Az eltévedt demokrata

AlexNet

108. Lehetett volna Más a Politika

Zöld a szölő?

2012. október 27. 08:00 - ElPista

Ha komolyan gondolták volna, talán lehetett volna más a politika, de nem gondoltátok komolyan. Ideje nevet változtatni, mert az LMP sem más már, mint egy magyar párt a sok közül, semmiben sem más mint a FIDESZ, az MSZP, vagy bármelyik.

nem állnak be semmilyen szövetségbe, nem működtök együtt senkivel, soha, mert egyszerűen féltek támogatni mások ötleteit, mert azt hisztek, hogyha beálltok mások közé, akkor eltűntök a mélyben. Pedig pont azért fogtok eltűnni, mert nem tudtok együttműködni, pedig ez a politika lényege.

Lehet más a politika, ha a végre felmérnétek, hogy a gondokat meglehet oldani, ha együttműködtök. Nem kell mindenben egyetérteni másokkal, de ha a kérdés fontos, akkor nem durcáskodni kell, hanem együttműködni másokkal.

Most tulajdonképp a lét a tét. Magyarország, a köztársaság, az emberek jövője. Megállítjuk-e Orbán ámokfutását, vagy sem. Orbánt csak összefogással lehet megállítani. Aki ebből kimarad, az fekhet mellé a temetőbe.

Addig viszont nem vagytok más, mint egy csapat durcás gyerek, akik kaptak egy lehetőséget.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr474868411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.27. 13:36:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fillérbaszó vadász 2012.10.28. 12:55:43

2000-es évek elején, mikor a fideszt szalámizta sok jobboldali, vagy annak vélt párt a választásokon (FKGP, MIÉP, MDF, MDNP, félig-meddig Centrum Párt ...) és a fidesz kezdte ezeket a pártokat bedarálni, együttműködés címszóval (egy a tábor, egy a zászló), akkor a balosok hogyan ugattak hogy az nem demokratikus felfogás, meg mi lesz a sokszínű parlamenti demokráciával és hasonló lózungok.

Most meg ugyanezek az emberek hogyan köpködnek az LMP-re mert az nem áll be feltétel nélkül Libásék és az MSZP mögé. Most mi van a "sokszínű parlamenti demokráciával" ballibbantak? Nem álszent ez egy kicsit!

ElPista · http://avasalja.blog.hu 2012.10.28. 15:19:33

Össze sem hasonlítható az akkori helyzet a mostanival. Egyszerűen a demokrácia védelméről van szó - és ebben jobboldali felfogású ismerőseim is egyetértenek velem, - ez annullál mindent. Orbán nem jobboldali, nem baloldali, csak egy -rossz értelembe vett - populáris barom, aki arra építkezik, hogy az emberek leszoktak a gondolkodásról. Mondhatni a gondolkodók és a kényelmesek csatája lett ez.