alkotmány olyan mértékű deformálását, mely lehetővé teszi a lopást.

A kérdés az, hogy miért és meddig hagyjuk.

A kérdés az, hogy az ellenzék miért járkál egy helyben, miért nem ár...asztotta el már módosítókkal a törvényhozást. Lehet ez mind a bizottságokban elakadna, de lehet kommunikálni, hogy legalább próbálkoznak.

Nem értem az ellenzék miért nem szervez a magánynyugdíjpénztár tagokkal, és a diákokkal, a HÖOK képviselőivel és a sajtóval látványos és eredményes (!) konzultációkat, tárgyalásokat. Juttassuk el mindenkihez, hogy ez lopás, és ezt meg kell akadályozni, és vissza kell csinálni.

Az emberek nem azért szavazták be Orbán Viktort kétharmados többséggel, hogy mindent szét romboljon és nem is azért mert úgy gondolták, hogy Orbánista Köztársaságra van szükségünk, esetleg királlyá kell kennünk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát Megtestesítő Személyt, hanem azért mert úgy hitték, a biztos parlamenti többséggel Orbán hajlandó lenne a már halaszthatatlanná vált államigazgatási reformot végrehajtani, hogy egy minden szempontból hatékonyabb államigazgatást létrehozni. Pont ez az amiben egy lépés nem történt.

Nem hogy kisebb lenne az állam, hanem nagyobb, nem hogy hatékonyabban gazdálkodna, de minden várakozást felülmúlóan rosszul. A költségvetési hiány a rendkívüli adókkal és járulékokkal sem tud csökkenni ezért szüksége van az országban létező utolsó pénz tartalékra, arra amit MI emberek raktunk félre öregkorunkra. TŐLÜNK akarja ezt Orbán nem elkérni, hanem elvenni, úgy hogy cserébe nem ígér semmi kompenzációt. Úgy hogy a jövő évi költségvetésben már elköltötte ennek az összegnek az egyharmadát - a semmire.

Mi lesz itt?

Mi lesz négy év múlva?

Mi lesz velünk hatvan év múlva?

Igen, nem lehet hatvan évre előre tervezni, de mint politikusoknak, nekünk képesnek kell rá lennünk. Nem úgy hogy ismerünk minden változót hatvan évre előre, hanem hogy a jelenben hozunk olyan döntéseket, melyek kiállják az idők próbáját.

Orbán döntései már két-három év múlva - mikor elfogy a MNYP-ből származó pénz katasztrófába sodorja Magyarországot. Nem olyanba, mint Görögországé, nem is olyanba, mint Írországé, hanem a történelemben eddig példátlan hatalmas katasztrófába, melynek során könnyedén válhatunk Európa egyetlen latin-amerikai köztársaságává.

Emberek, írjunk levelet a képviselőnknek, árasszuk el e-mailekkel, hívjuk fel őket, és kérdezzük meg, hogy miért szavazzák ezt meg, mert ennek fényében akarom behúzni az X-et legközelebb. Írjunk blogot, tiltakozzunk hangosan, szervezzünk tüntetéseket országszerte, és hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ez nem Nemzeti együttműködés, hanem szabad rablás, ezzel NEM értünk egyet. Hangoztassuk szavunkat!

Komolyan szeretném egyszer megkérdezni Hoffmann Rózsától, hogy a hülyesége genetikai eredetű, vagy hosszas munkával ért-e el erre a szintre? Bár gondolom nem értené...

Hoffmann Rózsa, aki kijelentette, hogy az óvodáknak a lányoknak a nemi szerepük megélésére kéne nevelni - vagyis arra, hogy vele ellentétben maradjanak otthon a kuktánál és maximum titkárnők legyenek - arra vállalkozik, hogy megreformálja azt, amiről azt se tudja, hogy mi fán terem.

Vajon Hoffmann Rózsa meg tudna írni egy érettségit? Kitudna járni egy egyetemi szakot, úgy hogy mellette dolgozik, szakmai gyakorlatot szerez? Szerintem a mai szabályok szerint sem tudná megtenni, nem hogy azok szerint, amiket kitalál.

Ha azt várjuk - félig joggal - hogy a diákok viseljék a felsőoktatásuk költségeinek egy részét, akkor a diákok joggal várják el, hogy a felsőoktatás lehetővé teszik nekik azt, hogy ne pusztán a diákhitel (ami mellesleg sokszor a tandíjra is alig elég) segítsen nekik, hanem maga a felsőoktatás tolerálja azt, hogy a nappali tagozat mellet is sokan dolgoznak, szakmai gyakorlatot szereznek, vagy csak egyszerűen kell nekik a pénz megélhetésre, mert - ó, fájdalom! - nem csak a milliomosok gyerekei szeretnének tanulni. És ha munka mellett nem sikerül egy - két (négy-hat) vizsga, hát előfordul, különösen, ha valaki nem büfé szakon tanul. (Mint a francia-orosz szak, hehe).

Nem mindenki lustaságból bukik. Hoffmann mivel akarja kárpótolni azokat a diákokat, akik azért buknak meg és ki az egyetemekről, mert szüleiknek szerettek volna segíteni?

A felsőoktatásuk nem tökéletes, ez igaz, még azzal is egyet tudok érteni, hogy súlyos problémák vannak benne. De amit Hoffmann csinál az csak egy visszatáncolás egy régi, dicsőségesnek hitt korba, mely ugyanúgy elavult, mint ma a gőzmozdonyok: múzeumokba való.

Pedig az oktatás - alsó és felső szinten egyaránt - a jövő záloga. Itt dől el, hogy nyugdíjas korunkra lesz-e elég orvos és ápoló mellettünk. Itt dől el, hogy gyerekeink és unokáink mit és milyen színvonalon fog tanulni. Mikor az oktatásra gondolok az jár a fejemben, hogy egy ma született gyereknek jó esélye van arra, hogy olyan helyre jusson, ahol még ember nem járt vagy gyógyítson egy ma még veszélyes és halálos betegséget. Ez a jövő. És az oktatás az amit tehetünk érte.

Lehetne ezt másképpen csinálni tanárnő: tegyük lehetővé, hogy mindenki hozzájuthasson megfelelő mennyiségű konzultációhoz, hogy a tanárok tegyenek fel olyan jegyzeteket, melyeket megtanulva a diák legalább átmegy. Tegyük könnyebbé azok dolgát, akik szakmai gyakorlatot szeretnének szerezni, vagy magukat tartják fent - egyszóval dolgoznak az egyetem mellett.

Higgye el tanárnő - pont magának kéne magyarázni, aki nevelés elméletből doktorált? - azok, kik lustaságból bukdácsolnak az egyetemen, maguktól is ott hagyják a felsőoktatást. Nézzen a számokra: minden 10 felvett elsősből 5-6 diplomázik csak le.

Dolgozzunk ki módszereket inkább arra, hogy a középiskolában a gyerek azt tanulja meg, amit kell, de azt nagyon, dolgozzunk inkább azon, hogy általános iskoláink ne ázzanak be, dolgozzunk azon, hogy tanárnak lenni megérje a diplomázás után is.

És tegyük lehetővé, hogy mindenki tanulhasson, aki akar, mert egyre gyorsabban változó világunk elzakatol mellettünk, ha nem tartjuk vele a lépést.

Van tenni való az egyetemi kibuktatások nélkül is.