Az eltévedt demokrata

AlexNet

203. BKK és T-Systems

Okos megoldás értelmileg korlátozott vezérigazgatók részére

2017. július 22. 07:00 - Alex_W

Az egész azzal kezdődött, hogy egy gyerek észrevett egy látványos hibát, és szólt róla.

Azzal folytatódott, hogy a gyereket ezért meghurcolta két mamutcég, a rendőrség hathatós asszisztálásával.

Vagyis a gyereken kívül senki sem használta az eszét.

A magyar internet összefogott és egy-kettőre lehúzta az ügyben érintett két céget. Sőt rácáfoltak arra is, hogy mi magyarok nem beszélünk idegen nyelveket: a T-Systems német anyavállalata olyanokat kapott németül és angolul, hogy csodálkoznék, ha német vezérigazgatónak és a kommunikációs csapatnak hétfőre ne lenne meg a budapesti repülőjegye, hogy élőszóban és írásban szétrúgjon néhány magyarországi ülepet.

Este már magyarázkodtak, hogy hát belső szabályzat kötelezi őket erre, meg nem a gyerek volt a célpont... - Hát a frászt!

"Csupa balfasz van körülöttem"

Kedves T-Systems, mint informatikai cég, hogy van az, hogy előbb rendelkezik a belső szabályzatuk mindenféle feljelentésekről, mint sem arról, hogy a terméküknek valamiféle minőségbiztosítási eljáráson kéne átesniük, esetleg mondjuk tesztelniük? Előbb nem kellene egy belső vizsgálatot elrendelni, hogy ki volt az a balfácán manager, aki ezt a kupac bugahalmazt éles felhasználásra alkalmasnak minősítette?

Felmerül a kérdés, ha ezt így kiadták, akkor a többi termékük, amik mondjuk egy kicsit összetettebb, mint egy webshop, ami érzékenyebb adatokat kezel egy egyszerű BKK bérletnél, szintén ilyen minőségű? A Telekom honlapját, a pénzügyi szolgáltatásaikat is feljelentéssel védik és nem hibajavítással?! Mert akkor egy lukas kétfillérest nem bízok többet önökre, nem hogy a telefonszámlámat, vagy a bankkártya adataimat, lásd Telekom Gyorsfizetés.

Vajon az önök céges kommunikációs megoldásait használó cégek merjenek-e bizalmas adatokat, üzleti titkokat küldeni az önök megoldásain keresztül, vagy számítsanak rá, hogy valaki egyszerűen lehallgatja a kommunikációt, mert még fel sem kell törnie? Vagy hamis üzeneteket lehet kívülről a rendszerbe juttatni?

Nem hogy örülnének, hogy az ügyfelek vannak olyan rendesek, és ahelyett, hogy a maguk szoftverén keresztül egymillió ingyen bérletet vettek volna -- hozzáteszem az M3-ról szóló híreket hallgatva pont ennyit is érhet a kapott szolgáltatás -- jelzik maguk felé a hibát.

És ki volt az a BKK részéről, aki ezt átvette? A BKK-nak vannak saját webfejlesztői, azok hol voltak? Látták egyáltalán előtte? Ha látták, akkor nem tűnt fel nekik? Senki sem volt a cégnél, aki odaállt volna Dabóczki Kálmán elé, hogy "de igazgató úr, ez egy nyilvános rendszer és liberális Soros-bérencek támadásainak lesz kitéve, akik fognak ingyen utazni a villamoson, ezért jobb lenne alaposabban átnézni és letesztelni"?

Komolyan azt hiszik, hogy ezzel a nyilatkozattal, egy sajnálkozással, s arra hivatkozással, hogy önök ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, minden le van rendezve?

Javítsák ki! Ingyen! Holnapra! És még ma szeretném látni a belső szabályzatukat, nagy betűkkel kiemelve benne azt a módosítást, amiben részletezik hogy mi jár annak a managernek, aki tesztelés és minőségbiztosítás nélkül terjeszt egy ilyen szoftvert. Például hogy békaügetésben kell megtennie a Bonn-Debrecen távolságot, nyakában egy én vagyok a felelős táblával!

És mielőtt én is kapnám az ívet: pontosan tudom, hogy minden szoftver tartalmaz egy változót, egy ciklust és egy hibát. De nem ekkorát! Maguknál nem biztonsági rés van, hanem egy akkora kapu, hogy autópályát lehet rajta átvezetni!

Tisztelt igazgató urak! Hétfőre kerítsék elő azokat a balfácánokat, akik azt mondták, hogy kész van ez a rendszer és BKK-s oldalról azt, aki azt mondta, jó lesz ez! PR-osaikkal, és a fenti delikvensekkel együtt szabadítsák ki azt a 18 éves fiút, kérjenek tőle és a családjától a kamerák előtt, mikrofonnal és hangosan, érthetően, ha kell térden állva bocsánatot, ajánljanak fel neki egy teljes körű ösztöndíjat bármely egyetemre, élete végéig ingyen BKK bérletet és utána mondjanak le, és tűrjék méltósággal ha az emberek aggódnak az önök vitamin és fehérje beviteléért és ezért rohasztott paradicsomot és záptojást küldenek önök felé a levegőn keresztül.

Ez lenne egy okos megoldás értelmileg korlátozott* vezérigazgatók részre.

*Edlington? Az egy hülye. Aranyos fiú, vág az esze mint a borotva, csak sajnos hülye. (Macskafogó 2.)

30 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr3112679843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.22. 08:21:47

Műbotrány. Nem fogja növelni Gyurcsány népszerűségét.

illaim 2017.07.22. 14:50:43

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:"Műbotrány." Ezt ez a foghíjasan mosolygó kedves utcalány anyukát mondta neked?

has 2017.07.22. 14:58:48

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Elég soká kaptad meg a hivatalos fityisz közleményt.

Pop40 2017.07.22. 16:07:05

Pedig az ilyen esetek csak szaporodni fognak.
Adott egy köztörvényes bűnöző vezette maffiaállam, ahol a felelős pozícióba kerülés egyetlen feltétele, hogy az illető nyelve minden körülmények között elérjen Vitya seggéig.

Az ilyen kiinduló feltételrendszernek pont ez a logikus következménye: a hozzánemértés miatt minden tele van hibával, de szóvátenni tilos, hisz erősödéses jobbanteljesítés van (sőt, ahogy a vajda Posványoson most egész találóan megmondta, Trianon óta nem álltunk ilyen jól. És tényleg. Utoljára Trianon idején állhattunk ilyen "jól", mint most, ez persze Vitya, meg a maffiája zsebére nem vonatkozik.)

Ideje lenne felfogni: Ezek nem hibák a rendszerben.
Ennek a rendszernek bizony ez a normális működése.
Ha szarból állsz neki főzni, szar lesz a végeredmény, és ez nem hiba, hanem magától értetődő végkifejlet.

Pop40 2017.07.22. 16:11:53

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:

Köszönjük, elvtárs. Ha Putyin ezekre a nívós és veretes kommentekre nem utal dupla bért, akkor semmire.

pa-lee 2017.07.22. 16:30:23

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Láttuk már több helyen is az "értékes" felbérelt hozzászólásaidat te nem is tudom minek nevezzelek, mert egyetlen élőlény se érdemel hozzád való hasonlítást. De biztos sokat kapsz ezért. Jól fizetnek? Megéri, mi? Egy biztos, gerinced az már felszívódott, az biztos...

vanek ur 2017.07.22. 16:43:23

"Előbb nem kellene egy belső vizsgálatot elrendelni, hogy ki volt az a balfácán manager, aki ezt a kupac bugahalmazt éles felhasználásra alkalmasnak minősítette?"

Szerintem a BKK webshop a "hamar munka ritkán jó" mondást igazolja fényesen. Valamit kellett virítani a vizes vb-re, de persze ez is csak az utolsó pillanatban jutott valakinek eszébe a BKK-nál, miután szóltak nekik, hogy lesz itt egy ilyen úszós izé, sok külföldi vendéggel.

Az indítás időzítése egyértelműen arra utal, hogy fentről jött az ukáz, az appnak a megnyitóra mennie kell, akármi is történik. Emiatt nem volt idő normálisan letesztelni, az alkalmazást. Mondhatta a fejlesztő a T-nél, vagy a BKK-nál, hogy nincs rendesen letesztelve, hogy hibák vannak benne, a vezetőt csak az érdekli, hogy ne rugják őt s..gbe fentről, ha nem sikerül időben elindítani az appot. Ennyi történt. Most ugyanezek a vezetők magyarázkodnak, meg beszélnek hekkertámadásokról.

De még ha a rendszer biztonságilag rendben is lenne, más tesztek arról szóltak, hogy a koncepció se volt rendesen átgondolva (személyi beolvasása, sima másolgatásos csalás nem kivédése) - mind-mind a kapkodás jelei.

Visceroid 2017.07.22. 17:04:20

@Pop40: "Pedig az ilyen esetek csak szaporodni fognak."

Az még hagyján, mert Vitya diktátorkodik, ehhez ért, ez van. De hogy az istenadta népet ez rohadtul nem fogja érdekelni, az a legelszomorítóbb.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.22. 17:10:33

@illaim:

Nyugod le, majmom. Túl kicsi vagy te ahhoz, hogy rendes emberek anyját szidd. Ahhoz kellene gerinc, meg egy kis intelligencia is, nem elég a bérkommentelői fizetés ehhez Soros gazdádtól.

Gonoszgólya 2017.07.22. 17:24:36

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: "Műbotrány." Aha. Szóval az utolsó narancsgőzös közös felszopáson ez volt a kiadott ukáz. Még jó hogy nincs benne sok "k" betű, így nem kellett fogazni miközben ismételgettétek mélytorkozás közben.

Mr. Cobb 2017.07.22. 17:30:20

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Utálom azokat az embereket, akik bármilyen ügyben képesek a Patást kihozni hibásnak. De szakemberként mondom, ezt most tényleg elcseszték, ekkora blama után fejeknek kell hullani. Az más kérdés, hogy nyilván nem Orbán írta a kódot, nem kell egyből lemondatni. De a BKK is hibázhat, az állami cégek nem tévedhetetlenek! Nem kell mindig mindenért feltétel nélkül őket védeni :)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.22. 17:43:24

@Gonoszgólya:

Mi más? Valaki rosssul csinált meg valamit, majd ki lesz javítva.

Pont ugyanaz, mint hogy nem lesz kész a szervezés a vízes vb-re.

Gyerekes butaság ezekbe belekötni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.22. 17:45:17

@Mr. Cobb:

Mert már megint rávetették magukat egy tizedrangú ügyre, mint fuldokló a mentőmellényre. S igyekeznek politikai ügyet kreálni belőle. Viszont az úgy nem politikai. A mentőmellény meg leereszt.

Visceroid 2017.07.22. 18:09:18

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Miért tizedrangú? Szerintem nagyon is fontos. Egy Fidesz-közeli cég szart adott ki, valaki észrevett rajta egy hibát, bejelentette, erre elvitték a rendőrök. Ráadásul nem is akárhogy. Akkor most kerülgetni kell a Fidesz körei által kiadott szarokban a hibákat, nehogy véletlenül rossz gombot nyomjunk meg, mert elvisz a yard? Mi van?????

Mr. Cobb 2017.07.22. 18:21:40

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: A libsik 2018-as esélyei -
szerencsére - nem nőnek egy ilyen ügy által.
De nem tudom szebben mondani, faszok voltak, itt mindenképp távozni kell a felelősöknek. Egy ilyen biztonsági hibasorozat nem tizedrangú, nem lehet tizedrangú ügy. Már most is késő van, de aki még több nap után sem látja ezt be, az egy életre elássa magát.
A srácnak meg minimum bőséges kártérítés, ösztöndíj és azonnali állásajánlat járna a Telekomtól, különben a pénztárcájukon fogják érezni az ügy hatását, mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelek részéről.

has 2017.07.22. 20:24:26

@Visceroid: Nem ért hozzá, kockás papírra jegyzetel.

Budapest a kutyaszar városa 2017.07.22. 20:43:54

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Most magad ismerted el a gerinced hiányát, hiszen kiemelték a felcsúti geci pribékjei ! Vagy odaadtad önként s dalolva ?

Pop40 2017.07.22. 22:04:52

@Visceroid:

Széchenyi már megmondta: minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.

Ha ezt az országot 1,5 millió hülye (akikbe már a kilóra megvett, soha itt nem élt htm-ek is bele vannak számolva) sakkban tudja tartani, akkor ez az ország pontosan ezt érdemli.

Pop40 2017.07.22. 22:11:18

@Mr. Cobb:

"Az más kérdés, hogy nyilván nem Orbán írta a kódot "

A románokat se személyesen Ceausescu rabolta ki, meg a líbiaiakat se személyesen Kadhafi. Csak a rendszere.

Orbán egy köztörvényes bűnöző, akinek a maffiaállamában a felelős pozícióba jutás egyetlen kritéruma a seggnyalás.
Ennek folyományait látjuk most, és nyilván az ilyen esetek csak szaporodni fognak, ahogy a tehetséges fiatalok hosszú, tömött sorokban hagyják itt ezt a lehanyatló maffiaállamot.

Vitya seggnyalásos alapon kinevezett káderei pedig erre a minőségre képesek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.23. 07:33:48

@Visceroid:

Elvitték kihallgatni, ennyi. Megesik ez. Mi a gond ezzel?

Persze hülyeség, hogy feljelentették, de erről nem a rendőrség tehet.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.23. 07:39:40

@Mr. Cobb:

Az nem kérdés, hogy maga az eset baromság. Én arra utaltam, hogy akik ebből politikát akarnak fabrikálni, azok nagyobbat fognak bukni ezzel, mint a jegyealadó rendszer.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.23. 07:53:33

@Budapest a kutyaszar városa:

Mindig gerinces ember voltam. Kevered a "gerinces" szót a "liberális" szóval, pedig ezek nem szinonímák...

GABOR2 2017.07.25. 15:56:10

Még megtörténhet, hogy Orbánékat a digitális állam imádat buktathatja meg: ujtechkor.blog.hu/2016/08/15/kormanydontes_a_digitalis_allam_segitsegevel
süti beállítások módosítása