Az eltévedt demokrata

AlexNet

176. Pozsonyi konferencia

Vert hadként távozó győztes

2016. szeptember 20. 08:00 - Alex_W

Pénteken az EU kormányfői Pozsonyban megállapodtak egyben s másban, közös határvédelemben és a határok megerősítésében, hogy lehetőleg minél kevesebben érkezzenek illegális úton közénk. Valljuk be, végül is győzött Orbán Viktor, hisz, minden amit, hangoztatott, a külső határok védelme, megerősítése megtörtént.

Ha Orbán Viktor államférfi lenne, akkor miután hazajött a volt magyar koronázó városból, ami egyben Szlovákia fővárosa - és miután megnézett egy péntek esti színvonaltalan magyar meccset - bejelentette volna, hogy győzött - mit győzött, tarolt - a konferencián, és lefújná az október 2-ai népszavazást.

De Orbán Viktor nem államférfi.

summittasr.jpg

Orbán egy hadvezér. De nem a kultúrkörök nagy stratégája, hanem egy barbár hadvezér, akit addig választottak meg a törzsek élére, amíg háború van, épp ezért eltökélte, hogy háború lesz. Orbán Viktor egy kései, elkényelmesedett és elcsökevényesedett, és roppant tehetségtelen és szerencsétlen utóda Attilának, a hun hadvezérnek, aki ugyan mindvégig megtartotta a hatalmát és Rómával szemben izgalmas csatákat vívtak, ám nem alkotott semmi maradandót, népe szétszéledt, s ha nincsenek régészek, semmi nem marad fel belőlük.

Orbán Viktor képtelen a békével mit kezdeni. Képtelen hinni a békében. Képtelen békét teremteni, békét építeni, békességben élni és dolgozni. Képtelen a békét megérteni. Minden hibát gyengeségnek, a lelepleződést támadásnak és épp ezért minden leleplezőt ellenségnek fog fel, állít be. Így lesz aztán lassan mindenki ellenség a szemében.

Ráadásul Orbán még ezt is rosszul csinálja. A folyamatos ellenség kergetéssel, a folyamatosan felfokozott harci állapottal csak az érte el, hogy mindenki elmenekül ebből az országból. A híre olyan, hogy már azok sem karnak idejönni és itt maradni, akik valóban a pokolból jöttek tűzön-vízen át.

Sőt mi magunk, magyarok is menekülünk. Mindenki, aki dolgozni akar és tud, már máshol, Ausztriában és Németországban, Angliában és Svédországban keresi a boldogulást. És legtöbbjük nem pusztán a több pénz miatt, a nagyobb megbecsülésért ment ki, hanem mert elege lett hogy saját hazájában ő az ellenség.

Mert itt mindenki ellenség, aki nem talpnyaló.

43 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexnet.blog.hu/api/trackback/id/tr7411717243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NekemNemEzKell 2016.09.20. 17:55:41

Mi ez a szar? Ez? Csak egy adag semmit mondó szokásos szar....

Éva Lonkay 2016.09.20. 19:02:19

Te is beálltál a sorba blogger. Rugózol a semmin.

drágabolgárúr 2016.09.20. 19:28:07

Megjött a megrendelés a sivatagiaktól?A helyükben nem fizetnék ezért az izéért...

Trackers 2016.09.20. 20:07:43

Soros Gyuri jól fizet ?

Felkerültél az EU-ban azok listájára akikben megbízik ?

Ezek után megérdemled.

Mindenki aki Magyarországot rugdossa ott a helye a Soros listán.

Remélem pénzt is kaptál.

luis5 2016.09.20. 20:36:55

Hat ez egy piszkosul eroltetett parhuzam amibol semmi sem igaz. A saját frusztraciodat es sikertelenseged probalod itt kivetiteni az egesz tarsadalomra es az egésbe belerangatni OVt aki a balliba legendariumban minden baj okozoja.
Igyal egy jo bort es torodj az asszonnyal sokkal jobb lesz neked is meg nekunk is. Es az index nem fog ilyen alacsony színvonalú f@szsagokat szemlezni

luis5 2016.09.20. 20:38:27

Hat ez egy piszkosul eroltetett parhuzam amibol semmi sem igaz. A saját frusztraciodat es sikertelenseged probalod itt kivetiteni az egesz tarsadalomra es az egésbe belerangatni OVt aki a balliba legendariumban minden baj okozoja.
Igyal egy jo bort es torodj az asszonnyal sokkal jobb lesz neked is meg nekunk is. Es az index nem fog ilyen alacsony színvonalú f@szsagokat szemlezni

nemecsekerno_007 2016.09.20. 20:45:06

Az ilyen posztok nem születhetnének meg ha még mindig írógépen gépelnénk :)

BiG74 Bodri 2016.09.20. 21:05:07

Hogyan lehet lefújni egy népszavazást, még akár őfeleslegessége I. vityának is?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.09.21. 00:13:05

"...a magyar miniszterelnöknek már egyetlen barátja sincs az EU vezetői között, így egyedül volt kénytelen botorkálni a pozsonyi vár folyosóján".
Gyakorolt az új kéglire.

Jakab.gipsz 2016.09.21. 01:12:32

Attila a hun (isten ostora) valamit gondolom mégis csak jól csinált, ha a haragosai másfél évezred távlatából is emlékeznek reá! Állítólag zsenge ifjúkorában a rómaiak nevelték egy darabig ezért korántsem véletlenül ment az agyára egy elmebajos döglődő birodalomnak és egy formálódó nyugatnak.

Persze ha csak hallott valamit a cikk szerzője Attiláról és hiányban van kognitív értelemnek, (egymástól távol eső tények és értékek közötti összefüggések felismerésének képességével) ez esetben születnek meg az ehhez a cikkhez hasonló bölcseletek.

Meg ahogy Móricka elképzeli a kultúrát ugyebár, gondolt egy nagyot és összeizzadt egy célzott posztot, nehogy a célzott publikum az ostoba röhögcsélésen kívül bármit is megtudjon.

sírjatok 2016.09.21. 02:04:07

akartam én is írni, hogy mi ez a szar, de látom mások már leírták :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.21. 04:50:53

Óóóóóóó! Látom a narancshadat iderendelték, hogy fikázzák a posztot, ami csak tömören leírta az igazságot.
Orbán Viktor harcolt a szovjetek ellen. Ma Putyin pincsije.
Ővikortsága harcolt a csuhások, a klerikalizmus ellen. Ma már ájtatos manó.
Leendő királyunk harcolt a korrupció ellen, ma Magyarország egyik leggazdagabb embere a strómanjai útján és hűbéresei magántulajdonukként kezelik az ország vagyonát.
Harcol a liberalizmus ellen, holott még liberális volt, a Liberális Internacionálé . alelnöke.
Harcol Brüsszel ellen, harcol a multik ellen, halcol minden ellen. Neki a dacoskodás, a harc az ugrálás a lételeme. Meg a seggnyalók tengere.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.21. 04:53:31

@Jakab.gipsz: "Orbán Viktor egy kései, elkényelmesedett és elcsökevényesedett, és roppant tehetségtelen és szerencsétlen utóda Attilának, a hun hadvezérnek, aki ugyan mindvégig megtartotta a hatalmát és Rómával szemben izgalmas csatákat vívtak, ám nem alkotott semmi maradandót, népe szétszéledt, s ha nincsenek régészek, semmi nem marad fel belőlük."

Na és mesélj, mi maradt fent Attilából, azon kívül hogy végigfosztogatta a Római Birodalmat?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.21. 05:32:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Azaz azt mondod, aki egész életében nem ugyanazt mondja, az nem is ember?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.21. 06:12:45

@bircaman maxval szerkesztő: Látom birca gondjaid vannak az olvasással.
Ezt mondom

"Harcol Brüsszel ellen, harcol a multik ellen, halcol minden ellen. Neki a dacoskodás, a harc az ugrálás a lételeme. Meg a seggnyalók tengere."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.21. 06:15:23

@bircaman maxval szerkesztő: Szólj a tartótisztednek, a feladatodhoz szükséged van valakire, aki tud olvasni. Gondolom Szófiában van az állatkertben majomház, úgy hogy a segítséget számodra még a csökkenő olajbevételek mellett is egy-két banánnal meg lehet szerezni.

luis5 2016.09.21. 06:16:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: pl a hirneve es tettei. Kulonben ez a poszt meg sem született volna. Ja es ha vki Atillarol ir legalabb a tenyekkel legyen tisztában:a birodalma 90%-a nem esett egybe a romaival. Es azert hogy 2 oriasbirodalom ossueutkozik es az egyiket fosztogatonak nevezzuk enyhen szolva tortenemietlen es röhejes. Mert a romaiak nem igaztak le es nem fosztogattak nepeket igaz? Te itt korabeli romai PRt bofogod vissza.

luis5 2016.09.21. 06:17:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: pl a hirneve es tettei. Kulonben ez a poszt meg sem született volna. Ja es ha vki Atillarol ir legalabb a tenyekkel legyen tisztában:a birodalma 90%-a nem esett egybe a romaival. Es azert hogy 2 oriasbirodalom ossueutkozik es az egyiket fosztogatonak nevezzuk enyhen szolva tortenemietlen es röhejes. Mert a romaiak nem igaztak le es nem fosztogattak nepeket igaz? Te itt korabeli romai PRt bofogod vissza.

igazi Ténytár 2016.09.21. 06:33:09

@Trackers: Mindenki aki Magyarországot rugdossa ott a helye a Soros listán.

Ekkor persze kussolsz... Orbán PR jól fizet?

Persze lehet csak magadra ismertél.

___________________________
Bencsik András

"A MAGYAR népesség ALAPVETŐEN a homo kádáricus alfajához tartozik. Erre a speciesre a tudósok szerint az alábbi tulajdonságok a jellemzők: GYÁVA, ÖNZŐ, IRIGY, LUSTA, kicsinyes, SUNYI, HAZUDÓS"
_______________________________________

Bayer Zsolt lovagkeresztes díjazott
www.csikszentkiraly.ro/sajto.php?id=165

„MAGYARORSZÁG fele, ha van egy SEGG valahol, ODASZALAD, és KINYALJA.”

"a magyar társadalom fele proletármentalitással él. „Az pedig nem más, mint a magabiztos, feltörhetetlen ostobaság. Olyan HÜLYE vagyok MINT A FÖLD, ellenben rettenetesen magabiztos

____________

Kósa Lajos
www.hetek.hu/belfold/200905/kosa_es_a_politikai_ellentmondasok

" 3-4 millió embernek van komoly tartása, identitása, a többi 6-7 millió viszont nem rendelkezik ezzel. (...) a társadalom többsége NEM IS IGÉNYLI, hogy rendelkezzen MORÁLIS TARTÁSSAL tartással."
____________________________________

igazi Ténytár 2016.09.21. 06:35:50

@luis5: Róma ALKOTOTT IS valamit ami mai napig része a kultúrának, tudománynak, jognak.

Attila SEMMIT SEM.

Egy-két nemde-monda a melldöngetőknek álmodozni, semmi más. ja, es az angol hun szó a barbár állatokra.

igazi Ténytár 2016.09.21. 06:46:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Orbán Viktor harcolt a szovjetek ellen.

NEM is IGAZ!

Egyszerűen PLAGIZÁLTA cserhalmi György szövegét illetve a nagy "bátorja" akkor jártatta a száját amikor MAR ELDÖNTÖTT tény VOLT!

_____________________

Cserhalmi megelőzte Orbánt
2009. március 21
www.168ora.hu/

A magyar közvéleményben meggyökeresedett nézet szerint Orbán Viktornak 1989. június 16-án, Nagy Imre és a többi 56-os mártír újratemetése alkalmából a Hősök terén mondott beszédében hangzott el először nagy nyilvánosság előtt a szovjet csapatok kivonásának a követelése. Tévedés.

A követelés nyilvánosan HÁROM HÓNAPPAL KORÁBBAN, ]1989. március 15-én, a Szabadság téren hangzott el. Cserhalmi György akkor ott olvasta fel az 1989-es 12 pontot, amelyek egyike az volt, hogy vonják ki Magyarországról a szovjet csapatokat.

Az eseményt közvetítette a rádió, a tévé, és a sajtó is hírt adott róla.
pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/03/cserhalmi.jpg

Az érdem tehát azé a bizottságé – egyik tagja a 168 Órát soraival időnként megkereső Domonkos István volt –, amely az 1989-es 12 pontot megfogalmazta, és Cserhalmi Györgyé, aki vállalta, hogy a követeléseket a legnagyobb nyilvánosság előtt felolvassa.

_____________________

1ghost 2016.09.21. 07:09:59

Remek cikk, tényszerű, tárgyilagos, kiváló gondolatokkal.

A kesesű igazság viszont felnyomja a fizetett narancsos bérhazudozók agyvizét, ezért aztán köpni nyelni nem tudnak, még az éjszaka közepén is csak hánykolódva kapják elő egyik nickjüket a másik után, hátha valami hazugsággal takargathatják az igazságot, pedig dehogy.

Ezek a habony- göbbelszi narancsszaralakok immár nem sok vizet okoznak a hazában. Hiszen mindenki tudja, a fidesz nevű bűnbandát minél előbb el kell takarítani az országból, a rabolt vagyonnal pedig valamennyi talpnyalónak el kell számolnia.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.21. 08:14:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A jó hadvezér tudja mikor kell támadni, mikor védekezni, mikor visszavonulni. Orbán jó hadvezér.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.21. 08:15:40

@igazi Ténytár:

Csúsztatás. Elsőként Orbán mondta ki nagy nyilvánosság előtt a szovjet kivonulás szükségességét. S nem volt még letárgyalva az ügy akkor, amikr ezt kimondta.

Tibi !! 2016.09.21. 08:23:49

@bircaman maxval szerkesztő:

Konkrétan az MDF-et a privatizációnak nevezett szabvadrablás során, ahol pl Gyurcsány is megszedte magát, a totális szovjet hadsereggel zsarolták, akik végig felügyelték, a Horn Gyuláéknak, és a Kuncze féle szarházi spicliknek megfelelő rendszerváltást.

Röhejes ez a 3-4 Soros által pénzelt ballib bértroll, aki ebbe a semmitmondó szarba is éteri magasságokat vetít.. ;)

2016.09.21. 08:38:30

@bircaman maxval szerkesztő: birka te hülye vagy. Mi volt korábban, 1989 márciuda, vagy 1989 júniusa? Mennyire nem nyilvános hely a Szabadságtér?

2016.09.21. 08:41:42

@bircaman maxval szerkesztő: te tényleg szellemi korlátolt vagy. Az iromány pont arról szól, hogy Orbán hadvezér de nem államférfi.
Neki harc kell, háború, ott tud kiteljesedni. Tényleg nem érted? Sajnállak...

2016.09.21. 08:45:06

@Tibi !!: csak a tények nem zavarnak. Mikor vonultak ki az oroszok? Mikor privatizált az MD F? Mikor került pozícióba Horn?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.21. 08:46:49

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A 2 nem hasonlítható összes egymással sem méretben, sem jelentőségben.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.21. 10:11:16

@luis5: Nem a hun birodalomról, hanem Attiláról volt szó. Tanulj már meg olvasni!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.21. 10:12:26

@bircaman maxval szerkesztő: Ne légy már ennyire debill! A harciról van szó, nem arról hogy mennyire sikeres. Ami egyébként is véleményes.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.09.21. 10:15:46

@bircaman maxval szerkesztő: Határozottabb kiállásra van szükség tovaris birca! Az orosz fennhatóság elleni harc emléke pedig merüljön feledésbe!

nookedli 2016.09.21. 10:52:17

Elítélem az összehasonlítást Attila hun uralkodó és orbán között. Orbán egy kis senki keverék.

Szalay Miklós 2016.09.21. 11:07:03

Apropó Orbán, akit érdekel, annak itt egy higgadt és módszeres írás arról, hogy milyen erők tartják össze a csoportokat, pártokat. (Többek között a vezér, az ideológia, az ígéret és az ellenség.)

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid065

(A legfelső sor a kép tetején, "A csoportok alapvető jellemzői". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

anyatokat budos lipsik 2016.09.21. 12:55:40

"és lefújná az október 2-ai népszavazást."

Libbanteknal rendessen bevannak szarva a nepszavazastol. Pedig par honapja meg a teljessen jelentektelen, ertelmetlen vasarnapi zarvatartas miatt, hogy visitottak a nepszavazasert. Most pedig barmit megtenenek, hogy megakadalyozzak a nepszavazast.
Orban Viktor hiaba gyozte le Merkelt, attol meg kell a nepszavazas, mert ez a csata meg csak most kezdodott, es evekig fog tartani.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.09.21. 14:40:24

@anyatokat budos lipsik: Jól van tovaris! De forduljon a budapesti összekötőhöz, hogy állítsák be a klaviatúrán a magyar ékezetet magának.

2016.09.22. 00:23:15

@bircaman maxval szerkesztő: orbánt épp most ekézik az eddigi harcostársai. Tényleg ez a siker?
Vigyázz birka, ha Putyin fog beszólni ki lesz a sikeres számodra?

2016.09.22. 00:24:52

@anyatokat budos lipsik: nem értem. Írd már le magyarul is. A kgb már ennyire nem figyel?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.22. 05:51:24

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Én független civil vagyok, nekem Putyin véleménye se döntő, annak ellenére, hogy egyebként korunk legtehetségesebb, legemberközelibb politikusának tartom.

Orbán nem éri el Putyin szintjét. Sosem mondtam, hogy eléri. De jelenleg erősen pozitív a szerepe mind magyar, mind nemzetközi szempontból.
süti beállítások módosítása