Az eltévedt demokrata

AlexNet

198. Tulajdonost vált az Index

Az utolsó mentsvár

2017. április 21. 09:00 - Alex_W

1999. májusa. Az addigi legnépszerűbb magyar portál, az iNteRNeTTo (Hé, emlékszik még valaki rá?!) tulajdonosa, az IDG üzleti-koncepcionális vitába keveredik a szerkesztőséggel, három hangadót kirúgnak, mire majdnem az egész szerkesztőség felmondott. A fáma úgy tartja, hogy a egy szomszédos étterembe átvonulva még aznap megalapították az Indexet.

Sokan kaptak szívbajt tegnap, mikor tegnap este egy szűk szavú közleményben együtt olvasták Magyarország volt társ-miniszterelnökének,  Simicska Lajos média ügyi zászlós hajójának, a Pro-Ráta Zrt.-nek és az Index Zrt. nevét, valamint tulajdonos váltás szavakat. Az Indexből kivált 444.hu szinte sugallja, hogy az utolsó nagy független portál is a jobb oldal befolyása alá kerül. Ám a keretes történet is mutatja, hogy ez mekkora hülyeség.

6sqkpmkfaehrii8os.png

Egyrészről Simicska pontosan tudja, hogy az Index szerkesztőit nehezebb lenne irányítani, mint egy megvadult bölénycsordát. "A Lajos" nyílt- vagy sugalmazott - befolyására azonnal olyan szerkesztőségi népvándorlás kezdődne, mint a a G-nap után a Hír tévétől és az Index pillanatokon belül elbukna, mint az Origó. Ez a tény és a múltbéli afférok, a TV2 csoport viszonylag könnyed elbukása, a Metropol majd a Class FM kényszerű elengedése, valószínűleg sokkal óvatosabbá tette a mostanság a Jobbikkal hírbe hozott oligarchát. Másrészről neki most nem hiányzik egy végtelenségig húzható versenyhatósági eljárás, aminek a végén valamelyik médiumától - hanem az összestől meg kellene válnia.

De minek is tenné, ha tudja jól, hogy az Index - mint minden önálló médium - önmagában zabszem a kormány fenekében. A Habonyi média politika nem ismer mást, mint a kézzel, a századvég épületében, vagy egy minisztériumban megfogalmazott tényerejű nyilatkozatokat.

Tényerejű nyilatkozatra két szabály érvényes:

  1. A tényerejű nyilatkozat mindig igaz.
  2. Ha a tény erejű nyilatkozat mégis hamisnak bizonyulna, automatikusan az (1.) pont lép életbe.

Simicska lehet, hogy sok pozícióját bukta, viszont most megmutatta, hogy semmiképp sem vesztette el a józan eszét, sőt még mindig zseniális: a feldarabolódó Spéder médiabirodalomból, a CEMP-ből megszerezte az egyik legfontosabbat, és egy időre legalábbis biztosította annak független működését, ezzel tartósan elhelyezve egy a zabszemet a kormány ülepében. És egy esélyt a liberális hangadóknak.

Ezért még a teljes politikai paletta hálás lehet a Lajosnak, hisz amint a Népszabadság esete is mutatja, ha ő nincs, a teljes baloldal aligha tudta - vagy akarta(!) - volna összedobni azt pénzt, ami az Index kivásárlásához kellett. Mindez annak ellenére, hogy szinte éhezi és szomjazza a szabad sajtó hiányát. Pedig Index nélkül mind a 444!!!, a Kettős Mérce, vagy az Átlátszó és az egyéb blogok (mint ez!) keveréke édes kevés az emberek megszólításához.

Nem hiszem, hogy Simicska Lajos szerepvállalása foltot ejtene az Index hitelességén, vagy változtatna a beállítottságán. Sőt, ha hiszünk az iparági pletykáknak, hogy a lapot kiadó részvénytársaság már hónapok óta a Birodalom része, akkor láthatjuk, hogy a lap a 888.hu állításával ellentétben nem kezdett Simicska mosdatásába, de a Jobbik reklámfelülete sem lett. 

Jelen információk alapján minden adott egy független Indexhez, ahhoz hogy az online média utolsó független bástyája, az utolsó médium, ami a bal-liberális híreknek is helyt ad évekig zabszem maradjon a kormány seggében.

2 komment
Címkék: index.hu Simicska

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr8212418121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.21. 09:23:27

Тöbb lesz a jobbikos kiemelt blog, ez lesz.

Az én független cikkjeim ugyanúgy bojkott alatt leszek, mint eddig.

Alex_W · http://avasalja.blog.hu 2017.04.21. 10:04:47

Nem hiszem, hogy az index2 szerkesztőit lecserélnék, vagy azok szembe mennének a szerkesztőség elveivel. Sokkal nagyobb veszély, hogy a blog.hu jelenleg még az egyre aprózódó CEMP része, így szabad préda.
süti beállítások módosítása