Az eltévedt demokrata

AlexNet

Áder János

Videó a régmúltból

2018. február 12. 09:03 - ElPista

Az egész internet tele lett egy 25 éves parlamenti felszólalás felvételével, amiben Áder János akkori Fidesz-képviselő, manapság köztársasági-elnök tiltakozik a határon túli magyarok szavazati joga ellen. Hosszasan fejtegeti, hogy aki nem élt, nem él itt, nincs kötődése az országhoz, az intézményrendszerhez és a főleg, akik nem viselik következményét a döntéseiknek, azok ne szóljanak bele a Magyarország dolgába.

Szóval kijelenthetjük, hogy Áder János 25 évvel ezelőtt, GyFe. (Gyurcsány Ferenc előtt) 9-ben már/még gyurcsányista volt.

A képhez hozzátartozik ugyanakkor, hogy az akkori Fidesz még a nemzetáruló liberálisokat erősítette, igaz, Viktorunk fejébe ekkor már kiűzhetetlenül megjelent a hatalomvágy démona, és már javában szervezte a a jobboldali-konzervatív-populista fordulatot. Ekkoriban tette magáévá a "Mindenki egyért, mindenki értem" gondolatát.

És aki ebbe nem ment bele azt Brüsszelbe átkozták jó időre.

Ma már Áder János is mást gondol a határon túliak szavazati jogáról, melynek jelenlegi kényelmes életét köszönheti. Gyanítom nem tudná Gönczöt utánozni, aki ugyanúgy felkérte miniszterelnöknek Horn Gyulát és Orbán Viktort pedig egyikükkel sem értetett egyet semmiben. Ráadásul az első annak a rendszernek a karrier diplomatája volt, aki őt halálra ítélte, igaz a másodikon is látszott, hogy hatalom mániájában képes még nemzetét is halálra ítélni. Nem adná könnyen az ellenzéknek a kormányalakítás jogát.

S tény, hogy Orbán kifacsarodott gondolkodására - és taktikus alamuszi nyuszi mivoltára - vall az, hogy bár Orbán Viktor volt a Fidesz frakcióvezetője a felvétel időszakában, mégis Áder János tiltakozott a Fidesz nevében. Igen, mert Orbán már 1993-ban is túl gyáva egy határozott kiálláshoz, Orbán nem képvisel senkit és semmit, Orbánnak nincs véleménye, épp ezért nem is vitázik. Orbánnak csak konzultációja és népszavazása van, megspékelve egy jó nagy hecckampánnyal.

Épp ezért e videó is sajnos dr. Áder János fejére száll vissza, s nem az ex-frakcióvezető, ma miniszterelnök fejére. Sajnos.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr2213609261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.